Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton majdnem visszavonult, miután nem szerezte meg a nyolcadik világbajnoki címét

    Hamilton majdnem visszavonult, miután nem szerezte meg a nyolcadik világbajnoki címét

    Lewis Hamilton nemrégiben egy érdekes információt osztott meg a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjról. A brit világbajnoknak a szóban forgó helyszínen elszenvedett bajnoki vereségét követően többször is átfutott az agyán a visszavonulás gondolata.

    Hamilton valósággal dominálta a két évvel ezelőtti szezonzáró futamot, de egy biztonsági autós fázis, és egy nagy port kavaró döntés mindent megváltoztatott. Az FIA egykori versenyigazgatója, Michael Masi ugyanis rosszul alkalmazta a biztonsági autós szabályokat, mivel csak a Hamilton és Max Verstappen között lévő lekörözött autók vehették vissza a körüket az újrarajt előtt.

    A Mercedes emiatt pórul járt, mivel a versenyt egy kör erejéig újraindították, és a friss lágyakon érkező holland pilóta könnyen le tudta vadászni a használt közepeseken kintmaradó Hamiltont, amivel a győzelem mellett a vb-címet is megszerezte.

    Lewis Hamilton, Max Verstappen, Red Bull, Mercedes, pont
    A 2021-es év számos nagyszerű csatát adott a sportág szerelmeseinek Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A 103-szoros futamgyőztes nagyon frusztrált volt az eseményeket követően, a hétvége befejezése után egy hosszabb szünetet is tartott a közösségi média felületein a téli szünet során. Ekkor még azt sem lehetett tudni, hogy vajon lesz-e folytatás a brackley-i istálló klasszisa számára 2022-ben vagy sem. A hétszeres világbajnok a mostani Abu-dzabi Nagydíjat követően, hogy olyannyira elragadták az érzelmei, hogy majdnem a Forma-1-ből való távozás mellett tette le a voksát.

    „Persze, igen – válaszolta Hamilton arra a kérdésre, miszerint gondolt-e a visszavonulásra a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjat követően. – Abban az időben rengeteg különböző dolog járt a fejemben. Azonban az egyik legnagyobb hiba, amit egy ember elkövethet, az nem más, mint ha csak az érzelmeire hagyatkozva a pillanat hevében hoz meg egy döntést, ami szinte borítékolhatóan nem lesz jó.”

    „Érzelmileg nagyon nehéz időszak volt ez a számomra, szóval meg kellett várnom, amíg lecsillapodtak a dolgok valamilyen szinten. Amint ez megtörtént, biztos voltam benne, hogy képes leszek a létező legjobb döntést meghozni a jövőm szempontjából.”

    Hamilton azt is elárulta, hogy a családja segített neki a Forma-1-be való visszatérésén.

    „Ezt az időszakot az unokahúgom és az unokaöcsém körében töltöttem el egy varázslatos helyen – folytatta Hamilton, aki 2022 után 2023-ban sem tudott megnyerni egyetlen futamot sem. – Itt döntöttem el egy nap, hogy szeretnék tovább menni, és folytatni a versenyzést.”

    Hamilton frusztrálttá vált, amikor a Mercedes nem tett eleget a kéréseinek

  • Hamilton frusztrálttá vált, amikor a Mercedes nem tett eleget a kéréseinek

    Hamilton frusztrálttá vált, amikor a Mercedes nem tett eleget a kéréseinek

    Az idei szezon elején Lewis Hamilton frusztrálttá vált, amiért a Mercedes nem tette meg, amiket kért, de utána sokkal jobban tudta kezelni a gyenge szereplést, mint egy évvel korábban. A technikai igazgató elmozdításában pedig elmondása szerint nem játszott szerepet.

    Lewis Hamilton az Abu-dzabi Nagydíjon hosszabb sajtóbeszélgetésen vett részt az arra meghívott médiumokkal, amely során több témában is részletesen nyilatkozott. A hétszeres világbajnok beszélt például arról, hogy akár hirtelen is visszavonulhat majd, ami után eltűnik a föld színéről, de kifejtette azt is, hogy miként tudta már az idén februárban, hogy zsinórban a második évük sem lesz sikerek, és hogy volt-e szerepe a kudarcok miatt előbb leváltott, majd a Mercedest is elhagyó Mike Elliott távozásában.

    Miután a Mercedes a 2023-as autójával annak ellenére is kitartott a már 2022-ben is csak általa alkalmazott keskeny oldalszekrényes koncepció mellett, hogy Hamilton szerint azt már az idei évre kukázni kellett volna, a hétszeres világbajnoknak már a szezon előtti tesztet megelőzően voltak fenntartásai, majd amikor kipróbálta a W14-est, bebizonyosodtak a félelmei.

    Mercedes W14, bemutató, Toto Wolff, Hywel Thomas, Mike Elliott, Lewis Hamilton, George Russell, Mick Schumacher
    Itt még mindenki mosolygott / Fotó: Steve Etherington / Mercedes

    „Emlékszem, hogy pontosan ugyanolyannak érződött [mint a 2022-es autó], ez pedig egyértelműen nem volt nagyszerű érzés. Igazán nagy reményeim voltak – idézi őt a BBC. – Februárban, amikor megnézzük, hogy milyen irányba is tart a kocsi, már egy kicsit nyugtalanabb voltam, mert az előző évben azt mondták nekem, hogy „a kocsi csodálatos, egyedi, senkinek sem lesz ehhez hasonló megoldása sem.« Aztán elmentünk az első tesztre…”

    „Úgyhogy ezúttal kicsit óvatosabban hallgattam, és úgy voltam vele, hogy »majd meglátjuk.« Aztán a [2023-as] autónak is megvoltak ugyanazok a problémái, és akkor már tudtam, hogy hosszú évünk lesz” – ecsetelte, majd hozzáttette: „Biztos vagyok benne, hogy volt bennem frusztráció, mert kértem bizonyos változtatásokat, amelyek nem történtek meg.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Bahrein, teszt
    Nem azt várta, amit kapott / Fotó: Stephen Reuss

    A kiábrándító kezdést elmondása szerint „nagy-nagy megbeszélések” követték a csapattal, miközben „senki sem tudta pontosan, hogy mi a probléma”, és „senki sem tudta, hogyan kellene kijavítani.”

    „Az előző év tapasztalatai alapján belevetettem magam a dolgokba az azok mélyére ásása kapcsán, leültem a srácokkal, és sokkal jobb megbeszéléseink voltak. Képes voltam sokkal pozitívabb maradni a szezon során és azt mondani: »Ez hosszú szezon lesz, de ne adjuk fel, küzdjünk tovább azért, hogy kihozzuk a legtöbbet az autóból, legyen az elég bármire is.«”

    „Szerintem az idei szezon előtt azt gondolták, hogy »Az alapok jók, csak tökéletesítenünk kell azokat«, de nem ez volt a helyzet. Ezért voltam frusztrált februárban, mert nem hajtották végre azokat a változtatásokat, amiket kértem. De az év elején nem feltétlenül mutatja nekünk az utat a Sarkcsillag, és tudjuk pontosan, hogy merre kell haladnunk. Cikkcakkban haladtunk, hogy odaérjünk, ahová akarunk. De időnként történik valami pozitív. Az ember azt mondja: »Oké, ennyi volt«, de az cél folyton mozgásban van, ami tipikus.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Bahrein teszt
    Már Bahreinben látszott, hogy a Mercedes rossz döntést hozott azzal, hogy kitartott a korábbi koncepció mellett / Fotó: LAT Images/Mercedes

    A Mercedes kezét az idén (is) megkötötte a költségplafon, hiszen emiatt többé nem lehetséges az autó alapjaiban történő újratervezése a szezon közben. Ezért várniuk kell 2024-ig, de Hamilton úgy véli, hogy most már van „Sarkcsillagjuk”, ami az elmúlt két évben nem volt, viszont ettől még nem lesz egyenes az út a célig, és bár reménykedik, azért az elmúlt két év tapasztalatai miatt nem várja lélegzetvisszafojtva a W15-öst, miközben a csapaton is látja, hogy a W13-as és W14-es kudarca hatással volt az önbizalmukra.

    „El tudják képzelni, hogy ők is idegesek túl nagy változtatást csinálni, mert mi van, ha a rossz irányba megyünk. Nagyobb céljaink vannak, mint korábban bármikor, mert hatalmas hátrányt kell ledolgoznunk. Ez pedig igazán nehézzé teszi a helyzetet” – mondta a hétszeres világbajnok.

    A kudarcoknak ráadásul a csapaton belül is volt következménye, hiszen az idei szezon közben leváltották a pozíciójából a technikai igazgatónak 2021-ben kinevezett Mike Elliottot, a helyét pedig elődje, a technikai főigazgatói pozícióból technikai igazgatóvá visszavedlő James Allison vette át. Ezután Elliott lett az új technikai főigazgató, de októberben bejelentették, hogy távozik a Mercedestől.

    Hamilton azt állítja, a mostani szenvedésénél volt rosszabb is

    Hamilton az Abu-Dzabiban tartott sajtóbeszélgetésen először beszélt arról, hogy neki és az ő kritikájának volt-e ebben szerepe. „Fontos, hogy az emberek tudják, nem voltam részese Mike távozásának. A mclarenes idők óta ismerem Mike-ot, nagyszerű kapcsolatom volt vele, és mindig csodáltam, mert annyira okos, és annyit tanultam tőle. Amikor az autóról kérdeztem, soha nem tudtam olyat kérdezni, amire ne lett volna válasza. Az ő pozíciójában levő embernek mindig nehéz dolga van, és gyakran rajta csattan az ostor, de ez együttes erőfeszítés, nem csak egy emberé. Sajnos talán a csapaton kívül vannak olyanok, akik azt mondják, ez egy ember hibája.”

    Allison visszatérésének ugyanakkor örül, mert mint mondja, „Jamesben megvan a vezetői mentalitás, ő az élre fog állni kivont karddal és azt mondja majd, »Menjünk bele a tűzbe.«” Emellett Hamilton szerint Allison képes magabiztossá tenni az embereket, ezért nagyon örül annak, hogy ismét részt vesz az autó tervezésének napi munkájában.

  • A korábbi futamgyőztes szerint az egyik világbajnok kiemelkedik a mezőnyből

    A korábbi futamgyőztes szerint az egyik világbajnok kiemelkedik a mezőnyből

    Max Verstappen, Lewis Hamilton és Fernando Alonso világbajnokként szerepel a Forma-1-ben, ám a lengyel ex-versenyző szerint az egyikük kiemelkedik a mezőnyből.

    A hétszeres világbajnok két éve nem nyert versenyt, míg a spanyol pilóta 2013-ban ünnepelhetett utoljára a dobogó tetején. Mindaddig a Red Bull fenegyerek idén 19 győzelemmel saját rekordját döntötte meg. A három világbajnok közül a legidősebb az Aston Martin 42 éves versenyzője, ám Alonso idén is bizonyította, hogy az életkor csupán csak egy szám.

    A 2023-as szezon elején rendre a pódiumon állt, majd év végén, mikor a kanadai-brit csapat újfent magára talált, a pontszerző helyeken autózott.

    Így a Gurulandia podcast vendégeként Robert Kubica egyértelmű választ adott arra a kérdésre, hogy melyik versenyzővel dolgozna együtt, ha csapata lenne a száguldó cirkuszban.

    „Véleményem szerint Alonso a legerősebb mindenki közül, még versenyképtelen autóval is ő a legjobb” – válaszolta szűkszavúan a lengyel.

    A 38 éves pilóta a mezőny tagjaként is barátságot ápolt a spanyollal, a 2000-es évek végén sokszor pókereztek együtt a paddockban.

    Az Aston Martin 2025 után is alkalmazná Alonsót:

    Mike Krack, az Aston Martin csapatvezetője nemrég elismerte, a mai napig lenyűgözi őket a spanyol teljesítménye:

    „Az első naptól a mai napig el vagyunk ájulva csapatként tőle. Úgy gondoltam, hogy az elején még a mézesheteket éljük, de örülök annak, hogy sikerült ez azt időszakot meghosszabbítani. Egy figyelemreméltó csapatjátékost kaptunk, aki minden pillanatban konstruktív, különösen a nehéz időkben. Amikor az autó versenyképesebb, nyilván könnyebb előremutatónak lenni. Ám az igazi tulajdonságai később is megmutatkoztak.”

  • Hamilton költői képpel mutatta be, miért dominál a Red Bull

    Hamilton költői képpel mutatta be, miért dominál a Red Bull

    Lewis Hamiltont a bikások autója a 2020-as, szinte tökéletes Mercedesre emlékezteti. Annak örül, hogy csapata legalább már tudja, merre kell elindulnia a fejlődés érekében.

    A Mercedes rögtön az idei első futam után belátta, hogy zsákutcába jutott a 2022-es szabályváltozásoknál alkalmazott autókoncepcióval, de ahogy telt az idei szezon nem igazán voltak nyomai annak, hogy a csapat tartósan felzárkózott volna a Red Bullra.

    Néhány futamon jobban szerepelt a Mercedes, Hamilton az austini USA Nagydíjon került a legközelebb a győzelemhez, de az előzőhöz hasonlóan az idei szezonban sem nyert versenyt. A hétszeres világbajnok rámutatott, hogy csapatánál már azt felfedezték, milyen irányba kell lépniük a fejlődés érdekében.

    „Úgy gondolom, most már legalább van iránytűnk, ami az elmúlt két évben hiányzott. De ez még nem visz el minket a célhoz, mert egyéb akadályok is állnak az utunkon, például a költségplafon” – nyilatkozta egy csoportos interjúban, amit az Auto Motor und Sport idézett.

    Hamilton azt állítja, a mostani szenvedésénél volt rosszabb is

    „Nehéz feladat legyőzni a Red Bullt. Amikor egy éve a tesztelésen pattogott az autójuk, egy hét alatt megoldották, ami senki másnak sem sikerült, így tégláról téglára felépítettek egy falat, amelyre építeni tudtak akkor is, ha valamilyen frissítés nem vált be. Nekünk ellenben le kellett dózerolni a saját falunkat és az alapokról újraépíteni.”

    „Papíron tavaly rengeteg leszorítóerőnk volt, de sokat le kellett nyirbálnunk belőle, hogy vezethetővé tegyük az autót, és egyre nehezebb lett ismét növelni a leszorítóerőt. Sokáig így nem javultunk, miközben a Red Bull ellépett.”

    Hamiltont az RB19-es modell is lenyűgözte.

    Hamilton elgondolkodott: Miattam, vagy az autó miatt van ez?

    „Mindenre képes, a saját 2020-as kocsimra emlékeztet. Hihetetlenül stabil, mindig stimmel, a beállítások állandóan a varázslatos ablakban mozognak. Egy versenyzőnek mindig álomszerű, ha mindent ki tud préselni az autóból” – mondta.

    Hozzátette, 2023-ban a korábbi évekhez képest több időt töltött a gyárban, hogy segítsen a fejlődésben. Saját teljesítményéről azt mondta, alapvetően elégedett vele, de az időmérőkön javulnia kell.

    Hamilton a szezonzáró eseményei alapján kijelentette, attól tart, a Red Bull a következő szezonra is megtartja a jelentős előnyét.

  • Hamilton csinos nővel ejtőernyőzött

    Hamilton csinos nővel ejtőernyőzött

    Lewis Hamilton nem sokat teketóriázott, az F1-es szezon végeztével rögtön belevetette magát a mókába.

    Egy Twitterre kirakott bejegyzés szerint a Mercedes versenyzője Naila Nazerrel találkozott, és együtt ejtőernyőztek is. Naila Nazer utazó tartalomkészítő, úgynevezett influenszer.

    Hamilton az idei szezon előtt sem otthon üldögélt, többek között az Antarktiszra is kilátogatott a születésnapja alkalmából, a nyáron pedig a törökországi Kappadókiában járt. Bizonyára a következő hónapokban is hallunk felőle, ahogy megmutatja, milyen érdekes tájakat és tevékenységeket fedezett fel.

  • Hamilton azt állítja, a mostani szenvedésénél volt rosszabb is

    Hamilton azt állítja, a mostani szenvedésénél volt rosszabb is

    Lewis Hamilton úgy véli, a McLarennél töltött idények közül több is rosszabb volt annál, mint amit 2023-ban átélt. Ezek során tanulta meg, hogyan kezelje a nehéz időszakokat.

    A Mercedes versenyzője 2021 óta nem nyert futamot, ennek ellenére állítása szerint most jobban érzi magát, mint a McLarennél, amikor az egyik jelentős szabályváltozási hullám idején hátrányba került az akkori csapata.

    „Kölyökként sokkal rosszabb éveket is átéltem. A 2009-es McLaren szörnyű volt, még akkor is, amikor a második nagy fejlesztési csomaggal versenyt nyertem. 2010 és 2011 sem volt szép esztendő. Egyszer velem volt probléma, máskor az autóval” – jelentette ki Hamilton az Auto Motor und Sport által publikált csoportos interjúban.

    „Bár utóbbi két szezon az eredmények tekintetében jobb volt, az említett három év a McLarennél hasonló tapasztalatokat hozott. Azt hiszem, megtanultam, ilyen szituációkban hogyan maradjak kiegyensúlyozott mentálisan. Új módszereket is bevetettem, hogy pozitívan gondolkodjak.”

    Hamilton elgondolkodott: Miattam, vagy az autó miatt van ez?

    2009-től 2011-ig Hamilton mindegyik idényben legalább két futamot nyert, a tabellán pedig a 4-5. hely lett az övé. Tavaly 6.-ként zárt az egyéni értékelésben, idén 3.-ként.

    Ettől függetlenül fizikailag remekül érzi magát a bőrében. „Közel 39 évesen nagyszerűen érzem magam a testemben, és az időbeszotásom is jobb a versenyeken kívül. Több az energiám, jobban a koncentrációm” – mondta.

    Azt ugyanakkor elismerte, hogy a nehézségek hosszú távon nem kedveznek az egészségének.

  • Hamilton: A stressz megrövidítette az életem

    Hamilton: A stressz megrövidítette az életem

    Egy újságíró kérdésére azt válaszolta Lewis Hamilton, hogy az idei csalódás és a stressz ki fog hatni rá hosszú távon.

    A Mercedes 2022 után 2023-ban is kiábrándító évet zárt a saját mércéjével, Hamilton pedig idén sem nyert futamot, jóllehet, a csapat végül megtartotta a konstruktőri 2. helyet a szezon végére lendületbe jövő Ferrarival szemben.

    Az Auto Motor und Sport által publikált csoportos interjúban látható, hogy valaki megkérdezte a brit pilótát, hogy a csalódás meghosszabbítja-e a karrierjét, de ő meglepő választ adott erre.

    „Inkább azt mondanám, megrövidítette az életem. A stressz csökkenti a várható élettartamot – nyilatkozta. – Ugyanakkor hálás vagyok a próbatételekért és a leckékért, amit csapatként megtanultunk. Erősebb lett az együttműködés a csapaton belül.”

    Wolff osztott-szorzott, majd megállapította, hogy még mindig Hamilton a legjobb

    Hamilton 2025 végéig szerződést hosszabbított a Mercedesszel. Azt mondta, természetesen az újabb futamgyőzelmek, a nyolcadik vb-cím is motiválja a folytatásra, de szeretné látni azt is, hogy Afrikában újra F1-es versenyt rendeznek, valamint saját Mission 44 nevű projektjével is haladni szeretne, amellyel hátrányos helyzetből érkező fiatalokat támogat az élet különböző területein.

    Az interjúban megkérdezték tőle azt is, tanult-e valamit saját magáról, de Hamilton azt felelte, „semmi olyat, amit már ne tudott volna.”

    A brit klasszis a pontverseny 3. helyén végzett a Red Bull párosa mögött, ez egyébként előrelépés neki a tavalyi évhez képest, hiszen 2022-ben csak 6. lett.

  • Hamilton elgondolkodott: Miattam, vagy az autó miatt van ez?

    Hamilton elgondolkodott: Miattam, vagy az autó miatt van ez?

    Lewis Hamilton elismerte, a szezon során kételyekkel küzdött a teljesítményét illetően.

    2021-ben még a világbajnoki címért harcolt a brit versenyző, ám két éve a dobogó tetejére sem tudott felállni. Az új szabályok kihúzták a Mercedes „méregfogát”, így a csillagosok a megoldást kutatva próbálnak visszatalálni korábbi formájukhoz. Mindaddig legfőbb riválisuk olyan előnyre tett szert, amit nagyon nehéz behozni.

    A német csapat reményekkel telve vágott neki az idei szezonnak, ám gyorsan kiderült, hogy a Red Bull még dominánsabb lett a télen. Ugyan a fejlesztési verseny során erőre kapott a Mercedes, ám hasonlóan cselekedett a Ferrari és a McLaren is.

    Így a hétszeres világbajnok az év küzdelemi során önbizalomhiányban is szenvedett.

    „Mikor ilyen nehéz szezonjaid vannak, mint a mostani, akkor a következőket érzed: velem van a baj, vagy az autóval? Még mindig meg van bennem, ami kell, vagy már elment? Hiányzik az a pillanat… tudod, mikor megtörténik a varázslat és minden összeáll, az autó és te, miközben ott van az a szikra, ami rendkívüli. Ez az amit keresünk. Én is ember vagyok. Ha valaki azt állítja, neki nincsenek ilyen gondolatai, az egyszerűen letagadja őket. Mindannyian emberek vagyunk, és néha küszködünk” – nyilatkozta Hamilton a BBC-nek.

    A 38 éves versenyző célja a rekordot jelentő 8. világbajnoki cím megszerzése. Két év múlva jár a le a szerződése a Mercedesszel, így 40 éves korában még a száguldó cirkusz mezőnyét erősíti. Ám Hamilton eredetileg nem így tervezte a pályafutását.

    „Egy dolgot meg kell tanulni: soha se mondd, hogy soha! Korábban határozottan nem gondoltam, hogy ennyi idősen még folytatni fogom. Hosszú ideje csinálom, távol mindenkitől. Már 16 éve itt vagyok, és ez kimerítő. Sok a csillogás, a pompa és a pozitívum, de nem olyan könnyű mindig a legjobb formádat hozni és elkötelezettnek maradni. Folytatni kell az edzéseket, és mindig teljesíteni kell. Nagy a nyomás. Állandóan górcső alá vesznek, és a karrierem olyan szakaszát élem, ahol nincs esélyem a győzelemre. Ha nyerek egy versenyt, azt mondják: ‘oh, ő hétszeres világbajnok és már 103 futamot megnyert.’ Viszont ha nem teljesítek jól, jön a kritika. Ezen a ponton csak veszíteni tudok. Szóval, biztosan volt olyan időszak, mikor megkérdőjeleztem azt, hogy végig akarom-e csinálni.”

  • Wolff osztott-szorzott, majd megállapította, hogy még mindig Hamilton a legjobb

    Wolff osztott-szorzott, majd megállapította, hogy még mindig Hamilton a legjobb

    Toto Wolff továbbra is úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton a legjobb versenyző a mezőnyben.

    2021-ben még a bajnoki címért küzdött a brit versenyző, ám az utolsó futamon egy vitatható döntéssorozatnak köszönhetően elbukta a hőn áhított győzelmet. Az új éra első éveiben nem tudott beleszólni a bajnoki csatába, sőt ismét egy olyan szezonon van túl, amiben nem sikerült futamot nyernie.

    A hétszeres világbajnok többször kijelentette, addig nem akar távozni a száguldó cirkuszból, míg meg nem szerzi a rekordot jelentő 8. címet. Hamilton hisz abban, hogy ez be fog következni, ám a verseny után utalt arra, hogy ez nem jövőre fog megtörténni. A 38 éves pilóta szerint a Red Bull 2024-ben is dominálni fog, így nagyon kell igyekezniük, hogy a utolérjék őket.

    Hamilton aggódva fogalmazta meg azt, amit a legtöbben sejtenek

    A Mercedes csapatfőnöke bízik versenyzőjében, de elismerte, nem volt túl szerencsés és eredményes a hétszeres világbajnok legutóbbi pár versenye. Ugyanakkor Wolff szerint még mindig a brit a legjobb a mezőnyben.

    „Lewis (Hamilton) szempontjából nem jól sikerült a hétvége. Ezek a tények, de véleményem szerint ez nem változtat azon, hogy ő a világ legjobb versenyzője. Ha tudunk neki versenyképes autót adni, akkor a bajnoki címért fog küzdeni, efelől nincs kétségem.”

    Az osztrák vezető hozzátette, idei konstrukciójuk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így nem lepődött meg azon, hogy Hamilton nem tudott „csodákat tenni” vele.

    „Világos, mikor az embernek olyan F1-es autója van, mint amilyen nekünk volt, akkor nem érzi jól magát benne. Voltak jó és rossz hétvégék, de minden alkalommal, mikor azt láttuk, hogy Lewis ott van és akár a győzelemre is esélyes, akkor hirtelen az igazi énje felélénkült. Egyszerűen csak egy jó autót kell adnunk neki.”

    Wolff emellett kijelentette, nem lehet egy csapat a legjobb minden évben. Mikor a Mercedes-sikerszériájára fog visszagondolni 10-20 év múlva, büszkeség tölti majd el:

    „Második, első, első, első, első, első, első, első, első, harmadik és második. Ha az ember ebből a megközelítésből tekint az eddigi eredményeinkre, akkor ez rendben van. Persze, ha a makro-szempontok helyett a mikrot vizsgáljuk, akkor annyit látunk, hogy van egy srác, aki idén 19 versenyt nyert. Ez már nem annyira jó.”

  • Tavaly nagy siker volt, de idén nem mindenki jelent meg a versenyzők vacsoráján (kép)

    Tavaly nagy siker volt, de idén nem mindenki jelent meg a versenyzők vacsoráján (kép)

    Kevesebb létszámmal ugyan, de idén is együtt vacsoráztak a versenyzők az Abu-Dzabi Nagydíj előtt.

    Tavaly Lewis Hamilton szervezte a pilóták közös vacsoráját Sebastian Vettel búcsúztatója kapcsán. Minden versenyző tiszteletét tette az eseményen, és egy kellemes estével köszöntek el a négyszeres világbajnoktól. A 66 milliós számlát is fizette a hétszeres világbajnok, aki pozitívan nyilatkozott egy éve a közös programról.

    Kiderült, ki fizette a 66 millió forintos cechet Vettel utolsó vacsoráján

    Idén is hasonló elfoglaltságot szerveztek a versenyzők, és a 2022-es alkalomhoz hasonlóan a Michelin-csillagos Hakkasan étterembe látogattak el. Ám ezúttal nem mindenki jelent meg az eseményen. Guanyu Zhou Instagram-sztoriban tett közzé egy képet, amint látszik hogy foghíjas a mezőny, és csak 11 pilóta ül mosolyogva az asztalnál.

    Lance Stroll, Pierre Gasly, Carlos Sainz, George Russell, Alex Albon, Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Charles Leclerc és Lewis Hamilton látható a fotón, míg a brit világbajnok melletti üres szék ideiglenes tulajdonosára nem derült fény.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés


    Ugyanakkor egy X-re (Twitter) feltöltött videón a McLaren két versenyzője is látható (így a hiányzók névsorát vélhetően Max Verstappen, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Logan Sargeant és Esteban Ocon erősíti).

    Az eseményről nemigen nyilatkoztak a résztvevők, és arra sem tértek ki, miért nem jelent meg mindenki a vacsorán. Sőt, ezúttal azt sem árulták el, hogy ki rendezte a számlát az esemény végén.