Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton úgy véli, Senna segítette hozzá tegnapi győzelméhez

    Hamilton úgy véli, Senna segítette hozzá tegnapi győzelméhez

    Szingapúri szerencsés győzelme után Lewis Hamilton elmondta, hogy úgy érezte, hogy Ayrton Senna szelleme segítette őt hozzá a meglepő győzelemre, miközben ezen a versenyen alapvetően nem a Mercedes nem volt az esélyesek között.

    Bár Senna nem a hibáiról ismert, Hamiltonnak verseny közben eszébe jutott a brazil legenda 1988-as monacói esete, mikor vezette a versenyt, ám végül hibázott és kiesett.

    Szingapúrban Hamilton csak az ötödik helyre kvalifikált, és túl jó eredményben nem is reménykedhetett; a Ferrariknak és a Red Bulloknak állt a zászló. Azonban Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen és Max Verstappen rajtbalesetének köszönhetően hamar az élre került Hamilton, és gyakorlatilag már nem is volt más dolga, mint hiba nélkül végigmenni a versenyen. Ez pedig nem olyan sima ügy egy esti, – kezdetben – esős versenyen. Hamilton szerint Senna segítette őt a futam során.

    „Monacóban ő állt az élen, mikor eltalálta a falat. És ez mindig eszembe jut és arra figyelmeztet, hogy én nehogy így járjak. Van már ilyen tapasztalatom, de megtanultam a leckét, és ez mindig eszembe jut, majdnem olyan, mintha ő (Senna) beszélne hozzám, hogy maradjak koncentrált és maradjak egyben.” – mesélte Lewis.

  • Gázos volt a helyzet a sajtótájékoztatón

    Gázos volt a helyzet a sajtótájékoztatón

    Mondhatni pukizó-versennyel oldották fel a dobogós versenyzők a Szingapúri Nagydíj feszült hangulatát, a futam utáni sajtótájékoztatón. Daniel Ricciardo, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas alig tudták abbahagyni a röhögést, miután a Red Bull versenyzője eleresztett egy galambot.

    A vihorászás közepette Bottasnak kellett volna kezdeni a verseny összefoglalását, anyanyelvén, finnül, de az csak kuncogni tudott és közölte, hogy bocs, de „ez a srác mellettem épp most fingott”.

    Mire Hamilton reagált: „Mind egy kicsit gázosak vagyunk most.”

    Később pedig Ricciardo is hozzáfűzte a magáét: „Úgy érzem, az itteni csatánk nagyobb volt, mint a pályán. A magunk módján beatboxolunk.”

  • Hamilton a rajongókat is meggyőzte tegnap

    Hamilton a rajongókat is meggyőzte tegnap

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    A Szingapúri Nagydíjon azonban az 5. helyről rajtoló futamgyőztes, Lewis Hamilton kapta meg ezt a „címet”!

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    • Szingapúri Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Olasz Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Belga Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Magyar Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Brit Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Lance Stroll
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    • Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel
  • Verstappen: Vettel magas árat fizetett, amiért kockáztatott

    Verstappen: Vettel magas árat fizetett, amiért kockáztatott

    A Red Bull fiatalja, Max Verstappen azt állítja, hogy Sebastian Vettel megbüntette magát, amiért a Szingapúri Nagydíj rajtjánál túl sokat kockáztatott, és ezzel elindított egy drámai folyamatot az első körben. Vettel a poleból indult, de Verstappen és csapattársa Kimi Räikkönen is szorongatta őt egyből, pedig a negyedik helyről érkezett. A holland volt a két ferraris között, de ütközött Räikkönennel, aki már a kanyarban így beleszállt Vettelbe, majd a finn már kontrollálhatatlan autója újra ütközött Max Red Bulljával, az egyes kanyarban.

    A sportbírók természetesen vizsgálják az esetet, miközben Verstappen úgy  érzi, hogy Vettel túl agresszív volt.

    „Azt hiszem főleg Sebastian préselt engem egy irányba, talán nem látta Kimit, hogy jön balról, de ez nem kifogás olyasvalakitől, aki a világbajnoki címért harcol. Nem szabad ekkora kockázatot vállalni, hogy valakit ennyire beszorítasz, láthatjuk mi fog történni. Lewis meg csak simán vezeti a versenyt, miközben mi mind kiesünk. Próbáltam a háttérben maradni, láttam, hogy mi fog történni, de a hátsó kerekek szélesebbek mint az elsők, és így már hiába akartam kicsit lemaradni. Aztán eltörött a felfüggesztésem, Kimi autóján meg maradt két kerék. Nem hinném, hogy ez versenybaleset lenne, akkor amikor három autó látja egy ilyen manővernek a kárát. Középen voltam, semmit se csináltam rosszul, csak egy jó rajtot akartam. Meglátjuk mi fog történni, annak azonban örülök, hogy ezúttal nem csak én láttam egy ilyennek a kárát, hanem mindhárman, így egy kicsit most ez mindenkinek fáj legalább.”

  • Szingapúri Nagydíj – Hamilton győzött és növelte az előnyét összetettben

    Szingapúri Nagydíj – Hamilton győzött és növelte az előnyét összetettben

     

    A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, ezzel 28 pontra növelte az előnyét összetettben a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

    A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei hetedik, s pályafutása 60. futamgyőzelme. Vettel egy baleset miatt már az első körben feladni kényszerült a versenyt.

    Hamilton mögött Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája végzett a második, míg Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője a harmadik helyen.

    A verseny előtt megérkezett az eső a szingapúri pályára, így a Forma-1 történetében most először rendeztek esős éjszakai futamot.

    A rajtot a negyedik kockából Kimi Räikkönen (Ferrari) kapta el a legjobban, s a belső íven próbálta megelőzni a harmadik pozícióból startoló Max Verstappent (Red Bull), aki mellett a külső íven a pole pozícióból induló Vettel igyekezett „bezárni az ajtót” és védeni a saját helyét. Räikkönen és Verstappen autóinak hátsó kerekei összeértek, a ferraris oldalról nekicsapódott Vettel autójának, de a négyszeres vb-győztes német tovább tudott hajtani. Räikkönen Ferrarija irányíthatatlanul csúszott végig a pálya szélén az első kanyarig, ahol telibe találta a forduló Verstappen Red Bullját, illetve Fernando Alonso McLarenjét. Räikkönen és Verstappen feladni kényszerült a futamot, Alonso tovább tudott hajtani, Vettel pedig néhány méterrel később a betonfalnak csapta amúgy is sérült Ferrariját, amelyről leszakadt az első légterelő, így a német pilóta gyakorlatilag azonnal kiállt a versenyből.

    A biztonsági autó a roncsok és a pályára került törmelék eltakarításának idejére a pályára hajtott, s öt kör után engedte útjára a mezőnyt. A dobogós helyeken ekkor sorrendben Hamilton, Ricciardo és Nico Hülkenberg (Renault) száguldott, miközben Alonsónak műszaki probléma miatt szintén fel kellett adnia a viadalt.

    A 11. körben újra „főszerephez jutott” a Safety Car, Danyiil Kvjat (Toro Rosso) ugyanis elmérte az egyik kanyar féktávját és belecsúszott a gumifalba.     A biztonsági autós fázisban Ricciardo és Hülkenberg is bejött a boxba kerékcserére, így amikor három kör után folytatódhatott a verseny, Hamilton, Ricciardo, Bottas volt az első három helyen haladók sorrendje.

    Ricciardo és Bottas a 29. körben hajtottak a boxba száraz aszfaltra alkalmas gumikért, a pálya ugyanis eddigre már szinte teljesen felszáradt. Hamilton egy körrel később kapott friss abroncsokat, s vissza is tért a vezető pozícióba.

    A 38. körben Marcus Ericsson (Sauber) csapta falnak az autóját, ezért a futam során harmadszor hajtott a pályára a Safety Car. A biztonsági autó néhány körrel később útjára engedte a mezőnyt, de ekkor már nem a körök számában, hanem percekben kellett számolni a hátralévő versenytávot, mert csak így lehetett tartani a szabályokban foglalt kétórás időhatárt.

    A hajrában már nem történt változás az élmezőnyben, így Hamilton jelentősen növelni tudta előnyét Vettellel szemben a vb-pontversenyben.

    A vb két hét múlva, Malajziában folytatódik.

    Szöveg: MTI

  • Hamilton: Rosberggel sosem voltunk barátok

    Hamilton: Rosberggel sosem voltunk barátok

    Roger Benoit-nak adott interjújában Lewis Hamilton a Nico Rosberggel való kapcsolatáról is beszélt. Mikor a versenyzők 15 éves barátsága került szóba, Lewis közölte: „Sosem voltunk barátok!”

    „Viszont csapattársak voltatok korábban. Visszatérhetnek még a régi idők, találkoztok?” – érkezett a következő kérdés. „Egyszer együtt kocogtatok Londonban…”

    „Az csak egy véletlen volt, pár hónapja.” – válaszolt Lewis.

    De vajon jobb lett-e a kapcsolatuk azóta, hogy Rosberg visszavonult?

    „A kapcsolatunk most ugyanolyan, mint korábban, a Mercedeses időkben. Sosem beszélgettünk! Ez már akkor is így volt, mikor 15 évesek voltunk.”

  • Hamilton most már férfi, de 40 éves koráig nem akar gyereket

    Hamilton most már férfi, de 40 éves koráig nem akar gyereket

    Lewis Hamilton úgy véli, mostanra férfi lett. Erről Roger Benoit-nak, a svájci Blick tudósítójának adott interjújában beszélt, ahogy arról is, hogy mikor akar gyereket és mikor tervez visszavonulni.

    „Most már férfi vagyok!” – felelte Hamilton arra a kérdésre, hogy mi a különbség a 2007-es, F1-ben debütáló, és a 2017-es, már háromszoros világbajnok Hamilton között.

    A 32 éves Lewis szerint az ember úgy 25 éves koráig gyerek. Aztán 28 éves kora körül új életet kezd.

    Mikor Benoit rákérdezett, hogy akkor nem-e itt lenne az ideje megházasodni és gyereket vállalni, Lewis nevetve így felelt: „Az még odébb van. Legalább nyolc év!”

    Nyolc év múlva Lewis 40 éves lesz. Azonban nem akar addig versenyezni.

    „Nem, az nem fog megtörténni. Schumi 91 futamgyőzelmes rekordjához már csak 32 kell. Évi 8 futamgyőzelemmel meglehet. B*sszus az még sok idő.” – nevet fel. „Inkább pár világbajnoki címet szeretnék még.”

    Na de akkor mikor tervez Hamilton visszavonulni?

    „Nem túl hamar.” – mondta. „Mivel szeretem a versenyzést és életem legjobb formájában vagyok, mentálisan is és az autóban ülve is. Szóval versenyezhetek, ameddig akarok. Én dönthetem el, mikor legyen vége. A sorsom az én kezemben van.”

    Hamilton azt a kérdést is megkapta, szeretné-e, hogy visszavonulása után a rajongók olyan legendaként tartsák számon, mint hősét, Ayrton Sennát?

    „Nem gondolok erre. Biztos vagyok benne, hogy Senna sem úgy ült autóba, hogy a visszavonulásán gondolkodott. Én ugyanígy vagyok ezzel. Nem gondolok az örökségemre. Fontosabb, hogy tudom, hogy jó ember vagyok, és helyén kezelem az embereket. Ez mindennél fontosabb.”

  • Szingapúri Nagydíj – Vettelé a pole pozíció, Hamilton csak ötödik

    Szingapúri Nagydíj – Vettelé a pole pozíció, Hamilton csak ötödik

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő indulhat az élről.

    A 30 éves versenyzőnek ez az idei harmadik, pályafutása során pedig a 49. pole pozíciója.

    A második rajtkockát Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája szerezte meg, míg a harmadik helyről csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo rajtolhat.

    A vb-pontversenyben élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) csak ötödikként zárt az időmérőn.

    Vettel pályafutása során már negyedszer szerezte meg a pole pozíciót Szingapúrban, ugyanez az ázsiai pálya 2008-as megnyitása óta másnak még nem sikerült.

    Hamilton előnye most három pont Vettel előtt az összetettben.

    A 61 körös Szingapúri Nagydíj vasárnap – közép-európai idő szerint – 14 órakor kezdődik.

    A teljes rajtsorrend:
    ————————–
    1. sor:
    Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    2. sor:
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    3. sor:
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    4. sor:
    Nico Hülkenberg (német, Renault)
    Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
    5. sor:
    Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
    6. sor:
    Jolyon Palmer (brit, Renault)
    Sergio Perez (mexikói, Force India)
    7. sor:
    Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
    Esteban Ocon (francia, Force India)
    8. sor:
    Romain Grosjean (francia, Haas)
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
    9. sor:
    Felipe Massa (brazil, Williams)
    Lance Stroll (kanadai, Williams)
    10. sor:
    Pascal Wehrlein (német, Sauber)
    Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

     

  • Hamilton-póló vásárlással támogathatod Schumacherék alapítványát

    Hamilton-póló vásárlással támogathatod Schumacherék alapítványát

    A póló, mellyel Lewis Hamilton pole pozíció-rekordját ünnepelték, eladásra kerül, az így befolyó összeg pedig Michael Schumacher családjának alapítványához, a Keep Fighting Foundationhöz kerül.

    Hamilton a pole pozíciók tekintetében Belgiumben utolérte Schumachert, Olaszországban pedig megelőzte, így új rekordot döntött, már 69 Forma-1-es pole-t szerzett. Ennek megünneplésére a Mercedes egyedi pólókat gyártatott, melyek bárki számára megvásárolhatók, az ebből keletkező bevétel pedig Schumiék alapítványához kerül.

    A póló megtekintéséhez és megvásárlásához kattints a következő linkre: https://shop.mercedesamgf1.com/lewis-hamilton-special-edition-pole-tee.html

  • Hamilton a Red Bulltól tart, a McLarent visszavárja az élre

    Hamilton a Red Bulltól tart, a McLarent visszavárja az élre

    A McLaren vált 2018-ban motorbeszállítót, és a Renault lesz az új partnere, erősítették meg pénteken. A Hondás második frigy így csúfos kudarcot vallott három sikertelen év után. Korábbi versenyzőjüknek, Lewis Hamiltonnak megvan erről a véleménye:
    „Őszintén szólva meglep, hogy nem szakítottak már korábban. Ez egy hosszas kínlódás volt csak mindkét félnek. Remélem, most azonban sikerül újra tüzet csiholni a McLarenbe, és ez egy új kezdet nekik, mert velünk kellene harcolniuk valójában.”

    Ehhez képest a pályán Szingapúrban Hamilton is úgy látja, ahogy Daniel Ricciardo is, mégpedig hogy a Red Bull akár dominálhat is az utcai pályán a hétvégén:
    „Igen komoly harcba bonyolódhatunk ezen a pályán a hétvégén, amit nehéz uralni, nagyon meg kell találni a beállításokat ide. Akár mi leszünk jók, akár nem, a Red Bull dominánsnak tűnik jelenleg. A saját ligájukban vannak, olyan, mintha lenne még egy kis extra bennük. Nem tudom hogy találtak erre rá. Azt hiszem, talán az időmérőn kicsit közelebb kerülhetünk hozzájuk, de ők lesznek elöl. Nem tudom, hogy fel tudunk-e zárkózni rájuk, gyorsak az utolsó szektorban, de ott mindig is jók voltak. Nagyon jól bánnak a gumihőmérsékletükkel, mi tudtuk, hogy ránk nehéz hétvége vár.”

    Hamilton szerint a beállításaik végesek, és emiatt van a Mercedes gondban azzal, hogy gyorsabbá tegye a W08-ast:
    „Az autó összességében jó, de kellene még egy kicsi tapadás. Ez egy huplis pálya, jobb is lehetne az autó egyes részeken. Vannak hátrányai az autónknak, és ha ezek javíthatóak lennének, gyorsabb is lehetnék. Meglátjuk, hogy mit tudunk tenni, nagy dolgot biztos nem. Ezen nagyon nem tudunk változtatni, kisebb részleteken tudunk még álltani, és így fejlődhetünk.”