Címke: logisztika

  • Kísérletezett a Mercedes: 89%-kal csökkent az emisszió

    Kísérletezett a Mercedes: 89%-kal csökkent az emisszió

    Komoly eredményt ért el a Mercedes Forma-1-es csapata a környezetvédelem jegyében egy idei kísérlettel. A világbajnoki címvédő istálló az utolsó három európai futam idejére a dízel helyett biozüemanyaggal tankolta meg a szállító kamionjait.

    A Mercedes a Belga, a Holland és az Olasz Nagydíjak közötti logisztikája során 16 kamionjában a dízel üzemanyag helyett, egy hidrogénezett növényi olajból előállított üzemanyagot használtak. Az angol rövidítésből (Hydrotreated Vegetable Oil) fakadóan csak HVO-ként nevezett formulát elsősorban használt ételmaradékból, leginkább sütőolajból állítják elő.

    Az 1400 km-es tesztutak során az ezzel az üzemanyaggal hajtott járművek jóval kevesebb szén-dioxidot bocsájtottak ki, egészen pontosan 44 091 kg-mal kevesebbet juttattak a légtérbe, amely 89%-os csökkenést jelent a dízeles hajtáshoz képest.

    A hosszú út során mindig az éppen helyben előállított HVO-t használták, amellyel a helyi termelést és előállítást is nagyban segítették.

    Hogy ez miért is nagy eredmény? Azért, mert a Forma-1 erősen elkötelezte magát a környzetvédelem iránt, márpedig, ha a Forma-1-et, mint egy egész rendszert veszünk figyelembe, akkor az ilyen háttérmegoldások dobnak nagyon sokat az emisszió csökkentésében. A magyarázat nagyon egyszerű, az egész rendszerben maguknak az F1-es autóknak a károsanyag kibocsátása gyakorlatilag elhanyagolható. Hiszen egy F1-es autó egy hétvége alatt kb. 300 kg üzemanyagot éget el, ami felszorozva a húsz fős mezőnnyel és a 23 futamos naptárral, összesen nagyjából 138 ezer kg elégetett üzemanyagot jelent. Ennek a mennyiségnek a harmadát tehát egy F1-es csapat 16 kamionja három futam alatt tudta megspórolni, így nyilván nem nehéz belátni, hogy a logisztikai feladatok a kulcskérdések a karbonsemlegesség tekintetében, amely felé a Mercedes most tett egy nagy lépést.

  • A Forma-1 könnyen a MotoGP helyzetében találhatja magát

    A Forma-1 könnyen a MotoGP helyzetében találhatja magát

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur figyelmeztetett, hogy az F1-nek el kell kerülnie a MotoGP-ben tapasztalt logisztikai problémákat, és óvatosságra intett a versenynaptár meghatározásával kapcsolatban.

    Az Ausztrál Nagydíjra Szaúd-Arábia után és Imola előtt utazott el a Forma-1-es mezőny, múlt héten, ami megnövekedett utazási mennyiséget jelentett a szállítmányok számára.

    Miközben a szállítási költségek emelkedése amúgy is problémás, és több csapat is az F1 költségvetési korlátjának újragondolására szólított fel.

    A Haas ki is hagyta a bahreini tesztelés első napját a szállítmányozási késések miatt, míg a MotoGP-nek hasonló okokból le kellett mondania a teljes pénteki edzésprogramját Argentinában.

    Az melbourne-i F1-es futam elhelyezése a versenynaptárba szintén kritikát váltott ki a logisztikai kihívások kapcsán, mivel Ausztrália egy önálló verseny, olyan értelemben, hogy minden egyéb helyszíntől távol esik.

    „Való igaz, hogy az egyre több és több futammal a naptárban az egyik legfontosabb szempontunk hamarosan a szállítmányozás lesz” – mondta Vasseur.

    „Nem csak nálunk, de szerintem már most is így van ez a MotoGP-ben is vagy néhány más versenyen.”

    „Vigyáznunk kell majd a pályákkal, amelyekre elutazunk, és arra, hogy hogyan szervezzük meg a versenyt, mert egy ponton nehéz lesz minden egyes versenyen időben ott lenni.”

    „De az hogy az első, második vagy harmadik futam-e a bajnokságban, nem vagyok benne biztos, hogy nagy különbséget jelent, mivel az első futam előtt meg tesztelünk.”

    „Még nagyobb kihívást jelent számunkra ha az első futam van Ausztráliában, mert nagyon gyakran nem állunk készen az első futamra.”

  • Logisztikai problémák nehezítik a költségvetési plafon betartását

    Logisztikai problémák nehezítik a költségvetési plafon betartását

    Mint az ismert, egyes csapatok a 140 millió dolláros költségvetési sapka kiigazítását követelik, mivel a tomboló infláció komolyan sújtja a csapatokat is.

    „Jelenleg még mindig három csapat van ellene” – árulta el Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke.

    „Támogatnánk, hogy egy kicsit javítsunk rajta, mert a költségek – különösen a logisztika tekintetében – őrületesen megnőttek” – mondta a német Sky-nak. „Már így is messze túl vagyunk a határon.”

    „160 százalékkal többet fizetünk a légi szállításért, mint 2020-ban. Javítani kell a helyzeten” – mondta Beat Zehnder, az Alfa Romeo sportigazgatója

    Különösen az orosz-ukrán háború miatt a légi szállítmányozás folyamatosan ellehetetlenül, így a csapatok szinte kizárólag a hajókra számíthatnak a logisztika terén.

    „Ezek a hajók egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek” – mondta Zehnder.

    „Ma már 28 000 konténerrel rendelkező hajóink vannak, így a be- és kirakodás öt napot vesz igénybe. Ez korábban másfél nap volt.”

    Az Alfa Romeo helyzetét továbbá az is nehezíti, hogy székhelye Svájcban található.
  • Ausztráliában fedte fel festését a Renault, új névadó szponzoruk is lett!

    Ausztráliában fedte fel festését a Renault, új névadó szponzoruk is lett!

    Dubajban írták alá a szerződést, de már a szezonnyitó helyszínén jelentették be, hogy a Renault új logisztikai és névadó partnere a DP World lett a 2020-as szezontól kezdve.

    A csapat teljes neve így Renault DP World F1 Team-re bővült. A szállítási cég még 1972-ben, Port Rashidban alakult, a dubai emirátusban. Ezzel tovább nőtt az arab szponzorok száma az F1-ben.

    Jérome Stoll, a Renault Sport igazgatója a következőket nyilatkozta:

    „Örömmel vesszük, hogy a DP World is a Renault-család tagja lesz. Ez egy nagyon érdekes együttműködés, amely több területen is átível majd. Már várjuk a közös munkát, hogy felfedezhessük a hatékonyságunkat és csökkentsük a környezetre gyakorolt hatásunkat.”

    „Amióta a Forma-1 bejelentette, hogy a karbonsemlegesség a cél 2030-re, folyamatosan vizsgáljuk, hogyan lehetne az ökológiai lábnyomunkat kisebbíteni. Úgy gondoljuk, a DP Worlddel kötött partnerség olyan lehetőségeket tesz számunkra elérhetővé, amelyek az efféle irányelveknek is megfelelnek, miközben ugyanúgy megoldják a logisztikai kihívásokat, amelyekkel szembenézünk. Az új munkamódszereket pedig átveheti a Renault utcai autós részlege is.”

    Sultan Ahmed Bin Sulayem, a cég vezetője is üdvözölte a partnerséget:

    „Az egyik stratégiai célunk, hogy az autóipar logisztikáját újítsuk meg. Ez az együttműködés az első lépés afelé, hogy felfedezzük az olcsóbb, gyorsabb, átláthatóbb és környezetbarátabb megoldásokat.”

    A melbourne-i eseményen az új Renault festését is bemutatták, ami a teszteken használt feketéről visszatért a tavaly használt, sárga-fekete mintázathoz.

    https://www.instagram.com/p/B9lTJ7opRrN/

  • Teljesen eltűnhetnek a motorhome-ok a Forma-1-ből

    Teljesen eltűnhetnek a motorhome-ok a Forma-1-ből

    A Forma-1 akár teljes mértékben megszabadulhat az extravagáns motorhome-októl a jövőben, ezzel is támogatva azon tervüket, miszerint műanyag semlegesség teszik a sportágat.

    A Forma-1 vezetői még a tavalyi év folyamán jelentették be, hogy 2030-ra teljes mértékben műanyagmentessé teszik sportot, csökkentve az autók kibocsátását és természetesen hatékonyabb logisztikai és utazási útvonalakat használva.

    A Forma-1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn elmondta, hogy a jövőben akár más fajta közlekedési eszközöket – beleértve a több vonat és hajó utat – is használhatnak majd a felszereléseket, és a hozzátette, hogy az eltúlzott már, már „palota” nagyságú motorhome-ok napjai is meg vannak számlálva.

    „Jelen pillanatban az utazás és az általunk használt felszerelések vannak terítéken,” – mondta Brawn. „Szóval a srácaim lehetséges alternatívákat keresnek az utazásra, ahol például a vonatok használata például rendkívül hatékony lenne. A tengeri utak pedig szintén legalább olyan hasznosak, már csak a hatása miatt is. Logisztikai megoldásokat keresünk, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat.

    „Akkor ott vannak a motorhome-ok. Mindannyian versenyekre járunk és a szezon során kilenc helyszínen használjuk ezeket az épületeket, amiket kamionok szállítanak helyszínről helyszínre. És nem csupán egy kamion, hanem egy csomó, azért, hogy a csapatok rendelkezzenek a versenyhétvégére szükséges létesítményekkel.

    „A másik tizenöt versenyen pedig rendkívül boldogan megvannak nélkülük, ugyanis bármelyik hotelben jól érzik magukat, ahová még a csütörtöki nap folyamán érkeznek meg.

    „Ha egy tengerentúli versenyre megyünk – legyen az például Szingapúr vagy Japán – minden csapatnak megvan a saját előregyártott épülete és senki nem panaszkodik miatta.

    „Amikor meg Monza a következő helyszín, akkor ott vannak azok a hatalmas, szinte már palota nagyságú motorhome-ok, amiknek a részeit rengeteg kamion szállítja a verseny helyszínére. Szóval a jövőben el akarjuk távolítani a motorhome-okat és a vendéglátó létesítményeket és ezzel is csak megkönnyebbítenénk a csapatok logisztikai dolgait.”

    A tavalyi évben kiderült, hogy a Forma-1-es csapatok, a Pirelli és az FIA összesen 315 kamiont használ az európai versenyek során. Még a junior szériák által használt 60 kamion is ott van, amikbe legfőképpen dízelt fogyasztanak. A hab a tortán pedig az, hogy a versenynaptár nem úgy van kialakítva, hogy minimalizálnák a két egymást követő versenyhelyszín közötti távolságot, így a több a káros anyag kibocsátás.

    Ha például az Osztrák Nagydíjat rögtön a Magyar Nagydíj követné, az csak 400 kilométer távolság lenne. Azonban ehelyett a csapatok Spielbergből Silverstone-ba mennek és csak azt követően jönnek a Hungaroringre, ami 3400 kilométer.

    A 375 kamion által kibocsátott káros anyag között pedig jelentős különbség van, ugyanis a 3400 kilométeres úton a kamionok körülbelül 1.125 millió kilométeren fogyasztanak üzemanyagot, mint 400 kilométeren.

  • A csapatok szeretnének már tisztán látni a Brexit ügy kapcsán

    A csapatok szeretnének már tisztán látni a Brexit ügy kapcsán

    A Formula 1-es csapatok továbbra is aggódnak amiatt, milyen hatással lesz rájuk az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból (Brexit).

    A britek 2017-ben jelentették be hivatalosan, a 2016-os referendum eredményeire hivatkozta, hogy szeretnének kilépni az EU-ból. Ennek a távozásnak idén márciusban kellett volna megtörténni, ám az időpontot későbbre, október 31-ére módosították, majd végül úgy határoztak, hogy 2020. január 31-ig adnak határidőt a tanácstalan brit parlamentnek.

    Az F1 10 alakulatából 7 állomásozik a Ködös Albionban (továbbá a faenzai székhelyű Toro Rosso aerodinamikai részlege az Egyesült Királyságban található), így a sportág számára is fontos, milyen döntés születik meg végül. Cyril Abiteboul és Clare Williams inkább az emberekért aggódik, míg Zak Brown úgy véli, fennakadások nélkül fogják átvészelni a kilépés utáni időszakot.

    ,,Be kell valljam az elmúlt időszakban elvesztettem a fonalat az üggyel kapcsolatban, de természetesen gondolunk erre és néhány intézkedést már tettünk is. Úgy vélem, tisztában vagyunk azzal, hogyan működnek a dolgok és felkészültünk azokra a forgatókönyvekre, amik a versenyzést érintik. Az még nem teljesen egyértelmű a számunkra, hogyan fogjuk megoldani a logisztikát a két gyár között, ugyanis az egyik Franciaországban található, míg a másik az Egyesült Királyságban. Elképzelhető tehát, hogy elő fog fordulni egy kis csúszás. Az emberi erőforrással kapcsolatban, nos 24 különböző nemzet képviselteti magát a brit gyárunkban, természetesen nem akarjuk elveszíteni ezeket az embereket, ezért lesznek olyan intézkedések amik alapján meg tudjuk majd védeni őket, legalábbis a kezdeti időszakban. Ám ehhez tudunk kell először is, milyen hatásokkal fog járni a Brexit.” – árulta el Cyril Abiteboul.

    Zak Brown elmondta, ők is felkészültek a kilépés utáni időszakra:

    ,,Létrehoztunk a gyárban egy kis Brexit munkacsoportot ami a kilépéssel foglalkozik, tehát felkészülten várjuk az eseményeket. Véleményem szerint mindannyiunk munkájára hatással lesz valamilyen szinten ez a dolog, de szerencsére elég hosszadalmas maga a folyamat, így nem hinném, hogy meglepetésekbe fogunk ütközni.”

    Claire Williams szerint a Brexit a hosszútávú tervezést és a logisztikát fogja megnehezíteni:

    ,,Az elmúlt években létrehoztunk egy bizottság, ami ezzel foglalatoskodik, ugyanis sok szempontból hatással lesz ránk ez az ügy, főleg a személyzeti kérdéskörben. Cyril azt mondta 24 nemzet képviselteti magát náluk, nálunk ez a szám 28. Természetesen nem csak azokra kell gondolnunk, akik nálunk dolgoznak, hanem a családjaikra is, éljenek akár Európában akár az Egyesült Királyságban. Felfognak merülni bizonyos kérdések a határátlépésekkel kapcsolatban, legyen szó teherszállításról vagy épp munkaerő áramlásról. Sok munka van előttünk, és ott még a bizonytalanság is, ami körbe lengi ezt az egészet és ezáltal ez az ügy egy kicsit megnehezíti az életünket. Reméljük, mihamarabb megoldódik minden.”