Címke: Liam Lawson

  • Szinte már a tinta száradását várja az AlphaTauri, hamarosan kiderül az új név is

    Szinte már a tinta száradását várja az AlphaTauri, hamarosan kiderül az új név is

    Sajtóértesülések szerint már nem kell sokat várni arra, hogy megegyezzen az AlphaTauri és az Aston Martin egyik jelenlegi szponzora.

    Helmut Marko még idén jelentette be, hogy ismét változni fog a faenzai istálló neve, miután az AlphaTauri márka népszerűsítését maguk mögött hagyják. Így jövőre új megszólítás és arculat jár a csapatnak, ami továbbra is Red Bull kötelékében marad.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Lawrence Stroll csapatánál visszatérő Hugo Boss szeretné megnyerni a pályázatot, és névadószponzorként lépne fel. Az F1-insider.com úgy tudja, hogy a csapat és a divatmárka vezetői Monzában ültek le ismét tárgyalni, és már nagyon közel kerültek a megállapodáshoz.

    A hírek szerint a csapat új nevét a Hugo Boss és „Bika” szó (angolul bull, olaszul toro) variációiból alkotják meg. Ezen felül a német márkának mélyen a zsebébe kell nyúlnia a főszponzori szerepkör kapcsán. Helmut Marko ugyanis olyan támogatót akar a testvércsapat mellé, akinek pénzügyi segítségével szignifikánsan javulhatnak az eredmények is.

    A márka már a Formula E-t is magára hagyta, és kizárólag a száguldó cirkuszra akar koncentrálni:

    Aston Martin x BOSS
    Az Aston Martinnál tért vissza a Hugo Boss az F1-be, jövőre viszont az AlphaTaurit erősítheti – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „A Hugo Boss megvizsgálja és átrendezi a kötelezettségeit, és a jövőben kizárólag a Forma-1-re koncentrál. A Forma-1 újra itt van, és jobb, mint valaha. Ők is kötelezettséget vállaltak a fenntartható világ és versenyek mentén. A sportág még relevánsabb, mint valaha és az egész világ őket figyeli” – nyilatkozta Daniel Grieder, a márka vezérigazgatója.

    Az AlphaTaurinál már a 2023-as szezon is hozott változásokat. Nyck de Vries-vel és Yuki Tsunodával kezdték az évet, ám a Magyar Nagydíj előtt a hollandnak távoznia kellett. Daniel Ricciardo tért vissza a faenzai csapathoz, de a Holland Nagydíj második szabadedzésén eltörött a bal csuklóján az egyik kézközépcsont. Az ausztrált a remekül helyt álló Liam Lawson helyettesíti, aki a jelenlegi hírek szerint a Katari Nagydíjig ülhet autóba.

    A szezon után Franz Tost csapatfőnök nyugdíjba vonul, helyét a Ferraritól távozó Laurent Mekies veszi át.

     

  • Marko nem optimista Ricciardo visszatérésével kapcsolatban

    Marko nem optimista Ricciardo visszatérésével kapcsolatban

    Ricciardo a Holland Nagydíj második szabadedzésén szenvedett balesetet, és rögtön egyértelművé vált, hogy sérülései miatt több versenyt is ki kell hagynia.

    Daniel Ricciardo csuklótörés miatt hirtelen Liam Lawsonnak kellett beugrania az AlphaTauriba egy héttel ezelőtt szombaton, míg az ausztrál pilóta műtéten esett át.

    Ugyan egy átlagos ember számára hat hétig tart a felépülés, az F1-es pilóták fizikuma miatt sokan abban reménykedtek, hogy hamarabb is visszatérhet majd a versenypályákra. Név szerint a négy hetes időpontnál lévő Szingapúri Nagydíjról szóltak a hírek, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azonban nem ennyire optimista.

    „Általában hat hétig tart [a felépülés]. A legjobb forgatókönyv szerint Szingapúrban már visszatérhet, de az az egyik legmegterhelőbb pálya. Emiatt nem valószínű [hogy Ricciardo ott már versenyezhet], és igazából Suzukára is ez igaz.” – nyilatkozta az osztrál a racingnews365-nek.

    A következő lehetőség a Suzuka után két héttel megrendezésre kerülő Katari Nagydíjon lehet, október elején.

    Liam Lawson ezzel négy versenyt is teljesíthetne az AlphaTauri színeiben, a dátumok pedig nem is ütköznek a Super Formulában lévő kötelezettségeivel sem. Egyedül a Mexikóvárosi Nagydíjra nem tudna elmenni, de addigra Ricciardo minden bizonnyal felépül.

    Elégedett Ricciardo helyettesével a csapata, megtartja

  • Sok tényező nehezítette az első F1-versenyét, de Lawson jól vizsgázott

    Sok tényező nehezítette az első F1-versenyét, de Lawson jól vizsgázott

    Liam Lawson az első F1-es versenyét nem épp kedvező körülmények között teljesítette a megsérült Daniel Ricciardo helyetteseként, de a nehezítő tényezőket is figyelembe véve remekül oldotta meg a kihívást.

    A The Race stábja górcső alá vette az egyébként a japán Super Formulában versenyző Lawson szombati és vasárnapi teljesítményét, és azt állapították meg, hogy a fiatal tehetség sok piros pontot gyűjthetett a Red Bullnál. Rámutattak, hogy a szimulátorban sem ismerte még annyira jól az AlphaTauri autóját, mintha rendszeresen tesztelte volna a pályán, mert a virtuális világban többnyire a Red Bull modelljét és fejlesztéseit vizsgálta.

    Természetesen jelentősen nehezítette a helyzetét a hétvége változó időjárása a gyakori vizes aszfalttal, de Lawson egy megpördülést leszámítva nem követett el nagy hibát, nem törte ripityára a kocsit.

    A szakírók szerint az időmérőn a várakozásnak megfelelően az utolsó pozícióban végző, kicsit óvatos új-zélandi pilóta lehetett volna kicsit gyorsabb, de nem látták vészesnek a különbséget csapattársától, Cunoda Jukitól.

    Elégedett Ricciardo helyettesével a csapata, megtartja

    Szerintük a futam mutatta meg, hogy Lawson-ban van potenciál: a rajtnál bátran előzött, és az intermediate gumin körönként átlagosan csak 167 ezredmásodperccel volt lassabb Cunodánál. A bokszutcai feltartásért kapott büntetést nem rótták fel az újoncnak, azt az AlphaTauri hibájának gondolták. „Tisztességes szereplés volt, amivel bizonyította, hogy megfelelő hozzáállással célozza meg az F1-et” – írták a The Race-n, hozzátéve, hogy hosszú távon ennél azért természetesen jobb teljesítményre lesz szükség.

    Dicsérték Lawsont azért is, amiért be merte vállalni, hogy a futam végén visszavegye a körét Max Verstappentől, mivel korábban váltott esőgumira, így az AlphaTaurin már jobban bemelegedtek a gumik.

    Maga a versenyző, aki száraz pályán a futamon vezette először az autóját, nagyjából elégedett volt.

    F1 AlphaTauri Liam Lawson
    Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Boldog vagyok, hogy célba értem a versenyen. Egyértelműen vár rám még teendő, de örülök, hogy beértem, tanulhatok belőle és felhasználhatom a jövőben. Remélem, kapok újra vezetési lehetőséget és felhasználhatom a megszerzett tudást” – nyilatkozta az F1TV-nek a verseny után.

    „Mára az volt a cél, hogy mind a 72 kört teljesítsem. Szerintem hasznos volt, hogy vegyes körülmények között mentünk.”

    Lawson tehát remekül debütált, de nem bízhatja el magát, hiszen a mostani idény közben az AlphaTauritól kirúgott Nyck de Vries karrierje még látványosabb kezdés után siklott félre.

  • Elégedett Ricciardo helyettesével a csapata, megtartja

    Megerősítette az AlphaTauri, hogy milyen pilótapárossal vág neki hazai futamának, az Olasz Nagydíjnak. A csapat már a harmadik különböző felállást nevezi egy versenyhétvégére a 2023-as szezon során.

    Azt követően, hogy Daniel Ricciardo – aki szintén csak nyáron érkezett a csapatba Nyck de Vries helyére – a Holland Nagydíj második szabadedzésén elszenvedett balesetében kéztörést szenvedett, a 21 éves új-zélandi Liam Lawsont dobta mélyvízbe a csapat. A jelenleg a Super Formulában edződő, a Red Bull által egyébként is az F1-es debütálásra készített pilóta a mezőny végéről rajtolva a 13. helyen zárta a futamot, amelynek az elején és végén megérkező eső mindenki számára rendkívüli kihívást jelentett.

    Ricciardo vasárnap Barcelonában sikeresen átesett kézműtétjén, a csapat pedig továbbra is vele tervez a folytatásra, ám amíg nem gyógyul meg, továbbra is bizalmat szavaznak Lawsonnak, így az újonc az Olasz Nagydíjon is ott lesz a faenzai istálló egyik autójában, Juki Cunoda mellett.

    Ricciardo felépülésének idejéről ilyen kevéssel a műtét után csak jóslatokat lehet tenni – Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a szeptember 17-i hétvégén sorra kerülő Szingapúri Nagydíjra elméletileg akár készen is állhat, ám mivel az lesz a szezon leghosszabb időtartamú, legnagyobb fizikális kihívást jelentő futama, ez is késleltetheti a visszatérést.

    Lawson mindenesetre egy második lehetőséget még biztosan kap Monzában, mint azt az AlphaTauri hétfőn megerősítette.

    Ezt kell tudni a Ricciardo helyén debütáló F1-es újoncról

    „Örömmel halljuk, hogy Daniel műtétje jól sikerült, és ráléphetett a gyógyulás útjára. Bízunk benne, hogy hamarosan ismét láthatjuk őt a pályán, de megerősíthetjük, hogy amíg teljesen egészséges nem lesz, a Zandvoortban nehéz körülmények között is jól helytálló Liam fog vezetni Yuki mellett” – áll a csapat közleményében.

    Lawson idő előtti debütálása a jövő évre is fejfájást okozhat a Red Bullnak és az AlphaTaurinak, hiszen immár három kipróbált pilótával rendelkeznek, és valószínűleg dönteniük kell majd arról, hogy az új-zélandival vagy Ricciardóval folytatják-e a munkát 2024-ben.

  • A Red Bull bedobta Lawsont a mély vízbe

    A Red Bull bedobta Lawsont a mély vízbe

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint azzal, hogy Liam Lawsont választották Daniel Ricciardo pótlására, egy igazán komoly teszt elé állították őt.

    Az új-zélandi fiatal – aki jelen pillanatban a japán Super Formula sorozatban szerepel – Daniel Ricciardo kéztörését követően kapott lehetőséget az energiaitalosoktól. Az ausztrál pilóta a második szabadedzésen szenvedett balesetet, miután nem vette észre az előtte falba álló Oscar Piastrit, és emiatt ő is ugyanerre a sorsra jutott.

    A Méhészborzot az eset után kórházba vitték, ahol megállapították, hogy eltört az egyik kézközépcsontja, ami miatt egy ideig biztosan nem látjuk őt versenyautóban. Emiatt volt szükség a nyolcszoros futamgyőztes pótlására, és Dr. Helmut Markóék választása Lawsonra esett, aki jelen pillanatban a legígéretesebb Red Bull juniornak számít.

    Az új-zélandi fiatal a tavalyi évben már versenyzett Zandvoortban a Formula 2-ben, és emellett még az is mellette szólt, hogy nagyon jól ismeri az AlphaTaurinál dolgozó mérnököket. Lawson a faenzai istállónál teljesítette az F1-es újonc tesztjét a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat követően, 2022-ben pedig Belgiumban és Mexikóban is pénteki edzéslehetőséget kapott.

    Mivel a fiatal tehetségnek nem lesz sok ideje megismerkedni az AT04-gyel, ezért Horner azt gondolja, hogy a mély vízben nagyon nehéz feladat vár Lawsonra, de biztos abban, hogy képes lesz alkalmazkodni a helyzethez.

    „Pont ezért van most itt – árulta el a brit szakvezető a Sky Sport kamerái előtt nyilatkozva. – Mindkét csapatunknak ő a tesztpilótája, ez egy remek lehetőség a számára.”

    „Mivel csak egy szabadedzése lesz, ezért eléggé meredek lesz számára ez a helyzet, már csak azért is, mert az autót sem vezette korábban, és ez a pálya nem az egyszerűbbek közé tartozik. Erről szól a Forma-1, ami valakinek jó, az mindig valaki más kárára történik. Biztos vagyok benne, hogy jó teljesítményt fog nyújtani.”

    Horner azt is elárulta, hogy Ricciardónak semmi esélye nem lett volna a visszatérésre. A Red Bull csapatfőnöke sajnálja az ausztrált, mert szerinte jól ment neki az edzés, de egy szerencsétlen pillanat miatt már bajba is került, és el is törte a kézközépcsontját, miután a becsapódás előtt még fogta a kormányt.

  • Verstappen zárt az élen a piros zászlókkal tarkított harmadik szabadedzésen

    Verstappen zárt az élen a piros zászlókkal tarkított harmadik szabadedzésen

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő edzés előtt a Holland Nagydíjon. A záróedzésen az eső sokakat tréfált meg, ami miatt számos alkalommal kellett elővenni a piros zászlót.

    A Forma-1 mezőnyét esős körülmények fogadták a zandvvorti hétvége záróedzésén, de ennek ellenére sokan kihajtottak a pályára. Ez azért is fontos a pilóták számára, mert nagy valószínűséggel az időmérőn is hasonló körülmények lehetnek.

    Bizarr baleset és meglepő 1. helyezett a Holland Nagydíj edzésén

    Az első izgalmas pillanatot Keving Magnussen szolgáltatta, aki nem sokkal a bokszutca elhagyása után állt falba az első döntött kanyar kijáratán. A megtört Haas miatt előkerült a piros zászló. Nem sokkal az újraindítást követően pedig Guanyu Zhou miatt került elő a piros zászló. Az Alfa Romeo kínai versenyzője az utolsó kanyar előtt forgott meg, és ásta el az autóját a sóderágyban.

    A mezőnynek valamivel több, mint 20 perce volt a gyakorlásra a két hosszabb ideig tartó piros zászló miatt. A két McLaren nem volt rest, és folyamatosan rótták a köröket. Lando Norris és Oscar Piastri számára ez ki is fizetődött, miután 17 perccel a vége előtt kisajátították az első két helyet maguknak.

    Nem sokkal később harmadjára is előkerült a piros zászló Liam Lawson megforgása miatt. Az új-zélandi pilóta olcsón megúszta, és simán vissza tudott jönni a bokszba az incidensét követően. Az edzés vége előtt Verstappen visszavette a vezetést, majdnem egy másodpercet adva Norrisnak. A hazai pályán versenyző holland pilóta ezután még további egy másodperccel tudta megjavítani a legjobb idejét, amivel óriási előnyre tett szert.

    A 45-szörös futamgyőztes mögött George Russell, Sergio Pérez Fernando Alonso és Lewis Hamilton volt a sorrend. Rajtuk kívül még Alex Albon, Piastri, Valtteri Bottas, az első kanyarban 3 alkalommal is kicsúszó Charles Leclerc és Norris fért be.

    Verstappen az élen kezdte hazai hétvégéjét, látványos formát nyújt az egyik kiscsapat

  • Ezt kell tudni a Ricciardo helyén debütáló F1-es újoncról

    Ezt kell tudni a Ricciardo helyén debütáló F1-es újoncról

    A Holland Nagydíj péntek délutáni edzésén Daniel Ricciardo eltörte a csuklóját egy balesetben, a helyén egy újonc, Liam Lawson fog vezetni az AlphaTaurinál. Már többször felmerült a neve, hogy a bikásoknál bemutatkozhat az F1-ben, ezt egy számára szerencsés véletlen hozta össze.

    A 21 éves versenyző új-zélandi származású, ő lesz hazája tizedik állampolgára, aki F1-es nagydíjon rajthoz áll. Meglepő, de a déli szigetország ezzel beelőzi például Finnországot vagy Mexikót. A „kivik” közül utoljára Brendon Hartley szerepelt a világbajnokságban – néhány éve ugyanígy a Red Bull utánpótlás-istállójában –, de az ország világbajnokot (Denny Hulme, 1967), futamgyőztes és híres csapatalapítót (Bruce McLaren), egyéb korszakos meghatározó pilótát (Chris Amon) is adott már a Forma-1-nek.

    Lawson 2017-ben kezdte a pályafutását együléses versenyautókkal, hazájában a belépő szintű Formula Fordban bajnok lett, az F4 ausztrál kiírásában pedig ezüstérmes (egy nála sokkal rutinosabb riválisa mögött). 2018-ban a német F4-ben lett második, az új-zélandi Toyota Racing Series-t pedig megnyerte (itt bajnok lett korábban Lando Norris is), ezzel felkeltette a Red Bull érdeklődését és a következő esztendőben már az ő pártfogoltjukként indult az F3-ban és a hasonló szintű Euroformula Open bajnokságban.

    2020-tól 2022-ig Lawson elkezdte gyűjteni a győzelmeket az F1 nagy előszobáiban, eljutott az F2-ig, itt egy összetettbeli 3. hellyel ért véget a karrierje, és többször tesztelhetett F1-es autót is. 2021-ben Alexander Albon csapattársaként a DTM bajnoki címéhez került nagyon közel, a német sorozatban ezüstérmes lett.

    Megint futamot nyert, majd szezon közbeni F1-be igazolásáról beszélt a Red Bull fiatalja

    Ekkor jött el a pillanat, hogy a Red Bullnak döntenie kellett, mi legyen vele. Látszott, hogy az új-zélandi tehetséges, nem szabad kirostálni, annyira viszont nem mutatott kiemelkedő teljesítményt, hogy az F1-es szerződésért kiáltson. Az AlphaTaurinál a szabad ülést Nyck de Vries-nek adták, de ahogy szorult a hurok a holland nyakán, Daniel Ricciardo mellett egyre többször merült fel Lawson neve is potenciális utódként. Jelenleg ő a második leghosszabb ideje a kötelékben lévő tehetség az utánpótlás-programban, Dennis Hauger után.

    Lawsont az igen nívós, F2-nél kicsit erősebb autókkal futott japán Super Formulában helyezték el, ami a motorsportban kevésbé jártasaknak furán hangozhat, de a Red Bull korábban ugyanezt meglépte Pierre Gasly-val és Dan Ticktummal is (utóbbi csúnyán felsült), vagy például Ralf Schumacher szintén ment itt annak idején. A fiatal pilóta jól reagált a kihívásra, az eddigi hét futamból ő nyerte a legtöbbet, hármat (ráadásul az elsővel történelmet írt), bár ezzel csak a 2. helyet foglalja el a pontversenyben, és viszonylag nagy a hátránya az éllovastól. Ennél azonban fontosabb, hogy a sikeres alkalmazkodással és közben a szimulátorban mutatott munkájával, a tanulásával bizonyította a Red Bullnak, hogy szükség esetén mozgósítható.

    „Az autók sebessége sokkal közelebb van az F1-éhez [mint az F2-ben], ez segít a különbség áthidalásában. Ez az egyetlen olyan versenyautó-sorozat, ami az autój karakterisztikájában valamennyire megközelíti az F1-et. Örülök, hogy ide jöttem. Ha lesz lehetőségem az F1-ben versenyezni, örömmel tekintek majd vissza rá, hogy előbb itt versenyeztem” – mondta az új-zélandi a Super Formuláról.

    Lawson minden bizonnyal a jövő heti Olasz Nagydíjon is rajthoz áll, utána egy üres hétvége jön, majd Szingapúr és Japán következik a naptárban, így könnyen lehet, hogy a fiatal pilóta olyan pályán is versenyezni fog az F1-ben, ahol idén már járt a Super Formulával.

  • Hivatalos: Ricciardo egyik kézközépcsontja eltört, így nem folytathatja a Holland Nagydíjat!

    Hivatalos: Ricciardo egyik kézközépcsontja eltört, így nem folytathatja a Holland Nagydíjat!

    Az AlphaTauri megerősítette, Daniel Ricciardo nem tudja folytatni a Holland Nagydíj további szakaszait, így a Red Bull tartalékversenyzője ugrik be a helyére.

    A második szabadedzésen keveredett furcsa helyzetbe az ausztrál. Honfitársa kezdte a sort a döntött 3-as kanyarban, majd pár perccel később a 34 éves pilóta érkezett a TecPro falba a McLaren mellé.

    Ricciardo rögtön jelezte a csapatnak, hogy fáj a csuklója, így az orvosi központba szállították a versenyzőt. Elővigyázatosságból tovább küldték a legközelebbi kórházba, ahol megröntgenezték a bal csuklóját.

    Ricciardo csuklóját kórházban vizsgálják, Lawson és de Vries már készülődik

    A vizsgálat során kiderült, hogy törést találtak a problémás területen, így az ausztrál nem folytathatja tovább a Holland Nagydíjat. Autójában a Red Bull tesztpilótája, Liam Lawson debütál majd holnap. A hírt Helmut Marko erősítette meg a Zandvoortban dolgozó újságíróknak.

    Később az AlphaTauri a következőket írta a közleményében:

    „A zandvoorti második szabadedzésen történt incidens során, Daniel a 3-as kanyarnál a korlátnak csapódott, így a helyi kórházba szállították további vizsgálatok elvégzése céljából. A röntgenvizsgálat kimutatta, hogy a bal kezén eltőrt a kézközépcsontja, ami nem teszi lehetővé, hogy tovább folytassa a munkáját. A hétvége további részében a csapat tartalékversenyzője, Liam Lawson helyettesíti majd. A csapat minden jót, és mielőbbi gyógyulást kíván. További információkat a megfelelő időpontban fogunk közölni.”

  • Ricciardo csuklóját kórházban vizsgálják, Lawson és de Vries már készülődik

    Ricciardo csuklóját kórházban vizsgálják, Lawson és de Vries már készülődik

    Míg Daniel Ricciardo csuklóját elővigyázatosságból megröntgenezik, addig a paddockban már Liam Lawson és Nyck de Vries készülődik.

    Oscar Piastri a döntött 3-as kanyarnál hibázott a mai második szabadedzésen, így közelebbről megnézhette magának a TecPro falat. Példáját pár perccel később honfitársa is követte, így nem zártak valami jó délutánt az ausztrál versenyzők. Csapatrádión az AlphaTauri pilótája viszont rögtön jelezte, valami nincs rendben a csuklójával.

    Ricciardót az orvosi központba szállították, majd felkötött karral kapták le az orvosi autóban. Az FIA később megerősítette, hogy a közeli kórházba szállítják a 34 éves versenyzőt, hogy röntgenfelvételen is ellenőrizzék a csuklója állapotát.

    Helmut Marko a helyszínen tartózkodó Bildnek és német Sky-nak elmondta, Ricciardónak erős fájdalmai vannak, így felkészültek arra, hogy akár helyettesíteni kell az ausztrált. Liam Lawson a helyszínen tartózkodik, ám a hírek szerint a korábban kirúgott Nyck de Vries-t is behívhatják, ha az orvosok nem engedik tovább versenyezni az ausztrált.

    A holland ex-pilótának még szerződése van a Red Bull-lal, így előfordulhat olyan forgatókönyv is, hogy de Vries kerül vissza korábbi helyére. Így a Holland Nagydíjon nem csak Max Verstappennek szoríthatna a közönség, hanem az FE korábbi bajnokának is.

    Ám a hírek szerint az új-zélandi Lawsonra esik majd inkább a választás, ha Ricciardót pótolni kell.

  • Hatalmas balesetet szenvedett a Red Bull pilótája Japánban

    Hatalmas balesetet szenvedett a Red Bull pilótája Japánban

    Motegiben versenyzett a Super Formula mezőnye, és egy – közel egész mezőnyt érintő – látványos balesetnek lehettünk szemtanúi.

    Mivel az F1-re nem tartotta felkészültnek, Helmut Marko Japánba, a Super Formula bajnokságba küldte a Red Bull juniorját, Liam Lawsont.

    Megint futamot nyert, majd szezon közbeni F1-be igazolásáról beszélt a Red Bull fiatalja

    Az új-zélandi pilóta vezette a pontversenyt, míg a legutóbbi versenyen már az első kanyarban elszállt az esélye a pontszerzésre.

    Lawson az első kanyarban került be csapattársa, Tomoki Nojiri mellé, miután a második helyről rajtoló Kakunoshin Ohta beragadt a rajtnál. A mezőny kisebb meglepetésre el tudott menni a később induló autó mellett, a bajt azonban nem tudták elkerülni.

    Nojiri kiterelte a külső íven haladó Lawsont, aki a rázókövön kigyorsítva elveszítette uralmát a járgány fölött. Ezt követően nem elég, hogy beforgott a mezőny elé, de ketten látványosan bucskáztak át felette.

    A piros zászlót követően a csapat meg tudta javítani Lawson autóját, de így is csak a 13. helyen értek célba, ami nem ért pontot. Nojiri nyerni tudott, így hiába kellett egy versenyt kihagynia, ő is benne maradt a bajnoki csatában.