Címke: Lewis Hamilton

  • Fekete rabszolga előtt tisztelegve vett fel tövisnyakláncot Hamilton

    Fekete rabszolga előtt tisztelegve vett fel tövisnyakláncot Hamilton

    Lewis Hamilton teljesen fekete, de mégis különleges ruhakölteménnyel érkezett az idei Met Galára, amit egy rabszolga története inspirált.

    Míg a győztes Lando Norris ünneplésbe fogott, majd golfozni ment a Miami Nagydíj után, a versenyt a 6. helyen záró Hamiltont New Yorkba vitte a repülő, ahol idén is részt vesz a világ egyik leghíresebb jótékonysági divatbemutatóján, a Met Galán.

    A brit ezúttal nem tűnt ki a tömegből egyszínű, fekete öltözékével, valamint néhány sárga ékszerével és kiegészítőjével, a legtöbb kérdést a töviskoszorút formázó nyaklánca vetette fel. Mint a hétszeres világbajnok készséggel elmagyarázta, idei viseletével egy fekete-afrikai rabszolga, John Ystumllyn szellemét idézi meg, aki kertészként dolgozott Walesben az 1700-as években, mígnem megszökött kedvesével, egy helyi szolgálólánnyal.

    A Met Gala minden évben egyedi tematikát kap, idén „Az idők kertje” hívószóval csalogatták a vendégeket, s így vette fel Hamilton a kertész szerepét, akire máig aranysárga rózsával emlékeznek az Egyesült Királyságban, innen jött a tövisnyaklánc színe és jellege.

    „Azt szeretem a Metben, hogy tényleg mélyen beleáshatok a témákba. Sok kutatómunkát végeztem, és rátaláltam erre a 18. századi kertészre, aki a rabszolgatartás idejében Afrikából Walesbe került, és Wales első fekete kertésze lett. A viszontagságos időkből is győztesen jött ki, és ez adta az inspirációt” – mondta az eseményen Hamilton, aki ekkor felfedte ruhája egy újabb meglepetését, hiszen köpenye alatt egy angliai fekete költő versét rejtegette.

  • Ilyen, amikor Hamiltonnal madarat lehet fogatni egy 6. hellyel

    Ilyen, amikor Hamiltonnal madarat lehet fogatni egy 6. hellyel

    Lewis Hamilton az idei legjobb eredményét jegyezte a Miami Nagydíjon, és örül, hogy Sergio Pérezt is támadhatta.

    Hamilton ráadásul 5. lett volna, ha két tizedmásodperccel hamarabb ér célba, mivel Carlos Sainzot utólag 5 másodperces büntetéssel sújtották. A jelek szerint azonban a 6. hely miatt sem bánkódik, ami (a sprinteket figyelmen kívül hagyva) a legjobb eredményét jelenti a tavaly őszi Mexikói Nagydíj óta.

    „Volt néhány élvezetes csatám a pályán. Mindent beleadtam, mert fentebb kellett kapaszkodnom, végrehajtottam néhány jó előzést – idézte a 8. helyről rajtoló pilótát a RacingNews365. – A táv végén a Red Bullt is támadtam, és ezt nagyszerűnek éreztem. Idén alighanem ez volt a legjobb versenynapunk.”

    „Nem volt olyan jó a tempóm, mint az előttem haladóké, de a DRS-sel éppen csak sikerült kapaszkodnom hozzájuk. A DRS hiányában a verseny vége felé elkezdtek távolodni tőlem, ennek ellenére látótávolságon belül maradtak, ami tényleg remek érzés.”

    Hamilton nem tagadta: azt is örömmel látta, hogy ezúttal nem Max Verstappen nyert, Lando Norris legyőzte őt. A McLarennel szereztem az első győzelmem, örülök, hogy visszatértek a csúcsra – mondta. – 13 éves koromtól náluk versenyeztem, boldog vagyok, mert még mindig fontos helyet foglalnak el a szívemben. Boldog vagyok, hogy újra nyertek, és azért is, mert letaszították a trónról a Red Bullt.

    A csapattársa, George Russell a 8. helyen futott be a Miami Nagydíjon a másik Mercedesszel.

    Verstappent lenyűgözte a McLaren tempója

  • Alonso kezdte? Így úszta meg a büntetést Hamilton a sprint rajtbaleseténél

    Alonso kezdte? Így úszta meg a büntetést Hamilton a sprint rajtbaleseténél

    Bár Fernando Alonso után Lando Norris is Lewis Hamiltont okolta a Miami Nagydíj sprintversenyének első kanyarjában történt balesetért, a felügyelők nem osztottak ki büntetést, szerintük ugyanis nem volt ennyire egyértelmű a helyzet.

    A szombati sprint rajtját követő láncreakció eredményeként Norris McLarenje a bukótérbe csúszva adta fel a küzdelmet, miközben ő maga teljesen vétlen volt a történtekben, s a külső íven is kellően szélesen próbált elfordulni, hogy kimaradjon a kalamajkából.

    Ám a kanyarba belső íven megérkező Hamilton eltalálta Alonso Aston Martinját, aki ezáltal olyan erővel lökte meg csapattársát, Strollt, hogy a kanadai autója is irányt változtatott, s Norris útjába került.

    „Lewis okozta a balesetet azzal, hogy megérkezett a belső íven” – mondta Norris a sprint után az F1 hivatalos csatornájának, ezzel pedig ugyanabba a táborba állt, amit Alonso már a balesetet követő pillanatban kiválasztott magának, amikor úgy fogalmazott a rádióban, hogy „Hamilton úgy jött, mint egy bika”.

    „Hamilton úgy jött, mint egy bika” – a rajtbalesetről marad emlékezetes a miami sprint

    Ám arról Alonso gyorsan megfeledkezett, hogy ő volt az, aki elsőként meglökte Strollt, amikor túl nagy lendülettel érkezett az 1-es kanyarba, a spanyolon megtámaszkodó, őt beszorító Hamilton beesése pedig már csak fokozta, hogy mekkora tehetetlenségi erők szabadulnak fel az érintett autók között.

    A felügyelők már a futam alatt döntöttek arról, hogy nem osztanak ki büntetést, utólag pedig részletes magyarázatban fejtették ki, miért nem volt olyan egyértelmű Hamilton felelőssége, mint azt Norris és Alonso gondolja.

    „A videó alapján úgy tűnik, hogy legalább három ütközés történt. Az első a 14-es [Alonso] és a 18-as [Stroll] között, majd a 44-es [Hamilton] és a 14-es között, végül pedig a 18-as és a 4-es [Norris] között” – áll a vizsgálatról szóló dokumentumban.

    „Noha számunkra úgy tűnik, hogy az incidensek sora a 14-es és a 18-as közötti ütközéssel kezdődött, a 44-es hirtelen és gyors megjelenése hozzájárult a további ütközésekhez. Azonban nem tudtunk beazonosítani egy vagy több versenyzőt, akik teljesen vagy nagyobb részben hibáztathatóak akár egy, akár több ütközésért.”

    „Figyelembe vettük továbbá, hogy mindez az első kör első kanyarjában történt, ahol enyhébb elbírálás alá esnek a versenyzők ütközései, így nem tartottunk szükségesnek további intézkedést.”

    Alonso már támadni sem mer a pályán, szerinte csak a nemzetisége miatt büntetik

  • Hamilton megdicsérte, egy csapatfőnök eltiltaná a saját bevallása szerint is „hülyén” versenyző Magnussent

    Hamilton megdicsérte, egy csapatfőnök eltiltaná a saját bevallása szerint is „hülyén” versenyző Magnussent

    A McLaren csapatfőnöke szerint eltiltás lett volna a helyes ítélet a Miami Nagydíj sprintjén Lewis Hamilton ellen szándékosan szabálytalanul védekező Kevin Magnussen ügyeiben. A felügyelők szerint azonban amit a dán csinált, nem meríti ki a sportszerűtlen magatartás fogalmát.

    A Miami Nagydíj szombati sprintversenyének leglátványosabb csatája a 8. helyért zajlott a Haast vezető Magnussen és az őt támadó Hamilton Mercedese között. A körökön át tartó harc során a dán többször is piszkos trükköket vetett be annak érdekében, hogy elöl maradjon: pályaelhagyással őrizte meg a pozícióját, leszorította a britet a pályáról, egyszer pedig neki is koccant. A felügyelők a verseny alatt és után négy különböző szabálysértésért összesen 35 másodperces időbüntetést szabtak ki Magnussenre, akinek így a pontszerzési esélyei gyorsan elszálltak, de mégis ragaszkodott a pozíciójához.

    „Hamilton úgy jött, mint egy bika” – a rajtbalesetről marad emlékezetes a miami sprint

    Nem saját érdekében: mint azt maga is elismerte a verseny után, a csapat érdekében dolgozott, és azért akadályozta szándékosan Hamiltont, hogy az előtte, a 7. helyen haladó Nico Hülkenberg ki tudjon építeni egy jelentősebb előnyt, s bezsebelhesse a Haasnak a pozícióért járó két pontot. Magnussen taktikája végül el is érte a célját, de a dán a leintés után nem habozott kinyilatkozni, hogy maga sem érezte helyénvalónak a versenyzéshez való ilyen hozzáállást.

    „Mindegyik büntetés megérdemelt volt, efelől semmi kétség – ismerte el a Sky Sportsnak nyilatkozva. – De ismét a csapatért kellett játszanom. Jó pozícióban voltam Nico mögött. A verseny elején több helyet is nyertem, nyolcadikként haladtam, és jól tudtam védekezni Lewis ellen is a Nicótól kapott DRS révén. De aztán Nico levágta a sikánt és elveszítettem a DRS-t. Visszaadhatta volna, hogy tovább védekezhessek, és akkor simán bejöhettünk volna a 7. és 8. helyen. Ehelyett viszont sebezhetővé váltam Lewisszal szemben, és őrült módjára kezdtünk csatázni.”

    „Belekezdtem ebbe a hülye taktikába, amit egyáltalán nem szeretek, de végső soron csapatjátékosként ez volt a feladatom. Nico megszerezte a pontjait, mert hagytam őt ellógni, így Lewis és Cunoda nem érték utol. Nem szeretek így versenyezni, de most ezt kellett tennem.”

    Hamilton végül 8. lett, de a verseny után kiderült, valójában teljesen felesleges volt belemennie Magnussen játszmáiba és harcolni az egy pontért, hiszen bokszutcai gyorshajtás miatt – amivel semmilyen előnyt nem szerezhetett, hiszen a biztonsági autó vezette keresztül a mezőnyt a bokszon – utólag 20 másodperces időbüntetést kapott, a pontot érő pozíció így Cunoda Jukihoz került. Hamilton mindezek ellenére élvezte a csatát, egy rossz szava sem volt Magnussen vezetési stílusára, sőt megdicsérte őt az őszinteségéért.

    „Ez tényleg őszinte a részéről, és ezt díjazom. Jót versenyeztünk. Egyes esetekben a határokat feszegettük, de ezt szeretem, keményen szeretek versenyezni. Szóval nekem egyáltalán nem volt frusztráló. Neki pedig a csapatért nyilván ezt kellett tennie, szóval bravó! – mondta Hamilton.

    „Maradjon otthon”

    Nem mindenki szerint fért azonban bele a Forma-1-es versenyzés normái közé az, ahogyan Magnussen védekezett. Bár a McLarennek sem előnye, sem hátránya nem származott a történtekből, Andrea Stella csapatvezető mégis kikelt magából a látottak miatt.

    „Van egy magatartásbeli esetünk, amelyben valaki szándékosan próbál kárt okozni egy másik versenyzőnek. Ez a viselkedés az egész verseny során fennáll, és az egész szezon során ismétlődik” – fogalmazott Stella arra utalva, hogy Magnussen nem először feszegeti a határokat a vezetési stílusával.

    „Hogyan lehetséges, hogy egyszerűen csak összeadódnak a büntetések? Exponenciálisan kellene növekedniük. 5+5+5 nem szabadna, hogy 15-tel legyen egyenlő. 5+5+5-nek azt kellene jelentenie, hogy inkább maradj otthon egy hétvégére a családoddal és gondolkodj el a sportemberi mivoltodon. Aztán gyere vissza, és ha azt látjuk, hogy lojális és sportszerű vagy a társaiddal szemben, akkor maradhatsz ebben a szakmában. Mert ez így teljesen elfogadhatatlan.”

    A felügyelők szerint sincs rendben, hogy elnézőek voltak

    Valóban jogosnak tűnik az az érvelés, mely szerint Magnussen olcsón megúszta a sorozatos vétségeket, hiszen mindössze annyi történt, hogy elesett a pontszerzési esélytől, ezen az állapoton pedig az újabb és újabb időbüntetések már nem súlyosbítottak. A harmadik, még verseny közben rá kirótt időbüntetés mellé a felügyelők még mellékeltek három büntetőpontot is. Így most nyolc ilyennel rendelkezik a dán, de ha minden egyes szabálysértés mellé külön-külön kapott volna büntetőpontot is, vészesen közel lenne, vagy talán már el is érte volna az eltiltáshoz szükséges 12-t.

    Videó: Magnussen egyik vétsége, leszorítással és pályaelhagyással

    Magnussent a verseny után még beidézték a felügyelők a fentebb elhangzott nyilatkozata miatt, amelyben maga ellen tett vallomást a szándékos szabálytalanságok elismerésével. A vád sportszerűtlen magatartás volt a bírák előtt. Végül azonban nem tartották indokoltnak a további büntetést, a csak a csapatáért piszkosan játszó Magnussen esete ugyanis a motivációiban kissé eltért azoktól a viselkedésformáktól, amiket sportszerűtlen vezetés miatt korábban elítéltek.

    A felügyelők magyarázata szerint a sportszerűtlen vezetés komoly vád egy versenyző ellen, ezért egyértelmű bizonyítékok kellenek ahhoz egy versenyző szándékáról, hogy emiatt elítéljék.

    Ugyanakkor hozzátették, hogy mindezzel együtt „nem értettek egyet” Magnussen vezetési módjával, s kifejezték szándékukat a jövőbeli hasonló esetek szigorúbb elbírálására. Felvetették annak lehetőségét, hogy az egyes büntetési tételeket megnöveljék, amivel megakadályoznák a mostanihoz hasonló esetek megismétlődését.

  • Alonso már támadni sem mer a pályán, szerinte csak a nemzetisége miatt büntetik

    Alonso már támadni sem mer a pályán, szerinte csak a nemzetisége miatt büntetik

    Fernando Alonso szerint Lewis Hamiltonnak büntetést kellett volna kapnia a Miami Nagydíj sprintversenyének rajtjánál elkövetett manőveréért, de azért nem kapott, mert nem spanyol.

    A rajtnál Hamilton agresszívan érkezett meg az 1-es kanyar belső ívén Alonso mellé, amivel a spanyolt önmaga és Lance Stroll közé szorította, a láncreakció következtében pedig Stroll és a vétlen Lando Norris számára befejeződött a verseny, de Alonso pontszerzési esélyei is elszálltak azzal, hogy szárnycsere miatt a bokszba kellett hajtania.

    A sportfelügyelők nem osztottak ki büntetést a rajtbalesetért, amit már a futam közben ismertettek. Az elmúlt versenyhétvégéken többször is a felügyelők kereszttüzébe került Alonsót frusztrálja, hogy a szerinte az 1-es kanyarba „bikakért” beeső Hamilton akciója átment a rostán, miközben ő már inkább támadni sem mert, miután tét nélkülivé vált számára a sprint.

    „Hamilton úgy jött, mint egy bika” – a rajtbalesetről marad emlékezetes a miami sprint

    „Nyilván semmit nem fognak dönteni, mert ő nem spanyol – idézi Alonsót az Autosport. – Pedig tönkretette néhány ember versenyét, különösen Norrisét, akinek nagyon gyors autója volt, de kiesett a baleset miatt.”

    „Lehet, hogy ma nem engem büntettek, de általában mindig engem büntetnek. Ma is megtörténhetett volna. Ocon mögött voltam, kockáztathattam volna egy előzéssel, de inkább nem rizikózok, hogy elkerüljem a büntetést. Inkább végigmentem a verseny 19 körén, majd visszatértem a csapathoz, hogy átbeszéljük a változtatásokat.”

    Alonso már Sanghajban is kritizálta a sprintversenyek létjogosultságát, most pedig szintén arról beszélt, hogy miután az egyébként is kevés ponttal kecsegtető 8. rajthelyről indulva a mezőny végére esett, edzéssé silányult számára ez a betétesemény.

    „Semmi célunk nem volt a sprintversenyen. Csak a gumikopást és hasonló dolgokat akartuk felmérni, és ezt meg is tettük. Számunkra ez egy szabadedzés volt, nem igazán verseny” – mondta.

    Alonso Hamiltonra tett megjegyzése párhuzamba állítható a brit elhíresült 2011-es kifakadásával, amikor Monacóban a verseny után azt találta mondani, hogy a bőrszíne miatt találják őt meg gyakran a büntetésekkel. A spanyol pilóta most ehhez hasonlóan egy veleszületett tulajdonsága miatt érzi magát hátrányban.

  • Megkegyelmeztek a Mercedesnek, nem fokozták Hamilton kínjait

    Megkegyelmeztek a Mercedesnek, nem fokozták Hamilton kínjait

    A csapatot vizsgálták egy kihágás miatt, de megúszták a büntetést, mert mások is hasonlót követtek el. A Mercedest amúgy is még az ág is húzta, Lewis Hamilton azt mondta, egyszerűen ennyi volt az autóban.

    A Mercedes pilótái Miamiban a sprint időmérőjén fennakadtak a második rostán, csak a 11-12. helyről indulhatnak a mai rövid futamon. Láthatóan csúszkált alattuk az autó, aminek bevallottan nem ízlik a meleg pálya, de Hamilton nem keresett kifogást.

    „Nincs több kísérletezés, csak próbáljuk működésre bírni az autót. Úgy gondolom, kihoztunk belőle mindent, egyszerűen ennyi tempó van benne. El kell fogadnunk, hogy ez van, most hét tizedmásodperc a hátrányunk” – mondta a hétszeres világbajnok.

    „Az első edzés nagyon jó volt. Az időmérő sem alakult szörnyen, egyszerűen hét tized lett a lemaradásunk. Ilyen az autó tempója.”

    Hamilton számára a 12. rajthely is veszélybe került, az egyik garázshoz érkezésénél ugyanis a személyzet nem minden tagja viselte az előírt védőfelszerelést. A felügyelők végül eltekintettek a büntetéstől, mert úgy találták, más csapatoknál is előfordult hasonló vétség (csak azt nem jelentették feléjük), így nem tartották volna igazságosnak csak a Mercedest büntetni.

    A felügyelők egyúttal jelezték az FIA-nak az aggodalmukat, miszerint terjed az a rossz gyakorlat, hogy az autót megemelő és a fékhűtőkkel foglalkozó szerelők nem viselnek sisakot és védőszemüveget, ezért lehet, hogy a jövőben szigorúbban veszik majd az ilyen kihágásokat.

    Leclerc örül, hogy elhallgattatta a károgókat

  • Verstappen „szörnyű” időmérőn szerezte meg az első rajtkockát

    Verstappen „szörnyű” időmérőn szerezte meg az első rajtkockát

    Az F1 Miami Nagydíján a sprinten Max Verstappen és Charles Leclerc indulhat az első rajtsorból szombaton.

    Újabb nagydíjon alkalmazzák az F1 egyre terjedő sprintfutamos lebonyolítását, Miamiban ennek a kvalifikációját rendezték magyar idő szerint péntek este, az egyetlen edzés után.

    Az első felvonás nem hozott nagy felforgást, Pierre Gasly, a Sauberek és a Williamsek estek ki, bár az meglepő, hogy Logan Sargeant a csapattársa, Alexander Albon elől indulhat majd a sprinten, az utolsó sorból.

    A második búcsúzó ötösfogat tagjai között viszont benne volt a Mercedes mindkét pilótája, a forró pálya ezúttal sem ízlett Lewis Hamiltonnak és George Russellnek, egyikük sem ért el olyan eredményt, ami a legjobb tízbe katapultálta volna őket. Ahogy Hamilton, úgy Daniel Ricciardo is súrolta az egyik falat, de a brittel ellentétben a jelek szerint egyre jobban magára találó ausztrál bejutott az utolsó felvonásba.

    Norris a buliban szerzett sérüléséről: „Csak egy kis vágás, semmi több”

    Ott Verstappen megfutotta a legjobb időt, noha láthatóan messze volt a tökéletes körtől, és ő maga azt nyilatkozta, hogy „szörnyű” volt az időmérő, és nem számította arra, hogy a pole pozícióért harcolhat. Az edzésen még elégedett volt az autóval, de ez elmúlt a nap későbbi részére.

    Leclerc szépen javított a tréningen elkövetett baki után, ami miatt lényegében érdemi felkészülés nélkül vágott neki a kvalifikációnak, megkaparintotta a 2. helyet Sergio Pérez, Ricciardo és Carlos Sainz előtt.

    A McLarentől sokan többet vártak, mint az utolsó felvonásban szerzett 6. és 9. hely, Oscar Piastri és Lando Norris előzőleg jobb formát mutatott, mielőtt feltették az autójukra a lágy gumit. Utóbbit az Aston Martin mindkét versenyzője megelőzte, Lance Stroll pedig gyorsabb volt Fernando Alonsónál.

    Az F1 újabb sprintfutamát magyar idő szerint szombaton 18 órától tartják.

  • Hamilton: Nagy megtiszteltetés lenne együtt dolgozni Newey-val

    Hamilton: Nagy megtiszteltetés lenne együtt dolgozni Newey-val

    Lewis Hamilton elárulta, hogy Adrian Newey neve szerepel az első helyen azon emberek listáján, akikkel szívesen dolgozna együtt a jövőben a Forma-1-ben.

    A szerdai napon vált hivatalossá, hogy a brit tervezőguru 2025 első negyedévében távozik a Red Bulltól. A döntés értelmében a rivális csapatok – köztük a Ferrari is – versenybe szállhatnak a 65 éves brit szakember aláírásáért.

    Hivatalos: Newey távozik a Red Bulltól, lezárul egy nagy korszak

    Mivel Hamilton a 2025-ös szezont már az olasz istállónál fogja megkezdeni, ezért ha a Scuderia valóban le tudná igazolni Newey-t, az jelentősen javítaná a brit klasszis esélyeit a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki cím megszerzésére. Newey jövő márciusban hagyja el végleg a bikásokat, és ennek köszönhetően a szerencsés istálló már a 2026-os autóján érezheti majd a brit tervező keze munkáját.

    Hamilton a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján elismerte, hogy nagyon izgatott lenne, ha együtt dolgozhatna Newey-val, de azt nem fedte fel, hogy a szóban forgó téma már a Ferrarival folytatott megbeszélései során is felmerült-e a téli szünet folyamán vagy sem.

    „Ezek a beszélgetések teljes mértékben magánjellegűek – véli a 103-szoros futamgyőztes, aki Forma-1-es pályafutása legnehezebb szezonkezdetén van túl. – Ha írnom kellene egy listát azon emberekről, akikkel szívesen dolgoznék együtt, akkor ő biztosan az élen szerepelne.”

    Hamilton azt is megjegyezte, hogy a vörösök jó úton haladnak a Forma-1-ben, és amennyiben Newey tényleg csatlakozna hozzájuk, az csak még tovább növelné a Scuderia bajnoki ambícióit.

    „Adrian nevéhez számos rekord és kiváló eredmény fűződik – folytatta a Mercedes brit klasszisa. – Remek munkát végzett eddig az összes olyan csapatnál, ahol megfordult a karrierje során, és emellett a tudása is lenyűgöző.”

    „A Ferrari már most egy remek csapatnak számít. Rengeteget fejlődtek, folyamatosan képesek előrelépni, és az autójuk is jelentősen erősebb a tavalyihoz képest. Nagy megtiszteltetés lenne, ha együtt dolgozhatnék Newey-val.”

    Hamilton és Newey soha nem szerepelt egymás oldalán egyik F1-es csapatnál sem, de egyszer már majdnem összeálltak a dolgok e tekintetben. A brit pilóta 2007-ben csatlakozott a McLarenhez, pár évvel azután, hogy a brit tervező elhagyta a wokingi istállót a Red Bull kedvéért.

    Newey megkaphatta az engedményt, elkezdődött az F1 szupercsapatának széthullása

  • Önzőség és egó is kellett ahhoz, hogy Hamilton elhagyja a Mercedest, véli Ecclestone

    Önzőség és egó is kellett ahhoz, hogy Hamilton elhagyja a Mercedest, véli Ecclestone

    Az F1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone biztos benne, hogy csapatvezetői korszakában ő sohasem szerződtetett volna egy Lewis Hamiltonhoz hasonló egyéniséget, akinek túlságosan nagy beleszólása van a csapata életébe.

    A Forma-1-es pilótapiacot az évszázad egyik legnagyobb átigazolási híre, Lewis Hamilton 2025-ös ferraris szerződése hozta mozgásba idén igen korán, a brit pilóta nagy döntéséről pedig a sportot 2016 végéig irányító Bernie Ecclestone-nak is megvan a véleménye: a brit üzletember szerint a tény, hogy Hamilton Wolff háta mögött egyezett meg és egy évvel előre nyilvánosságra hozta az elszerződést, annak jele, hogy a felek között nem volt meg az általuk hangoztatott kölcsönös bizalom.

    „Nagyon-nagyon furcsa lépés volt. Toto túlságosan is megbízott benne, és önös érdekből kerültek túl közel egymáshoz. Szerintem még sohasem létezett olyan kapcsolat, amelyben a két fél egyformán megbízhatott egymásban – és nyilvánvalóan ez sem volt olyan, hiszen az egyik fél lelépett” – idézi Ecclestone-t a racingnews365.

    A 93 éves üzletembernek abban is vannak kételyei, hogy a Ferrari – amely az F1-en is túlmutató együttműködést ajánlott, és Hamilton más projektjeit is támogatni fogja – valóban olyan jó üzletet kötött volna a jövőre 40 éves világbajnok leigazolásával. „Az emberek azt gondolják, hogy zseniális húzás volt részükről a megszerzése, de szerintem az egó is szerepet játszott benne. Fred [Vasseur] már régóta ismeri őt, John Elkann szempontjából pedig egy kicsit az egóról is szólt, hogy megszerezze az egyik legjobb Forma-1-es versenyzőt – sokak véleménye szerint a legjobbat.”

    Ecclestone, aki 1971 és 1988 között a Brabham tulajdonosa és csapatvezetője volt, elmondása szerint a maga idejében biztosan nem igazolt volna le egy Hamilton igényeivel rendelkező pilótát.

    „Túl nehezen kezelhető, szükségtelenül nehéz eset. Egy kicsit az ő kezében van az irányítás a Mercedesnél. Toto megengedte ezt neki, hogy boldog legyen és megtarthassa. Én sohasem kezeltem így a versenyzőimet, és ennek ellenére is máig jó barátaim. Nem akartam olyan kapcsolatokat kialakítani, hogy ugranom kelljen, ha valaki más azt kéri. Mindig azt csináltam, ami szerintem a helyes volt” – fogalmazott Ecclestone.

    Vasseurnek van egy sejtése, Leclerc és Hamilton közül ki fogja segíteni a másikat

  • Rosberg: „Ha ütköztünk Lewisszal, nekünk kellett kifizetni a károkat”

    Rosberg: „Ha ütköztünk Lewisszal, nekünk kellett kifizetni a károkat”

    Nico Rosberg nyolc év távlatából elárulta, milyen büntetőintézkedéseket alkalmazott a Mercedes vele és Lewis Hamiltonnal szemben, hogy gátat szabjon az olykor komoly anyagi károkkal járó rivalizálásuknak.

    Rosberg és Hamilton 2013 és 2016 között voltak csapattársak a Mercedesnél, ahol utóbbi három évben a mezőnyből teljesítményével egyértelműen kimagasodó autóval rendelkeztek, vagyis egymással kellett megvívniuk a bajnoki címekért. Rosberg gyakran egyenrangú ellenfélnek bizonyult Hamilton számára, párharcuk éveit pedig kisebb-nagyobb koccanások kísérték.

    Legemlékezetesebb ütközésük a 2016-os Spanyol Nagydíjon történt, ahol a rajt után az első helyért csatázva mindketten a kavicságyban találták magukat, kiesésük pedig akkor az utolsó cseppet jelentette a pohárban a csapatfőnök Toto Wolff számára, aki komoly következményeket helyezett kilátásba Hamilton és Rosberg egyre inkább elharapodzó viaskodásában.

    „Amikor Lewis és én ütköztünk, a csapat arra kötelezett minket, hogy fizessünk ki a károkat” – adott most betekintést a szankciók mibenlétébe Rosberg a Business of Sport podcast vendégeként. – Idővel alá kellett írnunk egy szerződést arról, hogy ha összeütközünk, függetlenül attól, hogy kinek a hibája volt, nekünk kell állni a költségeit.”

    Kevesebbet volt képernyőn, mégis többet keresett tavaly a Mercedes, mint eddig az F1-ben bárki

    Hogy pontosan mikortól lépett életbe ez a záradék, arról nem beszélt a német, de az akkori kommunikáció alapján könnyen lehet, hogy a barcelonai kettős kiesés volt a kiváltó ok.

    A szezon későbbi szakaszában még egy látványos összeakadása volt a két pilótának, amikor az Osztrák Nagydíjon Hamilton az utolsó körben vette át a vezetést, Rosberg pedig őt kiszorítva próbált ellentámadni, de a kísérletet az első vezetőszárnya bánta. A német aztán a szezon végén legyőzte a világbajnoki címért Hamiltont, majd vissza is vonult a versenyzéstől.

    „Emlékszem, hogy egy alkalommal 360 000 fonttól [mai árfolyam szerint 165 millió forinttól] kellett megválnom a balesetek miatt, ami elég fájdalmas volt. Ezt követően már jobban figyeltünk arra, hogy ne ütközzünk össze ismét.”

    Bár az F1-ben nem bevett szokás, hogy a versenyzővel fizetteti ki egy csapat az anyagi károkat, az alacsonyabb kategóriákban ilyesmi gyakrabban előfordul. Rosberg a beszélgetésben megemlítette, hogy az F1-es debütálását megelőző évben, 2005-ben a Williamstől tesztpilótai szolgálataiért kapott fizetését arra kellett költenie, hogy a GP2-ben általa okozott károkat megtérítse. „Amint a 80 000 megérkezett a számlámra, máris eltűnt onnan, mert az apám kölcsönt vett fel a Forma-2-ben [akkor GP2-ben] általam okozott balesetben keletkezett károk megtérítésére. Összetörtem az autó első szárnyát és orrát, ami 80 000-be került” – idézte vissza a pénznem megnevezése nélkül Rosberg.