Címke: Louis Camilleri

  • Turrini reméli, hogy a Ferrari új vezérigazgatója számára fontos lesz az F1-es csapat

    Turrini reméli, hogy a Ferrari új vezérigazgatója számára fontos lesz az F1-es csapat

    A jól ismert olasz Forma-1-es újságíró Leo Turrini nagyon reméli, hogy a Ferrari leendő vezérigazgatója a száguldó cirkuszt részesíti majd előnyben a maranellói istálló többi szakágával szemben.

    Sergio Marchionne sokkoló halálát követően Louis Camilleri lett a Vörösök újdonsült vezérigazgatója. Azonban a Philip Morris korábbi elnöke nem sokáig töltötte be tisztségét az olasz istállónál, ugyanis nem sokkal a kinevezését követően személyes okokra hivatkozva mondott le posztjáról.

    Pozícióját a Ferrari elnöke John Elkann vette át, de csak ideiglenesen. A Ferrari végül Benedetto Vignát nevezte ki véglegesen Camilleri helyére vezérigazgatónak.

    Az 52 éves Vigna – aki korábban az STMicroelectronicsnál dolgozott – szeptember 1-től lát majd munkához Maranellóban és az elektronikai cégnél eltöltött évei miatt van tapasztalata az innovatív technológiában. Elkann ezt ki is emelte a bejelentéskor, hogy Vigna képességei és szakértelme előre vihetik az olasz márkát az autóiparban.

    A Ferrari a legutóbb kiadott közleményében azt írta, hogy a céljuk továbbra is a vezető státuszuk megerősítése az autóiparban és hogy továbbra is ők gyártsák a világ legjobb és legszebb autóit a piacra.

    Azonban Turrini a Quotidano blogjában leírta reményeit Vigna kinevezése kapcsán. Az olasz szakíró nagyon reméli, hogy a frissen kinevezett vezérigazgatója szívén fogja viselni az olasz istálló Forma-1-es projektjét.

    „Vigna akkor volt gyerek, amikor Niki Lauda versenyzett a Ferrarinál. Amikor pedig kezdetét vette a Schumacher éra, már bőven beindult a karrierje.

    „Ha még mindig emlékszik ezekre a dolgokra és bármit is jelent neki a Ferrari érzelmileg, akkor azt be is foga bizonyítani a számunkra azzal, hogy sokat fog foglalkozni a Forma-1-es csapattal,” – írta Turrini.

    „Montezemolo és Marchionne mindent megtett a Forma-1-es projektért, majd meglátjuk, hogy Vignát ez milyen szinten foglalkoztatja majd.”

  • A Ferrari élére Camilleri helyére új vezérigazgató érkezett!

    A Ferrari élére Camilleri helyére új vezérigazgató érkezett!

    Louis Camilleri távozik az olasz márka éléről, helyére a Ferrari élén szeptember 1-jétől a mérnöki háttérrel rendelkező Benedetto Vigna érkezik majd.

    „Örömmel fogadjuk Benedetto Vignát mint új vezérigazgatót” – nyilatkozta John Elkann, az olaszok elnöke.

    „Ő mélyen érti a technológiát, ami az autóipar változásait vezérli. Bebizonyította, hogy újító szellemű, üzleti szemléletű és jó vezetői képességekkel rendelkezik. Ez tovább fog erősíteni minket, a szenvedély és teljesítmény által egy újabb korszak felé.”

    Vigna, aki jelenleg három technológiai céget is vezet, így beszélt új szerepéről:

    „Különleges megtiszteltetés a Ferrari első emberének lenni, ugyanakkora izgalommal és felelősségtudattal teszem ezt.”

    „Izgatott vagyok a nagy lehetőségek miatt, amik előttünk állnak. És mindeközben mély felelősséget érzek a márka kötelékében dolgozó férfiak és nők tehetsége iránt, valamint a részvényesek és világon mindenki iránt, aki szenvedéllyel tekint a Ferrarira.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ferrari (@ferrari) által megosztott bejegyzés

  • Elkann: A Ferrari keresi már Louis Camilleri utódját

    Elkann: A Ferrari keresi már Louis Camilleri utódját

    John Elkann, a Ferrari elnöke és ideiglenes vezérigazgatójaként keresi már a maranellóiak lehető legjobb főnökét. Az Agnelli család 44 éves örököse 2018-ban lett a Ferrari elnöke, amikor Sergio Marchionne elhunyt, majd decemberben került ismét előtérbe, amikor a Ferrari vezérigazgató Louis Camilleri hirtelen lelépett.

    Voltak olyan találgatások, hogy Elkann simán marad vezérigazgatói minőségben is, de a legutóbbi pénzügyi eredményeik keddi beszámolóján elárulta, hogy a Ferrari szán rá időt, hogy megtalálják a lehető legjobb főnöküket. A 2021-es Scuderia esélyekkel kapcsolatban az olasz-amerikai üzletember elmondta, hogy nem reménykedik abban, hogy gyorsan talpra állnak a tavalyi rossz eredményeik után. Az olasz médiának így nyilatkozott:

    „Alázattal kell újrakezdenünk mindezt, hogy újra nyerhessünk. A tavalyi csalódást keltő szezon megmutatta, hogy a nagyszerű múlt nem jelent automatikusan remek eredményeket is, a jelenben, vagy a jövőben.”

  • Sajtó: Az Apple pénzügyi igazgatója veheti majd át Camilleri helyét a Ferrarinál

    Sajtó: Az Apple pénzügyi igazgatója veheti majd át Camilleri helyét a Ferrarinál

    Az Apple pénzügyi igazgatójának Luca Maestrinak és egykori vezető tervezőjének Jony Ivenek is megvan az esélye arra, hogy a Ferrari új ügyvezető igazgatójává váljon.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az olasz istálló eddigi ügyvezető igazgatója Louis Camiller azonnal hatállyal távozik a posztjáról. Ezt követően több olasz médium is arról tanúskodott, hogy Maestri és Ive is a potenciális jelöltek között szerepelnek.

    Az Apple két vezetője mellett a Vodafone egykori ügyvezető igazgatója, Vittorio Colao pályázik még jó eséllyel a Vörösök vezető pozíciójára, azonban a Reuters ezen híreket nemrégiben cáfolta.

    Azonban Maestri és Ive is szívesen betöltené a megüresedett pozíciót. Maestri 2014 óta tölti be a pénzügyi igazgató szerepét amerikai cégnél és korábban a cég pénzügyeit is ő irányította.

    Ive még 2019-ben hagyta el az Applet, hogy létrehozhassa az azóta is kiválóan futó vállalkozását, amit a LoveFrom néven találhatunk meg.

  • Ecclestone: A Ferrari problémája az, hogy olaszok!

    Ecclestone: A Ferrari problémája az, hogy olaszok!

    Bernie Ecclestone szerint a Ferrari csapat jelenlegi szenvedését az okozza leginkább, hogy olaszok. A maranellóiak láthatóan szenvedtek 2020-ban, ls még az utolsó versenyen sem tud ott lenni a csapatfőnök Mattia Binotto, aki visszatért Olaszországba, mert rosszul érezte magát. Mindeközben Louis Camilleri is hirtelen lemondott, aki a gyártó vezérigazgatója volt. A Forma-1 korábbi irányítója a La Stampának nyilatkozott erről:

    „Nem akarom megbántani őket, de mindig is azt gondoltam, hogy a baj velük az, hogy olaszok. Mindegyikük irányítani akar és ehhez megvan a saját elképzelésük. Nem azt mondom, hogy nem érhetnek így is oda, de jobb, ha bevonnak németeket, franciákat vagy angolokat, tehát olyan embereket, akik másként gondolkodnak.”

    A 90 éves Ecclestone felidézte az 1993-as évet, amikor még ő győzködte a Ferrarit a francia Jean Todt alkalmazásáról, aki aztán csapatfőnökként elvezette a csapatot az ultrasikeres Michael Schumacher korszakhoz:

    „Emblematikus volt az, ami történt Jean Todttal. Az olaszok nem akarták őt. Én vettem rá őket, hogy alkalmazzák, aztán minden a megfelelő mederbe került. Binotto azonban nagyon kényelmetlen helyzetbe került. Nem is vagyok biztos benne, hogy valóban akarta-e ő valaha is a csapatvezetői posztot. Ő egy mérnök, mindig is a technikai kérdésekkel foglalkozott. Maranellóba egy jó menedzser kell, aki a megfelelő embereket ülteti a megfelelő pozícióba. Három éve még azt gondoltam volna, hogy Flavio Briatore lenne az ideális számukra, hiszen jó ötletei vannak, tudja miképp kell kiválasztani az embereket és még csak nem is politikus. Ma már azonban nagyon elfoglalt a saját cégeivel.”

  • Váratlanul távozott posztjáról a Ferrari ügyvezető igazgatója

    Váratlanul távozott posztjáról a Ferrari ügyvezető igazgatója

    Hirtelen mondott le posztjáról Louis Camilleri, a Ferrari ügyvezető igazgatója.

    Csütörtök este jelentették be a váratlan hírt, miszerint az amerikai vezető, azonnali hatállyal elhagyja a posztját a Ferrarinál és a Philip Morrisnál. Camilleri még 2018 nyarán, Sergio Marchionne hirtelen halála után, vette át az eddig ellátott szerepkörét a maranellói gárdánál.

    Az olaszoknál töltött ideje alatt, a közúti autók kereskedelmi növekedése köszöntött be, aminek még a koronavírus sem tudott akkora gátat szabni. Mikor átvette a vállalat irányítását, az értékpapír névértéke 113 eurón tendált, míg a napokban ez a szám már 179 eurón mozgott. Camilleri ezen felül nagymértékben támogatta a versenycsapatot is, több futamra kilátogatott, emellett szoros baráti kapcsolatot alakított ki Mattia Binottóval, a Ferrari csapatfőnökével.

    A Scuderia esetében a feladatait John Elkann fogja átvenni egy ideig, míg a Philip Morrisnál André Calantzopoulos fog a helyébe lépni. Camilleri személyes okokra hivatkozva hagyta el a posztjait, bár brit sajtó értesülések szerint egy ideje már a Covid-19-től szenvedett. Az élete nem volt veszélyben, bár pár hetet kórházban kellett töltenie. Mostanra már New York-ba utazott, ugyanis otthonában szeretne a felépülni.

    ,,A Ferrari az életem része, ezért betölteni a vezérigazgatói szerepkört egy nagyszerű kiváltság volt. Nagyon csodálom a Maranellóban lévő rendkívüli férfiakat és nőket, akik szenvedélyt és elkötelezettséget visznek mindenbe amit csinálnak, határokat nem ismerve. Büszke vagyok a vállalat 2018 óta elért eredményeire, miközben tudom azt, hogy a Ferrari legjobb évei még csak most következnek.” -nyilatkozta a távozó vezérigazgató.

    A vörösök elnöke így fogadta a leköszönést:

    ,,Szeretném őszinte köszönetünket kifejezni Loius-nak (Camilleri), azért az elhivatottságért, amivel betöltötte a vezérigazgatói posztot 2018-tól, valamint az igazgatótanácsban elfoglalt helyét 2015-től. A Ferrari iránti szenvedélye nem ismert határokat. Segítségével a vállalat tovább erősítette a pozícióját a világ egyik legnagyobb cégeként, kihasználva egyedi örökségét és a tökéletességre való törekvését. Hosszú és boldog nyugdíjas éveket kívánunk neki, és családjának.” – tette hozzá John Elkann.

  • A Ferrari az olasz médiát kritizálja: Ez nem megoldás!

    A Ferrari az olasz médiát kritizálja: Ez nem megoldás!

    Louis Camilleri szerint az olasz média fejeket követel, ám ez nem lehet megoldás.

    A Scuderia vezérigazgatója tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy a vörösök ismét sikeresek legyenek. A stabilitás, mint kulcsfontosságú eszköz, vezetheti a győztesek utcájába vissza az olaszokat, ezért a jelenlegi vezetőség szeretné megtartani a náluk dolgozókat.

    ,,El kell mondanom, hogy teljesen megbízok Mattia Binottóban és a csapatában. Időre van szükség a dolgok működésére. Sajnálatos módon a múltban túl nagy volt a nyomás és az emberek elengedésének a történelme is kísért minket. Az atmoszféra egy forgóajtóhoz hasonlít, én pedig ennek véget akarok vetni.” – állapította meg Camilleri a The New York Timesnak.

    Mindenekelőtt a Ferrarinak a stabilitást kell kiépítenie. Erre remek példával a Red Bull és a Mercedes sikerkorszaka szolgált a vörösöknek.

    ,,Ha megnézzük a Red Bull azon időszakát, mikor bajnokságokat nyertek, vagy manapság a Mercedest, a tehetségeken kívül egy olyan kulcsfontosságú tényezővel is rendelkeztek, mint a stabilitás. Ez viszont egy olyan dolog, ami a mi csapatunkból hiányzik.”

    A jó munkához idő kell, a maranellóiak szerint ezt a 2000-es évek eredményei is mutatják. A Jean Todt, Ross Brawn és Michael Schumacher uralta korszak sikerességékhez is idő kellett, és miután összecsiszolódtak, domináns erővé vált a Scuderia.

    ,,Ezért akarom azt, hogy a stabilitás a helyén maradjon, dacára annak, hogy hihetetlen nyomás nehezedik a csapatra, különösen az olasz média részéről. Ők meglehetősen brutálisak és sokszor a fejek hullását követelik, viszont nem ez a megoldás.”

    Ugyanakkor Camilleri rajta tartja a szemét azokon is, akik a Ferrarihoz szerződhetnének a jövőben.

    ,,A stabilitás megtartása nem azt jelenti, hogy nem vesszük fontólra a további készségek és erőforrások beillesztését a már meglévő csapatunkba.”

  • Sainz: 2021 sokkal jobban sikerülhet a Ferrari számára

    Sainz: 2021 sokkal jobban sikerülhet a Ferrari számára

    Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgató reméli, hogy a szabályok némileg nagyobb rugalmassága segíteni fog az olasz csapatnak, hogy kimásszanak abból a gödörből, ahol jelenleg elhelyezkednek. A vezérigazgató John Elkann elnökkel látogatott el Mugellóba.

    John Elkann megjegyezte, a Ferrari hatalmas történelemmel rendelkezik az Forma-1-ben, amelyre egyfajta bizonyíték is az istálló által Mugello-ban lefutott 1000. futam is. Azonban ez egy plusz nyomás volt az amúgy is gyengén muzsikáló csapat számára.

    Az olasz sajtótól már megszokhattuk, hogy sosem rejtik véka alá véleményüket, és ez most sincs másképp. A Corriere delllo Sport szerint hosszú időt vesz majd igénybe, hogy a Ferrari visszatérjen az élre.

    „Miközben a többi csapat fejlődik, addig a Ferrari egyre nagyobb mélységekbe süllyed.” – olvasható az újságban.

    A Ferrarihoz jövőre igazoló Carlos Sainz is megszólalt a témában, aki már most türelmet és bizalmat kért szurkolótáborától:

    „Azt gondolom, még várnunk kéne. Az F1-be változni fog pár szabály a jövő évet illetően, illetve lassítani is szeretnének minket a leszorítóerő csökkentésével.” – mondta az El Mundo Deportivo nevű újságnak a spanyol.

    „Ez még egy nagyon fiatal projekt, Mattia pedig már tavaly megmondta, hogy mi várható. Most meg kell várnunk, hogy tudnak-e egy keveset fejlődni. De biztosan tudnak”

    „Azt gondolom, hogy nehéz kihívás lesz, azonban valami olyasmi, amit meg szeretnék csinálni – elmenni a Ferrarihoz, mindent megtenni annak érdekében, hogy fejlesszem az autót, azt az irányt mutassam fejlesztési szempontból, ami szerintem a jó irány. A fő cél természetesen, hogy felkészüljünk a 2022-es változásokra, ami kulcsfontosságú lesz a következő évek szempontjából.”

    „De az, hogy hirtelen győztes autót varázsoljanak, az egy nehéz feladat lesz.” – mondta

    „Szóval azt gondolom, hogy a jövő év nehéz lesz, azonban, ha a Ferrari rájönne azokra a főbb problémákra, amik miatt szenvednek idén, és ki is tudják azokat javítani, akkor egészen biztosan jobb évünk lesz, mint amilyen az idei számukra.” – zárta Sainz

  • Vezérigazgatójuk szerint is gödörbe került a Ferrari

    Vezérigazgatójuk szerint is gödörbe került a Ferrari

    Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgatója szerint is az ikonikus csapata tudja, hogy gödörbe kerültek. A helyszínen látta, hogy a versenyzőik a dobogótól meglehetősen távol végeztek a Toszkán Nagydíjon. A főnöknek azt kellett látnia a lelátóról, hogy Charles Leclerc, és az őket elhagyó négyszeres világbajnok Sebastian Vettel csak a 8. és 10. helyeket tudták megszerezni Mugellóban vasárnap. Spa-Francorchampsban és Monzában sem szereztek ugyan pontokat, de feltehetően az 1000. futamukat sem így képzelték el. Így nyilatkozott:

    „Egy gödörbe kerültünk, de legalább tudjuk, hogy ott vagyunk. Több tényező is közrejátszott ebben, de bármit is mondanék, kifogásnak tűnne. Nem a kifogásokat keressük. A lényeg az, hogy azokra a dolgokra kell koncentrálnunk, amelyeken keményen dolgoznunk kell eltökélten ahhoz, hogy visszakerülhessünk oda, amit a helyünknek gondolunk.”

    Camilleri, John Elkann elnökkel látogatott el Mugellóba, és tisztázták, hogy az olasz csapatnak esze ágában sincs kiszállni a Forma-1-ből:

    „Szerintem a Ferrari és az F1 szinte összenőttek. Hogyan lehetne elképzelni a száguldó cirkuszt a Ferrari nélkül, vagy fordítva? Végig ott voltunk, egyetlen csapatként. Mások jönnek, mennek. Igaz, a történelmünk miatt nyomás is nehezedik ránk, de így is várjuk a következő ezrest.”

    Jövőre a királykategóriában számos változást vezetnek be, ilyen lesz például a 175 millió dolláros költségvetési korlát is szezon/csapatonként. Erről ennyit mondott:

    „Időbe telik, de némi több rugalmassággal a jövő évi szabályzásban legalább elmozdulhatunk onnan, mint ahol most jelenleg vagyunk. Le a kalappal a Mercedes előtt, hihetetlen munkát végeztek. Meglátjuk, hogy 2022-ben az új szabályzással új helyzet lesz-e… Ebben reménykedünk.”

  • A Ferrari elnöke teljes mértékben bízik Binottoban

    A Ferrari elnöke teljes mértékben bízik Binottoban

    Egyre több spekuláció látott napvilágot Mattia Binotto jövője kapcsán, ám ezeknek a végére most pontot tett a gárda elnöke Louis Camilleri.

    Évtizedes mélypontba került idén a Ferrari, a krízis pedig szemmel látható, amit sokan a mérnökből csapatfőnökké kinevezett Mattia Binotto hibájának titulálnak. A kritikák miatt pedig megszólalt a csapatfőnök kapcsán a New York Times-nak Louis Camilleri.

    „El kell mondanom, hogy teljes a bizalmam Binotto és a csapata felé.” – szögezte le hamar az elnök. „Az eredmények ugyan nem igazolják a mondandómat, de ezeknek idők kell. Sajnálatos módon a múltban túl nagy volt a nyomás és a történelmi, kulcs embereket elengedtük. Egyfajta forgóajtó-légkör volt, ennek igyekeztem gátat venni.”

    „Amire most szükségünk van az a koncentráció és a stabilitás. Ha megnézzük a Red Bull sikerkorszakát, vagy a Mercedest ma, a kulcs náluk az volt, hogy stabilitás volt a csapaton belül, és őszintén megvallva nálunk pont nem ez volt jellemző. A Jean Todt, Ross Brawn és Michael Schumacher féle gárdának is hat éve kellett, hogy egy legyőzhetetlen csapattá váljanak.” – folytatta.

    „Tehát biztosítani akarom, hogy a stabilitást meg maradjon annak ellenére is, hogy hihetetlen mértékű nyomás nehezedik ránk, különösen az olasz média részéről. Amely már-már brutális mértékű, és egyáltalán nem megoldás. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nem vesszük fontolóra további személyek vagy erőforrások befektetését a csapatba. De idő kell majd az eredményekhez, egyik napról a másikra nem lehet komoly változást elérni.” – zárta.