Címke: lökdösődés

  • Todt szerint Verstappenből akár versenyfelügyelő is lehet a két napos közmunka miatt

    Todt szerint Verstappenből akár versenyfelügyelő is lehet a két napos közmunka miatt

    Max Verstappen közösségi munka gyanánt, a versenyfelügyelők segítségére is lehet.

    A Red Bull versenyzője elmondta a múlt hónapban, két nap közmunkára ítélték, amit az FIA-nál kell teljesítenie. A szövetség elnöke, Jean Todt nem rég úgy nyilatkozott a Skynak, a versenyzőknek tiszteletteljesen kell viselkedniük.

    ,,Mikor egyfajta hírnévnek vagy kitéve, az felelősséggel is jár. Ez azt jelenit bármit is érzel, tudnod kell kontrollálni azt. Tisztelned kell a szurkolóidat, a világot. Ha nem így jársz el, az következményeket von maga után, amiről azt kell mondanom, hogy elég csekélyek, ami rendben is van”

    ,,Meg látjuk mi lesz, még nem döntöttük el, de annyi bizonyos, hogy valami olyat keresünk, ami Formula 1-es és a verseny világ hasznára válik. Talán szorosabban együtt fog dolgozni néhány versenyfelügyelővel, néhány hivatalos személlyel pár edzés alatt, esetleg az oktatócsoportok munkáját is segítheti. Különböző dolgok közül válogathatunk, ami a következő évben fog érvénybe lépni.”

    ,,Egy másik kategóriába részese lehetne a versenyfelügyelők csoportjának, hogy megtapasztalja az ellenkező oldalt is, és hogy megértse nem mindig könnyű nekik sem.”

    Verstappen még Abu Dhabiban úgy nyilatkozott, túl szigorúnak találja a büntetést, amit kiróttak rá.

    ,,Nos, megbeszéltük a csapattal és az FIA-val, hogy mit fogunk tenni. Ha beleegyezek is, számít az valamit? Mit tehetnék? Egy kicsit szigorúnak érzem, de meg fogjuk találni a megoldást.”

  • Ocon mosolygása miatt gurult dühbe Verstappen

    Ocon mosolygása miatt gurult dühbe Verstappen

    Max Verstappen elárulta, hogy a veszekedést, ami közte és Esteban Ocon között történt a Brazil Nagydíj leintése után a mérlegelés alatt, azt a Force India versenyzőjének viselkedése váltotta ki belőle.

    Az FIA a holland pilótát két napi ”közmunkára” ítélte, amiért megrángatta versenyzőtársát, miután a francia lekörözöttként vissza akarta venni a körét, aminek ütközés lett a vége. A Red Bull versenyzője elmondta a Ziggo Sportnak, mikor találkozott Oconnal, nem akarta meglökni.

    ,,Mindig könnyebb később erről beszélni.” – nyilatkozta a holland, mikor arról kérdezték megbánta-e a viselkedését. – „Csak meg akartam keresni, és megkérdezni, mégis hogy történhetett ez meg? Ám ő azt mondta: ”gyorsabb voltam nálad” és közben vigyorgott.”

    ,,Próbáltam pozitív maradni a szerelők miatt, de ez a második hely egyszerűen nem esett jól. Aztán találkozol egy olyan emberrel, mint ő, aki még bocsánatot sem kér, azért ami történt, sőt teljesen ellentétesen reagálja le a dolgot.”

    Arra kérdésre, hogy Ocon revansot vett-e a Formula 3-as ütközésük miatt, ami 2014-ben történt, Verstappen így felelt.

    ,,Nem, ő nem ellenfél itt a Formula 1-ben. Csak azokra az emberekre koncentrálok, akikre kell, megpróbálom őket legyőzni, és ők jó autóban ülnek.”

  • Verstappen meglökdöste Ocont

    Verstappen meglökdöste Ocont

    A Brazil Nagydíjon az élen haladó Max Verstappent vissza akarta előzni a lekörözött Esteban Ocon, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a francia meg is forgatta a Red Bull hollandját. A hirtelen haragú holland azonnal káromkodni kezdett, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy lehiggadjon.

    A végül a második helyen célba érő Verstappen, szinte azonnal elővette Ocont a verseny után; míg Räikkönenéket interjúvolták, Max az éppen mérlegelő Oconhoz sietett, és lökött is rajta párat, mire a nyurga francia ki is billent az egyensúlyából, épp csak, hogy nem esett el…

    A lökdösődés megtekintéséért klikkelj ide!

    [poll id=”93″]