Címke: Lewis Hamilton

  • Az egykori versenyző felszólította az FIA-t: ideje lenne nagyobb büntetéseket adni

    Az egykori versenyző felszólította az FIA-t: ideje lenne nagyobb büntetéseket adni

    Jolyon Palmer szerint ideje az F1-nek és az FIA-nak szigorúbb büntetéseket alkalmaznia a versenyek alatt.

    Sergio Pérez a Japán Nagydíjon Kevin Magnussennel, míg Szingapúrban Alex Albonnal „találkozott” a pályán. A csörték után 5 másodperces időbüntetést kapott, amit könnyedén teljesített, vagy épp a kiesése után is letöltött. Ám legutóbbi futam után többen felszólaltak a túl enyhe szankciók kapcsán. A mexikói versenyző mindkét incidens során vétkesnek bizonyult, mégis „olcsón” megúszta a dolgot.

    A legenyhébb büntetést kapta, míg társai versenyét nagyban befolyásolta a találkozás. A Sky Sportsnál tevékenykedő brit ex-pilóta szerint, a stewardoknak ideje merészebb lépéseket húzni, és szigorúbban büntetni a vétkes versenyzőket.

    „Az öt másodperces büntetés is célt szolgál, de egyre többen gondolják azt, hogy ez nem elégséges olyan esetekben, mikor valaki egyértelműen hibás, és az incidens során súlyosan befolyásolja riválisa versenyét is. Én is ezt a tábort erősítem. Sok olyan szituáció van, mint például Lewis (Hamilton) és Sergio (Pérez) esete a spa-i sprinten, mikor versenybalesetről van szó, mégis az egyik pilóta egy kicsit jobban hibáztatható. Ám a Szingapúrban és Japánban történt ütközés után nehéz kiállni Pérez mellett. Keményebb büntetések kellenek, és a jövőben élni is fognak ezekkel az eszközökkel” – írta Palmer.

    A brit szakértővé avanzsált ex-versenyző szerint mindig lesznek olyan csapatok, akik könnyen kiautózzák a büntetésnyi különbséget, és így a szankció őket már nem sújtja.

    „Egy öt másodperces büntetés fájhat, ám a nagycsapatok könnyen felépíthetik a szükséges különbséget, legutóbb ezt láthattuk Monzában Hamiltonnál is. Ám a kisebb alakulatoknak muszáj nyalogatniuk a sebeiket ilyen esetekben.”

  • Hamilton kiadta az ukázt: közelebb kell kerülni jövőre a Red Bullhoz

    Hamilton kiadta az ukázt: közelebb kell kerülni jövőre a Red Bullhoz

    Lewis Hamilton azt szeretné, hogy 2024-ben legalább a felére csökkenjen a lemaradásuk a Red Bull-lal szemben.

    Szingapúrban erős versenyhétvégét produkált a Mercedes. Még a győzelemre is volt esélyük, ám Carlos Sainz intelligens taktikája és George Russell hibája megtorpedózta végül az első helyről szőtt álmaikat. A hétszeres világbajnok ugyan dobogóra állhatott, mivel ő örökölte meg csapattársa pozícióját.

    Japánban viszont jött a feketeleves. A csillagosok visszacsúsztak a McLaren mögé, akik Max Verstappent követve masíroztak be a dobogós helyekre.

    A brit versenyzőt a lemaradásuk mértéke ismét aggodalommal töltötte el, így cselekvésre sarkalja csapatát. Az időmérőn egy másodperces különbséget halmozott fel a 38 éves pilóta a holland leggyorsabb köréhez képest, így jövőre ennek a felét szeretné csak látni.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    „Remélem, hogy a csapat is realizálta azt, hogy az egy másodperces különbség hatalmas és nagyon is valóságos. Az, hogy két év után még mindig ekkora a lemaradásunk a Red Bullhoz képest megmutatja, a télen tényleg meg kell győződnünk arról, hogy elvégeztük a feladatot és legalább a felére csökkentettük a különbséget” – nyilatkozta Hamilton a The Race-nek.

    Mikor az autó és a versenyzők eltérő és ingadozó teljesítményéről kérdezték a hétszeres világbajnokot, a 38 éves pilóta így válaszolt:

    „Olyan, mintha egy késhegyen próbálnánk egyensúlyozni. Soha sincs meg az egyensúly: vagy túlkormányzott az autó, vagy nagyon alulkormányzott. Nem tudod belőni középre. Megpróbálunk olyan közel kerülni az optimális beállításhoz amennyire csak tudunk, de ez minden hétvégén elég nehéz.”

  • Hamiltont nem segíti, hogy szorosabb lett a mezőny

    Hamiltont nem segíti, hogy szorosabb lett a mezőny

    A Mercedes mérnöke említette meg ezt annak kapcsán, hogy Lewis Hamilton mostanában nem megy jól az időmérőkön.

    A brit a nyári szünet óta a négy kvalifikációból csak egyszer végzett csapattársa, George Russell előtt, a Holland Nagydíjon még a Q3-ba sem jutott be. A feltűnő minta okáról megkérdezték Andrew Shovlint, a Mercedes mérnökét, aki kezdésként rögtön megdicsérte a pilóta teljesítményét a versenyeken.

    „Mindig hozza a szintet vasárnaponként, és ez lenyűgöző, rendszeresen sok pontot szállít. A kocsi időnként trükkös, és ha nincs a megfelelő tartományban, az szenvedést okozhat az egész időmérőn” – mondta Shovlin.

    „Manapság nagyon nehéz továbbjutni a Q1-ből, a Q2-ből. Néhány éve elég volt egyetlen kör hozzá a szakasz közepén, ami biztosította ezt. Néha ugyanazzal a gumival mentünk az első két felvonásban – folytatta. – Ha hiányzik a megfelelő balansz, ha bezavar a forgalom, ha nem jó a bokszból kivezető kör, ezek mind sokba kerülnek.”

    Az egyéni értékelésben Hamilton ugyanakkor 3. a tabellán és az utóbbi időben is általában Russell előtt végzett a futamokon.

    Russell megmutatta, miért akarta Hamilton, hogy Bottas maradjon a csapattársa

  • „Russell nem panaszkodhat Hamilton csapaton belüli státusza miatt”

    „Russell nem panaszkodhat Hamilton csapaton belüli státusza miatt”

    Anthony Davidson szerint George Russell egyáltalán nem panaszkodhat amiatt, hogy Lewis Hamiltont előnyösebb státusz illeti meg a Mercedesnél.

    A Japán Nagydíjon több alkalommal is problémába ütközött a csapat és a két versenyző. A futam elején a két brit egymást előzgette, aminek könnyedén ütközés is lehetett volna a vége, majd a verseny végén a csapatutasítás és stratégia körül volt vita.

    A kopottabb abroncsokon autózó 24 éves versenyző Carlos Sainz szingapúri stratégiáját akarta alkalmazni, így arra kérte csapatát, hogy tartsák mögötte Hamiltont, hogy a DRS segítségével védjék ki a spanyol támadásait. Ám Toto Wolff és a Mercedes elvetette az ötletet, és csapatutasítást alkalmazott a 38 éves versenyző javára.

    Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    A Sky Sportsnál tevékenykedő egykori versenyző szerint honfitársának nem illene megkérdőjelezni a hétszeres világbajnok státuszát a Mercedesen belül. Davidson úgy véli, egyértelmű volt a helyzet, és a csillagosok ésszerű döntést hoztak, még úgyis, hogy ez a fiatalabb versenyzőnek nem tetszett.

    „Határozottan van hierarchia a csapatban, és ez rendjén is van. Lewis hétszeres világbajnokként kiérdemelte ezt a státuszt, és George nem tud ezzel vitatkozni. George még mindig újonc a csapatnál, de alkalmanként gyorsabb a csapattársnál és fel tudja vele venni a harcot. Ám George a változást a maga udvarias módján kommunikálja ki, ami azért elég vicces. Tudom, hogy az autóban ülve dühöng és majd felrobban. Míg látjuk, hogy a versenyzők az összecsapásánál majdnem érintkeznek és egymásnak mennek, addig a rádióban előhúzzák a brit jódmodort és udvariasan viselkednek. George tudja, hogy megvan a kellő sebessége, és ezt mi is látjuk kívülről. Lewis pedig kiteszi a könyökét, ha szükséges. Számomra kettőjük csatája nagyon izgalmas” – nyilatkozta Davidson.

  • A Red Bull nagyágyúja bánja, hogy nem dolgozhatott együtt Hamiltonnal és Alonsóval

    A Red Bull nagyágyúja bánja, hogy nem dolgozhatott együtt Hamiltonnal és Alonsóval

    Adrian Newey nemrég elmondta, szeretett volna együtt dolgozni Lewis Hamiltonnal és Fernando Alonsóval is.

    12 egyéni és 12 konstruktőri cím kapcsolódik a brit tervezőzseni nevéhez. A legutóbbi munkája a csapat egyik legdominánsabb autója lett, ami a 2023-as szezon eddigi fordulóin majdnem mindenhol a győzelmet hozta el. A konstruktőri címet már bebiztosította Japánban a Red Bull, így Katarban Max Verstappenre figyel majd az F1-es világ, ugyanis a holland jó eséllyel szerzi meg Dohában a harmadik bajnoki címét.

    Az évek során Neweyt szinte minden csapat át akarta csábítani magához. A Ferrari a hírek szerint háromszor is kopogtatott a brit ajtaján. Ám az érdeklődőket nemleges válasz várta. Pedig 1993-ban, mikor még a Williamshez tartozott, nagyon érdekesnek találta a Scuderia ajánlatát a 64 éves szakember. Ám az esetleges olaszországi költözés végül arra sarkalta, hogy kikosarazza a vörösöket. Korábbi munkahelye miatt az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között ingázott, és a kétlaki élet tönkretette a házasságát.

    adrian newey
    Adrian Newey – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ám ha a Ferrari valami csoda folytán egy angliai bázis mellett tette volna le a voksát, Newey akkor is visszautasította volna az olaszokat.

    „Én sosem tettem fel ezt a kérdést (a Ferrari költözését az Egyesült Királyságba), és nem is hittem benne. Ha már itt tartunk, a Ferrari egy olasz csapat. Az ötlet, hogy a tervezési és kutatási központjuk egy másik országban legyen, mint a versenycsapat… én nem hiszek ebben az elképzelésben. Ugyanakkor tudom, hogy van egy testvércsapatunk, (AlphaTauri, ami Faenza és Bicester között operál) ami így működik” – nyilatkozta Newey a Beyond the Grid legújabb adásában.

    Ám a hibrid-éra első éveiben valóban közel állt ahhoz a tervezőzseni, hogy Maranellóba igazoljon:

    „Ugyanakkor a 2014-es tárgyalásaim a Ferrarival csupán a frusztrációból fakadtak. Tényleg nem akartam elmenni, de abban a helyzetben voltunk, hogy a Renault nem tudott versenyképes erőforrást építeni. Ez előfordult az első évben, rendben, új szabályok voltak. Mindannyian követünk el hibákat. Ám Christian (Horner), Helmut (Marko) és jómagam elmentünk Carlos Ghosnhoz (a Renault korábbi vezére), hogy nyomást gyakoroljunk rájuk annak érdekében, hogy növeljék a költségvetésüket. Erre Ghosn azt válaszolta: ‘engem nem érdekel a Forma-1, csak azért vagyok benne, mert a marketingesek ezt mondták.’ Ez nagyon lehangoló volt.”

    Pályafutása során a 64 éves szakember együtt dolgozott Ayrton Sennával, Alain Prosttal, Jacques Villeneuve-vel, Sebastian Vettellel és Max Verstappennel is. Ám azt sajnálja, hogy Fernando Alonsóhoz és Lewis Hamiltonhoz nem volt szerencséje:

    „Fernandóval (Alonso) és Lewisszal (Hamilton) mesés lett volna együtt dolgozni. Ám ez sosem történt meg. A körülmények néha így alakulnak, ez van.”

  • Russell megmutatta, miért akarta Hamilton, hogy Bottas maradjon a csapattársa

    Russell megmutatta, miért akarta Hamilton, hogy Bottas maradjon a csapattársa

    Peter Windsor szerint a Japán Nagydíjon George Russell megmutatta, miért nem akart új csapattársa Lewis Hamilton.

    A Mercedes versenyzői a futam első felében egymás ellen kakaskodtak, majd a verseny végén csapatutasításra is sor került. Az eltérő taktikán autózó pilóták közül a 24 éves versenyző volt előrébb, ám ő egy kiállást teljesített, így sokkal kopottabb abroncsokkal versenyzett. Emiatt Russell alkalmazta volna Sainz szingapúri taktikáját, és azt a javaslatot vetett fel a csapatnak, hogy a hétszeres világbajnok maradjon mögötte, és a DRS segítségével védekezzék ki a Ferrari spanyolját.

    A csillagosok el is gondolkodtak az ötleten, de Toto Wolff a távolban elrendelte a csapatutasítást. Russell elengedte Hamiltont, míg Sainz megelőzte a fiatal brit versenyzőt. A futam után egyik pilóta sem szólt semmit a csapatrádión, sőt oda sem mentek a másikhoz gratulálni és kezet fogni.

    Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    A Ferrari és a Williams egykori csapatmenedzsere szerint Russell érkezése megváltoztatta a dinamikát a csapatban, és versenyhelyzetet teremtett a Mercedesen beül. 2021 végén a 38 éves versenyző tudta, hogy milyen csapdákat rejt ifjú honfitársa érkezése, így az egyensúly megőrzése érdekében inkább a finn pilóta maradását támogatta.

    „Látszik, hogy van némi feszültség és harag kettőjük között, ami nagyon nem jó. Korábban már feltettem a kérdést: mi lesz velük, ha a bajnoki címért küzdenek? Ha 2024-ben komolyabb helyezésekért megy a vita, hogyan fogja kezelni ezt az egyenlőtlenséget a csapat? Lewis (Hamilton) mindig is meg akarta tartani Valtterit (Bottas). Nem feltétlenül azért, mert jól kijött vele, hanem általa egyensúly uralkodott a Mercedesnél. Ezt ő is érezte. Ugyanez a helyzet Max Verstappennel és Sergio Pérezzel. A Japán Nagydíjon ez a dinamika még jobban felszínre került” – magyarázta álláspontját Windsor a Youtube-csatornáján.

  • Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    A Ferrari és a Mercedes aggódni kezdett amiatt, hogy lemaradnak a túl gyorsan fejlődő McLaren mögött.

    Míg a Red Bull teljesen uralja a mezőnyt, addig a sorrend mögöttük elég sűrűn változik. Először az Aston Martin számított a második erőnek, majd a kanadai-brit istálló lemaradt a fejlesztési versenyben. Ezután a Ferrari és a Mercedes harcolt a dobogós helyezésekért, majd megérkezett a McLaren, aki csatlakozott a versengésbe. A három istálló futamról-futamra váltja egymást, bár egyelőre a wokingi istálló fejlődése tűnik a legszignifikánsabbnak.

    Az év elején a papaya színű alakulat még a mezőny végéhez tartozott, míg Japánban már kérdés nélkül autóztak Max Verstappen mögött. A McLaren sikeres fejlesztési terve lenyűgözte, ugyanakkor aggodalommal is eltöltötte az ellenfeleket.

    A brit csapat ugyan a Mercedes és a Ferrari konstruktőri pozícióját kevésbé veszélyezteti, de az Aston Martint még elcsípheti. Lando Norris kifejtette, bizakodva áll a feladathoz, mivel a McLaren két jó versenyzővel vág neki a versenyeknek, míg a zöldek csak eggyel.

    Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Lewis Hamilton viszont követné a McLaren példáját, és arra ösztönzi csapatát, hogy ők is vegyét át a Red Bull bizonyos megoldásait.

    „Bebizonyították, hogy meg lehet csinálni. Meg kell vizsgálnunk, hogy mit tettek pontosan, és nekünk is ebbe az irányba kell elindulnunk. A mostani döntéseink kulcsfontosságúak lesznek a jövőnk szempontjából.”

    Charles Leclerc ugyanakkor még nem tart annyira a McLarentől. Ám ha Katarban is jók lesznek, akkor változik a helyzet:

    „Tartok is tőlük, meg nem is. A suzukai pálya feküdt az autójuk karakterisztikájának, csakúgy, mint Silverstone. Meglátjuk, mi lesz. Ha Katarban is erős lenne a tempójuk, az már aggasztó lenne. Már most is az, de tisztában vagyunk azzal, hogy vannak olyan helyszínek, ahol nagyon erősek. Ha Katarban is ez lesz, akkor vakarhatjuk a fejünket.”

  • Hamilton: A Mercedes semmit sem javult egy év alatt

    Hamilton: A Mercedes semmit sem javult egy év alatt

    Nagyon nehéznek érezte a tegnapi versenyt Lewis Hamilton, aki csak annak örül, hogy maximálisan kihasználta a Mercedes autójában rejlő lehetőségeket.

    A Japán Nagydíjat az 5. helyen, a Ferrarik szendvicsében zárta Hamilton, aki csalódottan jelentette ki, hogy a Mercedes kocsiját lényegében ugyanazok a problémák sújtják, mint egy éve, márpedig ez nem épp kedvező vélemény.

    „Mindent beleadtam, mert tudom, ez milyen fontos a gyárban, a háttérben dolgozóknak. Az ilyen hétvégék azonban kemények, amikor izgága a kocsi – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak. – Ugyanolyannak érzem, mint tavaly, pattog és csúszkál. Ez kemény, főleg úgy, hogy sokat dolgoztunk a fejlődés érdekében, mégsem kerültünk közelebb az elsőhöz.”

    „Legalább az egyik Ferrarit megelőztük kiváló csapatmunkával, a bokszkiállásnál és a stratégiával remek munkát végeztek a srácok. Kimerültem. Tényleg mindent beleadtam, harcoltam a kocsival, hogy minél előrébb végezzek és megelőzzem az egyik Ferrarit, amelyekre fejlesztés érkezett.”

    Hamilton beszólt Russellnek: „Semmi értelme nem volt az ötletének”

    „Pokoli csata volt, hogy próbáljuk megtartani a pozíciónkat a konstruktőri bajnokságban, és a lehető legtöbb pontot szereztem a csapatnak.”

    Ami a Mercedes hátrányát illeti, árulkodó, hogy a szuzukai időmérőn Hamilton hátránya a pole pozíciós Verstappentől idén még nagyobb, 1,031 másodperc volt, mint 2022-ben, amikor „csak” 0,957-et kapott tőle. (A futamok végeredményét az eltérő időjárási körülmények miatt nem érdemes összehasonlítani.)

    A Mercedes előnye négy verseny óta zsugorodik a Ferrarival szemben a csapatok bajnokságában, az mára 20 pontra csökkent. A nyár eleji Spanyol Nagydíj óta csak két alkalommal tudtak több pontot szerezni náluk, vagyis az utóbbi időben a Ferrari fejlesztései jobban beváltak. A csapatnál ráadásul egy kisebb vita is kialakult a pilóták között a csapatsorrend miatt.

  • Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    Toto Wolff rendelte el azt a csapatutasítást, ami megvétózta George Russell „taktikáját”.

    A két versenyző a futam első negyedén rögtön egymásra talált és elkezdett a másikkal kakaskodni. A 24 éves versenyző meglátta a lehetőséget, és le akarta vadászni a hétszeres világbajnokot, ám a 38 éves pilóta gyorsan visszavette a helyét. Pár körrel később vétett egy apró hibát Hamilton, így Russell újra lesben állt, és előzésre szánta el magát. A párharc során sikerült kivezetniük egymást a pályáról, sőt az ütközés esélye is a levegőben lógott, de a rangidős versenyzőnek végül sikerült megtartani a pozíciót.

    Az adrenalintól fűtött fiatal azonnal rácsapott a rádió feliratú gombra, és feltette csapatának a kérdést, hogy egymással akarnak viaskodni, vagy másokkal?

    Russell csak „kieresztette a frusztrációt” a Hamiltonnal való csatában

    Az eltérő taktikán lévő két pilóta a futam végén ismét egymásra talált. Az egy kiállást teljesítő Russell volt előrébb, és eléggé ragaszkodott a pozícióhoz. A fiatal britnek megtetszett Carlos Sainz szingapúri taktikája, így a saját fegyverét használta volna a spanyol ellen. A 24 éves pilóta azt kérte a csapattól, hogy a frissebb abroncsokon autózó Hamilton maradjon mögötte, míg ő DRS-t biztosítva segít visszaverni a Ferrari támadását. Ha sikerül ezt abszolválniuk, akkor az utolsó körben véghez vihetik a helycserét. Ám Hamiltonnak nem tetszett a taktika, és a hiányzó Toto Wolffnak sem. A The Race információ szerint a térdműtéten áteső osztrák vezető rendelte el a csapatutasítást, ugyanis a helyszínen tartózkodó gárda fontolóra vette Russell javaslatát. Így Hamilton megelőzte csapattársát, akit végül elkapott Sainz.

    A futam után a két pilóta nem szólt semmit a csapatrádión, sőt még az autóból kiszállva sem mentek oda egymáshoz.

    „Mi lesz velük, ha a bajnoki címért küzdenek?

    Peter Windsor az eseményeket látva megdöbbent, ugyanis a Mercedes külvilágnak mutatott álcája egy kissé félrecsúszott:

    „Nos, ez a műsor a TV számára elég jó, mivel elég drámai és vitatható volt az egész, ugyanakkor bizonyos szempontokat nézve nyugtalanító. Kiragadta a Mercedest abból a kontextusból, amiben szeretik prezentálni magukat. Ahogy azt már régóta mondom, képzeljük csak el azt, hogy a Mercedesnek van egy bajnokesélyes autója, és a győzelmekért, valamint a bajnoki címért küzdenek. A jó hír számukra most az, hogy csak pontszerző helyekért ment a küzdelem, így nem számít annyira, hogy mit mondanak a futam utáni megbeszélésen. Ám ha 2024-ben sikerül egy győztes autót összerakniuk, akkor hogyan fogják kezelni a Lewis és George közötti egyensúlytalanságot?” – tette fel a kérdést a Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere a Youtube-csatornáján.

  • Hamilton beszólt Russellnek: „Semmi értelme nem volt az ötletének”

    Hamilton beszólt Russellnek: „Semmi értelme nem volt az ötletének”

    Felejthető hétvégét zárt a Mercedes Suzukában. Lewis Hamilton szerint semmi értelme nem lett volna George Russell azon ötletének, hogy a DRS segítségével próbálták volna meg levédeni Carlos Sainz támadását.

    A Mercedes duója a futam vége felé közeledve egymás mögött haladt az 5. és 6. helyen. Egy kis idő múlva már a frissebb gumikon autózó Sainz is megközelítette őket a Ferrarijával, és Russell a spanyol Szingapúrban használt trükkjével élt volna, de a Mercedes lebeszélte róla őt. Nem sokkal később Hamilton és Sainz is könnyedén megelőzte a britet, aki emiatt végül csak a 7. helyen lett rangsorolva.

    Verstappen nyert, bajnok a Red Bull, új dobogóst avatott Szuzuka

    A brackley-i istálló mellett a hétszeres világbajnok sem látta sok értelmét Russell taktikájának, mondván ha ezt használják, akkor nem tudott volna egy egészséges különbséget kiautózni Sainzhoz képest.

    „Nem hiszem, hogy túl sok értelme lett volna az ötletnek – értékelt Hamilton az 53 körös futam leintését követően. – Amikor velem is ismertették a dolgot, egyből tudtam, hogy az előző hét alapján születhetett meg, és hogy nem lett volna jó.”

    „A létező legnagyobb különbséget kellett kiépítenem a saját erőmből. Már 2 másodpercre voltam tőle, amikor szóltak nekem, hogy vissza kellene vennem a tempóból. Hiába kapott DRS-t, még így is meg tudták előzni őt, és eleve más taktikán voltunk. Neki csak egy kiállása volt, amíg én két alkalommal voltam a bokszban.”

    „Sainz ezután nagyon közel volt hozzám, ami nem nevezhető ideálisnak. Ez nagyon nehézzé is tette az utolsó pár körömet, de szerintem csapatként hálásnak kell lennünk az 5. és 7. helyért, mert az jobb 6. és 7. helyhez képest.

    Hamilton – aki a rajtot követően összeütközött az ismét gyalázatos versenyt záró Sergio Pérezzel – azt is elárulta, hogy a Mercedes jobban is kezelhette volna a kialakult helyzetet, mivel Russell ötlete miatt mindketten jelentős időt veszítettek a verseny kritikus fázisában.

    Hamilton végig pengeélen táncolt az időmérőn