Címke: Lewis Hamilton

  • Ha nem jön még több új pálya az F1-be, Verstappen sohasem éri be Hamiltont

    Ha nem jön még több új pálya az F1-be, Verstappen sohasem éri be Hamiltont

    Újabb századosi rangot szerzett a Red Bull, egyidejűleg állítottak be két nagy sikertelenségi rekordot, Verstappen pedig már a pole-király Sennát is veszélyezteti. A Kínai Nagydíj statisztikai érdekességei.

    A Red Bull már tavaly a Kanadai Nagydíjon megszerezte fennállása 100. F1-es futamgyőzelmét, a rajtelsőségek terén azonban csak most, Sanghajban jutottak el ehhez a mérföldkőhöz. S miközben a győzelmek ranglistáján már csak három csapat áll előttük (sőt, a Williams dzsiddai beelőzése után még idén elkaphatják a Mercedest is), a pole-ok ranglistáján jelenleg még csak a hatodikak, a Lotus is előttük áll.

    A mesés, a csúnya és az elherdált – A Red Bull 100 győzelmének nagy pillanatai

    Verstappen tavaly az időmérőkön még sebezhető volt, idén azonban egyelőre ebben a tekintetben is hibátlan (a sprintek pole-ját, amit Kínában Lando Norris szerzett meg, szerencsére nem számítják bele ebbe az összesítésbe). A holland így a szezon első öt futamára egyaránt megszerezte a pole-t, ilyen lehengerlő szombati formában pedig legutóbb 1999-ben Mika Häkkinen tudta kezdeni az évet. A szezon kezdetén azonban zsinórban 7 rajtelsőség a rekord, amit Alain Prost jegyzett 1993-ban a Williamsszel. Viszont ha Verstappen Miamiban és Imolában is folytatná a sort, akkor nem csak a szezonnyitó pole-rekordot érné be, hanem egyúttal a zsinórban megszerzett rajtelsőségek abszolút rekordját is. Ezt Ayrton Senna tartja 8 egymás után megnyert időmérővel, Verstappen pedig a tavalyi év végével együtt most 6-nál tart – és stílusosan Imolában, Senna utolsó pole-jának és végzetes balesetének helyszínén érhetné őt utol.

    22-ből 19 győzelem nem volt elég, hogy Verstappen legyen az év sportolója

    Verstappen először nyerte meg a Kínai Nagydíjat, ami nem annyira meglepő, lévén legutóbb 2019-ben volt futam az országban. Akkor a holland még mindössze öt győzelmet számlált karrierjében, a legutóbbi és a mostani sanghaji futam között eltelt 106 nagydíj közül azonban pontosan a fele lett az övé, a másik felén pedig az összes többi győztes osztozott…

    Ez a 26. különböző pálya, amelyen Verstappen győzni tudott – az idei – és a 2025-ös – naptárban Szingapúr az egyetlen, ahol még nem állt a dobogó tetején. A legtöbb különböző pályán aratott győzelmek rekordját azonban még Lewis Hamilton tartja 31-gyel, köszönhetően annak, hogy hosszabb karrierje során több helyszínen megfordulhatott, ráadásul a világjárvány alatt beugró pályákon is szépen kaszált. Ahhoz tehát, hogy Verstappen e tekintetben beérhesse a hétszeres bajnokot, még több új pályára, a helyszínek nagyobb változatosságára lesz szüksége – egyelőre pedig csak Madrid 2026-os érkezése a garantált.

    A sikertelenek között a legsikeresebb a király

    Nico Hülkenberg már régóta, 2017 óta tartja a rekordot a dobogós hely nélküli legtöbb futamrészvétel tekintetében – ehhez 129-szer kellett rajthoz állnia. A német azóta majdnem három teljes szezonon át hiányzott az F1-ből, de tavaly visszatért, s most beállította a győzelem nélküli legtöbb futam rekordját is, 208. rajtjával Andrea de Cesarist érte utol, s előzi is majd meg alighanem Miamiban. A győzelem nélkül legtöbb futamot teljesítők ranglistájának első tíz helyén Hülkenbergen kívül mindenkinek van dobogós helye, ez is mutatja, hogy sikertelensége ellenére mégis milyen nagyra tartják a szolgálatait az F1-ben – s a kiugró eredmények hiányáért elsősorban a csapatainak teljesítményét lehet okolni, néhány a tűz közelében elkövetett saját hibája mellett.

    Hozzá képest Lando Norris a dobogók szerzésével egyáltalán nem áll hadilábon, őt viszont a győzelem elmaradása sújtja. A brit Sanghajban 15. alkalommal állt a pódiumon, ezzel már biztos, hogy karrierje végeztével vagy Nick Heidfeldet előzi majd a ranglistán a legtöbb győzelem nélküli dobogóval, vagy legalább holtversenyben lesz négy másik pilótával, akiknek 15 dobogót kellett kibírniuk első győzelmük előtt (ők Patrick Depailler, Jean Alesi, Eddie Irvine és Häkkinen).

    „Ha csak Max végez előttem, úgy érzem, győztem” – mondta Norris, majd elfoglalta Kelly Piquet helyét

    Norris ráadásul a győzelem nélküli legtöbb második hely terén is az élmezőnybe lőtte magát Sanghajban, hiszen ugyanúgy nyolcnál jár, mint ameddig Heidfeld jutott, és amennyije első sikere előtt Depailler-nek is volt. Hozzájuk képest Alesinek 6, Irvine-nak 4, Häkkinennek pedig csak 3 második helye volt első tizenöt dobogós eredménye között.

    És még egy hosszú negatív sorozat: Hamilton már 50 futam óta nyeretlen, ami a fent kiemelt két úriember kálváriája mellett eltörpül, a Mercedes pilótája azonban a 2021 végén kezdődött rossz szériája előtt sohasem várt tíz futamnál többet két győzelem között. Vajon megszakadhat a sorozat még idén, vagy akár a következő években a Ferrarival?

  • Hamilton szeretne autótervező lenni az újabb gyenge eredménye után

    Hamilton szeretne autótervező lenni az újabb gyenge eredménye után

    A Kínai Nagydíjat a 9. helyen záró Lewis Hamilton kicsit odaszúrt a Mercedesnek, majd elismerte, az ő döntése vezetett a rossz szerepléshez.

    Lewis Hamilton a 18. helyről a 9. pozícióba kapaszkodott fel a Kínai Nagydíjon, miközben többször arra panaszkodott, hogy nehezen vezethető a Mercedese. A hétszeres világbajnok már az időmérő edzés után elárulta, hogy jelentősen változtatott a W15-ös beállításain, ezek a változtatások pedig rosszul sültek el. A verseny után szintén kitért erre, illetve az F1 TV-nek az elmondta, az előzései ellenére „nem különösebben” élvezte a futamot, mert „eléggé lassú voltam.”

    „A néhány csata, amit vívtam, okés volt, de ma nem voltunk különösebben gyorsak” – tette hozzá, mire az F1 TV riportere a különösen pofásra sikerült, Nico Hülkenberg ellen a 9-es kanyarban végrehajtott előzésére vonatkozó kérdés felvezetéseként belekezdett, hogy „Kreatív fickó vagy, dalokat írsz, tervezel…”

    Hamilton azonban itt közbeszólt és kijelentette: „Viszont nem vagyok autótervező, de bárcsak az lennék”, majd az előzéssel kapcsolatban elmondta: „Sokszor megcsináltam már ezt ott. Értékelem, hogy azt mondod, kreatív voltam, de eléggé egyszerű volt. Tankönyvbe illő, hogy őszinte legyek.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Kínai Nagydíj
    Fotó: Mark Sutton / LAT Images / Pirelli

    Amellett, hogy a Mercedesnek odaszúrt egy kicsit a tervezős megjegyzéssel, Hamilton készséggel elismerte, az ő sara az ennyire rossz szereplés, amit George Russell 6. helye is mutat. „Végső soron én hoztam rossz döntést a beállításokkal tegnap, és megfizettem ennek az árát. Azt tervezem, hogy a jövőben nem teszek ilyet.”

    „A versenyen előrefelé lépdeltem és pontot szereztem, de kemény futam volt. Az autónak nagyon szűk a működési tartománya, és azt gondoltam, hogy [a beállítás-változtatás] a helyes lépés. Sajnos azonban ez nagyon nehézzé tette a mai napot. A csapat remek munkát végzett a kiállásokkal, George pedig azzal, hogy szerzett néhány pontot.”

    Andrew Shovlin, a Mercedes versenyigazgatója némi betekintést nyújtott abba is, hogy mivel küszködött a hétszeres világbajnok.

    „Lewis versenye nem volt könnyű, mivel nem nyert sokat a rajtnál a lágy gumin. Aztán forgalomba ragadt a belső oldalon a kettes kanyarban, és veszített azokkal szemben, akik kívül helyezkedtek. A sprint után elvégeztünk néhány változtatást az autóján, amelyek egyértelműen nem javítottak a kocsin, ez pedig nehézzé tette az időmérőt és a versenyt. Küszködött azzal, hogy befordítsa az autót, és a gázt is használnia kellett ehhez, amivel ártott a hátsó gumiknak.”

    Magyarán Hamilton gázadással is rotált az autót, mivel annak nem tapadt eléggé az eleje, ráadásul még a taktikával sem tudott nyerni, mert keresztülhúzta a csapat számításait a Valtteri Bottas megálló Sauberje miatt életbe léptetett VSC-fázist váltó rendes biztonsági autós fázis.

    „Úgy döntöttünk, kihívjuk [Hamiltont] a VSC-fázis alatt, hogy más stratégiára kerüljünk, mint a körülötte levők, de a vetélytársaink többsége is így tett, amint beküldték a rendes biztonsági autót. Profitáltunk abból, hogy néhányan kiestek előlünk, és a verseny korai szakaszát elnézve megkönnyebbülés volt, hogy szereztünk néhány pontot” – mondta Shovlin.

    A Mercedes nagyobb fejlesztési csomagot vissz a soron következő futamra, a két hét múlva esedékes Miami Nagydíjra.

  • Egykori csapattársa kemény kritikával illette a szenvedő Hamiltont

    Egykori csapattársa kemény kritikával illette a szenvedő Hamiltont

    Nico Rosberg nem nagyon tudja mire vélni Lewis Hamilton állandó kifogásait. A német ex-F1-es szerint a korábbi csapattársa idén egy indokot mindig felhoz, ha valami nem sikerül számára az adott időmérő edzésen.

    A brit Mercedes-pilóta csak a 18. helyre kvalifikálta magát a Kínai Nagydíjra. Ezzel az eredménnyel nagyon rövid idő alatt óriásit fordult vele a világ, miután a sprintfutamon a 2. helyen lett rangsorolva, és egy ideig az első helyen is autózhatott.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    A 103-szoros futamgyőztes elmondása szerint rengeteg változtatást eszközöltek az autóján a sprintfutam és az időmérő között, azonban a módosított beállítás nem hozta meg az elvárt javulást, ráadásul szenvedett is a W15 volánja mögött.

    Rosberg azonban nem hisze Hamiltonnak, és erős kritikával illette jó barátját a Sky Sports időmérős közvetítésében.

    „George [Russell] a legtöbb alkalommal Hamilton előtt képes végezni – jegyezte meg a német F1-es világbajnok. – Idén már 4-1 az állás közöttük, ami az időmérőket illeti. Lewis manapság hajlamos azt állítani, hogy ’igen, de nagy különbség volt a két autó beállítása között’. Eddig ez a kifogása az idei évben. George állítása szerint azonban hasonlóak voltak a beállítások, amikor legutoljára ellenőrizte őket, szóval nagyon érdekes, hogy Lewis megint ezt hozta fel.”

    A hétszeres világbajnoknak minden esélye megvolt egy jó gyorskör elérésére. Az első két szektorban egyéni legjobbakkal nyitott, azonban a sikánban vétett hibájával értékes tizedmásodperceket dobott el saját magától, és ez végül csúnyán meg is bosszulta magát.

    Rosberg azt is hozzátette, hogy egy ilyen jellegű hibának elkerülhetőnek kellett volna lennie egy Hamiltonhoz hasonló képességekkel rendelkező versenyző esetében.

    „Fájdalmas volt, kifejezetten fájdalmas. Csak a 18. hely, Lewis. Tudod, hogy hátszél fúj az egyenesben. Addig a pontig egy remek körön volt, de semmi szükség nem volt arra, hogy ebben a helyzetben a határokat keresse. Egy hétszeres világbajnok esetében egy ilyen jellegű hibának nem szabadott volna megtörténnie. Túlságosan előre volt tolva fékerőeloszlása. Legalább három vagy négy tizedet bukott el abban a pillanatban, és ha ez nincs, könnyen továbbjutott volna.”

    Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után

  • Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után

    Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után

    Ugyan a sprintfutam nagyon jól alakult Lewis Hamilton számára, az időmérő edzésre ez már nem volt igaz. A brit hétszeres világbajnok nagy meglepetésre már a Q1-ben kiesett, és elárulta, hogy mi okozhatta a korai búcsúját.

    A 103-szoros futamgyőztes – aki a 2. helyen zárta a szombat délelőtt megrendezett 19 körös sprintfutamot – jó eséllyel pályázott a Q2-re, miután két egyéni legjobb szektorral rendelkezett az utolsó gyorskörén. A pálya utolsó szegmensében azonban hibázott, és az ezzel elveszített pár tizedmásodperc elég volt ahhoz, hogy a brit klasszis csak a mezőny végéből vághasson neki a holnapi futamnak.

    Hamilton az időmérő után a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta, hogy a sprintfutam és az időmérő között kísérleti jelleggel változtattak az autója beállítási paraméterein. Azonban ezen lépésük rosszul sült el, mivel a szóban forgó lépések nem hozták meg a várt javulást.

    „Egyszerűen szenvedtem – árulta el a Mercedes brit kiválósága. – Jelentős változtatásokat eszközöltünk az autón az időmérőre, amik egyes helyen működtek is, de a tizennégyesben például nem tudtam megállni. Ez van sajnos, ebből a pozícióból kell felküzdenem magam holnap.”

    „Ma reggel még közel azonos autóval rendelkeztem George-dzsal [Russell]. Ezután külön utakat kezdtünk el járni, és jelen helyzetünkben ezt is kell tennünk, mivel a különböző stratégiák sok lehetőséget biztosíthatnak a számunkra. Sajnos ez végül nem működött, hiába adtam bele mindent. A 18. hely elfogadhatatlan, de rosszabb módon nem is nyúlhattunk volna hozzá az autóhoz. A sz*r néha megtörténik – zárta mondandóját nevetve a 103-szoros futamgyőztes.

    A brit szemszögéből több szempontból is kínosnak számít a Q1-es kiesése. Egyrészt az összetettben csak a 9. pozíciót elfoglaló Hamilton így aligha fog tudni előrébb kerülni, másrészt a házon belüli időmérős csatában jelentős mértékben alulmarad Russellhez képest. A brit fiatal négy kvalifikáción tudta már megverni a csapattársát, aki ezzel szemben eddig kizárólag Szuzukában tudta felülmúlni őt e téren.

  • Verstappennél semmi sem állt össze, Hamilton dörzsölte a tenyerét az esőt látva

    Verstappennél semmi sem állt össze, Hamilton dörzsölte a tenyerét az esőt látva

    Az F1 előző hét szezonjának világbajnokai közül Lewis Hamilton nagyon örült, amikor meglátta, hogy Kínába megérkezik az eső, Max Verstappen számára viszont ez nem sok jót hozott.

    A Kínai Nagydíj időmérője a szombati sprintfutamra megbolygatta a szokásos erősorrendet, az esőben ugyanis Lando Norris végzett az élen Hamiltont és Fernando Alonsót megelőzve, a címvédő és az idei szezont is uraló Verstappen csak 4. lett.

    A Red Bull pilótája nem keresett kifogásokat, elismerte, hogy nem állt össze a felszerelés. „Elképesztően csúszott a pálya. Küszködtem a gumik bemelegítésével, nehezen tudtam pályán tartani az autót. Egyszer sem került jó tartományba a kocsi, úgy éreztem, mintha jégen vezetnék” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    „Megérdemelten kerültünk ebbe a pozícióba az időmérőn, a nedves körülmények nem feküdtek nekem. Szárazon szerintem jónak tűnünk, ennek örülök.”

    Óriási önellentmondásnak tűnik az F1 újítása

    Hamilton ezzel szemben lubickolt, és pár pillanatig még a sprint pole pozícióját ünnepelte, mielőtt a sportfelügyelők úgy döntöttek, mégsem veszik el Norris legjobb eredményét.

    „Amint megláttam, hogy jön az eső, izgatottá váltam, mert száraz körülmények között nem vagyunk elég gyorsak. Az esőben lehetőséget éreztem, és onnantól fel is támadt az autó” – nyilatkozta Hamilton, elismerve, hogy csak hasonló feltételek esetén számíthatunk arra, hogy a Mercedest az élmezőnyben tartja a szombati sprinten.

    „Száraz körülmények között természetesen meg fognak előzni a Ferrarik és a Red Bullok, de a többiek közül néhány pilótát talán magunk mögött tartunk.”

    A McLaren készen állt támadást indítani Norris bravúros eredményéért

  • Káosz Kínában: tűz és eső után Hamilton drámai módon bukta el az 1. helyet

    Káosz Kínában: tűz és eső után Hamilton drámai módon bukta el az 1. helyet

    Úgy tűnt, Lewis Hamilton megszerezheti az első rajthelyet a Kínai Nagydíj sprintjére az esőben, ám végül drámai módon elbukta azt, így Lando Norris indulhat holnap az élről.

    Sanghajban lezajlott az idei Forma–1-es szezon első sprintidőmérője, amelyet a korábban megszokottal ellentétben szombat helyett már pénteken megrendeztek, 2024-re ugyanis módosítottak a sprinthétvégék menetrendjén. A pénteki napon így egy szabadedzést és a sprintidőmérőt tartották, majd helyi idő szerint szombaton délelőtt jön a sprintfutam, aztán délután a rendes időmérő, vasárnap pedig a verseny. Lényeges változás a menetrenden kívül az is, hogy a sprintfutam után feloldják a sprintidőmérő elején életbe lépő parc fermét, így a rendes időmérő előtt az addigi tapasztalatok birtokában a csapatok változtathatnak a beállításokon.

    A szabadedzésen Lance Stroll volt a leggyorsabb, ám ebből nem volt érdemes messzemenő következtetéseket levonni, míg a Mercedesek és Fernando Alonso tempóját teljes homály fedte, hiszen mindhárman csak egy garnitúra gumit használtak el.

    5 év óta először rendeztek időmérőt Kínában:

    Esik vagy nem?

    A 12 perces SQ1-re a szabályoknak megfelelően mindenki közepes gumikon hajtott ki, miközben az eső okozott némi riadalmat, hiszen elkezdett cseperegni. Az első rohamok után Sergio Pérez állt az élre 1:36.110-es idővel, őt több mint 3 tizeddel lemaradva Max Verstappen követte, majd további 4 tizedes hátrányban Fernando Alonso állt a harmadik helyen. A kiesők között 3 és fél perccel a szakasz vége előtt Alex Albon, George Russell, Esteban Ocon, Logan Sargeant és Cunoda Júki volt a sorrend.

    Russellnek tehát igyekeznie kellett, ehhez pedig kapott egy új közepes szettet, miként Lewis Hamiltont is kiküldte friss sárga oldalfalú Pirellin a csapat.

    Az utolsó percekben még bőven változott a sorrend az élmezőnyben: előbb a két Ferrari ugrott fel a 4-5. helyre Leclerc–Sainz sorrendben, majd Lando Norris választotta el a két Red Bullt és jött be másodiknak, 0,274-re Péreztől.

    Persze a fókusz most még a kieső zónán volt, amelyből Russell végül nagy nehezen kiverekedte magát, de csak a 13. helyet ért el, míg Hamilton csupán 12. lett. A hazai hős Csou Kuan-jü éppen, hogy megúszta a kiesést és a 15. helyen ment tovább, míg a két Alpine, a két Williams és Cunoda Júki búcsúzott.

    Az SQ1 végeredménye:

    Megint kigyulladt a pálya

    A 10 perces SQ2 kezdését el kellett halasztani, mert az SQ1 vége után ismét kigyulladt a pálya, pontosabban az azt szegélyező fűsáv, ráadásul ugyanott, ahol a szabadedzésen. Akkor 5 percre kellett félbeszakítani a körözést, míg ezúttal valamivel hosszabbra nyúlt a kényszerszünet, de helyi idő szerint 15:54-kör megkezdődhetett a második szakasz.

    Sainz, Stroll, Cunoda, Russell, Hamilton eközben vizsgálat alá került, mert nem tartották be a versenyigazgató minimumidőre vonatkozó előírásait, ám meglepő lenne, ha bármelyikük a rajtpozícióját befolyásoló büntetést kapna a sprintre.

    A kényszerszünet során az eső kicsit jobban rákezdett, ami persze csak fokozta az izgalmakat. Elsőre mindenki slick gumin igyekezett ki a bokszból, és úgy tűnt, ez a jó döntés, mivel a pálya nem volt még elég vizes az intermediate-ekhez. A két Red Bull eközben kivárt, és nem vett részt a tülekedésben.

    Az első mért időt Norris repesztette 1:36.0-val, de Piastri 1:35.8-cal rögtön gyorsabb volt nála. Sainz a két McLaren mögé sorolt be, miként Alonso sem tudott náluk gyorsabb lenni. Nem úgy Leclerc, aki 1:35.711-el lenyomta az ausztrált, de elsősége csak addig tartott, amíg nem jött Verstappen, és 1:35.606-tal az élre nem állt. Pérez ezúttal nem tudott mit kezdeni a csapattárssal, és 175 ezredes lemaradással Leclerc mögé, a 3. helyre iratkozott fel.

    A két Mercedes továbbra is küszködött, Hamilton csak a 9., Russell pedig csupán a 11. helyre ért oda.

    A nagy kérdés ekkor az volt, hogy belefér-e még egy mért kör, mielőtt elkezd jobban esni. Többen bementek a bokszba, de voltak, akik nem vesztegették az időt, és egy töltőkör után újabb gyorskört kezdtek. Így tett Russell is, de már ez is késő volt, az eső ugyanis rákezdett, így a Mercedes fiatalabbik britje már az első szektor után elvette a gázt.

    A kiesők sorrendje így a vártnál korábban eldőlt: Russell mellett a két Haas, Ricciardo és Stroll búcsúzott, miközben mindkét Sauber továbbment. Biztos, ami biztos, most ia akadtak, akik nem tartották be a minimumidőre vonatkozó szabályt: ezúttal Magnussen és Hülkenberg volt a ludas.

    Az SQ2 végeredménye:

    Megjött az eső

    Az SQ3-ra már nem volt kérdés, hogy milyen gumin kell pályára hajtani, így mindenki feltette az intereket, hogy 8 perces folyamatos körözés során próbáljon minél jobb időt elérni rajtuk. Hogy mennyire nehézzé váltak a körülmények, az már a felvezető kör során egyértelművé vált, hiszen miközben mindenki tojásokon lépdelve csúszkált, Charles Leclerc-nek sikerült a falba tennie a Ferrarit. Szerencséjére nem törte össze, és a kavicságyba sem ragadt be, viszont szárnycserére vissza kellett térnie a bokszba, amivel értékes időt veszített.

    De nemcsak a monacói hibázott, hanem Norris, Csou, Alonso és Verstappen is, utóbbi a mért körében szaladt ki az aszfaltozott bukótérbe.

    Az első kör Piastrié volt (2:02.6), aminél Verstappen és Norris sem tudott jobbat, Pérez viszont 2,1 másodpercet adott az ausztrálnak, akit Valtteri Bottas is megelőzött. Az első mért körök után így Pérez, Bottas, Piastri, Norris, Alonso, Sainz, Verstappen volt a sorrend, míg Leclerc-re és Hamiltonra még várni kellett, Csou körét pedig elvették.

    De ment tovább a körözés, miközben a hibák sora is folytatódott. Verstappen második körét is elszúrta, és átvágott az utolsó kanyar aszfaltozott bukóterén. Mögötte Norris is szélesített, amivel a hollandhoz hasonlóan bukta a körét. Pérez javított, majd jött Alonso és az élre állt, ám csak addig, amíg Hamilton 1:59.321-gyel nem adott neki 9 tizedet.

    Verstappen az utolsó körét végül összerakta, de nem tudott 2 perc alá menni. Norris viszont igen, és több mint 1 másodperccel átvette az első helyet, ám törölték a körét… Alonso Verstappent megelőzve bejött Hamilton mögé, a hétszeres világbajnok pedig még javított, ám eközben kiderült, hogy Norrisnak visszaadják a körét, így a McLaren pilótája 1:57.940-nel hirtelen visszaugrott az első helyre.

    Az első három helyen így Norris, Hamilton, Alonso lett a sorrend, míg őket Verstappen, Sainz, Pérez, Leclerc, Piastri, Bottas és Csou követte az első tízben.

    A sprintidőmérő végeredménye:

  • Vasseurnek van egy sejtése, Leclerc és Hamilton közül ki fogja segíteni a másikat

    Vasseurnek van egy sejtése, Leclerc és Hamilton közül ki fogja segíteni a másikat

    Bár idén is ott van a győzelmi potenciál a Ferrariban, Frédéric Vasseur csapatfőnök szerint az istálló 2025-ben még jobbá válik majd Lewis Hamilton tapasztalatának köszönhetően.

    Hosszú idő, az idei szezonból húsz futam hátravan még ahhoz, hogy 2025 elejétől összeálljon a Forma-1 történetének egyik legizgalmasabb sikerpárosa, Hamilton és a Ferrari, s ahogy a nyilvánosság, úgy a csapat is sokat vár az új együttműködéstől.

    Hamilton utolsó mercedeses szezonja ugyan döcögősen indul, miközben a Ferrari már győzelmet is szerzett az egyelőre jobb formában lévő, ám év végén ülését a britnek átadni kénytelen Sainz révén, Vasseur azonban biztos benne, hogy az új környezet a csapatból és a pilótából is kihozza majd a legtöbbet. Hogy a pályán vagy a tabellán kialakul-e olyan helyzet, amikor az egyik versenyzőnek segítenie kell a másikat, arra csak a 2025-ös szezon folyamán derülhet fény, a csapatfőnök szerint viszont hiába a brit lesz az új jövevény, 18 az élmezőnyben töltött szezon és hét világbajnoki cím tapasztalatából a csapat és Leclerc is meríteni fog.

    „Nem csak a sebessége miatt lesz fontos a csapat számára Lewis Hamilton érkezése. Emellett higgadtságot is hoz magával, és olyan győzelmi tapasztalatot, amire nekünk is szükségünk van itt a Ferrarinál, hogy tovább tudjunk lépni” – idézi Vasseurt a planetf1.

    „Amiatt is nagyon várom, mert tudom, hogy a két versenyző jól ki fog jönni egymással. Segíteni fogja Charles-t, hogy Lewis igazi mestere a csúcsteljesítmény fenntartásának – nemcsak az időmérőn és a versenyen, hanem az év 365 napján.”

    Azóta, hogy Hamilton bemutatkozott a Forma-1-ben, a sport történetének alakulását elsősorban ő és aktuális csapata, valamint a Red Bull határozta meg. A brit 2007-es bemutatkozása óta a Ferrari csupán egy egyéni (2007), valamint két konstruktőri (2007, 2008) címet szerzett, és hat különböző versenyzővel összesen 52 győzelmet gyűjtött – ez utóbbi szám kerekítéssel éppen a fele annak a 103-nak, mint amennyit Hamilton egyedül bezsákolt.

    Hamiltonnak lassan több Insta-profilja van, mint vb-címe: „Sokáig arra kényszerültem, hogy besimuljak”

  • Hamiltonnak lassan több Insta-profilja van, mint vb-címe: „Sokáig arra kényszerültem, hogy besimuljak”

    Hamiltonnak lassan több Insta-profilja van, mint vb-címe: „Sokáig arra kényszerültem, hogy besimuljak”

    Az F1-es versenyzésen kívül számos alkotói tevékenységbe is belefolyó Lewis Hamilton a Japán és a Kínai Nagydíj között New Yorkba tett egy kitérőt, ahol éppen kreativitásáért tüntették ki egy díjjal.

    Még mielőtt elutazott volna a GQ által rendezett Global Creativity Awardsra, Hamilton azzal csigázta rajongóit, hogy egy újabb, rejtélyes profilt indított Instagramon indegoblack néven, ahova egyelőre csak egy tokiói fotósorozatot töltött fel, majd New Yorkban egy rövid válasszal azt is megindokolta, hogy mi a célja az új oldallal: „Ennek is köze van ahhoz, amiért itt vagyunk, vagyis az életem kreatív oldalát érinti, amiből nem túl sokat tudok megmutatni a fő közösségi oldalaimon. Betekintés az életem egy eltérő birodalmába.”

    Ezzel a Hamilton és stábja által kezelt Instagram-profilok száma már legalábbis megközelíti a hetet, az F1-es világbajnoki címeinek számát, hiszen az új felület mellett a brit pilóta fő oldala elsősorban a versenyzői életére koncentrál, a roscoelovescoco oldalon követhetjük egyedül maradt kutyájának kalandjait, a plus44world a pilóta saját brandjének termékeit mutatja be, az Almave az agavéból készült italának oldala, néhány elhivatott rajongója szerint pedig hozzá tartozik a XNDA előadói művésznevének és a Dawn Apollo Films filmstúdiójának oldala is, bár ez utóbbi kettőn egyelőre nincs tartalom és a pilótához való kötődésre utaló jelzés sem.

    Hamilton a humán és reál tantárgyakról: Szörnyű vagyok nyelvekből és matekból is

    Hamilton fáradhatatlansága az F1-es paddock elismerését is kivívta már, a Mercedesnél egyik különleges képességének tartják, hogy miután a versenyek között rendre körbeutazza a világot és más vállalkozásait intézi, a pályára érkezve mégis mindig friss és fókuszált – másképpen aligha állhatna a neve mellett az F1-ben rekordszámú, 103 futamgyőzelem.

    A brit a New York-i gálán az influenszerként szerteágazó érdeklődése, kreativitása elismeréséül vehetett át egy díjat, majd köszönőbeszédében azt hangsúlyozta, mennyire felszabadítólag hatott rá, amikor a versenyzés mellett más területeken is elkezdhetett kiteljesedni.

    „Nyolcéves korom óta arra kényszerültem, hogy besimuljak – kezdte beszédét a 39 éves brit. – Nem volt helye semmi másnak a versenyzésen kívül. A napi rutinom sziklaszilárd volt: ébredés, edzés, iskola, edzés, versenyzés. Nem jutott idő, és bátorítást sem kaptam arra, hogy más érdeklődéseimet is felfedezzem, bármennyire is élt bennem a kíváncsiság. Most visszatekintve azonban már látom, hogy az egyéniségem egy jelentős részét elnyomtam magamban. Egy részét annak, aki vagyok.”

    „Miután bekerültem a Forma-1-be és elkezdtem megvalósítani azokat a dolgokat, amelyek eléréséért olyan keményen dolgoztam, tudtam, hogy valami még hiányzik. Ekkor kezdtem el felfedezni a kreatív oldalamat, és egyes területek berántottak. Ilyen a művészet, a zene, a dalszerzés, a ruhatervezés, újabban pedig a filmgyártás. Az tartott mindvégig mozgásban, az tette lehetővé a kiteljesedésem, hogy ezekkel foglalkozhattam, miközben rendkívül tehetséges emberektől tanultam. Azáltal pedig, hogy szabadjára engedtem a gondolataimat, a kreativitás jobb versenyzővé, és ami még fontosabb, jobb emberré tett.”

    Hamilton „bevonzotta” a Ferrarit, az elrabolt bajnoki cím fájdalmát pedig még mindig érzi

  • Prost szerint ezért nem érnek sokat Verstappen világbajnoki címei

    Prost szerint ezért nem érnek sokat Verstappen világbajnoki címei

    Max Verstappen szurkolói aligha zárták a szívükbe Alain Prostot a legutóbbi nyilatkozatát követően. A francia szerint az ellenfelek hiányában nem érnek sokat a Red Bull pilótájának világbajnoki címei.

    Ugyan Verstappen az első címét egy rendkívül kiélezett csatában nyerte meg a Lewis Hamiltonnal szemben, azonban a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon történtek miatt még a mai napig árnyék vetül a holland pilótára.

    Azonban a szívóhatásos autók korszakának kezdete óta kis túlzással szinte minden a Red Bull holland kiválóságáról szól. A háromszoros világbajnok 2022-ben 15, a következőben pedig 19 sikert ért el, aminek köszönhetően mindkét alkalommal már jóval a szezon vége előtt bebiztosította a címvédését.

    Verstappen rendkívül sok elismerést kapott a 2023-ban mutatott dominanciájáért, azonban Prost a dicsérete mellett egy komoly kritikát is megfogalmazott. A McLaren és a Williams korábbi világbajnoka szerint a holland pilóta a világ legjobb versenyzői közé tartozik, de komoly ellenfelek hiányában az eredményei kevesebbet érnek a kelleténél.

    Verstappen szerint nem lenne jó ötlet, ha a Red Bull leigazolná Alonsót

    „Max az egyik legjobb pilótának számít manapság, ezt el kell fogadnunk – árulta el a 69 éves Prost. – Azonban egy bajnokság többet ér, ha két vagy akár három csapat is harcol érte.”

    „A Mercedesnek és a Ferrarinak a jövőben több esélye lesz abban az esetben, ha a Red Bullhoz hasonlóan talál magának egy igazi első számú versenyzőt, és jobban összpontosít rá. Kár, hogy jelen pillanatban egyiküknél sincs meg ez. Remélhetőleg jövőre mindketten meglépik ezt, és ismételten láthatunk majd egy jó csatát.”

    Prost végül Lewis Hamilton Ferrarihoz való igazolásáról is elmondta a véleményét. Az 51-szeres futamgyőztes úgy látja, hogy mindkét fél számára kétséges, hogy megérte-e aláírni a szerződést.

    „Meg tudom érteni a döntését, mert nyilvánvaló, hogy amikor az ember egy olyan csapatnál van, mint a Mercedes, ahol két éve nem nyert futamot, és nagyon küszködnek, hogy visszatérjenek az élre, akkor az ő korában lehet mondani, hogy »rendben, miért ne próbálnék ki valami mást?« – nyilatkozta a Sports Illustratednek a négyszeres világbajnok. – Nem vagyok benne biztos, hogy a Red Bullhoz volt lehetősége menni, Max csapattársaként biztosan nem. Szóval erre nem volt esély. Aztán mehetett a Ferrarihoz, különösen a ’26-os szabályváltoztatások miatt. Így csak egy éve van, a ’25-ös, hogy beilleszkedjen a csapatba.”

    „’26 után, azt hiszem, negyvenkettő lesz, sőt, talán negyvenhárom, szóval az egy másik történet – fogalmazott. – Ugyanakkor megértem, ha nem akarja abbahagyni a versenyzést. A kérdés az, hogy jó-e ez a lépés. Jó választás lesz? A Ferrari szempontjából szintén feltehetnénk a kérdést. A sportágnak ez jó, mert mindenki nézni fogja. Az embernek lehet egy elképzelése, de lehetséges, hogy jövőre az év ugyanezen szakaszában már más lesz, mert egy évvel idősebb lesz. Az is kérdéses, hogy vajon újra megtalálja-e a motivációját. Lehetséges, mert ha rövid időre, mondjuk csak évre veszíti el, és a Ferrari jól megy, akkor újra rátalálhat.”

    Hamilton Räikkönen bőrébe bújt a PlayStationön

  • Hamilton Räikkönen bőrébe bújt a PlayStationön

    Hamilton Räikkönen bőrébe bújt a PlayStationön

    A Mercedes a kezébe nyomott egy régi játékkonzolt, és ezzel kapcsolatos gyerekkori emlékeiről mesélt Lewis Hamilton.

    Az F1 2000 játék élményét élhette át újra, és már el is felejtette, milyen dobozban adták a CD-lemezt. „A szüleim összedobták az összes pénzüket, hogy legyen egy PlayStationöm. De akartam egy új sisakot is, ezért visszavittük a boltba a PlayStationt, és egy új sisakot kaptam. Lefestetni már nem maradt pénzünk, ezért apám festette le” – elevenítette fel Hamilton.

    A Mercedes által közzétett videóban látható, hogy Hamiltonnak a virtuális világban nem ment olyan jól a vezetés, mint a való életben, a jelek szerint az aktuális kontrollerrel barátkozott meg nehezen.

    „Amikor ezzel a játékkal játszottam, mindig a McLarent választottam, hiszen velük szerződtem. Arról álmodtam, hogy egyszer majd az ő autójukat fogom vezetni. Úgyhogy úgy játszottam, mintha mondjuk Kimi lennék” – mondta, Kimi Räikkönenre utalva

    A finn természetesen a 2000-es szezont feldolgozó játékban még nem jelent meg, hiszen 2001-ben debütált a Forma-1-ben, a McLarenhez pedig 2002-től szerződött le, vagyis Hamilton a játék későbbi verzióival kapcsolatos emlékeiről beszélt általánosságban.