Címke: Liberty Media

  • A Liberty Media máris eladná a Forma-1-et?

    A Liberty Media máris eladná a Forma-1-et?

    Az amerikai Liberty Media 2016-ban vette meg a Forma-1 jogait, majd a száguldó cirkuszt hosszú ideje irányító Bernie Ecclestone is leváltásra került, és érkezett a helyére Chase Carey. Most akár visszatérhet! A johnwallstreet.com ugyanakkor most úgy tudja, hogy a Liberty vizsgáltatja annak a lehetőségét, hogy milyen hatással lenne az, ha csökkentenék a részesedéseiket a nemzetközi motorsort világban.

    2016-ban a Forma-1-es üzlet értéke 8 milliárd dollár volt.

    Az információt közlő weboldal úgy tudja, hogy a 88 éves Ecclestone akár vissza is vásárolhatja töredék áron a Forma-1 jogait. A svájci Blick idézi is Mr. E-t:

    „Eddig semmi olyat nem láttam tőlük, aminek lenne értelme. Szinte mindent rosszul csinálnak.”

  • Egy második kínai futam is érkezhet a Forma-1-be

    Egy második kínai futam is érkezhet a Forma-1-be

    A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media elismerte, hogy már dolgoznak azon, hogy a jövőben valamikor egy második kínai verseny is bekerüljön a naptárba.

    A száguldó cirkusz egyre jobban terjeszkedik Ázsiában, ennek eredményeként jövőre egy újabb helyszín is feliratkozik a naptárba, méghozzá Vietnam és Hanoi személyében. Kína azonban továbbra is az a térség, ahol a Liberty Media további bővítést szeretne eszközölni.

    Kína Shanghai révén 2004 óta, megszakítás nélkül ad helyszínt egy Forma-1-es futamnak, de hatalmas területe és piaca miatt könnyedén befogadna egy újabb versenyt.

    „Szeretnénk egy második versenyt itt.” – jelentette ki a Forma-1 szponzori kapcsolatokért felelős vezetője Murray Barnett a kínai Xinhua-nak. „Talán nem a közeljövőben, mert már így is zsúfolt a naptár, de megszeretnénk találni a módját egy másik itteni futamnak.”

    „Számos dolgot igyekszünk kipróbálni, hogy nagyobb helyi érdeklődést érjünk el. Nem csak a három napos shanghai-i hétvégén, hanem egy egész éven át tartó aktivitásra van szükségünk.” – tette hozzá.

  • Ecclestone segített Szocsinak a szerződéshosszabbításban

    Ecclestone segített Szocsinak a szerződéshosszabbításban

    Az Orosz Nagydíj promótere elmondta, hogy Bernie Ecclestone segített nekik meghosszabbítani az F1-es szerződésüket 2025-ig. Ezzel a versenynaptárban 2014 óta jelen lévő Sochi Autodromnak már hosszabb időre van élő szerződése, mint a versenyhelyszínek többségének.

    Legutóbbi szerződéshosszabbításukra 2017 márciusában került sor, nem sokkal az után, hogy Ecclestone-tól átvette az irányítást Chase Carey és a Liberty Media.

    „Érdekes szituáció volt.” – mondta a RaceFansnek adott exkluzív interjújában Szergej Vorobyov, a verseny promótere. „Elkezdtünk beszélni a szerződéshosszabbításról Bernie-vel és ő segített nekünk megtalálni a megfelelő módot ahhoz, hogy orosz szponzorokat szerezzünk az eseményhez.”

    „Az Orosz Nagydíjat a VTB és a Lukoil szponzorálja, ők az esemény hivatalos szponzorai, ő pedig javaslatot tett arra, hogyan legyen ez jövedelmező mindenki számára, a szponzornak és a promóternek is. Nem mehetek ebbe bele mélyebben, de ő volt az, aki segített sokkal hatékonyabbá tenni a megállapodást. De ez a megállapodás már Liberty idején lett bejelentve, szóval ez egy remek csapatmunka volt, mondhatjuk úgy. Végül a haszon, amit a VTB és a Lukoil hozott a sportba a marketing tevékenységükkel, aktivitásukkal elég magas, és végtére is ez egy win-win szituáció lett mindenki számára.”

    Vorobyov elmondása szerint konstruktív a kapcsolatuk a Liberty Mediával.

    „Elégedettek vagyunk azzal, ahogy a Liberty bánik velünk és felel a kérdéseinkre. Mindig találunk módot a problémák megoldására.”

    Több verseny promótere is azt szeretné, ha csökkentenék a versenyrendezés díját, Vorobyov azonban azt mondja, Szocsi nem fog csatlakozni a rivális eseményekkel való közös tárgyalásokhoz ezzel kapcsolatban.

    „Két dolog nagyon jó volt Bernie érájában, azt mondanám. Ezek a titoktartás a vele való direkt megállapodás. Ez az, amit mi megtartanánk. Ha majd úgy ítéljük, hogy a ránk kiszabott díj nem fair, akkor beszélni fogunk erről a Liberty-vel, személyes megbeszélésen, minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy bizalmasan kezeljük ezt.”

    „Más pályák megkerestek minket, hogy vegyünk részt bizonyos tárgyalásokon különféle dolgokról, de nem alkalmazunk ilyen megközelítést. Mi örülünk annak, ahogy a Liberty megérti a speciális helyzetünket.”

  • Az asztalra csap a Liberty Media, szorít az idő

    Az asztalra csap a Liberty Media, szorít az idő

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey, az FIA támogatásával noszogatni kezdte a topcsapatokat, hogy fogadják el a költségvetési korlát 2021-es bevezetését.

    Nagyon régóta terítéken van már a költségvetések csökkentésének kérdésköre, amit értelemszerűen a kiscsapatok nagyon szorgalmaznak, míg a nagycsapatok ellenzik.

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Mercedes és a Ferrari abban bízott, hogy 150 helyett 200 millió dollárban állapítják meg a maximális költségvetést, ez azonban olyannyira nem jött be, hogy a Liberty Media még tovább csökkentette az összeget, 135 millió dolláros költségvetési korlátot tervez szabni. Az az elképzelés azonban marad, mi szerint ezt fokozatos csökkentéssel fogják elérni, hároméves ütemben. Így a költségvetési keret 2021-ben 185 millió dollár, 2022-ben 160 millió dollár és 2023-ban már csak 135 millió dollár lenne.

    A Liberty bekeményített, és úgy határozott, hogy a terveiket a csapatok vagy elfogadják, vagy távoznak a bajnokságból, és bár az elképzeléseket még nem véglegesítették, az Auto Motor und Sport szerint az F1 menedzsmentjének kezd elfogyni a türelme ezzel kapcsolatban.

    Mivel az FIA előírásai szerint a sport- és technikai szabályzatot mindig a bevezetés előtt 18 hónappal meg kel határozni, hogy legyen idő a felkészülésre, ezúttal június 30 a határidő a 2021-es szabályok kapcsán.

  • Elmaradt a szerdai F1-es bizottsági ülés

    Elmaradt a szerdai F1-es bizottsági ülés

    A Forma-1-es Bizottság szerdára tervezett genfi ülését egyelőre törölték, tudta meg a RaceFans.

    Egy meg nem nevezett bizottsági forrás szerint nem indokolták meg a törlést, de ugyanott meg fogják majd tartani.

    Egy másik forrás szerint azért halasztották el az ülést, mert nagyon kevés már a határidő a 2021-es szabályok megalkotására.

    „Talán ők (a kereskedelmi jogok tulajdonosa, a Liberty Media és az F1 irányító testülete, az FIA) rájöttek, hogy semmi kézzelfoghatót nem tudnak előadni az F1 Bizottságnak.” – mondta az illető.

    „Minek repüljenek oda az emberek a semmiért? Ez egy nagy káosz; nem látom, hogyan fogják ezt időben kivitelezni. Talán arra kényszerülünk majd, hogy módosítsunk az időkereten…”

    Az F1 jelenlegi szerződése a csapatokkal 2020 végén lejár, a 2021-es sport- és technikai szabályokat pedig 2019 június 30-ig véglegesíteni kell.

    Egy megint másik forrás szerint a Liberty kedden workshopot tartott Londonban a műsorszolgáltatók számára.
    A RaceFans információi szerint külső műsorszolgáltatók számára alacsonyabb díjat ígért a Liberty, míg néhányukét 30 százalékkal megemelték.

  • Domenicali visszatérhet a Ferrarihoz, Alonsoval?

    Domenicali visszatérhet a Ferrarihoz, Alonsoval?

    Egyre több olasz lap, olyanok mint a Corriere della Sport, a La Reppublica vagy az Il Corriere della Sera is azt állítják, hogy Stefano Domenicali visszatérhet a Ferrarihoz. A neve úgy merült fel, hogy leváltanák Louis Carey Camillerit, aki a Ferrari ügyvezető igazgatója.

    2018-ban Vettel újra alulmaradt a világbajnokságon, Maranellóban pedig lázasan elkezdték átszervezni a Forma-1-es csapatukat. Pár napja már ismert, hogy Maurizio Arrivabenétől is megválnak akit leginkább felelőssé tettek ezért, és a helyét Mattia Binotto veszi át. Ugyanakkor nagyon is égető a kérdés, hogy ki lesz alkalmas arra, hogy egyeztessen a Liberty Mediával az új Concorde Egyezményről, ami pont a Ferrari F1-es pénzére komoly kihatással lehet 2020 után. Binotto mindenesetre leszögezte már, hogy neki más a dolga.

    John Elkann elindíthatott egy folyamatot, amit nehéz elhinni: megpróbálja Stefano Domenicalit „haza” hozni, írja Fulvio Solms újságíró az Autosporintben:

    „Domenicali az ideális ferraris, aki egyeztetni tud a jövőbeni szerepükről a Forma-1-ben a Liberty-vel.”

    Stefano Domenicali akkor vezette a Scuderiát, amikor Fernando Alonso volt ott, aki 2010-ben csatlakozott hozzájuk, majd 5 sikertelen szezont tudhattak le együtt, bár háromszor is (2010, 2012 és 2013-ban) második lett a végelszámolásnál. A spanyol jelenleg elhagyta a Forma-1-et, bár nem tudni még azt, hogy végleg, vagy csak ideiglenesen. Domenicali pedig a Lamborghini igazgatója épp.

  • Brown szerint egy B csapat lemond minden esélyéről

    Brown szerint egy B csapat lemond minden esélyéről

    A McLaren főnöke, Zak Brown úgy véli, hogy a „B Csapat” modell – amely például a Ferrari és Haas esetében fennáll -, egyenlő azzal, hogy az adott „B csapat” bedobta a törölközőt, mint a bajnokság résztvevője.

    Az amerikai csapat még 2016-os debütálása előtt kiválasztotta a Ferrarit technikai partnernek, így a nem listázott elemek Maranellóból érkeznek hozzájuk, vagyis azok, melyeket nem kötelező maguknak előállítaniuk. A két csapat kapcsolata bár szabályos, az ellenfeleknek mégsem tetszik, Brown például a „B csapatok” helyzetének tisztázását és korlátozását várja az F1-től és az FIA-tól.

    „Szerintem a Haas kiváló munkát végzett az erőforrásaival, pedig milyen fiatal csapat.” – mondta Brown. „El kell ismerni, amit véghezvittek. Szerintem a Liberty meg fogja vizsgálni a B csapatok üzleti modelljét, mert szerintem a nagy csapatoknak hasznuk származik a B csapatból. Mindenféle előnyük a technikaitól a politikaiig, és láthattuk idén (2018-ban), hogy az emberek szerint ezek megkérdőjelezhetőek.”

    „Szerintem a Forma-1 nem erről szól, ezen változtatni kel a sport egészsége érdekében, és remélem, hogy így is lesz.”

    Brown szerint az ilyesfajta együttműködés mindkét felet előnyökhöz segíti.

    „Úgy véljük, hogy egy B csapat sosem lesz képes versenyezni az A csapattal, miközben ezen üzleti modellel nagyon rövid távon gyorsabban tud versenyképessé válni és fiskálisan jobb helyzetbe kerül. Szerintem így az ember feladja minden reményét az irányba, hogy bajnoki kihívóként versenyezhessen.”

    „Szerintünk lényeges, hogy a Liberty az új Forma-1 világban kivizsgálja ezt, és hogy minden csapat fair és egyenlő esélyekkel versenyezhessen a bajnoki címért, egyenlő feltételek mellett,”

  • Steiner szerint januárban vázolni kell a 2021-es terveket

    Steiner szerint januárban vázolni kell a 2021-es terveket

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a a Forma-1-nek el kell kezdenie megalkotnia a 2021-es szabálycsomagot még ebben a hónapban, annak érdekében, hogy a csapatoknak elég idejük legyen felkészülni a módosításokra.

    Az F1 tulajdonosa, a Liberty Media korábban már bemutatott pár tervet, melyeken egészen más jellegű autók szerepeltek, illetve előirányozták a költségvetési korlát bevezetését és a pénzdíj-rendszer átalakítását. Steiner szerint bár vannak megbeszélések a 2021-es tervekkel kapcsolatban, de még az idei szezon kezdete előtt előrelépésnek kell történnie.

    „Így vagy úgy, de tudnunk kell.” – mondta Steiner. „Nem lehet, hogy ne tudjunk semmit. Az mindig rossz szerintem, ha nem tudsz semmit. „Ha azt mondják, hogy ‘ez lesz’, vagy legalább egy dátumot, akkor már lehet tervezni és koncentrálni. De nem úgy néz ki, hogy így lesz. Jelenleg nagyon sok a beszéd, de nincsenek valós tények a terítéken.”

    „Januárban kapnunk kell valamit, különben nem jutunk előre. A 2021-re koncentrálás most kezdődik, nem az azt megelőző évben, mint más iparágakban. El kell kezdeni, hogy lássuk, mit szükséges megtennünk, mivel úgy fest, hogy a szabályok jelentősen megváltoznak majd és erre fel kell készülnünk.”

    „Ha jön a költségvetési sapka, akkor előre kell tervezni, hogy ne kelljen nem jó döntéseket meghozni.”

    Steiner arról is beszélt, hogy szerinte javult-e az F1 a Liberty Media irányítása alatt

    „Néhány dolog jobb lett, mint vártam, néhány nem, mivel arra számítottam, hogy világos szabályaink lesznek ’21-re, és nincsenek. Más területen szerintem elég jó munkát végeznek. Bejelentették, hogy ’20-ban új verseny érkezik, szóval szerintem jó munkát végeznek ezzel kapcsolatban.”

    „De vannak dolgok, amik kapcsán még egy kis időt kell adnunk nekik, mert változtatások és befektetések szükségesek hozzá. Persze történtek már befektetések, mivel kevesebb pénzt kaptunk, szóval remélem, hogy jó befektetésbe kezdtek és több pénz érkezik majd a jövőben. Ez egy olyan befektetés, amiben hinnünk kell, hiszen ők viszik az üzletet, nem mi.”

  • Lesz élő közvetítés a téli F1 tesztről!

    Lesz élő közvetítés a téli F1 tesztről!

    Matt Roberts, aki a Forma-1 piackutatási igazgatója megerősítette, hogy a királykategória téli tesztje 2019-ben látható lesz majd az F1 TV-n. Az még nem eldöntött, hogy csak ezen az exkluzív platformon lesz-e csak elérhető az adás.

    Amióta 2017-ben  megvette az F1 jogait a Liberty Media, rendre változtatnak az addigi bevett szokásokon, és egyre több élő videót adnak közre, akár az előszezoni tesztekről is, amit viszont egykoron Bernie Ecclestone kifejezetten tiltott.

    A rajongók számtalanszor kifejezték az elmúlt években az igényüket arra vonatkozóan, hogy szeretnék látni az új autókat először a pályán streamelt videó formájában, az előszezoni tesztekről. 2013-ban a Sky már közvetített ilyet, de azt csak az ő előfizetőik láthatták az Egyesült Királyságban és Írországban. Roberts most a Redditen erősítette meg azt, hogy újra lesz közvetítés 2019-ben. A tesztidőszak február 18-án kezdődik, majd márciusban folytatódik.

  • Ecclestone nem hisz abban, hogy lesz Miami Nagydíj

    Ecclestone nem hisz abban, hogy lesz Miami Nagydíj

    Bernie Ecclestone kételkedik abban, hogy a Liberty Media a tervezett második Amerikai Nagydíjat Miamiban fogja megrendezni.

    Az elképzelések a verseny megrendezéséről egyelőre megbuktak, ám az F1 jelenlegi tulajdonosai nem adják fel a küzdelmet.

    ,,Sosem fog összejönni” – nyilatkozta a brit, aki hozzátette, egy utcai pályán nagyon nehéz versenyt szervezni, és a tervek az említett új helyszín beiktatásához túlságosan ambiciózusok. – ,,Úgy tudom, az amerikaiak nem szeretnek pénzt veszíteni. Túlságosan sietnek azzal, hogy új versenyeket tegyenek bele a naptárba. Mikor megérkeztek, azt mondták 25 verseny lesz, ebből hat Amerikába, ám nem tudják, hogy hajtsák ezt végre.”

    A Liberty Media egyelőre Vietnámot hozta be új helyszínként a versenysorozatba, ám a 88 éves ex-tulajdonos anno elutasította a tervet mondván, konkurenciát jelent a Szingapúri és a Japán Nagydíjak számára.

    ,,Én, elengedtem azt a projektet. Ha az ottani embereknek a Formula 1-ről kezdesz mesélni, fogalmuk sincs, miről beszélsz. Jó-e vagy rossz dolog, hogy helyet kaptak, nem tudom. Bárhol lehet találni megfelelő helyszínt, amíg az emberek kilátogatnak a pályára, avagy bekapcsolják a televíziót.”

    Az esetleges Londonban rendezett versenyről a brit így nyilatkozott:

    ,,Évekkel ezelőtt már utána néztünk, túlságosan bonyolult lenne megszervezni és sok lezárással járna a városban. Rengeteg tárgyaláson vettünk részt az ügy kapcsán, a végén pedig 3 millió fontnál tartottunk, akkor azt mondtam: ez azoknak a vizes üvegeknek az ára, ami az elkövetkezendő tárgyalásainkhoz szükségesek, ezért inkább felejtsük el az egészet.”