Címke: Liam Lawson

  • Vesti nyerte a káoszba fulladó bakui sprintversenyt

    Vesti nyerte a káoszba fulladó bakui sprintversenyt

    Frederik Vesti élete első Formula 2-es győzelmét aratta Bakuban szombat délelőtt. A Mercedes junior pilótája két Red Bullos fiatalt, Daruvalát és Lawsont megelőzve nyerte a sprintet.

    A fordított rajtrácsos versenyen Jake Hughes és Frederik Vesti alkotta az első sort, mögülük pedig Daruvala és Sargeant indultak. A rajt a legjobban a harmadik helyről induló indiainak sikerült, ő állt az élre rögtön. Vesti hiába kapta el sokkal jobban a rajtot, mélyre csúszott az egyes kanyarban, így Daruvala és Hughes is vissza tudott jönni elé.

    Hátrébb Drugovich vesztett még egy helyet, visszaesett hetediknek, illetve Haugernek sem sikerült a start, a 8-ról a 11. helyre csúszott vissza.

    Daruvala már az első néhány körben elkezdte megnyújtani a lépteit, másodpercen kívülre el tudott lépni Hughes-tól, akihez Vesti viszont közel tudott maradni.

    Doohant eközben kihívták a bokszba sérült autója miatt, így érdemben a futama véget ért, bár amúgy sem autózott pontszerző helyen a mindössze 11. helyre kvalifikáló ausztrál.

    Vesti pedig nem engedett a nyomásból és végül a 6. kör elején előzte meg Hughes-t a hármas kanyar külső ívén. Sargeant-nek sem kellett sok idő, ő is elment a brit versenytársa mellett a célegyenesben, már a következő körben, ezzel fellépve harmadiknak, Vesti mögé. Nagyon úgy tűnt, hogy Hughes nem bírja tartani az élmezőny tempóját, folyamatosan előzték őt a riválisok, kis túlzással minden adandó alkalommal befért valaki mellé. Hughes folyamatos visszaesése szolgáltatta a fő izgalmakat, Pourchaire pedig szemfülesen, Hughes-al együtt Hauger mellett is elment, egy dupla előzést bemutatva a hármas kanyarban.

    Miután mindenki átverekedte magát Hughes-on, kissé megmerevednek a frontvonalak a pontszerzők között, bár a 13. kör elején történt egy oda-vissza előzés Vips és Pourchaire között a 8. helyen. Egy körrel később Hauger is csatlakozott a csatájukhoz, aki egy optimista bevetődéssel próbált pozíciót fogni Pourchaire ellenében, de túlságosan elmérte a féktávot és a hármas kanyar külső ívén lévő falban kötött ki. A tavalyi F3-as bajnok hibáját követően érkezett a pályára a safety car, 7 körrel a vége előtt.

    Ennek a kényelmesen vezető Daruvala örült a legkevésbé, aki így az öt körrel a vége előtti újraindításra megkapta maga mögé az egész mezőnyt. Az új start nem is volt akcióktól mentes, Verschoor átvette a harmadik helyet Sargeant-től, de a legnagyobb vesztes a tegnap pole pozíciót szerző Vips lett, aki mellé bevetődött Fittipaldi a kettesben, de mivel a brazil nem tudott elfordulni és falba rakta, így az észtnek is ki kellett egyenesítenie a kanyart. A biztonsági autó ismét a pályára hajtott, mert Fittipaldi összetört Charouz-át kellett eltávolítani a bukótérből.

    Három kör maradt az újabb újraindítás után, amit Daruvala már nem bírt olyan jól kivitelezni, az indiai ugyanis elfékezte az egyes kanyart, Vesti pedig le is csapott a hibázó riválisra a kettes kanyarban. A nagy kavarodásban Daruvalának sikerült megtartania legalább a második helyet, hiába támadta Verschoor, aki viszont a vár rész előtt kicsúszott és falba állt, ezzel újabb sc-fázist eredményezve, de még ezután is elengedték a pilótákat a maradék egy körre. Az eddigiek fényében talán nem oly meglepő, de ismét történt egy ütközés, rögtön az egyes kanyarban: Boschung, Sato, Williams és Bolukbasi is belekeveredett az incidensbe, mely azzal indult, hogy Boschung leszorította Williamst, akinek nem maradt helye és a falba hajtott, így ment bele Sato és Bolukbasi.

    A győzelmet mindenesetre Vesti már nem engedte ki a kezei közül, megvédte az első helyet Daruvala és Lawson előtt.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő
    1. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
    2. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema +0,3
    3. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin +1,1
    4. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech +1,5
    5. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP +1,7
    6. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin +2,1
    7. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART +2,6
    8. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS +3,2
    9. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort +5,4
    10. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS +7,3
    11. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi +7,5
    12. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech +8,0
    13. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort +8,9
    14. 🇫🇷 Clément Novalak MP +9,2
    15. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos +1 kör
    16. 🇦🇺 Calan Williams Trident +1 kör
    17. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi +1 kör
    18. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz +1 kör
    19. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos +1 kör
    🇳🇱 Richard Verschoor Trident
    🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
    🇳🇴 Dennis Hauger Prema

     

    A pontverseny állása:

    Versenyző Csapat Pont
    1. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP 117
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART 83
    3. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema 61
    4. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech 55
    5. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech 49
    6. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi 45
    8. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin 44
    7. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz 42
    9. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin 41
    14. 🇩🇰 Frederik Vesti ART 35
    10. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident 33
    11. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos 32
    12. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema 30
    13. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS 29
    15. 🇫🇷 Clément Novalak MP 22
    16. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS 14
    17. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort 14
    18. 🇦🇺 Calan Williams Trident 5
    19. 🇩🇪 David Beckmann Charouz 4
    20. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi 2
    21. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz 0
    22. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos 0
    23. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort 0
  • Marko: Tsunoda feltehetően megtarthatja az F1-es ülését

    Marko: Tsunoda feltehetően megtarthatja az F1-es ülését

    Az AlphaTauri úgy néz ki, hogy változatlan pilótafelállással áll rajthoz 2023-ban, jelentette be Dr. Helmut Marko. A Red Bull már megerősítette, hogy 2024-ig Max Verstappennel versenyez Sergio Perezzel egyetemben, ami azt jelenti, hogy a szintén szerződés alatt álló Pierre Gasly marad jövőre is az AlphaTauri első számú versenyzője.

    Az, hogy a 22 éves japán Yuki Tsunoda eleget tett-e ahhoz, hogy Gasly mellett egy harmadik szezont is letudjon a Red Bull második csapatánál, eddig kevésbé volt nyilvánvaló. Monacóban így beszélt erről az érintett:

    „Passzolom. Egyértelmű célunk van a csapatbajnokságban, szóval én csak ezeket a dolgokat célzom meg. Ezen kívül, fogalmam sincs.”

    A Red Bull jelenlegi junior pilótáinak a sorát a Formula 2-ben Juri Vips vezeti, a riválisai közül van Liam Lawson, Dennis Hauger de még mások is, akik az energiaital-gyártóval szerződtek. Marko szerint azonban egyikük sem kopogtat elég hangosan a Forma-1 ajtaján, állította az osztrák médiának:

    „Jelenleg abból indulhatunk ki, hogy a mostani versenyzők megtartják a helyüket. A koronavírus azonban nem tűnt el, így előfordulhat, hogy szükségünk lesz ezeknek a fiatal versenyzőknek a szolgálataira. Természetesen remélem, hogy senki sem sérül le, ami azt jelenti, hogy a fiatal versenyzőinknek egy újabb évet várniuk kell.”

  • F2: Drugovich nyerte meg az SC fázisokkal tarkított főfutamot

    F2: Drugovich nyerte meg az SC fázisokkal tarkított főfutamot

    Felipe Drugovich nyerte az F2-es főfutamot, a második helyet Théo Pourchaire szerezte meg, míg a harmadik Jüri Vips lett.

    A felvezető kör elkezdésekor Liam Lawson és Roy Nissany lefulladt, a többiek viszont elindultak a kötelező méterek megtételéhez.

    A pole pozícióból induló Felipe Drugovich az első helyen fordult el, őt Théo Pourchaire és Jack Doohan követte. Dennis Hauger öt helyet is javított, így felugrott az 5. pozícióba. A brazil versenyző az élen folyamatosan szolgáltatta  a leggyorsabb köröket, így sikerült három másodperces előnyt kiépítenie.

    A gumikopás feltűnően nagy volt az F2-eseknél, ami még a versenyzőket is meglepte.

    Ayumu Iwasa, Logan Sargeant és Amaury Cordeel nyitotta a táncot a kerékcserékkel. A belga autója le is fulladt, így az utolsó helyre esett vissza.

    Pourchaire visszazárkózott Drugovich-ra, míg Hauger is kilátogatott a boxba.

    Jehan Daruvala kerékcseréje sem volt zökkenőmentes, míg Roy Nissanyt vizsgálták a stewardok. Az izraeli versenyző egy áthajtásos büntetéssel lett gazdagabb. Nissany pár kör elteltével fel is adta a versenyt.

    Cordeel neki ment a falnak, így elő került a biztonsági autó is. Az élen állók azonnal be is siettek a boxba. Kihajtani viszont nem tudtak azonnal, mivel a belga autóját a pályabírók épp akkor tolták vissza.

    Drugovich megtartotta első helyét, míg Pourchaire a másodikat, viszont Vips átugrotta a kiállások során Doohant.

    Pár kört tudott csupán megtenni a mezőny a mentés után, mivel Novalak és Lawson akciózott, így a Safety Car ismét visszatért a pályára. A francia pilóta a hajtűkanyar után a falba került.

    Az újraindítás után Pourchaire helyezte nyomás alá az élen álló brazilt, miközben Hauger birtokolta a leggyorsabb kört.

    A középmezőnyben Willams előzte Daruvalát, ám az indiai nem hagyta magát, keményen visszaelőzte ellenfelét. Williams a 10. helyig esett vissza a kakaskodás közepette.

    Pourchaire továbbra is üldözte Drugovich-ot. Verschoor mindaddig birtokolta a leggyorsabb kört. Lawson a boxba hajtott, majd kiállt a versenyből.

    Az utolsó pillanatokban Iwasa és Williams a falba került, így sárga zászló mentén zárult a futam.

    A monacói főfutamot végül Drugovich nyerte Pourchaire előtt. A harmadik pozíciót Vips kaparintotta meg, míg mögöttük Doohan, Fittipaldi, Armstrong, Hauger, Daruvala Sargeant és Sato alkotta az első 10-et.

     

  • Drugovich nyerte a szaúdi főfutamot és élre állt a bajnokságban

    Drugovich nyerte a szaúdi főfutamot és élre állt a bajnokságban

    Felipe Drugovich senkitől sem zavartatva nyerte meg a szaúdi hétvége Formula 2-es főversenyét, a Tridentes Richard Verschoor előtt.

    A vasárnapi program a Formula 2-es főfutammal indult, melyen Cem Bölükbasi mellett Amaury Cordeel sem tudott részt venni, mert a belga a tegnapi sprinten annyira összetörte az autóját, hogy csapata nem tudta újjáépíteni.

    A versenyt Drugovich kezdhette az élről, mellőle pedig Richard Verschoor rajtolhatott. A második sorba Armstrong és Boschung állhatott fel, a bajnoki éllovas Lawson pedig az ötödik helyről várta a lámpák kialvását.

    A valódi rajt végül egy extra felvezető kör után következhetett, és baleset nélkül le is zajlott. Az első két helyen maradt a sorrend, Boschung viszont vesztett egy helyet Lawsonnal szemben. A tegnapi verseny legnagyobb vesztese, Dennis Hauger is jól jött el, a 10-ről a 8. helyre zárkózott fel.

    A mezőnyben már az első körökben is folyamatos pozíciócserék történtek, például Lawson a második kör elején Armstrongot megelőzve már a harmadik volt.

    Az ötödik kör elején Iwasa néhány kör támadás után kikerülte Boschungot, majd nem sokkal később Vips is követni tudta. Néhány körrel az előzések előtt Boschung levágta a kettes kanyart, amiért öt másodperces büntetést kapott. A svájci tovább esett hátra a mezőnyben, mígnem kiállt új gumikért, lecseréltetve a használt lágyait.

    Pourchaire rémálomszerű hétvégéje folytatódott, mivel technikai hiba miatt kiesett a 7. körben.

    Drugovich is a lágyakon rajtolt, így ő is hamar kijött kereket cserélni, csakúgy mint Verschoor, de maradt köztük a sorrend. Lawson is kijött a bokszba, ám neki ott véget is ért a versenye, miután nem rögzítették jól a bal első kerekét – ezzel a bajnoki éllovas is kiesett, pedig az elméleti harmadik helyen állt a versenyben. Ezzel véget ért az a sorozata is, hogy eddig az összes versenyen dobogóra állt.

    Miután a lágy gumin rajtolók kiálltak, öt pilóta maradt a mezőny elején, akik a keményebb keveréken indultak – az ő csoportjukat Hauger vezette, őt pedig Novalak és az időmérő után diszkvalifikált és a mezőny végére száműzött Doohan követte. Utóbbi kettő között ki is alakult egy parázs csata, melynek végeztével Doohan átlépett riválisán, aki egy körrel később, a 18. körben ki is jött kerékcserére és megkapta az új lágy gumikat.

    Hauger egy hosszú és konstans közepes gumis etap után 22 kör elteltével állt ki lágyakért az első helyről, a kerékcsere után pedig a 8. helyre tért vissza, miután majdnem belecsúszott a bokszfalba.

    Végül Doohan és Caldwell is kiállt, így visszaállt a sorrend az élen: Drugovich és Verschoor után viszont Daruvala következett. A Prema versenyzője a 14. helyről rajtolva előzött meg megannyi versenytársat. Mivel az utolsó néhány körben már semmi sem változott, ők hárman maradtak a dobogósok. Hughes is nagy versenyt futott, a 9. helyről lett 4. Armstrong nem lehet elégedett az 5. helyével, miután a 3-ról rajtolt, Hauger pedig megszerezte idei első pontjait a 6. helyen beérve.

    A bajnoki összetettet is Drugovich vezeti immár, megelőzve a pont nélkül maradó Lawsont.

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1 Felipe Drugovich MP Motorsport
    2 Richard Verschoor Trident 2.300
    3 Jehan Daruvala Prema Powerteam 15.300
    4 Jake Hughes Van Amersfoort Racing 19.100
    5 Marcus Armstrong HitechGP 20.500
    6 Dennis Hauger Prema Powerteam 21.000
    7 Ayumu Iwasa Nissan e.dams 27.100
    8 Roy Nissany Nissan e.dams 28.400
    9 Jack Doohan Virtuosi Racing 28.800
    10 Jüri Vips HitechGP 32.100
    11 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 32.600
    12 Logan Sargeant Carlin 37.600
    13 Calan Williams Trident 38.200
    14 Clement Novalak MP Motorsport 42.300
    15 Ralph Boschung Spain Campos Racing 47.600
    16 Olli Caldwell Spain Campos Racing 48.700
    17 Marino Sato Virtuosi Racing 50.300
    Frederik Vesti ART Grand Prix
    Liam Lawson Carlin
    Theo Pourchaire ART Grand Prix
  • Lawson nyerte a balesetekkel teli sprintversenyt Jeddah-ban

    Lawson nyerte a balesetekkel teli sprintversenyt Jeddah-ban

    A Carlin versenyzője, Liam Lawson nyerte meg a Formula 2 Jeddah-i sprintfutamát, aminek a nagy rését a biztonsági autó mögött töltött el a mezőny.

    Az időmérő edzést követően számos büntetést kiosztottak a versenybírák, ami miatt a rajtsorrend is megváltozott. Jack Doohant diszkvalifikálták az időmérőről, miután az edzés végén az FIA emberei nem tudtak elegendő üzemanyagmintát kinyerni az autójából, így Dennis Hauger rajolthatott az első rajtkockából.

    A norvég pilóta kitűnő érzékkel startolt el, amíg ez már a második helyről rajtoló Jake Hughes-ról nem volt elmondható. A brit pilóta visszaesett a negyedik helyre, miután Calan Williams és Ayumu Iwasa is meg tudta előzni őt. A szaúdi rajtot azonban most sem úsztuk meg biztonsági autó nélkül, ugyanis Amaury Cordeel csúnyán összetörte az autóját a második körben.

    A verseny mindössze pár pillanatra indult újra a hatodik körben, mert Doohan szabályosan felöklelte az előtte autózó Logan Sargeantet. Az ausztrál Alpine junior már azt hitte, újraindult a verseny és emiatt versenytempóban ment neki amerikai versenytársának, aki még lassan hajtott, mert az élen álló Hauger még nem kapcsolt rá.

    Hauger ezt követően egy abszurd módon bukta el a vezető helyét. Először az FIA azt az üzenetet közölte, hogy a mezőny a bokszutcán hajtson át. Ezt követően megváltoztatták a döntésüket és be is zárták a bokszutcát. A norvég fiatal ennek ellenére jött be, ami tilos a szabályok szerint és a stewardok egy 10 másodperces stop and go büntetéssel súlytották a 12. helyre visszaeső pilótát.

    A sprintfutam a 14. körben vehette újra a kezdetét. Williamst már ketten is el tudták kapni az újraindításnál. Hughes agresszív manővere után Lawson is maga mögé tudta utasítani az újonc Formula 3-ból érkező versenyzőt.

    Iwasa a két Hitech pilótával került óriási csatába. Jüri Vips rendkívül szemfüles volt és az utolsó kanyarban először a csapattársát, Marcus Armstrongot, majd a pálya elején Iwasát is megelőzte és elvette tőle a negyedik helyet. Az észt fiatalban rengeteg tempó volt és pár körrel később Williamsen is átrágta magát.

    Az utolsó pár körben az élen is óriási meccs alakult ki a győzelemért Hughes és Lawson között. Az új-zélandi Red Bull junior a frissebb gumijai és a DRS segítségével gyorsan maga mögé utasította Hughest, aki már nagyon szenvedett a lágy abroncsain.

    A 19. körben Armstrong megpördült és lefullasztotta az autóját, ami miatt VSC fázist kellett beiktatnia a versenyirányításnak. A pályamunkások gyors munkájának köszönhetően még egy körig versenyezhetett a mezőny. Az időmérőt megnyerő Felipe Drugovichnak ez elég volt Williams megelőzéséhez.

    A futamot végül Lawson nyerte meg Vips előtt, aki az utolsó körben gyorsulta le Hughes-t a célegyenesben a kockás zászló előtt. További pontszerzők: Drugovich, Williams, Richard Verschoor, Iwasa és Ralph Boschung.

  • Pourchaire zseniális győzelmét hozta a bahreini főfutam

    Pourchaire zseniális győzelmét hozta a bahreini főfutam

    Théo Poucharire nagyszerű versenyzéssel nyert meg a Formula 2 főfutamát Bahreinben. A francia fiatal ezzel visszavágott a tegnapi eseményekért, ahol be sem tudta fejezni a versenyt.

    A Formula 3 regnáló bajnoka, Dennis Hauger már a rajt előtt bajba került, ugyanis lefulladt az autója a felvezető kör előtt. A norvég emiatt csupán a bokszutcából vághatott neki a 32 körös versenynek.

    Jüri Vips már a rajtnál átvette a vezetést Jack Doohantől, akinek kipörögtek a kerekei és nem tudta megtartani az első helyét. Az Alpine junior még a tegnapi napon remeklő Ralph Boschunggal szemben is pozíciót veszített. Mögöttük Théo Pourchaire is próbált tapadni a többiekre.

    Frederik Vesti rémálom hétvégéje tovább folytatódott. A dán Marcedes junior az első versenyen sem nyújtott jó teljesítményt és a főfutam második körében megpördült az egyes kanyarban és lefulladt az autója, ami miatt nem tudta folytatni a küzdelmet.

    Vips kitűnő érzékkel indította újra a mezőnyt a zöld zászlót követően és Doohan azonnal visszavette a második helyét Boschungtól, aki Théo Pourchaire-rel szemben is pozíciót bukott. A svájci versenyző ezt követően elindult a lejtőn, mert Liam Lawson és Marcus Armstrong is át tudta rágni magát rajta.

    Ezt követően szemtanúi lehettünk az új-zélandi belháborúnak. Lawson és Armstong harcolt a negyedik helyét és végül az utóbbi pilóta egy kifékezéssel nyerte meg a párviadal első felvonását.

    Ayumu Iwasa a tegnapi felzárkózást imitálta és a főfutamon sem aprózta el az előzéseket. A japán Red Bull junior az utolsó helyről rajtolt és kilenc kör alatt 13 pozíciót javított és a kilencedik helyen haladt. Iwasa a 12. körben már a hetedik volt, szóval a jövőben majd érdemes lesz figyelni rá.

    A verseny féltávjához közeledve megkezdődtek a kiállások. A futamot vezető Vips rengeteget veszített a kerékcseréje során, mert a bal elsővel sokáig vacakoltak a bal első kerekével. Jack Doohan pedig hiába tért vissza elsőként a pályára, az egyes kanyarban ütközött Pourchaire ART-jával, ami miatt megsérült az első szárnya.

    A 18. körben Iwasa vezetett és az élmenőkkel történt drámák után Pourchaire találta magát a második helyen Felipe Drugovich, Lawson, Boschung és a leggyorsabb köröket szóró Vips előtt. A „felzárkózás királya” Hauger mögé tért vissza kiállását követően. A norvég pilóta óriási csatába keveredett Roy Nissanyval, aki maga elé engedte Iwasát, miután rajtavesztett Haugerrel szemben.

    Vips és Lawson a verseny végére elkezdte növelni a tempót, amivel megpróbáltak nyomást helyezni az előttük autózókra. Az észt fiatal előbb Boschungot, majd Drugovichot vadászta le és ezután a Pourchaire-Lawson duó után eredt.

    A verseny végére kaptunk egy sprintfutamot, mivel Richard Verschoor ütközött Enzo Fittipaldival, aminek következtében megpördült és lefulladt az autója. A bokszutcában ennek hatására óriási lett a forgalom és a káosz is. Hauger és Calan Williams autójára sem tudták feltenni a keret, ráadásul előbbinél még a bal első kerék is elgurult.

    Pourchaire tökéletesen indította újra a mezőnyt és mivel a mezőny kifutott az időből, egy körrel rövidebb lett a futam. Az Alfa Romeo fiatalja nyerte meg végül a futamot Lawson és Vips előtt. További pontszerzők: Boschung, Armstrong, Drugovich, Logan Sargeant, Nissany, Jake Hughes és Doohan.

  • Verschoor nyerte a szezon első versenyét Bahreinben

    Verschoor nyerte a szezon első versenyét Bahreinben

    Zseniális versenyzéssel szerezte meg a győzelmet Richard Verschhor Bahreinben. A holland pilóta – aki sokáig nem is tudta, lesz-e ülése a Formula 2-ben – a dobogó tetején ünnepelhetett a szezon első futamának legvégén.

    A pole-pozícióból rajtoló Felipe Drugovich nagyon rosszul indult el, ami miatt számos versenyző meg tudta őt előzni. Richard Verschoor állt az élre, mögötte Ralph Boschung és két Red Bull junior, Jehan Daruvala és Liam Lawson csatázott egymással a dobogó legalsó fokáért már az első körben.

    A szezon első biztonsági autós fázisára mindössze két kört kellett várni. Jake Hughes próbálta védeni a pozícióját Roy Nissanyval szemben, azonban elmérte a féktávot és kiütötte az előtte autózó Marcus Armstongot. Az ex Ferrari junior fiatal autója pedig lefulladt az ütközés következtében és ki is esett a versenyből.

    Az ötödik körben indult újra a száguldás a bahreini éjszakában. Théo Pourchaire egy technikai hiba miatt azonnal visszaesett a mezőny végére és az időmérő edzést megnyerő Jack Doohan is elkezdett felzárkózni. A motoros legenda, Mick Doohan fia az első körökben négy pozíciót tudott nyerni és ezután Jüri Vipsszel került óriási csatába.

    Verschoor az élen folyamatosan autózta a leggyorsabb köröket, amivel el is tudott lépni a Boschung, Daruvala, Laswon triótól. A Carlint erősítő Red Bull junior Drugovich támadta keményen, azonban a brazil pilóta nem tudott dűlőre jutni új-zélandi riválisával szemben. Mögöttük azonban Vips a DRS segítségével bátran ki tudta fékezni Doohant a hatodik helyért.

    A tizenötödik körben a második helyért alakult ki nagy meccs Boschung és Daruvala között, és az indiai pilóta pont a VSC fázis kezdete előtt mega mögé tudta utasítani svájci riválisát. A virtuális biztonsági autót Jake Hughes megálló autója miatt kellett alkalmazni, aki Clément Novalakkal ütközött az egyes kanyarban, miközben pozícióért harcoltak.

    Boschung azonban nem hagyta annyiban és egy nagyon bátor manőverrel vette vissza a második helyét Daruvalától az ötös kanyarban, aki ezt követően csúnyán el is fékezte magát. Az indiai azonban a második DRS zónában vissza is szerezte a második helyét a Campos svájci versenyzőjétől. Ezt követően Lawson is meg tudta előzni őt, mivel Boschung abroncsaiból túlságosan sokat vettek ki a csatázásai.

    Verschoor senkitől nem zavartatva nyerte meg a Formula 2-es szezon első sprintversenyét Daruvala és Lawson előtt. Boschung hiába versenyzett kiválóan, csak a negyedik helyen zárt, megelőzve Drugovichot és a szintén remeklő Logan Sargeantet. A hetedik helyen Vips ért célba, az utolsó pontot pedig a mezőny legvégéről rajtoló, 14 helyet javító Ayumu Iwasa kaparintotta meg.

  • Vips és Lawson is bemutatkozik idén a szabadedzéseken

    Vips és Lawson is bemutatkozik idén a szabadedzéseken

    A Red Bull juniorok közül Jüri Vips és Liam Lawson lesz az, aki megkapja majd azt az esélyt, hogy egy Forma-1-es szabadedzésen vezessen.

    Idéntől lépett életbe a szabály, miszerint minden csapatnak lehetőséget kell biztosítania egy fiatal, tapasztalatlan pilóta számára, hogy autóba ülhessen egy Forma-1-es hétvégén. Mindez két első szabadedzésre szól, és olyan pilóták számára jelent lehetőséget, akik kettő, vagy kevesebb futamon vettek részt.

    A Red Bull és az AlphaTauri esetében pedig már most tudni lehet, hogy ki lesz az, akit erre a feladatra választanak. A nagycsapat az észt Jüri Vips mellett dönt majd minden valószínűség szerint, aki tavaly és tavalyelőtt is részt vett a szezonvégi teszten a Red Bullal.

    Az AlphaTauri pedig a DTM-ben is megforduló Liam Lawsont jelölheti ki a szabadedzésekre. Az ő esetében is igaz, hogy tavaly velük tesztelt Abu Dhabiban a szezon utáni fiatal pilóták tesztjén.

    Ezeket a terveket Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke erősítette meg Barcelonában, a szezon előtti teszt helyszínén.

    „Liam Lawson lesz” – válaszolta arra a kérdésre, hogy kinek adnak lehetőséget az első szabadedzéseken. „És nyilván ez a Red Bull döntése is. Jelenleg Lawson és Vips a két pilóta, és szerintem Vips lesz a Red Bullnál, Lawson pedig a Scuderia AlphaTaurinál. Ő már tavaly is velünk tesztelt Abu Dhabiban. Remek munkát végzett. Idén a Formula 2-ben versenyez, majd meglátjuk, mik lesznek a következő lépések.”

    Tost szavai azt sugallják, hogy azért még nincs minden kőbe vésve, a két pilóta teljesítményétől függhet, ki hová megy.

  • Red Bull év elé nézhetünk 2022-ben – körvonalazódik az F2-es mezőny

    Red Bull év elé nézhetünk 2022-ben – körvonalazódik az F2-es mezőny

    Miután a bajnokság első négy helyezettje nem tér vissza, nagy mértékben átalakul az F2 mezőnye. A kulcsfontosságú helyeket pedig mind a Red Bull juniorjai töltötték be.

    Az elmúlt években többször is volt, hogy a Ferrari Akadémia tagjai voltak túlsúlyban a nevelőszériákban. Azóta azonban Armstrong kilépésével, illetve Ilott és Shwartzman távozásával – valamint az utánuk jövő pilóták lassabb haladásával – ismét a Red Bull felé billent a mérleg nyelve.

    A 2022-es Formula 2 mezőnyben nem kevesebb, mint hat versenyzőjük lesz ott, ráadásul az élcsapatok soraiban.

    A tavalyi konstruktőri bajnokság első négy csapatánál lesz Red Bull junior, ez alapján azt lehetne mondani, igen jó helyzetben vannak. Ráadásul a többi akadémiáról csak egy vagy két pilóta lesz ott, így statisztikailag is nagyobb az esélye, hogy közülük kerül majd ki 2022 F2-es bajnoka.

    Prema Power

    Az elmúlt évek bajnokcsapatánál a tavaly F3-at domináló Dennis Hauger szeretne Oscar Piastri nyomába lépni. Ugyan a norvég nem alkalmazkodott eddig olyan gyorsan, második szezonjában nyerte meg az F3-as bajnokságot, élcsapathoz kerül, így minden lehetősége megvan arra, hogy a bajnokságért küzdjön első évében.

    A motorsport szempontból sokáig „alvó óriás” India Jehan Daruvala révén rendelkezik a legnagyobb eséllyel egy F1-es ülésre. Ugyan már két éve szerepel a Formula 2 mezőnyében, és győzelmekig is eljutott, a bajnoki esélyhez még nem tudott.

    Eddigi két évében a Carlinnál mind Yuki Tsunoda, mind Dan Ticktum jobban szerepelt nála. Most azonban ő lesz csapaton belül a rangidős, és egy olyan csapathoz kerül, amivel nem lesz több kifogása, ha nem tud rendszeresen jó eredményeket hozni.

    Parkolópályán

    A Hitech tavalyi pilótái, Liam Lawson és Jüri Vips mind nagy reményekkel érkezte a Formula 2-be, de nem tudtam áttörőt alkotni a pályán. Hasonlóan Daruvalához, ők is eljutottak a dobogó legmagasabb fokáig, de ha idén nem sikerül végre előrébb lépniük, lesújthat rájuk a kegyetlen Red Bull metódus.

    Ugyanakkor, ha Helmut Marko nincs megelégedve Yuki Tsunoda teljesítményével, akadhat számukra egy ülés. Vagy akár más csapatoknál kaphatnak helyet, ahogy ez történt Guanyu Zhouval is.

    Bár kettejük közül Vips végzett előrébb, Lawson a DTM-ben bizonyította rátermettségét veteránok ellen.

    Az új hullám

    Nem Hauger az egyetlen, aki egy szinttel feljebb lép majd, Jack Doohan és Ayumu Iwasa is csatlakozott hozzá az tavalyi F3-as mezőnyből. Doohan már tavaly bemutatkozott Jeddahban, és a ottani teljesítménye, illetve a bajnoki második helye után a bajnoki második Virtuosi adott neki versenyülést.

    Ayumu Iwasa kicsit csendesebb szezon után kapott előléptetést, de neki sincs miért szégyenkeznie. A Hitech a konstruktőri tabella szerint az F3-as mezőny második felébe tartozott. Iwasa ennek ellenére győzni tudott a Hungaroringen, és még Zandvoortban is dobogóra állhatott. Mindkét csapattársát megelőzve 12. lett a bajnokságban. Most a DAMS-nál ki tudja, mire lehet képes, de az elmúlt éveket nézve nem lesz olyan jó helyzetben, mint kollégái.

    Ki léphet fel ellenük?

    Azért sok „független” van még az F2-es mezőnyben, és természetesen akár elég egy akadémiáról egy pilóta, hogy megnyerjék a címet.

    Théo Pourchaire gyakorlatilag ugyanúgy egy év rutinnal- és győzelemmel a háta mögött – kezdi az idei szezont, mint a fentiek közül többen is. A csapattársakról sem szabad megfeledkezni: Marino Sato (Virtuosi) a tapasztaltakat, Logan Sargeant (Carlin) a lendületben lévőket képviseli.

    Mivel tavaly sokan tudtak győzni, sokan lehetnek ott az élmezőnyben, ha összeáll nekik a kép. Kissé kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel akár a mezőny második feléből is odakerülhet valaki a bajnoki cím közelébe.

    Ráadásul több a „sötét ló”, mint eddig. A Van Amersfoort eredményessége egyelőre egy nagy kérdőjel, illetve az e-sport világából érkezik Cem Bölükbasi, akit eddigi eredményei alapján nem lehet összehasonlítani a többiekkel.

    Az eddig bejelentett 2022-es F2-es pilóták:
    # Versenyző Csapat Akadémia
    1 🇳🇴 Dennis Hauger
    🇮🇹 Prema
    Red Bull
    2 🇮🇳 Jehan Daruvala Red Bull
    3 🇦🇺 Jack Doohan
    🇬🇧 Virtuosi
    Red Bull
    4 🇯🇵 Marino Sato
    5 🇳🇿 Liam Lawson
    🇬🇧 Carlin
    Red Bull
    6 🇺🇸 Logan Sargeant Williams
    7 🇳🇿 Marcus Armstrong
    🇬🇧 Hitech
    8 🇪🇪 Jüri Vips Red Bull
    9 🇩🇰 Frederik Vesti
    🇫🇷 ART
    Mercedes
    10 🇫🇷 Théo Pourchaire Sauber
    11 🇧🇷 Felipe Drugovich
    🇳🇱 MP
    12 🇫🇷 Clément Novalak
    14 TBA
    🇪🇸 Campos
    15 🇨🇭 Ralph Boschung
    16 🇮🇱 Roy Nissany
    🇫🇷 DAMS
    Williams
    17 🇯🇵 Ayumu Iwasa Red Bull
    20 TBA
    🇮🇹 Trident
    21 🇦🇺 Calan Williams
    22 TBA
    🇨🇿 Charouz
    23 🇹🇷 Cem Bölükbasi
    24 🇬🇧 Jake Hughes
    🇳🇱 Van Amersfoort
    25 🇧🇪 Amaury Cordeel
  • Összeállt a 2022-es Red Bull Junior Team

    Összeállt a 2022-es Red Bull Junior Team

    A Red Bull megnevezte a 2022-es junior csapatának versenyzőit, melynek keretében újabb Forma-1-es tehetségeket keresnek.

    A Red Bull öt junior pilótája a Formula 2-ben fog versenyezni, köztük Jehan Daruvala, Liam Lawson és Juri Vips, akik tavaly is F2-ben verenyeztek. Hozzájuk csatlakozik majd a 2021-es Formula 3-as bajnok Dennis Hauger, illetve Ayumu Iwasa.

    Az F3-ban Jak Crawford és Jonny Edgar második szezonját kezdi meg, hozzájuk csatlakozik Isack Hadjar. Az Európa-bajnokság kezdete előtt Crawford és Hadjar az ázsiai F3-ban kezdi meg az évet.

    Yuto Nomura és Souta Arao a francia F4-ben indul, Arvid Lindblad pedig a gokartból lép át az F4-be, amikor augusztusban betölti a 15. életévét.

    Noel Leon a Formula Regionális Európa-bajnokságban indul, miután tavaly megnyerte az amerikai F4-es bajnokságot.

    A Red Bull Racing 2005-ös F1-es debütálása óta két világbajnokot adott a sportnak (Sebastian Vettel és Max Verstappen), céljuk pedig, hogy a junior team által megtalálják a következő fiatal versenyzőt, aki világbajnok matéria lehet.

    Bajnokság Versenyző Nemzetiség
    Formula 2 Juri Vips észt
    Liam Lawson új-zélandi
    Jehan Daruvala indiai
    Dennis Hauger norvég
    Ayumu Iwasa japán
    Formula 3 Jonny Edgar brit
    Formula 3 & F3 Ázsia Jak Crawford amerikai
    Isack Hadjar francia
    Francia Formula 4 Souta Arao japán
    Yuto Nomura japán
    Formula 4 Arvid Lindblad svéd
    Formula Regional EU Noel Leon mexikói