Címke: Liam Lawson

  • Lawson hoppon maradt, majd később gondolkodik el a Red Bull döntésén

    Lawson hoppon maradt, majd később gondolkodik el a Red Bull döntésén

    A Ricciardo helyén bravúrosan teljesítő Liam Lawson egyelőre nem a következő évvel foglalkozik.

    A Red Bull döntése értelmében Cunoda Juki és Daniel Ricciardo alkotja az AlphaTauri párosát jövőre, így a remekül bemutatkozó újonc, Lawson hiába vágyott versenyzői ülésre, erre vélhetően csak 2025-ben nyílik leghamarabb esélye.

    „Hogy őszinte legyek, nem gondolkodtam rajta sokat. Jelenleg arra koncentrálok, hogy mostani lehetőségből a legtöbbet hozzam ki – nyilatkozta a Red Bull döntéséről az Autosportnak. – A végső célom nyilván az, hogy az F1-ben legyek, és a legjobb mód rá, ha ezeken a futamokon a lehető legjobb teljesítményt nyújtom. Majd később gondolkodom rajta!”

    Miután vége ennek a lehetőségnek, áttekinthetem, hogyan teljesítettem, milyen opciókból választhatok, de most ezekre a versenyekre összpontosítok.

    Lawson nagy eséllyel még marad, de Ricciardo keze már gyógyul

    Christian Horner azt mondta, Lawson egész biztos jelöltként fog szóba kerülni a 2025-ös versenyzői üléseknél. Az új-zélandi pilóta hozzátette, nem érzett különösebben nagy nyomást az AlphaTaurihoz beugrás során.

    „A Red Bull versenyzőjeként az egyik pozitívum az, hogy öt évet töltöttem a programban, és ennek során végig nagy nyomás ért. Az első naptól kezdve terhet raknak ránk, hozzászoktam öt év alatt. Felkészültem az ehhez hasonló lehetőségekre” – közölte.

    Bár korábban úgy nézett ki, Ricciardo a következő versenyen, Katarban már visszatér, jelen állás szerint ott is Lawson vezet majd a helyén.

  • Lawson nagy eséllyel még marad, de Ricciardo keze már gyógyul

    Lawson nagy eséllyel még marad, de Ricciardo keze már gyógyul

    Bejelentkezett Daniel Ricciardo és elárulta, sokat javult törött keze állapota.

    Az ausztrál versenyző a Holland Nagydíj második szabadedzésén szenvedett kézközépcsonttörést. Az eset után meg is műtötték a 34 éves versenyzőt, aki hét öltést is kapott az említett testrészre.

    Ricciardót a lábadozása alatt Liam Lawson helyettesíti, ám az előzetes hírek szerint tovább maradhat az új-zélandi a vártnál. Ugyan Katarban már az ausztrál visszatérést vetítette elő a média, a legfrissebb információk szerint egy verseny erejéig jó eséllyel maradhat még a 21 éves pilóta.

    Mindaddig a friss szerződéshosszabbítással a zsebében Ricciardo elmondta, a keze gyorsan javul, így már várja a visszatérést. Jövő héten Milton Keynesbe utazik az ausztrál, hogy a szimulátorba pattanjon és tesztelje a keze állapotát. Az AlphaTauri és a Red Bull ugyanakkor nem sietetti, és megfontoltan áll a teszthez.

    Liam Lawson, AlphaTauri
    Liam Lawson valószínűleg még Katarban is helyettesíti Daniel Ricciardót – Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „A felépülése jól halad, és jövőre is helye lesz a rajtrácson. Vajon kell sürgetni a visszatérését Katarra és talán Austinra, ahol elég egyenetlen a pálya? Tudom, hogy Katart tartja szem előtt. Jövő héten már a szimulátorban lesz, az eredmények alapján pedig meghozunk néhány döntést” – nyilatkozta Christian Horner.

    Ricciardo azonban hajthatatlan, és mindent elkövet annak érdekében, hogy Katarban már autóba üljön:

    „Érzem, hogy a kezem egyre jobb és jobb lesz. A szimulátoros teszt megmutatja, hol tartok valójában. Nagyon szeretnék már most visszaülni az autóba, de jövő héten okosabbak leszünk. Hihetetlen, hogy jövőre is a mezőny tagja leszek. Egy éve még nem tudtam, mihez akarok kezdeni, most már tudom.”  – tette hozzá a 34 éves versenyző.

  • Sötét felhők gyülekeznek Pérez feje felett: „csak kárt okoz, és hülyét csinál magából”

    Sötét felhők gyülekeznek Pérez feje felett: „csak kárt okoz, és hülyét csinál magából”

    Míg Max Verstappen ismét nyerni tudott, és a Red Bull konstruktőri bajnok lett, addig Sergio Pérez feje felett sötét felhők gyülekeznek.

    A mexikói versenyző egy kellemetlen hétvégén esett át Japánban. Már az időmérőn jócskán elmaradt csapattársától, míg a futamon „kétszer is kiesett”. A verseny első negyedében a 34 éves versenyző Lewis Hamiltonnal ért össze, így új elsőszárnyat kapott csapatától.

    A biztonsági autós fázis alatt a boxba hajtva előzött Pérez, emiatt az eset után 5 másodperces időbüntetést kapott. Később Kevin Magnussennel találkozott a Red Bull versenyzője, aki nem volt elragadtatva ellenfele manőverétől.

    „Míg a csapattársa egy újabb bajnoki cím felé közeledik, addig ő hátul harcol velünk” – jegyezte meg bosszúsan a dán.

    Pérez autóját ugyan betolták a garázsba, ám az ütközésért újabb szankció járt a versenyzőnek. Így a megfelelő pillanatot kivárva, és az FIA-val egyeztetve a Red Bull visszaküldte a mexikóit a pályára. A 34 éves pilóta körhátrányban (6 kör), letöltötte a büntetést, és így nem vitte tovább azt a következő versenyre.

    Többen elbúcsúztatnák Pérezt:

    A jelenetet látva többen meglepődtek, sőt a Szövetség már be is zárná az osztrák istálló által megtalált és felhasznált kiskaput. Mindaddig a szakértők többsége az év végén elengedné Pérez kezét, ugyanis a Japán Nagydíj után betelt többeknél a pohár.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez a kiesése után visszatért a pályára, hogy letöltse büntetését – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ha azt nézzük, Pérez mit művel azzal a gyönyörű autóval… az már bűncselekmény. Szerintem már ő is készen áll a visszavonulásra. Mégis mennyire szórakoztató ez a számára? Amit láttunk, az a lendület, a motiváció és az eszesség teljes hiánya. Szerintem a Red Bull arra készül, hogy Lawsont ülteti a helyére” – fogalmazta meg gondolatait Jan Lammers.

    Az AlphaTauri szombat délelőtt ismertette jövő évi párosát. 2024-ben Yuki Tsunodával és Daniel Ricciardóval vágnak neki a szezonnak, míg Liam Lawson mindkét istálló (Red Bull és AlphaTauri) tartalék – és tesztversenyzője lesz. Ám sajtóértesülések szerint az új-zélandi kontraktusában szerepel egy olyan záradék is, ami kimondja: a Red Bullnak ülést kell biztosítania a versenyzőnek 2025-től. Pérez szerződése 2024 végén jár le, így a fiatal akár egyenesen a Red Bullba mehet Max Verstappen mellé, vagy Daniel Ricciardo és Yuki Tsunoda örökölheti meg a mexikói helyét. Így Lawson az arculatot és nevet váltó faenzai alakulathoz kerülne vissza.

    Christian Horner kiemelte, hogy a mexikóinak is köszönhetik, hogy a csapat megszerezte a konstruktőri bajnoki címet, ám Robert Doornbos nem ilyen pozitívan látja a versenyző közreműködését.

    „Maxnak egyedül 400 pontja van. Ez már most több, mint amit a Mercedes csapatként szerzett. Szerintem Helmut Markónak már teljesen elege van Pérezből. Voltak ugyan jó pillanata, de elég régen. Most már csak kárt okoz és hülyét csinál magából.”

    Timo Glock, a német Sky szakértőjeként hasonló véleményt fogalmazott meg:

    „Péreznek nincs esélye Verstappen ellen. Apránként derül ki a számára, hogy mik a határai. Ezért van mentálisan annyira padlón. A tapasztalatát figyelembe véve néhány hibája egészen érthetetlen.”

  • Hivatalos: Kiválasztotta 2024-es pilótáit az AlphaTauri

    Hivatalos: Kiválasztotta 2024-es pilótáit az AlphaTauri

    Megszületett az elmúlt hetek legjobban várt döntése az F1-es paddockban: Juki Cunoda és a továbbra is sérült Daniel Ricciardo ülhetnek majd be a két AlphaTauriba a következő szezonban, míg a remek bemutatkozást produkáló Liam Lawson visszaminősül tartalékpilótává.

    A Red Bull számára némi fejtörést okozhatott kiscsapatának pilótahelyzete, hiszen azt követően, hogy a Holland Nagydíj hétvégéjén Ricciardo kéztörést szenvedett, az új-zélandi Lawson váratlanul megejthette debütálását, s mivel remekül teljesített az elmúlt három futam során – Szingapúrban a csapat idei legjobb eredményét is megszerezte a 9. hellyel – a csapat hirtelen három életképes jelölttel rendelkezett a két ülésre.

    Végül az a döntés született az energiaitalos istállók vezetőségében, hogy nem bolygatják meg az eredeti tervet és kitartanak Cunoda és Ricciardo versenyeztetése mellett, míg a 21 éves Lawsonnak nem lesz ülése a 2024-es szezon elején. Az új-zélandi kénytelen lesz visszatérni a háttérbe, és a Red Bull és az AlphaTauri tartalékpilótájaként egy kicsit még várni a teljes szezonos ülésre.

    A bejelentést nem véletlenül időzítették a Japán Nagydíjra, hiszen így a Cunoda hazai pályán közölhette a jó hírt: egy negyedik szezont is megkezdhet azzal az istállóval, ahol 2021-ben debütált.

    „Örömmel jelenthetem be, hogy a 2024-es szezonra az AlphaTaurinál maradok. Már várom, hogy folytathassam a harcot, és együtt dolgozhassak Daniellel. Persze az idei szezon hátralévő részében is igyekszek tovább fejlődni. Hálás vagyok a Red Bullnak és a Hondának, hogy továbbra is támogatnak és bíznak bennem, örülök, hogy folytathatjuk az együttműködést” – mondta a csapat közleményében Cunoda.

    Ricciardo, Cunoda
    Fotó: Peter Fox / Getty Images / Red Bull Content Pool

    Ricciardo visszatérésének még mindig nincs meg a pontos dátuma, a csapat ezen a hétvégén úgy értékelt, hogy talán még a következő nagydíjon, Katarban is korai lenne őt visszaültetni az autóba, ugyanakkor továbbra is rá tekintenek a Cunoda melletti garázs elsőszámú birtokosaként, nemcsak idén, hanem immár jövőre is.

    „Izgatottá tesz, hogy jövőre ismét Jukival együtt versenyezhetek és folytathatom az utazást az AlphaTaurival. Már idén is sikerült fejlődést elérnünk, így izgalmas időszak ez a csapat számára. Építkezünk, ami nagyszerű érzés. Még sok munka vár ránk, de a helyes irányba haladunk, és jó okunk van várni 2024-et” – mondta Ricciardo, aki még egy szezont bevállal a faenzaiaknál annak reményében, hogy ezt követően hátha ismét helyet válthat magának a Red Bullnál.

    Franz Tost csapatfőnök a szezon végén visszavonul az F1-ből, ám úgy érzi, kimagaslóan erős pilótafelállást hagy utódaira.

    „Jövőre a technikai szabályok többnyire változatlanok maradnak, ezért logikusnak tűnt, hogy a versenyzői felállással is a folytonosságra törekedjünk. Elégedetten látom, milyen fejlődésen ment keresztül Juki az elmúlt két és fél éve során a csapatunkban, Daniel futamgyőztes tapasztalatával pedig 2024-ben a mezőny egyik legversenyképesebb párosa lesz a miénk. Peter (Bayer) és Laurent (Mekies) remek kettőssel kezdhetik meg az új szezont. Ami Liamet illeti, aki az eddigi versenyei során mindenkit lenyűgözött, harmadik számú versenyzőként mindenképpen sokban tudja majd segíteni a csapatot, és biztos vagyok benne, hogy nagyon hamarosan a Forma-1-es mezőny tagja lesz” – nyilatkozta Tost.

  • Megjött az étvágya: már nem akar tartalék lenni Ricciardo helyettese

    Megjött az étvágya: már nem akar tartalék lenni Ricciardo helyettese

    Az F1 szezonja közben mélyvízbe dobott újonca, Liam Lawson elismerte, hogy a tartalékpilóta szerepköre 2024-re már nem vonzó számára. A jövőjéről csak a hétvégi verseny után egyeztetnek a Red Bull-lal.

    Szingapúrban megszerezte első pontját Lawson, egyelőre mindenki csettint a teljesítménye láttán. Ugyanakkor valószínű, hogy a hétvégi Japán Nagydíj lesz az utolsó versenye idén az AlphaTaurinál, mivel Daniel Ricciardo felépülése megfelelően halad a kézsérülés után, és a rutinos pilóta két hét múlva esedékes Katari Nagydíjon várhatóan visszatér.

    Az új-zélandi újonc 2024-re viszont egyértelműen az AlphaTauri egyik F1-es ülését vette célkeresztbe. „Nem szívesen mennék vissza tartalékpilótának, de nyilván tudom, hogy nehéz bekerülni a Forma-1-be. Megértem, hogy ez időnként valóban kemény dió. Alakul, ahogy alakul, ezen nem agyaltam sokat, a jelenlegi lehetőségből próbálom kihozni a legtöbbet” – nyilatkozta Lawson.

    „Nem sok időnk jutott beszélni a jövőről. Az eddigiek pozitívak voltak, de azt sugallták felém, hogy leszegett fejjel próbáljak jól teljesíteni, mielőtt tisztázódik több dolog.”

    Ha Ricciardo marad, és Lawson is marad, mi lesz Tsunodával?

    „Nyilván a Forma-1-ben akarok lenni. Most itt ez a lehetőség, próbálom megmutatni, hogy itt a helyem. A mostani hétvége után fogunk beszélni a jövőről.”

    Lawson megemlítette, hogy sokat kellett tanulnia. „Olyanok ellen versenyzem, akik már 11-12 futamon mentek az idényben, egyértelműen hátrányból próbálunk alkotni. Minden héten egyre jobban érzem magam az autóban, ezért remélem, hogy a hétvégén újabb lépést teszek előre” – mondta.

    Jó hír számára, hogy a Super Formula sorozatban idén már versenyzett a szuzukai pályán, tehát ismeri, az áprilisi futamon a negyedik helyen ért célba.

  • Suzukában eldőlhet az AlphaTauri egyik versenyzőjének a sorsa

    Suzukában eldőlhet az AlphaTauri egyik versenyzőjének a sorsa

    Sajtóértesülések szerint bejelentésre készül az AlphaTauri az egyik versenyzőjükkel kapcsolatban.

    Ugyan a szezon nem indult jól a faenzai kiscsapatnak, mégis az évad első felének végétől rengeteg szempár szegeződik rájuk. Miután elküldték Nyck de Vries-t, és a Magyar Nagydíjtól Daniel Ricciardót ültették a helyére, az alakulat napjai egy hullámvasúthoz hasonlítanak.

    A nyári szünet után ugyanis jött az újabb változás, mivel a Holland Nagydíj második szabadedzésén az ausztrál kézközépcsonttörést szenvedett. A 34 éves pilóta kispadra került, míg helyét Liam Lawson vette át. Ám az új-zélandi fiatal jól teljesít, sőt Szingapúrban első pontjait is megszerezte.

    A bőség dilemmája talált meg az AlphaTaurit, ugyanis a két helyükre három versenyző pályázik. A pletykák szerint Lawson akár Yuki Tsunoda helyét is megörökölheti 2024-ben, míg Daniel Ricciardo visszatérése is borítékolható.

    Ha Ricciardo marad, és Lawson is marad, mi lesz Tsunodával?

    Ugyanakkor az Auto Motor und Sport és a német Sky azt állítja, Suzukában bejelenti a japán versenyző szerződéshosszabbítását a csapat. Franz Tost korábban már utalt is arra, hogy a 23 éves versenyző szerződése már nagyjából készen is van. Daniel Ricciardo visszatérése is biztos lábakon áll, így a jól teljesítő új-zélandi maradhat ülés nélkül.

    „Lawson teljesítménye egyértelmű felkiáltójel. Ám meg kell várnunk mit hoz a jövő, ez egyértelműen a Red Bull kezében van” – nyilatkozta Timo Glock.

    Ugyanakkor a 21 éves pilóta kezét nem engedi el a Red Bull, így Logan Sargeant helyére sem szerződhet a Williamshez. A grove-i istálló ennél fogva kénytelen megtartani az amerikait, aki feltűnően sokat hibázik.

    „Folyamatosan hibázik, ez már figyelemre méltó. Viszont amíg a Williams mögötte áll, márpedig mögötte áll, addig nem fogja elveszíteni a helyét. Valószínűleg bizonyos pénzügyi támogatókat is hoz magával, és erre a csapatnak figyelnie kell” – tette hozzá a német ex-versenyző.

  • Bravúros pontszerzése után örül az újonc, hogy egyáltalán túlélte a szingapúri versenyt

    Bravúros pontszerzése után örül az újonc, hogy egyáltalán túlélte a szingapúri versenyt

    Az izgalmas Szingapúri Nagydíjon kevesebb figyelem jutott a győzelemért vívott csata hevében Liam Lawson-nak, aki a harmadik F1-es versenyén Daniel Ricciardo helyetteseként megszerezte első pontjait.

    Már az időmérőn remekül teljesített az újonc pilóta, bejutott a Q3-ba, aztán a futamon a 9. helyet végzett. Csak összevetésképp: ez jobb eredmény, mint amit Cunoda Juki bármikor elért idén, pontszámban így majdnem utol is érte csapattársát.

    „Ez a hely nagyon megviseli a szervezetet, főleg azét, aki sokat küzd az autóval. Ettől extra nehéz itt vezetni, de boldog vagyok, hogy túléltem a futamot” – idézte Lawson nyilatkozatát a RacingNews365.

    „A rajtjaimon javítanom kell, mert egymás után a második versenyhétvégén hibáztam ekkor, több pozíciót vesztettem, ami megnehezíti a helyzetemet. A kocsiból viszont mindent kihoztam, bár nem igazán volt erős a versenytempóm.”

    Felfordulást okoz a Red Bull felállásában a jól bemutatkozó újonc?

    Lawson rámutatott, sokat segített neki, hogy előtte többen hibáztak: Alexander Albont kilökte Sergio Pérez, George Russell pedig a falba csúszott, lényegében ezzel lépett előre pontszerzőnek.

    „Checo és Albon csatájában az egyikük hátracsúszott, és onnantól kényelmesebben éreztem magam, hogy legalább a 10. helyen végezhetek. Nem öröm, hogy valaki, George balesetet szenvedett, de így egy újabb pontot szereztünk.”

    Ricciardo felépülése közben jól halad, a hírek szerint valószínűleg a Japán Nagydíjat követő Katari Nagydíjon tér vissza a volán mögé Lawson helyére, aki a tervek alapján rajthoz áll majd a Super Formula utolsó állomásán.

  • Lawson Verstappent kiütve jutott be a Q3-ba, mégsem elégedett

    Lawson Verstappent kiütve jutott be a Q3-ba, mégsem elégedett

    Liam Lawson zseniális időmérő edzést zárt tegnap Szingapúrban. Az új-zélandi pilóta képes volt a Q3-ba repíteni az AlphaTaurit, ráadásul ehhez a bravúrhoz a bajnoki éllovas Max Verstappent kellett kiejtenie.

    Lawson csupán Daniel Ricciardo Zandvoortban elszenvedett csuklótörése miatt kapott lehetőséget az AlphaTauriban, de egyelőre nagyon is meghálálja Dr. Helmut Markóék bizalmát.

    Sainzé a pole Szingapúrban, a Red Bullok már a Q2-ben búcsúztak

    Lawson Hollandiában és Monzában is jól teljesített, de a mostani szingapúri időmérőn be tudott jutni a Q3-ba az újításokat hozó AlphaTaurival. Mindezt úgy tette meg, hogy 7 ezredmásodperccel gyorsabb kört autózott Verstappennél, aki így elvérzett a Q2-ben. Az új-zélandi fiatal mindezek ellenére nem volt elégedett a 10. helyével.

    „Eléggé érdekes volt bejutni a Q3-ba, de nem használtuk ki maximális mértékben az előttünk adódó lehetőséget – nyilatkozta Lawson a kvalifikációt követően. – Ennek pedig majd utána kell nézünk. Örülök nagyon a Q3-nak, de akár egy jobb rajthelyet is szerezhettem volna.”

    „Jó volt a mai nap, de a holnapi lesz az igazán fontos. A 10. rajthely nem rossz, de hosszú lesz a futam, és kihívásokban sem lesz hiány. Arra fogunk koncentrálni, hogy kihozzuk a legtöbbet a lehetőségeinkből, és hogy a létező legjobb tempóban autózzunk végig a futam során.”

  • Ha Ricciardo marad, és Lawson is marad, mi lesz Tsunodával?

    Ha Ricciardo marad, és Lawson is marad, mi lesz Tsunodával?

    Sajtóértesülések szerint Yuki Tsunoda húzhatja a rövidebbet Daniel Ricciardo és Liam Lawson szerződtetése kapcsán.

    Az év elején még Nyck de Vries és a japán versenyző vezette az AlphaTauri nem túl acélos autóit, ám a holland zavarodottságát gyorsan megunta Helmut Marko. A Red Bull tartalékversenyzőjeként jegyzett ausztrál pilóta Silverstone-ban vett részt a Pirelli gumitesztjén, mikor Christian Horner és az osztrák tanácsadó döntött a testvércsapat sorsáról.

    A Magyar Nagydíj előtt de Vries repült, Ricciardo bekerült, míg Tsunoda nyugodtabban szemlélhette az eseményeket. Ám a nyári szünet után megrendezett versenyhétvégén Ricciardo kézközépcsontérést szenvedett. A Holland Nagydíj második szabadedzésén történt az esemény, az ausztrált azóta meg is műtötték és Liam Lawsont ültették a helyére.

    A 34 éves versenyzőnek a Szingapúri és Japán Nagydíjat is ki kell hagynia, sőt a katari indulása is kérdéses. Mindaddig az új-zélaindi versenyző a remek teljesítményével felhívta magára az F1 figyelmét.

    Az olasz Formu1a.uno szerint a Red Bull olyan versenyzőket akar látni a faenazi csapatnál, akik náluk is megállnák a helyüket. Így a Lawson-Ricciardo párossal vágnának neki 2024-nek. A szóbeszédet a RACER.com sem tartja kizártnak, mivel eredetileg a japán versenyző a Honda közreműködése miatt kapott lehetőséget, és azóta nem tudta úgy igazán megvetni a lábát a sportágban.

    Így az idén stabilabban teljesítő Tsunoda kerülne a kispadra, és átvehetné Ricciardo helyét a Red Bullnál teszt – és tartalékpilótaként.

  • Felfordulást okoz a Red Bull felállásában a jól bemutatkozó újonc?

    Felfordulást okoz a Red Bull felállásában a jól bemutatkozó újonc?

    Eddigi két versenyén jól teljesített Liam Lawson, így nem kizárt, hogy a Red Bull tartósan helyet szorít neki az AlphaTauri csapatában. A kérdés, hogy így ki esne ki a pixisből.

    Mivel a csuklótörést szenvedett Daniel Ricciardo gyors felépülésére kicsi az esély, és az októberi Katari Nagydíj előtt vélhetően nem tér vissza az AlphaTauri volánja mögé, a helyettese, az új-zélandi Liam Lawson még több futamon át bizonyíthatja rátermettségét az F1-ben.

    Bár pontot eddig nem szerzett, Hollandiában és Olaszországban is mutatott biztató jeleket, és Helmut Marko is dicsérő szavakkal illette. „Liam egy ideje már velünk van. Kemény, de nagyon agyafúrt a csatában, kicsit hasonlít Burce McLarenre. Egyértelműen látunk benne jövőt” – mondta elismerően a ServusTV-nek a Red Bull tanácsadója.

    „Megmutatta a sebességét, ez jó jel. Viszont még mindig a japán bajnokságban [a Super Formulában] versenyzik, ahol a második helyen áll egy nagyon nehéz csatában. Az ottani autók gyorsabbak, mint a Forma-2-esek, csak mivel ez Japánban zajlik, kevesen figyelik. Talán bajnok lehet.”

    Sok tényező nehezítette az első F1-versenyét, de Lawson jól vizsgázott

    „Hogy kap-e állandó ülést a tartalékpilótai pozíció helyett? Ez gyorsan megtörténhet.” Lawson számára ez mindenképp jól hangzik.

    A Red Bull azért sem akar kapkodni Ricciardo visszatérésével, mert a motorversenyző Marc Marquez esetében már megmutatkozott, hogy a hasonló törekvés csak fokozhatja a bajt. Lawson számára viszont ez nagyszerű lehetőség a bizonyításra, és Marko utolsó mondata veszélyt jelenthet Ricciardo, Cunoda Juki vagy Sergio Pérez jövőjére: előbbi kettőből valamelyik a harmadik említett pilóta helyére léphet, illetve aggódhatnak, hogy Lawson átveszi az ő helyüket, bár ez talán inkább Ricciardót fenyegeti jobban, aki már nem a jövő embere.

    Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a bikások házon kívülről cserélik le Pérezt, újabban Lando Norrisról pusmognak egyre többen.