Címke: Liberty Media

  • Brawn végleg kiszáll: Már csak a kanapémról nézem majd az F1-et

    Brawn végleg kiszáll: Már csak a kanapémról nézem majd az F1-et

    Ross Brawn megerősítette, hogy a Liberty Mediától való távozását követően befejezi a pályafutását a Forma-1-ben.

    Ő több évtizede dolgozik a száguldó cirkuszban, legutóbb a sportág ügyvezető igazgatói posztját töltötte be. Az F1-es szervezeten belüli pozícióját megelőzően a brit több istállónál is dolgozott, többek között a Ferrarinál a 2000-es évek elején Michael Schumacherrel folytatott domináns időszakában. Brawn arról lett különösen híres, amikor saját csapatot alapított 2009-ben, miután a Honda kiszállt a sportból, és Jenson Buttonnal látványosan megnyerte a bajnokságot. Egy nemrégiben megjelent hír szerint a Ferrarinál csapatfőnöki pozíciót kapott – a Formula1.com-nak írt cikkében Brawn azonban megerősítette, hogy távozik a királykategóriából. Ebben így fogalmazott:

    „Mindent szerettem, amit tettem az elmúlt években. Elmozdultam onnan, hogy egy csapat tagja akarjak lenni – úgy döntöttem, hogy ezt már elégszer csináltam! Ez lett volna az egyetlen dolog, ami vonz. Nagyon szerencsés voltam, hogy a Liberty megadta nekem ezt a lehetőséget, és ez egy szerelemmunka volt. Most jött el az ideje, hogy visszavonuljak.”

    Amióta a Liberty Media 2017-ben átvette a Forma-1-et, a sportág hatalmas népszerűségnövekedést ért el, így Brawn elégedett lehet azzal a munkával, amit a kategóriában töltött utolsó évei alatt végzett:

    „A munka dandárját már elvégeztük, és most egy konszolidációs időszakban vagyunk. 2026-ban jön egy új autó, de az négy év múlva lesz, ami elég távoli nekem, szóval jobb, ha a következő csoport veszi át a stafétát. Úgy gondolom, hogy legjobbkor hagyom el az F1-et. 46 éves pályafutásom szinte minden percét imádtam, és szerencsés voltam, hogy sok nagyszerű csapattal, kiváló versenyzőkkel és remek emberekkel dolgozhattam együtt. Nem változtattam volna semmin se. Az biztos, hogy a feleségem és a családom támogatása nélkül nem tudtam volna megcsinálni, de nem is akartam volna. Mostantól a kanapémon fogom nézni a Forma-1-et, F1-rajongóként szurkolva és átkozódva, és örülök, hogy a sport fantasztikus kezekben van, és ilyen csodálatos jövő előtt áll.”

    Ledobta a bombát az olasz sajtó, a Schumacher-éra nagyágyúja lesz a csapatfőnök?

  • Sulayem: Az FIA és az F1 kapcsolata sosem volt még ilyen jó

    Sulayem: Az FIA és az F1 kapcsolata sosem volt még ilyen jó

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke szerint az irányító testület és a Liberty Media tulajdonában és irányítása alatt álló Formula One Management közötti kapcsolat soha nem volt még ennyire jó.

    Ezzel reagált azokra a pletykákra és színfalak mögötti híresztelésekre, melyek szerint az elmúlt hónapokban feszültségek és egyre nagyobb szakadékok alakultak ki a két fél között, miközben a Forma-1 igyekszik kihasználni a közelmúltbeli sikereket, és világszerte növelni profilját. Magát az FIA-t is számos támadás érte azóta, hogy Ben Sulayem az év elején átvette az irányítást elődjétől, Jean Todt-tól. Kritika érte azt, ahogyan az FIA a Red Bull költségsapka-túllépését kezelte, és a csapatok sem voltak elégedettek azzal, hogy az FIA blokkolta a sprintversenyek számának hatra emelésére vonatkozó javaslatokat a következő szezonra.

    Ben Sulayem azonban tagadta, hogy bármilyen ellentét lenne közte és FOM-os kollégája, Stefano Domenicali között. Ragaszkodott ahhoz, hogy az év során folyamatosan egyeztettek egymással. Még Abu Dhabiban mondta mindezt a médiának:

    „Kétnaponta beszélek Stefanóval, ha pedig nem, akkor ő hív fel. Ez a módja, bármely találkozónk vagy döntésünk előtt. Olyan ez, mint egy házasság, amely örökké fog tartani. Hallgatok rá, ő is hallgat rám, és mindketten tudjuk, hogy ennek a frigynek fenntarthatónak kell lennie és tovább kell mennie.”

    A sprintversenyek helyzete még mindig megoldásra vár, mert az FIA azon az állásponton van, hogy nagyobb részesedést kellene kapniuk a bevételekből, hogy kompenzálják az ezzel járó megnövekedett munkaterheket. Ezért így folytatta:

    „Április 25-én volt az F1 Bizottsági ülés, amikor hirtelen azzal élltak elő: „Oké, szükségünk van még három sprintfutamra.” Nagyjából hat telefonhívást kaptam, hogy „Mi folyik itt?” és „Hol van a sprint javaslat?” Elfogadtuk a szavazást. Tanulmányoztuk. Visszamentem, és a teljes csapatommal átbeszéltem. Az emberek ugyanakkor nem értik, hogy az FIA munkatársai vagy tisztviselői milyen nyomás alatt vannak. Vissza kell mennem a csapatomhoz, és most egy plusz terhelésről kell beszélnünk, majd hirtelen mindenki azt mondta, hogy megosztottság van. Ott kezdődött ez az egész. Az emberek azt feltételezték, hogy amikor a három extra sprintversenyről beszéltem, akkor volt némi véleménykülönbség az FIA és a FOM között.”

    Ben Sulayem elárulta, hogy az FIA és a FOM messze nem állt távol egymástól a véleményükkel. Egységesen törekedtek arra, hogy az F1 sport és kereskedelmi oldalának javítását célzó kezdeményezésekkel haladjanak előre, állítja:

    „Az F1 Bizottságban egyetértünk, és olyan dolgokat szorgalmazunk, amelyek jobbak a sportágnak. Persze, vannak vitás kérdések, de a kapcsolatunk soha nem volt még ilyen jó, ezt határozottan állíthatom, és egyre erősebbé válik. Nagyon jó szakmai és személyes kapcsolatom van a FOM-mal. Erős az érdeklődésem is a sportág iránt.”

    Az FIA a héten jelentette be, hogy a motorsportért felelős ideiglenes főtitkára, Shaila-Ann Rao – a Mercedes F1 korábbi főkonzulja – mindössze hat hónapos megbízatás után távozik a szövetségből.

    Nyerj az FIA-val egy F1 paddock jegyet, illetve meghívót a díjátadó gálájukra!

  • A Forma-1-re is hat az infláció, de megbirkózik a válsággal

    A Forma-1-re is hat az infláció, de megbirkózik a válsággal

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali úgy véli, hogy a Forma-1 átvészelheti a közelgő globális recessziót.

    A sportág bevételei az utóbbi időben csökkentek, de a Liberty Media szerint ez többek között olyan tényezőknek köszönhető, mint például az Orosz Nagydíj megszüntetése.

    „A látogatottság növekedése egyszerűen csodálatos, ami a Forma-1-et illeti, elsősorban az új közönség számára” – mondta Domenicali a Wall Street pénzügyi elemzőinek.

    „Amit elmondhatok és megoszthatok önökkel, az az, hogy már most hihetetlenül sok előregisztrációt látunk a jövő évi jegyértékesítéssel kapcsolatban. Ez tehát jó jel.”

    A csapatok számára azonban a költségek az egekbe szöknek – a költségvetési sapka ellenére is. Az Auto Motor und Sport azt állítja, hogy az infláció miatt a plafonnak 150 millió dollár fölé kellene emelkednie, hogy kezelhetőek legyenek a költségek.

    Domenicali elismeri, hogy a világ recesszióval néz szembe.

    „Európában, ahol élek, egyértelmű, hogy zajlik ez a recesszió” – mondta. „De úgy gondolom, hogy az a mód, ahogyan felépítettük magunkat, ahogyan az üzleteket kötöttük, az megvéd minket, és lehetővé teszi, hogy jó irányba haladjunk.”

    „Mivel világbajnokságról van szó, szét tudjuk teríteni a világban annak kockázatát, hogy egy ilyen helyzetet kezeljünk. Másrészt az a tény, hogy hosszú távú megállapodásaink vannak, csökkenteni fogja ezt a kockázatot.”

    „És nem kihívásként, hanem nagy lehetőségként tekintünk arra, hogy előrelépjünk abban, hogy maximalizálni tudjuk a bevételeket, és monetizálni tudjuk a bevételt, amit az a tény eredményez, hogy a Forma-1 egyre vonzóbbá vált” – tette hozzá az olasz.

  • Az egykori csapatfőnök szerint is jó lesz a Saubernek az Audi

    Az egykori csapatfőnök szerint is jó lesz a Saubernek az Audi

    Ross Brawn szerint az Audi jó döntést hozott, azzal, hogy 2026-ra a Sauberrel szövetkezett.

    Brawn – aki ismert mérnök, csapatvezető, sőt csapattulajdonos is volt – ma már a Liberty Media tulajdonában lévő Forma-1 sportrészlegének ügyvezető igazgatója.

    A pletykák szerint jóval azelőtt le akar mondani, hogy a Volkswagen által birtokolt Audi összeállna a svájci székhelyű Sauberrel a 2026-os gyári szintű együttműködésükre. A 67 éves Brawn szerint az Audi helyesen cselekszik, erről beszélt az f1-insider.com-nak:

    „Igen sikeresek lehetnek, köszönhetően annak, hogy egy már létező csapattal egyesülnek. Mindig választhatod a rossz utat, mint tette azt a Toyota. Ők azért nem voltak sikeresek, mert nem vették át a tudást egy meglévő alakulattól, és nem kombinálták azt a saját technológiájukkal. De pontosan ez a mix az, ami annyira fontos. És a Sauber a megfelelő istálló számukra. A BMW-vel már közel álltak a sikerhez. Remek embereik vannak, jó gyáruk, és ilyesmit nem lehet egyik napról a másikra felépíteni. A Saubernek van egy elég jó szélcsatornája is, amit mi (az F1) is felhasználtunk a jelenlegi szabályokhoz készült modelljeink megalkotásához.”

    Az Audi lesz az új Brawn GP?

  • Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Minden csapat és versenyző részt vesz a Forma-1-ről szóló játékfilmben, amelyben a hollywoodi sztár, Brad Pitt is szerepet kap.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali Austinban, ahol az 58 éves Pitt prominens vendégként vesz részt az Amerikai Nagydíjon, így nyilatkozott:

    „Ez izgalmas, mert minden istálló részt vesz majd benne. Versenyzők is, mindenki.”

    Tanácsadóként Lewis Hamilton is komolyan érintett a projektben, aki még az év elején Hollywoodban is találkozott Pitt-tel és a Top Gun filmproducerével, Jerry Bruckheimerrel, hogy kidolgozzák a forgatókönyvet. Joe Kosinski rendező és CGI-szakértő is részt vesz a projektben, a Forma-1-es csapatfőnökök pedig pénteken a Circuit of the Americas pályán kaptak előzetest a speciális effektek technológiájából. A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek, elmondták, hogy az új Top Gun-filmhez is ugyanezt a technikát használták, és igazán elégedett volt:

    „Különösen lenyűgözött az a technológia, amit bemutattak nekünk. Azt hiszem, jelenleg ők a legjobbak, akik képesek ilyesmire.”

    Greg Maffei, a Forma-1 tulajdonosának, a Liberty Mediának a vezérigazgatója is jelen volt. Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke hozzátette:

    „Szerintem ez egy mega előrelépés lehet a Forma-1-nek általánosságban, úgy, ahogy a Netflix is volt az pár éve.”

    A projektről azon kívül, hogy Pitt egy fiatalabb feltörekvő mellett egy idősödő versenyzőt fog alakítani, egyelőre nem sokat tudni, a forgatás a következő szezon második felében kezdődik.

    10 autós/autósportos film, hogy elüsd a hétvégéket az F1-es szezonkezdésig!

  • Hamilton kiakadt: Miért nem mentette meg senki a W Seriest?

    Hamilton kiakadt: Miért nem mentette meg senki a W Seriest?

    Lewis Hamilton enyhén beszólt a Forma-1-et birtokló Libery Media-nak, amiért nem mentették meg a komoly anyagi gondokkal küzdő W Seriest, akik végül emiatt be sem tudták fejezni az eredetileg tervezett szezonjukat.

    A W Series – ahol csakis kizárólag nők versenyezhetnek – abból a célból lett létrehozva, hogy segítsék a nők helyzetét az autósportban és hogy az itt eltöltött évek után képesek legyenek tovább lépni a Forma-1 felé vezető úton. A női mezőny a hétvégi Amerikai Nagydíjon is versenyzett volna, azonban az anyagi dolgok közbeszóltak.

    A sorozat azt követően jelentett anyagi csődöt, miután kútba esett egy amerikai céggel megbeszélt anyagi megállapodás. A döntés értelmében Jamie Chadwick lett a sorozat bajnoka, immáron zsinórban harmadik alkalommal.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka az Amerikai Nagydíj sajtónapján elmondta, hogy a Forma-1-nek teljes vállszélességgel ki kellett volna állnia és támogatnia kellett volna a W Series-t.

    „100%-ban támogatniuk kellett volna a W Seriest” – mondta a brit rekordbajnok, aki a Magyar Nagydíjon még meg is látogatta a sorozatban versenyző hölgyeket. – A Forma-1 történetében soha nem a nők voltak a középpontban, egyáltalán nem kaptak elég figyelmet.”

    „Ugyan van ez a sorozat, de nem segítik őket igazán, így lényegében esélyük sem nyílik arra, hogy eljussanak a Forma-1-be. Rengeteg ember pedig ezen van kiakadva, hogy miért nem látunk egyetlen női pilótát sem a királykategóriában? Többet kell tennünk ennél, mert ez a jelenlegi helyzet egyáltalán nincsen rendben.”

    A Forma-1 az utóbbi időben óriási népszerűségnek örvend. Ez az új amerikai tulajdonosoknak, és a Netflix sorozatnak is köszönhető, ami miatt számos új szurkoló kezdte el követni a száguldó cirkusz eseményeit.

    Hamilton szerint a Liberty Media-nak „nem kellett volna sokat feláldoznia” a bevételeiből, hogy megmentsék a sorozatot, azonban ezt ők mégsem voltak hajlandók megtenni.

  • Brawn ki akar szállni a Forma-1 irányításából

    Brawn ki akar szállni a Forma-1 irányításából

    Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójaként azt mondja, hogy hátrább akar lépni a jelenlegi szerepköréből.

    Miután a Ferrarinál és a Mercedesnél betöltött vezetői szerepben, sőt, egy évig a Brawn GP csapattulajdonosaként is dolgozott, a 67 éves szakember 2017-ben visszatért az F1-be, hogy a sportág új tulajdonosainak, a Liberty Mediának dolgozzon. A brit most a Sport1-nek viszont így nyilatkozott:

    „Az élet jelenleg inkább a túlélésről szól. A világjárvány és az ukrajnai háború miatt nem volt és nem is annyira könnyű mindenkinek. Ezért lépek hátrébb a Forma-1-ben is.”

    A friss paddock-pletykák szerint Brawn az év végén visszatér a nyugdíjas élethez, ezért így folytatta:

    „Egyértelműen csökkenteni akarok, fogalmazzunk így. Továbbra is rendelkezésre állnék majd a szakértelmemmel, de már nem fogok minden nap egy területért felelni. Ez azt jelenti, hogy többet foglalkozom majd a gyerekeimmel és az unokáimmal, megyek majd horgászni és a kertemet gondozni.”

    Brawn elárulta, hogy a Libertynél betöltött szerepe lényegesen kevesebb nyomást jelent, mint egy csapatnál végzett munka, így kizárja, hogy visszatérjen a boxfalra:

    „Ma már élvezem, hogy segítek új rajongókat bevonzani. Például több női követőnk van, mint volt korábban.”

    Azt mondja, „nagyon elégedett” a 2022-ben bemutatkozott új ground effect aerodinamikai szabályok sikerével is:

    „Az autók közelebb tudnak versenyezni egymáshoz, és egyszerűbben is tudnak előzni, tehát minden jól működött. Az, hogy egyes csapatok jobban alkalmazkodtak a szabályokhoz, míg mások inkább dühöngtek, az a Forma-1-es folklór része. Tudtuk, hogy ez lesz. Különösen a Mercedest érintette, de ők se hülyék. Rá fognak jönni, hogy mi a dolguk.”

  • Horner kiáll az ikonikus versenypályák mellett

    Horner kiáll az ikonikus versenypályák mellett

    Christian Horner azt követeli az F1-től, hogy védje meg az ikonikus és nagy múltú versenyhelyszíneket.

    Jövőre ismét bővül a versenynaptár, hiszen Las Vegas is csatlakozik a versenyrendező helyszínek közé. Ugyanakkor az érvényes szerződéssel rendelkező Katar is szeretne követelni egy hétvégét magának. Ám bejelentkezett Dél-Afrikai is, sőt Kína is visszatérne a kalendáriumba.

    Helyhiány miatt az európai létesítmények kerülhetnek ki a körforgásból. A francia, monacói, belga futamok vannak veszélybe, hiszen idén jár le a szerződésük a sportággal.

    Ám a csapatok és a versenyzők keményen harcolnak azért, hogy az ikonikus helyszínek továbbra is a versenynaptár részei legyenek.

    „Kell lennie néhány versenynek – Monaco, Silverstone, Spa, Monza, Monaco – nagy, történelmi versenyeknek, amiket elkerítünk és megóvunk. Nagyszerű, hogy új helyszínek is csatlakoznak és van érdeklődés, de szükség van az ikonikus és történelmi pályákra is. Olyan lenne, mintha az ATP-ből kikerülne Wimbledon. Ezek a helyszínek részei a történelmünknek és a DNS-ünknek. Mindenképpen hangot fogok adni a véleményünknek, de bíznunk kell azokban az emberekben, akik irányítják ezt az üzletet.” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    A Netflix által készített Drive to Survive növelte a sportág népszerűségét az Egyesült Államokban. Így jövőre már az „új közönségnek” három futamon lesz lehetősége szurkolni. Ugyanakkor emiatt  Spa-Francorchamps húzhatja a rövidebbet.

    „Stefano (Domenicali) tudja mit csinál, ő fogja irányítani a befektetőket. Nyilvánvalóan őket az eredmények vezérlik. Az, hogy hol van nagy érdeklődés a sport iránt, továbbá honnan jönnek a bevételek. Egy plusz futam az Egyesült Államokban, vagy a spa-i verseny? Ezt kell mérlegelnünk.” – tette hozzá Horner.

  • Várhatóan ekkor rendezik majd meg a Las Vegas-i Nagydíjat

    Várhatóan ekkor rendezik majd meg a Las Vegas-i Nagydíjat

    Az első Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat november 16-18 között fogják megtartani. Ez azt jelenti, hogy a harmadik amerikai verseny mindössze egy héttel a jövő évi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt egy héttel lesz lebonyolítva.

    Nem volt egyszerű, de az F1 vezetőinek sikerült elérniük azt, hogy a Forma-1-es mezőny legálisa és problémamentesen száguldozzanak majd a Las Vegas-i éjszakában a híres „The Strip” kaszinói körül.

    Azt eddig is tudni lehetett, hogy Las Vegas csatlakozni fog a száguldó cirkusz versenynaptárához, azonban az még nem volt egyértelmű, hogy meddig lesz érvényes a kontraktusuk. Azonban nemrégiben napvilágot látott egy ezzel kapcsolatos dokumentum, amit az érintett felek is megerősítettek, így rengeteg új dolgot tudhattunk meg a leendő villanyfényes versenyről.

    A 17 oldalas dokumentumban az áll, hogy a verseny időpontja 2023. november 16-18 lesz és a felek 2027-ig állapodtak meg egymással a versenyrendezés jogairól. Mindez azt jelenti, hogy az első Las Vegas-i Nagydíjon akár a jövő évi világbajnoki cím sorsa is eldőlhet és mindössze egy héttel a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt kerül majd megrendezésre.

    Stefano Domenicali és a Liberty Media azon lesznek, hogy Las Vegasnak ez a novemberi időpont maradhasson a fix helye a Forma-1 versenynaptárában. Az viszont már biztos, hogy a bokszutcát és az ahhoz tartozó infrastruktúrát egy 240 millió dollárért vásárolt területen fogják majd felépíteni. Erről maga a Liberty Media elnöke, Greg Maffei beszélt még egy korábbi interjújában.

    2023 lesz az első olyan év 1982 után, ahol egy Forma-1-es szezonon belül 3 különböző, az Amerikai Egyesült Államokban található helyszínre látogat el a mezőny. A királykategória már 40 évvel ezelőtt is versenyzett a Nevada államban található szerencsejáték paradicsomban, csak akkor mellette nem Miami-ban és Austinban, hanem Long Beach-en és Detroit-ban mérték össze a tudásukat a versenypályán.

  • Domenicali elárulta, mikor véglegesíthetik a 2023-as F1 naptárat

    Domenicali elárulta, mikor véglegesíthetik a 2023-as F1 naptárat

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali arra számít, hogy október eleje körül megerősítheti a jövő évi versenynaptár részleteit – mondta tegnap a Liberty Media befektetőinek tartott telefonos értekezleten.

    Domenicali utalt rá, hogy a 2023-as F1-es versenynaptár valószínűleg a maximálisan megengedett 24 futamot tartalmazza majd. A sorozat igyekszik átszervezni néhány versenyhétvégéjét, hogy csökkentse az utazások számát, és ezáltal a költségeket és a károsanyag-kibocsátást. Így fogalmazott:

    „Szeretnénk megtartani a megfelelő flow-t a hatékonyság szempontjából szerte a világon, hogy figyelembe vegyük a márciustól novemberig terjedő naptár igényeit a világon mindenütt. Elképesztően nagy a kereslet a versenyek iránt. Nem tudunk többet mondani, mint amit állítottunk, mert természetesen minden részletet véglegesítünk. Ugyanakkor az biztos, hogy néhány futammal többre számítunk, mint idén, de kevesebbre, mint 25, ez egyértelmű.”