Címke: Liberty Media

  • Carey belátja, fárasztó lenne az évi 25 verseny

    Carey belátja, fárasztó lenne az évi 25 verseny

    Chase Carey azt tapasztalta, hogy a 25 futamos versenynaptár ötlete nem túl népszerű a Forma-1-es paddockban.

    Már jövőre is rekordhosszúságú szezonunk lesz 22 hétvégével, azonban a 2021-es szabályváltoztatásokkal párhuzamosan még tovább emelné a Liberty Media a versenyek számát, akár 25-re.

    „Tisztában vagyunk vele, hogy a fáradtság egy nagyon fontos faktor a sportban, és hogy muszáj limitálnunk a versenyek számát” – nyilatkozta Chase Carey, a Forma-1 vezérigazgatója. „Még mindig úgy érezzük, van egy kis mozgásterünk, de ha az ember megkérdez egy csapatot vagy pilótát, ők a 21 versenyt preferálnák a 22-23 helyett.”

    Hiába lesz ugye 22 verseny jövőre, az ezzel járó munkaterhelés-növekedést kompenzálja az, hogy kevesebb teszt lesz – télen és a szezon közben egyaránt.

    „A versenyhétvégéket is megpróbáljuk kevésbé megterhelővé tenni azzal, hogy a csapatoknak nagyobb rugalmasságot adunk” – tette hozzá.

    A szándék a naptár kibővítése mögött pedig az, hogy a potenciális versenyhelyszínek érdeklődése egyre csak nő: „Minden kontinensen vannak pályák, melyekkel tárgyalunk, kivéve az Antarktiszt. Nyilván a teherbírásunk limitált és a kereslet az jobb, mint a kínálat. Arra törekszünk, hogy ha jön egy új verseny, az hozzon valami különlegeset a Forma-1-be. Azt pedig el akarjuk kerülni, hogy az alapvető pályák kiadásai növekedjenek, ezek az európai, nagy történelemmel bíró versenyeink. Ezért hosszabbítottunk nemrég Silverstone-al és Monacóval.”

  • A Kanadai Nagydíj főnökének egyáltalán nem tetszene a kétnapos F1

    A Kanadai Nagydíj főnökének egyáltalán nem tetszene a kétnapos F1

    Francois Dumontier, a Kanadai Nagydíj promótereként elismerte, hogy a kétnapos Forma-1-es hétvége bevezetése ellen kampányolt. Mint az ismert, a Liberty Media azon dolgozik, hogy kibővítsék 25 versenyesre a Forma-1 naptárát egy szezonban, és ez hozott egy olyan ötletet, hogy egybegyúrnák az edzéseket szombatra, az időmérő és a verseny pedig vasárnap lenne. Montreal azonban kiakadt ezen, és Francois is:

    „Egyike voltam azoknak, akik ellenzik ezt. A pénteki nap nagyon is fontos nekünk.”

    Kompromisszumos megoldásként 2021-től azonban gyakorlatilag a csütörtöki kötelezettségeket megszüntetnék, de Dumontier elmondta a Le Journal de Montrealnak, hogy ezzel sem ért egyet:

    „Voltak kétségeim, mióta hallottam ezt a tervet. Austinban aztán beszéltünk erről, és megnyugodtam. Igaz, hogy a versenyzőknek nem kell majd ott lenniük már csütörtökön, de a szerelőknek ugyanúgy dolgozniuk kell majd az autókon, tehát nagy változást ez nem hoz majd.”

  • Räikkönen szerint az izgalom fontosabb a gyorsaságnál

    Räikkönen szerint az izgalom fontosabb a gyorsaságnál

    Kimi Räikkönen üdvözölte a változást, hogy az autók lassabbak lesznek, de szorosabb versenyzést tesznek majd lehetővé a 2021-es szabályváltozásokat követően.

    Miután az F1 és az FIA közösen bemutatták az új szabálytervezetet, sokak ellenszenvét váltotta ki, hogy az autók előzetes szimulációk alapján 3-3.5 másodperccel is lassabbak lehetnek körönként. A tervezők is elismerték, a koncepció nem a sebességet, inkább az előzés megkönnyítését célozta meg.

    Räikkönen, a mezőny rangidős versenyzője elégedett az új iránnyal, és nem hiszi, a tempó csökkenése hátrányos lesz a sport és a nézők számára.

    „Nem hiszem, hogy néhány másodperc számít bármit is. Az időmérőn persze igen. De ahhoz képest a versenyen is lassulunk ennyit.”

    „Ha 10 másodperccel lennénk is lassabbak, de izgalmasabb a verseny, akkor sem érdekel senkit, aki kívülről nézi. A köridők így is évről évre változnak.”

    Max Verstappen, fiatal titánként ugyancsak elfogadná a lassabb tempót, de nincs annyira meggyőzve, mint Räikkönen.

    „Két-három másodperc még belefér, ennyire szeretnénk lenni a mostani tempótól. Négy-öt… Az már egy kicsit lassúnak tűnik.”

    Azt ő is elismerte, addigra a fejlesztések valószínűleg csökkenteni fogják kicsit a különbséget.

    „Még nagyon az elején vagyunk, a csapatok biztos kitalálnak valamit addig, kicsit máshogy néznek ki majd az autók. Majd meglátjuk, hogyan alakul.”

  • Komoly ellenállásba ütközött a Miami Nagydíj

    Komoly ellenállásba ütközött a Miami Nagydíj

    Egyre nagyobb ellenszéllel találkozik a Liberty Media a Miami Nagydíj kapcsán, pedig minden vágyuk, hogy a városban Forma-1-es futamot rendezzenek.

    Arról már beszámoltunk, hogy a Liberty Media megállapodást írt alá a futamrendezése kapcsán. Így pedig már a pálya helye és kialakítása is nagyjából kialakult.

    Miami városi tanácsa a múlt héten ült össze, ahol a futam kérdése is napirendre került. A tagok pedig egyhangúlag a verseny ellen foglaltak állást. Ráadásul több helyi csoportosulás is létrejött, akik igyekeznek megfúrni a Forma-1-es futamot.

    Ezen tiltakozás mögé állt be a Miami-Dade nevű bizottság is. Ők kimondták, hogy a Forma-1-es pálya vonalvezetéshez szükséges útlezárások betiltásra kerültek, és az futam engedélyezéséhez nyilvános meghallgatásra lesz szükség.

  • Danner: Nem lesz Schumi-mánia Mick debütálásakor az F1-ben

    Danner: Nem lesz Schumi-mánia Mick debütálásakor az F1-ben

    A korábbi autóversenyző és egyben német szakkommentátor Christian Danner szerint Mick Schumacher várható Forma-1-es bemutatkozása nem ad új löketet a „Schumi-mániának”. A Ferrari csapatfőnök Mattia Binotto már kifejtette, hogy 2020 egy döntő éve lesz a 20 éves Schumachernek, mert egyre valószínűbb, hogy marad egy újabb évet a Formula 2-ben. Danner szerint a legendás Michael Schumacher fia előbb vagy utóbb bemutatkozhat a királykategóriában, és ezt el is mondta a t-onlinenak:

    „A dolog azonban nem lesz összehasonlítható a korábbi Schumi-mániával. Micket egyértelműen örömmel várják a Forma-1-ben, de nem lesz olyan hatással a német közönségre, ahogy volt az az apjával.”

    Reméli azonban, hogy Schumacher jövője pozitívan befolyásolja Németország visszatérési kísérletét a versenynaptárba. Szerinte ezt a Liberty Mediának is át kellene gondolnia, hiszen egy fontos piacról beszélünk:

    „Az, hogy Hockenheim nem tud ugyanolyan szerződést aláírni mint Azerbajdzsán vagy Abu Dhabi, az mindenki számára világos. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy Németországban támogatjuk a labdarúgást, a futballt és a focit is. Semmi problémám nincs a labdarúgással, de a motorsport egy olyan sportág, amelynek önmagát kell támogatnia. Ki fizeti Abu Dhabiban a számlát? A kormány. Hanoiban? A kormány. Még a katalánok is találtak büdzsét a nagydíjuknak, ahogy a franciák is EU-s pénzeket használnak fel erre. Mi vagyunk az egyetlenek, akik csak ott állnak, és azt mondják, hogy nincs semmink se.”

  • Barcelona 2021-ben is szeretne Forma-1-es futamot

    Barcelona 2021-ben is szeretne Forma-1-es futamot

    A Spanyol Nagydíj szervezői azon dolgoznak, hogy Barcelona 2021-ben is tarthasson Forma-1-es versenyt. Sokáig úgy nézett ki, hogy kiveszik őket a versenynaptárból, aztán csak megegyeztek 2020-ra, egy egyedi egy éves szerződés keretén belül a Liberty Mediával. Ez váratlanul érte a Forma-1-es csapatokat is, de végül így 22 versenyre készülhetnek jövőre. Barcelonában most arra készülnek, hogy megkezdjék az előkészítő tárgyalásokat 2021 miatt a Libertyvel. A pályaigazgató Joan Fontsere az El Mundo Deportivonak nyilatkozott:

    „Feltehetően amiket idén kidolgoztunk, azt nem fogják elvetni. Ez ugyanis az alapja a jövőbeni szerződéseinknek. Célunk, hogy folytathassuk, hogy a Forma-1-gyel egyetemben a legmagasabb szintű rendezvények legyenek nálunk. Amikor az idei szezon véget ér, megkezdjük az alapozását a jövőbeni egyeztetéseinknek. A tárgyalások azonban még nem kezdődtek el.”

  • Lehto megkérdőjelezi a versenyek számának létjogosultságát

    Lehto megkérdőjelezi a versenyek számának létjogosultságát

    A korábbi F1-es pilóta, JJ Lehto aggódik, hogy nem lesz miért megnézni a maradék három versenyt, ami még hátravan a 2019-es szezonból.

    A hétvégén Austinban Hamilton ugyanis már azzal bebiztosíthatja hatodik címét, ha nyolcadik helyen végez. És utána még marad két futam, a Brazil és Abu Dhabi Nagydíj.

    Mire figyeljünk majd akkor?” – teszi fel a kérdést Lehto.

    A konstruktőri bajnokság már eldőlt, a pilóták nemsokára el fog. Tisztán látszik, Valtteri lesz a második.” – nyilatkozta a finn Iltalehtinek.

    Remélhetőleg lesz egy kis harc a harmadik helyért Verstappen, Vettel és Leclerc között. De ez is csak azért érdekes, mert így dől el,  ki lehet majd az FIA gálára. Most úgy tűnik, Leclerc fog.”

    A kilátás egy újabb (sorozatban harmadik)  „tét nélküli” szezonzárásra felveti a kérdést, hogy nincs-e túl sok verseny a naptárban. Ráadásul jövőre 21 helyett 22 futamot rendeznek majd, de a tervek szerint ez a szám még tovább fog nőni.

    Már sokan mondták, 16 verseny elég. De a Liberty túl sok versenyt akar egy évben tartani.” – jegyezte meg Lehto.

  • Az F1 jövőjéről tárgyaltak tegnap: Nem lesz sprintfutam jövőre

    Az F1 jövőjéről tárgyaltak tegnap: Nem lesz sprintfutam jövőre

    Tovább formálódik az F1 jövője, legalábbis ami a 2021-től érvénybe lépő szabályokat illeti.

    Mindenki nagyon szeretné, ha a szabályokat fixálnák végre, de a tízből hat F1-es csapat azonban nem igazán ért egyet a Liberty Media által vázolt tervekkel. Ezekről legutóbb tegnap, Párizsban üléseztek a csapatok az FIA-val és a Liberty-vel.

    A fordított rajtrácsos indulást és a kvalifikációs sprintfutamot 2020-ra leszavazták, ahogy azt is, hogy a csütörtököt és a pénteket hagyják ki a versenyhétvégéből.

    „Alapos elemzés után arra a következtetésre jutottunk, hogy a legjobb megoldás az, ha az eseményt (versenyhétvégéket) három napon rendezzük, felülvizsgálva a pénteki nap formátumát, de a többi napot változatlanul hagyva, szombaton kvalifikációt, futamot vasárnap tartva.” – mondta az F1 sportigazgatója, Ross Brawn. „Annak érdekében, hogy megfeleljünk a csapatok igényeinek, és egy kicsit növeljük a nagydíjak számát, mely jövőre 22 lesz, fontolóra vettük a menetrend átszervezését, hogy a csapatok és versenyzők egy nappal később érkezhessenek.”

  • Túl keveset mutatják őket a tévében, a Libertyhez fordult a McLaren

    Túl keveset mutatják őket a tévében, a Libertyhez fordult a McLaren

    Idén már nem egyszer adott hangot csalódottságának a McLaren, miután az előkelő helyen autózó versenyzőit, de legfőképpen Carlos Sainzot alig mutatták a tévében a futamok során.

    A legendás brit istálló a motorváltás óta komoly felszálló ágban van, ami az eredményekben is igencsak megmutatkozik. A pilóták Norris és Sainz legtöbbször az élcsapatok mögött fejezi be a versenyeket, simán megelőzve a közvetlen riválisaikat.

    Carlos Sainz a spai futam után azonban kifakadt, ugyanis utólag visszanézte a közvetítést és a verseny egésze alatt csupán 15 másodpercig mutatták őt.

    „Nem tudok ebbe részletesen belemenni, de azt tudom, hogy a csapat és a szponzoraink nem boldog emiatt a tény miatt.” – mondta még Belgium után.

    A McLaren fiatalja Japánban is eredményes futamot zárt, ahol az ötödik lett, ám a rali világbajnok édesapja hasonló problémákra panaszkodott, mint a fia korábban, vagyis Sainz láthatatlan volt Suzukában.

    Enzek apropóján a McLaren pedig már lépésre szánta el magát.

    „Már dolgozunk ezen az ügyön. Számos beszélgetésünk volt már erről a Forma-1 vezetésével. Ez egy rendkívül fontos dolog a pilótáinknak meg a partnereinknek is. Folyamatosan azon dolgozunk a Forma-1-gyel, hogy minél jobban látszódjunk a közvetítésekben.” – ismerte el Daniel McEwan a csapat szponzori kapcsolatokért felelő menedzsere.

  • Egy lépéssel közelebb a Forma-1-es Miami Nagydíj

    Egy lépéssel közelebb a Forma-1-es Miami Nagydíj

    A Liberty Media nagy álma, hogy egy újabb Forma-1-es futamot rendezzen az Államokban, és ehhez most egy komoly lépést tettek.

    Tavasszal már volt szó arról, hogy hol lehetne a pálya, az akkori hírek szerint a Hard Rock Stadion adna otthont a futamnak, és most az érintett felek jelentették be, hogy sikerült megállapodniuk.

    „Örömmel jelentjük be, hogy létrejött a megállapodás a Forma-1 és a Hard Rock Stadion között az első Miami Nagydíj helyszíne kapcsán.” – jelentette be Tom Garfinkel a stadion és a Miami Dolphins igazgatója.

    „Azzal, hogy egy stadion adhat otthont a futamnak sikerült minimálisra csökkentenünk a közúton történő munkákat, ez pedig nagyon kevés zavart és kellemetlenséget jelenthet az ott élőknek a futamra való előkészülés során.” – mondta Sean Bratches.

    A versenyt magát Stephen Ross a stadion tulajdonosa finanszírozná, és a versenypálya nagy része az arénán belül helyezkedne el. Ez a megállapodás viszont még korántsem jelenti azt, hogy biztosan futamot is fognak rendezni, hiszen a város vezetésének is rá kellene bólintania, pedig ők most jelen pillanatban nagyon is ellenzik a futam rendezést.