Címke: Lewis Hamilton

  • A Mercedes technikai vezetője elmondta, mi kell ahhoz, hogy legyőzzék Verstappent

    A Mercedes technikai vezetője elmondta, mi kell ahhoz, hogy legyőzzék Verstappent

    James Allison, a Mercedes technikai vezetője elmondta, ha a megfelelő eszközt biztosítják Lewis Hamiltonnak és George Russellnek, akkor akár nyerhetnek is.

    2022-ben új korszak köszöntött be a Forma-1-be, ami első sorban a csillagosok méregfogát távolította el. A csapat így tavaly csak egy alkalommal állt a dobogóra tetejére Interlagosban, míg idén győzelem nélkül maradtak.

    A második helyet ugyan megszerezték a konstruktőri bajnokságban, ám Allison szerint ha a megfelelő autót biztosítják a versenyzőiknek, akkor bármelyikük képes lenne legyőzni Max Verstappent.

    „Első sorban arra van szükségük, hogy biztosítsuk a megfelelő felszerelést mindkettőjüknek. Lewis (Hamilton) már hétszer bizonyította, hogy igazi bajnok matéria, míg idén a Red Bullokat leszámítva ő szerezte a legtöbb pontot. George (Russell) ugyan elkövetett egy-két hibát, de nagyon erős teljesítményt is láttunk már tőle. Nagyon jó tanulási időszak volt ez a számára, idén csak a második teljes évét teljesítette nálunk. A megfelelő felszereléssel mindketten bajnokok lehetnének, ha elég keményen és jól küzdenek” – nyilatkozta a brit vezető a Sky Sportsnak.

  • Újabb információ derült ki arról, miképp hagyta ott a trófeát Hamilton

    Újabb információ derült ki arról, miképp hagyta ott a trófeát Hamilton

    Félreértések áldozata lett Lewis Hamilton és a trófeát elvivő szurkoló is.

    Pénteken rendezték meg a 2023-as szezont lezáró FIA Gálát, ahova a brit versenyző is hivatalos volt az egyéni listán elfoglalt harmadik pozíciója miatt. Ám a napokban kirobbanó összeférhetetlenségi ügy, ami a Wolff házaspárt támadta, a 38 éves pilótának sem tetszett.

    Csalódottságát fejezte ki a hétszeres világbajnok a Szövetség felé, ezen felül a fenntarthatóság és a környezettudatosság kapcsán is bírálta a szervezetet.

    Az ünnepély után Hamilton letette egy asztalra a kapott díjat, majd távozni készült. Ám az egyik szurkoló félreértette a gesztust, míg a versenyző úgy hitte, hogy a trófeáért felelős személy elé tett le az említett tárgyat. Így a Mercedesnek kiküldik majd az említett darabot.

    Egy szerencsés szurkolónál landolt Hamilton FIA gálán kapott díja

    Szombaton a szurkoló a közösségi médiás platformjaira kiírta, hogy a brit versenyző neki adta a díját, ám a Mercedes igyekezett gyorsan cáfolni a dolgot. A szurkoló ezután kellettlen üzenetekkel találta szembe magát, többen lopással vádolták, így egy újabb üzenetet írt ki az X-re (Twitter). Bejegyzésében elmagyarázta, félre értették egymást Hamiltonnal. A felhasználó később törölte a fiókját.

    „Hello, jó estét. Csalódottan olvastam azokat az üzeneteket, amikben tolvajnak és hasonlónak neveznek. Először is, szeretném leszögezni, hogy nem loptam el semmit, sehonnan. Csupán félreértés történt. Lewis Hamilton letette a díjat az asztalra. Én megkérdeztem, hogy elvihetem-e. Erre ő azt válaszolta, hogy igen, elvihetem. Én azt hittem, nekem ajándékozta. Viszont a Mercedes közleményét látva megértettem, hogy nem ajándékozta nekem Lewis a díjat. Tévedésből azt hitte, én FIA hivatalos személye vagyok, aki a trófeáért felel.”

     

  • Hamiltonon is múlt, hogy Verstappen ne zsebeljen be még egy rekordot az idei szezonban

    Hamiltonon is múlt, hogy Verstappen ne zsebeljen be még egy rekordot az idei szezonban

    Max Verstappen a leggyorsabb körök terén is az élen végzett a szezonban, ám a rekordot még csak beállítani sem tudta. Pedig négy futamon is csupán épphogy csúszott le az extra pontról.

    Max Verstappen minden idők talán legdominánsabb szezonját futotta a Forma–1-ben. A holland pilóta számos rekordot megdöntött, kezdve az egy évben elért legtöbb futamgyőzelemmel egészen a sorozatban elért diadalokig. Azonban van, amire még ő sem volt képes: az egy idényben szerzett legtöbb pole pozícióról már régen lecsúszott, és Las Vegasban eldőlt, hogy az egyazon esztendőben megfutott leggyorsabb körök csúcsát sem állíthatja be.

    Verstappen brutálisan sok rekordot megdöntött az idén, mutatjuk, hogy melyikeket

    Pedig nem volt messze tőle, hiszen összesen kilenc alkalommal szerezte meg az extra pontot: Verstappen először Szaúd-Arábiában futotta meg a leggyorsabb kört, ami kulcsfontosságú volt egy másik rekord megdöntésében, hiszen ha nem veszi el az 1 pontot Sergio Péreztől, akkor később nem előzi meg Michael Schumachert a zsinórban a legtöbb, világbajnoki éllovasként teljesített futam tekintetében. A Red Bull versenyzője Dzsidda után Miamiban, Barcelonában, Spielbergben, Silverstone-ban, Mogyoródon, Szuzukában, Loszaílban és Abu-Dzabiban ismételte meg ezt a teljesítményt.

    Ennek köszönhetően utolérte Mika Häkkinen 2000-es idényét, viszont a rekordtól eggyel elmaradt. A csúcsot Michael Schumacher és Kimi Räikkönen tartja, de utóbbi kétszer is eljutott 10-ig. A német versenyző 2004-ben 18 futamon, míg az egyszeres világbajnok 2005-ben és 2008-ban 19, illetve 18 viadalon érte el ezt a számot.

    Hozzá kell tenni, hogy bár manapság több futamot rendeznek, akkoriban könnyebb volt megfutni a leggyorsabb kört egy jó autóval. Azokban az években ugyanis nem járt érte extra pont, így nem zajlott érte harc. 2019-ben viszont visszavezették ezt a szabályt, és azóta sokszor előfordult, hogy valaki csak azért állt ki két körrel a vége előtt, hogy az utolsó körben megfussa a leggyorsabb kört.

    A Red Bull direkt lassabb taktikát adott Verstappennek, hogy egyedülálló mérföldkövet érhessen el

    Verstappent pedig kétszer is megfosztották a leggyorsabb körtől ilyen módon. Előbb George Russell jött be friss gumikért az Azeri Nagydíj 49. körében, majd Lewis Hamilton a spa-francorchamps-i verseny 42. körében. Előbbin ugyan a címvédő az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, de a Mercedes ifjabbik pilótája aztán nála is gyorsabbnak bizonyult, utóbbin pedig a holland versenyzőé volt, de a befutónál a hétszeres világbajnok elvette tőle. A Belga Nagydíjon egyébként Verstappen szintén ki akart állni, de csapata ezt nem hagyta neki, mondván, nem elég nagy az előnye ahhoz, hogy ezt biztonságosan megtegyék.

    A másik két alkalommal nem az utolsó körben taszították le Verstappent a vonatkozó ranglista éléről. Monzában minden bizonnyal csak Hamilton és Oscar Piastri koccanása miatt történt ez meg, hiszen ennek következtében a McLaren pilótája kénytelen volt meglátogatni a bokszutcát, és a friss gumikon megfutotta a leggyorsabb kört. Las Vegasban pedig szintén ő múlta felül a háromszoros világbajnokot, miután csapata a hajrában kihozta új abroncsokért.

  • Hamilton ismét beszólt az FIA-nak: „Nem is érdekli őket a fenntarthatóság”

    Hamilton ismét beszólt az FIA-nak: „Nem is érdekli őket a fenntarthatóság”

    Lewis Hamilton az utóbbi időben folyamatosan kritikákkal illeti az FIA-t. A Mercedes hétszeres világbajnoka nemrégiben a villámgyorsan lezajló Wolff-ügy, most pedig az FIA gála nem megfelelő helyszíne miatt fejezte ki a nem tetszését.

    A Forma-1 irányító szervezete minden év végén egy díjátadó ünnepséget rendez, ahol a különböző sorozataik legjobb pilótáit jutalmazza meg. A Forma-1 mezőnyéből Hamiltonon kívül Max Verstappennek, Sergio Péreznek és Christian Hornernek volt jelenése, mivel az F1-ben az egyéni bajnokság első három hely mellett a győztes csapatfőnök konstruktőrje veszi át a gyártók versenyének megnyeréséért járó díjat.

    Susie Wolff „nyomozni” akar, Toto Wolff jogi lépéseket emleget, míg Hamilton dühös

    2019 óta már négy különböző európai helyszínen, Párizsban, Genfben, Bolognában rendezték meg a gálát, és az idei helyszín Azerbajdzsán fővárosa, Baku volt, és a hétszeres világbajnok ezt nem nézte jó szemmel.

    „Nem érzem azt, hogy ez lenne a legjobb helyszín – ismerte el a 103-szoros futamgyőztes. – Szeretem Bakut, nagyon szép egy hely, de ekkor jut eszembe az a kérdés, hogy vajon az FIA-t érdekli-e egyáltalán a fenntarthatóság. Rengeteg ember érkezett ide repülővel, és az FIA központja is Párizsban található, szóval szerintem egyszerűbb lett volna ott megtartani a rendezvényt.”

    „Azonban a helyszín remek, és a mai este azért gyűltünk itt össze mindannyian, hogy megünnepeljük számos remek, motorsportban dolgozó ember eredményét. Emellett számos hihetetlen olyan pilótával is találkozhatok itt, akikkel az év többi részében nem is tudnék.”

    Verstappen Bakuban vehette át harmadjára az F1-es világbajnoki trófeát

  • Susie Wolff „nyomozni” akar, Toto Wolff jogi lépéseket emleget, míg Hamilton dühös

    Susie Wolff „nyomozni” akar, Toto Wolff jogi lépéseket emleget, míg Hamilton dühös

    Susie Wolff átláthatóságot és teljes körű vizsgálatot kíván, míg Toto Wolff türelemre inti a rajongókat, addig Lewis Hamilton a csalódottságát fejezte ki.

    Amilyen gyorsan jött az FIA összeférhetetlenségi vizsgálata, olyan gyorsan véget is ért. Kedden még meglepődve konstatálta az F1-es közösség a hírt, hogy a Szövetség az egyik csapatfőnököt és a FOM egyik emberét információcsere gyanúja miatt vizsgálja, majd csütörtökön le is zárta az ügyet.

    Mindaddig a Mercedes csapatvezetője és az F1 Academy ügyvezető igazgatója értetlenül állt az események kereszttűzében. A csillagosok a kedd esti közleményükben leírták, előzetes tájékoztatást nem kaptak a fennálló ügymenettel kapcsolatban, így arra kérték az FIA-t, hogy a hivatalos dokumentumokat továbbítsák nekik. Ezen felül elutasították a vádakat.

    Susie Wolff a közösségi médiás platformján reagált az eseményekre. A skót ex-pilóta éles kritikával illette az FIA-t, miközben mélységes felháborodását tolmácsolta.

    Ám az ügy lezárását követően ismét felszólalt a korábbi versenyzőnő. Susie megköszönte a csapatoknak, hogy kiálltak mellette és az F1 Academy mellett, továbbá nagyobb átláthatóságot kíván az FIA-tól a jövőben. Ezen felül hozzátette: meg akarja találni azt, aki az egész ügyet kirobbantotta.

    „Amikor megláttam tegnap este az FIA által kiadott közleményt, az első reakcióm az volt: ennyi? Két napon keresztül a nyilvánosság előtt és a háttérben zajló megbeszéléseken célozgattak a feddhetetlenségemre, de az FIA-tól senki sem keresett meg engem közvetlenül. Sportágként hosszú utat tettünk meg. Rendkívül hálás voltam a Forma-1-es csapatok egységes támogatásáért. Nagyon sok olyan nővel és férfival dolgozok együtt az F1-ben és az FIA-nál, akik szenvedélyesen szeretik a sportot, és a sportágunk érdekeit tartják szem előtt. Ám ez az epizód eddig átláthatóság és elszámoltathatóság nélkül zajlott. Online zaklatásban volt részem a munkám és a családommal kapcsolatban. Nem hagyom magam megfélemlíteni, és addig fogom folytatni, míg ki nem derítem ki indította ezt a kampányt és vezette félre a médiát. Ami ezen a héten történt, az egyszerűen kevés. Sportágként többet kell követelnünk, jobbnak kell lennünk” – írta Susie Wolff.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Susie Wolff (@susie_wolff) által megosztott bejegyzés

    Wolff jogi lépéseket tesz és türelemre int:

    Mindeközben a Mercedes közösségi médiás platformjain megjelent egy közlemény, melyben az osztrák csapatfőnök türelemre inti a rajongókat és a média képviselőit. Az FIA Gála alatt nem kívánnak az üggyel kiemelten foglalkozni, de az esetnek lesz folytatása.

    „Megértjük, hogy a média jelentős érdeklődést mutat a héten történt események iránt. Jelenleg aktív jogi eszmecserét folytatunk az FIA-val. Teljes átláthatóságot várunk el azzal kapcsolatban, hogy mi történt és miért, valamint fenntartunk magunknak minden jogi lehetőséget. Ezért a megértésüket kérjük amiatt, hogy nem kommentáljuk hivatalosan a történteket, de a megfelelő időben foglalkozni fogunk az üggyel.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    Hamilton dühös az FIA-ra:

    Lewis Hamilton az FIA Gála sajtótájékoztatóján pár órája elmondta, dühös a Szövetségre az egész ügy miatt. Bakuban a hétszeres világbajnok így nyilatkozott a csapatfőnökét és az F1 Academy ügyvezetőjét ért vádakról:

    „Ez egy kihívásokkal teli hét volt. Igazán kiábrándító hét, mivel a sportágunk irányítótestülete megpróbálta megkérdőjelezni a sportág egyik leghihetetlenebb női vezetőjének integritását. Mindezt intézte Susie Wolff felé, kérdések is bizonyítékok nélkül. Majd a végén csak bocsánatot kértek. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Rengeteg nagyszerű ember van, akik csodálatos munkát végeznek a sportágunkban. Folyamatos harc zajlik azért, hogy valóban javuljon a sokszínűség és az elfogadás az iparágban. Ám úgy tűnik, vannak bizonyos személyek az FIA vezetőségében, akik minden alkalommal megpróbálnak visszarántani minket, mikor teszünk egy lépést előre. Ez egy globális sport, így tehát ezen az attitűdön változtatni kell. Hihetetlen lehetőségeink vannak arra, hogy a változás előmozdítói és vezetői legyünk. Szeretném elismerni, hogy nagyon sokan vannak, akik nagyszerű munkát végeznek. Viszont változtatásokra van szükségünk, hogy biztosak lehessünk abban, mindannyian a helyes irányba haladunk.”

    Újabb fordulat a Wolff-ügyben: A Mercedes kártérítést követelhet az FIA-tól?

  • Csillagászati összeget dobnak kukába Brad Pitt és Hamilton filmjében

    Csillagászati összeget dobnak kukába Brad Pitt és Hamilton filmjében

    A Brad Pitt főszereplésével készülő F1-es tematikájú filmben többmilliárd forintnyi felvételt kell megsemmisíteni.

    A forgatókönyv szerint egy veterán autóversenyző (Pitt) visszatér a mezőnybe, hogy segítsen egy fiatal pilótát. A film egyik producere Lewis Hamilton, és az idén F1-es nagydíj során is rögzítettek már felvételeket hozzá.

    A munkálatokat hónapokon keresztül akadályozta a hollywoodi sztrájk, emiatt több versenyhelyszínen csak nagyon kevés jelenetet tudtak felvenni. Ráadásul, mint kiderült, ezek közül sok megy a levesbe, méghozzá elképesztő okból: a Business F1 azt írja, hogy rengeteg felvételt kell megsemmisíteni és újra felvenni, mert céltalanul, rendes forgatókönyv nélkül rögzítették őket.

    A szakoldalnak az egyik bennfentes azt mondta, a meglévő felvételek nagy részét nem tudják hasznosítani, valamint szponzorcsere történt, ez is közrejátszik a selejtezésben.

    A versenyzők már láttak pár képkockát a készülő Brad Pitt filmből

    A beszámoló szerint eddig 30 millió dollárt, azaz átszámítva 10 milliárd forint költöttek Pitt filmjének forgatására, ebből 20 millió dollárt tett ki az, hogy F3-as és F4-es autókból elkészítsék az F1-es kocsik élethű másolatát.

    A producerként is tevékenykedő világsztár színésznek is jutott a kritikából. Brad-nek fogalma sincs, hogy készül egy film. Ő csak megjelenik és megkapja a jelenet szövegét. Arról alig tud bármit, hogyan áll össze egy jelenet” – mondta róla egy hollywoodi bennfentes.

    Más megszólalók Hamiltont is kritizálták, mondván, a filmkészítést tekintve semmilyen tanáccsal sem tudja támogatni a rendezőt, Joe Kosinskit, hiába tesz zsebre 5 millió dolláros gázsit.

  • „Továbbra is sok a tennivalónk” – Hamiltonnak nem tetszik, amit a Mercedes csapatfotóján lát

    „Továbbra is sok a tennivalónk” – Hamiltonnak nem tetszik, amit a Mercedes csapatfotóján lát

    Lewis Hamilton a Mercedes csapatképét látva megállapította, hogy még mindig nem elég nagy a sokszínűség az F1-ben. A hétszeres világbajnok számára ez sokkal fontosabb, mint a pályán elért eredményei.

    Lewis Hamilton az elmúlt években rendszeresen felszólal társadalmi kérdésekben, sőt, sokszor tesz is a számára fontos ügyekért. Az egyik ilyen kérdés a sokszínűség, mind a származás, mind a nemek eloszlásának tekintetében. A brit pilóta 2020-ban létrehozta a Hamilton Commission elnevezésű programot, amely a színes bőrű emberek reprezentációját hivatott növelni a brit motorsporton belül. Egy évvel később pedig életre hívta a Mission 44 alapítványt, amely az alulreprezentált fiatalok tanítását, foglalkoztatását és szerepvállalását segíti elő.

    Saját bevallása szerint Hamiltonnak akkor nyílt fel a szeme, amikor 2019-ben ránézett a Mercedes csapatképére, és azt látta, hogy túlnyomórészt fehér férfiak alkotják. Ez a bizonyos fotó természetesen idén is elkészült, és a 38 éves pilóta ilyen szemmel is megvizsgálta. Bár történt előrelépés, a 103-szoros futamgyőztes továbbra sem elégedett.

    Számomra ez sokkal fontosabb [a pályán elért eredménynél] – nyilatkozta. – Őszintén szólva ez egy hosszú folyamat volt, 2019-ben itt indult be igazán. Nem fogok hazudni, most csináltunk egy csapatképet, ránéztem, és azt mondtam, hogy »a fenébe, még mindig rengeteg a tennivalónk!«. Például három színes bőrű ember van, de sokkal több a nő. Azonban továbbra is változtatni kell. Biztos vagyok benne, hogy 2019-hez képest közel sem mozdult el annyira, amennyire kellett volna. Az tehát a kihívás, hogy megnézzük, mennyire tudjuk elmozdítani.”

    Nyilvánvaló, hogy Hamiltonnak senkivel sincs személyesen problémája, vagy ha igen, akkor nem emiatt. Azt minden bizonnyal ő sem akarná, hogy valaki csak azért kerüljön a csapathoz egy adott esetben jobb képességű szakember helyett, mert egy alulreprezentált társadalmi csoportot képvisel. Ez egyrészt a Mercedesnek sem lenne érdeke, másrészt nem is lenne helyes.

    Éppen ezért Hamilton is a gyökerénél igyekszik megfogni a problémát, és az esélyegyenlőség megteremtésén dolgozik. Üzeneteit elsősorban a fiatalokhoz szeretné eljuttatni, és rájuk akar hatást gyakorolni, hogy a jövőben többen juthassanak el a Forma–1-ig, legyen szó bármilyen szerepkörről. Ennek kapcsán egyébként lát pozitív változásokat.

    „Az általam végzett munka a gyerekeket célozza meg igazán, és létrehozza nekik az utat a jövőre nézve – f magyarázta. – Alulról indul. Nagyon jó volt látni, hogy végre összeállt a csapat, és látjuk, hogy kezdünk valódi hatást elérni. Ez igazán büszkévé tesz. Amikor Austinban voltunk, a gyerekek és a fiatal nők is eljöttek. Amikor az Egyesült Királyságban voltunk, a gyerekek igazán sokszínűek voltak. Nagyon klassz volt abban a helyzetben lenni, hogy ki tudom nyitni az ajtót ezeknek a gyerekeknek, hogy lássák, mire van lehetőség, felkeltsük az érdeklődésüket, és olyan álmok jöjjenek létre bennük, amelyekről talán soha nem gondolták volna, hogy lehetséges. Izgatottan várom a jövőt, ez egy hosszú munka.”

  • Hamiltont nem nyűgözte le Verstappen: „Még csak meg sem kellett izzadnia”

    Hamiltont nem nyűgözte le Verstappen: „Még csak meg sem kellett izzadnia”

    Lewis Hamilton nem hagyta szó nélkül Max Verstappen 2023-ban mutatott dominanciáját. A hétszeres világbajnok brit pilóta szerint a holland pilótának még csak meg sem kellett izzadnia az idei szezonban elért sikereiért.

    A Red Bull holland kiválósága érinthetetlen volt az RB19-cel, és emiatt a 22 versenyből mindössze 3 alkalommal nem ő pezsgőzhetett a dobogó legtetején. Verstappen már a Katari Nagydíj sprintfutamán megvédte a világbajnoki címét, valamint a rekordot jelentő 575 pontjával egyedül is megnyerte volna a konstruktőri bajnokságot a 2. helyén végző Mercedest.

    A Red Bull megerősítette Hamilton aggályait a 2024-es autójuk kapcsán

    A stuttgarti márka hiába gyűjtött 409 pontot az évad során, egyetlen alkalommal sem tudtak futamgyőzelmet szerezni. Ez a csúfság először esett meg Toto Wolffékkal a 2011-es szezon óta, amikor még Nico Rosberg és Michael Schumacher alkotta a csapat pilótapárosát.

    Hamilton a BBC-nek adott nyilatkozatában elárulta, hogy szerinte Verstappennek pusztán annyi dolga volt az RB19 volánja mögött, hogy uralja a tempóját, és élvezze a dominanciát.

    „Végig lehet nézni Max köridejeit és adatait is, látszódni fog, hogy mindig csak lazult az élen – véli a hétszeres világbajnok – aki legutoljára a 2021-es Szaúd-Arábiai Nagydíjat volt képes megnyerni. – Nem hiszem, hogy eközben megizzadt volna az évad során.”

    „Szerintem amikor Austinban üldöztem őt, akkor sem izgult semmi miatt sem. Képes volt beosztani az előnyét, és jól tudta irányítani a helyzetet. Amikor ebben a pozícióban találod magad, hogy az autód teljesítménye nagyon jó, és visszább is tudsz venni a tempóból, akkor szinte már megy magától minden.”

    „Ebben a szituációban még a gumik is tovább bírják a spórolás miatt, szóval ennél egy pilóta sem kívánhatna jobbat magának. Összességében remek munkát végeztek az egész év során, és megérdemlik a sikereiket.”

    Hamilton majdnem visszavonult, miután nem szerezte meg a nyolcadik világbajnoki címét

  • Elképesztő összegek és bónuszok: íme az F1-es mezőny legjobban kereső versenyzői

    Elképesztő összegek és bónuszok: íme az F1-es mezőny legjobban kereső versenyzői

    Az idei évad végeztével a Forbes készített egy beszámolót a Forma-1-es pilóták fizetéseiről. Az a tény pedig senkinek nem okoz meglepetést, hogy a lista élén a majdnem tökéletes szezont záró Max Verstappen végzett, aki a jó fizetése mellett még egy vaskos bónusz is zsebre tehetett.

    A Red Bull holland kiválósága – aki idén számos megdönthetetlennek hitt rekordot is átadott a múltnak – az idei 22 versenyből 19-et tudott megnyerni, aminek köszönhetően egyedül is megszerezte volna a konstruktőri bajnoki címet a bikások számára.

    Az előbb említett tényezőknek köszönhetően a holland pilóta állt a Forbes listájának élén a 70 millió dolláros keresetével. Az 54-szeres futamgyőztes rendes fizetése 45 millió dollár a Milton Keynes-i istállónál, és ehhez az összeghez jött még hozzá a 25 millió dollár érétkű bajnoki bónusz.

    A Red Bull megerősítette Hamilton aggályait a 2024-es autójuk kapcsán

    Mivel Verstappennek a 2024-es szezonban már az új, a 2028-as szezon végéig tartó szerződése lesz érvényben, így a szóban forgó forrás szerint még tovább fog nőni a fizetése.

    A második helyen a csalódást keltő évet záró Lewis Hamilton végzett. A Mercedes hétszeres világbajnoka – aki az idei évben hosszabbította meg a szerződését a 2025-ös szezon végéig a stuttgarti márkával – 55 millió dollárt kapott a bankszámlájára, habár a rossz eredmények miatt egy cent bónuszt sem kapott, miután a Mercedes 2011 óta először zárt győzelem nélkül egy naptári évet a Forma-1-ben.

    A harmadik helyet pedig a nagyszerű szezont záró Fernando Alonso szerezte meg. A kétszeres spanyol világbajnok Aston Martinhoz való szerződését sokan tartották kockázatosnak, azonban a döntés végül jónak bizonyult, miután a 32-szeres futamgyőztes 8 dobogós helyezéssel, és számos emlékezetes pillanattal zárta a szezont. Ennek köszönhetően a 24 millió dollár mellett 10 millió dollár prémium is járt a számára.

    A legjobban kereső Forma-1-es pilóták a Forbes becslései alapján:

    1. Max Verstappen, Red Bull: $70m ($45m, alap fizetés $25m , bónusz)
    2. Lewis Hamilton, Mercedes: $55m ($55m + 0)
    3. Fernando Alonso, Aston Martin: $34m ($24m + $10m)
    4. Sergio Pérez, Red Bull: $26m ($10m + $16m)
    5. Charles Leclerc, Ferrari: $19m ($14m + $5m)
    6. Lando Norris, McLaren: $15m ($5m + $10m)
    7. Carlos Sainz, Ferrari: $14m ($8m + $6m)
    8. George Russell, Mercedes: $9m ($4m + $5m)
    =9. Pierre Gasly, Alpine: $8m ($5m + $3m)
    =9. Oscar Piastri, McLaren: $8m ($3m + $5m)

  • A Red Bull megerősítette Hamilton aggályait a 2024-es autójuk kapcsán

    A Red Bull megerősítette Hamilton aggályait a 2024-es autójuk kapcsán

    Lewis Hamiltont aggodalommal töltötte el az, hogy a Red Bull úgy dominált a 2023-as szezon második felében is, hogy augusztus óta nem fejlesztettek az autójukon. Christian Horner nemrégiben megerősítette, hogy a Red Bull jövő évi autójának alapját, az elképesztő RB19 fogja adni.

    Az évadzáró Abu-dzabi Nagydíj – ami a regnáló világbajnok Max Verstappen győzelmével ért véget – után a hétszeres világbajnok elmondta, hogy a Red Bull elképesztő tempója még mindig komoly gondot jelent a Mercedes számára, pedig a bikások augusztus óta már nem is fejlesztették tovább az autójukat.

    Hamilton költői képpel mutatta be, miért dominál a Red Bull

    Verstappen a szóban forgó futamon idei 19. győzelmét aratta, és majdnem 18 másodperccel előzte meg a második pozícióban célba érő Charles Leclerc-t. Az RB19 pedig azzal, hogy az idei szezon 22 versenyéből 21 alkalommal bizonyult a győztes konstrukciónak, minden idők legdominánsabb F1-es autója lett.

    „Ebben a pillanatban nem tudom, mit gondoljak [a következő szezonról] – ismerte el a 103-szoros futamgyőztes. – A Red Bull úgy nyert megint 17 másodperccel, hogy augusztus óta hozzá sem nyúlt az autóihoz, és ez határozottan problémát jelent majd a jövőre nézve.”

    A Red Bull csapatfőnök a legutóbbi nyilatkozatában megerősítette a brit klasszis szavait, és elárulta, hogy már javában zajlik a jövő évi autójuk, az RB20 fejlesztése, amit időben el tudtak kezdeni.

    „Szerencsére egy jó alappal rendelkezünk, mert ha elfogyott volna az RB19-re vonatkozó, már eleve limitált szélcsatorna idő, akkor most nagy bakban lennénk az RB20 fejlesztésével – olvashatók a brit szakember szavai a Motorsport Magazine hasábjain.

    „A jó alapnak köszönhetően tökéletesen fel tudjuk majd használni a rendelkezésünkre álló elemeket az RB20 esetében. Ezért is volt nagyon fontos a számunkra, hogy a létező leghatékonyabban lássuk el újításokkal az idei konstrukciónkat.”

    „A jövő évi autó egy evolúció lesz. A csapat nagyszerű munkát végzett az egész év során. Ez a Forma-1 történelmének valaha volt legdominánsabb autója, és erre mindenki egytől egyig nagyon büszke lehet.”

    Wolff visszaszólt Hornernek – nem tudja, mi zajlik a Red Bull főnökének fejében