Címke: Louis Camilleri

  • A McLaren után a Ferrari is aláírta az új Concorde Egyezményt

    A McLaren után a Ferrari is aláírta az új Concorde Egyezményt

    A McLaren után a Ferrari is aláírta ma a Concorde Egyezményt, így már biztos, hogy a vörösök is maradnak 2025-ig a Forma-1-ben.

    A Scuderia egyedüli csapatként 1950 óta tagja a száguldó cirkusznak, így az olaszok elköteleződése egy fontos pillére lehet a sportnak. Nem meglepő viszont az, hogy a brit istálló mellett a Ferrari volt a másik csapat aki korán aláírta a dokumentumokat, ugyanis Mattia Binotto korábban pozitív nyilatkozatokat tett az üggyel kapcsolatban.

    A maranellóiak és a wokingiak emellett pénzügyi juttatást is kapnak, mivel korábban hitelesítették aláírásukkal ez egyezményt.

    ,,Örülünk annak, hogy ismét aláírtuk azt a Concorde Egyezményt, ami kapcsán működni fog öt éven keresztül a Forma-1. Ez egy fontos lépés a tekintetben, hogy biztosítsuk a stabilitást és a sport növekedését. Bízunk abban, hogy az FIA-val és Liberty Mediaval folytatott együttműködésünk során még látványosabbá és vonzóbbá tehetjük az F1-et, miközben az megőrzi azon státuszát, amely garantálja a legmagasabb szintű technológiai kihívást. A versenyzés a Ferrari DNS-ének a része, ezért nem meglepő az, hogy a Scuderia az egyetlen csapat ami részt vett a Forma-1-es világbajnokság összes szezonjában, ezáltal pedig annak nélkülözhetetlen és szerves részévé vált a múltban, a jelenben, úgy ahogy ez eljövendőben is.” jelentette ki Louis Camilleri.

    Chase Carey pedig a következőképp értékelte a Ferrari lépését:

    ,,A Scuderia Ferrari és a Forma-1 1950-től kezdve kéz a kézben járnak, ezért boldogok vagyunk amiatt, hogy ez a kapcsolat még hosszú ideig fenn fog állni, mivel nagyon fontos alkotóelemei a sportnak. A Concorde Egyezmény megalkotásánál értékelni tudtuk a Ferrari konstruktív szerepét aminek célja mindig az volt, hogy erősebbé, igazságosabbá és fenntarthatóbbá tegyük a motorsport királykategóriáját. Minden készen áll arra, hogy együttműködjünk annak érdekében, hogy a Forma-1-et még látványosabbá és vonzóbbá tegyük a világ minden tájáról érkező szurkolók számára, akik imádják ezt a sportot.”

     

  • A Ferrari vezérigazgatója bízik Binottóban

    A Ferrari vezérigazgatója bízik Binottóban

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri kifejezte bizalmát Mattia Binotto irányába. Mindezt annak ellenére tette, hogy sokan támadták őt és a Scuderiát, hiszen a tavalyi önmagukhoz képest kis túlzással sehol nem voltak az idénynyitó Osztrák Nagydíjon.

    „Sokat lehetne arról beszélni, hogy valaki mást kellene a csapat élére ültetni” – mondta ezzel kapcsolatban Nick Heidfeld.

    Ralf Schumacher is hasonlóan vélekedett: „A futballban ennél a pontnál már az edzőváltásról beszélnék.”

    Camilleri viszont még bizalmat szavaz Mattia Binottónak.

    „Egy új, hosszútávú ciklus kezdetén vagyunk” – nyilatkozta. „Egy kis kudarc nem fog ezen változtatni, és Mattia minden bizalmamat élvezi. Világos, hogy minden fronton fejlődnünk kell. Az egyetlen megoldás, ha reagálunk, és elégedett vagyok ennek gyorsaságával, valamint Mattia és az egész csapat munkájával.”

  • Akár a Stájer Nagydíjon bemutatkozhat az új Ferrari!

    Akár a Stájer Nagydíjon bemutatkozhat az új Ferrari!

    A Ferrarinak az a terve, hogy felgyorsítják a folyamatokat a gyárban és a Magyar Nagydíj helyett már az ezen a héten esedékes Stájer Nagydíjon bevetnék az újításaikat.

    Az olasz istálló a teszten használt autójával vágott neki az szezonnyitónak, miután a mérnökök nem találták elég jónak a kényszerszünetben kidolgozott fejlesztéseket. A maranellóiak csapatfőnöke, Mattia Binotto pedig elmondta, hogy a jelentősebb újításokat csak a szezon harmadik versenyén, a Magyar Nagydíjon tervezik majd bevetni.

    Azonban mivel a Ferrari versenyzői látványosan szenvedtek a hétvége folyamán, ezért a csapat vezetősége úgy döntött, hogy megsürgetik a fejlesztéseket és már a soron következő Stájer Nagydíjon felszerelik az új komponenseket az SF1000-re.

    A Ferrari a hétfői nap folyamán adott ki egy hivatalos közleményt, amiben az áll, hogy felgyorsultak a fejlesztési munkálatok a maranellói gyárban annak reményében, hogy már egy hétvégével hamarabb legyenek képesek bevetni az összes, de legalább pár tervezett újítást.

    A csapat elmondása szerint még az újításokkal sem hozhatják be a Mercedes előnyét, azonban remélik, hogy az egy másodperces hátrányon képesek lesznek majd lejjebb faragni és előrébb kerülni a csapatok erősorrendjében.

    A Ferrari ügyvezető igazgatója, Louis Camilleri a nehéz idők ellenére pedig maximálisan megbízik és hisz Binottoban.

    „Tisztában vagyunk vele, hogy sokat kell dolgoznunk,” – monda Camilleri. „Ez nem az a teljesítmény, amire egy Ferrari szintű csapat képes, és erre azonnal reagálnunk is kell.

    „Minden téren fejlődnünk kell. Az egyetlen megoldás erre a reagálás és örülök, hogy ezt Mattia és a csapat azonnal felismerte és cselekedett is. Ez a folyamat nem csak a mostani újításokra érvényes, hanem a soron következő versenyeken érkezőkre is, ugyanis azon folyamatoknál is feljebb vettük a tempót.

    „Ez a helyes reakció ebben a helyzetben, nem pedig az, hogy sírunk a rossz eredmények és a rossz autó miatt. Egy hosszú távú terv kezdetén járunk. Bármilyen nehézség is ütné fel a fejét, nem fogunk megállni és maximálisan megbízom Mattiaban és a csapatban, hogy képesek lesznek ezt a folyamatot véghez vinni.”

  • A Ferrari már értékesebb, mint a General Motors és a Ford

    A Ferrari már értékesebb, mint a General Motors és a Ford

    A Ferrari most már többet ér mint a Ford vagy a Gerneral Motors, miután hétfőn a piaci értéke 30 milliárd dollár fölé emelkedett. A cég részvényei 7%-ot emelkedtek hétfőn, miután a maranellói olasz sportautó gyártó a vártnál több jövedelmet jelentett. Annak ellenére, hogy márciusban leállították a gyártást, a vállalat 5%-kal növelte az autóik kiszállítását,. A bevételük csak 1%-kal esett, ami jobb, mint amit az elemzők vártak előzetesen.

    Hétfőn a Ferrari Maranellóban és Modenában is újraindította a gyártást, péntekre várhatóan elérik a teljes napi kapacitásukat. Még ha a Ferrari csak 10.000 autót is csinál évente, összehasonlítva a General Motors tavalyi 7.7 milliójával, a befektetők értékelik azt, hogy a Ferrari egy történelmi márka, drága, nagyobb a haszonkulcsa, így a koronavírus-válság után is erősebben jöhet ki ebből, mint más autómárkák.

    A Ferrari piaci értéke hétfőn reggel 30.1 milliárdon dolláron nyitott, visszaesett 29.8-ra később. A General Motors 29.3 milliárd dollárra esett vissza, a Ford 19.2-re. A Fiat Chrysler akik 2015-ben megszabadultak a Ferraritól 13 milliárd alá estek. Azóta a Ferrari részvényei a háromszorosát érik már.

    A Ferrari csökkentette az adott évre vonatkozó jövedelem-előrejelzéseit, és figyelmeztetett, hogy gyengén szerepelnek a Forma-1-ben és más szegmensekben a második negyedévben. A befektetők ugyanakkor lelkesek az enyhe felülvizsgálat miatt az elkövetkezendő időszakra. Áprilisban a Ferrari részvényenként 1.13 euró osztalékot jelentett be, ami 10%-os növekedést jelent.

    A márka értéke a sportkocsik iránti keresletben rejlik, amelyek ára 215.000 dollártól indul, de lehet akár több mint 1 millió dollárért is venni modelleket. Ők azonban 24%-os árréssel dolgozhatnak, ellentétben más gyártókéval, ahol ez már 5% alá esik.

    A befektetőknek tartott konferenciabeszélgetésen a Ferrari vezér Louis Camilleri elárulta, hogy Amerikából és Ausztráliából töröltek most megrendeléseket, de összességében világszinten nem égnek a vörös lámpák.

  • A Ferrari már arra készül, hogy újra versenyezhessenek!

    A Ferrari már arra készül, hogy újra versenyezhessenek!

    A Ferrari készen áll majd akkor, amikor a királykategória újra megkapja majd a zöld jelzést, és újra versenyezhetnek. Ezt a maranellói csapat vezérigazgatója, Louis Camilleri mondta el lelkesítően a részvényeseiknek, a koronavírus-helyzet hatásainak okán. A Corriere dello Sport idézi a szavait:

    „Döntésünk, hogy felosztjuk az osztalékunkat bizonyítja a jövőbe vetett hitünket, ez egyfajta jutalom a részvényeseinknek ezen nehéz időszakban.”

    A Scuderia bázisa ugyanakkor az egyik leginkább érintett olasz régióban található, így május elejéig meghosszabbították a kényszerszünetüket. Camilleri azonban biztos benne, hogy a csapatuk újra virágzásnak indul:

    „Senki sem tudja pontosan, hogy mi fog történni, de ahogy Shakespeare is írta a Hamletben: ha ez most nem is történik meg, a lényeg az, hogy készen álljunk. Biztosak lehetnek benne, hogy a Ferrari felkészült.”

  • Több pénzt fog idén költeni a Ferrari

    Több pénzt fog idén költeni a Ferrari

    A Ferrari elnöke Louis Camilleri elmondta, hogy idén jóval több pénzt fognak költeni, amit elsősorban a 2021-es felkészülés tett indokolttá.

    A Liberty Media célja, hogy visszaszorítsa a nagy csapatok költéseit, ezért a jövő évtől bevezetik a költségvetési plafont. A Ferrari viszont idén a korábbiakhoz képesti nagyobb költségekkel számol, ami részben az idei, részben pedig a következő idényt is érinti.

    „Az idei év eléggé kritikus lesz. Az ambícióink, mint mindig az, hogy megnyerjük a bajnokságot ezért ennek érdekében tovább folytatjuk a beruházásainkat, ami az infrastruktúrát, a technológiai részt és az erőforrásokat fogja érinteni, miközben a 2020-as autó folyamatos fejlesztését sem fogjuk kihagyni.” – nyilatkozta a vörösök elnöke az olasz La Gazzetta dello Sportnak.

    „A 2021-es új szabályok egy teljesen másfajta autóért kiáltanak, ami plusz erőforrásokat és költségeket igényel. Ez egy jelentősen nagyobb beruházás lesz.” – tette hozzá.

  • Wehrleint megtartja a Ferrari 2020-ban is, a csapat új szimulátort fejleszt

    Wehrleint megtartja a Ferrari 2020-ban is, a csapat új szimulátort fejleszt

    A Sauber korábbi versenyzője, Pascal Wehrlein jövőre is a Ferrari fejlesztőversenyzője lesz, míg az olaszok fejlesztésekbe fognak a csapat infrastruktúráját illetően.

    2020-ban kevesebb tesztelési lehetőség lesz, mint eddig, így a virtuális háttér nagyobb szerepet tölt majd be a csapatok fejlesztési ütemtervében. Wehrlein tavaly csatlakozott a Ferrarihoz ilyen szerepkörben, mint azóta ez kiderült, egy többéves szerződés keretében.

    „Tapasztalt versenyzőket alkalmazunk majd a szimulátorban” – mondta a csapatfőnök, Mattia Binotto a Ferrari karácsonyi vacsoráján. „Pascal marad velünk, de rajta kívül is van olyan versenyzőnk, aki lehet, a Forma-1-et illetően nem annyira tapasztalt, de már sok éve szimulátorozik.”

    „Ezek a pilóták is ugyanúgy részei a csapatnak. A szimulátor is egyre fontosabb lesz, ezért fogunk belefektetni a jövőben.”

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri visszhangozta Binotto szavait, hozzátéve, hogy az utcai autós eladások teszik lehetővé a versenyistálló fejlesztéseit.

    Készek vagyunk ebbe a területbe fektetni. Szerencsére van mögöttünk egy olyan vállalkozás, amivel támogatni tudjuk a fejlesztéseket. Nem csak a személyzet, de az infrastruktúra tekintetében is. Például új szimulátor építésével.”

    Nemcsak az olaszok gondolkoznak hosszútávon. A McLaren is szimulátorát újítja meg, és új szélcsatornát is épít. A Renault az aerodinamikai részlegét alakította át. A Racing Point pedig eddigi gyárépületeit „nőtte ki” az elmúlt évben.

  • Ferrari: Ha az F1 nem lesz gazdaságilag életképes, akkor meghal

    Ferrari: Ha az F1 nem lesz gazdaságilag életképes, akkor meghal

    A Ferrari ügyvezető igazgatója, Louis Camilleri szerint a költségvetési sapka megmentheti az F1-et a lassú, de biztos haláltól.

    Az olasz üzletember úgy véli az újításnak biztosítania kell a sportág gazdasági fenntarthatóságát. 2021-ben 175 millió dollár lesz a limit, ám ebben a keretben sok minden nincs benn, mint például a versenyzők fizetése a motorfejlesztési költségek, az év végi bónuszok, vagy épp a nevezési díjak. Camilleri szerint a 2021-ben bevezetésre kerülő költségvetési sapka és annak összege kezdésnek jó, ám a későbbiekben még jobban össze kell húzniuk a nadrágszíjat, ha azt akarják, hogy az F1 fenn maradjon.

    ,,Mi támogattuk ezt, ugyanis úgy véljük gazdasági fenntarthatóságot fog teremteni a Forma-1-ben. Azonban később a költségvetési sapkának a konstrukciók költségein kívül másra is ki kellene terjednie. Ott vannak az erőforrások, és a versenyzők költségei és még sok más dolog. Ha nem lesz gazdaságilag életképes a sport, akkor szép lassan meg fog halni, ezért a mi felelősségünk gondoskodni arról, hogy ez ne történjen meg.” – osztotta meg álláspontját az Autosporttal Camilleri.

  • Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Toto Wolff először is sietett leszögezni, hogy semmi alapja annak a rendre előkerülő pletykának, mely szerint ő lenne Chase Carey utódja az F1 élén. Évek óta először hagyott ki egy versenyt, – a Brazil Nagydíjat -, és megint lángra kaptak azon értesülések, mely szerint már a karrierje következő pontján dolgozik. A másik szóbeszéd, amire reagálnia kell, hogy átigazolnának Lewis Hamiltonnal a Ferrarihoz 2021-re. Wolff az osztrák ORF-en válaszolt ezen feltevésekre:

    „Emlékeznetek kell, amikor Niki Laudával ebbe belefogtunk 2013-ban, nem csak alkalmazottak voltunk, hanem részvényesek is. A kérdés tehát nem csak az, hogy elmennék-e máshova dolgozni, hanem egyáltalán folytatnám-e a Forma-1-ben. Jelenleg élvezem, ami egy fontos dolog azt hiszem. Persze kevésbé mókás, mint amikor Niki is velünk volt, de a munkának folytatódnia kell, és ez motivál. Addig, amíg hozzá tudok tenni valamit, azt hiszem, hogy folytatni fogom.”

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri a múlt héten kijelentette, hogy a maranellói csapat megvétózná azt, ha Wolff lenne Carey utódja a Liberty Media élén, és a Forma-1-ért felelne. Ugyan tartja magát a pletyka, hogy Carey helyére pályázna, Wolff erről így beszélt:

    „Szeretem a stopperórát, és azt a kihívást, hogy a brutális igazságot láthatjuk minden második hétvégén. A Forma-1 egy nagyon összetett üzlet, szponzorációval, pályaszerződésekkel, televízióval. Tehát nem, jelenleg nagyon is elvagyok csapatmenedzsmenttel, és örömömet lelem benne.”

    A Mercedes Forma-1-es elkötelezettségéről is kellett beszélnie, szerinte a németek maradnak, és folytatják:

    „Vállalkozóként hosszútávon kell gondolkodni. Azt kell fontolóra venni, hogy a Forma-1 a jó irányba halad-e? Erre azt válaszolnám, hogy igen. Hogy közös-e a célunk a Daimlerrel? Erre is tisztán kimondhatom, hogy igen. A Daimler és a Mercedes utcai és versenyautókat épít, ez az alaptevékenységünk, és ezért akarjuk folytatni együtt.”

    Végül de nem utolsósorban Wolffnak a Formula E-ről kellett értekeznie, hiszen a felesége Susie egy ilyen csapatot irányít, de szerinte nem lehet pótolni a Forma-1-et a motorsportok csúcsán:

    „A Forma-1-nek komoly történelme van, amely 70 évre nyúlik vissza, és 2 milliárdan nézik. A Formula E ennek a töredékével rendelkezik. A Formula E-t inkább egy érdekes start-up cégként látom, amire érdemes figyelni. A Formula E megteremtette magát, de soha nem lesz akkora, mint a Forma-1. Számomra ők inkább a szórakoztatást nyújtják, mint komoly sportot.”

  • Camilleri: Leclerc hatással volt Vettel teljesítményére

    Camilleri: Leclerc hatással volt Vettel teljesítményére

    A Ferrari ügyvezető elnöke, Louis Camilleri szerint elkerülhetetlen volt, Charles Leclerc zökkenőmentes beilleszkedése a Ferrarihoz hatást gyakoroljon Sebastian Vettel idei teljesítményre.

    A négyszeres világbajnok még az olasz istálló első számú versenyzőjeként kezdhette meg a 2019-es Forma-1-es szezont. Az olasz istálló Mattia Binotto személyében egy vadonatúj csapatfőnökkel vághatott neki az évnek azzal a céllal, hogy végre valahára bajnoki címet szerezzenek a már tíz éve tartó nyeretlenséget követően.

    Azonban a monacói fiatal nem illetődött meg és már a második ferraris versenyén pole pozíciót szerzett Bahreinben és a verseny elején még a csapatutasítást is megtagadta, ugyanis visszaelőzte Vettelt, miután a német a rajtnál elvette tőle az első helyét. Minden jól ment Leclerc számára, egészen a motorhibájáig, ami végül elvette tőle a győzelmet. Vettel pedig megforgott, a Lewis Hamiltonnal való csatája során és a hibáját egy frusztráló szezon követte, ugyanis a négyszeres világbajnok csak az ötödik legtöbb pontot tudta gyűjteni és 2014 óta először maradt alul a csapattársával szemben a pontokat illetően.

    A Ferrari elnöke szerint a német eredménye részben Leclerc érkezésének is betudható. „Nyilvánvaló, hogy Charles eredményei is szerepet játszottak benn,” – véli Camilleri. „Ez elkerülhetetlen, ha te vagy a világbajnok és egy rendkívül tehetséges fiatal pilóta lesz a csapattársad, aki már az első évében egy zseniális szezont tudhat magáénak. Charles rendkívül tehetséges. Még talán saját magát is meglepte, hogy mire is képes egy élcsapat versenyzőjeként.”

    A feszültség többször is érezhető volt a Ferrari garázsban, ugyanis nem csak a monacói, hanem a négyszeres világbajnok német versenyző is számos alkalommal figyelmen kívül hagyta a csapat utasítását. A két versenyző közötti ellentét Brazíliában csúcsosodott ki, amikor a két Ferrari pilóta összeütközött és az ütközést követően mindketten kiestek a versenyből. Az interlagosi incidens volt az első Ferrari kettős kiesés a 2017-es Szingapúri Nagydíj óta. Azonban Camilleri úgy véli, hogy az ütközés a jövőben még akár hasznos is lehet a versenyzők számára.

    „Az ütközés Interlagosban szörnyű volt,” – ismerte el a Ferrari elnöke. „Azonban most már tisztázódtak a dolgok. Néha pedig igen is szükség van a káoszra, hogy helyre tudd tenni a dolgokat. Ez nagyszerű, ugyanis Mattiának sokkal könnyebb dolga lesz majd a kettőjük kapcsolatát illetően.”