Címke: Liam Lawson

  • Vips a második sprintfutam után a főversenyt is megnyerte

    Vips a második sprintfutam után a főversenyt is megnyerte

    A Hitech GP pilóta Jüri Vips lett az első a Formula 2 főfutamán Bakuban. Az észt pilóta ezzel duplázni tudott a bakui hétvégén a győzelmeket tekintve és ezzel a teljesítményével bajnoki esélyesnek lépett elő.

    A verseny rajtja az előző két futamhoz hasonlóan ismét kaotikusra sikeredett. A tegnapi második futam győztese Jüri Vips a második helyről lerajtolta a poleból induló csapattársát Liam Lawsont.

    Azonban a második kanyarban már is megtörtént a baj. Dan Ticktum behúzódott Théo Pourchaire mellé, aki éppen Marcus Armstrongot támadta a hatodik helyért. Azonban három autó nem tud elférni egy derékszögű kanyarban és Armstrong a tegnapi versenyhez hasonlóan a falban végezte. Ticktum baleset okozása miatt kapott is egy 10 másodperces büntetést a versenybíráktól. Az eset miatt ismét nem úszta meg a mezőny biztonsági autós fázis nélkül a 28 körös versenyt.

    A Red Bull észt fiataljának zseniális újraindítását követően a Lawson és Oscar Piastri keveredett óriási csatába a második helyért, amiből végül előbbi került ki győztesen. Azonban az új-zélandi Red Bull juniorja nem előzött szabályosan, így Ticktumhoz hasonlóan ő is egy 10 másodperces büntetést kapott, amit a boxkiállása előtt töltött le.

    Vips a hatodik körben állt ki friss kerekekért és az egy körrel később kiálló Piastri elé tudott kerülni a pályán a kiállását követően. Az észt versenyző azonban már üzemmeleg gumikon könnyen vissza tudta előzni az Alpine juniort a célegyenesben.

    Ezt követően a bajnokság éllovasa Guanyu Zhou került óriási csatába David Beckmannal és Lawsonnal. A kínai pilóta majdnem mindkettőjüket meg tudta előzni, azonban elfékezte magát és inkább kihajtott az első kanyar bukóterébe, de ezt követően folytatni tudta a száguldást.

    Piastri ezután bajba került, ugyanis a veszélyes kiengedése miatt egy 5 másodperces időbüntetést kapott a stewardoktól.

    Az eddig formán kívül versenyző Robert Shwartzman ismét remekelt. Az orosz fiatal az első futamot meg tudta nyerni, a második futamon fontos pontokat tudott gyűjteni és a főfutamon a kavarodásnak és az előzéseinek köszönhetően a 16. körre a csapattársa mögött találta magát a harmadik helyen.

    Az FIA Formula 3 bajnok Piastri ezt követően megpróbált nyomást helyezni a versenyt vezető Vipsre, aki értékes időt veszített a figyelmetlen Alessio Deledda miatt. Azonban az észt pilóta képes volt fenttartani a két másodperces előnyét Piastrival szemben és magabiztosan szelhette át a kockás zászlót elsőként, megnyerve ezzel Formula 2-es pályafutása első főversenyét.

    Az észt Red Bull junior mögött a két Prema álhatott fel a dobogóra Piastri Shwartzman sorrendben.

    Ticktum a verseny végén a friss gumiknak és a bátorságának köszönhetően végrehajtott egy dupla előzést, valamint a leggyorsabb versenykörért járó két pontot is be tudta gyűjteni.

    További pontszerzők: Drugovich, Ralph Boschung, Lawson, Jehan Daruvala, Ticktum, Christian Lundgaard és Lirim Zendeli.

    A bajnokság két hét múlva folytatódik Silverstoneban.

  • Lawsont kizárták, így Ticktum nyerte a második sprintfutamot

    Lawsont kizárták, így Ticktum nyerte a második sprintfutamot

    A Formula 2 második Monaco-i sprintfutamának győztesét, Liam Lawsont diszkvalifikálták egy technikai direktíva megszegése miatt. Az új-zélandi kizárása pedig azt jelenti, hogy a győzelmet a második helyen célba érő Dan Ticktum örökölte meg.

    A szabályok ugyanis meghatározzák, hogy a pilóták milyen gázpedál érzékenységgel kell megtenniük a felvezető kört. Ez a szabály még a biztonsági autós újraindításokra is vonatkozik, amíg a versenyautó sebessége el nem éri az 50 km/h-t.

    A stewardok a versenyt követőn egy részletes kivizsgálás során megállapították, hogy Lawson szabálytalanul kezelte a gázpedált és ezzel megszegte a technikai szabálykönyv 3.6.5-ös paragrafusát.

    Ticktum mellett Oscar Piastri léphetett még elő a második helyre Lawson kizárásának köszönhetően. A dobogó harmadik fokát pedig Jüri Vips kaparintotta így meg, aki így a másodjára ünnepelhetett a dobogón a Formula 2-es karrierje során.

    Végül és nem utolsó sorban Robert Shwartzman is jól járt riválisa diszkvalifikálásával, mert az orosz pilóta így bekerült a legjobb tízbe és megkaphatta a leggyorsabb versenykör megfutásáért járó 2 bónuszpontot.

    A bajnokság frissített állása:

    # Versenyző Csapat Pont
    1 ?? Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 56 0
    2 ?? Dan Ticktum Carlin 38 -18
    3 ?? Oscar Piastri Prema 34 -22
    4 ?? Liam Lawson Hitech 30 -26
    5 ?? Jehan Daruvala Carlin 29 -27
    6 ?? Richard Verschoor MP MSport 22 -34
    7 ?? Théo Pourchaire ART 22 -34
    8 ?? Jüri Vips Hitech 18 -38
    9 ?? Robert Shwartzman Prema 18 -38
    10 ?? Christian Lundgaard ART 16 -40
    11 ?? Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 14 -42
    12 ?? Ralph Boschung Campos 14 -42
    13 ?? David Beckmann Charouz 12 -44
    14 ?? Roy Nissany DAMS 10 -46
    15 ?? Marcus Armstrong DAMS 10 -46
    16 ?? Lirim Zendeli MP MSport 4 -52
    17 ?? Marino Sato Trident 1 -55
    18 ?? Matteo Nannini HWA 1 -55
    19 ?? Guilherme Samaia Charouz 0 -56
    20 ?? Gianluca Petecof Campos 0 -56
    21 ?? Alessio Deledda HWA 0 -56
    22 ?? Bent Viscaal Trident 0 -56
    23 ?? Jack Aitken HWA 0 -56
  • Lawson ezúttal Monacóban nyert, Zhou nullázott

    Lawson ezúttal Monacóban nyert, Zhou nullázott

    Liam Lawson nagyszerű versenyzés után idei második futamgyőzelmét aratta az F2-ben, Ticktum és Piastri előtt.

    A Formula 2 második, szombat reggeli sprintfutama vizes pályán kezdődött, a tegnap zseniális előzéssel fordított rajtrácsos pole-t megszerző Marcus Armstrong azonban csak a bokszból rajtolhatott, mert lefulladt a felvezető körön.

    Az első helyet így Liam Lawson örökölte meg, ám a mögüle induló Piastri lerajtolta. Ticktum is szépen startolt, megelőzte Theo Pourchaire-t. A mezőny végén történt egy kis koccanás, Petecof állt falba a Sainte Devote-ból kigyorsítva, Satóval értek össze.

    Az első néhány körben Lawson eléggé mutatta magát Piastri mögött, láthatóan kereste az előzési lehetőséget. Marcus Armstrong versenye a harmadik körben be is fejeződött, a Sainte Devote bukóterében parkolt le, így jött egy rövidke virtuális safety car fázis.

    Az ötödik kör elején Drugovich hibázott, így kicsúszott az első tízből. Ám az élen eközben óriási csatát kezdett vívni Lawson és Piastri. Az új-zélandi először az alagút végi féktávon, majd a Rascasse-ban próbálkozott az Alpine akadémista ellen, utóbbi esetben pedig sikerült is neki a bravúros előzés.

    Piastri nem tudott túl jó tempót diktálni, Lawson nagyon könnyedén kezdett ellépni tőle, és még megkapta maga mögé Ticktumot is.

    Az első kanyar továbbra is kritikus pontnak számított, Samaia, majd Sato is járt a bukóterében, sőt utóbbi ott is maradt, ezért ismét jött a virtuális safety car fázis. Ezt kihasználva, a mezőnyből elsőként a két UNI-Virtuosi, Zhou és Drugovich jöttek be slick gumikért. Ám az első pár körükben látszott, hogy ez túl korainak bizonyult, kört kaptak és volt olyan kör, amikor 25 másodperccel voltak lassabbak az élmenőknél. Zhou a 15. körben vissza is jött a bokszba, hogy visszakapja az esőgumikat, ezzel végleg beigazolódott, hogy korai volt a csere. Eközben Ticktum vállalt be egy előzést Piastri ellen az alagút után, sikerült is végig vinnie a manővert, feljött másodiknak. Ezután kezdett csak igazán gyors tempót diktálni, a leggyorsabb köröket dobálva nagyon hamar utolérte Lawsont.

    Lundgaard a Mirebau kanyarban fékezte el magát, így az ő versenye is véget ért, a 14. helyről állt ki.

    A hatodik helyen eközben Boschung látványosan lassú időket autózott, több autót is igyekezett maga mögött tartani, sorrendben többek között Nissanyt, Daruvalát és Verschoort. Utóbbi kettő közt történt is egy pozíciócsere, Verschoor ezzel feljött a pontszerző 8. pozícióba.

    Zhou rémálomszerű versenye csak még rosszabbá vált, amikor ő is elfékezte az első kanyart, ezzel utolsónak esett már vissza. Miközben Lawson tudott reagálni Ticktumra és egészen eltávolodott a brittől, a Boschung-vezette bolyban zajlottak az események. Oda-vissza előzgették egymást, ám Nissany kiszállt ebből a csatából, amikor eltalálta a falat az első kanyarból történő kigyorsításkor.

    Vips mutatott be egy szép előzést a 4. helyért, Pourchaire ellen a Mirebau-ban, miközben Viscaal kilökte Beckmannt a Sainte Devote-nál, így jöhetett a Monacóban már-már menetrendszerű safety-car fázis. Épp ekkor váltott slickekre Shwartzman, a 11. helyről várhatta így az újraindítást, ami után már mindössze két kör következett az egy órás időlimit miatt.

    A végén Vips volt igazán közel Piastrihoz és a harmadik helyhez, de Piastri sikeresen levédekezte az észt támadásait. Lawsont viszont Ticktum már nem tudta támadni a végén, ezzel Bahrein után Monacóban is nyerni tudott első F2-es szezonjában.

    A már említett Piastrit és Vipset az ötödik helyen Pourchaire követte, Boschung megtartotta a hatodik helyét, a pontszerzők sorát pedig Verschoor és Zendeli zárták.

    Lawson a győzelmével nagyot faragott hátrányából Zhou-val szemben, a kínai előnye 11 pontra olvadt.

  • Ki-kicsoda az idei DTM mezőnyben?

    Ki-kicsoda az idei DTM mezőnyben?

    Két korábbi bajnok, újoncok, de DTM és GT veteránok is összecsapnak az újjászületett sorozatban, öt márka autóival.

    A német túraautó bajnokság a héten tartja a tesztjét Hockenheimben, mielőtt először versenyen is pályájára gurulnak az autók Monzában, június végén.

    Audi: Team Rosberg & Abt Sportsline

    Audi, GT3, DTM, racingline.hu
    Fotó: Communications Audi Sport customer racing

    Két „klasszikus” DTM csapat, eddig is a mezőny részét képezték. Az Audi gyári pilótái is itt térnek vissza sorozatba, Nico Müller és Mike Rockenfeller révén.

    Előbbinek a Rosbergnél Dev Gore, utóbbinak az Abtnál a GT3-as menő, Kelvin van der Linde és Sophia Flörsch lesz újonc csapattársa.

    BMW: ROWE Racing & Walkenhorst Motorsport

    GT3, BMW, DTM, racingline.hu
    Fotó: BMW AG

    A BMW is gyári támogatással indítja Sheldon van der Lindét és Marko Wittmannt, a sorozat korábbi bajnokát. A dél-afrikai fiatal (az Audis Kelvin öccse) Timo Glock támogatására is számíthat majd a ROWE Racingnél.

    A márka tavalyi két legeredményesebb pilótája mellett tehát a DTM-ben legsikeresebb versenyzője képviseli majd.

    Mercedes: Haupt, Mücke, Winward, GruppeM & GetSpeed

    Mercedes, GT3, DTM, racingline.hu
    Fotó: Daimler AG

    A csapatok számából is látszik, a Mercedes indítja a legtöbb autót. A márka gyári csapatának a Haupt Racing Teamet jelölte ki, ahol a visszatérő Maximilian Götz mellett Vincent Abril indul.

    Az F3-as Európa-bajnokságot is megjáró Mücke Motorsport nem kis nevet igazolt, a kétszeres bajnok, Gary Paffett tér vissza Formula E kalandja után.

    Hasonlóan tesz korábbi kollégája, Daniel Juncadella is, a hongkongi GruppeM csapattal. A harmadik egyautós csapat (GetSpeed) pedig a korábbi F2-es versenyző, Arjun Maini szolgálatait veszi majd igénybe.

    Rajtuk kívül még egy kétautós csapat lesz, a Winward Motorsport. A sorozat elnökének, Gerhard Berger unokaöccse lesz az egyik pilóta, az újonc Philip Ellis mellett.

    Ferrari: AF Corse (Red Bull)

    Ferrari, AF Corse, GT3, racingline.hu
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Red Bull DTM-es projektje két juniorral indul, de mindketten már sorozatban is rendelkeznek kötelességekkel.

    Alex Albon a Red Bull és az AlphaTauri tesztpilótájaként a Forma 1-es paddockban teljesít szolgálatot, Liam Lawson a Formula 2-ben teljesíti a 2021-es szezont. Az új-zélandi esetében nincsen ütközés, de amikor Albon nem tud ott lenni, egy több kategóriában is bajnokságot nyerő Nick Cassidy helyettesíti majd.

    McLaren: JP Motorsport

    A McLaren lesz jelen második új márkaként, de csak néhány hétvégén lesznek ott Christian Kliennel és a JP Motorsporttal.

    Eredetileg Jenson Button GT csapata is jelentkezett, de visszavonták a nevezést. A bahreini 2 Seas Motorsport jelezte indulását még a brit márka nevében, viszont jelenleg nincsenek ott a havazás által hátráltatott teszten.

    Pilóta Csapat Márka/Autó
    ?? Mike Rockenfeller
    Abt Sportsline
    Audi
    R8 LMS Evo
    ?? Kelvin van der Linde
    ?? Sophia Flörsch
    ?? Nico Müller
    Team Rosberg
    ?? Dev Gore
    ?? Sheldon van der Linde
    ROWE Racing
    BMW
    M6 GT3
    ?? Timo Glock
    ?? Marko Wittmann Walkenhorst Motorsport
    ?? Liam Lawson
    AF Corse
    Ferrari
    488 GT3 Evo 2020
    ?? Alex Albon/
    ?? Nick Cassidy
    ?? Christian Klien JP Motorsport McLaren
    720S GT3
    ?? Maximilian Götz
    Haupt Racing Team
    Mercedes
    AMG GT3 Evo
    ?? Vincent Abril
    ?? Lucas Auer
    Winward Motorsport
    ?? Philip Ellis
    ?? Daniel Juncadella GruppeM
    ?? Arjun Maini GetSpeed
    ?? Gary Paffett Mücke Motorsport
  • Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    A Formula 2-es újonc Oscar Piastri nyerte a mai második bahreini sprintfutamot. Az ausztrál fiatal egy látványos utolsó körös előzéssel szerezte meg az első helyet Christian Lundgaardtól.

    Az FIA Formula 3 bajnoka megmutatta tehetségét. miután a második biztonsági autós fázist követően úgy döntöttek a Premánál, hogy kihozzák őt friss kerekekért. Piastri végig a top6-ban volt, azonban a komoly lehetőség akkor adódott meg előtte, amikor az első futamot megnyerő Liam Lawson kiesése miatt pályára gurult a biztonsági autó.

    A Prema pilótájának többek között a lágy keverékeken autózó Guanyu Zhout is meg kellett előznie ahhoz, hogy a végén Lundgaardot is elkaphassa a győzelemért. Az Alpine junior mellett Zhou és Jehan Daruvala ünnepelhetett a dobogón.

    A rajtot követően már az első kanyarban kitört a káosz, ugyanis Robert Shwartzman ütközött össze Dan Ticktummal, ami miatt bemutatkozhatott hivatalosan is az Aston Martin biztonsági autó. Mindkét előbb említett pilóta kiesett a versenyből.

    A poleból rajtoló Jüri Vips meg tudta tartani a vezető helyét Lirim Zendelivel és a pénteki időmérőt megnyerő Zhouval szemben. A kínai nem tétovázott sokat és szinte azonnal megelőzte német riválisát a négyes kanyarban az újraindítást követően.

    Eközben nagy felzárkózásoknak is szemtanúi lehettünk: Théo Pourchaire a huszadikról a tizenegyedikre, Marcus Armstrong pedig az utolsó helyről a nyolcadik helyre zárkózott fel mindössze nyolc kör leforgása alatt.

    A dráma most sem maradt el, ugyanis a harmadik helyen haladó Zendeli egy bal hátsó defekt miatt kiszállt a meccsből, miután Lundgaarddal ütközött az egyes kanyarban.

    Zhou ezt követően Vipst is megelőzte és elkezdte növelni előnyé. Azonban a kínai pilóta szorgosan kiépített előnyét lerombolta az újabb biztonsági autós fázis Felipe Drugovich és Lawson ütközése miatt.

    Az újraindítást követően Zhou hiába versenyzett végig jól, Piastrival nem tudott mit kezdeni és az ausztrál végül megnyerte a versenyt. A második helyen célba érő Lundgaard végül a büntetése miatt csak kilencedik lett.

    További pontszerzők: Richard Verschoor, Pourchaire, David Beckmann, Marino Sato és Mateo Nannini.

    A szezonnyitó hétvége a holnapi főfutammal zárul, amit 12:45-től élőben fog közvetíteni az M4 Sport.

  • Lawson nyerte a 2021-es szezon első versenyét

    Lawson nyerte a 2021-es szezon első versenyét

    A Hietch GP pilótája Liam Lawson nyerte a Formula 2-es szezon első versenyét Bahreinben. Az új-zélandi fiatal mellett Jehan Daruvala és David Beckmann mellett állhatott még fel a dobogóra.

    Miután Jüri Vipset diszkvalifikálták az időmérőről, így a tizenegyedik helyet megszerző Théo Pourchaire rajtolhatott a pole pozícióból. A harmadik helyről rajtoló Liam Lawson repülő rajtot vett és az első kanyarban már elsőként tudott elfordulni. Robert Shwartzman volt még nagyon agresszív a rajtot követően és egy kör alatt hat pozíciót tudott előrelépni a tizenegyedikről.

    A második körben Dan Ticktum próbált előzni, de elmérte a féktávot és megtorpedózta Richard Verschoor autóját, aki megforgott az ütközés következtében és visszaesett az utolsó helyre. A futam későbbi szakaszában a Williams brit juniorja egy öt másodperces büntetést kapott a versenybíróktól.

    Ezt követően Marcus Armstrong és Ralph Boschung megálló autója miatt volt egy rövid virtuális biztonsági autós fázis. Az első öt pilóta, Lawson, Pourchaire, David Beckmann, Jehan Daruvala és Shwartzman szorosan követték egymást. Sokáig nem történt pozíciócsere, azonban Daruvalának a tizenegyedik körben sikerült megelőznie a gumijaival küszködő német versenyzőt.

    A tizenharmadik körben az ART Grand Prix számára megérkezett a dráma, ugyanis a második helyen haladó Pourchaire autója lelassul, majd félre is állt a kilences kanyarban.

    A virtuális biztonsági autós fázist követően Lawson magabiztosan tartotta előnyét Daruvalaval, Backmannal és Shwartzmannak szemben. Azonban a Red Bull indiai juniorja a verseny vége felé ki tudta használni azt, hogy az új-zélandi újonc gumijai teljesen elfogytak. Az új-zélandi Red Bull juniornak azonban csodával hatásos módon meg tudta tartani a pozícióját és megnyerte az első sprintversenyt Daruvala előtt.

    Lawsonhoz hasonló helyzetben volt Beckmann és Shwartzman is, akikre így a gumimágus tavalyi FIA Formula 3-as bajnok Oscar Piastri fel tudott zárkózni. Az ausztrál ugyan próbálkozott orosz csapattársával szemben, azonban végül nem járt sikerrel.

    További pontszerzők: Christian Lundgaard, Guanyu Zhou, Ticktum, Lirim Zendeli és az utolsó helyről rajtoló Vips.

  • Lawson: A legnagyobb kihívást a kategóriák közötti váltás fogja jelenteni

    Lawson: A legnagyobb kihívást a kategóriák közötti váltás fogja jelenteni

    Liam Lawsont nem kicsit lepte meg a telefonhívás, melynek keretén belül közölték vele, hogy idén a DTM-ben fog versenyezni. Az új-zélandi pilóta azt gondolta, ez egy poén.

    „Eléggé véletlenszerű volt. Az utolsó pár napomat töltöttem a karanténban Új-Zélandon, már készültem volna a Formula 2-es bahreini tesztre, majd felhívott Grant McDonald, a menedzserem.” – mondta Lawson a Velocity News-nak.

    Lawson elmesélte, Dr. Helmut Marko felhívhatta a menedzserét, hogy a fiatal pilóta bármire készülhet. A nap későbbi órájában az új-zélandi pilóta kapott egy újabb hívást menedzserétől, aki közölte vele, hogy a DTM-ben fog versenyezni:

    „Először azt hittem hülyéskedik, és ez az egész egy tréfa volt. De nem. Ez volt a valóság, és most már nagyon izgatott vagyok a lehetőség végett. Ez a GT autók királykategóriája, magasan képzett pilótákkal, és csapatokkal.” – mondta.

    Lawson egy teljes szezont fog futni, így mind a nyolc állomáson jelen lesz majd, de így sem kell majd kihagynia egyetlen F2-es versenyt sem:
    „A legnagyobb kihívást az autók közötti heti váltogatás jelentheti majd.” – zárta Lawson, aki egyébként úgy gondolja, DTM-es kiruccanásai segíthetnek majd neki a Formula 2-ben.

  • Bemutatta az idei DTM-es autóinak a festését a Red Bull – GALÉRIA

    Bemutatta az idei DTM-es autóinak a festését a Red Bull – GALÉRIA

    A Red Bull bemutatta a Német Túraautó Bajnokságra (DTM) készülő festéseit, emellett azt is elmondták, hogy két Ferrari 488 GT3 EVO-t fognak indítani az AF Corse csapat színeiben. A korábban ismertetett duó mellé harmadikként csatlakozott még az új-zélandi Nick Cassidy is.

    Nemrégiben jelentették ki az osztrákok, hogy a DTM új GT3-as korszakában visszatérnek a sorozatba, ahol Alex Albon és Liam Lawson fog náluk vezetni.

    A Red Bull végül a Hosszútávú Világbajnokságból (WEC) is ismert AF Corse csapattal együttműködve fog részt venni két Ferrarival. A két autó festése tükrözi a márka két F1-es csapatának festését is, tehát az egyik Ferrari a hagyományos Red Bull színekben fog pompázni, ezt az autót fogja az egész idényeben vezetni Liam Lawson.

    Míg a másik autó az AlphaTauri festését kapta, ez lesz Alex Albon versenygépe. Ám mivel a thai a Red Bull hivatalos tartalékpilótája lesz idén, így nem tud majd minden hétvégén rajthoz állni, így az ő helyére ekkor Nick Cassidy fog beülni. Cassidy korábban bajnok volt a Super Formulában és a Super GT-ben, is, tehát nem lesz majd idegen számára a GT autó.

    A DTM idei szezonja majd június 19.-20.-án Monzában rajtol el.

  • A Hitech Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek

    A Hitech Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek

    A Hitech GP bejelentette az F2-es felállását 2021-re, két Red Bull juniort igazoltak csapatukba. A két pilóta nem más, mint Liam Lawson és Jüri Vips.

    A brit csapat jól ismeri mindkettejüket, Lawson 2020-ban, Vips pedig 2019-ben versenyzett náluk az F3-ban.

    Lawson a tavalyi szezonban három győzelmet és hat dobogót szerzett, összetettben ötödik lett. Az idény végén pedig már a Hitech-el tesztelt az F2-esek szezonvégi tesztjén.

    „Izgatott vagyok, hogy az F2-ben versenyezhetek a Hitech-el” – kommentálta szerződtetését az új-zélandi. „Két Formula 3-as év után késznek érzem magam erre a bajnokságra és arra, hogy jól teljesítsek a csapatnál. Sokat tanultam az F2-es tesztből, jól éreztem magam az autóban. Viszont van még mit tanulni, alig várom a kihívást!”

    Vips ugyanakkor már belekóstolt a Formula 2-be, tavaly a DAMS-nál helyettesítette a sérült Sean Gelaelt. Az észtnek sikerült dobogóra is állnia, 6 verseny alatt pedig 16 pontot gyűjtött.

    „Nagyon várom, hogy újra a HItech-el dolgozzak” – mondta a bejelentést követően. „Jó évünk volt az F3-ban 2019-ben [negyedik lett Vips összetettben], de van néhány befejezetlen ügyünk. Nekik pedig remek debütáló szezonjuk volt az F2-ben tavaly, de magabiztos vagyok, hogy a bajnokságért fogunk harcolni ebben az évben.”

  • A DTM-ben versenyez idén Alex Albon

    A DTM-ben versenyez idén Alex Albon

    A Forma-1-es Red Bull csapatából kiszoruló Alex Albon 2021-ben a Német Túrauató Bajnokság (DTM) mezőnyében áll rajthoz.

    Múlt hónapban jelentette be a Red Bull, hogy Alex Albon helyére leigazolták Sergio Perezt, ez pedig azt jelenti, hogy a thai számára nem lett hely a mezőnyben.

    2021-ben a Red Bull tartalékversenyzőjeként fognak számolni vele, illetve azt is kijelentették, hogy nyitottak arra is, hogy egy másik csapatnak adják kölcsön. Most pedig bejelentették, hogy ő is tagja lesz a DTM első GT3-as idényének. Azt viszont csak később fogják ismertetni, hogy milyen autóval és melyik csapat színeiben fog indulni.

    Albon mellett egy másik Red Bullos versenyző, a brit Liam Lawson is a DTM-ben folytatja idén. Azt viszont még nem tudni, hogy a Formula 3 tavalyi ötödik helyezettje egyszerre fog-e a DTM-ben illetve az F2-ben szerepelni vagy sem.

    „A DTM egy elitkategóriás sorozat és a GT3-as sportautók egy érdekes platform és komoly kihívást jelentenek olyan sikeres pilótáknak, mint Alex Albon és olyan fiatal tehetségeknek, mint Liam Lawson.” – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója Helmut Marko.

    A Red Bull korábban szponzorként volt jelen a német bajnokságban, ahol a kétszeres bajnok Mattias Ekström gyári Audi csapatán voltak fellelhetőek.

    Alex Albon és Liam Lawson lettek az első két, hivatalosan is bejelentett versenyzők a sorozat új korszakának első évében.