Címke: LMBTQ

  • Vettel a vasárnapi esőhöz is alkalomhoz illően öltözött

    Vettel a vasárnapi esőhöz is alkalomhoz illően öltözött

    Sebastian Vettel megjelenése a csütörtöki nap után, vasárnap is erős üzenettel bírt. A Forma-1 politikai szempontból átalakulóban van. Lewis Hamilton már tavaly is élen járt egy sor társadalmi kérdés népszerűsítésében, mint például a Black Lives Matter és a rasszizmus-ellenesség.

    Vasárnap Vettel azt mondta, hogy szívesen elfogadja a versenyből való kizárását és a dobogós eredménye megsemmisítését is, miután a stewardok beidézték, hogy magyarázatot adjon a rajtrácson viselt LMBTQ-témájú pólójára.

    Miután kritizálta Magyarország állítólagos LMBTQ-ellenes törvényeit, a szivárványszínű pólón a „SAME LOVE” (~ ugyanaz a szeretet/szerelem) feliratot hirdette, amit a németnek a himnusz előtt le kellett volna vennie. Vettel erre annyit mondott csak:

    „Örülök, ha emiatt kizárnak, de nem érdekel. Újra megtenném.”

  • Vettel is nyilatkozott a magyar törvényekről: Élni, és élni hagyni

    Vettel is nyilatkozott a magyar törvényekről: Élni, és élni hagyni

    Sebastian Vettel szivárvány mintájú edzőcipőt viselt csütörtökön a Hungaroringen, és Lewis Hamiltonhoz csatlakozva felszólalt a magyarországi törvény ellen, mely korlátozza, hogy a fiatalok felvilágosítás keretében az LMBTQ+ közösségről is tájékoztatást, információt kapjanak.

    Hamilton „gyávának és félrevezetőnek” minősítette a nemrég bevezetett törvényt, amely korlátozza vagy megtiltja, hogy a fiatalok homoszexuális tartalmakkal találkozzanak, és arra szólította fel a magyarokat, hogy egy közelgő népszavazáson szavazzanak ellene.

    Vettel is reagált, a paddockban lábbelijével „üzent”, és kiállt az LMBTQ+ közösség mellett.

    „Mindenki azt csinál, amit akar, és pontosan ez a lényeg” – mondta a négyszeres világbajnok.

    „Szóval kínosnak találom, hogy egy olyan országnak, amelyik az Európai Unió tagja, szavaznia kell erről, vagy ilyen törvényeket kell elfogadnia a – mindegy, nem az alkotmány része, de… Csak azt gondolom, hogy annyi lehetőségünk volt már tanulni a múltban, és nem értem, miért problémáznak azon, hogy mindenki szabadon azt tehesse, amit akar, azt szeressen, akit akar, ez egyszerűen az „élni és élni hagyni” elve mentén halad.”

    „Szóval nyilvánvalóan nem a mi dolgunk, hogy törvényt alkossunk, ez nem a mi feladatunk, de úgy gondolom, hogy kifejezhetjük a támogatásunkat azok számára, akiket ez nyilvánvalóan érint.”

  • Vettel nem örül, hogy nem volt szivárványos a stadion a német-magyar meccsen

    Vettel nem örül, hogy nem volt szivárványos a stadion a német-magyar meccsen

    Az Aston Martin német versenyzője, Sebastian Vettel csütörtökön bírálta az UEFA-t, amiért az nem engedélyezte, hogy a müncheni stadiont szivárványszínekben világítsák ki Németország-Magyarország elleni Euro 2020-as (a 2021-ben megrendezésre kerülő foci Európa-bajnokság) mérkőzésére.

    München polgármestere azt szerette volna, ha a szerdai mérkőzésre szivárványszínekben világítják ki az Allianz stadiont, mintegy tiltakozásul a magyar LMBTQ személyeket korlátozó törvények ellen.

    Az UEFA ezt elutasította, mondván, hogy ők egy politikailag és vallásilag semleges szervezet.

    Vettel, akinek autóján a múlt hétvégi Francia Nagydíjon feltűnt a szivárvány és a Racing Pride logója, azt mondta, hogy az UEFA rosszul döntött.

    „Azt hiszem, azzal mentegetőzni, hogy ez egy politikai üzenet, rossz megoldás” – mondta Vettel újságíróknak a Red Bull Ringen.

    „Szerintem ez biztosan nem árt senkinek, és szerintem ez egy nagyszerű üzenet, amit szerettek volna közölni, de nem engedték meg nekik.”

    „Néhány intézménynek újra kell gondolnia az ilyen típusú üzenetek betiltásával kapcsolatos megközelítését.”

  • Az Aston Marton LMBTQ+ projektje túlmutat egy szimpla logón

    Az Aston Marton LMBTQ+ projektje túlmutat egy szimpla logón

    A Francia Nagydíj idején külön hangsúlyt fektet majd az Aston Martin F1-es csapata az LMBTQ+ közösség elfogadására, és együttműködik a Racing Pride-dal.

    Richard Morris, a Racing Pride nevű LMBTQ+ elfogadó mozgalom társalapítója versenyzői karrierje elején sok elutasító véleménnyel és tagadó hozzáállással találkozott.

    „Semmi gond, de erről nem beszélünk többet” – idézi Morris az egyik esetet. Azt, hogy nem vállalhatta önmagát.

    A Racing Pride célja, hogy növelje az LMBTQ+ résztvevők láthatóságát a motorsportban, és támogassa az autósportban az LMBTQ+ kollégákat.

    „Lényegében meleg versenyzőként úgy éreztem, hogy a motorsport nem feltétlenül volt a legkönnyebb környezet számomra, ahol nyíltan vállalhattam volna magam” – mondta Morris a The Race-nek.

    „Részben olyan dolgok miatt, amit a versenyzői karrierem során tapasztaltam, a gokartozás és más sorozatok révén. Az emberek nem túl hasznos dolgokat mondtak nekem.”

    „És azért is, mert korábban nem láttam sikeres LMBTQ+ embereket a sportban, így nem volt példaképem, akire támaszkodhattam volna, aki aktív meleg versenyző, akire felnézhettem volna, akinek láthattam volna a sikereit, és akit megpróbálhattam volna követni.”

    „Az LMBTQ+ elfogadásáról nem folytak beszélgetések a motorsportban, de úgy éreztem, hogy a itt az emberek többsége jó, toleráns ember, aki azt szeretné, ha a sport a lehető legjobban befogadna mindenkit.”

    „Gyakran éreztem magam elszigeteltnek meleg versenyzőként, mert nem ismertem más LMBTQ+ embereket a paddockban, gyakran úgy éreztem, hogy én vagyok az egyetlen, ezért nem beszéltem róla.”

    „De mióta elkezdtem a Racing Pride-ot, rájöttem, hogy az LMBTQ+ közösség nagy része jelen van a motorsportban, és nagyszerű karriert futnak be, és izgalmas dolgokat csinálnak.”

    Morris azt mondja mostanra, sokkal nagyobb önbizalmat – és ez által némi teljesítménybeli javulást is – szerzett.

    „Igen, amikor versenyezel, mindannyian csak versenyzők vagytok, de a pályán töltött idő nagy részében nem az autóban vagy, hanem a pályán, a csapattal, a médiával, a rajongókkal érintkezel.”

    „Azzal, hogy ezt a valós énemként tehetem – nem kell elrejtenem, hogy milyen vagyok, és úgy érzem, hogy magabiztos lehetek, és elfogadják azt, aki valójában vagyok -, sokkal otthonosabban érzem magam a pályán és a motorsportban.”

    „Ez javította a teljesítményemet is, mert nem próbálom elrejteni, hogy ki vagyok, és elfogadottnak és magabiztosnak érzem magam a versenykörnyezetemben, de növelte a motorsport iránti szeretetemet is, és természetesen hihetetlenül megható látni, hogy ez más emberekre is hatással van, mert láthatják, hogy látható LMBTQ+ emberek vesznek részt a versenyen.”

    A Racing Pride jelenleg az Aston Martin Forma-1-es csapatával és annak főszponzorával, a Cognizanttal közösen egy egyhónapos kampány közepén jár, amelynek célja, hogy az F1-es paddockban mindenki számára elősegítse az LMBTQ+ közösség jobb láthatóságát, tudatosságát és megértését.

    A Racing Pride és a csapat közötti partnerség a sokszínűséggel foglalkozó workshopoktól kezdve az Aston Martin meglévő politikáinak „alapos felülvizsgálatáig” messze túlmutat azon, hogy a hétvégi Francia Nagydíjon az Aston Martin autóin szerepelnek majd a logók.

    „Már egy ideje együtt dolgozunk az Astonnal” – tette hozzá Morris.

    „Majdnem azóta kapcsolatban vagyunk, amióta a Racing Pride létezik, és az elmúlt nyolc hónapban intenzíven dolgoztunk a csapattal, a HR-osztályával, a vezetőséggel, egészen a legfelsőbb szintig mindenkivel, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a csapat maga is halad az elfogadás felé.

    „Az Aston úgy érezte, hogy ez a munka fontos, és ez olyasvalami, amibe időt és erőforrásokat fektetett, és hogy most már abban a helyzetben van, hogy nyilvánosan is beszéljen róla, és mi lenne jobb alkalom erre, mint a büszkeség hónapja.”

    „Fontos volt, hogy az Aston még a bejelentés előtt elvégezte ezt a munkát. Ez azt mutatja, hogy az üzenet mögött valódi őszinteség áll, és reméljük, hogy a motorsport többi része is átveszi ezt, és elkezdik megvizsgálni, hogyan tudnak minél inkább befogadóak lenni.”

    „A Paul Ricard-on és az egész hónapban a csapat ezt a tudatosságot és láthatóságot egy hatalma,s új közönség számára fogja terjeszteni, és úgy gondolom, hogy ez mélyen meghatározó lesz a motorsport globális rajongótábora és az LMBTQ+ emberek számára, akik még nem látták, hogy a sport ezen szintjén beszéltek volna ezekről a kérdésekről.”

    Morris úgy véli, hogy az Aston Martin komolyan is gondolja, amit mond.

    „A befogadásnak többnek kell lennie, mint egy zászló vagy egy logó kitűzése” – mondta Morris. „Jelentőségének kell lennie.”

    „Igyekeznek (az Aston Martin) vezető szerepet játszani a motorsportban, hogy másokat is arra ösztönözzenek, hogy kövessék a példájukat, és bajnokságokként, szervezetként, csapatként komolyan elgondolkodjanak azon, mit tehetnek annak érdekében, hogy a motorsport teljesen befogadó legyen.”

    „Az Aston Martinnal e hónap után is folytatni fogjuk a közös munkát, és reméljük, hogy több csapattal és más szériákkal is együtt tudunk majd működni, hogy ezt a munkát még sokáig folytathassuk a jövőben is.”

  • Hamilton felkérést kapott, hogy szólaljon fel a Szaúdi Nagydíj ellen

    Hamilton felkérést kapott, hogy szólaljon fel a Szaúdi Nagydíj ellen

    Lewis Hamilton lenne az, akinek fel kellene szólalnia a Forma-1 újonnan bejelentett 2021-es tervezett versenye ellen, Szaúd-Arábiában. A királykategória hivatalosan is megerősítette, hogy egy látványos éjszakai versenyt szeretnének jövő novemberben Dzsidda városában.

    Szaúd-Arábiát gyakran széles körben is elítélik, az emberjogi helyzetük miatt, pedig az F1 szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy a sportág világossá tette partnerei számára az álláspontjukat emberjogi és ehhez kapcsolódó kérdésekben is. Az Amnesty International egyenesen azt várja, hogy Lewis Hamilton világbajnokként szólaljon fel Szaúd-Arábia ellen, ha már olyan mozgalmakat is támogat, mint például a Black Lives Matter. Felix Jakens, az Amnesty kampányvezetője így fogalmaz:

    „Elképesztően fontos lenne, ha Lewis felszólalhatna. Amennyiben a sportág legismertebb versenyzője hajlandó lenne arról beszélni, hogy ez egy olyan ország, ahol rettenetesen bánnak az emberi jogokkal a nyilvántartások szerint. Nem szabad előtérbe hozni Szaúd-Arábiát, hogy a sporttal mossa tisztára az imidzsét. Az F1 a diverzitásról beszél, a befogadásról, vonzó az LMBTQ emberek számára, így erőfeszítéseket kell tenni az emberi jogok védelme érdekében is.”

  • A Racing Pride autósportos közösség is felszólalt Petrov ellen

    A Racing Pride autósportos közösség is felszólalt Petrov ellen

    A Portugál Nagydíj hévégéjén Vitaly Petrov a vendég versenybíró. Ezt korábban már Lewis Hamilton is kritikával illette, mert Petrov nem teljesen ért egyet a rasszizmus-ellenes kampánnyal, ez pedig a hatszoros világbajnok szerint szembe megy a Forma-1 által képviselt elvekkel is.

    Hamiltonon túl azonban egy motorsportos LMBTQ+ közösség a Racing Pride is hangot emelt Petrov ellen, melynek egyik nagykövete a McLaren egykori elismert sajtósa, Matt Bishop is, akinek írásait korábban az F1 Racing magazinban is olvashattátok.

    „A Racing Pride aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Vitaly Petrov versenybíróként vesz rész a hétvégi Portugál Nagydíjon, annak fényében, hogy a nagy nyilvánosság előtt úgy nyilatkozott a #WeRaceAsOne kezdeményezésről, hogy megjegyzései rasszista és homofób természetűek voltak.”

    „Ezen megjegyzései nem csak tudatlanságát tükrözik a sportban, hanem azt is, hogy egy FIA tisztviselő (jelen esetben Petrov – a szerk.) ilyen megjegyzései összeegyeztethetetlenek az FIA Etikai Kódexének 1.2 cikkelyével, mely kimondja, hogy ‘az FIA tevékenységeiben résztvevőknek nem szabad hátrányos megkülönböztetéssel élniük olyan tényezők alapján, mint faj, bőrszín, nem, szexuális orientáció, etnikai- vagy társadalmi származás’.”

    Hangsúlyozzák, hogy meglátásuk szerint az FIA-nak gondoskodnia kell róla, hogy a szervezet minden képviselője tartsa magát a We Race as One kezdeményezéshez.

    „Az elfogadás iránti elkötelezettség a jó sportirányítás alapelve” – teszik hozzá. „A hatékonyság érdekében pedig ennek az elkötelezettségnek ki kell terjednie a sport minden szereplőjére, bármilyen minőségben is van jelen.”

    „Kulcsfontosságú, hogy azok, akiket a sportág vezető posztjaira neveznek ki, különösen érzékenyek és informáltak legyenek a különféle közösségekkel kapcsolatos releváns kérdésekre.”

    „A Racing Pride örömmel működne együtt az FIA-val és a Forma-1-gyel ilyesfajta oktatás biztosításában az LMBTQ+ közösséggel kapcsolatban.”

    A Racing Pride társalapítója, Richard Morris, aki maga is autóversenyző, így nyilatkozott:

    „Versenyzőként minden sportban azt akarja az ember, hogy tisztességes, egyenlő, pártatlan elbánásban részesüljön, nem kell diszkriminációval szembesülni amiatt, hogy ki vagy, és azt akarod, hogy szívesen lássanak a sportban.”

    „Éppen ezért elengedhetetlen, bármely sportban a komoly pozícióban lévők megfelelő oktatást kapjanak az elfogadás elveiről.”