Címke: lift

  • A futam győztesének autója is fent lesz majd a mexikói pódiumon

    A futam győztesének autója is fent lesz majd a mexikói pódiumon

    Már a tavalyi Mexikói Nagydíj pódium ceremóniája is rendkívül egyedi volt, ugyanis a pezsgőzést követően az ismert holland DJ, Armin van Buuren szórakoztatta a népet. Az idei azonban más miatt lesz különleges: a három dobogón végzett pilóta mellett a győztes autója is ott lesz majd a dobogón a verseny leintését követően.

    A mexikóvárosi pálya már csak a harmadik szektorban található baseball stadion miatt is különleges, ugyanis egyik másik pályán sincs ehhez hasonló. Rengeteg néző van itt és a hangulat is fantasztikus a lelátókon, ami miatt a pódium ceremóniát is itt szokták megrendezni.

    Csakúgy, mint tavaly, idén is lesz egy buli a versenyt követően, azonban idén DJ Tiesto fog majd a keverőpult mögött állni. Azonban nem ez lesz az érdekes, hanem maga a ceremónia, ugyanis egy évek óta nem látott dolog fog megtörténni ismét. A második és a harmadik helyezett a lépcsőn fog majd felmenni a dobogóra, azonban mi lesz az első helyezettel? A győztesnek nem kell majd felsétálnia a lépcsőn, hanem egy lift segítségével fog majd feljutni a pódiumra az autójával együtt.

    A különleges liftet a szervezők építették meg erre az alkalomra, amit már le is teszteltek. A győztes az F1 hivatalos főcímdalára fog majd felmenni a dobogóra. A lehető legjobb forgatókönyv az lenne, ha Lewis Hamilton megnyerné a hatodik világbajnoki címét és emellett a versenyt is és ő mehetne majd fel a dobogóra a lifttel. A legrosszabb pedig az lenn, hogyha a győztes autója megsérülne az utolsó vagy a levezető körben. Eléggé nevetséges lenne, ha egy szárnyát szegett Ferrarit, egy három kerekű Red Bullt vagy éppen egy lyukas oldaldobozú Mercedest láthatnánk majd a pódiumon.

  • Norris leleplezte Ricciardot: Nem is ragadtunk be a liftbe!

    Norris leleplezte Ricciardot: Nem is ragadtunk be a liftbe!

    Daniel Ricciardo egy különleges felvételt tett közzé a Német Nagydíjon Instagram profilján. Az ausztrál pilóta nevetve vette fel azt a jelenetet, hogy pilótatársaival együtt beszorultak a hockenheimi létesítmény egyik liftjébe.

    A Renault pilótája gondosan végig mutatta bajba jutott társait, akik mosolyogva néztek a kamerába, míg a videót megnézők mit sem sejtettek arról, hogy ez az egész nem igazi, csak az ausztrál pilóta próbálja megviccelni őket. Ma a Twitch csatornáján játszó Lando Norris rengeteg kérdést kapott az esetről, majd uzsonnája elfogyasztása közben elmondta: sosem ragadtak be a liftbe, Ricciardo csak viccelt.

    ,,Nem is ragadtunk be liftbe, ez csak egy vicc volt, épp a kötelező pilóta megbeszélésre tartottunk, és a lift a földszinten volt, amikor csinálta azt a furcsaságot, de sosem ragadtunk be, ez csak Danny (Ricciardo) egyik poénja volt.” –ismerte el a McLaren brit pilótája kedvenc játékának közvetítése alatt.

    A komment szekció természetesen ennél több információt szeretett volna megtudni és ezek után szinte mindenki csak erről kérdezte a fiatal tehetséget, mire Norris ismét kijelentette, nem történt semmi.

    ,,A Lift-gate tehát nem volt igaz, csak 5 másodpercig tartott az eset, majd elindultunk és mentünk a dolgunkra. Elárultam a dolgokat így elrontottam a mókát.” – reagált nevetve a 19 éves versenyző nézői dorgáló hozzászólásának láttán.

    Aki szeretné követni Lando Norris twitches kalandjait, az ide kattintva megtalálja a pilóta csatornáját.

  • Ilyen az, amikor a fél mezőny beragad együtt egy liftbe

    Ilyen az, amikor a fél mezőny beragad együtt egy liftbe

    Daniel Ricciardo, illetve a Renault osztott meg a közösségi oldalakon egy videót, melyen az látszik, hogy a fél mezőny beragadt egy liftbe Hockenheimben. Szó szerint a fél mezőny, épp tízen. 

    Ricciardo és Norris is ott volt, szóval biztosan nem unatkoztak a srácok. 😀

    A kommentek között is voltak azonban mókásak. Van, aki azt írta: „fogadjunk, hogy Ricciardo még fingott is”, míg más azt pedzegette, hogy a Mercedes (Hamiltonnal) mindent megtesz a győzelemért. 😀