Címke: Lewis Hamilton

  • Hamiltoné az első rajtkocka

    Hamiltoné az első rajtkocka

    A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.

    A 32 éves versenyzőnek ez az idei harmadik, és pályafutása 64. pole pozíciója, ezzel eggyel marad el az örökranglistán a legendás brazil Ayrton Sennától és néggyel a csúcstartó, hétszeres vb-győztes német Michael Schumachertől.
    A Spanyolországban harmadik időmérős sikerét arató Hamilton mögött Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német pilótája végzett a második, Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője pedig a harmadik helyen.
    Az időmérő edzés legnagyobb meglepetését a hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso okozta, aki a mezőny egyik leggyengébb autójával, a McLaren-Hondával a hetedik pozícióban zárt. Csapattársa, a belga Stoffel Vandoorne csupán a 19. helyre volt képes ugyanazzal az autóval.
    A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.
    A teljes rajtsorrend:
    ———————
    1.sor:
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    2. sor:
    Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    3. sor:
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    4. sor:
    Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
    Sergio Perez (mexikói, Force India)
    5. sor:
    Felipe Massa (brazil, Williams)
    Esteban Ocon (francia, Force India)
    6. sor:
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
    7. sor:
    Nico Hülkenberg (német, Renault)
    Romain Grosjean (francia, Haas)
    8. sor:
    Pascal Wehrlein (német, Sauber)
    Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
    9. sor:
    Jolyon Palmer (brit, Renault)
    Lance Stroll (kanadai, Williams)
    10. sor:
    Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
    Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

    Szöveg: MTI

  • Módosított rajtszám formátum a Merecdeseken

    Módosított rajtszám formátum a Merecdeseken

    Módosult a név és a rajtszám: A Mercedes az első csapat, mely megmutatta autóját az FIA új szabályzása szerinti kinézettel. A Spanyol Nagydíjtól érvénybe lépő szabály szerint könnyebben beazonosíthatónak kell lenniük a versenyzőknek a pályán. Ez azt jelenti a versenyzők nevét és rajtszámát jól láthatóan kell feltüntetni az autókon.

    Hogy ez miként mutathat a gyakorlatban, azt a Merecdes mutatta be először, a közösségi oldalaikon. A cápauszonyon tüntetik fel a HAM és BOT rövidítéseket, a rajtszámokkal (44 és 77) együtt. Ezen kívül Bottas esetében a rajtszáma színét pirosról sötétkékre módosították.

    https://www.instagram.com/p/BT52CRCjxhn/?taken-by=mercedesamgf1

  • Hamilton sajnálja, hogy ilyen mélyrepülésben van a McLaren

    Hamilton sajnálja, hogy ilyen mélyrepülésben van a McLaren

    Lewis Hamilton elmondása szerint ő „szomorú”, hogy korábbi csapata, a McLaren ennyire a mezőny végén küszködik, de biztos benne, hogy idővel visszavágnak majd, ha az erőforrás gondjaik megoldódtak.

    A McLaren jelenleg a konstruktőri tabella alján található, mivel egyetlen pontot sem sikerült még szereziük idén.

    „Vam egy hely számukra a szívemben, sokáig velük voltam, így határozottan szomorú látni, hogy egy ilyen nagyszerű csapat nem az élmezőnyben van.” – mondta Hamilton. „Gyakran kikerülnek a dolgok az ember irányítása alól egyes döntések miatt, melyeket csoportok, vagy egyének hoztak meg. Szerintem ők most próbálnak előre lépni, jó döntéseket hozni, és a megfelelő irányba mozdítani a csapatot.”

    A McLaren nem régiben leváltotta korábbi vezérigazgatóját, Ron Dennist, aki nagyban hozzájárult Hamilton F1-es karrierjének elindításához. Helyére az amerikai üzletember, Zak Brown került. Hamilton bár bízik benne, hogy a változás jót tesz a McLarennek, reméli azt is, hogy a csapat nem veszíti el identitását.

    „Változtattak a menedzsmenten és sok más dolgon is, de a legfontosabb számomra, hogy a McLaren ne veszítse el a szívét és lelületét, ami jellemezte őket, azóta, hogy megszerettem őket, még az előtt, hogy versenyezni kezdtem volna velük.” – mondta Lewis. „Igazán remélem, hogy megtalálják a visszautat a jó irányba, mert az nagyszerű lenne. Nem nyertek versenyt, mióta eljöttem onnan, de szerintem újra tudnának, amint rájönnek mi a gond az erőforrásukkal.”

  • Lewis Hamilton a leggazdagabb sportoló hazájában

    Lewis Hamilton a leggazdagabb sportoló hazájában

    Lewis Hamilton a leggazdagabb sportoló az Egyesült Királyságban, derült ki a Sunday Times top 10-es listájáról.

    A Mercedes versenyzőjének 131 millió fontos (kb 48 milliárd forint) vagyona van, melyből 25 millió fontot az elmúlt 12 hónapban szedett össze.

    A top 5-ben szerepel még Jenson Button is, 86 millió fonttal.

    Íme a top 10-es lista (millió font):

    1. L. Hamilton: 131
    2. Z. Ibrahimovic: 110
    3. W. Rooney: 93
    4. J. Button: 86
    5. R. McIlroy: 82
    6. A. Murray: 77
    7. J. Mourinho: 61
    8. G. Bale: 54
    9. L. Deng: 50
    9. P. Guardiola: 50

  • Hamilton exe, Scherzinger is koncertezik majd Bakuban!

    Hamilton exe, Scherzinger is koncertezik majd Bakuban!

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén koncertekkel is igyekeznek a Forma-1-es közönség kedvére tenni. A sztráfellépők pedig a The Black Eyed Peas, valamint Lewis Hamilton ex-barátnője, Nicole Scherzinger énekesnő lesznek!
    „Nehéz pontosan kifejezni, mennyire örülönk, és mekkora megtiszteltetés, hogy ezt a két világhírű fellépőt köszönthetjük majd Bakuban.” – mondta a versenyhelyszín ügyvezető igazgatója, Arif Rahimov. „A The Black Eyed Peas és Nicole Scherzinger is bebizonyították már, hogy a fellépők egy elit csoportjához tartoznak.”
    „A zene és a Forma-1 mindig is jól összeillettek, mindkét iparág kreatív és a határokat feszegeti. Ez a bejelentés is ezt a nagyszerű hagyományt folytatja.”
  • Hamilton már semmit nem gondol korábbi csapattársáról, Rosbergről

    Hamilton már semmit nem gondol korábbi csapattársáról, Rosbergről

    Lewis Hamilton tavaly alulmaradt csapattársával, Nico Rosberggel szemben, visszavágni azonban már nincs lehetősége, hiszen Rosberg ezzel a lendülettel vissza is vonult.
    Ez egy kis ideig frusztrálta Hamiltont, ám elmondása szerint ezen már túljutott.
    Arra a kérdésre, hogy mostanra mit gondol Rosbergről, Hamilton így felelt a La Gazzetta dello Sportnak: „Semmit. Csapattársak voltunk, pár évig együtt dolgoztunk, most pedig visszavonult. Tavaly én elvesztettem a bajnoki címet, de legyőztem őt a győzelmek számát illetően. Büszke voltam magamra, mert egy percre sem adtam fel.”
  • A Mercedesnél nem tartanak csapaton belüli súrlódástól

    A Mercedesnél nem tartanak csapaton belüli súrlódástól

    A Mercedesnél nem tartanak attól, hogy komoly feszültég alakulhat ki Valtteri Bottas és Lewis Hamiton között. Orosz Nagydíjon szerzett első futamgyőzemével ugyanis Bottas elérte, hogy mindössze 10 ponttal legyen lemaradva csapattársától, és jelen állás szerint ő is simán esélyes lehet a bajnoki címre.
    A Merecdes főnökei szerint azonban nem fenyeget az a veszély, hogy hasonló súrlódások alakulnak ki köztük, mint az törtnént Hamilton és Rosberg között az elmúlt években.
    „Nem, nem ilyen forrófejűek. Jól megvannak, mert a finn nem sokat beszél.” – mondta Niki Lauda. „Lewis profi és a másikuk is, szóval nem gondolom, hogy bármi problémát jelenteni az, hogy ő (Bottas) megnyerte a versenyt (Szocsiban). Tisztelik egymást és ez a legfontosabb dolog.”
    „Egészséges a kettejük viszonya.” – mondta Toto Wolff. „Lewis egyike volt azoknak, akik elsőként gratuláltak Valtterinek első győzelméhez és szerintem ez jól mutatja, hogy tisztelik egymást. Ugyanakkor mindkette igazi versenyzők. Versenyeket akarnak nyerni és bajnoki címért küzdeni, de nem hiszem, hogy ez hatással lenne a kapcsolatukra vagy a csapat hangulatára, úgy, mint az elmúlt években Nico és Lewis esetében. Ez egy teljesen már kapcsolat.”
  • Hamiltonnak már rég nem volt ilyen nehéz versenye

    Hamiltonnak már rég nem volt ilyen nehéz versenye

    Lewis Hamilton tőle szokatlan módon csak a negyedik helyen ért célba az Orosz Nagydíjon, miközben csapattársa, Valtteri Bottas bezsebelte első Forma-1-es győzelmét.

    „Ez egy nagyon kemény hétvége volt.” – mondta Hamilton. „Nem is emlékszem ilyen nehéz hétvégére, legutóbb talán Bakuban volt ilyen.”

    „Az elmúlt években sem voltam túl sikeres itt, így csak azt akartam, hogy a pontok tekintetében jól alakuljon a verseny. Megtartottam a helyet, megtettem, ami tőlem telik.”

  • Hamiltont nagyon megrázta Billy Monger balesete

    Hamiltont nagyon megrázta Billy Monger balesete

    Lewis Hamilton elmondta, hogy Billy Monger súlyos F4-es balesete nagyon szíven ütötte őt, és rávilágított, milyen veszélyes is az autósport. Billy komoly balesetet szenvedett a versenypályán, beszorult autójába, majd mikor kórházba került, amputálni kellett mindkét lábát.

    „Azt kell mondjam, sokkal inkább megéírintett Billy balesete, mint a legtöbb hasonló eset.” – mondta Hamilton. „Kivéve azt az esetet, ami az F1-ben történt két éve (Bianchi balesete). Nézzük csak meg ezt a srácot… Ott volt, versenyzett, küzött azért, hogy egy nap az F1-be juthasson, és akkor jön egy ilyan borzalmas baleset. Szóval igen, nagyon megrázott, ez igazán rávilágított, hogy milyen veszélyes is ez a sport, és nem csak az F1-ben, hanem minden ágában.”

    „Hallottam, hogy már közzétett (Billy) egy nagyszerű posztot, viszonylag hamar a baleset után. Zanardi jutott róla eszembe, aki megmutatta, mire képes (egy ilyen eset után). Bízom benne, hogy Billy képes lesz valami hasonlót véghezvinni.”

    Minden F1-es csapat támogatja Billy Mongert, az Orosz Nagydíj hétvégéjén mindannyian #billywhizz feliratú matricát viselnek.

  • Hamilton és Bottas szerint sincs a Mercedesnél csapaton belüli sorrend

    Hamilton és Bottas szerint sincs a Mercedesnél csapaton belüli sorrend

    A Mercedes mindkét versenyzője, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is azt állítják, hogy nem akarnak sorrendet maguk közt. Noha Bahrein után a csapatfőnök, Toto Wolff azt mondta, talán újra kell gondolni ezt a első- és másodikszámú versenyző dolgot. Persze csak akkor, ha a Mercedesesek dolgába „belekontárkodik” a Ferrari.

    „Én nem akarom, sosem volt, és a csapaton belüli sorrent mindig fura dolog, nehéz megítélni, hogy jó-e és ez olyasmi, amit igazából sosem kedveltem.” – mondta Hamilton. „De benne van a szabályunkban, hogy az elsődleges cél az, hogy a csapatunk nyerje az adott versenyt. Meg kell próbálnunk csapatérdeket figyelembe venni, de csak speciális körülmények esetén. Ez minden alkalommal nehéz ügy, és nem szereti ezt (csapatutasítást) hallani az ember. Szerintem ilyenkor meg kell ítélni az adott pillanatot, milyen pozícióban vagyunk, és még ha jó pozícióban is vagy, figyelembe kell venni a csapat lehetséges eredményeit. Aztán kell dönteni.”

    „Nem beszéltünk erről, nem is hiszem, hogy kellene.” – vélekedik Bottas. „Ennél a csapatnál sosem volt első- és másodikszámú versenyző, és nem is tervezik ezt. Mindig igyekeznek egyenlő feltételeket biztosítani a két versenyzőjüknek, de az elmúlt három évben a második leggyorsabb csapathoz mérten nagyobb volt, most viszont minden egyer apróságon pontok múlnak.”

    Arra a kérdésre, hogy a Ferrari előrelépésnek hatására ezután lesz-e kedvezményezett versenyző a Mercedesnél, Bottas így felelt: „Nem hiszem, hogy ez meg fog történni. Ha problémáim lesznek egy versenyen, más stratégián leszek, vagy Lewis beszorul mögém, akkor félreálok. Ezt a csapatért tesszük, a cél, hogy csapatként a maximumot hozzuk ki a versenyekből. Én mindig csapatjátékos voltam, de hogy sorrend legyen felállítva köztem és Lewis között, az nincs tervben. Idén a csapatnak óvatosabbnak és okosabbnak kell lennie, szóval a lehető legtöbb pontot igyekszem összegyűjteni a versenyeken.”