Címke: Logan Sargeant

  • Verschoor nyerte a szezon első versenyét Bahreinben

    Verschoor nyerte a szezon első versenyét Bahreinben

    Zseniális versenyzéssel szerezte meg a győzelmet Richard Verschhor Bahreinben. A holland pilóta – aki sokáig nem is tudta, lesz-e ülése a Formula 2-ben – a dobogó tetején ünnepelhetett a szezon első futamának legvégén.

    A pole-pozícióból rajtoló Felipe Drugovich nagyon rosszul indult el, ami miatt számos versenyző meg tudta őt előzni. Richard Verschoor állt az élre, mögötte Ralph Boschung és két Red Bull junior, Jehan Daruvala és Liam Lawson csatázott egymással a dobogó legalsó fokáért már az első körben.

    A szezon első biztonsági autós fázisára mindössze két kört kellett várni. Jake Hughes próbálta védeni a pozícióját Roy Nissanyval szemben, azonban elmérte a féktávot és kiütötte az előtte autózó Marcus Armstongot. Az ex Ferrari junior fiatal autója pedig lefulladt az ütközés következtében és ki is esett a versenyből.

    Az ötödik körben indult újra a száguldás a bahreini éjszakában. Théo Pourchaire egy technikai hiba miatt azonnal visszaesett a mezőny végére és az időmérő edzést megnyerő Jack Doohan is elkezdett felzárkózni. A motoros legenda, Mick Doohan fia az első körökben négy pozíciót tudott nyerni és ezután Jüri Vipsszel került óriási csatába.

    Verschoor az élen folyamatosan autózta a leggyorsabb köröket, amivel el is tudott lépni a Boschung, Daruvala, Laswon triótól. A Carlint erősítő Red Bull junior Drugovich támadta keményen, azonban a brazil pilóta nem tudott dűlőre jutni új-zélandi riválisával szemben. Mögöttük azonban Vips a DRS segítségével bátran ki tudta fékezni Doohant a hatodik helyért.

    A tizenötödik körben a második helyért alakult ki nagy meccs Boschung és Daruvala között, és az indiai pilóta pont a VSC fázis kezdete előtt mega mögé tudta utasítani svájci riválisát. A virtuális biztonsági autót Jake Hughes megálló autója miatt kellett alkalmazni, aki Clément Novalakkal ütközött az egyes kanyarban, miközben pozícióért harcoltak.

    Boschung azonban nem hagyta annyiban és egy nagyon bátor manőverrel vette vissza a második helyét Daruvalától az ötös kanyarban, aki ezt követően csúnyán el is fékezte magát. Az indiai azonban a második DRS zónában vissza is szerezte a második helyét a Campos svájci versenyzőjétől. Ezt követően Lawson is meg tudta előzni őt, mivel Boschung abroncsaiból túlságosan sokat vettek ki a csatázásai.

    Verschoor senkitől nem zavartatva nyerte meg a Formula 2-es szezon első sprintversenyét Daruvala és Lawson előtt. Boschung hiába versenyzett kiválóan, csak a negyedik helyen zárt, megelőzve Drugovichot és a szintén remeklő Logan Sargeantet. A hetedik helyen Vips ért célba, az utolsó pontot pedig a mezőny legvégéről rajtoló, 14 helyet javító Ayumu Iwasa kaparintotta meg.

  • A felbolyduló Formula 2-es mezőnyben 3 év végi újonc is lehetőséget kap

    A felbolyduló Formula 2-es mezőnyben 3 év végi újonc is lehetőséget kap

    Miután a topcsapatok pilótái más sorozatokba kerülnek, a Formula 2-es mezőny átigazolásai lehetővé teszik az idén év végén bemutatkozó F3-as pilótáknak a teljes szezonos részvételt.

    A bajnok nem nevezhet a következő kiírásban, ezzel Piastri helye felszabadul a Premánál. Csapattársa, Robert Shwartzman kijelentette, otthagyja az F2-t, így még egy hely üres.

    Guanyu Zhou az UNI-Virtuosit hozza nehezebb helyzetbe azzal, hogy az Alfa Romeo F1-es pilótája lesz. Lundgaard eközben az ART-től írt alá az IndyCarba, Dan Ticktum pedig a Formula E-ben folytatja pályafutását.

    Öt igen gyors versenyző távozik a Formula 2 éléről, ezzel pedig elkerülhetetlenül megindul az átigazolási hullám.

    Roy Nissany (DAMS) és Ralph Boschung (Campos) is maradnak a jelenlegi csapataiknál, a Carlin viszont Ticktum helyén Logan Sargeantnek ad majd lehetőséget.

    Felipe Drugovich visszatért korábbi csapatához, az MP Motorsporthoz, a már idén bemutatkozó Clément Novalak mellé. Így az UNI-Virtuosi lecsapott a szintén friss újonc – és F3-as ezüstérmes – Jack Doohanre. Zhou helyére pedig Marino Sato érkezik a Tridenttől.

    A rajtrácson még egy változás lesz jövőre, a HWA helyét a Van Amersfoort Racing veszi át. Ők az Abu Dhabi teszten két autójukat az F2-es tapasztalatokkal rendelkező Jake Hughes, illetve az idei F3-es versenyző Amaury Cordeel vezette az első napon.

  • Véget ért az első tesztnap – a mezőny nagy része ma is Abu Dhabiban volt

    Véget ért az első tesztnap – a mezőny nagy része ma is Abu Dhabiban volt

    Tesztnapokkal folytatja a Forma-1 programját, Abu Dhabiban a fiatal versenyzők is szerepet kaptak.

    A szezon véget ért, így hivatalosan is megkezdődött a tesztidőszak. A száguldó cirkusz népe még nem ment haza, ugyanis a fiatal pilóták gyakorlását kellett levezényelniük. Osztott programot teljesítettek a csapatok ma. A fiatalok (akik maximum egy vagy két F1-es futamon vettek részt) a 2021-es autókkal gyakorlatoztak, míg az aktív versenyzők egy 2018-as, módosított konstrukciók vezethettek. Az utóbbi prototípusokra került fel a Pirelli 18 colos abroncsa.

    A piros zászló azonban erről az eseményről sem hiányozhatott. Logan Sargeant ugyanis a pályán parkolta le autóját, így egy időre meg kellett szakítani a tesztet.

    Holnap is marad a mezőny, ugyanis érkezik a második felvonás.

    Helyezés Versenyző Csapat Legjobb köridő Megtett körök száma Autó
    1. Nyck de Vries Mercedes 1:23.194 77 2021
    2. Liam Lawson AlphaTauri 1:24.517 125 2021
    3. Oscar Piastri Alpine 1:24.523 131 2021
    4. Pato O’Ward McLaren 1:24.607 92 2021
    5. Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:25.142 119 2021
    6. Jüri Vips Red Bull 1:25.198 97 2021
    7. Nick Yelloly Aston Martin 1:25.333 118 2021
    8. Daniel Ricciardo McLaren 1:26.252 95 Módosított autó
    9. Lance Stroll Aston Martin 1:26.579 143 Módosított autó
    10. Robert Shwartzman Ferrari 1:26.694 73 2021
    11. Charles Leclerc Ferrari 1:26.989 87 Módosított autó
    12. Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:27.183 127 Módosított autó
    13. Antonio Fuoco Ferrari 1:27.324 146 2021
    14. Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:27.348 131 Módosított autó
    15. Logan Sargeant Williams 1:27.476 92 2021
    16. Esteban Ocon Alpine 1:27.553 128 Módosított autó
    17. Max Verstappen Red Bull 1:28.013 124 Módosított autó
    18. George Russell Mercedes 1:28.062 132 Módosított autó
    19. Mick Schumacher Haas 1:28.499 100 Módosított autó
  • Kik vezetnek az F1 idei újonctesztjén?

    Kik vezetnek az F1 idei újonctesztjén?

    Különös módon Fernando Alonso megint ott lesz, de más azért sokkal több a tényleges fiatal, akik ott maradtak Abu Dhabiban az F1-es tesztre.

    Kedden és szerdán idén utoljára még egyszer pályára hajtanak a csapatok, ezúttal a fiatalokkal a főszerepben.

    A 2021-es autók mellett azonban a Pirelli tesztjére is sor kerül majd, ennek keretein belül két éves 18 colos gumikra átalakított autók hajtanak majd pályára. Egyedül a Williams nem készült el az „öszvérautóval”, ők maradnak a 2021-es megoldásnál.

    Juniorok a főszerepben

    Az élcsapatok nem változtattak tavaly óta a felállásukon, Nyck de Vries és Jüri Vips már akkor vezették a Mercedest és a Red Bullt. Akkor Stoffel Vandoorne-nal és Sébastien Buemivel kellett osztozkodniuk.

    A Ferrari mindkét pilótáját átmentette, Robert Shwartzman és a szimulátoros Antonio Fuoco már akkor vezették a vörös F1-es gépet. Az orosz azonban a Haasnál is vezethet majd.

    A McLaren egy fogadás értelmében az IndyCar pilótának, Patricio O’Wardnak adnak lehetőséget, míg az Alpine – Zhou és Alonso kiesésével – a jövő évi tartaléknak és friss F2-es bajnoknak, Oscar Piastrinak szavaztak bizalmat.

    A további tényleges – F1-es autó szempontjából – újoncok közé tartozik még a DTM-es bajnoki címtől éppen eleső Liam Lawson (AlphaTauri), a szintén szimulátoros Nick Yelloly (Aston Martin) és az újonnan Williams juniornak beválasztott Logan Sargeant.

    Gumiteszt

    Az F1 új, 18 colos gumijait szinte minden idei pilóta tesztelni fogja, kivétel ez alól az Alfa Romeo két pilótája, Lewis Hamilton, Nicholas Latifi és Nikita Mazepin.

    A Mercedesnél George Russell kapta meg mindkét napot, ugyanez történt a szintén csapatváltó Valtteri Bottasszal az Alfa Romeónál.

    A Williams ugye nem készült el a tesztautóval, a Ferrari ezzel szemben két pilótája mellett Fuocónak is lehetőséget ad. A Haasnál pedig szintén egy tartalékos ugrik be, Fittipaldi vezet majd Schumacher mellett.

    Csapat Újonc Gumiteszt
    Mercedes ?? Nyck de Vries Russell
    Red Bull ?? Jüri Vips Verstappen/Pérez
    Ferrari ?? Robert Shwartzman
    & ?? Antonio Fuoco
    Leclerc & Fuoco/Sainz
    McLaren ?? Pato O’Ward Ricciardo/Norris
    Alpine ?? Oscar Piastri Ocon/Alonso
    AlphaTauri ?? Liam Lawson Tsunoda/Gasly
    Aston Martin ?? Nick Yelloly Stroll/Vettel
    Williams ?? Logan Sargeant
    Alfa Romeo ?? Guanyu Zhou Bottas
    Haas ?? Robert Shwartzman Fittipaldi/Schumacher

     

  • Sargeant először ülhet Forma-1-es autóba az Abu Dhabi-teszten

    Sargeant először ülhet Forma-1-es autóba az Abu Dhabi-teszten

    A Williams bejelentette, hogy az Abu Dhabi Nagydíj utáni fiatal pilóták tesztjén Logan Sargeant ül be az autójukba, aki nemrég csatlakozott akadémiájukhoz.

    Az amerikai versenyző Szaúd-Arábiában debütált az F2-ben, most viszont már az FW43B-t fogja vezetni Yas Marinában.

    „Alig várom, hogy először üljek Forma-1-es autóba, és szeretném megköszönni a csapatnak, hogy rám bízták ezt a csodálatos lehetőséget” – nyilatkozta a 20 esztendős Sargeant a bejelentést követően. „A grove-i gyárban töltöttem némi időt, és megbarátkoztam a szimulátorral, ami segített abban, hogy megismerjem az FW43B karakterisztikáját, de az, hogy pályára mehetek, hihetetlen élmény lesz, és nem fogom elfelejteni. Úgy megyek majd a tesztre, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, és a lehető legtöbbet tanuljak a csapattól.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Logan Sargeant (@logansargeant) által megosztott bejegyzés

  • A Red Bull és a Williams juniorja is bemutatkozhat a Formula 2-ben

    A Red Bull és a Williams juniorja is bemutatkozhat a Formula 2-ben

    Jack Doohan és Logan Sargeant is az első Formula 2-es hétvégéjét teljesítheti majd SzaúdArábiában. A Red Bull által támogatott fiatal az MP Motorsport, a Williams amerikai juniorja pedig a HWA egyik autóját vezetheti majd az idei Formula 2-es szezon utolsóelőtti versenyhétvégéjén.

    Doohan az idei évben robbant be a Formula 3-ban, miután a Tridenttel számos futamgyőzelmet tudott szerezni és a 30 fős mezőnyből ő volt az egyetlen, aki képes volt felvenni a kesztyűt az egyeduralkodó Dennis Haugerrel.

    Az ausztrál – aki az egyéni bajnokság második helyén zárt a Formula 3-ban – Richard Verschoor helyét fogja átvenni az MP Motorsportnál. Csapattársa pedig az a Clément Novalak lesz, akivel jól ismerik egymást, mert idén csapattársak voltak a Formula 3-ban a Tridentnél.

    Az anyagi problémákkal küszködő Sargeant eddig nem tudott fellépni a Formula 2-ben, ami miatt az utóbbi három évét a Formula 3-ban töltötte. Az amerikai pilóta egyáltalán nem ment rosszul: tavalyelőtt harmadik lett a Makaói Nagydíjon, tavaly pedig harmadik lett az egyéni bajnokságban és idén számos győzelmet szerzett azzal a Charouz-zal, akik egy középcsapatnak számítanak.

    Sargeant – akire nemrégiben csapott le a Williams akadémiája – a HWA csapatánál fog versenyezni Alessio Deledda csapattársaként, aki a sorozat történetének első olyan pilótája volt, aki egy időmérőn tudott a 107 százalékon belül kerülni.

  • Meglepő nevet igazolt a Williams akadémiája

    Meglepő nevet igazolt a Williams akadémiája

    A Formula 3 „veteránja”, Logan Sargeant immáron a Williams pilótaakadémiájának a tagja. A hírt már a grove-i istálló is megerősítette és az amerikai pilóta már a közösségi médián is posztolt, ahogyan a Williams szerelésében pózol a bokszban.

    Sargeant eddig az FIA Formula 3 összes versenyén rajthoz állt. 2019-ben a Carlinnal nem volt túl sok sikere, viszont nagy meglepetésre harmadik lett a Makaói Nagydíjon.

    2020-ban a Premával megkapta élete lehetőségét és egészen a mugelloi szezonzáróig harcban volt a bajnoki címért, azonban az utolsó versenyen balesetbe keveredett és végül csak a harmadik helyen végzett az egyéniben.

    Idén pedig a Charouz csapatát erősítette és a csapat pontjainak nagy részét Sargeant szállította. Az amerikai fiatal egy győzelemmel és három dobogós helyezéssel végül a hetedik helyen zárt.

    Sargeant már idén is a Formula 2-ben versenyezhetett volna, azonban az anyagi problémái és nagyobb támogató hiányában erre nem volt lehetősége. A Williams által nyújtott mentőöv azonban nagy segítség lehet majd neki és már csak ezért is „rendkívül hálás” a patinás brit csapatnak.

    „Hihetetlenül megtisztelve érzem magam, hogy a Williams akadémiájának tagja lehetek” – írta az amerikai fiatal a közösségi média oldalán. „Hálás vagyok nekik, hogy ennyire hisznek és megbíznak bennem. Már alig várom, hogy a jövő évi programomat is bejelenthessem nektek.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Logan Sargeant (@logansargeant) által megosztott bejegyzés

  • Hülkenberg a McLaren IndyCarját tesztelheti majd

    Hülkenberg a McLaren IndyCarját tesztelheti majd

    Az IndyCar év végi tesztjén több, Európában ismert név is feltűnik majd, Nico Hülkenberg mellett egy F3-as „majdnem-bajnok”, Logan Sargeant is a mezőnyben lesz.

    Az újoncok tesztjére október 25-én kerül majd sor a Barber Motorsport Parkban.

    Hülkenberg csak kipróbálná az autót, hogy feltérképezze a sorozatot.

    A csapat már elkötelezte magát jelenlegi pilótái mellett jövőre is, és nem terveznek indítani még egy autót az összes versenyen. Ugyan tavaly is bővítettek az Indy 500-ra, de már kijelentették, nincs esély arra, hogy a teljes szezont három autóval csinálják végig.

    „Elégedett vagyok azzal, hogy kipróbálhatok egy IndyCart, és megnézzem miről is szól ez az egész.” – nyilatkozta a bejelentés után Hülkenberg. – „Szeretném megköszönni az Arrow McLaren SP-nek és a Chevynek, hogy ilyen rövid idő alatt létre tudták hozni mindezt.”

    Hülkenberg mellett a másik ismert jelölt Logan Sargeant. Az amerikai nem kis név, 2020-ban az utolsó futamon veszítette el az F3-as bajnoki címet. Az AJ Foyt Enterprises autóiért azonban az idei pilóták – Bourdais és Kellett – mellett Tatiana Calderón is versenyben van.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Logan Sargeant (@logansargeant) által megosztott bejegyzés

  • Hauger dobogóval biztosította be a bajnoki címét

    Hauger dobogóval biztosította be a bajnoki címét

    Péntek délutánra helyezték át a Formula 3 záró hétvégéjének első versenyét, mely a bajnoki cím sorsáról is döntött. Az első orosz sprintversenyt Victor Martins kezdhette az élről, míg mellőle Sargeant indulhatott.

    A két bajnokaspiráns közül Hauger lényegesen jobb helyzetben volt, a negyedik helyről startolhatott, míg a főversenyre pole-t szerző Doohan a 12-ről. Továbbá a norvégnak a bajnoki címe bebiztosításához elég volt hat ponttal többet gyűjtenie az első futamon, mint riválisának.

    A rajt Sargeant-nek sikerült a legjobban, mellyel az élre tudod állni, megelőzve Martins-t. Haugernek is kellett küzdenie, hogy megtartsa a negyedik helyét, de sikerült kivédekeznie Collet támadásait. Doohan annál inkább gondban volt, már az elején, hiszen a 15. helyre esett vissza. Ugyanakkor mellőle induló csapattársa, Novalak parádésan kezdett, az első kör végén már a hatodik volt.

    Hauger azonban jó helyzete ellenére nem elégedett meg a negyedik pozícióval, a negyedik körben már a harmadik volt, Crawfordot megelőzve. Lendületéből cseppet sem veszítve, újabb négy kör elteltével már a második helyezett Martins-t kezdte nyomás alá helyezni, Doohan pedig változatlanul a középmezőnyben haladt, a 16. hely környékén. Haugernek három körbe tellett, hogy Martins elé kerüljön, így Sargeant után eredhetett, aki kilenc körrel a vége előtt bő három másodperc előnnyel vezetett.

    A 16. körben van der Helm autója gyulladt ki, ám mivel a holland biztonságosan félre tudott húzódni, elég volt egy rövid virtuális biztonsági autós szakasz elrendelése.

    Martins ezt követően nem tudott Haugerrel lépést tartani, mögé pedig Collet és Novalak zárkózott fel, akik között egy helycsere is történt, a Trident versenyzője ezzel már negyedik volt a 11. helyről indulva.

    Logan Sargeant végül megmenekült, és megnyerte a futamot, de csak néhány tizedmásodperccel ért be hamarabb, mint a második helyezett Hauger, aki ezzel bebiztosította a Formula 3-as bajnoki címét. A dobogóra még Martins állhatott fel, Doohan mindössze 15. lett.

    A verseny végeredménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség (sec)
    1 Logan Sargeant Charouz Racing System
    2 Dennis Hauger Prema Powerteam 0.600
    3 Victor Martins MP Motorsport 3.400
    4 Clement Novalak Trident 4.500
    5 Caio Collet MP Motorsport 5.400
    6 Lorenzo Colombo Campos Racing 11.600
    7 Arthur Leclerc Prema Powerteam 14.500
    8 Frederik Vesti ART Grand Prix 17.500
    9 Juan Manuel Correa ART Grand Prix 18.100
    10 Ayumu Iwasa HitechGP 22.800
    11 Jak Crawford HitechGP 23.400
    12 Johnathan Hoggard Jenzer Motorsport 23.900
    13 Roman Staněk HitechGP 24.400
    14 David Schumacher Trident 24.900
    15 Jack Doohan Trident 25.300
    16 Matteo Nannini HWA AG 29.800
    17 Olli Caldwell Prema Powerteam 31.000
    18 Jonny Edgar Carlin 35.500
    19 Calan Williams Jenzer Motorsport 36.200
    20 Rafael Villagómez HWA AG 38.300
    21 Amaury Cordeel Campos Racing 41.100
    22 Alexander Smolyar ART Grand Prix 50.000
    23 Kaylen Frederick Carlin 53.300
    24 Ayrton Simmons Charouz Racing System 56.600
    25 Filip Ugran Jenzer Motorsport 57.400
    26 Zdenek Chovanec Charouz Racing System 1:33.500
    27 Ido Cohen Carlin
    Kiesett Tijmen van MP Motorsport
    Kiesett László Tóth Campos Racing
    Kiesett Oliver Rasmussen HWA AG
  • Leclerc győzelmét hozta az első futam Zandvoortban

    Leclerc győzelmét hozta az első futam Zandvoortban

    A Prema pilótája, Arthur Leclerc nyerte az FIA Formula 3 első versenyét Zandvoortban.  A fiatal monacói mellett Logan Sargeant és  Ayumu Iwasa ünnepelhetett még a dobogón.

    A harmadik helyről rajtoló Arthur Leclerc repülőrajtot vett és még a jól startoló Logan Sargeantet is meg tudta előtni az első kanyarban a vezető helyért. A pole-ból rajtoló Amaury Cordeel öröme nem tarthatott sokáig, ugyanis egy ütközés következtében visszaesett a mezőny legvégére.

    A Prema monacói pilóta ezt követően megpróbálta lerázni magáról az amerikai versenyzőt, mielőtt a pilóták elkezdhették használni a DRS-t. Azonban a Charouz-t erősíitő Sargeant nem hagyta magát és képes volt tartani az ifjabb Leclerc tempóját az élen. Mögöttük két Hitech GP-s autó, Jack Crawford és Ayumu Iwasa érkezett, szorosan a nyomukban Caio Collet-val és Jack Doohannel.

    Leclerc és Sargeant csatája tovább folytatódott az élen a 7. körben, azonban az amerikai pilóta nem tudott előzni. Monacói riválisa ugyan ki tudta védekezni a támadást, de nagyon elfékezte az első kereket a Tarzan kanyarba menet.

    A két bajnoki rivális Doohan és Dennis Hauger is próbált pozíciókat nyerni. A Prema norvég pilótája 11 kör alatt a 13. helyről egészen a 8. helyre tudott felzárkózni és célba vette az ausztrál pilótát, aki ekkortájt a 6. helyen tanyázott.

    A 14. körre az első nyolc helye haladó pilóta egy másodpercen belül került egymáshoz és Hauger rögtön próbált is előzni, de kicsúszott a kavicságyba és pozíciót veszített Clément Novalakkal szemben.

    A 16. körben Jonathan Hoggard és Hunter Yeany ütközött össze egymással a kettes kanyar kijáratán, ami miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót. A pályabírók az SC fázis közben a pályára került sódert is megpróbálták eltakarítani.

    A száguldás a 21. körben indulhatott újra. Leclerc újraindítása jóra sikerült és meg tudta tartani az első helyet. Sargeant és Crawford azonban ütközött a második helyért folytatott csatában és Iwasa meg is tudta előzni a csapattársát a harmadik helyért.

    Hauger óriási csatába bonyólodott Martins-szal a 7. helyért, de a bajnokság éllovasa a négyes kanyarban meg tudta szerezni a pozíciót. A norvég pilóta a bátor manőverével Doohan mögé került, amivel elérte azt, hogy hiába végzett előtte közvetlen bajnoki riválisa, a leggyorsabb versenykörért járó két plusz pont miatt Hauger nem veszít pontot vele szemben a bajnokságban.

    Leclerc végül nyerni tudott, amivel megszerezte a második győzelmét a sorozatban. Mögötte Sargeant és Iwasa végzett még a legobb háromban. További pontszerzők: Crawford, Collet, Doohan, Hauger, Martins, Frederik Vesti és Olli Caldwell.