Címke: Lewis Hamilton

  • Verstappennek vigyáznia kell, nehogy az apja rossz irányba terelje

    Verstappennek vigyáznia kell, nehogy az apja rossz irányba terelje

    Az F1 jelenlegi mezőnyében Max Verstappen és Kevin Magnussen az, akinek az apja is versenyzett korábban a bajnokságban, és utóbbi mellett Lewis Hamilton is beszélt arról, hogyan kell kezelni a szülők véleményét a karriert érintő kérdésekben.

    A Red Bullnál zajló lokális Trónok harcában három táborra szakadtak az érintettek: vannak, akik Christian Horner csapatfőnök elmozdítását szorgalmazzák, mások mellette állnak, míg a versenyzésre koncentráló tagok nagy része vélhetően inkább semleges a kérdésben. Max Verstappen a jelek szerint utóbbi csoportba tartozik, mivel úgy nyilatkozott, neki a saját feladatára, a vezetésre kell koncentrálnia. Apja, Jos azonban Horner távozását követeli, és ha nem csitulnak a hullámok, az akár azt is okozhatja, hogy átigazol máshová, ez esetben bizonyára a Mercedes lenne a célállomás.

    A mezőny másik második generációs F1-es pilótája, Kevin Magnussen a saját példája alapján azt mondta, fontos, hogy az aktív pilóták meghúzzanak egy határvonalat az egyik legközelebbi családtag előtt is, hiába a jó szándék. „Már a karrierem legelején világosan megkértem apámat, nem akarom, hogy beleavatkozzon a karrierembe. Meg kellett emésztenie, de én tisztán kifejtettem, hogy a saját utamat akarom járni, én akarom felépíteni a karrierem” – közölte.

    „Neki is megvolt a saját karrierje, mondtam neki, koncentráljon arra. Remekül csinálta. Úgy érzem, önmagam vagyok. Igyekeztem minél többet tanulni apámtól, és nagyszerű kiváltság, hogy tanulhattam tőle, és mindig feltehettem neki kérdéseket.”

    A közös buli is ugrott – Jos Verstappen nem hívta meg a szülinapi partijára Hornert

    „Megvan a saját stábom is körülöttem, akiknek a kialakításáról nem egyeztettem apámmal. Nem az ő jelöltjeit választottam, vagy hasonlók. Magam intéztem az ügyeim, és ez jól működött.”

    Jan Magnussen nagy tehetségnek számított az 1990-es évek közepén, de 25 versenye alatt  ebből semmit sem mutatott meg az F1-ben, és csak egyetlen pontot szerzett (az 1998-as Kanadai Nagydíjon), utána pedig menesztette is őt a Stewart csapat. Ironikus, de pont Jos Verstappen érkezett a helyére.

    Verstappent részletesen faggatták az apját is érintő ügyről, erről itt olvashatnak bővebben. Rajta és Magnussenen kívül még Carlos Sainz származik híres autóversenyző-családból, az idősebb Carlos a rali világában tette le a névjegyét.

    Hamilton apja, Anthony ugyan nem volt autóversenyző, de ő volt a fia menedzsere a pályafutása elején. Ez néhány év után végül összezördüléshez és menedzseri szempontból szakításhoz vezetett, és időbe telt, mire rendezték a viszonyukat, Hamiltont pedig azóta profi stáb segíti a pályán kívüli ügyekben. A hétszeres világbajnok brit szerint is „vékony jégen” mozognak azok a sportolók, akiknek a karrierjét valamelyik szülő egyengeti.

    Megtörhet-e Verstappen Red Bullba vetett bizalma a Horner-ügy miatt?

    „A szülőkkel való kapcsolattól is függ. Vannak, akiknek kiváló a kapcsolata a szüleivel, vannak, akiknek rossz. És a szülők jelenléte [a karrierben] nem feltétlenül hasznos. Nem tudom, Verstappen kapcsolatai milyenek. Nyilván hallani ezt-azt, de egy felnőtt emberről beszélünk, világbajnokról, aki biztos meg tudja hozni a saját döntéseit” – mondta.

    „A versenyzők világában azonban nem könnyű megtéveszteni valakit a suttogásokkal, és nem mindig a jó irányba terelni. Nem azt állítom, hogy náluk ez a helyzet, hiszen nagyszerűen teljesítenek. De más sportolóktól hallottam, és magam is átéltem, hogy amikor nem megfelelő a navigálás, az rossz döntésekhez vezet, vagy ahhoz, hogy az illető nem nyújtja a legjobb formáját.”

    Hozzátette: mivel Jos Verstappen csak szülő, és hivatalosan nem tagja a Red Bull csapatának, ezért úgy véli, „nem segít” a jelenléte.

    Hamilton a szokatlan reakciójával szándékosan olajat önt a tűzre a Verstappen-pletykával?

  • Hamilton a szokatlan reakciójával szándékosan olajat önt a tűzre a Verstappen-pletykával?

    Hamilton a szokatlan reakciójával szándékosan olajat önt a tűzre a Verstappen-pletykával?

    Lewis Hamilton szerint az ő Ferrarihoz való igazolása megmutatja, hogy akár Max Verstappen is átszerződhet a Mercedeshez, ugyanakkor úgy véli, ennek a holland pilóta szempontjából nem lenne értelme. A hétszeres világbajnok kijelentette, a 2021-ben történteknek nincs jelentőségük ebből a szempontból.

    Miután Jos Verstappen robbantotta az újabb bombát, és gyakorlatilag távozásra szólította fel Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét, fia, Max Verstappen jövője is központi témává vált az F1-es sajtóban. A történtek alapján ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a Red Bull két táborra szakadt: az egyik oldalon a thai tulajdonosi kör és a brit szakember, míg a másikon az osztrák vezetés, Helmut Marko tanácsadó és Verstappenék állnak.

    Meg vannak számlálva a Red Bull szupercsapatának napjai? Verstappen, Newey és Marko is távozhat

    Ezek alapján nem lehet kizárni, hogy ha Hornert nem sikerül eltávolítani az istálló éléről, és magától sem mond le, akkor a többiek hagyják el a bikás alakulatot. Ez esetben a címvédő célpontja a Mercedes lehet, hiszen a Ferrarihoz szerződő Lewis Hamilton ülése jövőre megüresedik. A hétszeres világbajnok szerdán kijelentette, hogy riválisa ott van jelenlegi csapatának célkeresztjében, és úgy véli, az ő példája bizonyítja, hogy van esély Verstappen átigazolására.

    „Az átigazolásom megmutatta, hogy bármi lehetséges, a következő hat hónap pedig nagyon érdekes lesz – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Nincsenek friss információim. Annyit tudok… Biztos vagyok benne, hogy Max rajta van a listán, de eléggé meg vagyok győződve arról, hogy [a Red Bullhoz] van láncolva, és azt sem látom, hogy az ember miért hagyna ott egy ennyire jó autót.”

    Hamilton megerősítette: a Mercedesnek kell Verstappen

    Utóbbi mondatával Hamilton arra célzott, hogy a botrány ellenére a Red Bull vélhetően nemcsak 2024-ben, hanem 2025-ben is az élen lesz, hiszen a szabályváltozások előtti évben aligha várható nagy változás az erőviszonyokat illetően. Ha viszont a csapat valóban szétszakad, az a 2026-os idényre valóban éreztetheti a hatását, és könnyen lehet, hogy addigra az energiaitalos alakulat már süllyedő hajóvá válik. Ez esetben viszont érdemes lehet megfontolni a 2025-ös váltást, hogy a pilótának és az új csapatának ne a korszakváltás után kelljen összecsiszolódnia.

    Persze továbbra is benne van a pakliban, hogy ez csak nyomásgyakorlás Hornerre Verstappenék részéről, mindenesetre ha tényleg Hamilton helyén kötne ki, annak bizonyos szempontból meglenne a pikantériája. 2021-ben ugyanis minden idők egyik legkeményebb bajnoki párharcát vívták, aminek során többször is összeütköztek, a végén pedig egy, azóta hivatalosan is hibásnak ítélt döntés kellett a Red Bull versenyzőjének végső győzelméhez. A brit pilóta szerint ugyanakkor ez utóbbi a mostani helyzetben nem számít.

    Itt az újabb jele, hogy Verstappen komolyan fontolgatja a Mercedeshez igazolást

    „Nem mondanám, hogy meglepett, nem – válaszolta arra a kérdésre, hogy mennyire érte váratlanul, hogy a Mercedesnél felmerült Verstappen neve. – Ő egy nagyszerű versenyző. Akkoriban beszéltünk, és abban a pillanatban Max azt tette, amit tennie kellett. Semmi köze nem volt [a hibához]. A sportág szúrt ki velünk, nem az ő hibája volt. Az ő helyében én is pontosan ugyanezt tettem volna, szóval ezzel a részével nincs semmi probléma. Ha az ember egy csapatot vezet, akkor a legjobb versenyzőt akarja, és olyan istállót akar, amely behozza a nézőket, behozza a szponzorokat, és ő is ezek közé tartozik, szóval megértem. Azt mondanám, hogy számára nem lenne értelme, de érdekes lenne látni.”

    Az mindenesetre szokatlan, hogy egy csapat vagy egy versenyző ennyire nyíltan, konkrét nevekkel beszéljen a távozó pilóta lehetséges utódlásáról, nem csak udvariasan dicsérve az illető képességeit. Gyakoribb a ködösítés és a sallangok puffogtatása, ehelyett Hamilton kijelentette: Verstappen szerepel a Mercedes-listáján. Bár nem valószínű, hogy ezzel kizökkenti a címvédőt, azért megpróbálhatja, hiszen a holland közismerten fintorogva foglalkozik a versenyzésen kívüli dolgokkal, és ha a figyelmét elvonják az ehhez hasonló témák, az talán megmutatkozik a pályán is.

    Az esetleges csapatváltásról természetesen Verstappent is megkérdezték, aki ugyan kijelentette, hogy mindenképpen a maradás a szándék, ennek ellenkezőjét sem zárta ki kategorikusan. A címvédő Hamilton átigazolását hozta fel példaként, és azt is megemlítette, hogy a 2026-től kezdődő időszak meglehetősen nagy kérdőjelnek számít, de ennek tudatában írta alá a 2028-ig tartó szerződését.

    Verstappent lerohanta a média, és elmondta, mi kergetné el a Red Bulltól

  • Hamilton megerősítette: a Mercedesnek kell Verstappen

    Hamilton megerősítette: a Mercedesnek kell Verstappen

    A Szaúd-arábiai Nagydíj sajtónapjának egyik legfelkapottabb témája természetesen Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása, amiről számos rivális kifejtette a véleményét azelőtt, hogy a háromszoros világbajnok is a sajtó képviselői elé állt volna. Lewis Hamilton pedig megerősítette: a Mercedes valóban szerződtetné Verstappent.

    A hétszeres világbajnok a csapat szokásos sajtótájékoztatóján jelentette ki: „Az én lépésem (a Ferrarihoz szerződés – a szerk.) megmutatta, hogy bármi lehetséges. Igazán érdekes hat hónapnak nézünk elébe. Nincsen extra rálátásom, de biztos vagyok benne, hogy Max rajta van [a Mercedes] listán, miként abban is eléggé biztos vagyok, hogy [a Red Bullhoz] van kötve, és nem látom, miért hagyna ott egy ennyire jó autót.”

    George Russell nem sokkal ezelőtt azzal kapcsolatban, hogy jövőre akár Verstappen csapattársa is lehet, az FIA sajtótájékoztatóján elmondta: „Bárki lesz mellettem, örülök a kihívásnak. Az ember a legjobbak ellen akarja megméretni magát. Magamra koncentrálok, de úgy vélem, bárkit le tudok győzni a mezőnyben. Lewis jó mérce volt a számomra.”

    Azzal kapcsolatban, hogy Verstappent leigazolná-e a csapata, a Mercedes fiatalabbik britje azt mondta, „Bármelyik istálló a lehető legjobb pilótapárost akarja, és jelenleg Max a legjobb versenyző a mezőnyben. Ha bármelyik csapatnak esélye van leigazolni Maxot, akkor 100%, hogy megragadja azt. A kérdés, hogy ő és a Red Bull mit akar. Nem tudjuk, hogy mi zajlik a zárt ajtók mögött, és nem is a mi dolgunk, de izgalmas lenne [ha Verstappen a Mercedeshez szerződne].”

    Hamiltont elkeseríti, ami a Red Bullnál zajlik

    A hétszeres világbajnok a Mercedes sajtóbeszélgetésén a Red Bullnál zajló botrányokról is szót ejtett, és elmnondta: „A sportág hódolójaként egyértelműen elkeserítő látni, ami most zajlik. Nem néz ki jól kívülről, és belülről sem.”

    „Nagyon fontos, hogy a sportágunk megmutassa az értékeit és tartsa magát hozzá, legyen felelősségteljes a cselekedeteivel. Tényleg vízválasztó pillanathoz érkeztünk, hogy mit sugárzunk a külvilág felé és miképp cselekszünk. Nem kezelték jól [az ügyet] eddig, átláthatóan kellett volna” – utalt Horner zaklatási botrányra és az azt lezáró független vizsgálatra.

    „Remélem, látni fogok javulást, ahogy azt is, hogy az év nem így folytatódik. Ez azonban rávilágít a sportág gondjaira. Sokszínűségről, befogadásról, az emberek biztonságérzetéről beszélünk, és világos, hogy ez nem valósult meg” – tette hozzá.

  • Hamilton a törött üléséről: Lecsúszott a bal farpofám

    Hamilton a törött üléséről: Lecsúszott a bal farpofám

    Lewis Hamiltonnak több problémával is meg kellett küzdenie a Bahreini Nagydíj folyamán. A brit hétszeres világbajnok – aki a 7. helyen fejezte be az 57 körös versenyt – helyzetét leginkább a törött ülése nehezítette meg.

    A Mercedes kiválóságának már a verseny elején problémái akadtak az akkumulátorával, és nem sokkal később a túlmelegedett fékjei miatt is fájt a feje. Azonban az előbb említett nehézségek mellett a verseny féltávjánál a 103-szoros futamgyőztes azt jelentette a versenymérnökének, Peter Bonningtonnak a rádióban, hogy eltört az ülése.

    Verstappen leigázta a mezőnyt a Bahreini Nagydíjon, a Red Bull pedig mindent vitt

    Ez végül nem befolyásolta nagy mértékben Hamilton versenyét, aki a két McLaren között fejezte be a Bahreini Nagydíjat. A hétszeres világbajnok a DAZN kamerái előtt is nyilatkozott a leintést követően, és ott elárulta, hogy csak azután vette észre a hibát, amikor már a saját hátsója is a levegőben volt.

    „Igen, amikor fékeztem az egyes kanyarba menet, az ülésem elkezdett mozogni, és lényegében a bal farpofám is lecsúszott – ismerte el Hamilton, aki tavalyi szezonnyitót az 5. helyen zárta. – Egyszerűen megrepedt, elpattant valami, és azt követően egy darabig még mozgott is az egész. Emiatt a farpofám egyik fele állandóan megemelkedett.”

    Nagy meglepetésre a Hamilton az F1 hivatalos oldalának adott verseny utáni interjújában nem említette meg szóban forgó problémát. Ez azonban teljes mértékben érthető, mert egy törött ülésből már biztonsági problémák is bekövetkezhettek volna.

    A Mercedes összességéheb egy frusztráló idénnyitányon van túl, mert ugyan a W15 időmérős tempója jobb volt a vártnál, a versenyen való hűtési gondok miatt mindkét pilóta 4 tizedmásodpercet bukott körönként. Az előbbi tényeket a brackley-i istálló teljesítményért felelős mérnöke, Andrew Shovlin is megerősítette.

    „A verseny rendkívül kellemetlen és frusztráló volt a számunkra. Már a korai fázisban túlmelegedési problémáink voltak, amiket majdnem az egész versenytáv alatt kezelnünk kellett. A korábbi gázelvétel miatt a gumihőmérsékletek is lecsökkentek. George hősiesen védekezett a mögötte lévőkkel szemben, amíg Lewis még így megpróbálta elkapni az előtte autózókat.”

    „Csalódottak vagyunk a pályán történtek miatt, meg fogjuk vizsgálni, hogy mit csinálhattunk volna másképpen. A beállítások terén is szét kell néznünk, mert egyik pilótánk sem volt olyannyira megelégedve az egyensúllyal vasárnap, mint a hétvége korábbi szakaszaikban.”

    Fél tizedet akart nyerni a Mercedes, ehelyett fél másodpercet bukott körönként Hamilton és Russell

  • Fél tizedet akart nyerni a Mercedes, ehelyett fél másodpercet bukott körönként Hamilton és Russell

    Fél tizedet akart nyerni a Mercedes, ehelyett fél másodpercet bukott körönként Hamilton és Russell

    Hiába bíztak az időmérő után még az erős versenytempóban, a Bahreini Nagydíj leintésekor George Russell és Lewis Hamilton is távol voltak a dobogótól, miután a csapat elszámolta magát egy merész megoldással.

    Russell a harmadik helyről rajtolva a futam elején Charles Leclerc-t is megelőzte a második helyért, ám az első etap után romlani kezdett a tempója, s végül Sergio Pérez és mindkét Ferrari előtte ért célba, csak ötödik lett. Hamilton a pénteki kilencedik rajthely után abban bízott, hogy a többiekénél jobban a versenyre hangolt autójával szombaton majd több pozíciót is nyerhet, ám végül a hetedik hellyel kellett beérnie a két McLaren között.

    A rádiókommunikációból hallható volt, hogy a futam előrehaladtával mindkét Mercedes-pilótának vissza kellett vennie a motorteljesítményből, miután gondok adódtak az akkumulátorral. Toto Wolff csapatfőnök az Autosportnak nyilatkozva körönként fél másodperces időveszteséget említett ennek hatásaként, de a probléma okát még nem fejtegette. Russell azonban mélyebb betekintést adott abba, mivel számolta el magát a Mercedes.

    „Mindketten hasonló problémákkal szembesültünk: komoly túlmelegedéssel, így az akkumulátor nem működött megfelelően. Jól indult a futamom, de aztán bekapcsoltak a vészjelzők, le kellett tekernem a motort, így pedig körönként négy tizedet veszítettem. Kár érte, mert így nem tudtuk megmutatni az autóban rejlő potenciált” – mondta Russell, aki szerint a mostani probléma nem ad okot a pánikra, ugyanis könnyen orvosolható.

    „Egyszerűen csak nagyobb motorborítást kell feltennünk. Ez körönként fél tizedmásodpercünkbe került volna, de akkor már képesek lettünk volna a harmadik helyért harcolni. Ám az agresszívebb motorborítás mellett döntöttünk.”

    Hiszti a bahreini futam után: Ricciardo fa**fejnek titulálta csapattársát

    A 7. helyen befutó, 18. F1-es szezonját taposó Hamilton sohasem kezdte még ilyen gyenge eredménnyel az évet, amikor értékelték a végeredményben (2009-ben kizárták, 2014-ben kiesett).

    „Érzek a csapatban némi csalódottságot, mert mindenképpen arra számítottunk, hogy jobbak leszünk ennél ezen a hétvégén. Kemény verseny volt nagy gumikopással, mindannyian közel álltunk egymáshoz. Sok terület akad még az autón, amin javíthatunk, mert jobban le vagyunk maradva a Red Bulltól, mint azt reméltük” – aggodalmaskodott.

    „Küszködtem az autóval. Mindent beleadtam, de nem volt benne annyi teljesítmény, mint azokéban, akik előttünk végeztek. Ha jobb helyre kvalifikáltam volna, akkor ma is jobb helyen végzek, mert az utolsó etap már jól ment. Ez a nap a felfedezésről szólt, sok újdonságot megtanultam az autóról.”

  • Hamilton: George balra ment, én jobbra, és nem a jobb volt a jobb

    Hamilton: George balra ment, én jobbra, és nem a jobb volt a jobb

    George Russell a 3. helyre kvalifikálta a Mercedest a Bahreini Nagydíjon, miközben Lewis Hamilton csak a kilencedik lett, de a hétszeres világbajnok reméli, hogy a beállításbeli különbség kifizetődik számára a versenyen.

    Bár csak két és fél tizedmásodperc választotta el egymástól a Mercedes két pilótáját a Q3 végén, a mezőny szorossága miatt már ez is hat pozíciónyi eltérést jelentett közöttük. Hamilton csütörtökön még abbéli örömét fejezte ki, hogy két év után végre ismét igazi versenyautót vezethet, ez a véleménye pedig a gyengébb időmérő után sem változott, elmondása szerint csak a beállításokkal hozott olyan áldozatot, aminek az előnyeit majd szombaton arathatja le.

    „George eredménye a bizonyítéka annak, hogy milyen keményen dolgozott a csapat a tél folyamán, hogy olyan autót adjanak alánk, amivel harcolhatunk, ez pedig bennünk is fellobbantja a lángot – mondta Hamilton a Sky Sportsnak. – Ami engem illet, mindenki remek munkát végzett, egyszerűen csak szenvedtem az időmérőn. A tegnapi nap még jól ment, George és én azonos beállításokat használtunk, de aztán ő balra ment, én pedig jobbra, a jobb pedig határozottan nem a jobb út volt az egykörös tempó számára. Több üzemanyaggal jobban éreztem magam az autóban, és remélem, ez holnap is meglátszik majd.”

    „Több tempót is feláldoztam, mint amennyit szerettem volna, de nagyon remélem, hogy kifizetődik holnap. Nagy feladat lesz megelőzni azt a sok gyors autót magam előtt, de szórakoztatónak ígérkezik!”

    Verstappen az időmérőre feltámadt, a Red Bullé a pole a szezonnyitó Bahreini Nagydíjra

    George Russell, aki tavaly csupán kétszer állt dobogón, a harmadik rajthelyről indulva jó eséllyel pályázik ezen cél elérésére, noha Max Verstappent legyőzhetetlennek érzi, hiába zárt most csupán három tizeddel mögötte.

    „Mindenki remek munkát végzett a gyárban, hogy olyan autót adjanak Lewisnak és nekem, amellyel sokkal elégedettebbek vagyunk, és amely olyan alappal rendelkezik, amire építkezhetünk. Persze Max még mindig ott van elől, továbbra is felzárkózásban vagyunk, de összehasonlítva a tempónkat azzal, ahol az előző két évben álltunk Bahreinben, ez a harmadik rajthely most remek pozíció” – fogalmazott Russell.

    „A szimulátoros munkával nagy javulást értünk el az egykörös tempóban, de remélem, hogy ez egyáltalán nem vált a versenytempó kárára. Szerintem szoros lesz a csata mindannyiunk között, leszámítva Maxet. A Red Bull nagyon erős jelenleg, és Max a gumikkal is előnyben van. Ha esély nyílik rá, hogy az élre álljak, megragadom, de azt hiszem, a második hely lesz a tét mindannyiunk számára. Persze ez lesz az év első versenye, senki sem tudhatja, mire számíthatunk. Bízok egy kis őrületben!”

    A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff Hamiltonhoz hasonlóan szintén arról beszélt, hogy az autók időmérős tempóját a verseny érdekében áldozták be, majd hozzátette: „Ma ezt mondom, és remélem, holnap nem kell újabb magyarázatot kitalálnom arra, hogy miért nem sikerült jól a verseny!”

  • Hamilton: Végre versenyautóm van, mert az előző kettő nem volt az

    Hamilton: Végre versenyautóm van, mert az előző kettő nem volt az

    A Mercedesek zárták a legjobb idővel a Bahreini Nagydíj nyitónapját, ami bizakodással tölti el Lewis Hamiltont és George Russellt. Ám azt egyikük sem meri kijelenteni, hogy a javulásuk elég lehet Max Verstappen legyőzéséhez.

    Hamilton zárta az első, Russell pedig a második helyen a csütörtöki második szabadedzést Szahírban, miközben Verstappen, akit a teljes paddock a szezon fő favoritjának tart, fél másodperc hátránnyal csak a hatodik helyen végzett. Bár az edzéseredmények nem feltétlenül mérvadóak a hétvége további részére, a Russell egyértelműen érzi, hogy a teszteken látottakhoz képest sikerült javítani a W15-ön.

    „Az időmérős tempónk nagyon erős, de még meg kell értenünk, miért is vagyunk ilyen jók. A teszt óta elvégeztünk néhány változtatást, amelyek felülmúlták az elvárásainkat. Mindazonáltal a hosszú etapokon, ami a döntő tényező, Max még mindig előttünk áll. Lewis és én nagyon hasonló időt mentünk, és közel vagyunk egymáshoz Landóval [Norris], Fernandóval [Alonso] és a Ferrarikkal. A versenyen bizonyosan komoly csata vár ránk. Elégedettek vagyunk ezzel a nappal, az autóink remekül működtek, de nem ragadtatjuk el magunkat ettől az egy eredménytáblától” – mondta Russell a Sky Sportsnak.

    „A célunk az, hogy a győzelemért harcoljunk, de a teszten úgy tűnt, Max messze előttünk jár. A köztünk lévő különbség most lecsökkent, de még mindig nála az előny: annyi változott, hogy már csak egészséges előnye van a többiekhez képest, nem nevetséges előnye. A ma látottak még semmiképpy nem jelentik azt, hogy visszatértünk volna, vagy hogy harcba tudunk szállni vele, de erős napot zártunk.”

    A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    Hamilton győzelem nélküli sorozata a 2021-es dzsiddai futam óta, vagyis már 45 versenyen át tart, s rajtelsőséget is csupán egyet szerzett ebben az időszakban, tavaly a Hungaroringen. A brit azonban most lelkesebben beszél autójáról, mint az elmúlt két évben bármikor.

    „Őrült volt ez a péntek, reggel el is késtem – mondta az időzavarban lévő hétszeres világbajnok a rendhagyó módon csütörtökön tartott edzésnapról. – Szerintem még túl korai erről beszélni, de szoros csatában lehetünk a McLarennel, a Ferrarival és az Astonnal. De ha Max eltűnik a távolban, akkor őt nehéz lesz elkapni.”

    „Az idei autóval sokkal elégedettebb vagyok. Az üléspozícióm végre hátrébb került, így jobban érzem az autót a kanyarbemeneteknél, de más területeken is javítottunk. Ez már végre olyan érzés, mint egy versenyautó! Az utóbbi két autóm nem érződött annak, szóval jó alapról kezdhetünk el dolgozni.”

  • A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    Lewis Hamilton zárta az élen a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén, megelőzve csapattársát, George Russellt, illetve Fernando Alonsót. Max Verstappen csak hatodikként zárt, de a versenyszimuláció már jobban alakult neki.

    Magyar idő szerint késő délután rendezték a Bahreini Nagydíj egyetlen igazán releváns szabadedzését, hiszen az időmérőhöz és a futamhoz hasonlóan a második gyakorlás is villanyfényben zajlott. A tréning elején a levegő hőmérséklete 17, míg az aszfalté 23 fokos volt, de ez az egy óra során csökkent.

    Ricciardo nyitotta az élen a 2024-es Forma-1-es szezont

    A bokszutca kijáratának megnyitása után Valtteri Bottas vezetésével sorban pályára rajzottak a mezőny tagjai. A gumiválasztás változatos volt: néhány csapat a közepes, mások a lágy gumik mellett döntöttek kezdésnek. A Ferrari az utóbbiak mellett voksolt, ahogyan Sergio Pérez és Lewis Hamilton is.

    Az első köridőt a finn versenyző autózta, a tízszeres F1-es futamgyőztes 1:32.645 másodperc alatt ért körbe a közepeseken. A 34 esztendős pilótát már az elején vizsgálták, mivel felmerült, hogy nem megfelelő módon hagyta el a bokszutcát. Az első próbálkozások után Hamilton 1:30.751-gyel állt az élre, 827 ezreddel megelőzve Charles Leclerc-t.

    George Russell, valamint az Aston Martin versenyzői valamivel később kezdték meg a munkát: Fernando Alonso a második helyen kezdett, 284 ezreddel lemaradva Hamiltontól, míg Lance Stroll ötödikként nyitott. Ami Russellt illeti, ő a középső szektorban elvette az első gyorskörében. Ahogyan az sokszor megesik, Max Verstappen utolsóként hagyta el a garázst, körülbelül 8 perccel az edzés kezdete után.

    Russell aztán feljött a hetedik pozícióba, míg Pérez a harmadikba, 645 ezredes hátrányban Hamiltontól. A mexikói versenyzőt azonban hamarosan Leclerc és Verstappen is megelőzte: előbbi 1:31.171-ig jutott, utóbbi pontosan 1 tizeddel volt lassabb nála. A monacói pilóta egyébként hibázott az utolsó kanyarban.

    18 perc után Verstappen javított, és feljött a harmadik helyre, 1 századdal megelőzve Leclerc-t. A címvédő arra panaszkodott, hogy túlságosan sok levegő megy a sisakjába, ami nyilvánvalóan nem ideális egy pilóta számára. Körülbelül ugyanekkor a Williamsek feljöttek a nyolcadik, illetve kilencedik pozícióba immáron a lágyakon.

    A második lágy gumis etapok során Carlos Sainz 18 ezredes lemaradással feljött a második pozícióba, míg az addig közepeseken lévő Oscar Piastri további 15 ezreddel volt lassabb a Ferrari pilótájánál. Hogy még sok volt az élmezőnyben a tartalék, azt jól mutatja, hogy Nico Hülkenberg mindössze 1 tizeddel maradt el az ausztrál versenyzőtől.

    Hamilton aztán szintén javított, így 1:30.374-es körével 395 ezredre növelte előnyét Sainzcal szemben. Nem sokkal később Verstappen ugyan javított, de sárga utolsó szektora miatt továbbra is 477 ezred volt a lemaradása a hétszeres világbajnokkal szemben. Leclerc viszont csupán Pérezt megelőzve a hetedik helyre jött fel, miután Stroll feltartotta az 1-es kanyarban.

    2 perccel a tréning fele után Russell átvette a második helyet Sainztól, miután 206 ezreddel volt lassabb Hamiltonnál, míg Stroll csapattársát megelőzve a hetedik helyre ugrott fel. Egészen addig, amíg Alonso is feltette a második szett lágyat, amellyel feljött a harmadik pozícióba, 8 századdal elmaradva Russelltől. Verstappenhez hasonlóan a spanyol pilóta is sárga utolsó szektort autózott.

    Ekkor ki is alakult a végeredmény, hiszen a későbbiekben mindenki versenyszimulációt teljesített. Hamilton, Russell és Alonso mögött Sainz, Piastri, Verstappen, Hülkenberg, Stroll, Leclerc és Pérez lett az első tíz sorrendje. A mezőny második feléből Lando Norrist kell megemlíteni, aki nem teljesített értékelhető egykörös szimulációt, és 2,234 másodperces hátrányban a huszadik, utolsó helyen zárt, de ez nyilvánvalóan nem a valós teljesítménye. Ami a versenyszimulációkat illeti, a legjobb köröket a várakozásoknak megfelelően Verstappen futotta, de az idők alapján szoros lehet a csata az élmezőnyben.

    A Bahreini Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

  • A Mercedesnél valóban a Verstappen miatti bánat vezetett Hamilton rövid szerződéséhez

    A Mercedesnél valóban a Verstappen miatti bánat vezetett Hamilton rövid szerződéséhez

    A Mercedes csapatfőnöke elismerte, tavaly azért kötöttek csak kétéves megállapodást Lewis Hamiltonnal, nehogy elveszítsék Andrea Kimi Antonellit.

    Ismert sztori, hogy a tinédzser Max Verstappen kegyeiért anno a Mercedes és a Red Bull is versengett, és a holland a családjával együtt azért választotta utóbbi csapatot, mert tőlük hamar F1-es versenyzési lehetőséget kapott. Toto Wolff bevallása szerint ez szerepet játszott abban, hogy Hamiltont csak 2025-ig láncolták magukhoz, aki pedig, mint ismert, kihasználta a kilépési záradék adta lehetőséget és jövőre mégis inkább a Ferrari pilótája lesz.

    „Több éve olyan helyzet adódott, hogy Max azért nem vezetett nálunk, mert szabad versenyzői ülés híján nem volt lehetőség rá. [Nico] Rosberg és Hamilton hosszú távon aláírt hozzánk, a Red Bull pedig lecsapott a lehetőségre, és leszerződtették a Toro Rossóhoz” – nyilatkozta Wolff az ORF-nek.

    „Mi elvesztettük a fiatal pilótát, és látjuk, milyen sikeressé vált. Ezért a magyarázata annak, hogy amennyiben a láthatáron van egy nagyon jó képességű fiatal pilóta, nyitva akarom hagyni neki a lehetőséget [az F1-es ülésre].”

     

    A Mercedes boríthatta rá Hamilton eligazolásának hírét az F1-re

    Wolff hangsúlyozta, mindez nem jelent garanciát arra, hogy Antonellit jövőre a Mercedes F1-es autójában láthatjuk. Korábban figyelmeztetett, hogy a tehetséget csak megzavarná, ha Hamilton utódjaként tekintünk rá, és előbb a Forma-2-ben kell bizonyítania.

    Antonellit ugyanakkor „csodagyereknek nevezte”, akivel azért ugrották át az F3-as lépcsőt az utánpótlás-ranglétrán, mert ott kevés a tesztlehetőség, míg az F2-ben amellett, hogy erősebbek az autók, „a versenyzők többsége F1-es csapat támogatását élvezi, ezért jól áttekinthetik a képességeit.”

    Idén többször egy régebbi, 2022-es F1-es Mercedesszel is tesztlehetőséget biztosítanak majd neki.

    Verstappen óta nem ámultak úgy a mérnökök, mint a Hamilton-utódnak kikiáltott tehetségtől

     

  • A Mercedes boríthatta rá Hamilton eligazolásának hírét az F1-re

    A Mercedes boríthatta rá Hamilton eligazolásának hírét az F1-re

    A korábbi Ferrari-pilóta szerint Toto Wolff szivárogtatása miatt volt kénytelen bejelenteni a Ferrari már a szezon előtt, hogy 2025-től leigazolta Lewis Hamiltont. És valóban furcsa, ahogyan a bejelentést megelőzően a semmiből ellepte a sajtót a hétszeres világbajnok csapatváltásának híre.

    Lewis Hamilton a minap egy podcastban beszélt arról, hogy az utolsó pillanatig titokban tartotta, hogy a Ferrarihoz igazol, ezért még a szüleinek sem szólt róla. Toto Wolff azonban már sejtett valamit, amikor Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke nem válaszolt az egyik WhatsApp-üzenetére, mivel meg akarta hagyni Hamiltonnak a lehetőséget, hogy közölje a főnökével a döntését. Hamilton ezt meg is tette, majd másnap megtörtént a hivatalos bejelentés. A Ferrarival az 1992-es szezonban 14 futamon rajthoz álló Ivan Capelli szerint azonban eredetileg nem így tervezték.

    Vasseur az időzítés kapcsán korábban azt mondta, azért tettek bejelentést már a szezon kezdete előtt, hogy kiiktassák a figyelmüket elterelő tényezőket, míg Wolff úgy nyilatkozott, meglepte Hamilton döntésének időzítése, de „talán azt akarta, hogy sok időnk legyen eldönteni, hogy mihez kezdünk a következő szezonra.”

    Hamilton a szülei előtt is az utolsó pillanatig titkolta a ferraris szerződést

    Capelli azonban úgy tudja, a Ferrari még nem akarta bejelenteni a hétszeres világbajnok szerződtetését – valljuk be, kissé furcsa is volt az idei autóbemutatók elé időzíteni ezt, amikor Hamilton nyilatkozatai alapján már korábban megtörtént a megállapodás –, csak a sajtóban gyakorlatilag egyszer csak a semmiből megjelenő, futótűzként elterjedő hírözön után kénytelenek voltak ezt megtenni. Az olasz pilóta szerint az információ pedig nem mástól, mint Toto Wolfftól származott. „Wolff elgáncsolta Hamiltont és a Ferrarit – mondta a Gazzetta dello Sportnak az olasz Sky-on televíziós szakértőként dolgozó exversenyző. – Kierőszakolt egy olyan bejelentést, amit a szezon során akartak csak megtenni.”

    Amennyiben így van, könnyen elképzelhető, hogy Wolff kapott egy fülest vagy megneszelte, hogy mi történik Hamilton és a Ferrari között, és talán Hamilton is csak emiatt árulta el neki már a szezon előtt, hogy 2025-től a Ferrari pilótája lesz. Ha így történt, az osztrák üzletember szivárogtatása teljességgel érthető, hiszen neki a Mercedes érdekeit szem előtt tartva az a legfontosabb, hogy hamarabb elkezdhesse tervezni Hamilton utódlását, és a lehető legtöbb opcióval számolhasson.