Címke: Lotus

  • 2021-ben érkezhet egy új csapat a Forma-1-be!

    2021-ben érkezhet egy új csapat a Forma-1-be!

    A RaceFans.net információi szerint egy új csapat tart a Forma-1-be: 2021-ben érkezhet a Panthera Team Asia F1. A lehetőség valószínűleg akkor nyílik meg a leendő csatlakozók előtt, amikor véglegesítik a 2021-es szabályzást.

    Utoljára 2016-ban az amerikai Haas csapat csatlakozott a királykategóriához, és ők voltak az egyetlen újonc alakulat mióta a Virgin-Marussia-Manor, Lotus-Caterham és a Hispania Racing Team próbálkoztak, majd kihullottak a mezőnyből.

    A Panther a hírek szerint a főbb posztokra már fel is vették az embereket, így Tim Milne-t is, aki a Manor aerodinamikai részlegén dolgozott, mielőtt 2017-ben a csapat csődbe jutott. A csapat a szándéka szerint azt az utat járná be amit a Haas, tehát inkább minél több alkatrészt beszereznének másoktól ahelyett, hogy kifejlesztenék azt maguk, ezzel a lépéssel is is alacsonyan tartanák a költségeket.

  • Lopez megvehette volna a Sunderland AFC-t is

    Lopez megvehette volna a Sunderland AFC-t is

    Gérard Lopez korábban a Lotus Forma-1-es csapatának volt a tulajdonosa, jelenleg a francia elsőosztályú Lille OSC futballcsapatot birtokolja. Most elárulta, hogy lett volna lehetősége korábban megvásárolni a brit Sunderland csapatát. Erre akkor lett volna még opciója, amikor a csapatnak Ellis Short volt a tulajdonosa. Most Lopez a La Journal du Dimanche lapnak adott interjút, és amikor rákérdeztek nála, hogy örömmel birtokolna-e akár egy angol focicsapatot is, elmondta, hogy lett volna opciója arra, hogy átvegye Shorttól a Sunderlandet, de végül a Lille mellett döntött, mert úgy gondolja, hogy Franciaországban van a világ legjobb tehetséggondozója:

    „Lett volna lehetőségem megvenni az akkori Premier Ligás Sunderlandet, hiszen ismertem a tulajdonosát. Nem tettem végül, mert a projektépítés szempontjából jobb volt Franciaországban dolgoznom, ahol a világ legjobb tehetségei vannak. Így nem bántam meg. A LOSC-ba pedig beleszerettem. Ugyan nem vagyok lille-i, de nekem ez nem a megszokott, nem csak egy befektetés. Annyira, hogy nem is gondolkodtam másik klubon. Egyesek kinevetnek emiatt, de nem érdekel.”

    A luxemburgi születésű üzletember 2016-ban vette át a Lillét, amikor még a Forma-1-ben is tevékeny volt, a Lotusszal.

  • Zehnder: Kimi az irányításunk nélkül vezet

    Zehnder: Kimi az irányításunk nélkül vezet

    Az Alfa Romeo csapata, akiket korábban Sauber néven ismerhettünk odáig van Kimi Räikkönenért. A finn a pályafutását 21 évesen kezdte náluk még jelentősebb tapasztalatok nélkül, de már akkor is Beat Zehnder csapatmenedzser irányítása mellett. Ő azóta is a svájciak alkalmazottja, és az AMuS-nak elmondta, hogy még jobban lenyűgözte őt Räikkönen, akinek azóta lett 21 győzelme, és a 2007-es világbajnoki címe. Mint az ismert, Kimi ismert lett azzal is, amikor a Lotusos mérnökével közölte egyszer az azóta már szállóigévé vált klasszikusát:

    „Hagyj békén, tudom, hogy mit csinálok.”

    Zender el is árulta, hogy náluk hogy működik most mindez:

    „Kimi a mi irányításunk nélkül vezet. Mindent maga csinál, mindent ért. A mérnökeink megvitatják egymással, hogy kell-e változtatni a motor beállításán, de azon nyomban Kimi már meg is változtatta azt. Pontosan tudja, hogy mikor és mit kell tennie.”

    Az Alfa Romeo 2019-ben egyelőre egy egyszemélyes showként is megy, hiszen Antonio Giovinazzi a csapat 31 pontjából összesen csak egyet szerzett eddig. Az olasz pilótával kapcsolatban ennyit mondott Zehnder:

    „Kicsit elengedtük a szezon elején, de egyre inkább fejlődik.”

  • Alain Prost lesz a Renault Niki Laudája!

    Alain Prost lesz a Renault Niki Laudája!

    Szintet lép Alain Prost: a korábbi inkább csak formális tanácsadói szerepkörét követően a Renault Forma-1-es csapatánál bekerült az ügyvezetésbe. A hónap elején már beválasztották az igazgatótanácsba is a Renault Sport Racing Ltd-nél, és Thierry Bolloré helyére érkezett, akit a Reanult Group delegált addig ide. Utóbbinak mennie kellett az F1-es csapattól, mivel most az ő felelőssége lett az utcai autós üzletág miután, Carlos Ghosn januárban vitatható körülmények között távozott a cég éléről.

    A négyszeres világbajnok Prost pedig márkanagykövetként tevékenykedett előbb, majd tanácsadói szerepet kapott a Renault F1-es projektjében, amikor a francia gyártó átvette a korábban Lotus néven ismert csapatot 2015 végén. Az egyenlőre nem ismert, hogy az új szerepköre mennyit változtat a napi teendőiben.

    A csapatvezetés így jelenleg a következőkből áll: Cyril Abiteboul csapatvezető és operatív igazgató, Jerome Stoll a cég elnöke, a Renault Group pénzügyi vezetője Thierry Cognet és a Genii ismert főnöke Gérard Lopez, aki egy kis részesedést még megtartott a Gravity Motorsportson keresztül, mióta átalakultak a Lotusból.

    A Renault szóvivője így definiálta a csapat igazgatótanácsának a szerepét:

    „Jövőképet alkotnak, célokat és értékeket határoznak meg, stratégiákat és struktúrákat állítanak fel. Képviselik mindezt a menedzsment felé, a részvényesek felé elszámolnak, és felelősséget vállalnak. Meghozzák a felelős döntéseket a cég életében, és jóváhagyják az éves beszámolókat és a pénzügyi jelentéseket. Kulcsszerepük van a szponzoroknál a partnereknél és a pilótáknál.”

    Prost korábbi McLarenes csapattársa, Niki Lauda ugyanilyen pozícióban volt a Mercedesnél, májusban bekövetkezett haláláig.

  • Majdnem 2000 lóerős az elektromos Lotus

    Majdnem 2000 lóerős az elektromos Lotus

    A Lotus Cars többségi tulajdonosa 2017 óta a kínai Geely, mely már bekebelezte a Volvót is. A vásárlás óta azonban nem is nagyon hallottunk a Lotusról. Egészen mostanáig.

    Érkezik ugyanis a legújabb Lotus, melynek neve szokás szerint E betűvel kezdődik: Evija. Az Evija a héber „Eve” név lett megfelelője, jelentése „lélegezni”.

    Lotus Evija

    Az Evija a Lotus első teljesen elektromos autója lesz. Szénszála kasznit kap, mely 129 kilót nyom, így az autó összsúlya 1680 klió.

    Az akkumulátor a Williams Advanced Engineering-től érkezik, mely a Forma-1-es csapat leányvállalata és az első generációs Formula E autók számára is ők szállították az akksikat, illetve az Extreme E számára is ők fogják.

    A Lotus szerint az Evija akkumulátorának teljesítménye 2000 kW. Az autó négy motorgenerátorral bír, egy-egy jut mindegyik kerékre. Minden motor 493hp (368kW) teljesítméynre képes, nyomatéka 425 Nm. Az autó 1971 lóerős és nulláról 300 km/h-ra kevesebb, mint 9 másodperc alatt gyorsul. A Lotus szerint 100-ről 200-ra kevesebb, mint három másodpercre van szüksége az autónak, 200-ről 300-ra pedig kevesebb, mint négy másodpercre.

    Lotus Evija

    „A Lotus Evijával egy rendkívül hatékony elektromos hajtáslánc csomagunk van, mely úgy képes az úton az erőkifejtésre, ahogy azt még soha nem láttuk.” – mondta Matt Windle, a Lotus Cars sportautós részlegének ügyvezetője. „Az akkumulátorunk, az elektromotorok és az erőátvitel minden esetben 98%-os hatékonyságú.”

    A gyártás jövőre kezdődik, és 130 autót terveznek, mivel az Evija „munkaneve”: Lotus Type 130. Egy Evija ára 2,1 millió dollár lesz nyitásként, ez kb 610 millió forint, előrendelni pedig 310 177 dollár (~90 millió forint) előled befizetésével lehet.

  • Lehto szerint Bottas marad a Mercedesnél

    Lehto szerint Bottas marad a Mercedesnél

    JJ Lehto, aki korábban szintén a Forma-1-ben versenyzett, úgy véli, hogy Valtteri Bottas megtarthatja a versenyülését a Mercedesnél. Korábban az egykori Lotus főnök Matthew Carter ellenben azt állítja, hogy Mercedeses forrásai szerint 2020-ban azonban Bottas helyére a tartalékpilótájuk, Esteban Ocon érkezhet. Lehto viszont erről így nyilatkozott az Iltalehtinek:

    „Valtteri annyira jó munkát végez, hogy kevés esélyt látok arra, hogy Ocon-t beültetnék a helyére. Toto Wolff legutóbbi nyilatkozatai is arról győztek meg inkább, hogy nincs Oconnak komoly esélye a Mercedesnél. Szerintem ő más csapatnál folytathatja.”

    Lehto szerint ha Bottas tudja tartani a jelenlegi sebességét, akkor újra szerződhetnek vele 2020-ra is:

    „A Mercedes inkább a tavalyi éve miatt gondolkodhat ennyi ideig, amikor Bottas jó volt, majd összeomlott a hosszabbítást követően. Aztán meg mindenki csodálkozott, hogy miért hosszabbítottak vele ilyen korán. Idén Valtteri folyamatosan jól teljesít. Felvette a kesztyűt Hamiltonnal, és ha ez így megy tovább, akkor pedig miért is ne szerződnének vele újra?”

  • Egy Lotus, mely megváltoztatta a Forma-1-et

    Egy Lotus, mely megváltoztatta a Forma-1-et

    Kínában jubilált a Forma-1, hiszen az ezredik futamához érkezett a sorozat. Ennek apropóján számos múlt idézés történt, az egyik ilyen a Pirelli jóvoltából, hiszen az érdeklődők egy ikonikus és több szempontból is történelmi Lotust csodálhattak meg a paddockban.

    Amiről szó van az nem más mint a Cosworth motorral felszerelt Lotus 49, mely 1967 és 1970 között versenyzett a Forma-1-ben. Ez a konstrukció már a legelső nagydíján diadalmaskodni tudott Jim Clark jóvoltából, ám ami Kínában bemutatása került az az 1968-as autó volt, mellyel Graham Hill világbajnok lett.

    Hill abban az évben három futamgyőzelmet aratott, ami elég volt ahhoz hogy megszerezze pályafutása második egyben utolsó bajnoki címét. Ez az autó amiatt is történelmi, mert a csapat akkori névadó szponzora a Gold Leaf volt – ami az Imperial Tobacco tulajdonában állt – és az autó festése is a szponzornak köszönhető. A Lotus 49 volt így az első olyan Forma-1-es autó amely egy nagy vállalattal szorosan együttműködött, illetve a nevét és a festését is nekik köszönhetik.

    Ezen festést először 51 évvel ezelőtt láthatta a közönség a monacói futamon, és onnantól kezdve megváltozott a Forma-1 világa a szponzorok terén.

    Egy másik fontos dolog miatt is úttörő volt ez a típus, hiszen ők voltak az elsők, akik a légellenállást segítő szárnyakat szereltek fel az autójukra, ugyancsak Monacóban.

    A Gold Leaf Lotus 49 korának maghatározó autója volt elegáns megjelenése mellé brutális hatékonyság is párosult. Az évek során 12 futamgyőzelmet aratott és négy bajnoki címet szerzett, köztük az 1968-as egyéni és konstruktőri bajnoki címmel.

    Kínában egyébként két kör erejéig pályára is vitte ezt az autót Graham Hill fia, Damon Hill, aki 1996-ban ugyancsak világbajnok tudott lenni a száguldó cirkuszban.

  • Räikkönen: Nehéz megtalálni az egyensúlyt a család és a Forma-1 között

    Räikkönen: Nehéz megtalálni az egyensúlyt a család és a Forma-1 között

    Kimi Räikkönen mindent elért, amit csak el lehet a Formula 1-ben, egy világbajnoki cím és 21 futam győzelem szerepel a neve mellet. A finn versenyző tisztában van vele, hogy karrierje hajnalán van, és egy nemrég készített interjú során elismerte egy kicsivel többet gondol már a családjára, mint a munkára.

    Räikkönen 2007-ben nyerte meg a világbajnokságot a Scuderiával, de azóta már versenyzett a Lotusszal, ismét a Ferrarival és most az Alfa Romeo konstrukcióját fogja irányítani.

    A Jégember jelenleg 39 éves, és karrierje lassan a végéhez közeledik. A Genfi Motor Shown el is mondta, manapság nem minden gondolata forog a Forma-1 körül.

    ,,Természetesen nehéz megtalálni az egyensúlyt, hiszen több időt akarsz otthon tölteni a családoddal, viszont mi sok futamon veszünk részt, ami rengeteg utazással jár. Szerencsére a munkahelyem (Hinwill az Alfa Romeo F1-es székhelye), már nincs olyan messze, így könnyebben jutok el oda. Azonban nem könnyű távol maradni a feleségemtől és a gyerekektől, de ezek a dolgok már csak ilyenek, ahogy mindenki másnak, aki ebben a sportban dolgozik. Egy hétig távol vagyok, utána egy hétig otthon pihenek.”

  • Kimi reméli, hogy olyan szezonja lehet 2019-ben, mint volt a Lotusszal

    Kimi reméli, hogy olyan szezonja lehet 2019-ben, mint volt a Lotusszal

    Kimi Räikkönen titokban reménykedik a futamgyőzelemben is 2019-ben. A finn pilóta éveket töltött a Ferrarinál, de Maranello helyett most már a Sauber csapathoz köthető, akik idén már Alfa Romeo néven indulnak. 2012-ben a ma már 39 éves Räikkönen visszatért a Forma-1-be, miután kipróbálta magát a rali és a NASCAR világában is, és két versenyt is nyert az akkori Lotus csapattal.

    Az olasz automoto rákérdezett nála, hogy ezt meg tudná-e most is ismételni, így válaszolt:

    „Remélem, de nem tudom megítélni pontosan a versenyképességünket. A középmezőny nagyon együtt van. Azon is múlik majd, hogy a szezon alatt ki tudja gyorsabbá tenni majd az autóját. A kezdettől fogva jól akarunk dolgozni, és akkor az egy jó alap.”

    Kimi Räikkönen csapattársa, az olasz Giovinazzi is reménykedik egy gyors Alfa Romeoban:

    „Tavaly remek szezonjuk volt, a végén kezdtek, de a végére a top tízbe beértek. Ott kell kezdenünk, ahol ők tavaly befejezték, és fejlesztetni kell magunkat az idény során, és amennyi pontot csak tudunk, meg kell szerezni.”

  • A Lotus és a Williams stratégiai technikai partnerségre lépnek!

    A Lotus és a Williams stratégiai technikai partnerségre lépnek!

    A Lotus és a Williams Advanced Engineering bejelentették, hogy stratégiai technikai partnerséget kötnek, melynek keretén belül, megosztják egymással a kutatási eredményeiket, valamint a fejlett meghajtással kapcsolatos technológiáikat.

    A Lotus Engineeringnek már kiterjedt és bizonyított tapasztalati tőkéje van az új technológiák implementálásában, akár a Lotus Cars esetében, vagy a számtalan globális partnerüknél. Elismert a vezető szerepük a könnyű építésű struktúrák és anyaghasználat terén.

    A Williams Advanced Engineering is már szerzett tapasztalatokat a hagyományos autószektorban is, sőt azon túl is, amit ez a partnerség csak megerősít. Ez a szakértői bázis fejlett meghajtórendszereket szintén épített már, és díjnyertes munkát végeztek az akkumulátor technológia csúcsát igénybe vevő Formula E-ben, négy szezonon át.

    Phil Popham, igazgató, Lotus Cars nyilatkozata:

    „A technológiai partnerségünk a Williams Advanced Engineeringgel azon stratégiánk része, hogy növeljük a tudásunkat a gyorsan változó automobil iparban. A fejlett meghajtási rendszerek alkalmazása számtalan izgalmas kihívást rejt több autós szektorban is. Egyesítvén a tapasztalatainkat nagyon magas szintű mérnöki bázis jött létre technikai szinten, és képviseljük vele a brit úttörő szerepet is.”

    Craig Wilson, ügyvezető igazgató, Williams Advanced Engineering nyilatkozata:

    „A Williams Advanced Engineering mindig is büszke volt azon innovációkra, amit nyújt a vásárlóinak, ami gyors megoldásokat jelent, köszönhetően a Forma-1-es múltunknak. A jövő generáció erőforrásait azonban már új partnerünkkel, a Lotusszal fejlesztjük együtt.”