Címke: Liberty Media

  • Tost: Három-négy bajnoki esélyes csapat kell

    Tost: Három-négy bajnoki esélyes csapat kell

    Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke szerint akkor izgalmas egy F1-es szezon, ha legalább három-négy csapat esélyes a bajnoki címre.

    A hibridéra kezdete óta csak a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull tudott futamot nyerni, a német alakulat ráadásul az elmúlt három évben dominálta a sportot. Ross Brawn és a Liberty szeretné valamelyest visszafogni a nagycsapatok költekezési szokásait, elsősorban a fejlesztési területek korlátozása által. Tost szerint az izgalmas F1 kulcsa azonban inkább abban rejlik, hogy több topversenyzőnek legyen lehetősége a győzelmekért harcolnia.

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szabályváltozásoknak csak akkor van értelmük, ha ezáltal a versenyek is érdekesebbé válnak” – mondta Tost. „Nagyobb show-val kell előállnunk, ami magába foglalja, hogy legalább három vagy négy csapat képes legyen a világbajnoki címért küzdeni. Idén több néző figyeli az eseményeket a tévé előtt, mert Hamilton és Vettel között egy roppant érdekes csata zajlik – képzeljük csak el, mi lenne, ha Alonso, Ricciardo és Verstappen is ott lehetne. Fantasztikus lenne, az emberek ezt akarják látni. A Liberty Mediának ezt kell megcéloznia: olyan alapszabályokat hozni, amely segítségével csökkenteni lehet a Red Bull és a két topcsapat, illetve a Red Bull és a középmezőny közötti szakadékot.”

    Az elmúlt évekkel ellentétben immáron a nagycsapatok is kezdik felismerni, hogy a költségvetési status quo fenntartása hosszú távon nem vezethet sok jóra.

    „Rengeteg lehetőség van a pénzspórolásra” – magyarázta Tost. „Ezidáig a nagycsapatok nem akarták csökkenteni a kiadásaikat, nem akartak kevesebb pénzt költeni. Ebben rejlik az egész titok nyitja: mit akarnak a nagycsapatok. Remélhetőleg a Liberty Media megtalálja azt a megoldást, amivel minden fél egyetért. A legfőbb cél a fejlesztési lehetőségek minél mélyrehatóbb megnyirbálása, mert mi a legdrágább ebben a sportban? – a fejlesztés. Ebben az esetben ezt akár a szabályok útján is meg lehet oldani; ez a szabály, évente csak egy vagy két fejlesztést vethetsz be, illetve limitálni kell a fejlesztési területeket.”

  • Mégse Kolles, hanem Vasseur jön a Sauberhez?

    Mégse Kolles, hanem Vasseur jön a Sauberhez?

     

    A hétvége egyik legérdekesebb kérdése az, hogy ki veszi át a Sauber istálló csapatfőnöki szerepét, Colin Kolles, esetleg Frederic Vasseur? A német Auto Bild motorsport van leginkább rajta a témán, és állításuk szerint a francia lehet a befutó. Állítólag már lezárt történet az, hogy a svájci kiscsapat a volt Renault vezérrel folytatja a Forma-1-es szereplését.

    Van persze olyan pletyka is, hogy Vasseur nehezen adná fel a párizsi életterét a német nyelvterületű svájciakért, már csak azért is, mert pár üzleti ügye a Forma-1-gyel kapcsolatban a francia fővároshoz köti. Többek között annak a Spark Racing Technologynak is dolgozik, akik a Formula E autókat is építik.

    A másik jelölt, Colin Kollesről azonban már azt hallani inkább, hogy elesik ettől a lehetőségtől. A német-román állampolgárságú egykori fogorvost állítólag a Liberty Mediánál nem kedvelik. A Magyarországon is tanult korábbi dokinak jó kapcsolata volt Bernie Ecclestonenal, és ez az amerikaiaknak nem tetszik. Ilyen fogadtatás mellett érthető is, hogy semmi kedve Kollesnak újra visszatérnie csapatfőnökként, ezúttal a Sauber élén a Forma-1-be. Ráadásul Monisha Kaltenborn után átvenni a csapatot, most nem épp a legvidámabb tevékenység.

    Ezzel szemben a legfrisebb információk szerint Vasseur már járt is Hinwillben, és az ottani személyzetnek már úgy lett bemutatva, hogy ő lesz Monisha utódja, majd körbevezették a gyárban. Hivatalosan a csapat viszont nem adott még ki semmiféle kommunikációt erről a fejleményről. Mindenesetre legalább akkora hatalmat akarnak adni nekik a svájciak, mint azt kapott Eric Boullier a McLarennél. Vasseur ugyanakkor egy ilyen pozícióért nem szívesen adná fel a párizsi életét. Ezt csak akkor tenné meg, ha egyértelműen ő kapná meg a főszerepet, és a csapat irányítását.

    Ami jelenleg biztos, az a fejetlenség a csapatnál, és lehet hogy már csak puszta formalitás az, hogy leszerződtessék a franciát. Az sem kizárt, hogy Vasseur arra játszik, hogy magasabb fizetést kapjon az új feladatköréért. Napokon belül kiderül majd az igazság.

  • Győzelemmel zárta a szombatot a McLaren

    Győzelemmel zárta a szombatot a McLaren

    A pályán ugyan nem sziporkázik a McLaren, vízen azért győzni tudtak.

    A Forma-1 feltámasztott egy régi hagyományt Kanadában, méghozzá a szerelők rafting versenyét. A Circuit Gilles Villeneuve paddockja mögötti olimpiai evezős tavon ugyanis a 90′-es évek végéig minden évben rendeztek raft megmérettetéseket, melyeken a csapatok saját, egyedi dizájnú hajókkal vettek részt.

    raft
    Fotó. Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A versenyre minden csapat meghívást kapott, azonban a Ferrari, a Mercedes és a Force India nem kívántak részt venni a mókában.

    A versenyt most újra megrendezték, köszönhetően a Liberty Mediának, annyi eltéréssel, hogy a csapatok most nem készítettek egyedi dizájnt.

    A versenyre szombaton, helyi idő szerint este hét órakor került sor és a csapatoknak maguk kellett megépíteniük vízi járművüket is.

    A szórakoztató versenyt végül a McLaren nyerte, bár hozzá kell tenni, hogy csapatukban van egy olimpiai érmes evezős, Tom Stallard is. A McLaren az elejétől kezdve az élen állt, és végig dominált a versenyen.

    A második helyezett a Toro Rosso lett, míg a harmadik helyet a Sauber csípte el.

    raft
    Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
    raft
    Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red BUll Content Pool
  • Steiner: Miért ne lehetne 25 verseny?!

    Steiner: Miért ne lehetne 25 verseny?!

    Pár napja Fernando Alonso fogalmazott meg igen komoly szavakat a Liberty Media naptár bővítési elképzelése ellen, ám akadnak olyanok is akik kifejezetten örülnének, ha minél több verseny lenne egy évben, ilyen például a Haas csapatfőnöke Günther Steiner is.

    Jelen állás szerint a csapatok kénytelenek lesznek alkalmazkodni az új beosztásukhoz, hiszen az új tulajdonos hajthatatlan ebben a témában, jövőre a Liberty közbenjárásának köszönhetően 21 futamos lesz a bajnokság, és a következő években ezen a számon fokozatosan emelnének.

    Nemrég a kétszeres világbajnok, spanyol Fernando Alonso valósággal megfenyegette az új tulajdonost, mondván, ha valóban 25 futam lesz egy évben, akkor ő otthagyja a sorozatot.

    „Fernando szerencsés abban az értelemben, hogy ő megengedheti magának, azt, hogy elmenjen.” Mondta a Haas istálló csapatfőnöke Günther Steiner Montrealban.

    „A pilótákkal ellentétben a csapatoknak nem ilyen könnyű a helyzete. Fontos, hogy előre tudjuk, hogy valóban lesznek-e ilyen hosszú szezonok, hogy megfelelően fel tudjunk készülni.”

    „Ha ezek a maratoni évadok kereskedelmileg megérik nekünk, akkor miért ne legyenek?!”

    „A Forma-1-ben képzeljük el a jövőnket. Azonban nem kényszerítünk senkit, ha lesz olyan csapattag aki túl hosszúnak találja a szezont akkor minden gond nélkül, szabadon távozhat.” -zárta Steiner.

  • Alonso: Ha 25 futam lesz, akkor lelépek

    Alonso: Ha 25 futam lesz, akkor lelépek

    Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy egy-egy változást nem igazán támogatják a Forma-1 aktuális szereplői, akik különféle módon fejezik ki nemtetszésüket, van olyan, akit nem igazán lehet emiatt komolyan venni, de van olyan is, aki igen komoly mondatokat fogalmaz meg, ilyen például a kétszeres világbajnok Fernando Alonso.

     A Forma-1 új tulajdonosai már a legelején egyértelművé tették, hogy számukra az elsődleges szempont a versenynaptár radiális átalakítása lesz. A terveik szerint 25 futam lesz egy évben, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy naptári év egészét nézve minden második héten lenne verseny.

    A csapatok nagyrésze őrültségnek nevezi a Liberty Media tervét, ugyanis a költségek jelentősen megnőnének, illetve a csapattagoknak nagyon kevés ideje lenne a családra és a pihenésre.

    Azon kívül, hogy a Liberty a régi, tradicionális pályákat szeretné visszahozni a versenynaptárba, szeretne még legalább két futamot az Egyedült Államok területén. Olyan nagyvárosokba is szeretnék elvinni a száguldó cirkuszt, mint például Miami, Las Vegas vagy New York.

    A pilóták közül talán a spanyol Fernando Alonso emelte fel legjobban a hangját a naptárbővítés ellen.

    „Mikor 2001-ben debütáltam, akkor még 16 futam volt egy szezonban. Aztán szép lassan elértük az eddigi rekordot jelentő 21 versenyt. Idén pedig 20 futamot kell teljesítenünk. Minden pihenő időre szükségünk lenne. Ha valóban 25 verseny lesz egy évben, akkor én otthagyom a Forma-1-et.” Mondta a kétszeres bajnok egy spanyol tévécsatornának.

    Nem Alonso volt az első – és vélhetően nem is az utolsó – aki nyilvánosan kritizálta a királykategória valamilyen megoldását, szabályát, tervét.

    A Ferraritól többször is próbálták elvenni a történelmi bónuszát (ami nagyjából évi 100 millió eurót jelent), ekkor az olaszok a kiszállással fenyegetőztek. A Red Bull is kimondta, hogyha nem változtatnak a motorszabályokon akkor ők is hátat fordítanak a sorozatnak. Hozzájuk csatlakozott még a Force India, aki az igazságtalan pénzelosztás miatt lépett fel keményen.

    Legutóbb pedig a Mercedes kiszállása röppent fel a sajtóban Eddie Jordan szavai nyomán. Ám ezeket a híreket a Mercedes részéről igyekeztek hamar lezárni, és tagadni.