Címke: LMDh

  • Komoly tervekkel fejleszt LMDh autót a Lamborghini

    Komoly tervekkel fejleszt LMDh autót a Lamborghini

    Az olasz sportautógyártó, a Lamborghini is bejelentette, hogy sok más nagy gyártóhoz hasonlóan ők is LMDh autót fejlesztenek, amivel az IMSA és a WEC szériákat célozzák meg.

    Az olaszok prototípus autója 2024-ben csatlakozik majd a hosszútávú autózás elit mezőnyeihez, ahol többek között a Le Mans-i és a daytonai 24 óráson, valamint a sebringi 12 óráson is el fognak indulni. Komoly tervekkel és ambíciókkal vágnak majd bele az új kalandba, de egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, hiszen a riválisok között olyan gyári csapatok lesznek, mint a Porsche, a Ferrari, a Peugeot, a BMW, a Honda, a Toyota, a Glickenhaus vagy az Alpine.

    Történelmi lépés ez a márka életében, hiszen most először célozzák meg reálisan az összetett győzelmet a klasszikus hosszútávú versenyeken.

    „A sportautózás legmagasabb szintjére történő fellépés egy fontos mérföldkő a vállalatunk életében. Meg fogjuk mérettetni magunkat a legjobbak ellen a legnagyobb igénybevételt követelő platformon.” – kezdte a Lamborghini vezérigazgatója Stephan Winkelmann.

    „Egyrészt ez még nagyobb átláthatóságot biztosít a sikeres motorsport programunknak, de lehetővé teszi a jövőbeli technológiák tesztelését is, az LMDh programunk a legkifinomultabb, szabadtéri, négykerekű laboratóriumunkká válik.” – utalta arra, hogy a terveik szerint 2024-től piacra dobnának hibrid utcai autókat is.

    A Lamborghini azt is bejelentette, hogy az LMDh programjukat ügyfélcsapatok fogják üzemeltetni, építve az elmúlt években szép sikereket elérő GT3-as programjukra. Az IMSA-ban 2018-ban és 2019-ben bajnoki címet szereztek a GTD kategóriában, míg 2018-tól zsinórban háromszor arattak kategória győzelmet a daytonai 24 órás viadalon.

  • Lotterer kiszállhat a Formula E-ből a Porsche Hypercarja kedvéért

    Lotterer kiszállhat a Formula E-ből a Porsche Hypercarja kedvéért

    A Porsche Formula E pilótája, André Lotterer olyan tapasztalattal rendelkezik, amit nehéz lenne nélkülözni a márka közelgő Hypercar programjában.

    A belga-német versenyző 2016-ban az Audi WEC-ből való kivonulása után csatlakozott a Porschéhez, akikkel még egy évig volt ott a Le Mans-i rajtrácson.

    Ezután a stuttgarti márka Formula E programjához csatlakozott, és az első versenyen máris dobogót szerzett. Azóta azonban nem jöttek folyamatosan az eredmények, összesen négy dobogója mellett néha még a pontszerzés is nehézkesen ment.

    Legutóbb Mexikóban parádés kettős győzelmet arattak, ezzel érve el az újabb mérföldkövet.

    A The Race szerint azonban Lotterernek ez nem elég a maradáshoz. Ráadásul neki és a Porschénak befejezetlen ügye van Le Mans-ban, amit a verseny 100. évfordulóján orvosolnának. Eddig egyszer vettek részt közösen a versenyen, akkor az élről állt meg az autó, három órával a vége előtt.

    Ha sikerülne a 2023-ban nyernie, az a Porsche 20. győzelme lenne, és Lotterer első közös sikere a márkával.

    A The Race ráadásul azt is jelentette, hogy a Techeetah-nál bizonytalan pénzügyi helyzetben lévő António Félix da Costa már tárgyal a Porsche alakulatával. A Gen3-as autó fejlesztésének első fázisában ugyan nem lenne velük a portugál, a következő szezon kezdetére már készen állna.

    Másik lehetőség, hogy da Costa a – jövőre valószínűleg Maserativá avanzsáló – Venturihoz megy, akik a DS erőforrásaira váltanának.

    Minden attól függ, hogy a Porsche beszáll-e az F1-be, vagy sem. Illetve azzal párhuzamosan mennyire kötelezi el magát a Formula E mellett. A kettő ugyan papíron nem zárja ki egymást, de valószínűleg nem fognak – a Hypercar mellett – két nagyobb projektbe is belevágni.

    A testvérmárka Audi például a Formula E és Hypercar programját is beszüntette az F1-es lehetőség miatt.

  • Magnussen: Steiner mindent tönkretett azzal, hogy felhívott

    Magnussen: Steiner mindent tönkretett azzal, hogy felhívott

    Kevin Magnussen elárulta, hol érte a hívás, hogy visszatérhet az F1-be. Bár nem esett neki jól, azért nem volt boldogtalan, hiszen elfogadta korábbi csapata ajánlatát.

    A dán korábban 2017 és 2020 között versenyzett a csapatnál, utána Mick Schumacher és Nikita Mazepin érkezése miatt nem hosszabbították meg a szerződését.

    Azóta az amerikai kontinensen, az IMSA-ban vett részt a Ganassi színeiben, idén is velük versenyzett volna a négy nagyobb endurance versenyen (Daytona, Sebring, Watkins Glen és a Petit Le Mans).

    Éppen a floridai versenyre pihent rá, amikor Mazepin menesztése után megkapta az igent Steinertől.

    „Günther körülbelül egy hete hívott. Az Államokban voltam egy kisebb nyaraláson Sebring előtt.” – írta le a helyzetet a racingnews365.com-nak.

    „Azért mentem Floridába, mert nem voltam benne biztos, hogy összejön. Megérkeztem Miamiba, erre Günther visszahívott, hogy megadja a zöld jelzést. Így jöhettem ide.” – mondta már a teszten.

    Magnussen ráadásul nem csak egy kontinensen versenyzett volna, hiszen a Peugeot Hypercar-programjának is részese volt, akik idén debütálnak a WEC-ben.

    „Sok mindent ki kellett bogozni, mert szerződés kötött a Peugeot-hoz és a Ganassihoz is. Utóbbival jövő héten Sebringben versenyeztem volna, így nagyon rendes volt tőlük, hogy elengedtek.

    Egyiküknek sem kellett elengednie. ­– mondta Magnussen, amikor a szerződéseibe rejtett „F1-es záradékról” kérdezték. – Nagyon megtisztelő, hogy két ilyen profi csapattal versenyezhettem, akik megértették a dolgot. Természetesen nem örültek neki, de megértették.”

    Korábban a dán erősen kritizálta az F1-et a rögzült erősorrend miatt, és a Haas tartalékosi szerepkörét is visszautasította. Az új szabályok azonban megváltoztatják az eddigi viszonyokat, ez jelenthet motivációt Magnussennek.

  • Két Lamborghini pilóta kapott helyet a WRT Le Mans-i felállásában

    Két Lamborghini pilóta kapott helyet a WRT Le Mans-i felállásában

    A belga csapat tavaly magabiztosan kettős LMP2-es siker felé haladt a Le Mans-i 24 óráson, de egy technikai hiba miatt „csak” szimpla győzelmet ünnepelhettek.

    Jelenleg egy továbbra is egy autóval indulnak a WEC-ben, továbbá a Realteam autóját is felkészítik majd. De ahogy tavaly, idén is tervezik, hogy indítanak egy második autót az év legrangosabb versenyén.

    A tavalyi LMP2-es bajnokokat is ők szolgáltatták, most azonban felbomlott az álomcsapat: Robin Frijns ugyan maradt, de közben Ferdinand Habsburg a testvércsapatba ült át (Realteam), Charles Milesi pedig riválisként a tavaly még női felállással induló Richard Millét erősíti.

    A második (European Le Mans Series bajnok) alakulat sem maradt meg: Délétraz és Kubica ugyanis a Prema LMP2-es programját vezetik majd, ami akár a Ferrari Hypercar csapatának előfutára is lehet.

    Így alakult ki a Robin Frijns-Sean Gelael-René Rast (WRT), illetve a Ferdinand Habsburg-Rui Andrade-Norman Nato (Realteam) összeállítás. Ehhez csatlakozik majd Mirko Bortolotti, Rolf Ineichen és Dries Vanthoor.

    Előbbi kettő a Grasser Racing színeiben a Lamborghini gyári DTM-es programját erősíti majd idén. Ha hozzávesszük, hogy már rebesgetik, hogy a gyártó LMDh programba kezdhet, ez egy jó első lépés lenne…

    Vanthoor ezzel szemben az Audi Sport tagja, akik szintén a legfelsőbb endurance kategóriába készülnek. René Rast és Nico Müller például szintén ott lesznek már az LMP2-es mezőnyben.

    Bortolotti főleg GT kategóriákban bizonyított eddig, Daytonában és Sebringben is győzelmet aratott már. Vanthoor a GT World Challenge Europe címvédője, és kategóriagyőzelme is van Le Mans-ból.

    „Rendkívüli módon örülünk, hogy egy harmadik autót is indíthatunk Le Mans-ban, a tavalyi sikereink miatt garantált két hely mellett.” emelte ki Vincent Vosse, a WRT csapatfőnöke.

    „Idén nagy kihívás lesz számunkra három autóra is figyelni. Ennek elkerülésére teljes személyzetet kap a harmadik autó is, és bízom benne, ez az egész csapatot erősíteni fogja.”

    „Külön boldogság, hogy Rolf és Mirko visszatér hozzánk, valamint, hogy Dries is csatlakozik. Mind a WRT család tagjai, akik nagy mértékben járulhatnak hozzá a csapat sikeréhez, hogy megvédjük a címeinket. Köszönöm a Lamborghini Squadra Corsénak és az Audi Sportnak, hogy elengedték őket.”

  • Vezérigazgatójuk szerint az F1 érdekes lehet az Audi számára

    Vezérigazgatójuk szerint az F1 érdekes lehet az Audi számára

    Az Audi főnökök még nem döntöttek arról, hogy a Volkswagenhez köthető német autógyártó elindít-e egy Forma-1-es projektet. Markus Duesmann, az Audi vezérigazgatója azonban a Der Donaukurier című lapnak elismerte, hogy ő és további tisztségviselők „intenzív tárgyalásokat folytatnak a Forma-1 jövőbeli újrarendeződéséről”. Legutóbb a McLaren cáfolta, hogy a németek megkeresték volna a híres brit csapatot, Duesmann ennyit ismert el jelenleg:

    „Kitűntető figyelmet szentelünk a motorszabályok közelgő, 2026-ra vonatkozó változásainak. De arról, hogy a márkánk belép-e az F1-be, még nem született döntés. Ha azonban a Forma-1 fenntarthatóbbá válik, az számunkra érdekes lehet.”

    Az elmúlt években az Audi mindig is ragaszkodott azon álláspontjához, hogy nincs szüksége a Forma-1-re a meglévő motorsport programja mellett, ezért így folytatta Duesmann:

    „Az Audi motorsportprogramja ma három pilléren alapszik: a Dakar-ralin, az LMDh-n (hosszú távú sportautók világa) és az ügyfélalapú autósporton. Nem kell ugyanakkor itt megállnunk. A motorsport jól illeszkedik az Audi világába.”

    Az FIA várhatóan még ezen a héten a párizsi ülésen megvitatja a Forma-1 2026-ra és az azt követő időszakra vonatkozó új motorszabályzatának részleteit.

  • Spengler „mindent megtenne”, hogy újra DTM pilóta lehessen

    Spengler „mindent megtenne”, hogy újra DTM pilóta lehessen

    Bár az elmúlt két évet Amerikában töltötte a BMW kötelékében, Bruno Spengler visszatérne az átalakult DTM-be.

    A kanadai tavaly negyedik lett az IMSA GTLM kategóriájában, idén viszont csak az endurance versenyeken vehetett részt, mivel a bajor márka csökkentette jelenlétüket a tengerentúlon. A hétvégi Petit Le Mans után ráadásul visszavonul az M8-as, így csak a GTD Pro kategória maradna Spengler számára.

    Nem kell azonban félteni, a DTM szezonzáróján, a Norisringen személyesen is felmérte a lehetőségeit.

    „Mindenképpen hiányzik az, hogy csak én üljek az autóban.” – nyilatkozta Spengler a Motorsport-Total.com-nak. – „15 évig vezettem a DTM-ben, szóval tényleg hiányzik. Már most érzem a gyomromban. Ezért nézek errefelé, és teszek meg mindent, hogy visszakerüljek. Az egy mega sorozat.”

    „Most az új autókkal nagy jövő áll előtte. Élvezetes is. Már beszéltem kicsit a versenyzőkkel, és minden nagyon menő. Nagy kihívás, ahogy mindig is az volt.” – tekint vissza a DTM 2012-es bajnoka.

    „Az IMSA-ban is megvan ez a fajta hangulat. Egy ideig nem voltak nézők, de most visszatértek. De azt a légkört, ami a DTM-ben van, nem lehet megtalálni sehol máshol.”

    A BMW már jól halad a M4 GT3 fejlesztésével [ami az idei M6-ost váltja – a szerk., Spengler pedig már vezethette is az autót.

    „Már volt hozzá szerencsém a Lausitzringen. Nem tudom, mikor lesz legközelebb, de remélem, hamarosan.”

    „Nagyon élveztem. A srácok nagyon keményen dolgozva megváltoztatták az egész koncepciót az előző GT-autókhoz képest.  Ebből az irányból nagyon érdekes a dolog. Jól néz ki az autó is, már várom, hogy vezessem az első versenyen.”

    A BMW-nek van egy másik nagyobb projektje is, amiben Spengler részt vehet majd, de még biztosan nem idén kerül rá sor. Szintén az IMSA-ban, az LMDh szabályok szerint indítanának autót 2023-ben, egy Le Mans-i kiruccanással.

    „Amikor egy olyan márka, mint a BMW belép egy nagyobb sorozatba, az mindig nagyon különleges. Mint pilóta, természetesen érdekelne.” – jegyezte meg sokat sejtetően.

  • A Cadillac is hiperautót épít a WEC-re és az IMSA-ra

    A Cadillac is hiperautót épít a WEC-re és az IMSA-ra

    Hivatalosan is bejelentette a Cadillac, hogy ők is megépítik a saját hiperautójukat a hosszútávú versenyzés következő érájára.

    Az amerikai autógyártó a már hiperautóval rendelkező Toyota és Glickenhaus, valamint a már biztosan bejelentett Peugeot, Audi, Porsche, BMW, Ferrari és az Acura után a kilencedik gyártó, aki már biztosan épít autót az LMDh szabályrendszer szerint.

    Nem lesz ismeretlen a Cadillac számára az Endurance-versenyzés, ugyanis korábban rendszeres résztvevői is voltak a Le Mans-i 24 órás versenynek, amelyre húsz év után térnek majd vissza. A legendás verseny mellett teljes WEC és IMSA bajnoki idényt terveznek majd futni az új, LMDh-V.R kódnevű modellel.

    A Cadillac Dallara kasztnira építi majd a hiperautóját, amelyet a tengerentúlon jól ismert Chip Ganassi Racing és Action Express Racing fog futtatni. A tervek szerint pedig majd a bemutatkozó versenye a 2023-as daytonai 24 órás verseny lesz.

    A Dallara és a Cadillac kooperációjából már született egy sikeres projekt, ugyanis ők közösen hozták össze a DPi-V.R modellt is, amely 2017 és 2020 között zsinórban négyszer diadalmaskodott Daytonában.

  • Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Egy héttel a nagy verseny előtt rendezték meg Le Mans-ban a 24 órás verseny tesztnapját, ahol em a sorozatban negyedik győzelmére készülő Toyota volt a leggyorsabb.

    A szezon elején nem úgy tűnt, nagy csata lesz Hypercar kategória első helyéért. Ugyanis mindössze három autó állt rajthoz a WEC szezonnyitóján (Spái 6 órás).

    A két Toyota mellett az Alpine volt ott, egy átalakított LMP1-es járgánnyal. Ők a teljesítménykiegyenlítő rendszernek köszönhetően tudták valamennyire felvenni a versenyt a japánokkal.

    A Glickenhaus két autót tervezett be erre a szezonra, de csak egyet tudtak elkészíteni a második versenyre (Portimaói 8 órás). Problémákkal küzdöttek azonban, és csak negyedikek lettek a kategóriában.

    Monzában már két autó állt rajthoz, de a második nem tudta befejezni a versenyt, míg az első csak az egyik Toyota gondjainak köszönhetően tudott nyerni egy helyet.

    Ehhez képest most nem sokkal ugyan, de a mezőny élén zártak (#708: Derani, Mailleux, Pla), két tizeddel legközelebbi vetélytársuk előtt.

    Le Mans-ban legközelebb szerdán zúgnak fel a motorok a csütörtöki időmérő, és a szombat délután négykor kezdődő verseny előtt.

  • Rast nem tér vissza, inkább Le Mans vonzaná a jövőben

    Rast nem tér vissza, inkább Le Mans vonzaná a jövőben

    René Rast háromszoros bajnokként hagyta ott a DTM-et a Formula E kedvéért, de mivel az Audi kivonul, a gyár következő projektje, Le Mans felé kacsintgat inkább.

    Az Audi 2023-ban tér majd vissza az Endurance-világbajnokság mezőnyébe a Multimatic LMP2-es kasznijára épített LMDh kategóriájú autóval.

    Februárban Rast még úgy nyilatkozott, nyitott lenne 2022-ben egy átmeneti évre a német túraautó bajnokságban, míg a Le Mans-i autó elkészül, azért, hogy az Audi kötelékében maradhasson.

    Most azonban – ahogy közeledik a gyári Audi utolsó fellépése Berlinben, így vélekedett:

    „Megfontolnám a visszatérést hosszútávra, de hogy csak egy évre ugorjak be, mint a Formula E-be, az talán nem a legjobb ötlet. Az időtartamtól és a programtól függ.”

    A következő – 2021/22-es – szezon lesz az utolsó a Gen2 érában, a csapatok ezért inkább hosszabbtávú szerződéseket kötnének a pilótákkal. Ez pedig nem feltétlenül kedvez az ülés nélkül maradt Rastnak.

    „Soha ne mondd, hogy soha. Most még nem tűnik úgy, de még az év elején járunk.”

    „A Formula E januárban kezdődik, addig még hat hónap van hátra. Nem tudom, hol leszek az elkövetkező két-három évben. Attól függ majd, hogy a Formula E helyen kap-e majd a terveimben, még nem tudom.”

  • Bejelentette jövő évi pilótáit a Porsche Formula E csapata

    Bejelentette jövő évi pilótáit a Porsche Formula E csapata

    A Gen2 autók utolsó évére még csak négy ülés sorsa volt ismert, amíg a Porsche be nem jelentette, hogy Pascal Wehrlein mellett marad André Lotterer a csapatnál.

    Oliver Rowland átigazgolásával már felkavarta az állóvizet. A Formula E pilótapiacának változásai azonban nem érintik a Porsche duóját, Lotterert és Wehrleint.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    TAG Heuer Porsche FE Team (@tagheuerporschefe) által megosztott bejegyzés

    A korábbi Manor pilóta tavaly nyáron több évre írt alá a stuttgarti márkával, amikor a Mahindrától szerződött át a berlini szezonzáró előtt.

    Vele ellentétben Lotterer sorsa korántsem volt annyira biztosított, hiszen az elektromos sorozat egyik fenegyereke agresszív stílusa miatt többször is jó eredménytől búcsúzhatott el. Ugyan Valenciában összeszedett egy második helyet, de azonkívül nem mutatott sokat, és csak 17. helyen áll a pontversenyben.

    A belga-német versenyző nagy valószínűséggel visszatér a hosszútávú autózáshoz, és csatlakozik majd a Porsche 2023-ban debütáló LMDh programjához.

    „Annak ellenére, hogy volt pár eredményünk az idén, még nem értük el a céljainkat. Ezért is nagy öröm számomra, hogy kapok arra esélyt, hogy még jobban hozzájárulhassak az autó fejlődéséhez a jelenlegi szezonon túl.”

    Wehrlein a csapat első győzelmét szerezte volna meg, ha egy buta adminisztrációs hiba miatt nem zárják ki.

    „Új voltam a csapatban, de már az elejétől fogva kényelmesen éreztem magam. Sokat elértünk az első közös szezonunkban, és bejelentkeztünk a Formula E porondjára. Örülök, hogy egy ilyen jó csapat tagja lehetek majd a jövőben is.”

    A két pilóta nagy valószínűséggel nemcsak jövőre, hanem a 2022/23-as szezonban is maradni fog, ugyanis a csapatok nem akarnak további bonyodalmakat a Gen3 autókra való átállás mellett.