Címke: Liberty Media

  • Vettel: Mi nem a saját érdekünket nézzük mikor a 2021-es szabályokról beszélünk

    Vettel: Mi nem a saját érdekünket nézzük mikor a 2021-es szabályokról beszélünk

    Sebastian Vettel szerint a pilótákat nem az önös érdekek motiváljak, mikor az ötleteiket hangoztatják a 2021-es szabályváltoztatásokkal kapcsolatban.

    Két év múlva drasztikusan megváltozhat, mint a technikai és mind a sportszabályzat az F1-ben. A nagymértékű változásra azért van szüksége, mert a résztvevők egy izgalmasabb bajnokságot szeretnének látni és azt akarják, hogy, többen is esélyesek legyenek a végső győzelemre.

    Az FIA és a Liberrty Media ezért úgy döntött, a változásokat hozó regulák megalkotásának folyamatába az alakulatok és a pilótákat is bevonják. Az új szabályzat számításaik szerint ez év októberében fogja elnyerni a végleges formáját, így az istállóknak elég idejük lesz arra, hogy felkészüljenek és már az új szabályoknak megfelelően kezdjék el az autók tervezését 2020 nyarán.

    Vettel örül annak, hogy a versenyzőnek is van beleszólása az új szabályok megalkotásában, ugyanis a német úgy véli, csak a pilóták képesek arra, hogy félre tegyék a személyes érdekeiket és a sport előre lepésnek megfelelő döntést hozzanak.

    ,,Igen, örülök annak, hogy minket is bevontak, ez egy pozitív aspektus volt a részükről. Ez egy nagyszerű lehetőség a számunkra, mert elmondhatjuk azt, ami a fejünkben van. Talán csak mi leszünk az egyetlenek az aszaltnál, akinek nem lesz semmi hátsó szándéka. Ösztönösek vagyunk és törődünk a sporttal, és ez egy nagy esély számunkra és mindenki más számára is, ugyanis úgy vélem olyan dolgokat is felvethetünk, amire talán a többiek nem is gondoltak eddig. Mi egy belső perspektívát tudunk mutatni, ezért az emberek meghallgatnak minket és egyet is értenek velünk. Most azonban, meg kell várnunk mi, lesz a következő lépés, talán egy kis politika egy kis taktikai húzás, viszont ahogy már mondtam, mi szeretnénk ebből kimaradni. Mi csak azt mondjuk, ami szerintünk mindenki számára előnyös lehet, és előre mozdítja az F1-et. Nem a saját érdekeinket nézzük, azt szeretnénk elérni, hogy mindenki, aki szereti ezt a sportot, a jövőben még jobban tudja majd élvezni.” – nyilatkozta Vettel.

  • Sao Paulo kormányzója megerősítette, az F1 nem távozik Interlagosból

    Sao Paulo kormányzója megerősítette, az F1 nem távozik Interlagosból

    Hiába a lejáró szerződés, és a versenyt rendezni akaró Rio de Janeiro, a Forma-1-es Brazil Nagydíj helyszíne továbbra is Interlagos marad, legalábbis Sao Paulo kormányzójának állítása szerint.

    Brazília új elnöke, Jair Bolsonaro felvetése volt, hogy a száguldó cirkusz költözzön Rióba, legalábbis a külvárosába, ahová motorsport komplexumot építtetne. Korábban azt is mondta, hogy már 2020-tól ott lesz a verseny, azonban arra az évre még Interlagosszal van szerződése a Forma-1-nek, de ezutánra már nincs.

    Mindenesetre a legújabb fejlemény ezzel kapcsolatban az, hogy Joao Doria, Sao Paulo kormányzója mindenkit biztosított arról, hogy a nagydíj marad Interlagosban.

    „A Forma-1 nem fogja elhagyni Sao Paulót. Biztos, hogy folytatni fogjuk. Rio nagyon szerette volna az F1-et, de nem fog elmenni innen. Nem engedjük meg, hogy elmenjen. Megegyeztünk pár dologban a Libertyvel, szóval lesz folytatás Sao Pauloban.”

  • Williams kevesebb futamot akar

    Williams kevesebb futamot akar

    Az már szinte biztos, hogy jövőre 22 futamos lesz a Forma-1-es szezon, ám Claire Williams nem igazán rajong, sőt inkább kevesebbnek örülne.

    2020-ban két új helyszín lesz a versenynaptárban, a debütáns Vietnám és a visszatérő Zandvoort, míg várhatóan Németország és Spanyolország kikerül. Utóbbi azonban még megmenekülhet, hiszen a katalán kormány mindent megtesz a futamért.

    A Liberty Media pedig 22 futamos versenynaptárt szeretne, amit a csapatoknak előbb el kell fogadniuk, ami állítólag meg is történt. Ám Claire Williams elmondta, hogy jobban örülne ha nem több, hanem kevesebb verseny lenne.

    „Korlátozni kellene a futamok számát, a 21 egy megfelelő maximum lenne a véleményem szerint. Személy szerint kevesebb futamot szeretnék látni, mert így csökkenne a kínálat, de növekedne a kereslet, az a közgazdaságtan alapja, akár csak a versenyzésé. Ha túl sok futamot raksz be a naptárba, akkor ez már negatívan hatást mutatna sok embernél, amikor valami más sportesemény vagy egyéb dolog van vele egy időben.” – magyarázta.

    „A másik megfontolás meg inkább személyes alapú. Ha növeled a versenyek számát akkor a teljesítmény tekintetében még nagyobb nyomás nehezedik a csapatokra. Milyen gyakran akarnak otthonról távol maradni, így a munka és magánélet egyensúlya nehezebb lenne. Ráadásul a kisebb csapatoknál, és kisebb költségvetéssel rendelkezőknél, mint például nálunk, nehéz elképzelni, hogy hogyan tudnánk lemenedzselni egy szezont, ha 21 versenynél több lenne.” – tette hozzá.

  • Carey szerint az F1 is tesz a fenntarthatóságért; jön a szintetikus üzemanyag?

    Carey szerint az F1 is tesz a fenntarthatóságért; jön a szintetikus üzemanyag?

    A Liberty Media és Chase Carey igyekszik a fenntarthatóság irányába terelni a Forma-1-et. Ezzel kapcsolatban új PR kampányt indítanak, melynek célja, hogy azokat a fejlesztéseket népszerűsítsék, melyeket a sport alkotott.

    Carey megerősítette, hogy a Forma-1 együtt dolgozik olajvállalatokkal, hogy szintetikus üzemanyagot hozzanak létre a Forma-1 számára.

    Carey szerint a Forma-1 igenis élenjár a fenntarthatóságért való törekvésekben, azonban ez nem kap kellő figyelmet.

    „Az egyik prioritásunk, és ezért többet is fogunk tenni, egy el nem mondott történet az F1-ben. A hatalmas lépések, melyeket megtettünk a fenntarthatóság tekintetében.” – mondta Carey a Motorsport.comnak.

    „Pár éve a hibrid erőforrás bevezetése hatalmas lépés volt az üzemanyag hatékonyság tekintetében, miközben a teljesítmény megmaradt. És keményen dolgozunk az olyan dolgokon, mint például a szintetikus üzemanyagok, együtt dolgozunk az olajiparral, szintetikus üzemanyagon, bioüzemanyagon, hidrogén-üzemanyagon.”

    „És úgy gondolom, hogy már látni fogják, hogy mostantól, az év végiéig sokkal inkább előtérbe kerül majd a fenntarthatóság kérdése.”

  • A Liberty a fizetős csatornákra tenné a közvetítéseket

    A Liberty a fizetős csatornákra tenné a közvetítéseket

    A Liberty Media továbbra is azt fogja szorgalmazni, hogy a Forma-1-es közvetítések az ingyenesen elérhető tévécsatornákról fizetősre kerüljenek az egyes országokban.

    Mindeközben az a hír járja, hogy például Olaszországban a fizetős Sky lemond a közvetítési jogokról, melyekre szívesen lecsapna az ingyenesen fogható Rai. Úgy tudni, Chase Carey szeptemberben fog egyeztetni a Rai delegáltjával.

    Alapvetően azonban Carey és a Liberty továbbra is azt erősíteni, hogy az F1-es közvetítések elkerüljenek az ingyenes csatornákról, mert „ebbe az irányba halad a világ”.

    Ugyanakkor kérdéses, hogy ez-e a jó irány, legalábbis addig, míg a nézettség amúgy sincs a helyzet magaslatán.
    Az üzleti F1-es újságíró, Christian Sylt a Forbes-ban arról írt, hogy az elmúlt 11 évben 18%-kal csökkent a tévés nézettség.

    A Liberty Media szerint sokkal jövedelmezőbbek fizetős és online megoldások, cserébe viszont csökken a közönség.
    Carey el is ismeri, hogy idén is csökkent a nézettség, de hozzáteszi, hogy ez valójában rendben van.

    Mindezzel párhuzamosan az F1 próbálgatja új internetes streaming szolgáltatását, az F1 TV-t, ami azonban a Bank of America Merrill Lynch szerint nem fog bevételt hozni még pár évig.

    Miközben tehát a fizetős csatornák felé tart a Forma-1, a magyar közönségnek nem kell aggódnia, Magyarországon ugyanis 2022-ig biztosan a közszolgálati adó(ko)n, az M4 Sporton marad a közvetítés.

  • Sokkal nagyobb amerikai jelenlétet szeretne az F1-ben a Liberty Media

    Sokkal nagyobb amerikai jelenlétet szeretne az F1-ben a Liberty Media

    A Liberty Media továbbra is azon dolgozik, hogy az Egyesült Államok nagyobb szerepet kapjon a jelenlegi Forma-1-ben. Chase Carey elmondása szerint szeretnének egy újabb amerikai futamot, mindenképpen látnának egy amerikai versenyzőt is a sorozatban illetve nem lenne ellenükre az sem, ha a Haasnál is sikeresebb amerikai istálló lenne tagja a sorozatnak.

    Az már biztos, hogy jövőre 22 futamos lesz a szezon, ami nem mindenki tetszését nyerte el, ám a Liberty Media nem áll le, 2021 után még több versenyt akarnak. Chase Carey elmondta, hogy egy második amerikai versenyhelyszínt is szeretnének olyan városban, mint Las Vegas vagy Miami, illetve más vágyait is kifejtette.

    „A következő hetekben lesznek egyeztetéseim az érintett felekkel, de már egy hónappal ezelőtt is volt egy. Ezen kívül szeretnénk, ha lenne egy amerikai versenyző is a mezőnyben. Ehhez azonban valószínűleg több idő kell majd. A Haas személyében van egy amerikai csapatunk, azt viszont támogatnánk, hogy ha lenne még egy, aki sokkal sikeresebb is egyben.” – jelentette ki Carey.

  • Szaúd-Arábia is csatlakozhat a Forma-1 versenynaptárához 2021-től?

    Szaúd-Arábia is csatlakozhat a Forma-1 versenynaptárához 2021-től?

    A Liberty Media egyik legfontosabb célja, hogy minél több helyszínre eljuttassák a Forma-1-et. Egyes források szerint Chase Careyék most éppen Szaúd-Arábiával tárgyalnak egy lehetséges 2021-es versenyről.

    A London Times forrásai szerint a két fél már számos beszélgetésen túl esett az előző hónapokban. Rebeca Clancy azt is hozzátette, hogy a csapatok véleményét is kikérték az új helyszín kapcsán, amelyet gyakran vádolnak meg az emberi jogok megsértésével.

    Azonban a szabályok szerint maximum 21 verseny lehet egy szezonban, 2020-ban pedig ezt a számot 22-re szeretnék növelni. Ha Szaúd-Arábia is csatlakozna, akkor ez a szám pedig még nagyobb lenne, és ez akár vissza is üthet, ugyanis egyes csapatok már a 21 helyszínből álló versenynaptárt is soknak találják.

    „Ha előre tekintünk 2021-re, akkor lehetséges, hogy akár 24 verseny is lehet,” – véli a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto. Claire Williams pedig elmondta, hogy nagyon félnek attól, hogy a versenyek száma akár 24-re vagy 25-re is megnőhet majd az elkövetkező években. „Nehéz lenne az itt dolgozó embereknek, ha még többet kellene utazniuk. Az autó fejleszteni 21 versenyen keresztül emberpróbáló feladat, ha pedig 25 versenyen keresztül kellene fejlesztenünk, az már szinte lehetetlen lenne,” – véli Sir Frank Williams lánya, aki immáron a a grovei istálló vezetője.

  • 2020-ban már nem menti meg a Mercedes a Német Nagydíjat

    2020-ban már nem menti meg a Mercedes a Német Nagydíjat

    A Mercedes nem menti meg újra a Német Nagydíjat. Amikor már egy éve is viharfelhők voltak Hockenheim felett, akkor a német autógyártó sokszoros konstruktőri bajnokként is beszállt a buliba. A 2019-es versenyen bizony hangsúlyos is volt a jelenlétük. A Mercedes volt a névadó szponzora is az eseménynek, és mindenütt látható volt a csillag, a csapat különleges festéssel rukkolt elő, és régi ruhákban ünnepelték azt, hogy 125 éves a motorsport történelmük.

    Hockenheim azonban egyre valószínűbb, hogy kimarad a 2020-as versenynaptárból. Mentőövet dob-e a Mercedes? Erről beszélt a Speed Weeknek Toto Wolff, a a csapat vezetője:

    „Az idein próbáltunk segíteni a tőlünk telhető legjobb formában. A tavalyi szerződésünk velük eléggé spontán volt, és nem is állunk készen egy folyamatos jelenlétre. Nem is hinném, hogy szerencsés lenne a Forma-1 és a Liberty Media üzletébe belefolyni. Ők döntik el azt, hogy hova megyünk, és hova nem.”

  • A Renault nincs elköteleződve az F1 iránt 2020 utánra

    A Renault nincs elköteleződve az F1 iránt 2020 utánra

    A Renault jövője a McLaren partnereként még kérdéses.

    Lehetett hallani pletykákat, hogy a McLaren visszaválthat Mercedes motorokra 2021-től, a Williamsnek pedig újra a Renault szállíthat motort. Ezt mindkét brit csapat cáfolta. Claire Williams azt mondta az Auto Motor und Sportnak, hogy „sosem beszéltek a Renault-val”. Egy McLarenes szóvivő pedig elmondta, elégedettek a franciákkal.

    A Renault viszont egészen eltérő választ adott. A csapatfőnök, Cyril Abiteboul elárulta, hogy még nincsenek is elköteleződve a Forma-1 mellett 2020 után. Állítólag nem tetszik nekik, hogy a Liberty Media a Ferrari-Red Bull-Mercedes hármasnak engedményeket adott a 2021-es szabályok tárgyalása során.

    „A szerződésünk a McLarennel 2020 végéig szól” – válaszolta Abiteboul a McLarennel való együttműködésről szóló kérdésre. „Jó partnerek, még ha most előttünk is járnak. Először is azonban az a kérdés, hogy mi lesz a Forma-1-el 2020 után. Aztán majd meglátjuk.”

  • Egyre több a probléma Rio 2021-es versenye körül

    Egyre több a probléma Rio 2021-es versenye körül

    Nem indul jól a Forma-1 új pályájának az építése Rio de Janieroban. Múlt hónapban derült ki, hogy a 2021-es Brazil Nagydíj tervezett helyszínén a publikus tenderek kapcsán már a valaha a városban látott legnagyobb mértékű korrupció ütötte fel a fejét.

    Rio igazságügyi osztálya ezért teljesen felfüggesztette az ajánlattételi folyamatokat, hivatkozván a hatástanulmány hiányára. Egy bíró a Globonak így nyilatkozott:

    „Az aktában összegyűlt információk szerint környezetkárosodással járna a megépítése.”

    A Rio Motorpark válaszában megerősítette, hogy meg fog felelni minden tekintetben, valamint jelenleg is tart egy nagy környezeti hatásvizsgálat. Júniusban a Liberty Media részéről Chase Carey találkozott Jair Bolsonaro brazil elnökkel, aki közölte, hogy 2021-ben 99%, hogy Rio rendezheti majd az országban a Forma-1-es versenyt.