Címke: LMP1

  • Paul di Resta és Lando Norris tesztelhetett a Daytona 24 órás előtt

    Paul di Resta és Lando Norris tesztelhetett a Daytona 24 órás előtt

    Az Európai Formula-3-as bajnok Lando Norris, Paul di Resta és a kétszeres F1 világbajnok, Fernando Alonso csatlakozott a United Autosports csapathoz, akik mindhármukra számítanak majd a jövő januári Daytona 24 órás versenyen.

    Norris és di Resta az első köröket a csapat Ligier JS P217 nevet viselő versenygépében tette meg a Paul Ricard pályán egy kétnapos teszten, amelyet ezen a héten kedden és szerdán tartottak. Alonso nem volt jelen, mivel állítólag kedden meglátogatta a Toyota Motorsport kölni központját, hogy megkezdje a felkészülést a lehetséges LMP1-es versenyére az Endurance Világbajnokság újonc tesztjén.

    „Csak az első napot tölthettem a Paul Ricardon, mielőtt Brazíliába indultunk” – mondta di Resta. Érdekes és jó tapasztalat volt látni, hogy mit tud az LMP2-es Ligier. Ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen autót megosztva vezettem egy tesztnapon, és annak ellenére, hogy Lando-val magasságkülönbség van köztünk, így is jól tudtunk együtt dolgozni, egy igazán jó és szórakoztató nap volt.”

    Norris fejezte be a „közel 200 mérföld”-es tesztet a francia pályán, megosztva az autót di Resta-val a 3,66 mérföldes Le Castellet-ben kedden.  A vonalvezetést szerdán módosították, kivették belőle a sikánt, így az 1.12 mérföld hosszúvá vált, a Mistral egyenest csak Norris használhatta.

    „Élveztem a tapasztalatszerzést ezzel az autóval. A Ligier-t szórakoztató vezetni és már most nagyon várom, hogy eljussak Daytonába” – mondta Norris, aki január előtt valószínűleg már nem fogja újra vezetni az autót.

    „Gyorsan alkalmazkodtam a teljesítményhez, a leszorító erőhöz, a gumiabroncsokhoz és az üzemanyag-terheléshez. Az elmúlt két nap folyamán nem tudtam mindent kipróbálni, és ez egy bonyolult autó, mindent komplexen kell kezelni. Nem éreztem magam 100% -ban kényelmesen az autóban és magával a kocsival sem sikerült teljesen összehangolódni, de a csapat változtatni fog az ülésemen, és mások addig nem tehetnek meg vele több mérföldet, míg én a hivatalos teszten bele nem ülök.”

    „A gumiabroncsok különbözőek lesznek, mert itt Dunlop-ot teszteltünk a Daytona-ban alkalmazott Continental-hoz képest, és én új és régi gumikat felváltva használtam a hosszú és rövid etapokon, hogy érezzem a különbséget a vezetési stílusomnál nehezebben kezelhető autóval. Igazán jó volt zárt pilótafülkés autót vezetni így a fejemet legalább nem szaggatta a szél.” – mondta a fiatal versenyző.

    Norris megosztja majd Ligier-jét Alonso-val és Phil Hansonnal Daytona-ban, míg di Resta Will Owennel és egy későbbiekben leigazolandó versenyzővel fog indúlni.

    Alonso még a január 5-7-i hivatalos teszt előtt vezetni fogja az LMP2 autót, valószínűleg ebben a hónapban. A United Autosports azt állította, hogy összesen kétezer mérföldet jelentett be két autójára a Paul Ricard-on a 2018-as európai Le Mans Series-el együtt, Hanson és Filipe Albuquerque is fog Franciaországban tesztelni.

    Norris – aki a jövő héten (november 13. – a szerk.) ünnepli 18. születésnapját – az F1-ben a McLaren hivatalos tartalék pilótája lesz a következő szezonban.
    Részt vesz a hivatalos Pirelli gumiabroncs-teszten a brazil Grand Prix utáni kedden, majd elrepül Macau-ba, ahol kvalifikálja magát az FIA Formula 3 világkupa kék-szalag eseményére.

    https://www.instagram.com/p/BbUBH_thUl2/?taken-by=landonorris

     

  • A Porsche szerződésben marad LMP1-es versenyzőivel

    A Porsche szerződésben marad LMP1-es versenyzőivel

    Nincs rá garancia, hogy miután a Porsche jövőre kiszáll az LMP1-ből, versenyzőinek lesz helye a Formula E 2019/20-as szezonjában.

    Andreas Seidl, a Porsche LMP1-es csapatfőnöke azt állítja, hogy mind a hat versenyzőjükkel megmarad a szerződésük, és más szériákban versenyeztetik majd őket. Hangsúlyozta azonban, hogy ez még nem garancia arra, hogy a hat versenyzőből kettő az FE-ben landol majd, noha elsősorban valóban a saját házuk táján néznek körül.

    Seidl utalt rá, hogy Andre Lotterer és Neel Jani talán rajthoz állnak majd az FE 2017/18-as szezonjában a Techeetah és a Dragon Racing csapatoknál, de ez nem egyenlő azzal, hogy a 2019/20-as szezonra ők előrébb valók lennének, mint a többi Porsche versenyző.

    Timo Bernhard, már az előtt is a Porsche versenyzője voltak, hogy a márka beszállt volna az LMP1-be. Nick Tandy és Earl Bamber a Porsche GT-ből érkezett LMP1-be 2015-ben.

    Brendon Hartley már tovább is lépett, ő Forma-1-ben debütálhatott, és meg van rá az esélye, hogy 2018-ban teljes szezont is teljesíthessen a királykategóriában.

    A Porsche jelen volt a Formula E szezon előtti tesztjén Valenciában, pár mérnökét beintegrálva a Dragon csapathoz.

    „Voltak embereink a boxban (a Dragonnál), és más csapatokat is szemügyre veszünk.” – mondta Seidl. „Valenciát egy lehetőségnek tekintettük arra, hogy első alkalommal belepillantsunk, milyen is az FE, szóval ha ez a szezon véget ér, megalkothatunk egy új struktúrát.”

    Arra a kérdésre, becsatlakozta-e a Porsche egy olyan meglévő FE csapathoz, mely nincs határozottan elköteleződve egy gyártó irányába, Seidl így felelt: „Előfordulhat, de jelenleg még minden (kérdés) nyitott.”

  • Jön a Manor a Ginettával az LMP1-be

    Jön a Manor a Ginettával az LMP1-be

    Kezd alakulni a WEC 2018-19-ben résztvevők szuperszezonja az LMP1-es kategóriában is. A Dragonspeed is a napokban jelentette be, hogy csatlakozik az elit kategóriába, most a Manor is kifejezte azon szándékát, hogy szintet lépne. A britek szövetkeznek a kínai TRS Racinggel, és a következő két évben egy Ginetta alapú autóval vesznek részt a versengésben. John Booth csapatfőnök érthetően lelkes:
    „Nagyon örülünk, hogy felléphetünk az LMP1-es kategóriába az endurance-világbajnokságban. Sokat tanultunk az elmúlt két évben a szériáról, és biztosak vagyunk abban, hogy most jött el az időpontja annak, hogy beszálljunk a legmagasabb kategóriába. Ismerjük a Ginetta embereit évek óta, és hiszünk abban, hogy az együttműködésünkkel egy versenyképes LMP1-es csomag jön majd létre.”

    Az, hogy milyen motor kerül majd a Manor autójába, még nem eldöntött, de a Ginetta egyébként a Mecachromemal dolgozik együtt. Graeme Lowdon, a csapat sportigazgatója ennyit tett hozzá:
    „Az LMP1-es osztály egy jó kihívás lesz nekünk. Azokra a tapasztalatokra építhetünk, amiket az elmúlt években gyűjtöttünk, elsősorban a Forma-1-ből. Az, hogy a designban, kutatásban, tesztekben és fejlesztésekben is részt veszünk, elengedhetetlen egy sikeres LMP1-es csapat életében. Minden résztvevőnek a projektben ez egy hatalmas lehetőség lesz.”

    A Manor feltehetően csak egy LMP1-es autót tud majd harcba küldeni. Így biztos, hogy nem ők a Ginetta azon partnere, akik kapásból három autót rendeltek, két versenyre kész modellt, és egy tartalékautót. Az, hogy ki lehet ezen megrendelőjük, továbbra is titok.

    A jelenlegi állás szerint ha a Toyota továbbra is két autóval indul, akkor 2018/19-ben minimum hét LMP1-es autó lehet majd a rajtrácson. A Toyoták mellett olyan privát csapatok jelentkeztek, mint a ByKolles, a Dragonspeed, a Manor és az SMP.

  • Norbert Haug szerint a Porschének indulni kéne a Forma-1-ben

    Norbert Haug szerint a Porschének indulni kéne a Forma-1-ben

    A Volkswagen tulajdonában lévő autógyártó,a Porsche nem régiben bejelentette, hogy felhagynak a WEC LMP1-es programjával, azóta pedig folyamatosan téma, hogy vajon beszállnak-e a Forma-1-ne, méghozzá úgy, hogy kivásárolják a Red Bull Racinget.

    „Én ezt nagyon is el tudom képzelni és szerintem a Forma-1 nagyon illene a Porschéhoz.” – mondta Haug a Speed Weeknek. „Ahogy az Audi, ők is elkölthetnek 250 millió eurót prototípusokra, vagy ahogy a Merecdes, csatlakozhatnak egy sokkal költséghatékonyabb sorozatba, a Forma-1-be. Ha pedig sikeresek itt (F1) a közönség és a sajtó is sokkal nagyobb feneket kerít neki.

    „A Porsche hihetetlen munkát végzett LMP1-es autójukkal, kitűnő erőforrásuk és autó koncepciójuk volt, továbbá bebizonyította, hogy elkötelezett és kompetens tagja lehet a Forma-1-nek.”

  • Hartley és Wickens is az IndyCar mezőnyében köthet ki

    Hartley és Wickens is az IndyCar mezőnyében köthet ki

    A Schmidt Peterson Motorsport elmondása szerint a Le Mans győztes Brendon Hartley, és a jelenleg DTM-ben szereplő Robert Wickens is a 28 fős listájukon van, mint potenciális versenyző a 2018-as IndyCar szezonra.

    Mikhail Aleshin távozott a csapattól, hogy a BR Engineering LMP1-es projektjével foglalkozzon, megüresedett helye pedig kulcsfontosságú lett az átigazolások tekintetében.

    „Volt egy konferenciabeszélgetésünk mind a 28 versenyzővel.” – mondta a csapat társalapítója, Sam Schmidt. „Mondhatni mindenki, aki versenyzett idén az IndyCarban, és aki még nem, az is a listánkon volt, de szemügyre vettük Európát is és várunk még, meglátjuk, hogy alakulnak az eredmények a Forma-1-ben. De nem titok, hogy érdeklődünk minden olyan versenyző iránt, aki kiszorul az LMP1-ből és a DTM-ből.”

    „Igazi nagy tehetségek, mint Brendon Hartley, Robert Wickens, Earl Bamber, szerintem számukra jó ötlet kipróbálni magukat az IndyCarban. Jó munkát tudnának itt végezni.”

    Schmidt elismerte, hogy Aleshin utódjának keresése miatt még nem volt alkalmuk jelenlegi versenyzőjük, James Hinchcliffe szerződését sem meghosszabbítani, bár már közel vannak a megállapodáshoz.

  • A Porsche nem tagadja a Forma-1-es részvételt

    A Porsche nem tagadja a Forma-1-es részvételt

    A Porsche nem tagadta, hogy a 2021-től érvénybe lépő motorszabályok erősen gondolkodóba ejtették a cég vezetőit a Forma-1-es részvételt illetően.

    A német cég nemrég sokkolta a közvéleményt, miután bejelentették, hogy kiszállnak a Le Mans LMP1 projektből. A Porsche a teljes versenycsapatot megtartja, ez alapján valószínűsíthető, hogy a Mercedes után ők is a Formula E-ben folytatják, esetleg pár éven belül a Forma-1-ben.

    „Minden emberünkre szükség van a jövőben is.”- nyilatkozta a Porsche kutatási és fejlesztési vezetője Michael Steiner az Auto Motor und Sportnak.

    „Az LMP1-ben kiforrt csapat nagyon motivált és óriási ismeretekkel rendelkezik.”- magyarázta. „Ez egy jó stratégia, hogy legyen konkrét tervünk a mérnökökre, a mechanikára és a pilótáinkra is.”

    Hogy mi lesz a Porsche következő lépése egyelőre nem tudni, de a pletykák szerint a németek már a Forma-1-es, 2020 utáni szerepvállalást készítik elő.

    „Mint sok más manufaktúrát, minket is meghívtak az FIA aktuális ülésére, ahol a Forma-1 2021-től életbe lépő motorszabályait vitatták meg.”- tette hozzá Steiner. „A csapatunk Weissachban jelenleg nem dolgozik semmilyen Forma-1-es motoron csak egy nagy hatékonyságú erőforráson, de még nem döntöttük el mihez kezdünk majd vele.”- mondta.

     

  • Massa: Közel az LMP1 és a DTM vége

    Massa: Közel az LMP1 és a DTM vége

    Miközben a Formula-1 és a Formula-E továbbra is virágzik és növekszik, addig más nagy múltú sorozatok komoly válságba kerültek. Az elmúlt hetekben vált biztossá, hogy a Mercedes kiszáll a DTM-ből és a Porsche pedig befejezi az LMP1-es projektjét.

    A Forma-1 veteránja Felipe Massa is komolyan aggódik a legendás versenysorozatokért.

    „Nemrég az Audi, most meg a Porsche. Nem vár szép jövő az LMP1-re.” -mondta Massa.

    „Most már a DTM is a végéhez közeledik, hogy a Mercedes kilépett. Nem tudom elképzelni, hogy csak két gyártó van jelen.” – tette még hozzá a brazil.

    Azonban a két nagy Forma autós sorozat jövője miatt nyugodt.

    „A Formula-E-nek fontos szerepe lesz a jövőben. A Forma-1 pedig tovább növekszik, főleg akkor, ha az új motorszabályok miatt még több gyártó fog csatlakozni.” – jegyezte meg a Williams versenyzője.

  • A Toyota elnöke szomorú és csalódott a Porsche távozása miatt

    A Toyota elnöke szomorú és csalódott a Porsche távozása miatt

    Akio Toyoda a Toyota elnöke elmondta, hogy ő személy szerint nagyon szomorú és csalódott, amiatt, hogy a nagy rivális Porsche vezérkara úgy döntött, hogy felhagynak a hosszútávú versenyzéssel.

    Péntek reggel vált teljesen biztossá, hogy a német gyártó kiszáll a WEC-ből. Ennek köszönhetően az LMP1-es kategóriában egyedül maradt a Toyota.

    A japán gyártó 2019 végéig elkötelezte magát, azonban könnyen lehet, hogy átgondolja a jövőjét a kialakult helyzet miatt.

    Ugyan hivatalos nyilatkozat nem érkezett afelől, hogy emiatt kérdésessé vált volna a Toyota jövője. A vállalat elnöke azonban szomorúságának adott hangot.

    „Amikor meghallottam, hogy a Porsche befejezi az LMP1-es projektjét, nagy szomorúság töltött el. Az elmúlt években nagyszerű csatákat vívtunk a Le Mans-i 24 órás versenyen velük a győzelemért. Az idei szezonnak úgy vágtunk neki, hogy szeretnénk a Porsche fölé nőni. Ez a kihívás arra késztetett minket, hogy a lehető legnagyobb erőfeszítést tegyük a munkánkba. Mint autógyártó, a Porsche minden tiszteletet megérdemel. Nagyon szomorú és csalódott vagyok, hogy jövőre nem tudjuk ellenük megmutatni az új technológiánkat.” – mondta Toyoda.

    Idén egyébként a bajnokságban a Bernhard-Bamber-Hartley összeállítású Porsche vezet. 30 ponttal mögöttük a második helyen áll az első két versenyt megnyerő Davidson-Buemi-Nakajima felállású Toyota. A japánok számára Le Mans is pokolian alakult. Elég hamar elveszett az összes autójuk esélye a győzelemre. Sokáig úgy tűnt, hogy egy LMP2-es autó nyeri meg a viadalt, végül azonban az egyetlen állva maradt Porsche behúzta az első helyet.

  • Alonso tőlünk tudta meg, hogy a Porsche kiszáll az LMP1-ből

    Alonso tőlünk tudta meg, hogy a Porsche kiszáll az LMP1-ből

    A csütörtöki szokásos sajtótájékoztatón megkérdeztük a Le Mans győztes Nico Hülkenberget és a korábbi Monaco győztes Fernando Alonsót, hogy mit szólnak a friss hírnek, mi szerint a Porsche felhagy LMP1-es programjával.

    „Igen, szomorú látni, hogy a Porsche elhagyja a WEC-et.” – mondta Hülkenberg. „Szerintem visszatérnek majd. Bár négyszer nyertek, háromszor zsinórban, szóval azt hiszem mondhatjuk, hogy teljesítették a küldetésüket. Valószínűleg új kihívást keresnek. Már így is csak két gyártó volt (LMP1-ben), szóval valószínűleg szükségük volt valami újra, valamire, ami több kihívást nyújt.”

    Alonso arra is felelt, hogy a Porsche kiszállásával lehet-e még esélye, feliratkozni a „triple crwon” listára, azaz karrierje során nyerhet-e legalább egyszer a Monacói Nagydíjon (ezt már kipipálhatja), Le Mans-ban, és az Indy500-on is…

    „Szerintem még van rá esély. Nincs az, hogy ne lehetne más gyártóval is nyerni Le Mansban. Minden esetre a Toyota esélyes lesz jövőre.” – mondta kissé nevetve a spanyol. „Ezt pedig (a Porsche esetét) nem befolyásolja az Indy500. Ott nincs Porsche. Szóval ma (csütörtökön) megerősítették, hogy befejezik a programot? Nem tudtam.”

  • Rosberggel térne vissza a Mercedes az endurance világába?

    Rosberggel térne vissza a Mercedes az endurance világába?

    A regnáló világbajnok, Nico Rosberg vagy félre akar mindenkit vezetni, vagy eleve ez volt a feladata, hogy „szólja el” magát. Történetesen egy Instagram Stories posztban osztott meg Nico Rosberg egy képet, amiben egy TV-ben látható a Mercedes jelenlegi Forma-1-es autója, ugyanakkor sziluett szinten egy jármű, ami erőteljesen egy WEC-es LMP1-es jellegű autóra hajaz.

    Lehet, hogy a német ex-pilóta megirigyelte Timo Glock nem is olyan régi poénját, amikor előadta, hogy visszatérne a Forma-1-be, pedig még csak április elseje sem volt. Ugyanakkor két reálisabb elképzelés is van azzal kapcsolatban, amit a lefényképezett tv-n láthatunk.

    Annak ellenére, hogy mérhetetlenül titkosnak minősítette Rosberg a projektet amiről nem mutathat többet, ismert az a tény, hogy a Mercedes is már jó ideje gőzerővel dolgozik egy olyan utcai sportautón, amellyel felvehetik a versenyt a legizmosabb Ferrarival, a Bugatti Chironnal, vagy bármilyen más, hasonló kategóriájú szörnyeteggel. Abból sem csináltak titkot, hogy az ő autójukban amennyire csak lehet, átemelnek megoldásokat a Forma-1-es versenyautójukból is, sőt a motor is a királykategóriából érkezne, nyilván módosított formában. Persze elég furcsa lenne, ha így kezdenék kiszivárogtatni a dolgot, de láttunk már érdekes marketinges mutatványokat az autóipari cégektől.

    A másik lehetőség az, hogy esetlegesen valóban visszatérnek az endurance, azaz a WEC világába. Utoljára 1999-ben szerepeltek Le Mansban, mondhatnánk, hogy épp ideje visszatérni. Mondjuk így közel húsz évvel később jelentősen drágább egy ilyen visszatérés, mert az LMP1-es kategória gyári költségvetése már pont ugyanakkora, mint egy F1-es nagy csapaté. Az is tény, hogy az idén az F1-ben nagyon hangoztatott hibrid EQ Power technológiájuk jobb reklámot kaphatna egy Le Mans győzelemmel…

    Mi az utcai autóra tippelünk.

    Mercedes