Címke: Logan Sargeant

  • Vips nyert, Drugovich bajnok lett a monzai sprintversenyen

    Vips nyert, Drugovich bajnok lett a monzai sprintversenyen

    Már három futammal a Formula 2-es bajnokság vége előtt bajnokot avattunk. A bajnokság éllovasa, Felipe Drugovich ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert az egyéniben mögötte helyet foglaló Théo Pourchaire-rel szemben. A francia fiatal ugyanis a brazil kiesése ellenére sem volt képes annyi pontot szerezni, hogy bajnoki címre való a matematikai esélyei megmaradjanak.

    A pole-ból rajtoló Frederik Vesti nem rajtolt rosszul azonban a mellőle induló Logan Sargeant beragadt és emiatt számos pozíciót bukott a versenytársaival szemben. Drugovich versenye már az első körben véget ért, miután egy ütközést követően kitört a jobb első felfüggesztése. Emellett az első kanyarban is történt egy baleset Tatiana Calderon és Olli Caldwell között. Az incidens miatt egyikük sem tudta tovább folytatni a versenyt és a rossz helyen megállt autóik miatt azonnal be kellett hívni a biztonsági autót.

    A verseny a 4. körben indult újra és Jüri Vips azonnal kifékezte Vestit az egyes kanyarba menet. Mögöttük a bajnoki második helyezett Pourchaire próbálta életben tartani bajnoki esélyeit és azonnal megelőzte Enzo Fittpaldit a 12. helyért. A francia egy körrel később egy újabb pozíciót szerzett, miután maga mögé utasította Amaury Cordeelt.

    A 7. körben az MP Motorsport másik pilótája, Clément Novalak verseny is egy másodperc alatt tönkrement. A cseh fiatal első szárnya megsérült és az ki is vágta a bal első kerekét és emiatt ki is esett a versenyből. Mellette Ralph Boschung is kénytelen volt kiállni a futamból.

    Jehan Daruvala olyannyira belelendült az előzésekbe, hogy pár kör alatt az 5. helyről 3.-nak lépett előre. A 11. körre Vips egy 2,6 másodperces előnyt volt képes kiépíteni magának Vestivel szemben, akit pedig Daruvala vett a célkeresztjébe.

    Az 5. helyen haladó Ayumu Iwasa mögött egy óriási vonat alakult ki, mert a japán mögött az összes pilóta egy másodpercen belül követi egymást. Pourchaire-t a 14. körben leszorították a pályáról, ami miatt visszaesett az utolsó helyre és ezzel a bajnoki esélyei szinte teljes mértékben a 0-ra olvadtak.

    Iwasa a 16. körre lelassult. Először Marcus Armstrong, majd Jack Doohan és Liam Lawson is meg tudta előzni őt. A japán számára nem volt megállás, mert ezután David Beckmann és Dennis Hauger is megelőzte őt, ami miatt kicsúszott a legjobb 10-ből.

    A verseny végéig Lawson még nyert egy helyen Doohannel szemben, de Vipst már senki nem tudta megállítani és az észt hosszú idő után futamot tudott nyerni a Formula 2-ben. Mögötte Vesti és Daruvala ért célba, így a Hitech GP versenyzőjén kívül még ők állhattak fel a dobogóra. További pontszerzők: Sargeant, Verschoor, Armstrong, Lawson, Doohan, Beckmann és Hauger.

  • Drugovich nyerte a káoszba fulladt főversenyt

    Drugovich nyerte a káoszba fulladt főversenyt

    Az MP Motorsport versenyzője, Felipe Drugovich nyerte a Formula 2 zandvoorti főversenyét. A brazil fiatal ezzel a győzelmével pedig óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzése fel, miután fő riválisa, Théo Pourchaire csak 1 pontot tudott szerezni.

    Az első rajtkockából induló Felipe Drugovich nagyon jól rajtolt és lezárta a szöget a 2. helyen érkező Jack Doohan előtt. Logan Sargeant azonban elfékezte magát az egyes kanyarba menet és át kellett vágnia a kavicságyon, ami miatt visszaesett a mezőny legvégére. Az amerikai ezt követően a 7-es kanyarban a falba csapódott, miután ütközött Ralph Boschunggal, ami miatt megsérült az első szárnya. Az eset miatt pályára kellett hívni a biztonsági autót.

    Az SC mögött történt egy furcsa eset is. David Beckmann összeütközött Roy Nissanyval, ami miatt az előbbi versenyzőnek megsérült az első szárnya megsérült és azonnal a bokszba is hajtott, hogy a szerelői kicserélhessék azt. Sargeant összetört autója viszont olyan mértékű sérülést okozott a TecPro falakban, hogy azok javításra szorultak, így a versenyt piros zászlóval félbe is szakították az 5. körben.

    A verseny egy repülőrajttal folytatódott és a tegnapi győztes Marcus Armstrong azonnal megpróbált előzni, de nem tudott dűlőre jutni Amaury Cordeellal szemben. A nap első előzését Frederik Vesti mutatta be, aki Clement Novalakot előzte meg az egyes kanyarban még DRS nélkül.

    A 9. körre nagy csata alakult ki az első helyért. Doohan elfékezte magát és még az állítható hátsó szárny által biztosított sebességkülönbséggel sem tudott előzni. 2 körrel később Hauger beindította a lavinát az élen, miután kiállt a bokszba friss kemény keverékű gumikért. Az ausztrál Alpine junior egy körrel később reagált is és simán visszaért a norvég riválisa elé. A 14. körben Drugovich is megejtette a kötelező kerékcseréjét és simán visszajött mindkettőjük elé.

    Doohan ezután Richard Verschoort is elintézte a döntött kanyarban és ezután már újra üldözőbe vehette Drugovichot. Marino Sato szerelői azonban nagyon rosszul dolgoztak a 17. körben és nem rögzítették a japán bal első kerekét. Az UNI Virtuosi pilótája emiatt a pálya hátsó részén meg is találta a falat, ami miatt ismét szükség volt a biztonsági autóra.

    A zöld zászló a 21. körben érkezett meg, de már az újraindítás előtt elszabadult a káosz a feltorlódott mezőnyben. A legnagyobb vesztes Doohan volt, akit Verschoor eltalált hátulról és ezután a falban kötött ki. Az ausztrál így egy biztos 2. helyet veszített el, mert az előttük autózók nagy része még nem tudta le a kötelező cseréjét. Mellette még Tatiana Calderonnak és Novalaknak is fel kellett adnia a futamot.

    A 25. körben folytatódott a futam, de a véges versenyidő miatt a körszámláló helyett már csak azt láthattuk, hogy mennyi idő van még hátra a káoszfutamból. Miután mindenki letudta a kötelező cseréjét, Drugovich, Verschoor és Ayumu Iwasa volt az első három sorrendje.

    A dolgok már nem változtak a hátralévő időben, Drugovich nyert és mellett még a hazai pályán versenyző Verschoor és Iwasa állhatott fel a dobogóra. További pontszerzők: Hauger, Enzo Fittipaldi, Amaury Cordeel, Vips, Beckmann, Olli Caldwell és Pourchaire.

  • A Williams kész megtartani Latifit, egy feltétellel

    A Williams kész megtartani Latifit, egy feltétellel

    A Williams azt állítja, hogy hajlandó lenne megtartani Nicholas Latifit 2023-ra, amennyiben a kanadai versenyző teljesítménye a következő versenyeken ezt igazolná. Latifi jelenleg a harmadik évét tölti a Williamsnél, de ő az egyetlen pilóta a rajtrácson, aki még nem szerzett bajnoki pontot idén.

    A Williams már meghosszabbította Alex Albon szerződését a csapattal 2023-ra. A nyár elején azonban a brit alakulat másik versenyülését az Alpine vágyott, átmeneti megoldásként a tartalékpilótájuk, Oscar Piastri számára.

    Ez a lehetséges forgatókönyv azonban megsemmisült, amikor a Forma-1-es pilótapiac túlpörgött, miután bejelentették, hogy Fernando Alonso az Alpine-tól az Aston Martinhoz igazolt. Egy hónapja Latifi F1-es jövője még borúsnak tűnt, de a körülmények és a kanadai javuló teljesítménye úgy tűnik, hogy a pénzzel jól kitömött 27 éves versenyzőnek mentőövet nyújhat 2023-ra. A felpezsdült átigazolási hullámra reagálva Jost Capito, a Williams csapatfőnöke így reagált:

    „Nekünk érdekes volt kívülről nézni ezt a zűrzavart, hiszen semmi közünk hozzá. Megvan a két pilótánk, bejelentettük Alexet. Szerintem nagyon jól bánunk velük. Nicky is sokat fejlődött az elmúlt futamokon. Folytatni akarja velünk, és mi is hajlandóak lennénk vele folytatni. Most újabb három európai futam áll előtte, ahol bizonyíthatja, hogy egyre jobban kezeli az autót, egyre magabiztosabb vele. Jó úton haladt az utóbbi időben. Amennyiben megfelelően használja a fékeket, és megmutatja a teljesítményét, akkor jó esély van arra, hogy jövőre is vele tartunk.”

    Ugyanakkor nem Latifi az egyetlen Williams-házon belüli megoldás 2023-ra, Capito ugyanis figyeli amerikai pártfogoltja, Logan Sargeant fejlődését, aki még idén, Austinban bemutatkozhat az első szabadedzésen, ezért így folytatta:

    „Másrészt vannak saját fiatal pilótáink. Ott van Logan, aki fantasztikus szezont fut a Formula 2-ben, bár utóbbi időben kissé peches volt. Jó esélye van arra, hogy pontokat szerezzen a jövő évi szuperlicenszéért. Azt hiszem, hogy rendezettek vagyunk versenyzők terén, és jó lehetőségeink vannak.”

    De vajon Daniel Ricciardo 2023-as rendelkezésre állása csábító ajánlatot jelenthet a Williams számára? Így zárt Capito:

    „Mindenkivel egyeztetünk, és megnézzük, mi a helyzet. Nem kapkodunk, legkorábban Monza után hozunk döntést.”

  • Sargeant Austinban debütálhat az F1-esek közt

    Sargeant Austinban debütálhat az F1-esek közt

    A Williams bejelentette, hogy versenyző akadémiájuk tagja, Logan Sargeant az idei Amerikai Nagydíjon debütál Forma-1-es versenyhétvégén. A Formula 2-es versenyző az első szabadedzésen vezethet majd a Circuit of The Americas pályán.

    A 21 éves Sargeant jelenleg első szezonját teljesíti a Formula 2-ben, és már eddig is meggyőző teljesítményt nyújtott: két győzelmet és két további dobogós helyezést szerzett, ezzel pedig a bajnokság harmadik helyén áll.

    Az amerikai versenyző bár F1-es versenyhétvégén első alkalommal szerepel majd, F1-es autót már másodjára fog vezetni, miután a tavalyi szezon utáni teszten, Abu Dhabiban már kipróbálhatta a Williams autóját.

    Az austini 60 perces edzésen Nicholas Latifi FW44-esét vezeti majd, és segít a csapatnak a beállítások előkészítésében, valamint első nagydíjhétvégéjén vehet majd részt az F1-es csapattal.

    „Szuper izgatott vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy teljesítsem az első szabadedzésemet Austinban” – mondta Sargeant. „Az, hogy lehetőséget kapok az Amerikai Nagydíjon, rendkívül különleges dolog számomra.”

    „Hatalmas köszönet a Williamsnek, hogy bíznak bennem, és hisznek benne, hogy jó munkát végzek. A célom az lesz, hogy minél többet tanuljak az új generációs autókban. Alig várom, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki ebből az élményből, és nagyon élvezzem.”

    Sven Smeets, a Williams sportigazgatója hozzátette: „Logan az idei szezonban eddig nagyszerű képességekről és érettségről tett tanúbizonyságot a pályán és azon kívül elért eredményeivel.”

    „A Formula 2-ben futamgyőztes teljesítményt nyújtott, amihez a szimulátoros edzéseken végzett kemény munkája párosul. Úgy éreztük, hogy helyes, ha ezeket az eredményeket azzal jutalmazzuk, hogy Austinban részt vehet a szabadedzésen.”

    „Alig várjuk, hogy az FW44 volánja mögé üljön, és lássuk, hogy teljesítménye és visszajelzései hogyan segítik a csapat felkészülését az austini futamra.”

  • Újabb név kerülhet a kalapba a Williamsnél 2023-ra

    Újabb név kerülhet a kalapba a Williamsnél 2023-ra

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito szerint ha Logan Sargeant a Formula 2-ben elért jó eredményeivel akár beszállna az egyik versenyzői üléséért folytatott versenyfutásba, az „komoly fejfájás” lenne a számukra.

    Mostanság az Alpine szupertehetségét, Oscar Piastrit hozták hírbe a grove-i istállóval, akik egyelőre nem túlságosan elégedettek Nicholas Latifi teljesítményével. Már pedig ha a kanadai pilóta nem ébred fel sürgősen, akkor az akár az ülésébe is kerülhet.

    Azonban Sargeant személyében egy újabb esélyes tűnt fel a láthatáron. Az amerikai fiatal a Formula 2 osztrák hétvégéje óta valósággal szárnyal és a jó formájának köszönhetően bajnokesélyessé lépett elő. A Williams juniorja jelen pillanatban a 3. helyet foglalja el az egyéniben, 55 ponttal lemaradva az éllovas Felipe Drugovichtól.

    A Williams még nem döntött arról, hogy a jövőben milyen szerepet szánnak Sargeantnek a csapatukon belül. Azonban ez fontos lenne a számukra, mert ha az amerikai esetleg bajnok lenne a Formula 2-ben, akkor a következő szezonban már nem fog tudni ott versenyezni.

    „Nagy fejfájást okozna nekünk, ha ő is esélyessé válna” – fogalmazott a már szebb napokat is megélt brit csapat vezetője. – Természetesen le vagyunk nyűgözve Logan teljesítményétől. Ez az első szezonja a Formula 2-ben és már képes úgy fejlődni, hogy nem is helyeztünk rá semmi fajta nyomást. Képes alkalmazkodni az autóhoz, óvni a gumikat és szállítani a jó eredményeket. Ezt Franciaországban is láthattuk és biztos vagyok benne, hogy egy Forma-1-es autóban is megállná a helyét.”

    Capito azt is hozzátette, hogy „a hiányzó szuperlicensz pontjai miatt még nem foglalkoztak Sargeant csapaton belüli szerepkörével”, azonban ha a Williams juniorja képes lesz egy jó helyezést elérni a sorozatban az év végén, akkor ezt a problémát már ki is pipálhatná.

    A német szakember azt is elkezdte pedzegetni, hogy Sargeant a mostani eredményeinek köszönhetően nagy valószínűséggel még idén Forma-1-es autóba ülhet majd egy pénteki gyakorlás során. A Williams csapatfőnöke türelmet kér, és amint végleges döntést hoztak a fiatal pilótájuk kapcsán, akkor azt majd a nyilvánossággal is tudatni fogják.

  • Így áll a Formula 2 és a Formula 3 egyéni bajnoksága Ausztria után

    Így áll a Formula 2 és a Formula 3 egyéni bajnoksága Ausztria után

    A Forma-1 mezőnye mellett a Formula 2 és Formula 3 versenyzői is összemérték a tudásukat a Red Bull Ringen. Ebben a cikkben a két bajnokság állását fogjuk megnézni részletesebben.

    Formula 2

    Felipe Drugovich óriásinak mondható, 42 pontos előnnyel vághatott neki az osztrák versenyhétvégének. A brazil pilóta eddig hétvégék során zseniális teljesítményt nyújtott, azonban a mostani két verseny egyáltalán nem róla szólt. Az első versenyen ugyan a pontszerzők között tudott zárni, azonban a második futamon hibázott a változó körülmények között, ami miatt nullázott.

    Nagy szerencséjére a legnagyobb riválisa, Théo Pourchaire is mindössze 8 ponttal távozott Spielbergből. Miután az összetett harmadik helyén álló Jehan Daruvala mindkét futamon a pontszerző zónán kívül zárt, így a többi versenyző számára lehetőség adódott, hogy ragyogjanak.

    Logan Sargeant köszönte is a lehetőséget és a büntetéseket követően ő nyert meg a főfutamot, amivel az egyéni 2. helyére lépett elő és a Drugovich-csal szembeni hátrányát is 39 pontosra csökkentette.

    1. Felipe Drugovich – 154 pont
    2. Logan Sargeant – 119 pont
    3. Théo Pourchaire – 114 pont
    4. Jehan Daruvala – 80 pont
    5. Enzo Fittipaldi – 75 pont

    Ugyanakkor nem kell sokat várni a széria következő versenyéig, már a jövő héten folytatódik a bajnokság a Paul Ricard-on.

    Formula 3

    A legkisebbeknél a Red Bull junior újoncáról, Isack Hadjarról szólt az osztrák versenyhétvége. A francia fiatal meg tudta szerezni a főfutamra a pole-pozíciót és ezt követően az esős körülmények között is meg tudta tartania a helyét, hiába támadta őt a tapasztaltabb Victor Martins. Hadjar még az első, fordított rajtrácsos futamon is elcsípett pár pontot, amivel felzárkózott az egyéni táblázat 2. helyére.

    A bajnokságot vezető Martins – akinek az előnye mindössze 1 pont Hadjarral szemben – is jó hétvégét teljesített, mivel mindkét futamon pontokat tudott szerezni, ráadásul a főfutamon a 2. pozícióban ért célba, ami 18 pontot ért a számára.

    Az előbb említett duót Arthur Leclerc követi, aki a silverstone-i győzelmét követően ismét szorgosan gyűjtötte tovább a pontokat. A monacói fiatal a sprint és a főfutam során is 4. lett, ráadásul az első futamon még a bónuszpontokat is megszerezte, amivel nagyon közel tudott maradni az élen álló kettőshöz, ami a bajnokságot illeti.

    A hétvége nagy vesztesei Jak Crawford és Roman Stanek, akik egy-egy baleset miatt maradtak pont nélkül a főversenyen, és emiatt már egy jelentős hátrányban vannak az első hárommal szemben.

    1. Victor Martins – 98 pont
    2. Isack Hadjar – 97 pont
    3. Arthur Leclerc – 91 pont
    4. Jak Crawford – 70 pont
    5. Roman Stanek – 67 pont

    A Formula mezőnye most egy két hetes pihenőre vonul és legközelebb a Hungaroringen láthatjuk majd őket újra a versenypályán.

  • Verschoor nyerte a büntetésekről szóló főfutamot

    Verschoor nyerte a büntetésekről szóló főfutamot

    A Trident pilótája, Richard Verschoor domináns győzelmét hozta a Formula 2 osztrák főfutama. A holland pilóta zseniális versenyt futott, ami miatt senki sem tudta megközelíteni őt a 40 körös verseny folyamán.

    A pole-ból rajtoló Frederik Vesti katasztrofális elindulását a botrányba keveredett Jüri Vips azonnal le tudta rajtolni és Ayumu Iwasa is komoly nyomás alá helyezte a dán Mercedes juniort. Felipe Drugovich 2 pozíciót is veszített, amíg a legnagyobb riválisa, Theo Pourchaire 3 helyet tudott javítani az első körben.

    A tegnapi futamgyőztes Marcus Armstrong számára nem sokáig tartott a verseny, mert a 3-as kanyarban összeütközött Jehan Daruvalát, miközben próbált visszatérni a pályára és ezt követően lefulladt az autója. A pályán maradt Hitech miatt azonnal be kellett hívni a biztonsági autót a pályára.

    A versenyt a 4. körben indították újra és azonnal megtörtént a dráma: Drugovich visszaesett a mezőny legvégére egy hibát követően. A brazil pilóta riválisai ezzel óriási lehetőséget kaptak, hogy csökkentsék a hátrányuk mértékét velük szemben.

    A 7. körre a száraz pályás gumikon rajtoló pilóták életre keltek és átgázoltak a mezőnyön. Richard Verschoor került az élre, mögötte Jehan Daruvala, Roberto Merhi, Dennis Hauger és Enzo Fittipaldi volt a legjobb öt sorrendje. Az eső gumikon induló versenyzők pedig azonnal kiálltak száraz pályás abroncsokért.

    A visszatérő Merhi folytatta felzárkózását és a 11. körben megelőzte Daruvalát a 2. helyért. A spanyol pilóta ezt követően az élen álló Verschoor nyomába eredhetett, azonban a hátránya ekkor már 6 másodpercre rúgott. Logan Sargeant versenyzett még óriási lendületben, ugyanis az amerikai fiatal először Iwasát, majd később Vestit is meg tudta előzni a 12. helyért.

    A 3. pozícióért is nagy csata alakult ki a két Red Bull junior, Dennis Hauger és Liam Lawson között. A norvég Formula 3 bajnok kezdetben állni is tudta a sarat, azonban egy körrel később a Prema be is hívta őt egy kerékcserére.

    A 18. körben Sargeant leszedte újabb áldozatát, aki pont a csapattársa, Lawson volt. A Williams amerikai pilótája ezután üldözőbe vette Merhit. Ugyanakkor a tükrét is figyelnie kellett, mivel Fittipaldi megjelent mögötte és elkezdte támadni őt.

    A verseny vége Verschoor 7 másodperccel vezetett a 2. helyezett Daruvala előtt, akinek védekeznie kellett a rohamléptekben közeledő Merhivel szemben. Az indiai fiatal kezdetben jól védekezett, azonban Merhi a DRS-nek köszönhetően egyre közelebb került hozzá és a 39. körben meg tudta előzni az indiai riválisát. Azonban a pálya határok miatt Lawson, Vesti és Iwasa mellett Merhi is kapott egy 5 másodperces büntetést, ami miatt elúszott a dobogója.

    Verschoor szinte végig a saját versenyét futotta és végül meg is nyerte azt Daruvala és Sargeant előtt. A pontszerzők további sora: Fittipaldi, Merhi, Hauger, Jake Hughes, Olli Caldwell, Iwasa és Vips

    A bajnokság a jövő héten folytatódik a Le Castellet-ben.

    A futam végeredménye:

    Hely Rajtszám Pilóta Csapat
    1 20
     Richard Verschoor
     Trident
    2 2
     Jehan Daruvala
     Prema Powerteam
    13.7
    3 6
     Logan Sargeant
     Carlin
    14.1
    4 22
     Enzo Fittipaldi
     Charouz Racing System
    14.6
    5 15
     Roberto Merhi
     Campos Racing
    15.7
    6 1
     Dennis Hauger
     Prema Powerteam
    20.1
    7 24
     Jake Hughes
     Van Amersfoort Racing
    24.2
    8 14
     Olli Caldwell
     Campos Racing
    26.2
    9 17
     Ayumu Iwasa
     DAMS
    27.2
    10 8
     Jüri Vips
     HitechGP
    27.9
    11 16
     Roy Nissany
     DAMS
    28.4
    12 5
     Liam Lawson
     Carlin
    30.0
    13 11
     Felipe Drugovich
     MP Motorsport
    33.1
    14 10
     Theo Pourchaire
     ART Grand Prix
    33.9
    15 9
     Frederik Vesti
     ART Grand Prix
    40.8
    16 21
     Calan Williams
     Trident
    43.0
    17 4
     Marino Sato
     UNI-Virtuosi
    46.1
    18 12
     Clement Novalak
     MP Motorsport
    1.12.7
    19 25
     Amaury Cordeel
     Van Amersfoort Racing
    1 kör
    20 3
     Jack Doohan
     UNI-Virtuosi
    1 kör
    23
     Cem Bolukbasi
     Charouz Racing System
    37 kör
    7
     Marcus Armstrong
     HitechGP
    40 kör
  • Sargeant pole-ból nyerte a silverstone-i főfutamot

    Sargeant pole-ból nyerte a silverstone-i főfutamot

    Logan Sargeant nyerte az F2-esek brit főfutamát, végig irányítva a versenyt, és esélyt sem hagyva a mögötte végző Pourchaire-nek, illetve Lawsonnak.

    A pole-t pénteken épp Sargeant szerezte meg, így ő indult az élről, mellőle pedig Frederik Vesti várta a lámpák kialvását. A bajnoki éllovas Felipe Drugovich és a legközelebbi üldözője, Theo Pourchaire alkotta a második sort, Lawson és Iwasa pedig a harmadikat.

    A rajtot követően Sargeant megtartotta a vezetést, Vesti viszont nagyon beragadt, így Pourchaire csapott le a második helyre, Lawson és Iwasa pedig az 5-6. helyről ugrott fel a 3-4-re. Drugovich sem jött el túl jól, két helyet vesztett, Vesti pedig végül négyet.

    Az első kör végén azonban rögtön történt egy roppant veszélyes baleset, mely Nissany és Hauger csatájából alakult ki. Az indonéz a Stowe utáni kanyarban teljesen leszorította a belső részre a Premást, aki már nem tudott eléggé lelassítani a füvön ahhoz, hogy elkerülje az éppen bekanyarodó autókat, és pont Nissanyt trafálta telibe oldalról, és alighanem kijelenthető, hogy ismét életet mentett a glória, hiszen Hauger autója éppen Nissany feje környékére csapódott be. Természetesen az eset után rögtön érkezett a biztonsági autó, ami az ötödik kör végéig maradt a pályán.

    Az újraindítás első köreiben az élmezőnyben kényelmes különbségek kezdtek kialakulni, például az élen Sargeant is el tudott húzni. A 10. körben megkezdődtek a kötelező a kerékcserék, Vesti, Fittipaldi és Armstrong is lecserélte többek között lágy gumijait. A következő körben Lawson és Iwasa is megérkezett, de a japánnál nem sikerült minden a legjobban, a bal hátsó cseréjénél akadtak gondok, amivel sokat vesztett a DAMS versenyzője. Sargeant és Pourchaire együtt jöttek ki az élről a 12. körben, maradt is köztük a sorrend. Drugovich hozzájuk képest egy körrel később érkezett, és csak Vesti mögé tudott visszatérni.

    A kiállásokat követően elcsendesedett a futam, az első hatban pedig a közepesen rajtoló, fordított stratégiát választók haladtak, Vipsszel, Daruvalával és Doohannal többek között. Az ő kiállásukat Vips kezdte meg a 22. körben és a 12. helyre érkezett vissza friss lágyakon, a csapattárs Armstrong mögé. A következő körben Daruvala, Sato és Williams is kijöttek. Az indiainak ugyan sikerült visszajönnie Vips elé, de az észt könnyedén megelőzte a már bemelegedő gumikon. Végül Doohan és Hughes látogattak ki kerékcserére, de az ausztrál kiállását elrontották, a jobb hátsóval ment el a kelleténél több idő.

    A sorrend az élen visszaállt az eredetire, ám Pourchaire most már csak egy másodpercen belül követte Sargeantet. A harmadik helyért is éleződött egy csata Lawson és Vesti között, de végül egyikből sem lett már semmi, Vestit viszont meglepte Drugovich és a brazil elé került az utolsó körben.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat
    1. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART
    3. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin
    4. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP
    5. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
    6. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech
    7. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema
    8. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech
    9. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi
    10. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort
    11. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
    12. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS
    13. 🇫🇷 Clément Novalak MP
    14. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident
    15. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi
    16. 🇦🇺 Calan Williams Trident
    17. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos
    18. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz
    19. 🇩🇪 David Beckmann Van Amersfoort
    🇮🇱 Roy Nissany DAMS
    🇳🇴 Dennis Hauger Prema

     

    A bajnokság állása:

    Versenyző Csapat Pont
    1. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP 148
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART 106
    3. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin 88
    4. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema 80
    5. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech 60
    6. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech 59
    7. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin 59
    8. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi 57
    9. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz 56
    10. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema 56
    11. 🇩🇰 Frederik Vesti ART 54
    12. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident 43
    13. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS 38
    14. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos 34
    15. 🇫🇷 Clément Novalak MP 22
    16. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort 16
    17. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS 14
    18. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi 6
    19. 🇦🇺 Calan Williams Trident 5
    20. 🇩🇪 David Beckmann Charouz 4
    21. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz 0
    22. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos 0
    23. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort 0
  • Vips hibája után Hauger nyerte a bakui főversenyt

    Vips hibája után Hauger nyerte a bakui főversenyt

    A Prema versenyzője, Dennis Hauger győzelmét hozta a Formula 2 főversenye Bakuban. A norvég pilóta végig jól versenyzett és végül Jüri Vips kapitális hibáját kihasználva tudta megnyerni pályafutása első főversenyét.

    A rajtot ezúttal sem úszta meg baleset nélkül a mezőny, Olli Caldwell és Amaury Cordeel ütközött egymással. Az élen nem történt nagy változás, Jüri Vips megőrizte az első helyét Liam Lawson és Marcus Armstrong előtt, aki meg tudta előzni a tegnap balesetet szenvedő Dennis Haugert. A baleset miatt a pályára kellett hívni a biztonsági autót.

    A bakui száguldás az 5. körben indulhatott újra. A zöld zászló után most a tegnapi sprintfutammal ellentétben nem volt baleset, de a frontvonalak is megmerevedtek.

    A 8. körre Lawson lemaradt a vezető Vipstől, aki emiatt védekezni kényszerült a DRS-sel támadó Armstronggal szemben. A kiállások sorát Jehan Daruvala nyitotta meg, az indiai fiatal lágyakról váltott a közepes keverékű Pirellikre. Egy körrel később Lawson és Hauger is letudta a kötelező kiállását. Az új-zéland szerelői lassan dolgoztak, ami miatt a Formula 3 bajnoka át tudta ugrani a riválisát a bokszban.

    Vips a 10. körben reagált is az élmezőnyben történő kerékcserére és mellett még Felipe Drugovich is friss abroncsokat kapott. Az észt Red Bull junior simán visszajött Hauger és Lawson elé, utóbbit még Jehan Daurvala is meg tudta előzni. Armstrong azonban mindenkit meg tudott előzni, miután még kint tudott maradni pár kört az üzemmeleg abroncsain, amiken nagyon gyors tudott lenni.

    Vips azonban nem teketóriázott sokat és azonnal visszavette az első helyét az új-zélandi csapattársától. Ezt követően azonban Cem Bolukbasi és Roy Nissany ütközött egymással a kettes kanyarban. Az izraeli a külső ívről próbálkozott, azonban elmérte a féktávot és a nekiütközött a török Charouz versenyzőnek, ami miatt mindketten falba mentek és emiatt újabb biztonsági autós fázis lépett érvénybe.

    A 14. körben indult újra a verseny és a káosz eluralkodott, ugyanis a két Hitech majdnem kiütötte egymást és Iwasa és Théo Pourchaire a torlódás miatt nekiment egy autónak és elveszítette az orrkúpját. A pályára kerülő törmelékek miatt VSC fázis lépett érvénybe. Lawson pedig defektet kapott, miután Jack Doohannel ütközött a kettes kanyarba menet.

    A versenyt Calan Williams vezette, aki még nem tudta le a kötelező kiállását. Mögötte Armstrong annyira elfékezte a kerekeit, hogy ki kellett állni másodjára is, emiatt pedig Hauger vette át a második helyet, aki elkezdte támadni a Williams mögé beragadó Vips-t. Az észt fiatal megpróbálta lerázni a Formula 3 regnáló bajnokát, azonban a norvég pilóta egy másodpercen belül tudott maradni hozzá képest.

    A dráma hat perccel a vége előtt jött, ugyanis a végig vezető Vips az óvárosi résznél összetörte az autóját és ezzel kiesett a versenyből. A pályán maradt autója miatt harmadjára is pályára gurult a biztonsági autó.

    A versenyt az idő rövidsége miatt már nem indították újra, így Hauger nyert Sargeant és Drugovich előtt. További pontszerzők: Doohan, Richard Verschoor, Enzo Fittipaldi, Frederik Vesti, Marino Sato és Ralph Boschung.

    A Formula 2 idei kiírása Silverstone-ban fog majd folytatódni.

  • Drugovich nyert Barcelonában és újra a bajnokság élére állt

    Drugovich nyert Barcelonában és újra a bajnokság élére állt

    Az MP Motorsport pilótája, Felipe Drugovich nyerte meg a Formula 2 barcelonai sprintfutamát. A brazil mellett Ayumu Iwasa és Logan Sargeant pezsgőzhetett a dobogón.

    Már a rajt előtt elkezdődtek a barcelonai sprintverseny eseményei, ugyanis a pole-pozícióból rajtoló Calan Williams lefulladt, így a 26 körös futamot a bokszutcából kellett megkezdenie. Így a rajtrácsra csak20 autó állt fel, mivel Ralph Boschung a nyakfájdalmai miatt el sem utazott a katalán fővárosba.

    A startot Felipe Drugovich kapta el a legjobban, a brazil versenyző már az első kanyarban az élre tudott állni a harmadik helyről. Mögötte Ayumu Iwasa és Logan Sargeant is egyaránt 3-3 helyet ugrott előre, amíg Théo Pourchaire 5 hellyel esett hátrébb az eredeti rajtpozíciójához képest.

    A negyedik körre állandósultak a különbségek az élmezőnyben és Sargeant azonnal megpróbálta megelőzni a japán Red Bull juniort, aki egy másodpercen került a futamot vezető Drugovich-hoz képest. Mögöttük Jehan Daurvala és az F1-es hétvégén bemutatkozó Jüri Vips is csatába bonyolódottt, azonban az ész fiatal hibázott és elásta az autóját a kavicságyban. Az eset miatt biztonsági autós fázis lépett érvénybe.

    A futam a 10. körben indult újra és mindenki próbálta megőrizni a pozícióját, ami sikerült is, mert köztudott, hogy a barcelonai pályán nagyon nehéz előzni. Clement Novalaktól és Olli Caldwelltől láthattunk egy-egy előzést a mezőny hátsó régiójában, az élen állóháború alakult ki az ott autózó fiatalok között.

    A 20. körben Daruvala meg tudta előzni Jake Hughes-t, aki már szenvedett a kopott abroncsain és nem találta a ritmust. A brit szenvedését a bajnoki éllovas Pourchaire is ki tudta használni Jack Doohannel egyetemben. Hughes a 24. körben már a pontszerző helyektől is elbúcsúzhatott, miután visszaesett a 11. helyre.

    Az élen már nem változott a sorrend, Drugovich nyert Iwasa és Sargeant előtt. További pontszerzők: Daurvala, Pourchaire, Doohan, Vesti és Fittipaldi.

    A holnapi főfutamot holnap délelőtt, magyar idő szerint 11:35-kor rendezik majd meg a barcelonai versenypályán.