Címke: Liam Lawson

  • Mercedes sikert és Audi drámát hozott a második hockenheimi futam

    Mercedes sikert és Audi drámát hozott a második hockenheimi futam

    A Mercedest erősítő Luca Auer egy domináns győzelmet szerzett a DTM második hockenheimi versenyén – írja a motosport.com. A bajnoki éllovasok közül pedig Liam Lawson járt jobban, ugyanis Kelvin van der Linde balszerencséjét kihasználva a bajnokság élére ugrott.

    A második helyről rajtoló Auernek ugyan közvetlen a rajt után még nem tudta megelőzni van der Lindét, a kettes kanyarban már sikerrel járt. Innentől fogva senki nem veszélyeztette az osztrák első helyét, aki végül meg is szerezte DTM-es karrierje hetedik győzelmét.

    Auer dolgát az is megkönnyítette, hogy van der Linde és Lawson nagy csatába keveredett egymással a második helyért. Előbbinek sokkal nehezebb dolga volt, ugyanis az autóját egy 25 kilogrammos plusz súly nehezítette, ami miatt a védekezés egyáltalán nem volt könnyű a számára. Az új-zélandi Red Bull junior ebből tudott profitálni és ugyan jó párszor meg kellett próbálnia az előzést, valamint még ütköztek is, de végül sikerült dűlőre jutnia van der Lindével szemben, aki az agresszivitása miatt egy 5 másodperces büntetést kapott a stewardoktól.

    Ugyan a dél-afrikai vissza tudta előzni Lawsont az első kiállásokat követően, a Ferrari AF Corse-t vezető új-zélandi újból meg tudta előzni őt és a verseny végig már ki sem engedte a kezei közül a második helyet. Mivel van der Linde a versenyt csak a tizedik helyen fejezte be, emiatt Lawson előnye 14 pontra nőtt a bajnokság élén.

    Az első hockenheimi futam győztesét először a Mercedes pilóták, Maximillian Götz, Dani Juncadella és Philip Ellis előzte meg, amivel visszacsúszott a hatodik helyre. Azonban a bokszban nem töltötte le az 5 másodperces büntetését, ami miatt kapott még egyet és emiatt lett végül csak a 10. helyen rangsorolva.

    Alex Albon a nehéz ballasztja ellenére végzett a hatodik helyen, megelőzve a még pontszerző helyen végző Marvin Dienstet, Arjun Mainit, Vincent Abrilt, a pórul járó van der Lindét, Mike Rockenfellert és Marco Wittmannt.

    A bajnokság zárófordulóját a Norisringen rendezik majd meg egy hét múlva.

  • Az AlphaTauri szemmel tartja a juniorjait, tesztlehetőséget is kapnak

    Az AlphaTauri szemmel tartja a juniorjait, tesztlehetőséget is kapnak

    Az AlphaTauri ugyan jövőre megtartja a jelenlegi, Pierre Gasly-Yuki Tsunoda alkotta felállását, így is szemmel tartják juniorjaikat, akiknek tesztlehetőséget is biztosítanak.

    Főleg Yuki Tsunoda az, akinek bizonyítania kell, sokatmondó, hogy maga is meglepődött, hogy hosszabbítottak vele. Franz Tost azonban megvédte a japán ifjoncot, elmondta, hogy minden újoncnak időt kell adni.

    „Egy pilótának három évre van szüksége, hogy megtanulja a Forma-1-et” – állítja Tost a Sport1-el folytatott beszélgetésében. „Yukiban van potenciál, és még mindig tanul. Nagyon kritikus önmagával szemben, és ez pozitívum.”

    „Jó versenyzőink vannak a Formula 2-ben” – tért ki az alternatívákra, ha esetleg szükség lenne rájuk. „Ők Liam Lawson és Jüri Vips, akik részt vesznek a fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban. Lawson velünk, Vips pedig a Red Bull Racinggel. A Formula 2 idén nagyon zsúfolt: Oscar Piastri, Theo Pourchaire, Robert Shwartzman és az említett két junior pilótánk kétségtelenül a jövő versenyzői.”

  • Magabiztos Audi győzelem Hockenheimben, pontegyenlőség a bajnokság élén

    Magabiztos Audi győzelem Hockenheimben, pontegyenlőség a bajnokság élén

    Az Audi pilótája, Kelvin van der Linde nyerte a DTM első versenyét Hockenheimben. A dél-afrikai versenyző ezzel a sikerével felzárkózott Liam Lawsonhoz a pontversenyben, ahol egyenlő ponttal állnak az élen.

    A rajtnál pole-ból rajtoló van der Linde megtartotta az első helyét Lucas Auer előtt, azonban az igazi csat közvetlen mögöttük zajlott. Az egymással csatázó Liam Lawson és Maximilian Götz csatázott egymással, amiből végül Arjun Maini jött ki a legjobban, ugyanis az indiai pilóta át tudta ugrani a lendületet vesztő Götzöt.

    Azonban a Get Speed pilótája elmérte a féktávot és telibetalálta Auer Mercedesét, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót a pályára. Götz maradt a második helyen, azonban az élen autózó van der Linde és Lawson is visszaesett, miután el kellett kerülniük az ideális íven összetört autókat.

    Az újraindítás után a kiállásokat Götz és Lawson kezdte meg, hogy alávágjanak az élen autózó Audi pilótának, aki némi előnyre tudott szert tenni a zöld zászlót követően. Az Abt Sportline versenyzője egy körrel később tudta le a kötelező látogatását a bokszban és simán visszajött a két közvetlen riválisa elé.

    Ezt követően már senki és semmi nem állhatott a dél-afrikai pilóta útjába, aki végül így elsőként láthatta meg a kockászászlót. Mivel Lawson a futam utolsókörében visszaesett a negyedik helyre, így van der Linde pont le tudta dolgozni a 15 pontos hátrányát vele szemben az összetettben.

    A második helyen az új-zélandi Red Bull junior csapattársa, Alex Albon végzett, aki egy viszonylag késői kiállást követően tudott felzárkózni idáig a kilencedik helyről. A brit-thai kettős állampolgárnak ez volt a negyedik dobogós helyezése az idei évben. A dobogó harmadik fokára pedig a szintén audis Mike Rockenfeller állhatot fel.

    További pontszerzők: Lawson, Götz, Esteban Muth, Daniel Juncadella, Phillip Ellis, Vincent Abril, Timo Glock, Marvin Dienst és Sophia Flörsch, aki így az asseni forduló után ismét pontot tudott szerezni.

    A holnapi versenyt ma délután rendezik majd meg és az eseményt a DTM YouTube csatornáján lehet majd élőben követni.

  • Piastri rajt-cél győzelmét hozta a főverseny Szocsiban

    Piastri rajt-cél győzelmét hozta a főverseny Szocsiban

    A Prema pilótája, Oscar Piastri nyerte a Formula 2 főversenyét Szocsiban. Az ausztrál fiatal – akit az ex-F1-es Mark Webber mentorál – az újabb győzelmének köszönhetően már 36 ponttal vezeti az összetett pontversenyt a hétvége során szenvedő Guanyu Zhou előtt.

    Az élről rajtoló Oscar Piastri meg tudta őrizni a pozícióját, azonban ezt a mögüle rajtoló Jehan Daruvala már nem mondhatta el a magáról, ugyanis az indiai fiatalt Theo Pourchaire és Ralph Boschung is meg tudta előzni. Bent Viscaal számára már az egyes kanyarban véget ért a futam, ami miatt VSC fázis lépestt érvénybe.

    Az újraindítását követően mindenki próbált tapadni az előtte autózóra. Így tett többek között Guanyu Zhou is, aki a tegnapi versenyen egy óriásit hibázott és már a rajt előtt kiesett a versenyből. A kínai Alpine junior – aki az Alfa Romeo második ülésére pályázik – a nyolcadik helyről próbált meg előrébb kerülni, mivel a közvetlen bajnoki riválisa az élen haladt. A 7. körben meg is tudta előzni Jake Hughes autóját a hetedik helyért

    A kerékcserék hosszú sorát Boschung és Jüri Vips nyitotta meg a 7. körben. Mindketten a lágyabb keverékekről váltottak a közepes abroncsokra. Az észt pilóta autója azonban megállt a bokszutca végén és kiesett a futamból. Egy körrel később Daruvala és Shwartzman is letudta a kötelező kerékcseréjét.

    Az élen Pourchaire egy másodpercen belül tudott kerülni Piastrihoz képest, aki ki is állt a bokszba, miután a lágy keverékei teljesen elfogytak a Premáján. Az ART Grand Prix francia fiatalja előtt pedig adva volt a feladat, hogy a létező legtovább nyújtsa az első etapját, hogy a kerékcseréjét követően gumielőnyben legyen Piastrihoz és a többi versenytársához képest. Pourchaire ugyan két körrel később a Prema ausztrálja elé jött vissza a pályára, de a hideg kerekei miatt nem tudta visszaverni Piastri támadását, így nem sikerült a taktikájuk.

    A Prema pilótája ezt követően elkezdte megelőzni azokat a pilótákat, akik az alternatív stratégiát alkalmazták. Piastri emiatt megelőzte többek között Roy Nissanyt és Marino Satót és Guilherme Samaiát is. Pourchaire pedig szorosan követte őt és ő sem várt sokat az előzésekkel.

    Az alternatív stratégiát alkalmazók közül Liam Lawson volt a legelőkelőbb helyen és az új-zélandi fiatal a kiállását követően folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket a friss lágy gumijaival.

    A 22. körben Daruvala el tudta venni Boschungtól a harmadik helyét Shwartzman azonnal követni tudta őt. A svájci versenyző az elfékezése miatt így rövid időn belül két pozíciót is veszített. Boschung ráadásul a 26. körben egy motorhiba miatt kiesett a versenyből, így még pontot sem tudott szerezni a jó szereplését követően.

    A sorrend ezt követően már nem változott az élen. Pourchaire hiába volt frissebb gumikon, az első helyet már nem tudta elvenni Piastritól, aki egy újabb győzelmet aratott a Formula 2-ben. A dobogó harmadik fokára Daruvala tudott felkapaszkodni.

    További pontszerzők: Shwartzman, Dan Ticktum, Zhou, Lawson, Richard Verschoor, Christian Lundgaard és David Beckmann.

    A sorozat most egy hosszú szünetre meg és majd csak december elején fog majd folytatódni a szaúdi Jeddahban.

  • Berger biztos benne, hogy Lawson eljut a Forma-1-ig

    Berger biztos benne, hogy Lawson eljut a Forma-1-ig

    A Red Bull csapata nem csak a Forma-1-ben remekel, a DTM-es alakulatuk is jó szezont fut. Egyik versenyzőjük, Liam Lawson vezeti ugyanis a bajnokságot, újoncként, két fordulóval a vége előtt.

    A Red Bull juniorja emellett az F2-ben is versenyez, Gerhard Berger pedig F1-es jövőt jósol neki.

    „100%-ig biztos vagyok benne, hogy eljut a Forma-1-ig” – jelentette ki az osztrák a Motorsport.com hasábjain. „Talán még nem jövőre, mert szüksége van némi tapasztalatra az F2-ből, de nem kérdés, hogy a jövőben jelölt lehet az egyik F1-es ülésre.”

    „Jelen voltam a monzai Forma-1-es hétvégén is, ott pedig érdeklődtek is vele kapcsolatban, hogy hogy megy neki a DTM-ben” – tette hozzá Berger, a német túraautó bajnokság első embere.

    Lawson a Formula 2-ben sem megy rosszul, van már futamgyőzelme is, az összetettben pedig a nyolcadik helyen tanyázik.

  • Auer maga mögött tudta tartani Lawsont, ezzel nyert Assenben

    Auer maga mögött tudta tartani Lawsont, ezzel nyert Assenben

    Lucas Auer idén először tudott nyerni a DTM-ben, méghozzá úgy, hogy sikerült kivédekeznie Liam Lawson támadásait a verseny végén. Így a második asseni futamon Auer-Lawson-Wittmann dobogó alakult ki

    Auer nagyon jó rajtot vett, így meg tudta tartani a pole pozícióból származó előnyét. Őt Marco Wittmann követte, aki az osztrák szerencséjére igencsak feltartotta a mezőnyt.

    Auer és Lawson már az ötödik körben kiálltak a kerékcserére, míg Wittmann és Albon a következő körben követték őket.

    Az elévágásnak köszönhetően a bajnoki tabella vezetője, Liam Lawson könnyedén előzte meg Marco Wittmannt és csapattársát, Alexander Albont.

    Auer azonban úgy tűnt nagy magabiztossággal fogja behúzni a futamot, mivel már három másodperces előnye volt a többiekhez képest. Lawson ugyanakkor utol tudta őt érni, de a futam végéig az osztrák ki tudta védekezni a Red Bull juniorjának támadásait.

    A dobogó harmadik fokára Marco Wittmann állhatott fel, aki 11 másodperces hátrányban a vezető duó mögött ért célba. Mögötte egészen a nyolcadik helyig másodpercen belül értek be a pilóták, így bátran állíthatjuk, hogy valóban visszafogta a mezőnyt az igencsak nehéz BMW-vel.

    A jövőre Forma-1-be visszatérő Alexander Albon ebbe a vonatba beragadva, csupán az ötödik helyen végzett. Ebben az is közrejátszott, hogy a stratégiában nem ő, hanem a bajnokságot vezető csapattársa, Lawson volt a kezdeményezett.

    A teljes végeredmény:
    Helyezés Pilóta Autó Lemaradás
    1 Lucas Auer Mercedes-AMG GT3 Evo
    2 Liam Lawson Ferrari 488 GT3 Evo 2020 0.593
    3 Marco Wittmann BMW M6 GT3 11.456
    4 Kelvin van der Linde Audi R8 LMS Evo 11.957
    5 Alex Albon Ferrari 488 GT3 Evo 2020 12.357
    6 Maximilian Götz Mercedes-AMG GT3 Evo 13.017
    7 Mirko Bortolotti Lamborghini Huracán GT3 Evo 13.634
    8 Nico Müller Audi R8 LMS Evo 14.014
    9 Vincent Abril Mercedes-AMG GT3 Evo 16.040
    10 Esteban Muth BMW M6 GT3 20.272
    11 Mike Rockenfeller Audi R8 LMS Evo 23.320
    12 Philip Ellis Mercedes-AMG GT3 Evo 26.608
    13 Arjun Maini Mercedes-AMG GT3 Evo 31.508
    14 Timo Glock BMW M6 GT3 39.910
    15 Maximilian Buhk Mercedes-AMG GT3 Evo 40.230
    16 Sophia Flörsch Audi R8 LMS Evo 45.649
    17 Dev Gore Audi R8 LMS Evo 48.970
    18 Christian Klien McLaren 720S GT3 1 kör
    DNF Daniel Juncadella Mercedes-AMG GT3 Evo 3 kör
    DNF Sheldon Van Der Linde BMW M6 GT3 8 kör
    DNF Esmee Hawkey Lamborghini Huracán GT3 Evo 14 kör
  • Wittmann nyert Assenben, Lawson átvette a vezetést az összetettben

    Wittmann nyert Assenben, Lawson átvette a vezetést az összetettben

    A gyári BMW versenyzője, Marco Wittmann idei második győzelmét aratta Assenben a DTM holland hétvégéjének első futamán – írja a motorsport.com. Liam Lawson pedig az egyéni bajnokság élére állt, miután Kelvin van der Linde számára borzalmasan alakult a verseny.

    Lawson jól kapta el a rajtot a pole-pozícióból és megtartotta az első helyét, amíg mögötte a beugró Bortolotti megnyerte a második helyért való csatát Maximilian Götz-cel és Wittmannal szemben. A biztonsági autót azonban már az első körben be kellett hívni, ugyanis már a rajtnál baleset történt. Daniel Juncadella vált annak áldozatává, hogy Lawson a repülőrajt során túlságosan magára húzta a mezőnyt.

    A futam az 5. körben folytatódott és Bortolotti rögtön üldözőbe vette az új-zélandi AF Corse Ferrariját, ami egy 25 kilogrammos plusz súllyal volt terhelve az bop miatt. Számos sikertelen próbálkozást követően Bortolotti meg tudta előzni a Red Bull junior pilótát a hatos kanyarban.

    Azonban az élen folyó csatának a negyedik helyen haladó Götz volt a legnagyobb nyertese, ugyanis német pilóta a sikeres alávágásának köszönhetően az élre állt a kiállásokat követően. Bortolotti megtartotta a második helyét Lawson, Philip Ellis és Wittmann előtt.

    Ezt követően a15. körben ismét a pályaára kellett küldeni a safety cart, miután egy balesetet követően túl sok törmelék maradt a pályán. Ez Wittmannak jött jól, aki sok időt veszített a lassú kiállása miatt. A BMW németje gyorsan megelőzte Ellist és Bortolottit is, ezt követően pedig Lawson és Götz irányába eredt. A 20. körben Wittmann megelőzte Lawsont, aki Götzöt is megelőzte korábban, így a BMW pilótája az élen találta magát és már senki nem tudta elvenni tőle a győzelmet.

    Végül Bortolotti is meg tudta előzni Lawsont a második helyért. Az olasz beugró ezzel megszerezte a Lamborghini első dobogóját az idei DTM szezonban. A dobogó harmadik fokára az új-zélandi fiatal kapaszkodott fel, aki ezzel az eredményével átvette a vezetést az összetettben.

    További pontszerzők: Christian Klien, Sheldon van der Linde, Ellis, Esteban Muth és Sophia Flörsch.

  • Az F2-es Lawson a DTM bajnoki címét tűzte ki céljául

    Az F2-es Lawson a DTM bajnoki címét tűzte ki céljául

    Bár a Red Bull junior fő sorozata a Formula 2 idén, Liam Lawson szeretné elhódítani közben a DTM új érájának első bajnoki címét.

    Az új-zélandi az első versenyen aratott győzelme után is jobban teljesített a nála több tapasztalattal rendelkező Alex Albonnál, és amellett, hogy a csapaton belül átvette az irányítást, bajnoki aspiránssá is előlépett.

    Lawson legutóbb mindkét versenyt megnyerte a Red Bull Ringen, ezzel pedig nagy lépést tett az eddig nagy előnyt kiépítő Kelvin van der Linde felé. A pontversenyben már csak 12 pont a hátránya a dél-afrikaival szemben.

    „Jó hétvége volt ez számunkra. Azzal a céllal érkeztünk, hogy pontokat szerezzünk, mert az előző versenyeken nemigen jött ki a lépés. Ezt majdnem maximálisan tudtuk teljesíteni, ráadásul a Red Bull Ringen.”

    Most azonban sűrű időszak vár az új-zélandi pilótára, a hétvégén Monzában megy a Formula 2-ben, utána Assen (DTM), Szocsi (F2), majd Hockenheim és Nürnberg (DTM) lesznek az úticéljai, pihenés nélkül. Lawson ennek ellenére konkrét céllal indítja ezt a hónapot.

    „Persze mostantól ez [a bajnoki cím] a cél. Eddig olyan pályákon mentünk, ami jól feküdt az Audinak, és Kelvin ki is használta ezt, és elhúzott tőlünk.”

    „De most fordul a kocka. Ezek a gyorsabb, ritmusosabb pályák nekünk kedveznek majd. Ki kell majd használnunk, mert a Norisring nagyon szűk, és az utolsó fordulóban megint az Audinak lesz jobb.”

    Ami a Formula 2-es teljesítményét illeti, Lawson ott is győzelemmel kezdett Bahreinben. Jelenleg pedig nyolcadik 50 ponttal lemaradva az éllovas Piastri mögött.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Liam Lawson (@liamlawson30) által megosztott bejegyzés

  • Lawson maga mögött tartotta Wittmannt, duplázott a Red Bull Ringen

    Lawson maga mögött tartotta Wittmannt, duplázott a Red Bull Ringen

    Liam Lawson ellenállt a BMW-s Marco Wittmann egész versenyen át tartó nyomásának, és kettős győzelmet aratott a Red Bull Ringen. Ezzel felzárkózott Kelvin van der Lindére a bajnoki tabellán.

    Az AF Corse Ferrari pilótája, Lawson a boxban előzte meg a pole pozícióból induló Wittmannt. Később ellenállt a kétszeres bajnok előrenyomulásának, és megszerezte szezonbeli harmadik győzelmét. Mindezt úgy, hogy 25 kg plusz súly hátráltatta.

    A futam elején Wittmann a pole pozícióból tisztán meglépett az egyetlen Walkenhorst BMW-vel. Lawson pedig a második helyre furakodott Sheldon van der Linde Rowe Racing BMW-je elé. Miután egy másodperces előnyre tett szert Lawson előtt, Wittmann az 5. körben az első adandó alkalommal kiállt a boxba. Őt több más versenyző is követte, hogy minimalizálják a kockázatot, ha megjelenne a biztonsági autó.

    Lawson egy körrel később maga is a boxba hajtott, majd jóval Wittmann előtt tért vissza a pályára. Összesen 2,5 másodpercet nyert riválisához képest a beállás és maga a boxkiállás alatt. Innen kezdve Lawson és Wittmann komoly párharcot vívott egymással, amely egészen a verseny utolsó köréig tartott. A duó közötti különbség mindössze három tized és 1,5 másodperc között ingadozott. A 18. körre Wittmann lőtávolságon belülre került Lawsonhoz képest. Az új-zélandinak azonban sikerült reagálnia a BMW pilótájának tempójára, és egy másodpercre visszahozta a különbséget.

    Wittmann következő lehetősége a 27. körben érkezett el, amikor felzárkóztak Nico Müller még kiállásra váró Audijára. Míg Lawson a 3-as kanyarban el tudott menni a svájci pilóta mellett, addig Wittmann-nak a következő kör kezdetéig kellett várnia, hogy előzhessen. A kétszeres DTM-bajnok a futam utolsó részében egy végső támadást indított. Az utolsó kanyarból jobban jött ki, de Lawson mindössze 0,215 másodperces előnnyel meg tudta tartani a győzelmét a célegyenesig tartó kemény versenyben.

    A HRT Mercedes pilótája, Maximilian Götz nem tudta érdemben kihívni Lawsont és Wittmannt a győzelemért. 15 másodperccel a duó mögött a harmadik helyen végzett, de a nyolc verseny alatt elért ötödik dobogós helyezésével továbbra is versenyben van a bajnoki címért folyó küzdelemben.

    A Winward Mercedes versenyzői, Philip Ellis és Lucas Auer a negyedik, illetve az ötödik helyen végeztek. Utóbbi hazai versenyén szerzett fontos pontokat.

    Az Abt Sportsline versenyzője, van der Linde nem tudott sokat előrelépni a top 10 alsó régiójából egy olyan pályán, amely kihozta az Audi gyenge pontjait, de a Mercedes pilóták, Vincent Abril és Daniel Juncadella büntetései miatt a tisztes hatodik helyet nyerte meg.

    A dél-afrikai újra az ingolstadti márka egyetlen pilótája volt, aki pontszerző helyen végzett. A legközelebbi dobogós Müller a 14. helyen végzett a Team Rosberg színeiben, miután a 38 körös futam 31. körében egy késői boxkiállást hajtott végre.

    Abril és Juncadella csatáztak Auerrel az ötödik helyért, de a pályahatárok túllépése miatt kiszabott időbüntetéseknek köszönhetően a nyolcadik, illetve a 12. helyre estek vissza – ezzel a Mercedes megszakította azt a ritka bravúrt, hogy mind a hét autója pontszerző helyen végezzen.

    Mivel Abril és Juncadella büntetést kaptak, Arjun Maini a hetedik helyre lépett előre a GetSpeed AMG GT3-mal, míg Maximilian Buhk a kilencedik helyre került a Mucke versenyautójával.

    A pontszerzők sorát Timo Glock zárta az egyetlen megmaradt Rowe Racing BMW-vel.

    Lawson Red Bull-os csapattársa, Alex Albon Glockkal küzdött a top 10-be kerülésért, amikor a kivezető körén bal első defektet kapott, ami miatt nem tervezett boxlátogatásra kényszerült. Ezzel a mezőny végére esett vissza, és a 17. helyen végzett.

    Sheldon van der Linde szintén defektet kapott a verseny elején, ami miatt Rowe kénytelen volt leparkoltatni a versenyautót.

  • Lawson nyert Spielbergben, életben tartva bajnoki esélyeit

    Lawson nyert Spielbergben, életben tartva bajnoki esélyeit

    Liam Lawson idei második győzelmét aratta a DTM-ben a spielbergi forduló szombati versenyén, mellyel életben tartotta esélyeit a bajnoki cím megszerzésére. Az új-zélandi néhány pontszerzés nélküli futam után az ötödik helyig visszaesett összetettben, de most erős teljesítménnyel rukkolt elő.

    A pole pozícióból rajtolva simán megőrizte a vezetést, két kör után pedig már egy másodpercnyi előnye volt a második Götz előtt. A német próbálkozott egy alávágással, ám ezen kívül nem igazán volt előzési lehetősége, habár a verseny végén gyorsan közeledett riválisára, de végül meg kellett elégednie a második hellyel.

    A dobogó harmadik helyéért azonban komoly csata zajlott, melynek végén Philip Ellis örülhetett. A britnek sikerült kivédekeznie a nemrég először nyerő Alexander Albon és Kelvin van der Linde támadásait, akik a negyedik és ötödik helyen végeztek. Utóbbi annak ellenére végzett ilyen előkelő helyen, hogy elmondta a hétvégén megelőzően, hogy nem igazán fekszik majd az Audijának a pálya, végül azonban sikerült minimalizálni a veszteségeket bajnoki éllovasként Götz-cel és Lawsonnal szemben.

    Helyezés Pilóta Autó Különbség
    1 Liam Lawson Ferrari
    2 Maximilian Götz Mercedes 1.007
    3 Philip Ellis Mercedes 12.939
    4 Alex Albon Ferrari 14.282
    5 Kelvin van der Linde Audi 14.829
    6 Arjun Maini Mercedes 15.196
    7 Marco Wittmann BMW 15.543
    8 Lucas Auer Mercedes 17.007
    9 Vincent Abril Mercedes 19.744
    10 Timo Glock BMW 22.160
    11 Daniel Juncadella Mercedes 23.204
    12 Maximilian Buhk Mercedes 25.600
    13 Paul Maximilian Lamborghini 29.458
    14 Esteban Muth BMW 29.985
    15 Mike Rockenfeller Audi 38.175
    16 Esmee Hawkey Lamborghini 39.412
    17 Sophia Flörsch Audi 01.07.0168
    18 Nico Müller Audi 7 kör
    19 Dev Gore Audi 23 kör
    20 Sheldon Van Der Linde BMW 29 kör