Címke: LGBT+

  • Három verseny erejéig szivárványos logókkal fog versenyezni a Mercedes

    Három verseny erejéig szivárványos logókkal fog versenyezni a Mercedes

    A Mercedes ikonikus három ágú csillaga szivárványos mintázatban fog pompázni a W13-ak első szárnyán. A brackley-i istálló a Pride-hónap alkalmából szánta el magát ezen törekvésük mellett.

    A június már nem csak a Forma-1-es versenyek miatt lesz izgalmas, hanem a Pirde miatt is, ugyanis ekkor van az LGBTQ közösségek ünnepe szerte a világon. Ezen alkalomból pedig a bajnoki címvédő istálló szivárványos logókkal fogja ellátni az orrkúpjaik elején található részt. A szivárványos Mercedes logó pedig nem csak ott, hanem például Lewis Hamilton és George Russell sisakjain is rajta lesznek. A brackley-i istálló ezen akciója a soron következő három futam erejéig (Azerbajdzsán, Kanada, Nagy-Britannia) fog tartani.

    A hétszeres világbajnok a tavalyi szezonban például a közel-keleti versenyek során (Katar, Szaúd-Arábia, Abu Dhabi) egy szivárvány mintás sisakban versenyzett, ezzel is támogatva az LMBTQ közösségeket szerte a világon.

    Az Ezüst Nyilak nagyon szeretnének egy jó eredménnyel távozni a „Tűz földjéről”, mert az idei szezonban három darab harmadik helyen kívül nem sok jó jutott a számukra. Ugyan Toto Wolffék három alkalommal is győzedelmeskedni tudtak a Baku City Circuit-en (2016, 2018, 2019), de ez idén aligha fog megtörténni, ugyanis a Ferrari és a Red Bull más szintet képvisel hozzájuk képest.

    Az utóbbi évek káoszfutamai miatt azonban semmiféleképpen sem szabad leírni őket, mert ha pont az élmezőny tagjai kerülnek majd bajba, Russell és Hamilton ott lesz majd, hogy begyűjthessék az esetleges lepattanót.

  • Marad Hamilton szivárványos sisakja a szezonhajrára

    Marad Hamilton szivárványos sisakja a szezonhajrára

    Új sisakdizájnt villantott Katarban Lewis Hamilton. Ez a 2021-es szezonból hátralévő további közel-keleti futamokra is elkíséri a hétszeres vilgbajnokot.

    Bár szóban nem feltétlenül mondott semmi markánsat, a szivárványos sisakkal azért mégis kifejezte álláspontját Lewis Hamilton az arab versenyhelyszínek politikájával szembehelyezkedve. A sisak pedig marad a tervek szerint egész 2021-re.

    „A tervek szerint a mostani után a hátralévő két futamon is használni fogom. De minimum a következőn” – avatott be mindenkit Hamilton a szezonhajrára vonatkozó terveibe a Motorsport.com kérdésére. „A negatív kommentek pedig minden valószínűség szerint el se fognak jutni hozzám.”

    Az okok egyértelműek. „A hátulján látható ‘We stand together’ és ‘Love is love’ feliratokkal szeretném kifejezni, mennyire fontos számomra ez a közösség. Rengeteg a térségben uralkodó problémára kell felhívni a figyelmet. Azt várom, hogy ennek a gesztusnak is köszönhetően az itteni LGBTQ+-közösséget kicsit majd jobban elfogadják. Ilyen híreket akarok hallani.”

    Hamilton a versenynaptárra vonatkozóan korábban elmondta, hogy a helyszínek kiválasztása nem az ő dolga, viszont ha az emberi jogokat tekintve egy rosszabb helyzetben lévő országba utazik a mezőny, akkor kötelességének érzi felszólalni. „Ilyen esetekben fel kell hívnunk a figyelmet a meglévő problémákra. Ezeknek a helyeknek szükségük van ilyen jellegű segítségre tőlünk és még inkább a médiától.”

  • Matt Bishop: A Forma-1 legyőzte a régi homofóbiáját

    Matt Bishop: A Forma-1 legyőzte a régi homofóbiáját

    Ma már a W Series kommunikációs igazgatója Matt Bishop, de korábban évekig a McLaren sajtósaként dolgozott, és neves autósportos magazinokba is írt. Augusztus 28-án jelenik meg a az első novellája is, „The Boy Made the Difference” címmel. Most nyíltan írt a legújabb folyamatokról is a Forma-1-ben, mely gondolatait az openlynews.com-on osztotta meg.

    Már nem én vagyok az egyetlen meleg a motorsportok nagy falujában. Amikor megérkeztem a Forma-1-be a némileg fantáziátlan nevű de legalább egyértelmű „F1 Racing” szerkesztőjeként negyed százada, akkor hamar kiderült, hogy én vagyok az egyetlen meleg a királykategória paddockjában. Kellett lenniük más LGBT+-os arcoknak is ebben a nagy „faluban”, de be lettek „zárva”. Igen, mindenki.

    Tapasztaltam-e homofóbiát? Vártam. Figyelmeztettek, hogy lesz, de nem volt semmi. .Nyilvánvalóan segített nekem ebben az „F1 Racing” felirat is, hiszen akkor a világon a legkeresettebb motorsport magazin volt. A sportág komoly szereplői, ide értve a versenyzőket is, udvariasak voltak velem, és tisztelettel voltak irántam. Lettek barátaim a Forma-1-ben, sok barát, jó barát, határozott és tartós barátságok. Pedig a McLaren legendás főnöke, Ron Dennis úgy jellemezte a közeget, hogy ez a „piranha klub”.

    Mindig van azonban kivétel, amely erősíti a szabályt. Így volt ez itt is, amíg a Forma-1-ben tevékenykedtem: megtudtam, hogy az egyik versenyző rendre „az a kövér buzi”-ként hivatkozik rám.

    Nem tudtam, és nem is akartam vitatkozni a tényekkel, hiszen egy pufók meleg fickó voltam, de azért bosszantott a dolog. Örömmel tapasztaltam, hogy ez a barátaimat is felháborította, köztük egy másik pilótát is, aki Barcelonában egy teszt alkalmával odament a fent említett versenyzőhöz, és ennyit mondott neki: „Gondolhatod azt, hogy Matt Bishop úgy néz ki, mint egy picsa, valójában viszont az van, hogy az egyetlen, aki tényleg úgy néz ki mint egy picsa, az te magad vagy.”

    Ne legyen kétségetek felőle: attól a naptól kezdve fogytam, de nem csökkent a férfiak iránti vonzódásom sem.

    A száguldó cirkusz természetesen a pletykák melegágya, így hamarosan a Minarditól kezdve a Ferrariig bezárólag mindenki a „buzi-gate”-tel foglalkozott. Ami még inkább szíven ütött, hogy egyre több email esett be szerelőktől, mérnököktől más F1-es csapatoktól, és ilyeneket kérdeztek, hogy: „Soha nem tudnék beszélni nyíltan a szexualitásomról, a többi mérnök beleőrülne.” vagy „Hazugságban élek, és ez felemészt.” vagy „Bárcsak én is előállhatnék ezzel, neked hogy volt bátorságod ehhez?” Sok hasonló üzenetet kaptam, és mindenkinek válaszoltam, és még mindig kapok ma is ilyen jellegű emaileket.

    Ma már azonban nem én vagyok az egyetlen meleg a mi kis „falunkban”. Egy kis közösség vagyunk, és támogatjuk egymást, amelyben vannak LGBT+-os szerelők, mérnökök, marketing- és PR szakemberek, újságírók és fotósok, de vannak a tévés stábokból is, sőt a versenyzőket is támogatjuk abban, hogy legyenek önmaguk, és álljanak ki, legyenek büszkék. Nagykövete vagyok a Racing Pride-nak, amit a Stonewall-lal együttműködve indítottunk el 2019 júniusában, és a célja az, hogy segítse az LGBT+-osok befogadását a motorsportokban.

    A McLaren F1-nél dolgoztam 10 évig, és most én vagyok a W Series kommunikációs igazgatója, amely az újonnan létrehozott bajnokság a női versenyzőknek. A küldetésünk alappillére a sokféleség és a befogadás. 20 pilótánkból kettő leszbikus, Abbie Eaton és Sarah Moore, ők mindketten szintén nagykövetei a Racing Pridenak, és még gyorsak is.

    A versenyző aki sok évvel ezelőtt kövér buzinak nevezett, már rég visszavonult.

    A motorsportban dolgozók sokkal liberálisabbak már, mint voltak egykoron. A Racing Pride ösztönzi ezt, és átfogja. Írtam egy novellát, ez részemről az első ilyen, és semmi köze az autósporthoz. A címe: “The Boy Made the Difference”. A késői 80-as, 90-es évek eleji HIV/AIDS krízis korszakba vezet majd el. Elég sok meleg szex lesz benne, de távol áll majd az erotikától. Sokan az F1 paffockból, akár középkorú hetero férfiak is mondták már, hogy nagyon várják, hogy olvashassák, függetlenül annak a témájától.

    Hosszú utat tettünk meg idáig.