Címke: Losail International Circuit

  • Nem érti Mercedes hátsó szárnyának működését a Red Bull

    Nem érti Mercedes hátsó szárnyának működését a Red Bull

    Azt tudják-látják a Red Bullnál, hogy a Mercedes gyors. Az összes miérttel viszont nincsenek tisztában Hornerék.

    Árgus szemekkel figyeli a Red Bull a Mercedes hátsó szárnyát immár hetek és futamok óta. Max Verstappen konkrétan a fizikai síkra emelte a vizsgálódást, igaz, meg is büntették érte ötvenezer euróra Brazíliában.

    A csapatfőnök Christian Hornert a mostani katari hétvégén is kérdezték az szárny-hidegháborúval kapcsolatban. Horner viszont még egy saját maguk számára megnyugtató válasszal sem tudott szolgálni. „Az Azerbajdzsáni direktíva komoly hatással volt a szezon alakulására. Ez talán valami még előrehaladottabb technika” – fogalmazott Horner a Sky Sportsnak aggodalmasan. „A működési elv igencsak rejtett, így pedig nehéz kiszúrni kameraképeken. Viszont látható volt az egyenesben mutatott teljesítménye Magyarországon és még látványosabban a legutóbbi két futamon.”

    Korábban a Red Bull részéről érkeztek már olyan állítások, miszerint ha sikerül összeszedni elegendő bizonyítékot, akkor bizony ők is a zöldasztal síkjára terelik a szárnyműködés kérdését.

  • Gasly az idei legjobb péntekjén van túl

    Gasly az idei legjobb péntekjén van túl

    Az AlphaTauri pilótái remek pénteket zártak a Katari Nagydíjon. Pierre Gasly második lett a második, villanyfényes edzésen. Yuki Tsunoda szintén a legjobb tízben zárt, mindketten elégedettek lehetnek.

    „Ez egy nagyon jó péntek volt, a szezon eddigi legjobbja” – mondta Gasly a nap végeztével a Motorsportweeknek. „Az autó belsejében nem érzem olyan könnyűnek, de a köridők nagyon jónak tűnnek. Úgy gondolom, hogy az egyensúlyt tekintve holnapra még jobbak lehetünk, úgyhogy ma este megpróbálunk ezen dolgozni.”

    Az egyszeres futamgyőztes francia hozzátette, hogy a konstruktőri harmadik helyért harcoló csapatok levesébe is beleköpne: „A célunk természetesen az, hogy minél előrébb kerüljünk a rajtrácson, de természetesen reálisak vagyunk. Viszont mivel jelenleg nagyon versenyképesek vagyunk, így reméljük, hogy a kvalifikáción ismét a McLaren és a Ferrari mellett leszünk.”

    Az újonc Yuki Tsunoda szintén egy jobb pénteket tudhat maga mögött, miután számos gyengébb hétvégét produkált a szezon folyamán: „Jó volt a mai nap, az autó eddig elég erősnek tűnt. Jól teljesített a közepes gumikon, de a lágy gumikon kicsit jobban küzdöttem, így ma este még van mit dolgoznunk, hogy megpróbáljunk javítani ezen a területen. Összességében úgy gondolom, hogy ez egy jó nap volt, csak össze kell raknunk majd mindent, amikor számítani fog. Az előzés itt elég nehéznek tűnik, szóval fontos lesz, hogy jó rajtpozíciót szerezzünk a versenyre, és akkor jó helyzetben leszünk a pontszerzést illetően.”

  • Losail lehet a Katari Nagydíj házigazdája hosszútávon is

    Losail lehet a Katari Nagydíj házigazdája hosszútávon is

    Amikor bejelentették az idei Katari Nagydíjat, egy tízéves szerződésről is lerántották a leplet. Azt rebesgették, nem Losail lenne a helyszín, hanem egy utcai pályát építenének Dohában.

    Az idei futamot követően jövőre Labdarúgó-világbajnokságnak ad majd otthont Katar, így csak 2023-ban térnek majd vissza a Forma-1-es versenynaptárba. A katari szövetség igazgatója, Amra Al-Hamad úgy nyilatkozott, először a jelenlegi pálya kerül megfontolásra a futam kapcsán.

    „Sokan azt mondták, Losail nem lesz jó az autóversenynek, túl gyors, a MotoGP-nek tervezték. Ez kicsit olyan, mint visszautasítani a brokkolit, mielőtt kipróbálja az ember.”

    „Senki nem volt még itt, nem teszteltek, nem tudjuk milyen gumistratégiák vannak itt, és milyen beállításokkal érdemes menni – semmi érdemleges adatot.”

    A kritikusok szerint azonban nem csak ez az egy probléma van az aszfaltcsíkkal:

    „Azt mondják, itt nem lehet előzni. Csak fejből hármat tudok mondani, legalább.”

    Ami a jövőt illeti, az idei futam alapul szolgál majd a 2023-ban kezdődő tíz évhez is.

    „Még nem dőlt el semmi, most arra koncentrálunk, amit ezen a hétvégén csinálunk. Amint lélegzethez jutunk, több gondolatot tudunk ennek is szentelni. Felmérjük, mink van, utána állunk elő tervekkel.”

    „Mindenképpen [maradhat Losail a helyszín]. De ahogy mondtam, nem tudjuk jelenleg. Nincs semmilyen adatunk, amint ez változik, könnyebben fel tudjuk mérni a lehetőségeinket. Így hagyjuk a pályát? Vagy változtatunk néhány kanyaron, hogy megtörjük a lendületet?”

    „Ilyesmin még nem kezdünk el gondolkodni. Még időpontunk sincsen, így nem akarunk a dolgok elé szaladni, és rögtön levonni a következtetéseket. Várunk, és majd utána mérlegeljük a lehetőségeinket.”

  • Mercedes-elsőség, de Bottas révén a második katari edzésen

    Mercedes-elsőség, de Bottas révén a második katari edzésen

    A rengeteg meghibásodást hozó első szabadedzés után a mezőny immár sötétben a második gyakorlást is lezavarta Katarban. Ezen Bottas zárt az élen.

    Verstappen kifejezetten nagy, majdnem négy tizedes fölénnyel végzett az első szabadedzés élén. Ezen a tréningen kimondottan sok műszaki hibát láthattunk, megállt többek között még a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton autója is.

    A Mercedes tehát nem állt jól adatokkal, másrészt pedig Bottas hátránya is nagy volt, így a finn volt az első aki kigurult a bokszból, kezdésként egy rajtgyakorlatra. Az első percekben többször láthattunk tumultuózus jeleneteket melyek közül egyiknek még az emlegetett Bottas is kárvallottja volt. A tapogatózó manőverek után az első értelmezhető kört Fernando Alonso futotta 1:24.723-mal.

    A két Red Bull közül Pérez az ötödik helyen nyitott. Nem sokkal később még az első 10 percen belül Verstappen már 1:24.285-tel vette át a vezetést. Az időmérő és a futam szempontjából jóval relevánsabb körülmények között folyamatosan óriási volt a forgalom. Az első negyed óra végén a két Mercedest láthattuk az élen Bottas-Hamilton sorrendben. A második edzésen is folytatta jó teljesítményét Yuki Tsunoda, akit ekkor az első edzéshez hasonlóan ugyanúgy az ötödik helyen láthattunk.

    A Mercedes-Red Bull duó versenyzői folyamatosan adogatták egymásnak a jobbnál jobb köröket és féltávnál már 1:23 eleji köröknél jártunk a továbbra is főleg Bottas által diktált tempóval. Az élmenők mögötti pozíciókért az Aston Martin és az Alpine harcoltak még Tsunodával. Tsunoda csapattársa, Pierre Gasly kifejezetten sokára tudott összerakni egy jó kört és ilyenkor még bőven a mezőny végén szerénykedett.

    Amint Gasly be tudott fejezni egy kört hiba nélkül, az edzés második felében be is ékelődött az egymástól egyébként időben kifejezetten távol lévő két Mercedes közé a második helyre. Verstappen (egyébként Hamiltonhoz hasonlóan) sokáig nem találta Bottas tempóját és a két vb-aspiráns három-négy tizednyi hátrányból követte a finnt.

    Az utolsó öt percre fordulva is Valtteri Bottas állt az élen 1:23.148-as idővel, a top 5-ben ekkor Gaslyt, Verstappent, Hamiltont és Norrist találtuk. Ez egyébként végül a végeredmény is lett. Sergio Perez a másik Red Bullban csak nyolcadikként zárt Vettel és Sainz előtt. Gasly hátránya a második helyen már 209 ezredmásodperc volt. Az első tizennégy helyzett Daniel Ricciardóval bezárólag egy másodpercen belül zárt egymáshoz képest.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:23.148 27
    2 Pierre Gasly AlphaTauri 1:23.357 + 0.209 27
    3 Max Verstappen Red Bull 1:23.498 + 0.350 20
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:23.570 + 0.422 25
    5 Lando Norris McLaren 1:23.632 + 0.484 24
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:23.705 + 0.557 26
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:23.735 + 0.587 28
    8 Sergio Pérez Red Bull 1:23.787 + 0.639 20
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:24.020 + 0.872 27
    10 Carlos Sainz Ferrari 1:24.033 + 0.885 28
    11 Esteban Ocon Alpine 1:24.041 + 0.893 29
    12 Fernando Alonso Alpine 1:24.056 + 0.908 25
    13 Charles Leclerc Ferrari 1:24.095 + 0.947 23
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:24.135 + 0.987 24
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:24.631 + 1.483 26
    16 George Russell Williams 1:24.954 + 1.806 27
    17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:25.072 + 1.924 23
    18 Nicholas Latifi Williams 1:25.209 + 2.061 28
    19 Mick Schumacher Haas 1:25.575 + 2.427 27
  • A Katari Nagydíj szervezői sok előzést remélnek

    A Katari Nagydíj szervezői sok előzést remélnek

    Katar motorsport főnöke, Amro Al-Hamad magabiztosan várja a Katari Nagydíjat, ugyanis szerinte a Losail International Circuit-en annak ellenére lesz majd sok előzés, hogy sok szakértő húzta már össze a szemöldökét az előbbi állítás hallatán.

    A száguldó cirkusz mezőnye első ízben fog a hétvégén ellátogatni Katarba, ami a zsinórban másodjára kieső Ausztrál Nagydíj helyett került be a versenynaptárba.

    A Losail International Circuit még 2004-ben épült és azóta állandó tagja a MotoGP versenynaptárának. Azonban a katari pályán 2009 óta nem rendeztek komolyabb autósport eseményt, ekkor az ázsiai GP2-es mezőny bajnokság mezőnye mérte össze a tudását az 5.380 kilométer hosszú sivatagi aszfaltcsíkon.

    A csapatok vélhetően magas leszorítóerős csomaggal fognak menni a hétvégén, mivel a pálya középső szakasza gyors kanyarokkal van tűzdelve. A szakértők többek között emiatt gondolják azt, hogy nehéz lesz előzni, mivel Katarban a célegyenesen kívül máshol nem nagyon lehet beférkőzni a másik mellé.

    Azonban Al-Hamad szerint az adatok hiánya és az pálya érdekes vonalvezetése egy rendkívül élvezetes versenyt fog majd produkálni.

    „Senki nem tudott adatot gyűjteni ezen a helyszínen, mivel még senki nem tudott körözni a pályán, ami sokat fog majd számítani” – nyilatkozta Katar motorsport főnöke. „A szabadedzés minden perce lényes lesz, mert a csapatok nem tudják majd, hogy egy ilyen típusú pályán hogyan kell beállítani az autót.”

    „A stratégia is fontos lesz, mivel a gumikopás várhatóan magas lesz. A pálya pedig rendkívül gyors és remélhetőleg sok előzést láthatunk majd a futam során. Ugyan sokan mondják, hogy ez egy erőpálya, de egyáltalán nem az.  A leszorítóerőre nagy szükség lesz a gyors kanyarokban. Az előbb említettek miatt úgy vélem, hogy egy nagyon izgalmas futamnak nézünk majd elébe.”

    A Losail International Circuit korábban nem volt a Grade 1-es pályák között, azonban miután hivatalossá vált, hogy az F1 mezőny el fog látogatni ide, változtatásokra volt szükség. Nagyobb lett a bokszutca bejárata, TecPro falakat helyeztek ki a pálya egyes szegmensein és még a 15-ös, 16-os kanyaron is változtattak egy keveset ennek érdekében.

  • Egy DRS-zóna lesz a Katari Nagydíjon

    Egy DRS-zóna lesz a Katari Nagydíjon

    Először látogat majd a Forma-1 mezőnye a katari Dohában található Losail International Circuit-re. A leginkább a MotoGP által használt aszfaltcsík összességében egy tempós, gyors pálya, ám DRS-zóna csupán egy darab lesz.

    Hiába a 16, rendre tempós kanyarok, mindösszesen egyetlen egy, hosszú egyenes található a pályán, a rajt-cél egyenes, értelemszerűen itt is jelölik ki az egyetlen DRS-zónát.

    Az érzékelési pont 125 méterrel az utolsó kanyar előtt lesz, és a szárnyat pedig 200 méterrel a kanyar után lehet nyitni.

    Ezzel az egy zónával Katar lesz Monaco után a második olyan helyszín a naptárban, ahol nincs több DRS-zóna.

  • Hogy milyen lesz Katar a gumik terén? – így készül a Pirelli

    Hogy milyen lesz Katar a gumik terén? – így készül a Pirelli

    Mivel még egyszer sem versenyzett az F1-es mezőny Qatarban, a csapatok és a Pirelli nem rendelkezik adatokkal a pályát illetően.

    A 16 kanyarral rendelkező pályán a 2004-es építés óta nem volt újraaszfaltozás. Ez azt jelenti – eső hiányában – rendesen fel van gumizva az aszfalt, és nagymértékű tapadásra lehet számítani. Viszont ez egyúttal azt is eredményezi, hogy a pálya nagy mértékben koptatja a gumikat.

    Éppen ezért a Pirelli a legkeményebb kiosztás (C1, C2, C3) mellett döntött.

    Több kemény féktáv található a pályán, emellett pedig a gyors és középlassú kanyarok találhatóak rajta. Különösen a 12-13-14-es kanyarra kell majd figyelni, ott a bal első gumik kapnak majd nagy terhelést.

    „Új pályára érkezni nem ismeretlen számunkra, a szimulációs adatokra így is tudunk támaszkodni. Illetve minél több adatot gyűjtünk a pályáról, mielőtt eldöntjük, melyik keverékeket választjuk a hétvégére.” – ismertette az ilyenkor használt procedúrát Mario Isola.

    „Nem tudtuk ugyan megmérni az aszfalt keménységét, de a promóter ellátott minket a megfelelő információkkal az aszfalt karakterét illetően. Abból, amit láttunk, a legkeményebb gumik fekszenek majd a legjobban a losaili pályához a nagy kopású aszfalt és a sokat igénylő kanyarok miatt.”

    „De mivel nem versenyeztünk itt előtte, akkor látunk majd igazi képet, arról, hogy működnek a gumit, amikor már ott vagyunk.”

    A Pirelli arra is számít, hogy a homok miatt a pálya evolúciója jelentős lesz. Ahogy haladunk majd előre, egyre több lesz majd a tapadás.

  • Számos változtatásra van szükség a katari pályán a Forma-1 miatt

    Számos változtatásra van szükség a katari pályán a Forma-1 miatt

    Első F1-es futamára készül a katari Losail International Circuit. A Dohában található versenypálya 1-es szintű licensszel rendelkezik, tehát a legmagasabb besorolású aszfaltcsík. Ám eddig jellemzően MotoGP futamokat rendeztek rajta, ezért számos változtatásra lesz szükség a Forma-1 számára.

    Az első Katari Nagydíj Ausztrália helyett került be a naptárba novemberben. Addig azonban sok munka áll még az FIA előtt, erről Michael Masi versenyigazgató beszélt.

    „A bokszutca bejárata megváltozik, ennek munkálatai már majdnem be is fejeződtek. A motorok számára az előző bejárat megfelelő volt, de számunkra már nem. Az austini hétvége előtt ismét ellátogatok majd Katarba, hogy megnézze minden rendben van-e.” – kezdte az ausztrál.

    „Ez a pálya elsősorban a motorversenyeknek épült, ezért néhány helyen dupla kerékvetőket kellett elhelyeznünk. A kanyarok csúcspontjain ún. „szendvicseket” helyeztünk el, megakadályozva a levágásokat. Korszerűsítettük a kerítést is. A pályán voltak már Tecpro falak, de mindenhová plusz gumiabroncsokat is elhelyeztünk. Magán a pályán azonban csak a bokszbejáratánál volt jelentősebb változás.” – tette hozzá.

  • Sajtó: Melbourne helyett érkezhet majd Katar

    Sajtó: Melbourne helyett érkezhet majd Katar

    A versenynaptárban történő folyamatos változások a COVID-19 okozta világjárvány miatt sajnos elkerülhetetlenek. Az idei évben a vírus miatt már el kellett búcsúznunk Ausztráliától, Kínától, Vietnámtól, Szingapúrtól, Kanadától és nemrégiben Japántól is. Az előbb felsorolt változások ellenére az F1 vezetői 23 versennyel terveznek és emiatt gyorsan kell beugró helyszíneket keresniük.

    A Katarban található Losail International Circuit jó eséllyel pályázik erre a szerepre. Ezen a helyszínen 2004 óta rendeznek futamokat a MotoGP-ben és emellett még anno a WTCC, a Superbike és az ázsiai GP2 mezőnye is ellátogatott ide. A Losail International Circuit rendelkezik az FIA Grade 1-es minősítésével – ami egy F1-es futam megrendezésének elengedhetetlen feltétele – így ez nem állhat a száguldó cirkuszos szereplésük útjába.

    Egyes információk szerint a Katari Nagydíj a melbourne-i versenyhétvége eredeti időpontját (november 19-21) kapná majd meg, ami azért is jó lenne, mert a két szezonzáró futam helyszíne (Jeddah, Abu Dhabi) közel van földrajzilag Katarhoz.

    Nem ez lenne az első alkalom, hogy a Formula 1 mezőnye egy MotoGP-ben is használt pályára látogat. A tavalyi szezonban ugyanis Mugello is hasonló okok miatt adhatott otthont a száguldó cirkusz történetének első Toszkán Nagydíjának, ami pont a Ferrari történetének 1000. versenye volt az F1-ben.