Címke: Lotus

  • A Lotus Emira lesz a márka utolsó belsőégésű motorral szerelt sportautója

    A Lotus Emira lesz a márka utolsó belsőégésű motorral szerelt sportautója

    Ahogy a legtöbb autógyártó, úgy a Lotus is az elektromos autókban látja a jövőt. Ezért a nyáron bemutatásra kerülő Emira lesz a hetheli márka utolsó belsőégésű motorral szerelt sportautója. A Lotus célja, hogy 2028-ra szén-dioxid-semleges vállalattá váljon; számolt be róla az Auto Motor und Sport.

    A Lotus eddig csak részben vázolta fel a jövőre vonatkozó stratégiáját.

    Most azonban a brit gyártó több részletet is közölt a 2028-ig (amely évben a Lotus 80 éves lesz) tartó időszakra vonatkozó terveikről. E szerint egy szén-dioxid-semleges vállalattá válnak, amely kizárólag elektromos autókat gyárt. A Lotus ki akar lépni a kisszériás gyártásból, és olyan márkává akar válni, amely globálisan jelen van és eladható.

    Az eladásokat új autókkal kívánják masszívan fellendíteni. A jelenlegi, évi körülbelül 1800 autóról (Elise, Exige és Evora együttesen) öt számjegyűvé növelnék a darabszámt. A nagyobb mennyiséggel az értékesítés terén is növekedést várnak.

    A létesítmények korszerűsítését, a jobb termékek érdekében, a kínai anyavállalat, a Geely finanszírozta. A Geely az elmúlt években már milliárdokat fektetett be az infrastruktúrába.

    Az Evija, elektromos hiperautó jelöli ki a következő évek útját. 4 villanymotor, gigantikus akkumulátor, 1680 kilogramm súly, 2000 lóerő. Az Evija tehát a márka zászlóshajója lesz az új projektben.

    „Olyan, mint egy Group C-s versenyautó – csak elektromos hajtással” – állítja a Lotus.

    A hiperautónak már korábban gyártásban kellett volna lennie, de a koronavírus járvány késleltette ezt. Bár a világjárvány még mindig tart, az Evija gyártása 2021-ben várhatóan megvalósul.

    Július 6-án pedig a Lotus bemutatja utolsó belsőégésű motorral szerelt sportkocsiját. A bemutató helyszíne pedig Goodwood lesz. A brit médiában megjelent találgatásokkal ellentétben az Emira nem hibrid sportautó lesz. A Lotus saját bevallása szerint nem akar többé félmunkát végezni. Az elektromos alkatrészek és a belső égésű motor együttesen túl nagy súlyt jelentenének. A Lotus pedig mindig arról (is) volt híres, hogy meglehetősen könnyű.

    A Lotus az Emira kapcsán új partnerségról is beszélnek. Hogy kivel, az azonban még nem derült ki, noha az AMuS a Renault-ra tippel.

    Az Emira motorjáról még nem sokat tudni, azon kívül, hogy nem elektromos. Egyik opció a Toyota hathengeres motorja, amely az Exige és az Evora modellben is megtalálható. Az ügyfelek választhatnak kézi vagy automata sebességváltó közül. A másik opció egy új, négyhengeres motor. „Talán az Alpine A110-esből?” – teszi fel a kérdést az AMuS.

    Az Emira érkezésével pedig az Elise, az Exige és az Evora gyártását 2021 végén befejezik.

  • Trulli elmondta, hogy szerinte Jordan a legjobb arc az F1-ben

    Trulli elmondta, hogy szerinte Jordan a legjobb arc az F1-ben

    Jarno Trulli nem az a korábbi Forma-1-es versenyző, akit nagyon be kell mutatni, hiszen az olasz pilóta versenyzett a Minardinál, Lotusnál, Caterhamnál, Renaultnál vagy a Jordan autóival. Ugyanakkor mai napig ismert a „Trulli-vonat”-ként elhíresült versenyzéséről.

    A ma már 46 éves pescarai születésű pilóta nagyon jó volt az időmérőkön, míg a versenyeken már nem volt olyan acélos az autója. Ez sokszor azt jelentette, hogy szombaton nagyon elöl volt, így gyorsabb autókkal lihegtek csak mögötte. Mivel Trulli pedig zseniálisan védekezett, ritkán tudták csak megelőzni, amelynek eredményeképp létrejött az ismert „vonat”.

    A Beyond the Grid podcastban azonban arról kérdezték, hogy ki volt a legjobb arc a paddockban az ő idejében, mire az olasz így felelt:

    „Sokan őrültnek tartják, de nekem ő volt egyike a legjobb csapatfőnököknek: Eddig Jordan a legjobb arc, akivel találkoztam a Forma-1-ben.”

    Ugyan Trulli nem kevés csapatfőnökkel dolgozott, köztük akár Flavio Briatoréval is, mégis az excentrikus Jordan mellett tette le a voksát:

    „Amennyiben jól értelmezed azt amit mond, abból sokat tanulhatsz. Jól bánt velem, és őszintén szólva nagyon is vicces figura volt. Kívülről nézve olykor úgy tűnt, hogy teljesen kontrollálatlan lett volna, pedig nem.”

  • 62 éves korában elhunyt Johnny Dumfries, a Lotus korábbi pilótája

    62 éves korában elhunyt Johnny Dumfries, a Lotus korábbi pilótája

    Johnny Dumfries, aki 15 alkalommal ülhetett a Lotus volánja mögött az 1986-os szezonban, 62 éves korában elhunyt.

    Dumfries, rendes nevén, John Colum Crichton-Stuart az 1986-os szezonban kapott először, lehetőséget az F1-ben. A Lotusban Ayrton Senna csapattársaként mutatkozhatott be, ami nem feltétlenül a tervezett szerződtetés volt. A brazil ugyanis mindenképpen Dumfriest szerette volna maga mellett látni Derek Warwick helyett. Dumfries legjobb helyezése a Hungaroringen elért ötödik pozíciója volt.

    Két évvel F1-es szezonja után inkább a sportautózás, és a hosszútávú versenyzés irányába haladt tovább karrierje. Nem bizonyult ez rossz döntésnek, ugyanis 1988-ban Le Mans-i 24 órást nyert Jan Lammers és Andy Wallace csapattársaként egy Jaguár XJR-9LM volánja mögött. Sisakját 1991-ben akasztotta szögre.

    Abban a közleményben, amiben megerősítették, hogy egy rövid betegséget követően távozott, a Dumfries család így fogalmazott: „Az a féktelen szellemiség, és energia, amit Johnny életre keltett, nagyon hiányozni fog, és természetesen az a hatalmas melegség és szeretet, amellyel családját ölelte át.”

  • Forma-1-es V8-as hangján „szólal meg” a Lotus elektromos autója!

    Forma-1-es V8-as hangján „szólal meg” a Lotus elektromos autója!

    A Lotus első, teljesen elektromos autójából, a 2000 lóerős hiperautóból, az Evijából mindössze 130 darab készül.

    Hiába azonban a sok lóerő, közismert, hogy az elektromos autók hangja egészen más, mint azoké, melyek belsőégésű motorral rendelkeznek. A gyártók, annak érdekében, hogy a hanghatások is fokozzák a sportosság élményét, gyakran mesterséges hangeffektekkel látják ez az elektromos járműveket.

    Így van ez a Lotus Evija esetében is, azonban egy kis csavarral! A „motor”hangról Patrick Patrikios díjnyertes zenei producer gondoskodott, aki többek között Olly Mursszel és Britney Spearsszel is dolgozott már.
    Patrikios nagy Lotus rajongó, kedvence pedig az eredeti Esprit.

    Nem kell azonban attól tartani, hogy az Evijából menet közben az Oops!…I Did It Again csendül fel. Helyette azonban nem mást hallani, mint a legendás, Forma-1-es Type 49-est!

    „Olyan zenei képet akartunk adni az Evijának, ami felismerhetően és jellegzetesen Lotus” – mondta Patrikios. „Leültem a fejlesztő csapattal Hethelben és megvitattuk, milyennek kellene lennie. Olyasmit akartunk, ami lényegében kapcsolódik a Lotushoz, szóval készítettünk egy audio tervezetet az jövő elektromos autóihoz.”

    Az Evija pedig az 1967-es F1-es Lotusban dübörgő, V8-as Cosworth-Ford hangján fog „megszólalni”.

    „Van egyfajta tisztaság abban a V8-asban, nyers él és érzelem, ami megkavar valamit az ember lelkében, akárcsak a legjobb dalok” – tette hozzá.

    A munka azzal kezdődött, hogy rögzítették egy Type 49-es hangját, amit feltöltöttek egy számítógépre, majd digitálisan szerkesztették.
    A motor hangját lelassították, hogy az Evija teljesen elektromos hajtásláncának természetes hangjához hasonló frekvenciát hozzanak létre.

    „Mindannyian szerettünk volna valamit, ami érzelmi kapcsolatot hoz létre az autó és a sofőr között” – mondta Patrikios.

    A végeredmény pedidg, hogy „minden idők egyik legismertebb Lotus versenyautójának hangja” került a legújabb alkotásába.

  • A Lotus megálmodta: Ilyen lesz egy versenyautó 2030-ra?

    A Lotus megálmodta: Ilyen lesz egy versenyautó 2030-ra?

    A Lotus közzétette elképzelését arról, hogy milyen lesz az autósport, ha majd teljesen be lesznek tiltva a benzines és dízel autók.

    Megalkották hát az E-R9 névre hallgató elektromos víziójukat, mely autót endurance, vagyis hosszútávú versenyzésre álmodtak meg. Szerintük hasonlóak lehetnek majd az autók a 2030-as Le Mans-i 24 órás versenyen, például.

    Saját jellemzésük szerint az autó „karcsú vadászgép-stílusú”, mely delta-szárnyban végződik.

    Lotus E-R9
    Fotó: Lotus Cars

    Nevének E-R eleme az Endurance Racer szavakat takarja, míg a 9-es a márka múltjára utal. Ugyanis a Colin Chapman tervezte Lotus Mark IX-cel debütált a márka Le Mansban, 1955-ben.

    „Amit próbáltunk megalkotni, az az, hogy átlépjük a technikai mai határait és extrapolálunk a jövőbe (következtetnek a jövőre vonatkozóan – a szerk.). A Lotus E-R9 olyan technológiákkal bír, amelyek kapcsán teljes mértékben fejlődésre számítunk és melyek praktikusak. A Lotus elképesztő történelemmel rendelkezik az egyedi megoldások kifejlesztésében, és ezt már sokszor alkalmaztuk az autósportban és a közúti autóink esetében is” – mondta Richard Hill az E-R9 fejlesztőcsapatának vezetője, a Lotus fő aerodinamikusa.

    Lotus E-R9
    Fotó: Lotus Cars

    A vadászgépekre emlékeztető delta-szárny azt teszi lehetővé, hogy a légáramlás kedvezőbben hasson az autóra. Ezt pedig akár a versenyző is szabályozhatja, gombnyomással, de automatikusan is működtethető.

    A Lotus E-R9 fejlett elektromos hajtáslánccal rendelkezik, amely mindegyik kereket egymástól függetlenül hajtja.

    Lotus E-R9
    Fotó: Lotus Cars

    Louis Kerr, a Lotus Evija (a márka első elektromos autója) vezető mérnöke szerint a elektromos meghajtás technológiája évről-évre fejlődik. Úgy gondolja, hogy 2030-ra arra is képesek lesznek, hogy egy boxkiállás alatt akkumulátort cseréljenek az autóban.

  • Maldonado: Hülyeség volt engem dobni Palmerért

    Maldonado: Hülyeség volt engem dobni Palmerért

    A korábbi Forma-1-es pilóta Pastor Maldonado szerint a Renault nagyon rossz döntést hozott, amikor 2016-ra nem tartották meg őt, hanem leigazolták a helyére Jolyon Palmert, és ezt a mai napig nem tudja megérteni.

    A venezuelai három Williamses év után 2014-ben csatlakozott a Lotus csapatához, hozva magával a tehetős támogatóit is. Most visszatekintve arra az időszakra, úgy ítéli meg, hogy jó döntés volt akkor a csapatáváltás, csak aztán pár hónap alatt rosszra fordultak a dolgok.

    „Akkoriban két lehetőségem volt: a Force India és a Lotus.” – emlékezett vissza a motorsport.com holland kiadásának.

    „A Lotus volt a logikus választás. Nagy nevek támogatták őket és márkaként is nagyon érdekesek voltak az én hazámban. Ott volt nekik az Unilever, a Coca-Cola vagy éppen a Microsoft. Számos kiváló és érdekes szponzor.” – indokolta.

    „Aztán november vége és január eleje között a csapat teljesen megváltozott. Eric Boullier és mindenki más is elhagyta a csapatot. Kevés ember maradt, sok stresszel, nem tudtuk mit csináljunk. Szimulátorozni sem tudtunk, mert nem volt pénzünk újra működésbe hozni. Ráadásul a szimulátorban csak két-három pálya volt telepítve, mert a pályák egyenként húszezer euróba kerültek.– mesélte.

    Ennek a versenypályán is meg lett az eredménye, hiszen a csapat 2014-ben csupán tíz pontot tudott gyűjteni, abból Maldonado kettőt, ráadásul a Renault megbízhatatlansága is sokat tett ezért. Miközben a Renault másik partnercsapata a Red Bull Daniel Ricciardo révén több futamot is tudott nyerni, ami még tovább lombozta a csapat harcikedvét.

    „A versenyek felét nem tudtuk befejezni szerkezeti, mechanikai és erőforrás problémák miatt. A Red Bull azonban versenyre tudott kelni a Mercedes-szel, míg mi az autót alig tudtuk működésre bírni. Nem arról van szó, hogy lassúak voltunk, hanem egyszerűen nem indult el a motor sem. Ezek lelkileg nagyon megterhelték a csapatot, ezért nem volt jó akkor ott lenni.” vélekedett a venezuelai.

    2015-ben a csapat Mercedes erőforrásokra váltott, ami meghozta számukra az előrelépést. A csapat 78 pontot szerzett, amiből Maldonado csak 27-et gyűjtött, miközben a csapattársa Grosjean dobogóig is eljutott. Az év végén pedig a gyári Renault-vá alakuló gárda úgy döntött, hogy nem tartanak igényt tovább az egyszeres futamgyőztes szolgálataira, helyette a 2014-es GP2-es bajnokot, Jolyon Palmert szerződtették. Amit a venezuelai zokon vett és mindmáig nem érti ezt a döntést.

    „Amikor a csapat Renault-vá alakult tudtam, hogy nem maradhatok, de nem értettem. Egyik nap azt mondták, hogy igen, másik nap azt, hogy nem. Még mindig zavaros ez az egész. Nem értettem, hogy miért Palmert választották… elképesztő, még akkor is, ha hoz pénzt magával. Akkoriban hoztak néhány nagyon rossz döntést az autó, a pilóták és a technikai személyzet kapcsán.” – zárta.

  • Egy harmadik F1 csapat is menne a Formula E-be is, mert az olcsó

    Egy harmadik F1 csapat is menne a Formula E-be is, mert az olcsó

    Az F1 eddig a nagy személyzetéről és az elköltött millióiról volt ismert, hogy így préseljék ki a legtöbbet az autóikból. Az idei szezontól kezdve ugyanakkor lesz már költségvetési korlát, ami azt is jelenti, hogy a kiadásokat és a kollégák számát is kordában kell tartani. a Mercedes máris talált erre megoldást, és a Formula E felé vették az irányt, és egyre több istálló néz más versenyszéria után.

    A McLaren például nemrég bejelentette, hogy szerződést kötöttek a Formula E-vel, és 2022-től kezdve résztvevői lesznek a sorozatnak. Más csapatok is érdeklődnek az elektromos versenyszéria iránt, jelesül az Alpine. A tavaly még Renault néven futó alakulat az Autosport magazin szerint a Lotus-szal karöltve közösen néznék meg, mit tartogat számukra a Formula E. A Lotus szóvivője a lapnak elmondta, hogy egyelőre döntés nem született:

    „Együttműködünk az autósporton belül. Megvizsgáljuk a potenciális lehetőségeket a motorsportok világában. A Lotus gazdag történelemmel bír, és a Renault meg az Alpine tapasztaltak a Formula E-ben, Forma-1-ben, WEC-ben és sok más szériában. Ez egy érdekes kooperációt eredményezhet.”

    A Renault évekig versenyzett a Formula E korábbi szezonjaiban, majd 2018-ban ez a név eltűnt, és lett helyette Nissan e.dams. A Formula E vezérigazgatója, Jamie Reigle reménykedik is benne, hogy egyre több csapat ismeri fel azt, hogy a sorozata egy izgalmas kategória, és követik a McLaren példáját. Különösen azután, hogy a következő szezonban búcsúzik a szériától az Audi és a BMW is:

    „Nem aggódunk az Audi helye miatt, mert rengetegen érdeklődnek azon csapat modellje iránt. Van igény új konstruktőrökre is, akik részt is akarnak venni a széria küzdelmeiben. Akik 2018-ban még úgy gondolták, hogy a sportág drága, azoknak itt lesz a Gen3-as autó, ahol igazán odafigyeltünk arra, hogy alacsonyan maradjanak a költségek, így hirtelen újra lett érdeklődés a csapatoktól.”

  • Grosjean: Talán világbajnok is lehettem volna a Forma-1-ben

    Grosjean: Talán világbajnok is lehettem volna a Forma-1-ben

    A Forma-1-ből távozott Romain Grosjean úgy érzi, hogy ha megfelelő autóban ült volna, akkor képes lehetett volna harcban lenni a világbajnoki címért is akár.

    11 év után fordított hátat a száguldó cirkusznak a francia, ahol tíz alkalommal is dobogóra tudott állni, de győznie sosem sikerült. A Lotusos időszaka során, különösen 2013-ban többször is nyílt némi esélye a sikerre, ám nem sikerült egyet sem megragadnia, ám ettől függetlenül nincs túl sok dolog, amit megbánt volna az F1-ben.

    „Valójában nem vagyok frusztrált amiatt, hogy sosem nyertem. Amikor lehetőségem volt egy jó eredményre, azt mindig megragadtam, kivétel 2012 Valencia, amikor egy generátor miatt kellett kiállnom, illetve 2013 Németország, amikor a Safety Car és a stratégia vette el tőlem a sikert. Ha valamit bánok, akkor az 2014, amikor a Lotus nagyon rossz autó volt és akkoriban nem kaptam lehetőséget egy top csapattól sem.” – elmélkedett visszaemlékezve.

    Tíz dobogójából kilencet a 2012-es és 2013-as idényben szerezte, amikor a Lotus még versenyképesnek számított, azonban a hibrid éra erőteljesen visszavetette az istállót.

    A 34 éves pilóta 2016-ban szerződött az akkor bemutatkozó Haashoz, ahol az első három évben tevékeny részese volt abban, hogy a csapat egyre feljebb lépett a sorban, viszont az utóbbi két éve mind neki mind pedig a csapatnak pocsékra sikeredett.  Végül a gárda 2021-re teljes pilótacserét eszközölt.

    „Nem csináltam mindent tökéletesen, de ha lett volna egy jó autó alattam, akkor nyerhettem volna futamokat és talán világbajnokságot is. Még mindig azt gondolom, hogy az egyik leggyorsabb voltam, de nehéz volt ebből bármit is megmutatni azokban az autókban, amikben ültem. Még ha jól versenyed is van, akkor is a 12.-13.-14.helyeken végzel, de az emberek nem fogják azt mondani, hogy milyen jó versenyed volt, mert nem láttak téged.” – tette hozzá Grosjean.

  • Még Kimi szerint is egy körön hihetetlenül gyors Grosjean

    Még Kimi szerint is egy körön hihetetlenül gyors Grosjean

    Romain Grosjean két korábbi csapattársa is úgy búcsúzik a Forma-1-et elhagyó franciától, hogy azt állítják, egy körön lenyűgözően gyors volt. Grosjean a közösségi médiáján is megosztotta a megégett jobb kezéről készült képeit, ami miatt nem tud indulni a szezonzárón Abu Dhabiban a hétvégén. Csapattársa, Kevin Magnussen azonban felemlegette kollégája tehetségét, amely különösen egy gyors körön mutatkozott meg:

    „Romain hihetetlen sebességgel megy egy körön. Nem azt mondom, hogy versenyen lassú volt, mert nagyon is gyors. Időmérőkön azonban elképesztő volt. A Forma-1 egy furcsa hely, mert Romain csinált pár hibát, amely nagyobb figyelmet kapott, mint a sebessége meg a képességei. Személy szerint úgy vélem, hogy nagyon kevés versenyző olyan gyors egy körön, mint ő.”

    A Forma-1 legtapasztaltabb versenyzője, Kimi Räikkönen a Lotus csapatnál ment együtt Grosjeannal pár éve. Abu Dhabiban így nyilatkozott róla 2007 világbajnoka:

    „Azt hiszem, hogy lehetetlen megállapítani pontosan azt, hogy ki hol áll, de ő egy körön igazán gyors volt akkor, amikor csapattársak voltunk. Jó volt a versenyeken is, de túl gyakran ment el kicsit erre vagy arra. A sebessége azonban megvolt.”

  • Grosjean: az én generációm sosem kapott esélyt a nagycsapatoknál

    Grosjean: az én generációm sosem kapott esélyt a nagycsapatoknál

    Romain Grosjean úgy tűnik, kilenc szezon után int majd búcsút a Forma-1-nek év végén, szerinte az időzítés miatt nem sikerült a legtöbbet kihoznia a királykategóriás karrierjéből.

    A francia ígéretes tehetségként érkezett a száguldó cirkuszba 2012-ben, de sosem sikerült kilépnie a középmezőnyből, és az élmezőnyben landolnia. Szerinte nem ő az egyetlen, aki kortársai közül hasonló utat járt be.

    „Ha belegondolok a 1986/87-es évfolyamban lenni nem volt a legjobb. Paul di Resta, Nico Hülkenberg, én és még Sébastien Buemi is egy kicsit így van ezzel. Mind akkor érkeztünk, amikor a legjobb ülések foglaltak voltak, az öregek még nem vonultak vissza, a fiatalok meg utánunk jöttek, és sosem volt igazán nagy esélyünk.”

    „Nem tudtuk ezt befolyásolni, de így is, hogy 10 évet tölthettem itt, ez hihetetlen. Szerintem elértem, amit akartam. Persze, világbajnok akarsz lenni, de egyszer rájössz, hogy a megfelelő eszközök nélkül erre nincs lehetőséged.”

    „Remélem, ez megváltozik a jövőben, az jobbá tenné az F1-et, ha nem csak egy csapat dominálna. Jó munkát végeznek, egyszerűen elképesztő, de ez nem teszi élvezetessé a versenyzést, mert ők túl erősek a többiek számára.”

    Grosjean azt is elismerte, követett el hibákat az F1-ben eltöltött ideje alatt:

    „Igen, voltak hibáim. Túl sokat beszéltem néha, de csak azért, mert kimondom, amit érzek. Utána beismerem, ha nem volt igazam.”

    „Tudom, nyerhettem volna versenyeket. De emiatt nem bánkódom, mert tudom, minden alkalommal megtettem a lehető legtöbbet. Sajnálom, hogy 2013 után nem tudtam versenyképes autóba ülni, és átmenteni a jó formámat.”

    Első két szezonjában Grosjean kilenc dobogót szerzett a Lotusszal, de miután az enstone-i csapat pénzügyi gondokkal küzdött, ez váltópont lett a francia számára is.

    „A Lotus 2014 végén csődbe ment egy elképesztő 2013-as szezon után, amikor a jó úton haladtunk. Akkor nem kaptam ajánlatot egy top csapattól, Kimi viszont elment a Ferrarihoz. Mi elindultunk lefelé a lejtőn, és a mezőny végéről nagyon nehéz visszakapaszkodni.”

    „Aztán elfogadtam a Haas által jelentett kihívást, ami nagyon jó tapasztalat volt. Egy jó kezdés után aztán az utolsó két évben nem sikerült tartanunk a ritmust.” – ismerte el a francia.