Címke: Liberty Media

  • Ecclestone: Fizessen a Liberty a spái szurkolóknak a kétkörös futamért!

    Ecclestone: Fizessen a Liberty a spái szurkolóknak a kétkörös futamért!

    Bernie Ecclestone leszólta a Forma-1-et, és ahogyan kezelték a bohózatba fulladt kétkörösre sikeredett Belga Nagydíj helyzetét. A korábbi F1-főnök, a Liberty Media rendszeres kritikusa, mióta leváltották a sportág vezérigazgatói posztjáról, ezúttal „katasztrófának” nevezte a vasárnapi spái versenyt. A 90 éves üzletember az f1-insider.com-nak nyilatkozott:

    „Az időjárásra nincs ráhatásod, de arra igen, hogy hogyan kezeled azt. Látszott, hogy senki sem akarta vállalni a felelősséget és döntéseket hozni. Végül mindent együttesen csináltak rosszul.”

    Ecclestone még az általa is gyakran kritizált Lewis Hamilton pártjára áll, amiért rámutatott, hogy a biztonsági autó mögötti két kör lényegében csak a pénz motiválta cinikus húzás volt:

    „Hogyan lehet így megtenni két kört a biztonsági autó mögött, majd utána úgy viselkedni, mint Stefano (Domenicali), és azt mondani, hogy: „Ennek nem volt kereskedelmi oka!” Ez nem igaz, mert szerződések vannak. Azzal, hogy elindulnak a versenyen és teljesítik az eredményhez szükséges minimális köröket, teljesítik a szerződésüket. A szervező tehát köteles fizetni a jogtulajdonos felé.”

    Arra a kérdésre, hogy mit tett volna másképp, Ecclestone azt felelte, hogy „sokkal több körön” hagyta volna a mezőnyt a biztonsági autó mögött körözni:

    „Egyrészt, hogy tényleg legyen remény, hogy az időjárás javulni fog, de azért is, hogy ne úgy nézzen ki a dolog, mint most. Nem is lehetne árulkodóbb, mint pontosan két kör után leállni. Most már mindenki tudja, hogy ez csak kereskedelmi okokból történt.”

    Ecclestone felidézte, amikor 1976-ban Fujiban eleredt, majd szakadt az eső:

    „Ez volt az első globális televíziós közvetítésünk. Én akartam indulni (még csapatvezetőként a Brabham élén – a szerk.), ezért azt mondtam mindenkinek: „Nem kényszerítelek titeket arra, hogy vezessetek. Ha nem akartok vezetni, akkor ne tegyétek. De a verseny el fog indulni”. Niki Lauda az első kör után kiállt a boxba, és úgy gondoltam, hogy ez így rendben van.”

    Ecclestone most megszólította a Liberty Mediát, hogy a két biztonsági autós kör anyagi bevételét adja át az átázott spái nézőknek:

    „Abból a pénzből, amit a jogtulajdonosok abból a két bugyuta körből szereztek, kárpótolniuk kellene a szurkolókat, akik tíz órán keresztül álltak az esőben. Így is még mindig maradna elég profitjuk.”

  • Lionel Messi eligazolása a Forma-1-re is kihathat?

    Lionel Messi eligazolása a Forma-1-re is kihathat?

    A labdarúgás világát ezen a héten megrendítette az a hír, hogy Lionel Messi eligazol az FC Barcelonától. A fizetésekre vonatkozó korlátozásokon morfondírozó F1 számára ez a helyzet egy elöljáró példa is lehet.

    Az argentin focista és a katalán klub története véget ért. Mivel a Barcelona az új ajánlat mentén nem tudott megfelelni a pénzügyi előírásoknak, a világklasszissal elváltak útjaik. A La Liga ugyanis költségvetési korlátozást vezetett be a fizetések terén, így az egyéni érdekek ütköztek az új regulákkal. A Forma-1 is gondolkodik egy ilyen rendszer kialakításán, ám nem mindenki repes az ötletért a száguldó cirkuszban. Sajtóértesülések szerint ha a szabályozás megszületne, akkor a csapatok 30 millió eurót oszthatnának szét maximum a versenyzőik között. Így felmerül a kérdés: ugyanez a forgatókönyv következne-e be az F1-ben, ha megalkotnák a fizetéseket korlátozó szabályokat?

    Valentin Khorounzhiy, a The Race szakírója nem hinné, hogy erre sor kerül. A Forma-1 és Lionel Messi között azért elég nagy különbségek vannak:

    ,,A Forma-1-ben a limitet papíron rögzítenék, míg a La Ligában ezt a klub bevételéhez kötik. Erre a koronavírus is nagy hatással volt, ráadásul az FC Barcelona az elmúlt években túlköltekezte magát.”

    A fizetési korlátozás az F1-ben nem okozna akkor fejfájást, ugyanis az istállóknak csak két pilótát kell menedzselniük, nem pedig egy foci csapatot és a kispadon ülőket. Az új regulák csak a „álompárosokat” alkalmazó istállókat hátráltatnák:

    ,,Az Ayrton Sennához és Alain Prosthoz hasonló párosok koncepciója már nem divatos ezeknél a modern csapatoknál. Ráadásul most megfizethetetlen is lenne a számukra.” – tette hozzá Khorounzhiy.

    A szakíró szerint a második számú versenyzők ugyanakkor még rosszul járhatnának. Ugyanis ha egy top csapat meg akar tartani egy Max Verstappent és Lewis Hamiltont, akkor a másik pilótájára nagyon kevés pénze marad. Azonban az F1-nek nem kell tartania a konkurens versenysorozatoktól. Nem valószínű ugyanis az, hogy több fizetésért egy pilóta átmegy például az IndyCarba. Messi helyzete ugyanakkor felnyithatja a korlátozáson morfondírozó Liberty Media és FIA szemét.

  • Hivatalos: Az Orosz Nagydíj 2023-tól az Igora Drive-ra költözne!

    Hivatalos: Az Orosz Nagydíj 2023-tól az Igora Drive-ra költözne!

    Az Igora Drive bejelentette, hogy 2023-tól az Orosz Nagydíjnak adnak otthont, miután elvi megállapodást kötöttek a Forma-1-gyel. Az F1 2014-ben rendezte első világbajnoki futamát Oroszországban, a Sochi Autodromban. Ugyanakkor közismert volt, hogy fontolgatják a költözést a Fekete-tengeri üdülőhelyről.

    A Szentpétervár külvárosában található Igora Drive pálya tavaly kapta meg az F1 megrendezéséhez szükséges FIA Grade 1 licencet, miután 2019-ben megnyitott. A pálya 4,086 km hosszú és 15 kanyarral rendelkezik.

    A szombaton kiadott közleményből kiderült, hogy a pálya megállapodást kötött az F1 fogadására. Ugyanazzal a promóterrel működik majd, amely a már meglévő futamot is rendezi Szocsiban. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója és elnöke a pálya által kiadott közleményben nyilatkozott, miután a hét elején meglátogatta a pályát:

    „Örömmel erősítem meg, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj 2023-tól az Igora Drive-on kerül megrendezésre. Ez az orosz partnereinkkel folytatott intenzív munka és ennek a csodálatos pályának a részletes tanulmányozása eredményeként született meg. Szentpétervár lenyűgözött, és biztos vagyok benne, hogy az Igora Drive-on megrendezésre kerülő Orosz Nagydíj csodálatos esemény lesz.”

    A Forma-1 a pálya hivatalos bejelentését követően úgy fogalmazott, hogy „örömmel erősíti meg, hogy az Orosz Nagydíj 2023-tól a szentpétervári Autodrom Igora Drive-ra költözik”.

    „Nagyon várjuk, hogy ezen a rendkívül izgalmas helyszínen versenyezhessünk, amely 10 profi versenypályát és tesztpályát foglal magában, mintegy 100 hektáron. Szentpétervártól 54 km-re található, Hermann Tilke német építész tervezte, és 2020-ban kapta meg az FIA Grade 1-es szintű engedélyét. Az elkövetkező hónapokban további részleteket fogunk közölni a futamról. Még azonban nagyon várjuk, hogy a következő két évben Szocsiban versenyezhessünk.” – áll az F1 közleményében.

    Az Igora Drive építése 2017-ben kezdődött, majd két évvel később fejeződött be. Az elismert F1-es pályatervező, Hermann Tilke dolgozott a projekten.

    A pálya eddig főként orosz nemzeti szériáknak adott eddig otthont, de tavaly első nemzetközi rendezvényként a DTM-et, a W Series-t és a World Rallycross-t is kellett volna fogadnia, de a COVID-19 járvány miatt ezeket végül le kellett mondani.

    A Szentpétervárra költözés valószínűleg elérhetőbbé tenné az Orosz Nagydíjat, és illeszkedne az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media azon törekvésébe, hogy több nagyváros szerepeljen a versenynaptárban. Szocsi nem tudta megnyerni helyét az F1-esek és a szurkolók szívében, de a Mercedes számára sikeres pályának bizonyult, hiszen mind a hat ott rendezett futamot megnyerték.

    Az idei Orosz Nagydíjat szeptember 26-án rendezik meg.

     

  • Most a Liberty új projektje vagy egy kiscsapat nyerte az Indy 500-at?

    Most a Liberty új projektje vagy egy kiscsapat nyerte az Indy 500-at?

    Az idei Indy 500 a mindenképpen emlékezetes marad, Hélio Castroneves ugyanis beállította a legjobb győzelem rekordját. Ami igazán különleges, hogy mindezt egy kiscsapattal tette.

    A brazil veterán – bár bajnoki címe sincs – már negyedszerre győzött a híres oválon. Legutóbb 2009-ben, először pedig kereken 20 éve ünnepelhetett Indianapolisban.

    Ezzel csatlakozott a verseny történetének leghíresebbjeihez, A.J.Foyt, Al Unser és Rick Mears is négyszer tudott nyerni. Ez a jelenlegi rekord.

    Castroneves eddig mindig a Penske színeiben indult, most azonban egy elég ismeretlen csapattal tudta megszerezni 12 év után első Indy 500 győzelmét.

    Az IndyCar mezőnyének egységesen a kasznit a Dallara, az aeroscreent a Red Bull, a motorokat pedig a Honda és a Chevrolet gyártja. Az autók között tehát nincs nagy különbség. A nagyobb költségvetésű csapatok annyiból élveznek előnyt, hogy jobb mérnököket és pilótákat tudnak szerződtetni, illetve több autót tudnak indítani.

    Ilyen például az Andretti Autosport, a Chip Ganassi Racing vagy – az IndyCar sorozat és az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa – a Team Penske is. Nekik általában van lehetőségük arra is, hogy néhány versenyen még egy autót indítsanak.

    Ez a három csapat négy-négy autóval rendelkezik a mezőnyben. Általában Indy 500 győztesek (Andretti: Alexander Rossi & Ryan Hunter-Reay, Ganassi: Scott Dixon & Tony Kanaan, Penske: Will Power & Simon Pagenaud), bajnokok (a fentiek közül Rossin kívül mindenki) vagy más szériákból jól ismert versenyzők (Marcus Ericsson, Jimmie Johnson & Scott McLaughlin) ülnek ezekben az ülésekben.

    Persze, – ahogy ezt az idei év is mutatja – mindez nem garancia a sikerre. Az egyenlő autók és feltörekvő fiatalok miatt gyakran születik a papírformától eltérő eredmény. Az idei Indy 500-győztes csapat, a Meyer Shank Racing például csak 2017 óta a mezőny tagja. Ráadásul csak tavaly futották első teljes szezonjukat Jack Harvey-val.

    Az idei Indy 500-on először volt két autójuk egyszerre a mezőnyben. A tapasztalt Hélio Castronevesnek köszönhetően első versenyüket – rögtön a legfontosabbat – nyerték.

    Előtte Michael Shank csapata inkább a sportautók világában mozgott. A tavalyi szezon előtt pedig mindig egy másik nagyobb csapat (Andretti vagy az Arrow McLaren SP elődje) technikai segítségével vettek részt néhány IndyCar versenyen.

    De hiába a kis történelem, nem őket gyámoltalannak tekinteni. A társtulajdonos, Jim Meyer annak Sirius XM-nek volt az igazgatója, amely cég nagy részét a Forma-1-et is felvásárló Liberty Media birtokolja.

    Ráadásul télen a Liberty közvetlenül is befektetett a csapatba. Így bőven van a vitorlájukban szél, a bővítés nem véletlenül történt. Az Indy 500 győzelem nagyott dob az együttes ázsióján. Könnyen lehet, hogy jövőre őket is több autóval láthatjuk az IndyCarban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés 

  • Amerikai pilóták felkutatásába kezdett az F1 – a csapatokkal együtt

    Amerikai pilóták felkutatásába kezdett az F1 – a csapatokkal együtt

    Mario Andretti Colton Hertát, Zak Brown Pato O’Wardot látja esélyesnek arra, hogy Amerikából az F1-be kerüljön.

    Stefano Domenicali szerint azonban legalább három év kell egy újabb amerikai versenyző megjelenéséhez.

    „A csapatokkal dolgozunk azon, hogy megértsük, milyen lehetőségük van az amerikai versenyzőknek, hogy a Forma-1-es alakulatok radarjára kerüljenek rövid távon.” – nyilatkozta Domenicali, az F1 vezérigazgatója.

    „Ha pragmatikusan és realisztikusan nézem, akkor nem látom, hogy ez a következő két-három évben megvalósuljon.”

    A sorozat tulajdonosai, a Liberty Media pedig szeretné, hogy az amerikai piacon is terjeszkedjenek. Ezért például egy második nagydíjat is létrehoztak, Miamiban.

    A 10 csapatból pedig kettő – a Haas és a Williams – is tengerentúli tulajdonossal rendelkezik, a McLaren pedig IndyCar csapatot is üzemeltet.

    „Tudom, vannak csapatok, akik nézik a jó pilótákat, és ha készen állnak, az nagy népszerűségre tenne szert az amerikai szurkolók körében.”

    Ami az F1-es csapatok fejlesztői programjait illeti, a McLaren Ugo Ugochukwu, a Red Bull pedig Jak Crawford szolgálataira számíthat.

    A hétvégén szezont kezdő Formula 3-as mezőnyben pedig – az utóbbi pilótán kívül – még további három versenyző érkezett az Egyesült Államokból. Név szerint Logan Sargeant, Juan Manuel Correa és Kaylen Frederick vannak ott a rajtrácson.

  • Az Aston Martin már nem akar jogi lépéseket eszközölni az F1 ellen

    Az Aston Martin már nem akar jogi lépéseket eszközölni az F1 ellen

    Most már nem akar jogi lépéseket eszközölni az Aston Martin a 2021-es aero szabályok bevezetése miatt.

    Hetekkel ezelőtt Otmar Szafnauer kikelt magából és igazságtalannak nevezte a nemrég életbe lépő módosításokat. A kanadai-brit csapat vezetője úgy gondolta, hogy a változtatások azért jöttek létre, mert így akarták lassítani a Mercedes. Mivel az Aston Martin is hasonló filozófia szerint tervezte autóját, így ők húzták a legrövidebbet.

    Az amerikai csapatfőnök kihangsúlyozta, hogy először is beszélni szeretnének az FIA-val a helyzetről, ám a jogi lépések megtételét sem zárta ki.

    Lawrence Stroll elhintette azt is, hogy a Liberty Media erőltette némileg a módosításokat, ugyanis azt akarták, hogy a Mercedes stílusú, alacsony hasmagassággal rendelkező csapatok hátrányba kerüljenek.

    Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport szakírója azonban úgy tudja, hogy az Aston Martin feladta a harcot, mivel nem akar a „rossz vesztes” képében tetszelegni. Ezen felül a csapat hadjárata már ott nem indult jól, mikor a csillagosok sem álltak ki mellettük:

    ,,Mindannyian egyetértettünk abban, hogyan kellene leredukálni a leszorítóerőt. Megkérdeztük azt is magunktól, hogy ez minden csapatot és minden koncepciót egyformán érint-e majd, ugyanis attól féltünk, hogy valamelyik versenytárs így előnyhöz jut.” – magyarázta James Allison, a Mercedes technikai igazgatója.

    Az Aston Martin érvelése minden bizonnyal ott omlott össze teljesen, mikor a sportág főszereplői az F1 technikai biztosságának legutóbbi ülésén megvitatták a dolgot.

    ,,A csapatok egyetértettek abban, hogy összes javaslat közül az alvázzal kapcsolatos volt a legjobb és a legbiztonságosabb. A hátsó szárnyak méretét is csökkenthettük volna, ám azt senki sem akarta. Ha valaki felismeri akkor, hogy számára a mostani koncepció komoly hátránnyal bír, akkor biztos elmondta volna.” – nyilatkozta az ügy kapcsán James Key, a McLaren technikai igazgatója.

  • A tiltakozások ellenére kapott zöld utat a Miami Nagydíj

    A tiltakozások ellenére kapott zöld utat a Miami Nagydíj

    Miami városi tanácsa nemrégiben hagyta jóvá azt, hogy a városban Forma-1-es versenyt rendezzenek a jövőben. A pálya középpontja pedig a Hard Rock Café stadion lenne, ami köré terveznék meg a versenypályát.

    A korábbiakban már számtalan hír született arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok keleti partján található Miami is szívesen csatlakozna a Forma-1 versenynaptárához. Azonban a helyi emberek hiába tiltakoztak hevesen az esemény ellen, mostanra már eldőlt, hogy meg fogják tervezni apály alaprajzát a Hard Rock Café stadion köré.

    A helyiek azért ellenezték a versenyt, mivel azt gondolják, hogy a futam csupán a rendezők érdekeit szolgálnák a nagyobb közösség helyett. Mindezt annak ellenére teszik, hogy a szervezők kezdeményezték, hogy tíz év alatt 5 millió dollárt biztosítsanak a közösségnek, valamint gyakorlati lehetőségeket teremtsenek középiskolások és főiskolások számára.

    „A városi tanács átvert mindet és emiatt bármit is tesznek, mérgesek leszünk rájuk,” – nyilatkozta az egyik helyi lakos a WSVN 7 híreiben.

    „A pénz, ami számukra profitáló, nekünk nem az. Ez a legnagyobb problémánk a jelen pillanatban.”

    A politikai dolgokat félretéve, ezen hírek elégedettséggel tölthetik el a Liberty Mediat és az FIA-t, akik a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokolják. Már csak azért is, mivel a Liberty Media egyik nagy terve az volt, hogy a száguldó cirkusz amerikai nézőközönségének is több versenyt biztosítani egy szezonon belül. A Miami Nagydíj mellett pedig az austini verseny sem esne ki a naptárból, szóval ezen tervük ilyen szempontból sikeres lenne.

  • Nem biztos, hogy Domenicali támogatja a pilóták 30 millió dolláros korlátját

    Nem biztos, hogy Domenicali támogatja a pilóták 30 millió dolláros korlátját

    Stefano Domenicali utalt rá, hogy a Forma-1 nem biztos, hogy támogathatja a tervezett csapatonkénti 30 miliió dolláros versenyzői fizetési korlátot. A múlt héten jelentek meg olyan hírek, hogy az FIA és a Liberty Media készen áll egy ilyen javaslat előterjesztésére az istállók felé. Az F1 vezérigazgatója most azonban lehűtötte a kedélyeket a Corriere dello Sport hasábjain:

    „A pilóták különösen fontosak ebben a sportágban. Csak 20 van belőlük, nem 200 vagy még több. Egy csapat két versenyzője a lándzsának a hegye, akikben egyesül egy alakulat elhivatottsága, képviselik több száz ember munkáját. Lewis Hamilton csillogása, vagy azon rizikó amit Romain Grosjean vállalt tavaly Bahreinben mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy ők az egész show szíve.”

  • A versenyzők fizetési plafonja 30 millió dollár lehet majd évente

    A versenyzők fizetési plafonja 30 millió dollár lehet majd évente

    A Forma-1 csapatonként 30 millió dollár fizetési plafont határozna meg a versenyzők fizetésének, és így korlátozná a pilótákra fordított kiadásokat. Az olasz La Gazzetta dello Sport és más szakkiadványok szerint az FIA és a Liberty Media készen áll arra, hogy ezt a javaslatot terjesszék be az F1 istállói felé. Luigi Perna szaktudósító így írt erről:

    „A pletykák szerint eljutottak a végső formához. Az elkövetkezendő szezonokban maximum 30 millió dollár állna rendelkezésre a versenyzők és a tartalékpilóták fizetésére. Bónuszok és személyes megállapodások és jogok nem lennének ebben benne.”

    Ez az intézkedés azonnal érintené a Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton fizetését, aki 45 millió dollár körül keres évente, de Max Verstappen és Charles Leclerc sem lenne épp boldog. A Ferrari versenyzője nyilatkozott is a Corriere della Serának:

    „Van véleményem erről, de szerencsésebb erről inkább az FIA-val beszélnem, mint publikusan. Rámutatnék azonban azon kockázatokra, amelyeket vállalunk a pályán.”

  • Az F1 az új szabályokkal próbálja majd elkerülni a domináns időszakokat

    Az F1 az új szabályokkal próbálja majd elkerülni a domináns időszakokat

    A jövő évi új szabályrendszer nem csak az előzések segítésére, de egy-egy csapat dominanciájának megakadályozására is irányul az F1 új vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint.

    Az olasz januárban vette át Chase Carey helyét a királykategória élén, és elismeri, a hosszú monoton időszakok nem segítenek a sorozat népszerűségének.

    „A Forma-1-ben köröket futunk, egy csapat vagy pilóta győzelmi köreit. Minél hosszabb ez a kör, annál kevésbé vonzó a Forma-1 sok-sok embernek.”

    „Sok munka van az új szabályokban, és nem akarom értük learatni a babért, mert nem én dolgoztam ki őket.”

    „Egyértelmű cél volt, hogy szoros küzdelmeket hozzanak létre, és a pilóták nagyobb különbséget jelentsenek, mint most, amikor az autó határozza meg a teljesítményt.”

    A turbóéra 2014-es kezdete óta a Mercedes zsebelte be az összes címet a hatékonyabb motorjuknak köszönhetően.

    Persze mindenki optimista azzal kapcsolatban, a többiek jövőre behozzák majd a csillagosokat. Domenicali inkább el akarja kerülni, hogy ilyesmire egyáltalán szükség legyen.

    „Ha egy csapat dominál, és változnak a szabályok, akkor meg kell akadályoznunk, hogy ez újra kialakulhasson.”

    „Az új szimulációkkal már jobban értjük a helyzetet. Ez egy fontos fázis, egy felé kell tartanunk, mert az F1-ben mindenkinek ugyanaz a célja.”