Sokszor hallható feltételezés, hogy Isack Hadjar lesz jövőre Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál.
Hadjar vonakodott volna elfogadni az előléptetési ajánlatot az idei szezon közben, de a Hollandiában mutatott, Lando Norris kiesése miatt dobogót érő fantasztikus teljesítménye után már ő is arra jutott, hogy 2026-ra nem lenne ellenére a váltás. Ennek alapvetően az az oka, hogy Verstappen csapattársai többnyire szenvedtek az autóval az elmúlt közel két évben, de az új szabályrendszer tiszta lapot ad mindenkinek.
Liam Lawson csak két nagydíjon próbálhatta ki magát a bikások első számú csapatánál, mielőtt lecserélték a rutinosabb Yuki Tsunodára, és ő úgy látja, Hadar „versenyzőként készen áll” arra a feladatra, amin ő elbukott.
„Nagyon jó munkát végez idén. Elég látványos, hogy szerzett dobogós eredményt a szezonban – idézte a RacingNews365. – Bizonyos szempontból szerintem sok versenyző késznek érzi magát a következő lépésre. Jelenleg mindent jól csinál.”
Tsunoda sorsáról később dönt a Red Bull, de mivel Helmut Marko is elég hízelgő szavakat mondott Hadjar mentális erejéről, nem áll jól a szénája. A minap megfogalmaztak olyan véleményt is, hogy a japán nem dolgozik elég keményen a hátránya csökkentéséért.
Carlos Sainz rendesen kiakadt az FIA sportfelügyelőire a Holland Nagydíjon, amiért 10 másodperces időbüntetést kapott a Liam Lawsonnal történt ütközésért, majd utólag „viccnek” titulálta a döntést, ami szerinte nem megfelelő a Forma–1 szintjéhez. A spanyol versenyző az Olasz Nagydíj sajtónapján újabb részleteket osztott meg; a Williams bejelentette, hogy hivatalos úton támadja meg a döntést; Liam Lawson pedig úgy tett, mint aki nem érti, mi a gond (vagy tényleg nem érti).
Sainz Zandvoortban az egyes kanyarban kívülről próbálta meg megelőzni az új-zélandit, majd az autójának jobb első kereke hozzáért a Racing Bulls bal hátsójához, amitől mindketten defektet kaptak. A felügyelők azért Sainzot hozták ki bűnösnek, mert az idei szezonra megváltoztatott versenyzési irányelvek alapján úgy vélték, hogy mivel a Williams első tengelye a kanyarcsúcspontig nem került a Racing Bulls első tengelye elé, Lawsonnak nem kellett helyet hagynia a spanyolnak.
Igen ám, de Lawson fedélzeti kamerájából tisztán látszott, hogy megcsúszott alatta az autó, ami miatt egyértelműen más pályára állt, és ez idézte elő a kontaktot. A felügyelők indoklása alapján tehát ha egy külső íven előzéssel próbálkozó autó a kanyarcsúcspontig nem kerül a másik autó elé, akkor vissza kell sorolnia mögé, mert ha bármekkora részben mellette marad, és a belső íven levő bármilyen módon nekimegy, a külső íven levő lesz a hibás?
Nem véletlen, hogy Sainzban kételyek merültek fel a hasonló jövőbeni esetek miatt, ezért már Zandvoortban találkozott a felügyelőkkel és 15 percet beszélt velük. Ez a beszélgetés pedig megerősítette azon hitében, hogy nem kellett volna büntetést kapnia. „Amint [a felügyelők] megkapták az összes bizonyítékot, és megnézték azokat a dolgokat, amiket meg kellett volna nézniük ahhoz, hogy a helyes döntést hozzák, nagyon világossá vált számomra, hogy szerintem felismerték, hogy valószínűleg nem a legjobb döntést hozták” – nyilatkozta Sainz Monzában.
„Most megpróbáljuk megvizsgálni, hogy elég bizonyítékkal tudunk-e előállni, hogy megváltoztassuk a döntést, mert továbbra is szilárdan hiszem, hogy ez egy nagyon rossz döntés volt és rosszul mérték fel a helyzetet. Ha félreértés van, vagy nincs elég bizonyíték vagy elemzés, akkor van idő újravizsgálni, újranyitni és megváltoztatni” – utalt arra, amit a Williams aztán hivatalosan is megerősített, a grove-iak ugyanis újravizsgálati kérelmet nyújtottak be.
Így amennyiben „jelentős és releváns” új bizonyítékkal szolgálnak, ami az eredeti döntéskor nem állt a felügyelők rendelkezésére, az FIA újranyitja az ügyet, ami még mindig nem jelenti azt, hogy megváltoztatják a döntést. Amennyiben pedig megváltoztatják, arra nincs lehetőség, hogy Sainz visszakapja az elbukott 10 másodpercet, így ennek az egésznek inkább morális jelentősége van, illetve a jövőre nézve is lényeges, mert mint a Williams közleménye fogalmaz: „Fontos számunkra megérteni, hogy miként álljunk a versenyzéshez a jövőben, és reméljük a pozitív végkifejletet.”
Sainz egyébként megértő azzal, hogy sok minden történt a futamon, ami miatt a felügyelőknek sokfelé kellett figyelnie, de így is nyugtalanítják különböző dolgok.
„Elképesztően nehéz a munkájuk, és olykor korátozott idő is áll a rendelkezésükre. Ami az én esetemben történt Zandvoortban, abban szerintem az is benne van, hogy próbálták siettetni a döntést anélkül, hogy elég mélyen kielemezték volna a történteket. Ha csak alkalmazod a szabályt, ami benne van a szabálykönyvben, akkor valószínűleg érthető, hogy miért akartak megbüntetni. Ám amint kielemzed a fedélzeti kamerás felvételeket, és részleteiben megnézed, hogy mi történt, világosan láthatod, hogy miért nem kellett volna büntetést kapnom.”
Sainz nem részletezte, hogy mire gondolt, de alighanem Lawson megcsúszására. Talán nem vették észre a felügyelők a Racing Bulls pilótájának ellenkormányzását? Miként az sem világos, hogy a felügyelőknek rendelkezésére állt-e Lawson fedélzeti kamerás felvétele, mert bármilyen furcsának is tűnhet, bizonyos esetekben bizonyos autók felvételeit csak a verseny után tudják kézhez kapni. Sainz szavai arra utalnak, hogy Lawson onboardját is utólag kapták meg.
Sainz még azt is hozzátette, pont az ilyen dolgok miatt támogatja, hogy legyenek állandó sportfelügyelők a Forma–1-ben, emellett felhozta Lewis Hamilton Monzára kapott 5 helyes hátrasorolását is, mondván ebben az esetben pedig túl sokáig tartott dönteni, és a hétszeres világbajnoknak olyasmiért kell bűnhődnie a Ferrari hazai futamán, amit fél órával a Holland Nagydíj rajtja előtt követett el
Lawson nem érti
Ami Liam Lawsont illeti, természetesen ő is elmondta a véleményét a történtekről. Kifogásolta például, hogy Sainz a sajtóban kritizálta őt, mondván mindig túl agresszívan csatázik, amin remélhetőleg majd változni fog, ha tapasztaltabb lesz. Lawson szerint Sainz „a világ összes megjegyzését teheti rám, de azt kívánom, bárcsak odajött volna beszélni velem ahelyett, hogy mindenki másnak mondja ezt.”
Ez teljesen érthető a részéről, az viszont már kevésbé, hogy mit nem ért azon, hogy mi a problémája Sainznak. „Ő próbált meg előzni, én külső ívre tereltem, és nem ért el oda az első tengelye, ahová kellett volna, de valahogyan engem tartanak agresszívnak. Úgyhogy nem igazán értem, de az eset tönkretette a versenyem. Olyan helyzetben voltunk, hogy akár mindkét autóval a legjobb ötben végezhettünk volna. De én nem kezdtem el panaszkodni a rádióban és mindenkinek a médiában, úgyhogy igen, ilyen volt a hozzáállása a verseny után.”
Liam Lawson | Fotó: Simon Galloway/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Nem tudom, miért volt annyira mérges, hogy őszinte legyek – folytatta Lawson. – Ha én előztem volna őt, értettem volna a frusztrációját, de ő előzött, amiért büntetést kapott. Azt gondoltam abból, hogy mennyire dühös volt, hogy talán beszélni akar róla, de nem tette meg” – magyarázta.
Az új-zélandi ezután azt kezdte el ecsetelni, hogy már korábban megtanulta a leckét, amikor Miamiban kívülről próbálta megelőzni Fernando Alonsót a 11-es kanyarban, majd összeértek és ő kapott büntetést, amivel ő sem értett egyet (aki nem emlékszik az esetre, IDE KATTINTVA visszanézheti).
„Valószínűleg az év elején igen, amikor volt néhány incidensem – válaszolta Lawson arra a kérdésre, hogy őt is összezavarták-e a versenyzési irányelvek. – Az egyik, ami megmaradt, a Miamiban Fernandóval történt eset, amikor megpróbáltam körbeautózni őt és úgy éreztem, hogy nem hagyott elég helyet. Emlékszem, akkor úgy éreztem, hogy nem kellett volna büntetést kapnom, de amikor elolvasod a versenyzési irányelveket és megérted azokat, hogy az idei évre miként vannak megírva [akkor megérted, hogy igen].”
„Szerintem meg kell értenünk az irányelveket, mert én attól a ponttól fogva sokat tanultam és már tudom, hogy ha én előzök, akkor az első tengelyemmel el kell jutnom egy bizonyos pontra, és ugyanez a helyzet akkor is, ha valaki engem előz. Ha az irányelvek azt mondják, hogy nem kell helyet hagynom, miért hagynék helyet és engedném, hogy megelőzzenek? Ennek nincs értelme.”
„Nem tudom, hogy miért engem tartanak agresszívnak, amikor ő előzött engem. Én csak védekeztem. Ha az eset az én hibám volt, én kaptam volna büntetést. Úgyhogy számomra ez eléggé világos” – zárta gondolatait Lawson, aki mintha nem akarná megérteni a probléma gyökerét.
Sainz ugyanis soha egy pillanatra sem állította, hogy azért ütköztek össze, mert Lawson nem hagyott neki elég helyet, egyszerűen azt nem érti, hogy miért az ő hibája, ha a másik pilóta megcsúszik és ettől nekimegy. Lawson viszont ezt a mozzanatot teljesen kifelejtette az egyenletből és olyan példát hozott az Alonsóval történt esettel, aminek semmi köze a Zandvoortban történtekhez, mivel Miamiban egyszerűen el kellett volna vennie a gázt, mert elfogyott előle az út, ehelyett belement a spanyolba.
Nehezen magyarázható, vagy leginkább magyarázhatatlan büntetést osztottak ki a Holland Nagydíj felügyelői Carlos Sainznak, aki beszélni szeretne velük, mert nem tudja, hogy így hogyan fognak tudni versenyezni a jövőben.
Noha akár az 5. helyen is végezhetett volna – miként azt csapattársa, Alex Albon meg is tette –, Carlos Sainznak pont nélkül kellett távoznia a Holland Nagydíjról, köszönhetően az első biztonsági autós újraindítás után Liam Lawsonnal történt ütközésének. A Williams pilótája a külső íven támadta az új-zélandit és részben mellé is ért, majd az autójának jobb első kereke hozzáért a Racing Bulls bal hátsójához, aminek következtében minde a ketten defektet kaptak.
Sainz később még a futam alatt 10 másodperces büntetést kapott az esetért, utólag pedig 2 büntetőpontot is kiosztottak neki a felügyelők a superlicencére. Az már a közvetítésbe bejátszott rádiózásból egyértelmű volt, hogy a négyszeres futamgyőztes nagyon nem ért egyet a döntéssel, álláspontján pedig utólag sem változtatott, és ismét elmondta, hogy beszélni akar a felügyelőkkel.
„Ez egy teljes vicc. El kell most mennem a felügyelőkhöz, hogy magyarázatot kapjak és meghallgassam, hogyan látták a balesetet, mert ez elfogadhatatlan. Ha ez szerintük tényleg 10 másodperces büntetést ér, akkor véleményem szerint ez a szint nem a Forma–1-es bíráskodás szintje. Ez egy komoly probléma, ami versenyzőként és a GPDA (a versenyzők érdekvédelmi szövetsége – a szerk.) igazgatójaként aggaszt, és amit biztosan szóvá fogok tenni” – közölte.
Sainz egyébként ezzel a nyilatkozatával azt kockáztatta, hogy az FIA felügyelői beidézik őt a kritizálásuk miatt, noha a spanyol nem személy szerint a felügyelőket, hanem a döntésüket bírálta. A Williams versenyzője ugyanakkor hangsúlyozta, nem a düh beszél belőle. „Annyira nyugodtan és szépen próbálok beszélni, amennyire csak lehet, és próbálom a lehető legjobban megválogatni a szavaimat anélkül, hogy bármi rosszat mondanék bárkire. De amit ma láttam és elszenvedtem, az aggaszt, mind saját magam, mind a többi pilóta, mind összességében a motorsport miatt. Ha tényleg azt gondolják, hogy így kell alkalmazni egy büntetést a külső íven levő pilótával szemben.”
Hogyan versenyeznek ezután? – tették fel a kérdést Sainznak, mire így felelt: „Nem tudom, ezért van szükségem egy magyarázatra, és remélem, hogy kapni is fogok egyet. Őszintén szólva, nem tudom mit fognak mondani.”
A 2025-ös versenyzési irányelvek (és nem szabályok) tulajdonképpen megengedik a belül védekezőnek, hogy azt csináljon, amit csak akar, Lawson tehát aligha kaphatott volna büntetést. Viszont arra megvolt a lehetőség, és a felügyelőknek élnie is kellett volna ezzel, hogy versenybalesetnek titulálják a történteket és azt mondják: „ha valaki kívülről akar előzni, akkor az ilyesmi benne van a pakliban, de nem várhatjuk el senkitől, hogy képes legyen kivédeni a riválisa megcsúszását.”
Merthogy a felvételekből egyértelműen látszik, hogy Lawson belenéz a bal oldali tükörbe, majd rögtön ellenkormányoz, amivel belecsúszik Sainzba. A felügyelők azonban mintha mindenáron büntetni akartak volna valakit, és ezért nem akartak a józan észre hallgatni, csak a szabály szövegét ráerőltették az esetre. Ez derül ki az indoklásból is. „Az 55-ös autó (Sainz) megkísérelte megelőzni a 30-as autót (Lawson) az egyes kanyar külső ívén. Az 55-ös autó első tengelye nem került a 30-as autó első tengelye elé az egyes kanyar csúcspontjáig. Az 55-ös autó megpróbált a 30-as autó külső oldalán maradni, majd bekövetkezett az ütközés. Figyelembe vettük, hogy a 30-as autónak joga volt a kanyarhoz, ennélfogva az ütközésért részben vagy egészben az 55-ös autó a felelős.”
Sainz már a rádióban tudatta a világgal, hogy mit gondol:
Ez alapján az indoklás alapján Sainznak abban a pillanatban el kellett volna vennie a gázt, hogy a kanyarcsúcspontnál nem került Lawson elé, mert onnantől kezdve ha az új-zélandi bármilyen okból kifolyólag nekimegy, azért mindenképpen a spanyol lesz a felelős? Ironikus, hogy amikor a döntéseinek követlezetlenségét hozza fel valaki, az FIA rendszeresen azzal védekezik, hogy nincs két egyforma eset, most pedig a szövetség által alkalmazott felügyelők nem vették figyelembe ezt az örökérvényű igazságot.
Mert miként azt Sainz is elmondta, a zandvoorti első kanyar abszolút alkalmas arra, hogy két autó egymás mellett haladva versenyezzen benne, mert „sodrós, 180 fokos, szuperszéles, belül és kívül is tapad.” „Ez egy olyan kanyar, amely megengedi, hogy két autó anélkül versenyezzen benne, hogy szükségtelen kontaktra kerülne sor. De Liammel ezt látszólag mindig nehéz kivitelezni. Remélhetőleg több tapasztalattal majd ez is meg fog jönni neki, mert tudja, hogy túl sok pontot kockáztat egy szükségtelen manőverrel, ahogyan most is tette” – mondta Sainz.
Aligha véletlen, hogy Christian Horner menesztése után sokkal nyíltabban kritizálja a Red Bull döntését a szezon elején lefokozott versenyző.
A Red Bull a szezon elején teljességgel érthetetlen módon mindössze két versenyhétvége után lefokozta az anyacsapathoz az idei évre előléptetett Liam Lawsont, hogy Yuki Tsunodát ültesse a helyére. Azóta már tudjuk, hogy az RB21-essel a japán versenyző sem boldogul sokkal jobban, sőt! Viszont már most is sokkal több időt kapott az alkalmazkodásra, mint a hozzá képest sokkal tapasztalatlanabb új-zélandi, aki mindössze 11 F1-es futammal a háta mögött érkezett meg Max Verstappen mellé.
Lawson Ausztráliában és Kínában egyaránt felejthető hétvégét produkált (előbbin összetörte az autót, utóbbin pedig a 12. helyen már célba ért, miután utolsó lett az időmérőn), így a harmadik fordulótól ismét a Racing Bullsban találta magát, amellyel az utóbbi időben elkezdte visszanyerni az önbizalmát, amit az elmúlt négy futamon elért három pontszerzés is mutat.
Lawson (Verstappen mögött) a Hungaroringen | Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool
De nemcsak ez a változás figyelhető meg a 23 esztendős pilótánál, hanem az is, hogy fél évvel a lefokozása után minden eddiginél nyíltabban kritizálta a Red Bull döntését, mondván nem kapott elég időt, és ha tudta volna, hogy a Kínai Nagydíj után leválthatják, másként állt volna bizonyos dolgokhoz.
„Ha megnézzük, hogy más csapatok miként közelítik meg egy fiatal pilóta bevetését, és megnézzük a tesztnapokat, az autóban eltöltött időt, a tesztek számát például Kimi [Antonelli] esetében, akkor látszik, hogy mi ezekből semmit nem csináltunk. Két versenyhétvége volt két olyan pályán, amelyen még soha nem versenyeztem, az egyik ráadásul sprinthétvége. Nem voltak tiszta hétvégék. Gondjaink voltak Bahreinben [a teszten] a megbízhatósággal, aztán Melbourne-ben szintén” – idézi a RacingNews365 Lawsont, aki ezután rátért arra, hogy Kínában azért ment bele a kísérletezésbe, mert úgy gondolta, nem ezen múlik a jövője.
„Kínában tettünk egy próbát az ismeretlenbe a beállításokkal, hogy próbáljunk tanulni valamit. Én abban a hiszemben voltam, hogy ez a jövőbeli fejlődésemet szolgálja, hogy megértsem az autót. Úgyhogy örömmel vezettem ilyen beállítással, de aztán azt a teljesítményt tulajdonképpen arra használták fel, hogy lefokozzanak a csapatból.”
Azt Lawson sem vitatja, hogy nem sikerült jól az első két hétvégéje a Red Bull színeiben, de kitart amellett, hogy ha tudja, hogy két futam után is elküldhetik, akkor másként csinált volna bizonyos dolgokat.
Lawson és Horner | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Akadt néhány dolog abban az időszakban, amitől nem ment simán minden. Nem voltak tiszta hétvégék, és a saját szintemhez mérve nem voltak elég jók. Nyilván olyan keményen próbálkoztam, ahogy csak tudtam, és megpróbáltam a lehető leghamarabb felvenni a tempót. Amennyire most visszatekintve felteszem a kérdést, hogy mit csinálhattam volna jobban, nyilván vannak dolgok, amiről utólag azt gondolod, hogy »bárcsak ezt másként csináltam volna, hogy megpróbáljak segíteni magamon.« Ha tudtam volna, hogy két versenyt kapok, valószínűleg kissé másként csinálok dolgokat, de ezt akkor nem tudtam. Talán kicsit naiv voltam, de azt gondoltam, hogy többet leszek ott és lesz időm tanulni.”
Lawson helyzetét nem könnyíti, hogy még soha senki nem kapott második esélyt a Red Bulltól az anyacsapatban, ugyanakkor az is igaz, hogy időközben menesztették Christian Hornert az istálló éléről, ami akár új kapukat is megnyithat majd az új-zélandi előtt. Ebből a szempontból érdekes megfigyelni azt is, hogy Lawson mostanra tartogatta éles kritikáját, és mintha a Belga Nagydíj előtt kirúgott csapatfőnök távozásával sokkal nyíltabban kifejezné egyet nem értését, ami egyértelműen azt sugallja, hogy Horner hozta meg a döntést a lefokozásáról. Máskülönben a továbbra is a Red Bull-család tagjaként versenyző, a bikásokkal tervező pilóta aligha kritizálna ilyen nyíltan.
Liam Lawson beszélt a lefokozásáról és arról, mi változott azóta, hogy ismét a Red Bull kisebbik csapatánál vezet.
A Red Bull nem sokat teketóriázott és még önmagához képest is bántóan kevés türelmet mutatott az új-zélandi versenyző felé az év elején, akit össz-vissz két nagydíj után visszarendeltek a Racing Bullshoz, miután még annyira sem tartotta a lépést Max Verstappennel, mint tavaly a sokat kritizált veterán Sergio Pérez.
Alapvetően a gyors csere sem hozott áttörést, Lawson utódja, Yuki Tsunoda is szenved többnyire, úgyhogy a lefokozott pilóta megérdemli az empátiát, amiért így elbántak vele. Azt mondta, még nem dolgozta fel a pörgős év eseményeit, viszont határozott véleménye van a Red Bull azon magyarázatáról, hogy az ő saját érdekében hajtották végre a helycserét Tsunodával.
„Sokan spekuláltak arról, hogy megcsappant az önbizalmam, meg hasonlók, ami teljes tévedés. Az év eleje óta ugyanúgy érzek. Az első két versenyt olyan pályán rendezték, ahol még nem jártam korábban, így nem csorbult volna az önbizalmam. Talán ha eltelik hat hónap a szezonból és ugyanazon a szinten maradok, hasonló eredményeket elérve, akkor talán másképp éreznék, és megcsappanna az önbizalmam” – nyilatkozta az F1 hivatalos oldalának.
„Jól tudtam, hogy az eredményeim nem voltak elég jók, de arra koncentráltam, hogy javuljak, kijavítsam a hibákat, tanuljak. Ugyanolyan gondolkodással éltem, mint amióta megérkeztem az F1-be. Számítottam rá, hogy idő kell, mire alkalmazkodok és megtanulom a dolgokat egy ilyen autóval. Nem volt rendes tesztelés, azon is problémák akadályoztak, meg Melbourne-ben is az edzések folyamán. Nem volt zökkenőmentes és tiszta a felkészülésem. Időre lett volna szükségem, de nem kaptam.”
„Nem sokat beszéltem erről, mert az év nagy részében egyszerűen csak figyelmen kívül hagytam a külső tényezőket, és az autó vezetésére koncentráltam. Ugyanakkor tudom, sok spekuláció volt arról, hogyan érzek. Az önbizalmam nem változott az év kezdete óta.”
Lawson Monacóban és Ausztriában szerzett pontokat, 12 egysége azonban még így is több, mint amennyit Tsunoda gyűjtött idén. Különösen az ausztriai 6. helyére kapták fel többen a fejüket, ami talán csak egyszeri bravúr volt, ő viszont azt tekinti célnak. „Újabban erősebb a teljesítményem. Gyors az autó, én pedig alighanem olyan szintre jutottam, ahová korábban nem. Nem szereztem elég pontot, az biztos. Ausztria nagyszerűen sikerült, de ennyi nem elég. Többször kell hasonlót elérnünk” – jelentette ki.
Arra kértek F1-es versenyzőket, hogy drámai hatást keltve szavalják el (vagy legalábbis megpróbálják ezt) Rihannától a 2007-ben megjelent Shut Up And Drive című slágert.
Az Instagramon közzétett videón hét F1-es pilóta szaval, bár Gabriel Bortoleto csak egy pillanatra tűnik fel az összevágott anyagban, lehet, hogy ő abszolválta legkevésbé jól a feladatot. A legvidámabb és legszigorúbb tekintet skáláján Alexander Albon és Liam Lawson képviselte a két végletet, bár előbbin kívül is többen elvigyorodtak a dalszöveg egy-egy részletét elmondva. Az említett személyek mellett George Russell, Carlos Sainz, Nico Hülkenberg Sainz és Isack Hadjar próbálkozott.
Nyomokban itt-ott megjelenik a drámai hatáskeltés szándéka, de összességében inkább paródiába torkollott az előadás. Azért könnyen lehet, még így is jobban jártunk, mintha a versenyzők énekeltek volna.
Eltérően sikerült a Bahreini Nagydíj időmérő edzése az előző hétvége előtt helyet cserélő Red Bull-pilótáknak, hiszen míg Yuki Tsunoda hozta, amit várnak tőle, addig Liam Lawson szokatlan hiba miatt bukta el a továbbjutást.
Miközben Yuki Tsunoda a Japán Nagydíjjal ellentétben ezúttal a Q3-ig jutott a Red Bullban, elődje, az ő helyét a Racing Bullsban átvevő Liam Lawson sokba kerülő hibát követett el a bahreini időmérőn: az új-zélandi 0,125 másodperccel csúszott le a Q1-ben a továbbjutásról, és több mint fél másodperccel bizonyult lassabbnak csapattársánál, a második szakaszban végül a 12. helyen záró Iscak Hadjarnál.
Miként az a közvetítésből is kiderült, Lawsonnak az első DRS-zónában, azaz a 10-es és 11-es kanyar között lecsukódott az állítható hátsó szárnya az utolsó Q1-es mért körében, ami miatt annyi tempót veszített, hogy enélkül simán továbbjutott volna. A továbbra is mindössze 15. F1-es hétvégjét teljesítő versenyző azt közölte a levezető körén a rádióban, hogy a szárnya magától zárt, majd utólag sem értette, mi történt. „A Q1 addig a pontig rendben volt, de nem igazán tudom, hogy mi történt. Kipörögtek a kerekeim a [DRS-zóna előtti] utolsó kanyarból kifelé, aztán nyitottam a DRS-t, ami ezután tulajdonképpen becsukódott. Elég frusztráló, nyilván. Egyszerűen csak szívás.”
Utólag azonban a csapat megállapította, hogy nem technikai probléma lépett fel, hanem Lawson idézte elő a szárny záródását. „A nehéz körülmények között Liamnek kipörögtek a kerekei a 10-es kanyarból kifelé, ami kisebb gázelvételt eredményezett, hogy irányítása alatt tartsa az autót. Ez okozta a DRS automatikus záródását, aminek következtében sebességet veszített az egyenesben, ez pedig a Q2-es továbbjutásába került” – összegzett Tim Goss, a Racing Bulls technikai vezetője.
A DRS ugyanis nemcsak az azt aktiváló gomb ismételt megnyomásával vagy fékre lépéssel, hanem gázelvétellel is deaktiválható. Ebben az esetben a felső határ a 20%, azaz amennyiben a versenyző legalább ilyen mértékben elveszi a gázt, a szárnynak be kell záródnia. A csapatok a határértéken belül azonban szabadon dönthetik el, hogy mekkora gázelvétel csukja a DRS-t, így elképzelhető, hogy Lawson nem vette el ennyire a gázt, és már ezzel is zárta a szárnyat.
Lawson hibáján ment el a továbbjutás / Fotó: Rudy Carezzevoli/Red Bull Content Pool
Tsunoda folyamatosan javul
Eközben az új-zélandi pilótát az előző hétvégtől leváltó Yuki Tsunoda a Q3-ba jutott a Red Bull-lal, mindezt úgy, hogy a Q2-ben közvetlenül Max Verstappen mögött végzett. Ezzel az idén a bikás csapat először képviseltette magát két autóval az időmérő edzés utolsó szakaszában, noha ott csak a 7. és 10. helyet érték el, Tsunoda lemaradása pedig közel 9 tizedmásodpercre nőtt csapattársa mögött.
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ezzel együtt dicsérte a japánt, mondván „a jó irányba tart” az előléptetése óta. „Az első körét elvették pályaszélesítés miatt, de így sem idegeskedett, hanem nyugodt maradt és folyamatosan javult. Ezt várjuk tőle” – jelentette ki az osztrák, aki Hadjarral is elégedett volt és „nagyon versenyképesnek” nevezte a franciát, hozzátéve, hogy „a pontok továbbra is elérhetők a számára.” Laswsonról kurtán viszont csak annyit mondott, hogy „lassan vette fel a tempót”, de „összességében véve rendben volt.”
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Elfogadom – kezdte értékelését Tsunoda az F1TV-nek. – Nyilván versenyzőként az ember többet akar, de figyelembe véve, hogy mi volt a szabadedzésen, és hogy ez csak a második versenyhétvégém [a Red Bullban], elfogadom a Q3-ba jutást. Egyszerűen csak nehéz, nem könnyű abba az ablakba kerülni, amelyben az autó működik, mert eléggé keskeny.”
„Sok dologgal próbálkozom, hogy következetesen ebben a tartományban legyek. Természetes, hogy eközben vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, ez minden edzésen így volt. De legalább bejutottam a Q3-ba. Nem fogom siettetni a dolgokat, lépésről lépésre akarok fejlődni. Ami a versenyt illeti, a hosszú etapok a második edzésen nem voltak jók, ugyanakkor azóta az autó más lett. Azok az etapjaim nem voltak csodásak, úgyhogy pilótaként és az autóval is kicsit több hangolás kell. A magabiztosságom rendben van. Nem nagyszerű, de rendben van.”
Yuki Tsunoda nem váltotta meg a világot első Red Bull-lal töltött versenyén, de közelebb volt Max Verstappenhez, mint Liam Lawson. A bikás istállónak pedig a jelek szerint egyelőre ennyi elég ahhoz, hogy a teljes szezonra bizalmat szavazzon a japánnak.
Első ránézésre nem vált be a Red Bull azon húzása, hogy mindössze két versenyhétvége után lecserélte a csupán 11 futamnyi F1-es tapasztalattal mély vízbe dobott Liam Lawsont és Yuki Tsunodát ültette be a helyére, hiszen pontot a japán versenyző sem szerzett és csak a 12. helyen zárta a hazai nagydíját. Közelebbről vizsgálva azonban egyértelmű, hogy a 24 esztendős pilóta jobb teljesítményt nyújtott Lawsonnál, hiszen nagyjából fele akkora volt csak a lemaradása Max Verstappenhez képest.
Tsunoda jó cserének bizonyult / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ezt emelte ki Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is az ORF-nek, majd megerősítette a bikások azon álláspontját, hogy Tsunodát már nem fogják lecserélni az idén. „Yuki valójában jól érzi magát Max beállításával, ugyanazok a preferenciáik, úgyhogy jól passzolnak. Természetesen fontos számunkra, hogy mindkét autóval pontokat szerezzünk. Az első versenyhétvégéje eléggé simán alakult, folyamatosan 2-3 tizedre volt Maxtól az edzéseken és az időmérőn a Q2-es kieséséig. Ez elég jó eredmény, amikor nem áll a rendelkezésedre több idő. Yuki be fogja fejezni a szezont a Red Bullnál.”
Lawson tehát jelen állás szerint nem reménykedhet abban, hogy idővel visszacserélik őket (nem mellesleg még soha senki nem kapott második esélyt az anyaistállóban), így jelenleg jó esély van arra, hogy számára két versenyhétvégén át tartott a Red Bull-kaland. Az új-zélandi leváltását Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azzal is indokolta, hogy Lawson magabiztosságára rossz hatással volt az ausztráliai és kínai hétvége, és az ő érdekében is történt a csere. Lawson a szuzukai hétvége előtt azonban világosan elmondta, hogy ez szerinte nem így van.
http://racingline.hu/forma-1/mclaren-kritika-japan-nagydij-norris-piastri-gyozelem/2025/04/07/„Magabiztossági szempontból szerintem ez nem sok mindenen változtat. Mindannyian hiszünk eléggé magunkban ahhoz, hogy itt legyünk és eljussunk a Forma–1-be. Ha nincs meg ez a hited saját magadban, az eléggé nehézzé teszi a dolgokat. Szóval ez szerintem mindannyiunkban megvan és nem igazán változtat azon, hogy miként érzek magammal kapcsolatban. Amit szerintem tesz… Nyilván úgy éreztem, hogy a legjobb lehetőségem a Red Bull Racingnél van, mindannyian azért dolgozunk, hogy oda kerüljünk. Én is ezért dolgoztam azóta, hogy csatlakoztam a junior programhoz 16 éves koromban. Így nyilván szerettem volna, ha beválik ez a lehetőség, mert ez a legjobb érdekem. De nyilván Christiannak és a csapatnak megvan a véleménye arról, hogy mi a legjobb, ezt nekik kell eldönteni.”
Tsunoda Lawson előtt a szuzukai célegyenesen / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Red Bull csapatfőnöke azt is mondta, hogy utólag látják, túl korán dobták mély vízbe Lawsont, akinek mindössze 11 futamnyi tapasztalata volt az Ausztrál Nagydíj előtt. „Könnyű ezt innen nézni. Nem ezek voltak a legsimább hétvégéim és a pályák is újak voltak nekem, úgyhogy bizonyos szempontból igen, korai volt. Ugyanakkor szerintem az egyik oka, hogy ilyen korán előléptettek, az volt, hogy gyorsan alkalmazkodjak – reagált erre az új-zélandi. – És bár ez nehéz volt… Igen, azt hiszem most már mindegy, mit mondunk, a döntés megszületett.. De ez nem változtat azon, hogy miként tekintek rá vagy miként látom magamat. Úgy éreztem, hogy készen állok, úgyhogy bár a hétvégék nehezek voltak, ez nem változtat semmin.”
Noha Lawson a Japán Nagydíjat Tsunoda elől rajtolva kezdte, csak a 17. helyen ért célba, miközben újonc csapattársa, Isack Hadjar a 8. helyen befutva első pontjait szerezte a Forma–1-ben.
A Red Bull kiscsapatát hosszú éveken át irányító Franz Tost állítja, számára a napnál is világosabb volt, hogy Christian Horneréknek már a szezonkezdetre is Yuki Tsunodát kellett volna választaniuk Max Verstappen csapattársául.
Tizenegy nagydíjrajttal a háta mögött Liam Lawson kapta azonban meg a lehetőséget, ám csúnyán alulteljesített, távol marad a pontszerzéstől a Verstappen által az élmezőnyben tartott autóval, így mindössze két nagydíjhétvége után megcserélte két pilótáját a Red Bull, Szuzukától már Tsunoda vezet a nagycsapatban, Lawson pedig visszakerült a Racing Bullshoz.
Tost 2006-os keletkezésétől egészen 2023-ig vezette a Red Bull második istállóját, amely Toro Rosso és AlphaTauri néven futott abban az időszakban. Utolsó évében öt futam erejéig, amíg Daniel Ricciardo a sérüléséből fel nem épült, Tost is versenyeztette már Lawsont, és persze a juniorprogramba tartozó új-zélandi korábbi eredményeire is rálátása lehetett, ezen tapasztalatai alapján tartja érthetetlennek, miért benne látták a jövőt a Red Bull vezetői.
„Én kezdettől fogva Tsunoda mellett döntöttem volna, ezt már tavaly ősszel is elmondtam. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert Yuki sokkal gyorsabb, mint Lawson. Lawson 100 évig próbálkozhatna, akkor sem lenne olyan gyors, mint Yuki. Aki ráadásul tapasztaltabb is, szóval nem értem, mi volt itt a gond, ez egy nagyon egyértelmű döntés” – idézi Tost erős szavait az Autosport.
„Évek óta mondom, hogy Yuki elképesztő nyers tempóval rendelkezik. Most csak mindent jól össze kell raknia. Még mindig el tudnak szabadulni az érzelmei az autóban, és talán ez az egyik oka annak, hogy először nem őt választották.”
„A nyers tempója tekintetében azonban Yuki egyértelműen a Forma-1 legjobbjai közé tartozik. Ha ezt következetesen meg tudja tenni, szállítja az eredményeket a versenyeken, az érzelmeit pedig többé-kevésbé kordában tartja, akkor nagyon-nagyon jó szezonja lesz a Red Bullnak és Yuki Tsunodának is.”
Lawson még Red Bull-pilótaként beszélt arról, az általa nem ismert melbourne-i és sanghaji pályák is megnehezítették a dolgát, és formájának javulására számít az olyan helyszíneken, amelyeken versenyzett már korábban karrierje során. Ilyen lett volna Szuzuka is, ahol 2023-ban már F1-es autóval is volt egy futama, a Red Bull azonban ezt már nem várta meg.
„A pálya ismerete egy dolog, de gyorsnak lenni egy egészen másik. Helyes volt már most az autóba tenni Yukit, mert Liam egyszerűen túl lassú” – mondta erről Tost, aki szerint Lawson lemaradása túl nagy volt ahhoz, hogy azt pályaismerettel lehessen magyarázni.
Az új-zélandinak a Racing Bullsnál látszólag könnyebben indult az alkalmazkodás, a Japán Nagydíj második edzését az ötödik helyen zárta.
Max Verstappen és Liam Lawson is meglepődött a Red Bull döntésén, de Christian Horner csapatfőnök szerint jól tették, hogy váltottak, amit az istálló mérnökeinek reakciója is mutat.
A Japán Nagydíj előtt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnök, valamint Liam Lawson is megszólalt a bikás istálló kissé váratlan pilótacseréjéről, amelynek keretein belül az új-zélandit mindössze két futam után visszahelyezték a Racing Bullsba, Yuki Tsunoda pedig megkapta az esélyt az anyacsapatban.
A Max Verstappen csapattársaként mindössze 11 futamnyi tapasztalattal a háta mögött debütáló Lawson elképesztően küszködött az első két versenyhétvégén (az eddigi három időmérőn egy 18. és két 20. hely a mérlege), a nehézségei pedig olyan méreteket öltöttek, hogy az Christian Horner elmondása szerint a csapat mérnökeit is aggasztotta.
„Mindazzal együtt, amit Ausztráliában és Kínában láttunk, észrevehető volt, hogy ez az egész eléggé rossz hatással van Liamre. Hagyhattunk volna mindent úgy, ahogy van, és szerintem Liam egy tehetséges pilóta, úgyhogy talán fél szezonon belül odaért volna, de egyszerűen nincs ennyi időnk – mondta Horner a Sky Sports-nak. – Nagyon világos volt a mérnökök számára, hogy mennyire szenved Liam az egésszel, és lehetett látni, hogy mekkora teher nehezedik a vállaira. A mérnökök nagyon aggódva jöttek oda hozzám, és végső soron szerintem ez volt a logikus lépés.”
Horner azt is elismerte, amit Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már korábban megtett, azaz, hogy hiba volt a Red Bullba ültetni Lawsont. „Ez természetesen borzasztó, mert elveszed valakinek az álmait és vágyait, de olykor könyörtelennek kell lenned, hogy kedves legyél, és ebben az esetben ez szerintem nem az út végét jelenti Liamnek. Nagyon világos voltam vele: »Ez egy két versenyes minta, és szerintem túl sokat kértünk tőled túl hamar.« Szerintem el kell fogadnunk, hogy túl korán kértünk tőle túl sokat. Úgyhogy ez érte is van, hogy gondozzuk a tehetségét, amiről tudjuk, hogy megvan benne. Visszaültetjük a Racing Bullsba, miközben megadjuk Yukinak a lehetőséget és kiaknázzuk a tapasztalatát.”
A Red Bull csapatainak új felállása a hétvége előtt rendezett tokiói bemutatón / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Lawson sem számított erre
Hogy mennyire meglepő volt a Red Bull döntése, azt jól mutatja, hogy a küszködő versenyzője sem gondolta volna, hogy csak két versenyt kap. „Egyértelműen sokként ért, hogy őszinte legyek. Nem láttam jönni. A megbeszéléseink sem igazán ebbe az irányba mutattak, úgyhogy egyértelműen nem számítottam rá” – mondta Lawson a Sky Sports-nak, hozzátéve, hogy „szeretett volna több időt” kapni, különösen úgy, hogy a folytatásban már nem számára ismeretlen pályákon versenyez a mezőny.
„Úgy éreztem, hogy több idővel, különösen olyan pályákon, amelyeket már ismerek… nehéz kezdet volt. Rögös volt a tesztünk és az első hétvégénk Melbourne-ben a szabadedzéssel, aztán Kína meg sprinthétvége volt. Az autó eléggé nehezen vezethető volt, de szerintem segítettek volna az olyan pályák, amelyeket ismerek, és szerettem volna megkapni ezt a lehetőséget. De nyilván nem az én döntésem volt, most pedig azért vagyok itt, hogy a jelenlegi helyzetből kihozzam a legtöbbet.”
Horner egyébként azt is beismerte, Verstappent „meglepte a döntés gyorsasága”, noha ő is tisztában volt vele, hogy Lawson mennyire küszködik. „[Verstappen] tudja, hogy hol kell javítanunk az autón, és nagyon keményen dolgozik a mérnökökkel. Nagyon jó szimulátoros tesztünk volt vele a múlt héten, amelyen nagyon koncentrált volt az autó javítására és a McLaren utoléréséhez kellő utolsó néhány tized megtalálására.”