Címke: Liam Lawson

  • Kapd be, Pérez! Bocsánat, de tönkre akarta tenni a versenyem

    Kapd be, Pérez! Bocsánat, de tönkre akarta tenni a versenyem

    A fiatal Liam Lawson bocsánatot kér Sergio Péreztől, miután a mexikói futamon a középső ujját mutatta neki előzés közben.

    Az előzmény az volt, hogy a verseny korábbi szakaszában már keményen megmérkőztek egymással és koccantak is, majd amikor később a friss gumik előnyét Lawson próbálta kihasználni, az RB autóját nemrég megkapó új-zélandinál elszakadt a cérna. Most már ő is úgy érzi, hogy nem viselkedett helyesen, nem akar kifogást felhozni a mentségére.

    „A pillanatnyi elkeseredettség nyilvánult meg bennem, mert fél körön keresztül akadályozott és megpróbálta tönkretenni a versenyem. Nem kellett volna így reagálnom, elnézést kérek. A pillanat hevében cselekedtem, de ez nem kifogás” – nyilatkozta a Viaplay-nek. A korábbi csatájukról azt mondta, Pérez szerinte túl későn vetődött be mellé és nem hagyott helyet neki.

    A középső ujjas mutatvány mindenesetre Helmut Markónak sem tetszett. „Meg kell beszélnünk még itt a történteket – jelentette ki a Red Bull tanácsadója. – Tudjuk, hogy Lawson kemény versenyző, nagyon nehéz megelőzni őt, de [tágabb értelemben] a csapattársaknak több tiszteletet kell mutatni egymás felé.”

    Pérez azt mondta, Lawsonnak szerényebbnek kellene lennie, aki egyébként már az első állandó versenyzőként teljesített futamán is kihúzta a gyufát egy veteránnál, nevezetesen Fernando Alonsónál. A középső ujjas bemutatások az utóbbi időben eltűntek az F1-ből, de korábban láttunk azért ilyet, a legismertebbet talán a 2000-es Francia Nagydíjon, amikor David Coulthard fejezte ki így a nemtetszését Michael Schumacher felé.

    Nyomasztó gyűlölethullámmal kell megbirkóznia Ricciardo utódjának

  • Elképesztően pimasz Lawson, Alonso után Red Bull-os csapattársával is kekeckedett

    Elképesztően pimasz Lawson, Alonso után Red Bull-os csapattársával is kekeckedett

    A mexikói futamon Liam Lawson előzés közben felmutatta a középső ujját Sergio Pérez felé, akinek a helyét lehet, hogy nem csak a pályán veszi át a jövőben. A veterán pilóta több szerénységet várna a törtető félújonctól.

    Lawsonra nem mondhatjuk, hogy megszeppenten kezdte az F1-es karrierjét állandó versenyzőként (tavaly csak átmenetileg helyettesítette Daniel Ricciardót), hiszen Austinban rögtön úgy kakaskodott Fernando Alonsóval, hogy eléggé felbőszítette a mezőny veteránját.

    A tegnapi mexikói versenyen aztán előzés közben tágabb értelemben véve közös csapatuk, a Red Bull egyik tagja, Pérez felé mutatta az elégedetlenség egyik egyezményes nonverbális jelét, vagyis a középső ujját – mindez féltáv után kicsivel történt, és az élő adásban az ominózus pillanatokban pont a Pérez hátsó szárnyát mutató kamera felvételét közvetítették. Lawson autójának belsejéből azonban az F1TV-n visszanézhető az eset, amit a Twitter/X felületre fel is töltött egy felhasználó.

    Az előzmény bizonyára az volt, hogy a verseny korábbi szakaszában már keményen megmérkőztek egymással, Lawson a riválisa egyik megmozdulását vehette zokon.

    Ezt megerősíti Pérez véleménye, aki úgy gondolja, hogy már megelőzte az új-zélandit, csak ő túl vakmerően támadt vissza, ettől sérült meg a Red Bull. „Megvolt a manőverem, de úgy jött a 4-es kanyar külső ívén, mintha nem lett volna mellette másik autó. Elkerülhette volna a koccanást. Szerencsére észrevettem és nyitottam helyet neki, különben nagy baleset lett volna” – mondta.

    Kifogásolta Lawson viselkedését, megemlítve, hogy ignorálta Alonso intelmeit az előző héten. Szerinte hiába jó versenyző, ha nem változik, hamar ki fog kopni a Forma-1-ből. „Azt gondolom, nem megfelelő hozzáállással érkezett meg, szerényebbnek kellene lennie.”

    A csatájuknak sok tétje nem volt, végül egyikük sem szerzett pontot. Ez persze inkább utóbbira nézve kellemetlen, aki újabb siralmas hétvégét zárt, és lehet, hogy a közeljövőben pont Lawsont ülteti majd a helyére a Red Bull.

    Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere

  • Nyomasztó gyűlölethullámmal kell megbirkóznia Ricciardo utódjának

    Nyomasztó gyűlölethullámmal kell megbirkóznia Ricciardo utódjának

    Liam Lawsonnak a rendkívül népszerű Daniel Ricciardo helyét kellett átvennie szezon közben a Forma-1-es mezőnyben, s bár a fejlemények miatt támadások érték a közösségi médiában, elmondása szerint az ausztrál példaértékűen viselkedett vele még akkor is, amikor bár bizonyos volt a sorsa.

    Miután Ricciardo teljesítményével 25 futam alatt sem tudta meggyőzni a Red Bull vezetőit arról, hogy megérdemelné Sergio Pérez ülését az anyacsapatban, az USA Nagydíjtól kezdődően az új-zélandi pilóta kapta meg a faenzai alakulat autóját, s vele együtt a lehetőséget, hogy akár már a következő szezonra kiharcolja az előléptetést.

    A tavaly öt futamon már rajthoz álló Lawson meggyőző visszatérést produkált, hiszen megörökölt motorcserés büntetéssel a mezőny végéről rajtolva is kilencedikként ért célba. Mint azonban elmondta, nem zajlott teljesen nyugodalmasan az újbóli évközi beugrása, hiszen az online térben csúnya támadások sorát kapta olyan nézőktől, akik a világ igazságtalanságát látják Ricciardo menesztésében, Lawsonban látva ennek fő okát.

    „Nagyon is tisztában voltam azzal, milyen ez a sport. Még csak az sem kellett, hogy én legyek ebben a helyzetben, eleget láttam más versenyzők eseteiből az elmúlt pár év során – idézi a planetf1 Lawsont, aki a világ legnagyobb sportágaiban egyre ijesztőbb képet festő online rajongói kultúrára utalt. – De most nem is volt sok időm nézegetni, mert a felkészülés miatt temérdek dolgon végig kellett mennem.”

    Verstappen után Ricciardo volt főnöke is beismerte, hogy nem kezelték jól pilótájuk távozását

    A külvilág pedig nem is láthatta, hogy az óceániai kontinens két pilótája a valóságban milyen jól kijött egymással az elmúlt év során, mialatt mindketten a faenzai istálló alkalmazásában álltak. Lawson most beavatta abba a nyilvánosságot, hogy semmiféle ellenségeskedés nem alakult ki köztük annak ellenére, hogy egyértelműen ugyanazért az ülésért küzdöttek, s Ricciardo még búcsúzásként is egy szép üzenetet hagyott számára.

    „Sohasem éreztette velem, hogy ellenfél vagyok. És én sem éreztem az elmúlt egy év során, hogy közvetlenül vele állnék harcban. Minden hétvégén beszélgettünk, sok időt töltöttem vele, amíg végigvettük a dolgokat. Mindig is készséggel adott tanácsot, és végig, még Szingapúrban is nagyon egyértelműen kifejezte felém, hogy semmi gondja velem. Még amikor a hétvége lezárultával távoztam, akkor is sok szerencsét kívánt, s azt mondta, »csak egy lehetőséged van az F1-ben, hozd ki belőle a legtöbbet«. Nyilvánvalóan nagyon tisztelem őt” – méltatta kollégáját Lawson.

    Hol versenyez legközelebb Daniel Ricciardo? Lehetőségek egész sora az ausztrál előtt

  • Két külsős versenyzője is lehet a Red Bullnak? Már Piastri is náluk szimatol

    Két külsős versenyzője is lehet a Red Bullnak? Már Piastri is náluk szimatol

    Újabb réteget vihet a Forma-1 jövő évi pilótapiaci mozgásaiba Helmut Marko kijelentése, aki szerint a Red Bull egyik jelenlegi fő riválisát, Oscar Piastrit próbálja beprotezsálni a csapathoz menedzsere.

    Bár papíron már nem sok nyitott kérdés maradt a 2025-ös versenyzői helyezkedésben, az esetleges helycserékkel kapcsolatos hírek a szezon végének közeledtével sem hagynak alább, a Red Bull pilótáinak bizonytalan közeljövője pedig már most megnyithatta a 2026-ra szóló egyeztetéseket is.

    Sergio Pérez sorsa a jövő évre is szóló szerződése ellenére továbbra is veszélyben van a mexikói pilóta tartósan gyenge formája miatt, aminek nyomán immár a Red Bull konstruktőri második pozíciója sem tűnik tartósnak a kapaszkodó Ferrarival szemben. Max Verstappen pedig elvileg 2028-ig szóló elköteleződést írt alá, ám semmiről sem lehetett idén többet hallani, mint hogy záradékoknak köszönhetően ennél jóval korábban távozhat, 2026-ra ugyanis a Mercedes és az Aston Martin is kivetette rá a hálóját.

    A Red Bullnak így folyamatosan rajta kell tartania a szemét az aktuális versenyzői kínálaton, a tanácsadó Helmut Marko pedig most egyetlen mondattal berántott egy nagy nevet, Oscar Piastrit is a kalapba.

    Piastri hite egyszer megingott abban, hogy az F1 csillaga lehet

    „Mondjuk úgy, hogy Mark Webber intenzív tárgyalásokat szeretne” – idézi a csapat pilótaügyeinek előszámú felelősét az F1-insider. Webber ugyanis Piastri menedzsere, ráadásul 2013-ig maga is a Red Bull versenyzője volt, így közeli kapcsolatot ápol az istálló vezetőségével. A lap szerint az ausztrál a 2026-os szezon kapcsán puhatolózik védence számára, elsősorban Verstappen lehetséges távozására alapozva. Az idén kétszeres futamgyőztessé lett Piastri ugyan 2026 végéig szintén szerződéssel rendelkezik jelenlegi csapatával, a McLarennel, ám jól tudható, hogy napjainkban ezek már aligha vannak kőbe vésve.

    A második F1-es szezonját töltő ausztrál hamar a mezőny egyik legnagyobb ázsiójú versenyzőjévé vált, ám az év zárószakaszában Lando Norris bajnoki esélyeiért kell dolgoznia – a brit az időmérőkön idén egyértelműen erősebb Piastrinál, ám a versenyeken többször is kihasználatlanul hagyott lehetőségeket, s nemcsak az ausztrálnak nem fűlik a foga a segítői szerepkörhöz, de például Verstappen szerint sem méltó ez hozzá.

    Piastri a legújabb jele annak, hogy a Red Bull továbbra is nyitott a házon kívüli keresgélésre. Bár az Austinban remek felzárkózással és pontszerzéssel visszatérő saját versenyzőjük, Liam Lawson erősítette esélyeit arra, hogy már jövőre akár Pérez utódja legyen a nagycsapatnál, az sem titok, hogy az ő esetleges helyetteseként is szóba jött egy külsős pilóta: a Williamsnél váratlanul erős évközi bemutatkozást produkáló Franco Colapintót a Szingapúri Nagydíj után maga Marko is méltatta, a planetf1 értesülései szerint pedig a grove-iak 2025-ös üléséről már lemaradó argentint számításba vették az RB jövő évi egyik ülésére is, amennyiben Lawson – vagy éppen Cunoda Juki – feljebb lépne. Ez azt is jelentené, hogy a Red Bull egyelőre még mellőzné a saját juniorprogramjának legmagasabb fokán járó pilótát, az F2-es bajnoki címért harcoló Isack Hadjart.

    Színjátékot ad elő a Red Bull? – nem biztos, hogy vége van a botránynak

  • Lawsont meglepte, hogy Alonso szelídebben bánt vele

    Lawsont meglepte, hogy Alonso szelídebben bánt vele

    Fernando Alonso kikelt magából és nagyon mérges volt Liam Lawsonra, amiért az austini sprinten riválisa szerinte túl agresszíven vezetett, amiből ütközés lett volna, ha ő nem lassít.

    A Red Bull által támogatott Lawson keményen kitette a könyökét a csatában, ami nem csoda, hiszen a tavalyi nem tervezett F1-es bemutatkozása után most már nagyobb tét nyomja a vállát, meg kell mutatnia feletteseinek, hogy hosszú távon számíthatnak rá a bikásoknál. Az sem érdekelte, hogy a sportág veteránjával húz ujjat, és az sem izgatta fel, hogy a sprintet követő, a vasárnapi futam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn Alonso egyértelműen jelezte felé a bosszúságát.

    A két versenyző aztán a hosszabb vasárnapi nagydíjon is megmérkőzött egymással, a feszültség viszont elmaradt, Alonso nagyobb ellenállás nélkül elengedte Lawsont a 11. körben. „Azóta nem váltottunk szót. Ilyen a versenyzés, pattanásig feszültek az idegek, kemény csata volt. Nem hiszem, hogy bármi rosszat csináltam volna” – nyilatkozta Lawson az F1TV-nek vasárnap este, visszatérve a szombati esetre.

    „Ismét kemény harcra számítottam vele, de ezúttal kedvesebb volt és elengedett. Ő egy nagyon tapasztalt versenyző, akitől sokat tanulhatok, és gyerekként is figyeltem őt. Nagyon tisztelem őt, bármi is történt szombaton.”

    Christian Horner méltatta a 9., azaz pontszerző pozícióban végző új-zélandit a vasárnapi teljesítménye után. „Úgy nézett ki, mint egy veterán. Nagyszerűen ment, nagyon elégedett lehet a teljesítményével” – jelentette ki a Red Bull csapatfőnöke.

    Wolff részrehajlást sejt Verstappen felé, a McLaren főnöke vádol Norris büntetése miatt

  • Az idiótázó Alonso megfenyegette riválisát – „Az ő karrierje a tét, nem az enyém”

    Az idiótázó Alonso megfenyegette riválisát – „Az ő karrierje a tét, nem az enyém”

    Nem tetszett Fernando Alonsónak, ahogyan Liam Lawson versenyzett ellene az USA Nagydíj sprintjén, amit rögtön az új-zélandi pilóta tudomására is adott. Lawson viszont nem igazán érti, hogy a kétszeres világbajnoknak mi a baja.

    Fernando Alonso és Liam Lawson valószínűleg nem lesznek egyhamar barátok, legalábbis az alapján, ahogyan a 43 esztendős veterán beszélt a Daniel Ricciardót váltó új-zélandiról. Az Aston Martin spanyolját az húzta fel, ahogyan Lawson védekezett ellene a sprinten, amikor a hátsó egyenesben támadta őt a 16. helyért. Az RB pilótája még a féktáv előtt, de már igencsak az utolsó pillanatban húzódott be a mögötte nagy sebességgel érkező Alonso elé, aki ezután végre tudta hajtani az előzést, Lawson azonban aláfordult és a kigyorsításon visszaelőzte, majd mintaszerűen védekezve ott is tartotta a kétszeres világbajnokot.

    Videón a szóban forgó eset:

    Lawson végül a 16. helyen, két pozícióval a 18.-ként végző Alonso előtt ért célba, majd a parc fermében feszült párbeszédbe elegyedett a spanyollal, aki a 22 esztendős pilóta szerint megfenyegette őt. „Azt mondta, hogy ki fog tolni velem, és azt hiszem, betartotta a szavát – utalt arra Lawson, hogy Alonso az időmérő elején rögtön megelőzte őt a bokszutcából kifelé. – Igazán dühös volt, de nem igazán tudom, hogy miért. A 16. helyért versenyeztünk, szóval nem tudom, miért volt annyira dühös. De ez van, remélhetőleg túl tudja tenni magát rajta és továbbléphetünk. [Az időmérőn] azonnal elkezdett játszmázni, de ez van, ez is a játék része, úgyhogy nem zavar. Tudom, hogy eléggé borzalmas futama volt, szóval megértem, hogy dühös, de ha bármi rosszat tettem volna, büntetést kaptam volna, szóval…”

    Amikor Lawsontól azt kérdezték, gondolta-e volna, hogy visszatérése után rögtön egy kétszeres világbajnokkal alakul ki rivalizálás, azt mondta, nem gondolja, hogy ez rivalizálás lenne, „egyszerűen csak volt egy esetünk a versenyen, most pedig továbbléphetünk.”

    Alonso nem akar felhajtást, miközben azt csinál

    Alonsótól az időmérő után megkérdezték, hogy mit mondott Lawsonnak, ő azonban nem árulta el, mondván „ez ránk tartozik.” Az Autosport kérdésére azonban azt azért elmondta, hogy ő hogyan látta az időmérő elején, illetve a sprinten történteket.

    „Az időmérőn? Hogy mi történt az időmérőn? Mivel kopott szetten voltam, nem igazán tudtam gyors kört futni, és nem akartam több időt veszíteni. Nem sokat változtatott az ő helyzetén. A sprinten viszont nagyon-nagyon keményen csatáztunk, véleményem szerint nagyon keményen küzdött a 16.-17. helyért. De semmit sem tehetünk. Amíg a két autóból az egyik elveszi a gázt, soha nem lesz baleset. Ma rajtam volt a sor. A pályán mindenki úgy viselkedik, ahogy akar, de számomra ez a mai szükségtelen volt. Mindenkinek meglehet a véleménye, nincs bajom ezzel. 24 futam van, úgyhogy valahol találkozni fogtok a szezon során” – küldött egyértelmű üzenetet Lawsonnak Alonso.

    Liam Lawson, Fernando Alonso
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ami magát az incidenst illeti, Alonso azt 2022-es ütközéséhez hasonlította, amikor ugyanebben az egyenesben ment neki még az Alpine pilótájaként Lance Strollnak. „Az egyenesben majdnem összeütköztünk 300 km/óra felett, ahogyan Lance-al két éve. Aztán ahogyan leterelt a kanyarokból kifelé.. például az első körben a 11-es után. De nem akarok nagy feneket keríteni ennek. Nincs büntetés, amikor valaki elemeli a gázt a 16-os/17-es kanyarban. Valószínűleg ez volt a legmeglepőbb.”

    Alonso a spanyol DAZN tévécsatornának még hozzátette: „Talán túl sok akció volt ez Lawsontól, akinek hat futama van bizonyítani. Nem gondolom, hogy ez a legjobb módja, de az ő karrierje a tét, nem az enyém.”

    Ritka apróság jelentett nagyon sokat Norrisnak, aki emiatt (is) győzhette le Verstappent

  • Kiderült, milyen hajnali pszichológiai terrorral tartja sakkban versenyzőit a Red Bull

    Kiderült, milyen hajnali pszichológiai terrorral tartja sakkban versenyzőit a Red Bull

    Az F1-es mezőnybe való hétvégi visszatérésre készülő Liam Lawson korábban nem hallott részletességgel mesélt arról, milyen kíméletlen módszerrel gyakorol nyomást a Red Bull pilótaprogramjának tagjaira Helmut Marko.

    A Red Bull tanácsadója még 81 évesen is az istálló juniorprogramjának legfőbb mozgatórugója – amióta az csapat megérkezett az F1-be, komoly beleszólási jogköre van abba, ki megy és ki marad a kegyetlenségéről híres, második esélyt ritkán adó pilótakeretben. Marko az, aki szezon közben sem ódzkodik attól, hogy cserélgesse a pilótáit, miközben a többi istálló jóval türelmesebb, de legalábbis kevésbé reakciós az alulteljesítő versenyzőivel szemben. Persze nem jelenthető ki, hogy hibás lenne a markói út, hiszen a nevelőprogram több futamgyőztest, Sebastian Vettel és Max Verstappen révén pedig két többszörös világbajnokot is kitermelt – utóbbi esetében pedig a szezonközi helycsere is igencsak jól működött, hiszen a holland első Red Bull-os versenyét rögtön megnyerte 2016-ban Barcelonában.

    Marko korai telefonhívásainak már van hírük, a program néhány pilótája korábban említést tett már arról, hogy a főnökük igencsak szokatlan időpontot választ arra, hogy a fejükre olvassa aktuális hibáikat. Lawson, aki szintén egy szezonközi döntés nyomán veszi át Austintól a juniorcsapat, az RB pilótaülését Daniel Ricciardótól, most az F1 Nation podcastban minden korábbinál többet árult el arról, mi is hangzik el ezen beszélgetések során.

    „A legnehezebb részt akkor éljük meg, amikor még nagyon fiatalok vagyunk. Számomra ez 16-17 éves koromban jött el, amikor egyik pillanatban még juniorcsapat nélkül, csak az új-zélandi segítőimre hagyatkozhattam, majd a következőben már a Red Bull programjának része voltam, és első alkalommal kellett megbirkóznom azzal a nyomással, amit a szakma veteránja, Dr. Helmut Marko helyezett rám. Ezt nagyon nehezen viseltem. És igazából még azóta is ugyanez a helyzet” – ismerte el a most 22 éves új-zélandi pilóta, aki 2019-ben került be a programba.

    Fotó: Peter Fox/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Általában reggel hat órai telefonhívással kezdődik. Majd olyanokat mond, hogy »jobban kell teljesítened, mert ha a következő hétvégén sem leszel jobb, akkor bajba kerülsz«. Ez alapvetően azt jelenti, hogy versenyeket kell nyernünk. És amikor egy futam rosszul sikerül, akkor jön, hogy »ha ez így folytatódik, nincs jövőd a csapatnál«.”

    Az embert a munkahelyén huzamosabb ideig érő ilyen megnyilvánulásokat a szakzsargon is pszichológiai terrornak nevezi, a jelek szerint azonban Lawson némi Stockholm-szindróma tüneteit is mutatja, hiszen az interjú folytatásában már köszönetet mondott verbális bántalmazójának.

    „Noha ez egészen kíméletlen, de mégis őszintén hálás vagyok Helmutnak, hogy végig ilyen nyomás alatt tartott, hiszen most megérkeztem a Forma-1-be, ami már önmagában hatalmas nyomással jár. Ha nem tapasztaltam volna meg ezt már nagyon fiatal korom óta, akkor nem hiszem, hogy most meg tudnék, vagy a tavalyi beugrásom során meg tudtam volna birkózni ezzel a nyomással. Ehhez szükség volt erre a Helmuttal eltöltött öt évre” – fogalmazta meg meglátásait a tavaly Ricciardo helyét öt nagydíjat már eltöltő Lawson.

    Bár a hétvégi USA Nagydíjon rögtön nehezített pályán kell bizonyítania főnökei előtt, hiszen megörökölt motorcserés rajtbüntetéssel tér vissza a mezőnybe, ám valamennyi türelem most biztosan lesz vele szemben: a szezont már biztosan befejezheti az RB-vel, és nem titok, hogy Marko és Christian Horner mérlegelik annak lehetőségét, hogy Lawson szükség esetén a Red Bullba is fellépjen. Ez pedig, ahogy a csapat pilótákkal való sáfárkodásait már jól ismerjük, a szerződések hosszától függetlenül tulajdonképpen bármikor megtörténhet.

    Lesajnáló véleményt mondott Norrisról és Leclerc-ről a Red Bull vezetője

  • A Red Bull nem mond igazat arról, mikor közölték Ricciardóval, hogy vége?

    A Red Bull nem mond igazat arról, mikor közölték Ricciardóval, hogy vége?

    Órákkal azután, hogy a Red Bull bejelentette: elválnak útjaik Daniel Ricciardóval, az ausztrál pilótát váltó Liam Lawson hosszú interjút adott a Newstalk ZB nevű új-zélandi rádiónak, amelyből érdekes részletek derültek ki.

    Korábban már írtunk arról, hogy a Red Bullnak nem sikerült méltóképpen elbúcsúztatnia története egyik meghatározó, velük összesen 7 futamot nyerő versenyzőjét, mivel csak négy nappal a Szingapúri Nagydíj után tették meg a hivatalos bejelentést. Ricciardo emiatt a versenyhétvége előrehaladtával realizálta, hogy bizony tényleg ez lehet pályafutása utolsó Forma–1-es futama, és míg pénteken még csak arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy 2025-re elveszíti az ülését, vasárnap a futam után már a sírást visszafojtva búcsúzkodott.

    Lawson az interjúban azt mondta, hogy „az utóbbi nagyjából két hétben” már tudta, hogy a Red Bull Szingapúr után elküldi Ricciardót és ő ülhet a helyére, „de amíg világgá nem kürtölik, nem igazán érződik valóságosnak, és nem is mondhattam senkinek.” Azaz míg az új-zélandi pilóta már Szingapúr előtt tisztában volt vele, hogy mi lesz Ricciardo sorsa, addig a nyolcszoros futamgyőztes a The-Race.com információi szerint legfeljebb csak sejthette, hogy valami készül, és a Red Bull Helmut Marko tanácsadó Formel1.de-nek mondott szavaival ellentétben nem jelentette ki neki kerek-perec, hogy itt a vége. Az F1.com-on Lawrence Barretto egyébként arról írt, hogy a megerősítés egy Christian Hornerrel lefolytatott személyes beszélgetés során, a verseny után érkezett.

    Ricciardo végítélete már az előtt meg volt írva, hogy 2018-ban elhagyta a Red Bullt

    Így aztán hiába lógott jó ideje a levegőben, hogy Ricciardónak legkésőbb 2025-ben mennie kell (miként korábban az is, hogy már az idén leválthatja Sergio Pérezt, és a mexikóit küldik el), nagyon furcsára sikerült a búcsú, a Lawson-interjú pedig felvet olyan kérdéseket, hogy akkor most az új-zélandi pilótával úgy közölték közel két héttel korábban, hogy megkapja az ülést, hogy valójában az még nem volt biztos, vagy pont, hogy csak neki mondták el, mi fog történni, és Ricciardónak nem. Bármelyik is áll fenn, egyik sem túl szerencsés megoldás, és a Red Bullra nézve kínos.

    Lawson helye sem biztos jövőre?

    Mivel régóta tudott volt, hogy amennyiben a Red Bull szeptember végéig nem ad neki ülést 2025-re, Lawson szabadon igazolhatóvá válik, az új-zélandi összegzése nem teljesen pontos arról, hogy mikor vált biztossá, hogy átveszi Ricciardo helyét. Ugyanakkor elmondása szerint ő már régóta abban a tudatban volt, hogy üléshez jut. „Már jó ideje ez volt a terv, vagy legalábbis minden efelé mutatott. Nyilván van a szerződésemben egy időpont, amit figyelembe kellett venni. Úgyhogy alapvetően mindig ebbe az irányba mentek a dolgok, aztán néhány héttel ezelőtt elmondták, hogy mi fog történni, és nem sokkal azután kőbe is véstük.”

    Az eddig 5 F1-es futamon induló pilóta megerősítette azt is, hogy egyáltalán nem volt mindegy, hogy miként teljesít a nyári szünet elején, Monzában a 2022-es AlphaTaurival megejtett teszten, mivel az is arról szólt, hogy minél nagyobb nyomás alá helyezze őt a Red Bull, és kiértékelje, hogy miként teljesít.

    Liam Lawson, RB
    Lawson eddig csak néző volt, mostantól újra bizonyíthat / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A másik érdekes kérdés pedig az, hogy miért érezte szükségét a Red Bull annak, hogy már az idén autóba ültesse őt, hiszen ha nem is kiemelkedően, de Ricciardo elfogadhatóan teljesített Cunoda Júkihoz képest, így egyáltalán nem volt égetően sürgős a lecserélése. Erre a magyarázat az lehet, hogy minél hamarabb meg akarták tudni, mennyire is jó valójában Lawson, hogy 2025-re potenciális Pérez-utódot faragjanak belőle.

    Az USA Nagydíjon rögtön hátrasorolásos büntetéssel szembenéző pilóta az interjúban kérdésre megerősítette, hogy egyelőre csak 2024-re biztos a helye, és 2025-öt illetően még semmi sincs lekötve, ami arra enged következtetni, hogy a Red Bull továbbra is nagyon rövid pórázon tartja Verstappen és Cunoda aktuális csapattársát, és Lawsont az elkövetkező 6 futam során folyamatosan értékeli majd 2025-öt illetően.

  • Kiderült, hogy a kirúgott Ricciardo mivel biztatta az utódját

    Kiderült, hogy a kirúgott Ricciardo mivel biztatta az utódját

    Csütörtökön megerősítette a Red Bull, hogy a kisebbik csapatánál Liam Lawson váltja Daniel Ricciardót. A fiatal új-zélandinak nem jó érzés, hogy így debütálhat a Forma-1 állandó tagjaként.

    Lawson számára tavaly közvetve pont Ricciardo nyitotta meg az utat az F1 mezőnyébe, mert egy balesetben eltörte a csuklóját, és a Red Bull által támogatott tehetség remekül élt a lehetőséggel. Idén nem jutott neki ülés, de sejthető volt, hogy 2025-re keríteni kell neki, különben máshova igazol, és kérőkből bizony feltehetően nem lett volna hiány.

    Az F1 őszi szünetében a Red Bull meghozta a döntést a Ricciardo-Lawson cseréről, a fiatal új-zélandi így hat futamon lehetőséget kap már idén. „Nagyjából két hét óta tudok erről, de amíg nem jelentették be a világnak, nem éreztem teljesen biztosnak, és nem beszélhettem róla senkinek sem” – nyilatkozta az új-zélandi Newstalk ZB-nek.

    Úgy fogalmazott, „nagyon tiszteli” a menesztett nyolcszoros futamgyőztest, ahogy a helyzetet kezelte, és elismerte, hogy neki sem volt kellemes, hogy így kapott bizonyítási lehetőséget.

    „Szeretlek, testvér” – így búcsúztak a pilótatársak és a csapatok Ricciardótól

    „Nem volt jó érzés. Szingapúrt nem élveztem, mert mindannyian tudtuk, mi következik utána, és Daniel mindig nagyon jól bánt velem – mondta Lawson. – Amikor tavaly versenyezhettem a helyén, vagy az idei szezonban, egyszer sem éreztem, hogy versengenék vele. Ő sem éreztette velem ezt.”

    „De lehetőséget kapok az F1-ben, hálás vagyok érte, és két kézzel kell megragadnom a lehetőséget. Ő is ezt mondta nekem, hogy hozzam ki a legtöbbet a lehetőségből.”

    Lawson 2022-ben harmadik lett a Forma-2 bajnokságában, egy évvel később pedig második a még erősebb technikai szintet jelentő japán Super Formulában. Idén többször tesztelt vele a Red Bull, és ezek során győzte meg a csapatot, hogy készen áll a komolyabb feladatokra.

    Ricciardo megszegte a Red Bull-vezérrel kötött megállapodását

  • Meglepő pilótanevet dobott a kalapba a Red Bull, miközben Ricciardo már kezdhet csomagolni

    Meglepő pilótanevet dobott a kalapba a Red Bull, miközben Ricciardo már kezdhet csomagolni

    A Red Bull csapatfőnökének szavai alapján Daniel Ricciardo hamarosan tényleg elveszítheti az ülését, mert a bikások csak így tudhatják meg, mennyire jó valójában Liam Lawson. Christian Horner közben a Mercedes egyik pilótáját is megemlítette lehetséges célpontként.

    Christian Horner még a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése előtt nyilatkozott a Sky Sports-nak, szavai alapján pedig nehezen elképzelhető, hogy a Red Bull nem fogja lecserélni az RB-nél semmi extrát nem nyújtó Daniel Ricciardót a tavaly az ausztrál pilóta helyére beugró Liam Lawsonra.

    „Nem fogok belemenni a versenyzői szerződések részleteibe, ez a cég és az egyének közötti magányügy – felelte a Red Bull csapatfőnöke azokra a sajtóhírekre reagálva, melyek szerint Lawsonnak az idén legalább 5 futamon részt kell vennie a Red Bull két csapatának valamelyikében ahhoz, hogy jövőre ne váljon szabadon igazolhatóvá. – Liam lenyűgöző munkát végzett nekünk tavaly a VCARB-nál (akkor még Alpha Tauri – a szerk.), az idén viszont a tapasztalat mellett döntöttünk, mert Daniel volt a tuti választásunk arra az esetre, ha Sergio [Pérez] rosszul teljesít. Danielnek nem volt rossz éve, de kiemelkedő sem. A kérdés, hogy mennyire jó Liam, olykor pedig nehéz döntéseket kell meghozni azért, hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre. Le fogunk ülni és számba vesszük a lehetőségeket a három hetes szünet alatt.”

    Horner nehéz döntésekről mondott szavai mintegy előrevetítik Ricciardo leváltását, Horner szerint pedig egy szingapúri jó vagy rossz teljesítmény (azóta az ausztrál kiesett a Q1-ben, miközben csapattársa Q3-ba jutott, szóval inkább utóbbi) sem befolyásolja döntően a döntést, mivel „rengeteg tudásunk és adatunk van arról, hogy hol áll Daniel.”

    Ricciardo már öngyilkossági kísérlettel viccelődik – tényleg csak egy manipulált verseny mentené meg a karrierjét?

    Russell is képbe kerülhet?

    Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátorának felvetésére a Red Bull csapatfőnöke ezután azt fejtegette, hogy a tágabb képet is figyelembe kell venniük a pilótapiacon. „Remek lehetőséget adtunk annyi fiatalnak az idők során, de a Red Bull rendszere megköveteli az eredményeket és a teljesítményt. Max [Verstappen] teljesít, Checo alulteljesített az idén, tavaly jó munkát, vagy legalábbis a második helyhez és a konstruktőri bajnoki címhez elég jó munkát végzett.”

    „Kicsit szét kell néznünk. Ott ül Liam Lawson a kispadunkon, de nem vagyunk elég biztosak benne, hogy… megnézve az olyanokat, mint [Franco] Colapinto, [Ollie] Bearman és [Kimi] Antonelli. Van ő is ezen a szinten? Ezt csak az idő fogja megmondani. Nekünk ott van Isack Hadjar a Forma–2-ben, aki nemrég még vezette a bajnokságot, és van egy nagyon izgalmas fiatal tehetségünk, Arvid Lindblad a Forma–3-ban, aki engem különösen izgat. Van mélysége a junior programunknak, de időt akarunk adni magunknak arra, hogy megfontoljuk a jövőbeli lehetőségeinket.”

    „És nem félünk attól sem, hogy a Red Bullon kívülre tekintsünk. George Russellnek lejár a szerződése a következő év végén, bolondság lenne nem figyelembe venni ezt is. És vannak már tehetséges pilóták, akiknek szintén lejárhat a szerződése.”

    Persze kérdéses, hogy Horner nem csak azért dobta-e be Russell nevét is, hogy kicsit zavart keltsen a Mercedesnél, amelynek csapatfőnöke az idén folyton Max Verstappen elcsábításáról beszélt, és továbbra sem tett le arról, hogy a holland pilóta előbb-utóbb a Mercedesnél vezessen. Lehet, hogy pont Verstappen 2026-os Brackley-be igazolása nyithatja meg az utat Russell Red Bullhoz érkezése előtt?

    Hamiltont meghurcolták érte, Sainz a jelek szerint 5 milliós büntetéssel megússza