Címke: LMH

  • Magnussen: Steiner mindent tönkretett azzal, hogy felhívott

    Magnussen: Steiner mindent tönkretett azzal, hogy felhívott

    Kevin Magnussen elárulta, hol érte a hívás, hogy visszatérhet az F1-be. Bár nem esett neki jól, azért nem volt boldogtalan, hiszen elfogadta korábbi csapata ajánlatát.

    A dán korábban 2017 és 2020 között versenyzett a csapatnál, utána Mick Schumacher és Nikita Mazepin érkezése miatt nem hosszabbították meg a szerződését.

    Azóta az amerikai kontinensen, az IMSA-ban vett részt a Ganassi színeiben, idén is velük versenyzett volna a négy nagyobb endurance versenyen (Daytona, Sebring, Watkins Glen és a Petit Le Mans).

    Éppen a floridai versenyre pihent rá, amikor Mazepin menesztése után megkapta az igent Steinertől.

    „Günther körülbelül egy hete hívott. Az Államokban voltam egy kisebb nyaraláson Sebring előtt.” – írta le a helyzetet a racingnews365.com-nak.

    „Azért mentem Floridába, mert nem voltam benne biztos, hogy összejön. Megérkeztem Miamiba, erre Günther visszahívott, hogy megadja a zöld jelzést. Így jöhettem ide.” – mondta már a teszten.

    Magnussen ráadásul nem csak egy kontinensen versenyzett volna, hiszen a Peugeot Hypercar-programjának is részese volt, akik idén debütálnak a WEC-ben.

    „Sok mindent ki kellett bogozni, mert szerződés kötött a Peugeot-hoz és a Ganassihoz is. Utóbbival jövő héten Sebringben versenyeztem volna, így nagyon rendes volt tőlük, hogy elengedtek.

    Egyiküknek sem kellett elengednie. ­– mondta Magnussen, amikor a szerződéseibe rejtett „F1-es záradékról” kérdezték. – Nagyon megtisztelő, hogy két ilyen profi csapattal versenyezhettem, akik megértették a dolgot. Természetesen nem örültek neki, de megértették.”

    Korábban a dán erősen kritizálta az F1-et a rögzült erősorrend miatt, és a Haas tartalékosi szerepkörét is visszautasította. Az új szabályok azonban megváltoztatják az eddigi viszonyokat, ez jelenthet motivációt Magnussennek.

  • A Peugeot nem lesz kész az idei Le Mans-ra

    A Peugeot nem lesz kész az idei Le Mans-ra

    Bár a nagy dömping előtt, 2022-re ígérték magukat, a Peugeot nemhogy a szezonnyitón nem lesz ott az új Hypercar-jával, hanem a Le Mans-i 24 órásra sem készülnek el.

    A radikális, hátsó szárny nélküli autót kifejezetten a francia helyszín hosszú egyeneseire tervezték. Azonban a gyártó elmondása szerint inkább még finomítanának az autón, mielőtt beadnák az FIA-nak a 9X8-as végleges paramétereit.

    Eredetileg Le Mans előtt egy versenyen (Sebring vagy Spa) vettek volna részt, hogy indulhassanak a nagy presztízsű versenyen. Az amerikai verziót már korábban kizárták, most pedig már az is biztos, hogy legkorábban Monzában láthatjuk az új autót.

    Peugeot technikai igazgatója, Olivier Jansonnie úgy magyarázta a 9X8-es versenyen való bemutatkozásának csúsztatását, hogy „több időt biztosít számunkra a megfelelő megbízhatóság eléréséhez”.

    „Ezzel az összes forrásunkat a csapatainkra és a tesztekre fordíthatjuk, mivel a Spa és Le Mans sem zavarnak meg minket a felkészülésben. Mind szervezési, mind a megbízhatóság szempontjából Le Mans a legnehezebb verseny az idényben. Először rövidebb versenyekkel kezdenénk, ami segít nekünk felvenni a bajnokság ritmusát.”

    „Ahogy az utcai autóknál is, ha a határidő és a minőség között kell döntenünk, mindig az utóbbit választjuk.”

    A Peugeot közleménye nem jelentette ki pontosan, mikor csatlakoznak a WEC mezőnyéhez, mindössze annyit írtak, „nyáron”. Az egyetlen, évszaknak megfelelő verseny Monzában lesz. Utána a Fuji Speedwayen szeptemberben, illetve Bahreinben novemberben lesz világbajnoki futam.

    Ezzel már biztossá vált, hiába ígérkezett két újabb gyártó is Hypercar autóval, a ByKolles elutasítása és a Peugeot késése miatt továbbra is csak három márka lesz ott Le Mans-ban.

  • Változtatást fontol a WEC bajnoki autóján a Toyota

    Változtatást fontol a WEC bajnoki autóján a Toyota

    Tavaly teljes dominanciával nyerte meg a Toyota mindkét bajnoki címet, azonban így sem teljesen elégedettek a jelenlegi autóval.

    Az LMH autók eddig kétféle kerékméret közül választhattak: 2023-ig lehetőség van, hogy mindkét tengelyen 13 colos kerekeket rakjanak fel, után azonban kötelező jelleggel 12,5 és 14 colos gumik kerülnek az első, illletve a hátsó tengelyre.

    A Toyota eddig az előbbit használta, de egy közösségi médiára kikerült – és azóta levett – videón azonban látszik, hogy a GR010 Hybrid LMH-ra a másik verziót rakták fel az autóra. Ezáltal a hátsó kerék körüli elemeket is átalakították, nagyobb kerékdobot alkalmaztak.

    Lehet, hogy csak tesztelik ezt a lehetőséget is, mindenesetre nem jelentettek még be változtatást. Erre majd a szezonnyitó Sebringi 1000 mérföldes verseny előtti prológon kerül majd sor.

    A vetélytársak közül Glickenhaus egyből a különböző méretek mellett döntött, az idén debütáló Peugeot azonban él az első verzió jelentette lehetőséggel. A franciák azonban biztosan nem lesznek ott a márciusi floridai versenyen.

    A másik nagyobb eltérés a Toyota tavalyi autójához képest a cápauszony, illetve hátsó szárny oldalsó elemeinek megnagyobbítása volt. Amennyiben maradnak a változtatások, a japán gyártó elhasználja az 5 fejlesztési jokerének egyikét.

  • Stroll: a Valkyrie mégis indulhat Le Mans-ban

    Stroll: a Valkyrie mégis indulhat Le Mans-ban

    Bár eleinte az Aston Martin lelkes volt az új Hypercar szabályrendszer iránt, végül visszamondták a Valkyrie-programot. Most azonban újabb fordulat jöhet a történetben.

    2020-ban egy évvel a Hypercar-kategória elindulása előtt a brit márka az új F1-es csapatára hivatkozva lemondta a WEC-ben való részvételt.

    A márka tulajdonosa, Lawrence Stroll az idei Forma -1-es autó bemutatásakor már azonban lehetőségnek nevezte a hosszútávú sorozat legfelsőbb kategóriáját.

    „Teljes mértékben az a célunk, hogy az F1-en kívüli versenyekbe is bekapcsolódjunk. Nem hagytuk abba a GT3-as és GT4-es autók futtatását, és két éve még nyertünk (GTE Pro kategóriát) Le Mans-ban. Ez a program ezután is folytatódni fog, sőt, javítunk rajta.” hangsúlyozta Stroll.

    „Ráadásul már megbeszéléseket folytatunk arról, hogy visszatérjünk Le Mans-ba. De nem tartunk még ott. Versengő típus vagyok és egész életemben az voltam, a véremben van, ezért is vagyok itt. De abban a kategóriában fogunk versenyezni, amivel a megfelelő üzenetet közvetíthetjük.”

    Egyik legelső gyártóként kötelezték el magukat a Hypercar mellett, de a Red Bullal – és Newey-val történő szakítást követően Stroll nem erőltette a dolgot.

    Amennyiben a kanadai igent mond – a Toyota, a Peugeot és a Ferrari példáját követve – a teljesen saját, LMH szabályrendszer lenne a megfelelő a britek számára. A Valkyrie AMR Pro-t kifejezetten arra fejlesztették, hogy minél gyorsabban körbe tudjon menni a Le Mans-i pályán – az előzetes számítások szerint 3 másodperccel gyorsabban, mint a 2021-es pole kör.

  • A kevés Hypercar ellenére a WEC elutasított egy gyártót 2022-re

    A kevés Hypercar ellenére a WEC elutasított egy gyártót 2022-re

    Bár a tavalyi három állandó Hypercar indulója idén ideális esetben is csak hatra bővül, a WEC egyelőre nem kért a ByKolles projektjéből.

    2023-ben a Ferrari, az Audi és a Porsche csatlakozik az Endurance Világbajnokság legmagasabb osztályához. Addig azonban limitált a küzdelem a Hypercarok között.

    Tavaly a két Toyota, illetve az LMP1-es Alpine osztotta el a dobogókat. A Glickenhaus két autójával pedig csak ritkán volt ott a rajtrácson.

    Idén egy gépet mindenképp ígért az amerikai csapat, rajtuk kívül a Peugeot érkezik két autóval. Könnyen lehet azonban, hogy a franciák a sebringi nyitányon még nem lesznek ott.

    Ütemterv szerint még egy gyártóra, a ByKollesre lehetne még számítani, de – mint kiderült, nem az idő, hanem – a WEC mondott nekik nemet az indulásra.

    A német csapat a koronavírus előtt jelentette be, hogy csatlakoznak az új sorozathoz, azóta viszont csak kétszer adtak hírt magukról.

    Legutóbb áprilisban jelentettek be két pilótát: a korábbi Formula E versenyző Tom Dillmannt, illetve a WTCR-ben szereplő Esteban Guerrierit.

    A WEC idei rajtlistáján rekordszámú résztvevő van, amit a sorozat 10. évének méltó ünnepléseként aposztrofált a vezetőség. A világbajnokság főnöke, Frederic Lequien elhintette, éppen emiatt nem volt szükség egy félig felkészült indulóra.

    „Az elbíráló bizottság úgy döntött, hogy nem áll rendelkezésünkre minden feltétel ahhoz, hogy elfogadjuk a nevezésüket.” – mondta a francia az új gyártóról. Utána hozzátette, a túl sok nevező a „jó fajta problémák” közé tartozik.

    Az egyik fontos kitétele az LMH autóknak, hogy a csapatoknak bizonyítottan együtt kell működnie egy autógyártóval. A ByKolles azonban privát alakulatként nem tud ilyet felmutatni. A motorsport.com értesülései szerint a Vanwall név használatát szerezték meg, így az ő nevükkel látnák el az autót.

    Bár versenyről-versenyre nem nevezhetnek, a ByKolles így is indulhatna a Le Mans-i 24 óráson, ahogy ezt a Glickenhaus is megteszi a második autójával. Az eredeti terveik szerint a Peugeot-hoz hasonlóan ők is csak Spában indultak volna először.

  • Ogier így értékelte bahreini Hypercar tesztjét

    Ogier így értékelte bahreini Hypercar tesztjét

    Vasárnap Bahreinben tesztelt a jelenlegi rali világbajnok, de nem saját szakágában. Ogier a Toyotás kapcsolatain keresztül a japánok Hypercarját próbálta ki.

    A francia jövőre visszavonul a teljes állású ralizástól, és új kalandok után néz. A gyári csapatból ráadásul jövőre visszavonul Kazuki Nakajima, így lenne is hely a világbajnok alakulatnál.

    A hétszeres rali-világbajnok több, mint 80 kört teljesített a 8-as számú autóban, amin Sébastein Buemivel osztozott a tesztnap során.

    Ogier a délelőtti szakaszban autózta leggyorsabb körét (1:50.647), ami 1,2 másodpercre volt a Bahreini 8 óráson futott leggyorsabb körtől.

    „Nagyon érdekes napom volt, és élveztem, ha őszinte akarok lenni. Az életben mindig valami újat keresel, és [az én esetemben] valami olyasmit, amit nem lehet összehasonlítani a ralival. Élveztem, és már most sokat tanultam. Persze, még mindig sokat lehet majd fejlődni, de ez egy jó kezdet.” – összegezte a francia.

    „Nem helyeztem magamra nagy nyomást, hogy rögtön gyors leszek, már az elejétől fogva. Realisztikusnak kell lenni. Most először vezettem Hypercart, és érdekes volt. A csapat sokat segytett nekem az etapok között, hogy megtaláljam a helyes irányt. Volt, amire számítottam, és volt, amire nem.”

    „Nem igazán lehet nyomni. Pengeélen táncolva kell vezetni az autót. Ez pedig nem könnyű, ha előtte csak szimulátoron próbáltad meg.”

    Ogier – bár korábban Le Mans-ban képzelte el jövőjét – kihangsúlyozta, nem egy nap alapján fog dönteni arról, hogy az endurance versenyzést választja-e.

    „Ki kell elemeznünk a történteket, a különbséget a friss és használt gumis etapok között. Ott látszik igazán, mennyire vagyok tőlük.”

    „Összességében, még van tér a fejlődésre. Most döntést kell hoznom, akarom-e ezt teljesen, vagy nem.”

    „Nem könnyű váltani a kettő között, és elvárni, hogy rögtön a legjobb szinten teljesítsek. Talán azt fogom megpróbálni, hogy jövőre több tapasztalatot szerezzek és még vezessek ilyen autót.”

    Még nem tudni, Ogier részt vesz-e majd endurance versenyeken – raliban Esapekka Lappival osztozik majd egy autón – de lehet, hogy nem rögtön a legnagyobb kategóriában kezd majd.

    „Ha a mezőny elején akarok lenni, szerintem az LMP2 jobb lenne nekem, mint a GT. Persze a GT is jobb, mint a semmi, és van már ilyen irányú tapasztalatom is. A GT versenyek szintje nagyon magas, biztosan tudnék tanulni, de az LMP2-ben talán egy kicsi többet.”

  • 62 induló Le Mans-ban, íme néhány név, akikre érdemes lesz figyelni

    62 induló Le Mans-ban, íme néhány név, akikre érdemes lesz figyelni

    Mivel a WEC mezőnyét már év elején bemutattuk, itt elsősorban Le Mans egyszeri indulóiból – van jónéhány – illetve az év közbeni pilótacserékből szemezgettünk.

    Hypercar – 5 autó

    Nincs nagy változás a WEC korábbi versenyeihez képest: ugyanúgy két Toyota, egy Alpine és most már stabilabban két Glickenhaus áll rajthoz.

    Utóbbiaknál volt egy változás: a második autóba érkezik az eddigi tartalék, Franck Mailleux. Annak a Gustavo Menezesnek a helyére, aki jövőre már a Peugeot legénységét erősíti majd.

    LMP2 – 25 autó

    A WEC „szokásos” csapatai mellett az ELMS-ből (Európai Le Mans Sorozat) érkezett egy adag induló, köztük a bajnokságot vezető Kubica-Délétraz-Yifei hármassal. Nem ők lesznek ugyan nagy esélyesek, de 24 alatt sok minden megtörténhet.

    Az idei Daytonai 24 órás egyik győztese, Ricky Taylor is meghívást kapott a High Class Racing autójába. Ugyanis a csapat két pilótája a második legénységhez pártolt át, ahol így megvalósulhat a Magnussen apa-fia párosítás.

    Az Endurance Tripla Korona harmadik tagját – a Sebringi 12 órást – megnyerő Duval is ott lesz a legtöbb autót felvonultató mezőnyben.

    Sor kerülhet a Formula E berlini visszavágójára is, hiszen a friss bajnok, Nyck de Vries és elődje, António Félix da Costa itt is egymást ellen versenyeznek majd.

    LMGTE Pro – 8 autó

    A két-két Ferrarihoz, illetve Porschéhoz ezúttal az IMSA-ból két Corvette, illetve két privát Porsche csatlakozik még. Fedélzetükön korábbi Le Mans győztesekkel, mint például Nick Tandy (Corvette), Neel Jani (Porsche) és Earl Bamber (Porsche).

    Magyar vonatkozás, hogy Baumgartner Zsolt egykori csapattársa, Gianmaria Bruni is itt lesz fellelhető.

    LMGTE Am – 23 autó

    Hiába „amatőr” kategória, azért a nevek között megtalálható pár Endurance veterán – és egykori F1-es pilóták is: Giancarlo Fisichella, Nicki Thiim és Jeroen Bleekemolen.

    De ugyanakkor megvan a kontraszt is: juniorok, akik nem jutottak el az Forma-1-ig. Antonio Fuoco máig a Ferrari szimulátorpilótája, Ben Barnicoat tavaly még F3-as beugró volt. Rajtuk kívül a legújabb „GT-szerzemény”, Callum Ilott is ebben a kategóriában indul majd.

    Két női alakulat lesz: az első a Flörsch-Calderón-Visser trió (Richard Mille) az LMP2-ben, a második pedig az Iron Lynx Ferrari, amit Rahel Frey (egykori DTM pilóta), Sarah Bovy és Michelle Gatting vezethet.

    Kakukktojás

    Le Mansban sokszor indul kísérleti technológiákkal felszerelt autó, idén ismét lesz ilyen: három mozgássérült versenyző fog egy speciálisan átalakított LMP2-es géppel rajthoz állni. Az „Innovatív autót” Takuma Aoki, Nigel Bailly és Matthieu Lahaye terelgeti majd.

  • Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Egy héttel a nagy verseny előtt rendezték meg Le Mans-ban a 24 órás verseny tesztnapját, ahol em a sorozatban negyedik győzelmére készülő Toyota volt a leggyorsabb.

    A szezon elején nem úgy tűnt, nagy csata lesz Hypercar kategória első helyéért. Ugyanis mindössze három autó állt rajthoz a WEC szezonnyitóján (Spái 6 órás).

    A két Toyota mellett az Alpine volt ott, egy átalakított LMP1-es járgánnyal. Ők a teljesítménykiegyenlítő rendszernek köszönhetően tudták valamennyire felvenni a versenyt a japánokkal.

    A Glickenhaus két autót tervezett be erre a szezonra, de csak egyet tudtak elkészíteni a második versenyre (Portimaói 8 órás). Problémákkal küzdöttek azonban, és csak negyedikek lettek a kategóriában.

    Monzában már két autó állt rajthoz, de a második nem tudta befejezni a versenyt, míg az első csak az egyik Toyota gondjainak köszönhetően tudott nyerni egy helyet.

    Ehhez képest most nem sokkal ugyan, de a mezőny élén zártak (#708: Derani, Mailleux, Pla), két tizeddel legközelebbi vetélytársuk előtt.

    Le Mans-ban legközelebb szerdán zúgnak fel a motorok a csütörtöki időmérő, és a szombat délután négykor kezdődő verseny előtt.

  • Így néz ki a második hypercar – ez már nem LMP1-es!

    Így néz ki a második hypercar – ez már nem LMP1-es!

    Megmutatta kasztniját a WEC második hypercar csapata, a Scuderia Cameron Glickenhaus közösségi médián tett közzé egy videót az elkészült autóról.

    A Toyota mellett egy másik gyártó – az amerikai Glickenhaus – is a hypercar szabályok szerint nevezett, ahelyett, hogy a hibrid LMDh szerint egy átvett szerkezetet alkalmazzanak.

    Már korábban jelezték, az autó nem készül el időben, ha március elején már Sebringben kell rajthoz állni. Azonban a szezonkezdet Portimaóba került át, ezzel a Glickenhaus nem kényszerül versenyt kihagyni.

    A WEC hivatalos rajtlistájának megjelenéséig két autóhoz két pilótát hozott nyilvánosságra az amerikai gyártó. Azóta tudni lehet, hogy a 708-as számú gépet Gustavo Menezes mellett Olivier Pla és Richard Westbrook, a 709-est Ryan Briscoe, Pipo Derani, Romain Dumas és Franck Mailleux vezeti majd.

    A kétszeres bajnoki bronzérmesről, Menezesről tudni lehet, nem marad majd sokáig. Jövőre csatlakozik a visszatérő Peugeot-hoz, így hosszabb távon a márka legnagyobb neve Romain Dumas marad.

    Már meg is szólaltatták:

  • Megérkezett az első hypercar 2021-re a Toyota jóvoltából – GALÉRIA

    Megérkezett az első hypercar 2021-re a Toyota jóvoltából – GALÉRIA

    A Toyota mutatta be az elsőt, a WEC új kategóriájába készülő „hypercar” autók közül. Az új járgány a GR010 Hybrid névre hallgat, és Sebingben gurul majd pályára először.

    Új éra kezdődik idén a sportautózásban, a japánok csak egy gyártó a sok közül, akik jelezték, részt vesznek egy-egy hypercar építésében. A bejelentésükkel megelőzték idei vetélytársakat, a Glickenhaust és a ByKollest.

    Az utóbbi három Le Mans-i 24 órás győztesei szeretnék folytatni sorozatukat idén is. A tavalyi technológia nagy részét újrahasznosították az idei autóban is, de a hypercar szabályok értelmében nem kettő, hanem csak egy generátort rejt a karosszéria.

    A költségcsökkentő intézkedések miatt a GR010-es 150 kg-mal nehezebb, és mindhárom dimenzióban nagyobb, mint elődje. A gyártó számításai szerint 10 másodperccel lehetnek majd lassabbak Le Mans-ban, az egy évvel ezelőtti időhöz képest.

    A japánok számítanak a kategória esélyeseinek mint egyetlen gyári támogatású indulók. Jövőre azonban Peugeot, 2023-ban pedig az LMDh szabályok szerint épített – és BoP által támogatott – Audi és Porsche autók is csatlakoznak a mezőnyhöz.

    A felállás nem változik, a 7-es számú autót a tavaly bajnoki címet szerző Conway-Kobayashi-López trió, a 8-est a Buemi-Nakajima-Hartley hármas vezeti majd. A hypercar bemutatkozására pedig a WEC eltolt naptárának első versenyén kerül majd sor, a Sebringi 100 mérföldes versenyen, március 19-én.