Címke: Lewis Hamilton

  • Végre eldőlt Hamilton jövője a Mercedesnél

    Végre eldőlt Hamilton jövője a Mercedesnél

    Csütörtökön bejelentette Lewis Hamilton és a Mercedes, hogy két évvel meghosszabbítják a szerződésüket, vagyis a hétszeres világbajnok legalább 2025 végéig a Forma-1 mezőnyében marad.

    Hamilton 2013 óta tagja a csapatnak, 2014-től 2020-ig egy kivétellel mindegyik szezonban Forma-1-es világbajnok lett velük. Bár szokás szerint felröppentek találgatások, hogy az utóbbi évek sikertelensége miatt visszavonul, vagy elcsábul és a karrierje végén kipróbálja magát a Ferrarinál, végül a legvalószínűbb forgatókönyv valósult meg, azaz szerződést hosszabbított a Mercedesszel, méghozzá több évre.

    A csapat és a pilóta további két szezonra szóló megállapodást kötött, ami észszerű, hiszen 2025-ben kifut a jelenlegi szabályrendszer, és a hasonló korszakváltásoknál az idősebb versenyzők gyakran döntenek úgy, hogy nem akarnak sok újdonságba belerázódni (jó példa erre Mark Webber vagy Kimi Räikkönen).

    Ez azt jelenti, hogy a jelenleg 38 éves Hamilton legalább 40 éves koráig az F1 mezőnyében marad. A korelnök mégsem ő lesz, hanem Fernando Alonso, jóllehet, a tapasztalatok azt mutatják, manapság az életkor és az öregedés nem feltétlenül jár teljesítménycsökkenéssel.

    A Mercedes közleménye kitér George Russellre is, akinek bár 2024-ig érvényes szerződése volt, de most vele is hosszabbítottak egy további évvel, így a csapat 2025 végéig a jelenlegi párosára alapozhat.

    Főnöke szerint a régi Hamilton eltűnt, és a 2.0-ás verzió sokkal jobb

  • „Verstappen uralma nem unalmas, és Hamilton nem valószínű, hogy nyolcszoros bajnok lesz”

    „Verstappen uralma nem unalmas, és Hamilton nem valószínű, hogy nyolcszoros bajnok lesz”

    Sir Jackie Stewart nem sok esélyt lát arra, hogy Lewis Hamilton megszerezze a nyolcadik világbajnoki címét.

    2021-ben nagyon közel volt a brit pilóta ahhoz, hogy történelmet írjon és új rekordot állítson fel, ám azon az emlékezetes versenyen a vitatható döntések és a stratégiai hibák Max Verstappenhez gurították a labdát.

    A holland világbajnok azóta uralja az F1-et, bár a tavalyi szezon első felében a Ferrari még nyomást tudott gyakorolni a Red Bullra. Mindaddig a Mercedes elveszítette a góllövő cipőjét, és próbálnak visszatalálni korábbi formájukhoz. Viszont a hétszeres világbajnok kontraktusa év végén lejár, és a tinta még nem száradt meg a szerződéshosszabbításán.

    Hamilton többször kijelentette, hogy nem akar csapatot váltani, mivel a Mercedesszel vannak céljai. A visszavonulást sem tervezi, mivel a nyolcadik bajnoki cím is motiválja. Ám a háromszor világbajnok Stewart szerint nem sok esély van arra, hogy a brit átírja a rekordot.

    „Ez a Mercedestől is függ. Nem lehetetlen, de én továbbra sem hiszem, hogy sikerülni fog neki. Ugyanakkor azt sem tudnám elképzelni, hogy csapatot vált, hiába pletykálják, hogy a Ferrari őt akarja. Lewis egyike a valaha élet legjobb versenyzőknek, de az igazság az, hogy az elmúlt években egy olyan csapatnál versenyzett, aminek nem volt konkurenciája. Ezért vannak most komoly problémái, mert az autója már nem olyan erős” – nyilatkozta a skót ex-versenyző.

    Stewart ugyanakkor hozzátette,  Verstappen tekintetében már nem lát lehetőséget a fejlődésre, a holland elérte a legjobb állapotát. A világbajnok továbbá megjegyezte, ő nem találja unalmasnak a Red Bull dominanciáját.

    „Nem látok már sok esélyt a további javulásra. Akár esik, akár fúj vagy meleg van, Max mindig a legjobb teljesítményt préseli ki az autójából. Ugyanakkor én nem találom ezt az egészet unalmasnak. A világbajnokság eldőlt, de mögötte izgalmasak a dolgok.”

    A háromszoros világbajnok megjegyezte, hogy a hollandnak könnyebb dolga van most:

    „Sokkal több verseny van most. Amikor 1969-ben először lettem világbajnok, akkor 11 nagydíj volt. Most 22 van, így megengedhetsz magadnak egy rossz hétvégét, és még utána is lesz esélyed a címre.”

  • Ferrari-trailer, Hamilton két projektje – most akkor hány F1-es film készül egyszerre?

    Ferrari-trailer, Hamilton két projektje – most akkor hány F1-es film készül egyszerre?

    Napjainkban szinte minden héten érkezik egy hír egy készülőben lévő, a Forma-1-et központi témaként használó filmről, ám az embernek okkal van az az érzése, hogy mindig egy másikról! Hiánypótló gyűjtemény a jelenleg forgó produkciókról.

    Az F1-ben, és úgy általában a technikai sportokban valóban berobbant a filmipar az elmúlt pár évben. Ennek előszele talán az a 2019-es nagyszabású mozifilm volt, amely a Ford és a Ferrari legendás Le Mans-i párharcát idézte meg, az igazi katalizátor azonban egybehangzó vélemények szerint az először szintén abban az évben bemutatkozó Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) című dokumentumfilm-sorozat, amely a megelőző F1-es szezon történéseit foglalta össze, és azóta is évről évre elkészül.

    Aki az érkező F1-es filmek forgatagában elveszettnek érzi magát, egyáltalán nincs egyedül, hiszen az újabb és újabb bejelentések fényében tényleg egyre nehezebb átlátni, ki kivel együttműködésben éppen min dolgozik. Az alábbiakban összegyűjtöttük, milyen fikciós- és dokumentumfilmek, egész estés mozik és sorozatok munkálatai zajlanak jelenleg.

    Ferrari

    Amerikai életrajzi filmdráma a fenti címmel, amely a Ferrari márka és versenycsapat alapítójának, Enzo Ferrarinak az életét mutatja be. A sztori alapjául Brock Yates autósport-újságíró 1991-es életrajzi könyve szolgál, rendezője pedig Michael Mann. A történet 1957-ben veszi fel a fonalat, miközben Ferrari és felesége elhunyt fiukat, Dinót gyászolják. Az ellentmondást nem tűrő vezetőt Adam Driver alakítja, a főbb szerepekben feltűnik még Penélope Cruz és Shailene Woodley.

    A film premierjét idén december 25-ére tűzték ki, a trailere pedig frissen érkezett.

    https://twitter.com/neonrated/status/1696870412859170884

    Brad Pitt a paddockban

    A legnagyobb felhajtás az utóbbi hónapokban azonban egy másik mozifilmet övezett, nem is csak a főszereplője, az egyik legismertebb filmikon, Brad Pitt miatt, hanem amiatt is, mert a forgatás közvetlen interakcióba került az F1-es szezonnal, hiszen a Brit Nagydíj és a Magyar Nagydíj hétvégéjén is vettek fel jeleneteket. A sztori szerint Pitt karaktere egy visszavonult versenyzőt alakít, aki egy fiatal pilóta mentoraként tér vissza a versenyzés világába. A film egyelőre címmel és premierdátummal sem rendelkezik, a hollywoodi író- és színészsztrájk pedig könnyen késleltetheti a munkálatokat. Az alkotók között feltűnik Lewis Hamilton neve is, aki szakmai szempontok mentén segíti a történet alakítását, hogy az minél hűbb maradjon a valósághoz.

    A Magyar Nagydíjon mégis folytatódik Brad Pitt F1-es filmjének forgatása

    A Hamilton-doku

    A filmiparhoz legközelebb álló F1-es pilóta egyidejűleg két produkciónak is részese, s míg az egyikben a készítők között szerepel a neve, a másikban ő áll a kamerák kereszttüzében. A többrészes dokumentumfilm keretében az Apple TV kamerái kísérik Hamiltont a pályán és azon kívül is, a brit pedig nemrég úgy nyilatkozott, az életét bemutató sorozattal hasonló hatást szeretne elérni, mint amit rá gyakorolt gyerekkorában egy hasonló dokumentumfilm Ayrton Sennáról. Megjelenési dátumról szintén nem tudni.

    Hamilton azt tenné a mai gyerekekkel, mint amit Senna tett vele

    Ricciardo rejtélyes sorozata

    Még 2022 nyarán jelentették be, hogy egy másik streamingszolgáltató, a Hulu is felül a felhajtásvonatra, és Daniel Ricciardo közreműködésével egy fikciós F1-es tévésorozatot hoz létre. A dolgok állásáról azóta sem sokat tudni, Ricciardo legutóbb az idei szezon elején beszélt arról, hogy versenyzői ülés hiányában több ideje van foglalkozni a projekttel, amit kifejezetten élvez. Azóta az ausztrál körül is felpörögtek a dolgok, valószínűleg az AlphaTauri pilótafülkéjébe lépve, majd a zandvoorti balesete után kórházi ágyba kerülve jelenleg nem ez számára az elsőszámú prioritás.

    Az AlphaTauri bemutatja: önmagát

    Egy alkotás, amire már csak néhány napot kell várni: az AlphaTauri dokumentumfilmet készített a csapat történetéről, amely bemutatja azt a hosszú utat, amit a 2006-os, még Toro Rosso néven induló kezdetek óta bejártak. A film szeptember 6-án a Velencei Filmfesztiválon mutatkozik be, ezt követően pedig az istálló YouTube-csatornáján is elérhető lesz.

    Saját filmpremierre készül az egyik F1-es csapat, bárki ingyen megnézheti

    Drive to Survive, 6. évad

    Az idei F1-es szezont is végigköveti kameráival a Netflix, hogy aztán még a 2024-es idény rajta előtt piacra is dobja a legújabb, várhatóan tízrészes szezonösszefoglaló szériáját, amely igyekszik megragadni az évad főbb sztorijait és közelebbről is megismertetni a nézőkkel a pilótákat. Bár a szolgáltatót egyre sűrűbben éri az a kritika, hogy a dráma érdekében nem ódzkodik a valós történések és idővonalak elferdítésétől sem, ez egyelőre nem áll a produkció útjába – és amíg hozza a számokat az F1 számára legfontosabb piacokon, aligha fog véget érni a világbajnokság ezen különös szezonösszefoglalóinak sora.

    Jenson Button és Keanu Reeves közös mátrixban

    A Disney+ szolgáltatót a 2009-es F1-es szezon története ihlette meg. Az előző szezon végén a sportból váratlanul kiszálló Honda teljes csapata és gyára kis híján megszűnt működni, ám Ross Brawn az utolsó pillanatban felvásárolta az, Mercedes-motort rakatott a már megépített autókba és megtartotta a pilótákat, akik elképesztő módon a mezőny élén találták magukat a szabályváltozások forgatagában. Jenson Button világbajnok lett, erről pedig most Brawn: A lehetetlen Forma-1-es történet címen négyrészes dokumentumfilm készül, amelynek egyik producere az ismert színész, Keanu Reeves. A forgatáshoz nemcsak az autókat porolták le, de a ránézésre alig öregedő Button is visszavette a fehér-sárga overallt.

    https://twitter.com/FastestPitStop/status/1694401428658217006

  • A legutóbbi verseny még kínosabbá teszi a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat?

    A legutóbbi verseny még kínosabbá teszi a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat?

    A Williams és a Ferrari korábbi csapatmenedzsere szerint a Holland Nagydíjon történt megszakítás után még kínosabb a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj.

    Zandvoortban a heves esőzés miatt félbe kellett szakítani a versenyt, így a mezőnynek a boxutcában kellett várakoznia. A versenyigazgatóság kötelezően elrendelte az intermediate abroncsok használatát, a megszakítás előtti utolsó teljes kör sorrendje határozta meg a rajt pozíciókat, és csak két körig tartotta a pályán a biztonsági autót.

    Max Verstappen zsinórban kilencszer állhatott fel a dobogó tetejére, mellette Fernando Alonso és Pierre Gasly ünnepelhetett.

    Peter Windsor a Youtube-csatornáján elmondta, a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat is hasonló forgatókönyv alapján kellett volna befejezni. A két évvel ezelőtti szezonzárón Michael Masi sajátos módon értelmezte a biztonsági autós helyezetkre vonatkozó szabályokat, így egy körös viadalt hozott létre Lewis Hamilton és a holland világbajnok számára.

    „2021-ben a Mercedes és a Red Bull autói nagyon közel állt egymáshoz. Az egyenesekben a Mercedes egy kicsit gyorsabb volt, de kiegyenlített volt a csata, a végén szépen felzárkóztak. Még most is azt mondom, hogy a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj volt Lewis (Hamilton) egyik legerősebb futama. A Mercedes teljesítménye is lenyűgöző volt, mind két fél jól muzsikált. Arra gondoltam, mikor Zandvoortban előkerült a piros zászló, és meghatároztak milyen gumikat kel feltenni… miért nem tették ezt Abu Dhabiban is? Ha már megszakították a futamot, miért nem döntöttek így? Mindenkinek új szett gumikon kell mennie, egy körös sprint a végéig, és minden rendben lett volna. Engedélyezni a boxkiállást, majd elindítani a versenyt akkor, amikor nem kellett volna? Ez az egész még mindig megakad a torkomon. Ennek semmi köze ahhoz, hogy Max (Verstappen) megérdemelte-e vagy sem. Azok a döntések csupán őrületesen rosszak volt, rossz időben.”

  • A vártnál jobban elengedte magát Hamilton, így diétáznia kell

    A vártnál jobban elengedte magát Hamilton, így diétáznia kell

    Lewis Hamilton nemrég elárulta, „extrém diétára” lett ítélve, miután pár kilót felszedett a nyári szünet alatt.

    Az augusztusi leállás következtében a versenyzők és a csapatok is nyaralni mentek, hogy kipihenhessék a 2023-as szezon első felének fáradalmait. Ám a múlt héten már véget ért a pihenés, ugyanis a Holland Nagydíjjal elindult az év második fele, és már roboghat is tovább a mezőny Olaszországba.

    A hétszeres világbajnok a szünidőt a családjával töltötte az USA-ban, ám a kikapcsolódás alatt nem kívánt kilók szaladtak fel rá.

    „Az első hetet Los Angelesben töltöttem az unokahúgommal és az unokaöcsémmel. Nagyon napos volt az idő, és leginkább dolgoztam, amíg ott voltam. Ugyanakkor sikerült túráznom is egy kicsit a hegyekben, majd egy napot semmittevéssel töltöttem és elég jó le is barnultam. Mindennap versenyeztem az unokahúgommal és az unokaöcsémmel. Játszottunk és ugráltunk az óceánban, az unokahúgom állandóban az ágyúgolyó ugrással akart a vízbe menni. Viszont nagyon sokat ettem. A súlyomnak 74-73 kilónak kell lennie, de szombaton a mérleg 77 kilót mutatott. Arra gondoltam: Istenem, a következő napokban extrém diétára kell fognom magam” – magyarázta Hamilton.

  • „Baj, hogy Verstappen dominál? Bezzeg, ha Hamilton csinálná…”

    „Baj, hogy Verstappen dominál? Bezzeg, ha Hamilton csinálná…”

    Jacques Villeneuve szerint abból nem csinálna a Forma-1-es társadalom nagy része ügyet, ha továbbra is Lewis Hamilton dominálna.

    A holland versenyző megszerezte zsinórban a 9. győzelmét a hazai futamán, így beállította Sebastian Vettel 2013-as rekordját. A hétvégi monzai versenyen is a 25 éves pilóta lesz a legesélyesebb a futamgyőzelmet illetően, ám a Red Bull uralom már kezd sok lenni a rajongóknak.

    A szakértők és a versenyzők közül is sokan kérdőjelezik meg, hogy ez a dominancia jót tesz-e a sportnak. 1997 világbajnoka szerint egyértelműen igen a válasz. A kanadai ex-versenyző kihangsúlyozta, korábban is látott ilyet a sport, sőt nem is olyan régen. Ám akkor az emberek többségének nem volt baja ezzel.

    Villeneuve szerint most Verstappen versenyez más szinteken, így teljesen egyértelmű a sikere.

    „Nos, ő most sokkal jobb, mint a többiek ennyi a történet. Különben is, semmi értelme azt kiabálni, hogy ez káros a Forma-1-re nézve. Nem a szabályok tették őt a legjobbá, egyszerűen ilyen jó. Mikor Lewis (Hamilton) és a Mercedes volt az élen, nem hallottam ennyi embert panaszkodni. Miért nem kifogásolták annyira Lewis uralmát, mint most Maxét? Nem tudom mi áll emögött” – nyilatkozta a kanadai.

  • Hamilton újfent Verstappen előnyét firtatja: másodperceket ver ránk, és ellép

    Hamilton újfent Verstappen előnyét firtatja: másodperceket ver ránk, és ellép

    Lewis Hamilton már most attól tart, mennyivel lesz gyorsabb mindenkinél Monzában Max Verstappen.

    A Mercedes is rossz lóra tett az első körökben Zandvoortban, ám az utolsó hajrában a hétszeres világbajnok meg tudta tartani a hatodik helyet. Carlos Sainzot nem tudta megelőzni, ám Lando Norris csak 23 ezreddel maradt le tőle a befutónál. A brit versenyző a pontszerzésnek ugyan örült, ám a stratégiai döntéseknek már kevésbé. Állítása szerint a dobogón is végezhetett volna Max Verstappen mögött, ha a megfelelő időben hoznak jó döntéseket.

    Az Olasz Nagydíjra készülve a 38 éves pilóta nem számít sok jóra, ugyanis a Red Bull tempója újfent elveheti a mezőny kedvét.

    Mikor arról kérdezték a Mercedes versenyzőjét, mire számít a csillagosoktól Olaszoroszágban, nem volt rest megemlíteni holland ellenfelét is.

    „Fogalmam sincs, mi fog történni velünk Olaszországban. Max már az elején másodperceket ver ránk és ellép, ahogy tenni szokta. Remélhetőleg jobb hétvégénk lesz, és talán még a dobogóért is harcolhatunk” – nyilatkozta a GPblog.com-nak Hamilton.

  • Felszisszent a Mercedes, mikor Russell megcsúszott Hamilton előtt

    Felszisszent a Mercedes, mikor Russell megcsúszott Hamilton előtt

    A Holland Nagydíjon George Russell ijesztett rá a Mercedesre, mivel majdnem eldobta az autóját, mikor Lewis Hamilton autózott mögötte.

    A verseny felénél a hétszeres világbajnok érte utol csapattársát, aki más stratégiát futva próbálta helyre hozni a futam elején benézett taktikát. A 6-os kanyarban a 24 éves versenyző autója megcsípte a füvet, így a W14-es megcsúszott, miközben a testvérautó haladt közvetlen mögötte.

    Russell sikeresen megfogta a versenygépet, és nem akadályozta a 38 éves versenyzőt, aki könnyedén elment mellette.

    Lewis Hamilton, George Russell, Mercedes
    Lewis Hamilton és George Russell – Fotó: Sam Bloxham/Mercedes AMG Petronas

    .

    A futam után a 24 éves pilóta viszont elmondta, hogy a korábbi találkozója Yuki Tsunodával, nagyban megnehezítette az elkövetkezendő köreit.

    „Körülbelül öt körrel korábban értem össze Tsunodával, és ezután hatalmas rezgéseket éreztem. A nagy sebességű kanyaroknál nehezen láttam. Épp a tükrömet néztem, majd a következő pillanatban már a pályán kívül voltam. Ám sikerült az autót távol tartani a faltól. Még öt körig tarott az egész, majd 3-4 másodpercet veszítettem. Kár érte, mivel valószínűleg Lewis, Lando (Norris) és (Pierre) Gasly előtt maradthattam volna, hiszen ők később álltak ki a boxba.”

    A fiatal brit versenyző az újraindítás után a Norrisszal találkozott, majd egy lassú defektnek köszönhetően a 17. helyre esett vissza.

  • Hamilton: Őszintén? Maxszel harcoltam volna, ha nem rontjuk el a taktikát

    Hamilton: Őszintén? Maxszel harcoltam volna, ha nem rontjuk el a taktikát

    A Mercedes taktika baklövése nyomán komoly kihagyott lehetőség miatt kesereg Lewis Hamilton és George Russell a Holland Nagydíj után. Hamilton szerint az autó tempója a legjobbak szintén volt, Russell csak negyed körig érezte magát nyeregben.

    Már a verseny elején félresiklott a Mercedes két pilótájának vasárnap délutánja Zandvoortban, hiszen a csapat az utolsók között reagált a közvetlenül a rajt után megérkező esőre, és csak a harmadik körben hívta ki kerékcserére a pilótáit, akik ekkor már a mezőny utolsó negyedébe tértek vissza a bokszból.

    Russell egyedüliként kemény keverékekre váltva vészelte át újabb kerékcsere nélkül a futam közepét a következő viharig, míg Hamilton a Mercedes erős tempóját kihasználva próbált előrébb törni, végül azonban a hétszeres világbajnok hatodik helyéért járó nyolc ponttal kellett beérnie a csapatnak ezen a hétvégén, ami mindkét pilóta szerint jóval komolyabb esélyeket tartogatott számukra.

    „Amikor megjött az eső, rossz döntést hoztunk. A csapat döntése volt, és megfizettünk érte, de miután visszatértem az utolsó helyre, szerintem jó példát mutattunk arról, hogy minden botlás után leszegett fejjel tovább kell próbálkozni – fogalmazott Hamilton a Sky Sportsnak. – Folyamatosan üldöztem valakit, meg tudtam előzni egy McLarent is, ami ezen a pályán nem valami könnyű, és a végén (Carlos) Sainznál is gyorsabb voltam, csak szükségem lett volna a DRS-re.”

    A versenyt Max Verstappen nyerte, aki szárazon, kisebb és nagyobb esőben is kontroll alatt tartotta a körülményeket, ám Hamilton úgy érzi, egy ideális napon nem Fernando Alonso lett volna a holland legközelebbi ellenfele.

    „Szerintem a mai körülmények között, ha végig a helyes döntéseket hozzuk, meglett volna a tempóm ahhoz, hogy az első két helyért küzdjek. Hogy őszinte legyek, szerintem Maxszel is hacolhattam volna. Száraz pályán sem volt messze tőlük a tempónk. Nem azt mondom, hogy legyőztük volna őket, de ott lehettünk volna, ha minden jól alakul” – vázolta sejtését a hétszeres világbajnok.

    Alonso: Nem akartam előzni, nehogy ne engedjenek ki a pályáról

    Russell a piros zászló utáni újraindításnak a 8. helyről rugaszkodott neki, ám a Lando Norrisszal való csata során defektet kapott, ezzel pedig elszállt az esélye a pontszerzésre.

    „Kár ezért a délutánért, mert nagyon gyors autónk volt, de az időjárás ellenünk dolgozott és a döntéseink sem voltak a legjobbak. Utána kell járnunk, hogy mit rontottunk el, mert az biztos, hogy nagy lehetőséget szalasztottunk el” – fogalmazott a fiatalabbik brit.

    „Arra számítottunk, hogy az eső csak egy-két percig fog tartani, végül azonban majdnem tíz percig esett. A pálya már az intermediate gumik számára volt ideális, de úgy éreztem, ki tudok még tartani egy vagy két körig, ha az eső tényleg elvonul pár perc alatt – ám végül nem így lett.”

    „Egy negyed körön keresztül hittem azt, hogy nagyszerű eredmény van kilátásban, amikor a verseny elején az élre kerültem, és a hozzám eljutó információkból azt gondoltam, hogy a többiek hoztak rossz döntést a bokszkiállással. Élvezetes volt, amíg tartott – de sajnos nem sokáig.”

    „Inkább legyen gyors autónk egy rossz napon, mint fordítva, de ez akkor is egy nagy kihagyott lehetőség volt.”

    Russell szerint Zandvoort az erősebb pályáik egyike volt a szezon második felében, a jövő hétvégén Monzában nehezebb versenyre számít, hiszen a Mercedes idén az alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon eddig kevésbé teljesített jól.

  • Feltartások sora, túlmelegedő gumik és a „nem valami jó autó” a ludas Hamilton korai kiesésében

    Feltartások sora, túlmelegedő gumik és a „nem valami jó autó” a ludas Hamilton korai kiesésében

    A Holland Nagydíj vizes pályán kezdődő időmérőjének Lewis Hamilton volt a legnagyobb áldozata, aki a Q2-t csak a 13. helyen zárta, így nem jutott tovább a végjátékba.

    A hétszeres világbajnok a zandvoorti szombati szerepléssel beállította idei legrosszabb időmérős eredményét – az egyetlen másik Q2-es búcsúja során, Miamiban szintén a 13. helyen zárt. Hamiltonnak a Sky Sportsnak foglalta össze korai búcsúja okát.

    „Két gyorskört teljesítettem a végén, amitől a gumik túlmelegedtek, így már nem tudtam javulni az utolsó körben – mondta a brit, akinek nincsenek pozitív érzései a gyors előretöréssel kapcsolatban a szűk zandvoorti pályán. – Ugyanaz az autóm lesz, ami ezen az időmérőn volt, az meg nem valami jó. Abban bízok, hogy a feltankolt autóval majd könnyebb lesz előrejutni, de nem egyszerű az előzés ezen a pályán. Holnap viszont új nap lesz, és mindent bele fogok adni.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az autó teljesítményét illetően nem osztja Hamilton aggodalmait, hiszen a W14-esben rejlő teljesítményt George Russell harmadik rajthelye igazolja.

    „A tempónk megvolt egész hétvégén. Lewist feltartották az utolsó körében, és ezzel bukta el a szükséges pozíciót. A feltartás volt a legfőbb tényező – kulcsfontosságú, hogy egy versenyzőnek tiszta legyen az utolsó köre, az övé pedig most nem volt az” – tette hozzá Wolff.

    Az időmérő után a sportfelügyelők valóban vizsgálatot indítottak két Hamiltont ért feltartási ügyben is, ám egyiket sem a Q3 végén találták. Lance Stroll a Q1-ben, Juki Cunoda pedig a Q2-ben akadályozta a britet, egyaránt a 13-as kanyarban.

    FRISSÍTÉS: Hamilton két feltartója közül végül csak Cunodát találták vétkesnek a felügyelők, az AlphaTauri japánja így három rajthelyes büntetésben részesült és a 14.-ről a 17. pozícióba kerül a rajtrácson.