Címke: Lewis Hamilton

  • Ha Hamiltont ezért vizsgálják, mi újság Verstappennel?

    Ha Hamiltont ezért vizsgálják, mi újság Verstappennel?

    Az F1-es közösség meglepődve olvasta az FIA döntését Lewis Hamilton katari esetével kapcsolatban.

    A hétszeres világbajnok az elmúlt versenyen ütközött csapattársával, majd az esetet követően kénytelen volt otthagyni autóját a helyszínen. A dühös brit pilóta viszont a pályán közlekedve vágott át, miközben ellenfelei elmentek mögötte, így az FIA megrovásban és pénzbüntetésben részesítette a versenyzőt.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Szövetség ismét átgondolta az ügyet, és további vizsgálatot rendelt el Hamilton „sétálása” kapcsán. Azzal indokolták tettüket, hogy a 38 éves versenyző példaképnek számít a fiatal pilóták szemében, így magatartását akár többen is követhetik a későbbiekben.

    Hamilton „példakép”, ezért újra megvizsgálják a büntetését

    Karun Chandhok az X-en (Twitter) kifejtette, nem igazán érti az FIA pálfordulását, mivel nem Hamilton volt az egyetlen, aki az elmúlt évek során így cselekedett.

    „Nem azt mondom, hogy el kell nézni, de biztos vagyok abban, hogy nem Lewis az első, aki ezt teszi… Sargeant épp Japánban, az előző versenyen ment át a pályán. Max 2021-es esete a másik példa, ami eszembe jut.” – fogalmazta meg az ex-versenyző.

    A rajongók többsége is Verstappen példáját említi. A 2021-es Olasz Nagydíjon, mikor a holland versenyző és a hétszeres világbajnok ütközött, a Red Bull fenegyereke dühösen hagyta ott ellenfelét és az autóját, majd senkitől sem zavartatva sétált a pályán. A közösségi médiás felületeken a szurkolók nem érit, miért nem vizsgálták azt az ügyet is, hiszen a háromszoros világbajnok hasonló cselekedettel mutatott rossz példát.

    „Itt Max Verstappen épp a versenypályán sétál, miután leparkolta az autóját Lewis Hamilton fején 2021-ben Monzában. Hol volt akkor a büntetés, és a példakép mivolta miatt való aggódás?” – írta egy rajongó az X-en.

    „Értem… mikor Max Verstappen parkolt Lewis Hamilton fejére, és elsétált az élettel teli pályán, akkor az rendben volt, mivel ő nem példakép, mint Lewis” – tette hozzá egy másik szurkoló.

  • Hamilton „példakép”, ezért újra megvizsgálják a büntetését

    Hamilton „példakép”, ezért újra megvizsgálják a büntetését

    Lewis Hamilton megrovást és pénzbírságot kapott, amiért Katarban a kiesése után átszaladt a pályán, és az FIA bejelentette, hogy megvizsgálja ezt a döntést.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség szóvivőjét több külföldi szaklap, például az Autosport is idézte. „Az FIA felülvizsgálja azt az incidenst, amelynél Lewis Hamilton átment a pályát, miközben zajlott a verseny. Az FIA tudomásul veszi, hogy Lewis elnézést kért az eset meghallgatásán, és elismerte, hogy a [pálya] keresztezése súlyos biztonsági szabálysértés volt. Azonban amiért sokan példaképnek tekintik, az FIA-t aggasztja, hogy a cselekedetének milyen hatása lehetett a fiatalabb versenyzőkre” – nyilatkozta a szóvivő.

    Hamilton tehát elméletileg szigorúbb büntetést is kaphat, bár ez nem valószínű kimenetel, és az eset felülvizsgálata inkább azt a célt szolgálhatja, hogy a jövőben a sportfelügyelők szigorúbb ítéleteket hozhassanak, például rajtbüntetést ítéljenek a következő futamra az érintett pilótának.

    Sajtóhírek szerint az egész hátterében az áll, hogy a gokart-vb Olaszországban, Franciacortában rendezett döntőjében egy hasonló esetből sérüléssel járó baleset történt: egy ütközés után Joe Turney megpróbálta visszatolni gokartját a pályára, de az egyik ellenfele hiába korrigált, nem tudta elkerülni őt, és a bal hátsó kerekével kigáncsolta Turney-t. (A balesetet itt lehet megtekinteni.)

    Hamiltont zavarja, hogy csak „fehér férfiak” ülnek a vezetői székekben

    A pályán szaladgálás veszélyeit leginkább az 1977-es Dél-afrikai Nagydíj tragédiája szemlélteti: egy túl lelkes beavatkozó bíró igyekezett eloltani egy meghibásodott autón keletkező tüzet, de ahogy odarohant volna, elgázolta őt a kisebb dombról lefelé, takarásból érkező Tom Pryce. Mindketten életüket vesztették, mert a pilóta fejére a beavatkozó bíró poroltója mért hatalmas ütést.

    A The Race veterán újságírója, Edd Straw megemlítette, aggályosnak tartja, hogy az FIA által használt “példakép” státusz miatt indítottak felülvizsgálatot Hamilton ügyében.

  • Hamiltont zavarja, hogy csak „fehér férfiak” ülnek a vezetői székekben

    Hamiltont zavarja, hogy csak „fehér férfiak” ülnek a vezetői székekben

    Lewis Hamilton szerint a változást felülről kell kezdeni, így nem tartja pozitív üzenet azt, hogy csak „fehér férfiak” vezetik a Forma-1-es csapatokat és a sportágat.

    A hétszeres világbajnok ismét az egyenlőtlenség ellen és a egy diverzebb sportág mellett szólalt fel. A 2019-ben megalapított Hamilton Bizottság révén próbál segíteni az alulreprezentált színesbőrű közösségnek abban, hogy megtalálják a hangukat az autósportban és hozzá kapcsolódó szektorokban. Ugyanakkor a 38 éves pilóta szerint a vezetői kar összetétele nem reprezentálja a változtatni akarást és a sokszínűséget.

    A Mercedes versenyzője kiemelte, még mindig ő az egyetlen színesbőrű versenyző a királykategóriában, tovább azt is hozzátette, hogy Jessica Hawkins volt az első nő, aki az elmúlt 5 évben F1-es autót tesztelhetett.

    Jessica Hawkins, Aston Martin, teszt, Hungaroring, AMR21
    Jessica Hawkins a Hungaroringen tesztelt – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Úgy érzem, változtatnunk kell a kritériumokon, és biztosítanunk kell, hogy valóban legyen hatásunk. Ha érkezik egy új csapat, annak sokszínűbbnek és diverzebbnek kell lennie. Lehetőséget kell teremteni egy női versenyzőnek, hogy bejusson ide. Felülről kell elkezdnünk a változtatást. Jelenleg csak fehér férfiak ülnek vezető pozícióban. A sokszínűség tényleg hiányzik a piramis csúcsán, fentről kell haladnunk lefelé. Mindenki férfi, és ezen változtatni kell.”

    Hamilton látja a lehetőséget az Andretti csapatban

    A hétszeres világbajnok szerint az amerikai istálló megjelenése remek lehetőséget teremthet, és újabb munkahelyeket hozhat létre.

    „Nem arról van szó, hogy támogatom az Andrettit, de versenyzői oldalról nézve mindig izgalmas, ha több autó kerül a rajtrácsra. Ott van a 11. csapat ötlete… nálunk több, mint 2000 ember dolgozik, így rengeteg munkahelyet teremtene. Viszont a kritériumok elég szigorúak, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania.”

  • Megúszta a Hamiltont becsmérlő világbajnok, hogy hatalmas pénzbírságot kelljen fizetnie

    Megúszta a Hamiltont becsmérlő világbajnok, hogy hatalmas pénzbírságot kelljen fizetnie

    Mégsem kell óriási összeget fizetnie Nelson Piquet-nek, amiért rasszista megjegyzéseket tett Lewis Hamiltonra, noha korábban bíróság kötelezte erre.

    Fél évvel azután, hogy 5 millió reálra büntette egy civil bíróság a Lewis Hamiltonra egy 2021-es podcastinterjúban rasszista megjegyzést tevő Nelson Piquet-t, elengedték a háromszoros világbajnok 340 millió forintnak megfelelő bírságát. A 71 esztendős expilóta a portugál „neguinho” szót használta Hamiltonra, ami „kis fekete embert” jelent, majd a bíróságon ő és ügyvédei is azt állították, hogy nem faji kontextusban tette ezt, és brazil köznyelvben használatos kifejezésről van szó.

    Bűnösnek találták Nelson Piquet-t, ezt a büntetést kapta a Hamiltonra tett rasszista megjegyzéseiért

    Ám miután emberi jogi csoportok beperelték Piquet-t, a bíróság nem fogadta el ezt az értelmezést, és miután a háromszoros világbajnok homofób megjegyzésekkel is illette a hétszeres világbajnokot, indokoltnak tartották a hatalmas összegű pénzbírságot.

    A brazil Metropoles újság most viszont arról számolt be, hogy miután Piquet első fellebbezését elutasították, a a Szövetségi Kerületek és Területek Bírósága mégis törölte a büntetést, mert gúnyolódássá minősítette le a „neguinho” szó használatát annak ellenére, hogy az „némi vagy önkéntelen rasszista” felhanggal párosul. Így pedig nem tartozik a gyűlöletbeszéd kategóriájába.

    Ami pedig a homofób, „tartotta a fenekét” kijelentést illeti, azt azon az alapon hagyták figyelmen kívül, hogy elméletben ez heteroszexuális kapcsolatban is használható.

    A Piquet-t beperelő egyik emberi jogi csoportot képviselő ügyvédet nem lepte meg a bírság elengedése, és kijelentette, hogy az ilyen döntések a 19. századi Brazíliában gyökereznek, majd közölte, hogy azonnali fellebbezést nyújtanak be az ország legfelsőbb bíróságához.

    Valószínűleg Hamilton is reagálni fog a döntésre, miután a büntetést az idei Ausztrál Nagydíj alatt a brazil kormány „csodálatos tettének” nevezte, kiemelve, hogy ezzel megmutatták, hogy az efféle viselkedést nem lehet tolerálni. „A rasszizmus és a homofóbia elfogadhatatlan, és nincs helye a társadalmunkban. Imádom, hogy megmutatták, hogy kiállnak valami mellett” – mondta akkor a hétszeres világbajnok, hozzátéve, hogy más országok is tanulhatnának Brazíliától.

  • Jordan megjósolta, hány világbajnoki címe lesz Verstappennek

    Jordan megjósolta, hány világbajnoki címe lesz Verstappennek

    Eddie Jordan szerint Max Verstappen mindenkit lenyom majd, és rekorderként vonul vissza a legtöbb bajnoki cím birtokosaként.

    A holland versenyző szinte megállíthatatlan a Red Bull volánja mögött. A csapat a Szingapúri Nagydíjig minden versenyt megnyert, míg a holland zsinórban 10 futamgyőzelmet tudhatott magáénak. A városállamban megtört a jég, de Japánban először az osztrák csapat lett bajnok, mad Katarban a 26 éves pilóta is ünnepelhetett.

    Három bajnoki címével felvértezve teljesíti Verstappen a hátralévő 5 versenyt, ám nagy valószínűséggel jövőre is hasonló helyzet áll majd fenn. Toto Wolff szerint 2026-ig a Red Bull lesz a favorit, ám az új motorszabályok sem garantálják azt, hogy véget ér a Bikák uralma.

    Jordan úgy véli, amíg Adrian Newey a fedélzeten marad, addig nem kell félnie a hollandnak és az osztrák csapatnak. Ugyanakkor ha választania kellene Verstappen és Lewis Hamilton között, az utóbbira szavazna. Az ír ex-csapatfőnök kihangsúlyozta, hogy a britnek nehezebb dolga volt, hiszen neki az előítéletekkel és a rosszabb anyagi helyzettel is meg kellett küzdeni a Forma-1-be vezető útja során.

    „Véleményem szerint egy kicsit elfogult vagyok az öregfiúkkal szemben. Verstappennek könnyebb dolga volt: az édesanyja kiváló gokartversenyző, míg az édesapja Jos, évekkel ezelőtt nálam versenyzett. Ismerem a családot, a körülményeiket és azt, ahogy Max felnőtt. Viszont Lewisnak sosem volt egyszerű dolga. Rengeteg dolgon ment keresztül az előítéletek és a bőrszíne miatt. Az édesapjának ezen felül három munkahelye volt, hogy támogathassa fia karrierjét. Lewis útja emiatt nehezebb, ezért is vagyok elfogultabb az irányába. A megpróbáltatásai szerepet játszottak abban, milyen lett az önbizalma, a győzelem utáni vágya, és a lehetőségeit is befolyásolta. Ez minimális különbséget okoz kettejük között” – magyarázta álláspontját Jordan.

    Ugyan az ír szerint egy kicsivel Hamilton oldalára billen a mérleg, de Vertappen a Red Bull-lal és a brit tervezőzsenivel megdönthetik a brit és Michael Schumacher rekordját is.

    „Vigyázzatok srácok! A legjobb eredményt a címek tekintetében a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher érte el. Ám ez a kölyök (Verstappen) lesz az első, aki 10 fölé tolja a számot. A helyzet az, hogy itt kell tartaniuk Adrian Neweyt, mert ő a királykategória ura. Ő tervezi a legjobb autókat, a valaha élet legjobb mérnök ezen a bolygón.”

  • Hamilton nagyon akarta a változást, így meg is kapja

    Hamilton nagyon akarta a változást, így meg is kapja

    Toto Wolff elárulta, Lewis Hamilton legfőbb vágyát az autójával kapcsolatban jövőre teljesítik.

    2022-ben véget ért a Mercedes-korszak, ugyanis a csillagosok egyik bajnoki címet sem tudták elhódítani. Új idők köszöntöttek be tavaly, ami a Red Bull uralmát hozta el ismét. Mindaddig a hibrid-éra legnagyobb nyertesei vakargatták a fejüket és próbálták első sorban a delfienzést csökkenteni és megszüntetni.

    Tavaly George Russell révén tudott egy versenyt nyerni az alakulat, míg idén eddig csak a második pozícióig jutottak. Az alapokat újragondoló és a saját útját kereső csillagosok azonban az autó tervezésénél egy kellemetlen helyzetet is teremtettek.

    A 38 éves pilóta többször hangoztatta, hogy nem megfelelően alakították ki az üléspozícióját, mivel idén előrébb került, mint korábban. Hamilton nem volt rest hangoztatni ezt a csapatának, így Wolff megelégelte a helyzetet és az alapokhoz visszatérve tervezteti meg a következő autót.

    „Vissza kell térnünk az alapokhoz. Nem akarom többé azt hallani, hogy Lewis a következőt mondja: túl elől van a pilótafülke. Tudjuk mit értünk, és azt helyezzük előtérbe, de arra nem fogunk koncentrálni, amit nem értünk. A legnagyobb probléma az, hogy a versenyzők nem bíznak az autóban. Szilárd alapokat kell biztosítanunk nekik, hogy építkezhessenek és pontokat szerezzenek” – jelentette ki Toto Wolff.

    Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton sokat panaszkodott idén az üléspozíciójára – Fotó: Mercedes-AMG Petronas

    Ugyanakkor jövőre sem lesz egyszerű dolguk, mivel a Red Bullt és Max Verstappent nehéz lesz utolérni.

    „Jelenleg egy versenyző és egy csapat kiemelkedik a mezőnyből, míg mi, a McLaren, az Aston Martin és a Ferrari ugyanabban a helyzetben vagyunk. Legalább másodikak vagyunk a konstruktőri bajnokságban, mert ennyi év után megtanultuk, hogyan optimalizáljuk az eredményeinket. Ám senki sem tud Verstappen közelébe férkőzni.”

    Wolff arra számít, hogy jelentős változás 2026-ban, az új motorszabályok kapcsán lesz. Addig viszont jó eséllyel marad a már jól megszokott lemez.

    „2026-ban ismét a csúcson leszünk, viszont nem lennék ebben a sportágban, ha nem hinnék abban, hogy jövőre is sikerülhet. Ha találnánk 3-4 tizedet, akkor bekapcsolódhatnánk a küzdelembe.”

  • Eladó Hamilton első futamgyőztes Mercedese

    Eladó Hamilton első futamgyőztes Mercedese

    A Las Vegas-i Nagydíjon árverést hirdetnek Lewis Hamilton 2013-as Mercedesére, amellyel az első győzelmét szerezte a csapattal.

    A W04-es modell 4-es számú vázára épített autóval teljesítette az első Mercedesnél töltött szezonja nagy részét Hamilton. A ma már hétszeres világbajnok a 2013-as Magyar Nagydíjon vezette először győzelemre a csapatát, amit 81 további közös siker követett, és a páros első győzelmét hozó autóra hamarosan bárki szert tehet, ugyanis árverésre bocsátják.

    Na jó, kell hozzá jónéhány millió dollár, és a licitet az RM Sotheby’s bonyolítja le a november közepi Las Vegas-i Nagydíj idején, az aukciósház 10-15 millió dolláros nyerő ajánlatra számít.

    Hamilton és a Mercedes első közös szezonja közepesre sikerült, a Magyar Nagydíjon kívül nem nyert a legendás versenyző, de az összetettbeli 4. hely után 2014-ben már bajnoki címet ünnepelhettek.

    Hamilton elismerte, valóban leült beszélgetni a Ferrarival

  • A Sky Sports riportere szerint a Mercedesnek kellett volna a dobogóra állnia

    A Sky Sports riportere szerint a Mercedesnek kellett volna a dobogóra állnia

    Ted Kravitz úgy véli, ha nincs az első körös ütközés, akkor most nem a McLaren sikeréről beszélne az F1, hanem a Mercedeséről.

    A wokingi istálló egész hétvégén jó tempót diktált. Lando Norris az időmérőn a második helyet szerezte meg, de mivel kiszélesítette a pályát, elvették a körét. Hasonló szituációt élt át Oscar Piastri is, így Max Verstappen mögött George Russell és Lewis Hamilton indult. A sprintnapon is megvillantotta oroszlánkörmeit a papaya színű csapat, hiszen Max Verstappen világbajnoki címe mellett az újonc ausztrál nyerte a versenyt, míg csapattársa a harmadik helyre fért fel.

    Vasárnap ugyan a csillagosok indultak jobb pozícióból, ám az első kanyarban sikerült egymást kigolyózniuk. A bűnös egyértelműen a hétszeres világbajnok volt, aki visszanézve a felvételeket el is ismerte vétkét. A korai kerékcserére kényszerülő, de jó tempót diktáló Russell így csak a negyedik helyen ért célba.

    Ám Kravitz szerint ha a két pilóta elég helyet hagyott volna egymásnak, akkor most két trófeával tértek volna haza.

    „Ha egy kis helyet hagytak volna egymásnak, ez nem történt volna meg. Frusztráló, mivel az autóban ott volt a tempó, és a Mercedes úgy hitte, gyorsabbak lehettek volna a McLarennél. Most nem Lando és Oscar állt volna a pódiumon, hanem Lewis és George. Amellett, hogy eldobtak egy dupla dobogót, Lewis a lágygumikon a rajtnál gyorsabb lett volna még Geroge-nál is. Erről beszéltek reggel az eligazításnál. Szeretném tudni, mennyire volt ez elkerülhető. Bradley Lord (a Mercedes kommunikációs igazgatója) azt mondta: ‘megbeszéltük’.”

    Kravitz a Sky Sportson futó műsorában kihangsúlyozta, a csillagosok extra műszakot vállaltak a jó eredmény érdekében, így a helyzet kifejezetten frusztráló volt a számukra.

    „Ez csak fokozta a frusztrációt. Különösen amiatt, mert a mindenki extra műszakot vállalt és késő estig dolgoztak. Ezt Lewis és George is kihangsúlyozta.”

  • Massa szerint a Ferrarinak is úgy kellene beszélnie az ügyéről, mint Wolffnak 2021-ről

    Massa szerint a Ferrarinak is úgy kellene beszélnie az ügyéről, mint Wolffnak 2021-ről

    Felipe Massa nem adta fel a harcot, sőt megdorgálta a Ferrarit, amiért nem támogatják nyíltan az ügyét.

    Bernie Ecclestone az év elején elismerte, már 2008 decemberében értesültek Nelson Piquet Jr. szándékos balesetéről, viszont a díjátadás már megtörtént, így nem tudtak cselekedni. Az elismerés nem hagyta nyugodni a brazil ex-versenyzőt, így ügyvédeket fogadott és perrel fenyegeti a sportágat.

    A világbajnoki cím megszerzése a célja bár abban nem biztos, mennyire kivitelezhető annak átadása. Mindenesetre kártérítést követel. Massa hadjáratába viszont nemigen akarnak csatlakozni, amit elég zokon vesz a brazil. Legfőképp a Ferrari támogatását várja, ám a csapat szeretne szépen-csendben kimaradni az ügyből.

    Toto Wolff
    Felipe Massa elismeri Toto Wolff  „keresztesharcát” a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj kapcsán – Fotó: Vándor Iván

    A 42 éves ex-pilóta viszont nem érti egykori alakulata viselkedését. Kihangsúlyozta, általa őket is megfosztották egy címtől, ezért úgy kellene harcolniuk, mint Toto Wolffnak. A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után az osztrák csapatfőnök mindent elkövetve próbált változtatni az eredményen. Egy esetleges pert is kilátásba helyeztek, ám végül visszalépett a Mercedes, és hagyta ünnepelni Max Verstappent. Az FIA belső vizsgálatot indított és megállapították Michael Masi mulasztását és hibáját.

    Az egykori versenyigazgatót áthelyezték, majd az internetes zaklatások következményeként az ausztrál inkább maga mögött hagyta az FIA-t, és visszatért Ausztráliába.

    Ám a téma még mindig az F1 egyik legfelkapottabb témája. Az osztrák csapatfőnök előszeretettel csempészi bele a mondadói nagy részébe, és minden alkalmat kihasznál arra, hogy emlékeztesse a száguldó cirkuszt a versenyre. Massa a Ferraritól hiányolja ezt az odaadást, és csodálja Wolffot, amiért még mindig harcol versenyzője igazáért.

    „Elfogadhatatlan az, hogy egy manipulált verseny befolyásolja a bajnokság kimenetelét. Elvesztettük azt a bajnokságot, elvették tőlem és a Ferraritól is. Ahogy Toto Wolff a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjról beszél…a Ferrarinak is ugyanezt kellene tennie. Azért kell küzdeniük, ami a csapat számára a legjobb” – nyilatkozta Massa.

    A Ferrari nem foglalt nyíltan állást az ügy kapcsán, és a brazil szerint addig nem is fog, míg nem látják merre megy az egész. Ugyanakkor Massa bizakodik, és reméli, hogy végül egykori csapat is kiáll mellette és támogatja őt a sportág elleni harcban.

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen földönkívüli, Hamilton üvöltő szélként csapott le

    Nemzetközi sajtó: Verstappen földönkívüli, Hamilton üvöltő szélként csapott le

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen címvédéséről, a McLaren sikeréről és a Mercedes ütközéséről írtak a Katari Nagydíj után.

    A holland versenyző már szombaton háromszoros világbajnoknak mondhatta magát, mivel a sprintfutamon Sergio Pérez kiesett, így a matematikai esélyei is elszálltak. Ugyan a sprintversenyt Oscar Piastri nyerte, de vasárnap már ismét a 26 éves pilóta szelhet át elsőként a célvonalat.

    A McLaren remek formát mutatott, és az ausztrál fiatal minden figyelmet magára irányított. Tegnap a második helyet szerezte meg, míg Lando Norris harmadik lett, így 11 pontra csökkentették a hátrányukat az Aston Martinnal szemben. Addig a Mercedesnél rögtön az első körben ütközésre került sor. Lewis Hamilton búcsúzott is a versenytől, míg az embert próbáló Katari Nagydíjon George Russell a negyedik lett.

    A neves lapok így látták az eseményeket, és nem győzték dicsérni Verstappent.

    Corriere della Sera (Olaszország):

    „Verstappen mindent felfalt, máshogy hogyan ünnepelhetne? A történet így szól: Max Verstappen senkit sem hagyott menekülni, még a losaili hőségben sem. A körülmények még Super Maxot is próbára tették, de a többieket még inkább megviselték. A verseny elejétől a végéig fölényesen vezetett. A legtöbben hibáztak, de ő meg sem rezzent. Az AI adatbázisában ő egy ‘alakváltó földönkívüli’ aki arra készül, hogy felvegye a Professzor alakját (Alain Prostnak 51 győzelme van, 49).”

    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen drámai győzelmet aratott a Katari Nagydíjon, és fölényesen nyert az erőfeszítések és a hőség tengerében. A közel 40 fok szinte minden versenyzőt próbára tett. Az egyenesekben újra és újra ki kellett nyitniuk a sisakrostélyt, hogy levegőhöz jussanak.”

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton versenye gyorsan véget ért – Fotó: Sulay Kelly/Mercedes AMG Petronas
    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen szokásos higgadtságával nyerte meg a Katari Nagydíjat, míg mögötte Lewis Hamilton üvöltő szélként csapott le George Russellre. Amióta csapattársak lettek, a legkeményebb csörtéjüket élték át, aminek ütközés és kiesés lett a vége. Kezdetben mind a ketten a másikat hibáztatták. Russell dühe érthető volt, hiszen ő volt az ártatlan, majd Hamilton később feltartotta a kezét és bocsánatot kért az ütközésért. Max Verstappen egyértelmű győzelmet aratott ismét, elvéve az esélyt a második helyen autózó Oscar Piastritól és a harmadik helyen haladó Lando Norristól. Piastri kiválóan teljesített és jelesre vizsgázott, miután szombaton megnyerte a sprintfutamot.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappen mesterien adózott harmadik világbajnoki címének azzal, hogy uralta a főfutamot. A holland hibamentesen vezetett, és csak egy kört adott át másnak az első boxkiállása után. Ügyesen kerülte el a pálya és a korlátozás buktatóit.”