Címke: Lewis Hamilton

  • Így kellett könyörögni Hamiltonnak, hogy törölje a csapata számára rendkívül káros bejegyzést

    Így kellett könyörögni Hamiltonnak, hogy törölje a csapata számára rendkívül káros bejegyzést

    Nemrég volt a tizenkettedik évfordulója a 2012-es Belga Nagydíj időmérőjének, amelyet követően Lewis Hamilton meglehetősen érdekes bejegyzést tett közzé. Ez alkalomból Matt Bishop, a McLaren akkori kommunikációs igazgatója felidézte az eseménysort, amely egy, a csapat számára pozitív fordulattal ért véget.

    A 2012-es Belga Nagydíjról a legtöbbeknek alighanem a Romain Grosjean által okozott rajtbaleset jut eszébe, amelybe két bajnokesélyes pilóta is belekeveredett Fernando Alonso és Lewis Hamilton személyében. Arra viszont talán már kevesebben emlékeznek, hogy utóbbi már az előző napon is főszereplő volt, méghozzá egy közösségi médiás bejegyzéssel.

    Mivel a napokban volt a hétvége évfordulója, Matt Bishop, a McLaren akkori kommunikációs igazgatója a Motor Sport Magazine hasábjain felidézte a történteket. Mielőtt rátért volna magára az eseménysorra, kiemelte, hogy mind Hamiltont, mind akkori csapattársát, Jenson Buttont kedvelte, de életkorukból és tapasztalatukból fakadóan a sikert és a kudarcot is nagyon másképp kezelték. Az idősebbik brit pilóta például el tudta viselni a csalódásokat, míg honfitársa nem, bár a kommunikációs szakember hozzátette, hogy korábbi versenyzője azóta sokat fejlődött ebben.

    A spa-francorchamps-i hétvége pénteki napját elmosta az eső, így a csapatok aznap nem tudtak érdemi munkát végezni, így a szombati harmadik gyakorláson kellett felkészülni az időmérőre és a futamra. Ezen a tréningen Button hatékonyan dolgozott együtt a mérnökeivel, akikkel közösen jó beállításokat találtak, ellentétben Hamiltonnal, aki a tizenkettedik helye után meglehetősen ideges és elégedetlen volt.

    A kvalifikáción aztán ennek megfelelően szerepeltek: bár a Q1-ben Pastor Maldonado még legyőzte Buttont, de a Q2-ben és a Q3-ban már ő volt a leggyorsabb, 298 ezreddel megelőzve Kobajasi Kamuit. Hamilton ellenben sorrendben a tizenharmadik, a hetedik, majd a nyolcadik helyen zárt az időmérő különböző fázisaiban, és végül 821 ezredet kapott saját csapattársától. Ezután a szobájába vonult, hogy magára maradjon a gondolataival, de a gondolkodás mellett cselekedett is.

    Embed from Getty Images

    Bishop az ilyenkor szokásos sajtóközleményt fogalmazta, amikor megcsörrent a telefonja, és Martin Turner, az F1-et az Egyesült Királyságban sugárzó Sky Sports akkori Forma–1-es részlegének vezetője kereste. „Láttad Lewis tweetjét?” – tért gyorsan a lényegre. „Nem, miért?” – kérdezett vissza az akkor 49 éves szakember. „Azonnal meg kell nézned, haver. Nem tartalak fel. Menj, és nézd meg!”

    Bishopnak nem kellett kétszer mondani, és megnyitotta a közösségi médiás platformot, amelyen azt látta, hogy az akkor még csak egyszeres világbajnok Button telemetriai adatairól tett közzé egy képernyőfotót, és szöveget is mellékelt hozzá. „Jenson [autóján] az új hátsó szárny van fent, az enyémen pedig a régi – írta. – Megszavaztuk a cserét, nem jött be, 0,4 másodpercet veszítettem csak az egyenesben.”

    A korrektség kedvéért Bishop a cikkében megjegyezte, hogy a mérnökök korábban, egy privát beszélgetés során már tájékoztatták őt, hogy Hamilton magas leszorítóerős beállítása valószínűleg nem annyira hatékony, mint Buttoné. Az ilyen nézeteltéréseket viszont zárt ajtók mögött kell tisztázni, az pedig semmiképpen sem megoldás, hogy valaki bizalmas információkat hozzon nyilvánosságra.

    Hamilton viszont pontosan ezt tette, hiszen a telemetriai adatokból az ellenfelek számos részletet ki tudtak olvasni a McLaren gyorsulásával, fékezésével vagy éppen hasmagasságával kapcsolatban. Bishop első útja Hamilton szobájába vezetett, majd miután a kopogásra nem érkezett válasz, benyitott, és az alábbi párbeszéd játszódott le köztük.

    Törölnöd kell azt a tweetet.”

    Melyik tweetet?

    Tudod te, hogy melyiket, amelyik JB telemetriáját mutatja. Most azonnal töröld, kérlek!”

    Miért?”

    Lewis, figyelj, egyszerűen töröld ki! Most rögtön töröld ki! Olyan technikai dolgokat árul el, amelyekről pontosan tudod, hogy nem szabadna nyilvánosságra hozni, és azzal, hogy ezt megteszed, szerződést szegsz. Ráadásul elég durván fogalmazol. Emellett fogadok, hogy a mérnökeink egy perc múlva berontanak ide, és ordítva követelik, hogy töröld. Nem lenne jobb, ha meg tudnám őket állítani, amikor ideérnek, mondván, »ne aggódjatok, már törölte«?”

    Hamilton felsóhajtott, majd teljesítette a kérést, és ezt bizonyítandó, Bishop felé fordította telefonjának képernyőjét. „Jól van” – nyugtázta utóbbi, majd kiment a szobából, de pontosan tudta, hogy az akkor 27 éves pilóta hiába törölte a bejegyzést, arról rengetegen készíthettek képernyőfelvételt.

    Kifelé menet összefutott Sam Michaellel. A McLaren akkori sportigazgatójának vörös volt az arca, és nehezen vette a levegőt, mivel a garázstól a motorhome-ig sprintelt, ami Spában nem kis távolságot jelent. „Ne aggódj, Sam, mondtam neki, hogy törölje, és ő ezt meg is tette” – közölte Bishop, de kollégáját nem tudta feltartóztatni. „Köszi! Jól van, de akkor is bemegyek, és jól fenékbe billentem.”

    Az istálló kommunikációs igazgatója visszatért az irodájába, és hamarosan szembesült vele, hogy félelme beigazolódott: Hamilton bejegyzése vírusként terjedt, és mind a szurkolóknál, mind az újságíróknál központi téma volt. Ráadásul még a kifakadások sorának sem volt vége, hiszen a csapatfőnökkel, Martin Whitmarsh-sal is beszélnie kellett.

    Nyilván ráb*sztunk, de rávettem, hogy törölje, most pedig megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy elvegyük az élét” – kezdte Bishop, de ezzel nem igazán tudott hatni főnökére „Bárcsak ne lennének fent a kib*szott Twitteren a pilótáink! – morogta. – Miért bátorítjátok őket? Ez csak bajt hoz a fejünkre.”

    Bishop úgy ítélte meg, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom a közösségi média előnyeinek ecsetelésére. „Ahogyan mondtam, mindent megteszünk, hogy enyhítsük a kommunikációs és PR-károkat, illetve a zavart” – válaszolta. Így is tett, és Hamiltonnak azt tanácsolta, hogy legyen rendkívül szűkszavú, amit meg is fogadott. Button szintén igyekezett a lehető legdiplomatikusabban fogalmazni.

    Igen, csalódott vagyok – felelte a riporteri kérdésre. – Nagyon keményen dolgozunk az autó fejlesztésén és azon, hogy az ilyesmit titokban tartsuk, de ami történt, megtörtént. Nem haragszom Lewisra, mert ez nem személyes ügy volt. Ja, és nekem nem az a rész a fontos, hogy négy tizedet veszített az egyenesekben, mert ez esetben ezt vissza kellene hoznia a kanyarokban, hiszen nagyobb leszorítóerővel rendelkezik, és egyébként is nyolc tizeddel voltam gyorsabb nála az időmérőn.”

    Ami a futamot illeti, Button megnyerte a Belga Nagydíjat, míg Hamilton számára önhibáján kívül mindössze egy kanyarig tartott a verseny. A leintés után Bishop a mérnökökkel sörözött, amikor jött a nem várt fordulat. Az egyikük bujkáló mosollyal a többiekhez szólt: „Elmondjuk neki?” „Mit kell elmondanotok?” – kapta fel a fejét a brit szakember.

    Ez amúgy sem Jenson telemetriája volt – válaszolta egy másik mérnök. – Lewis elrontotta. Most ellenőriztük. Oliver [Turvey-nek, a McLaren akkori tesztpilótájának] a telemetriáját tweetelte a múlt heti szimulátoros munkájáról.” Persze nyilvánvalóan ez is bizalmas információ, de így Hamilton sokkal kisebb kárt okozott csapatának a bejegyzésével, mint ha ténylegesen Button telemetriáját kürtölte volna világgá.

  • Döbbenetes tudatlanságról tett tanúbizonyságot néhány pilóta az F1-es kvízben

    Döbbenetes tudatlanságról tett tanúbizonyságot néhány pilóta az F1-es kvízben

    Az utolsó fordulójához érkezett a Forma–1-es kvízsorozat, vagyis a Grill The Grid. Bár továbbra sem elvárás, hogy a pilóták mélyrehatóan ismerjék a sportág történelmét, azért még ezzel együtt is volt néhány kínos pillanat.

    Úgy tűnik, az F1 a lehető leghamarabb közzé akarta tenni a pilótákkal forgatott kvízsorozat utolsó két epizódját, hiszen a múlt heti rész után most szerdán kikerült a befejezés. Ennek vélhetően az az oka, hogy a Williams menesztette Logan Sargeantot, miközben ezeket a részeket még az év elején vették fel, így ebben a szériában senki nem tudja helyettesíteni, kivágni meg nem akarták.

    A versenyzőknek ezúttal 90 másodperc alatt kellett minél több kérdésre válaszolniuk. A műsorvezető mindig megemlített egy kategóriát, és a résztvevőknek két olyan pilótát kellett mondaniuk, akire igaz az adott mondat. Azt is kiemelték, hogy adott esetben a saját nevükkel is válaszolhatnak, ha rájuk is illik a kijelentés.

    Először két olyan pilótát kellett felsorolniuk, aki legalább egyszer megnyerte a hazai nagydíját. Bár voltak hibás válaszok, de mivel akárhányszor lehetett tippelni, végül majdnem mindenki vette az akadályt. Az egyetlen kivétel Lando Norris volt, aki szerint Jenson Button győzött a Brit Nagydíjon, ezzel szemben a valóság az, hogy a 2009-es, vb-címmel végződő idényében a silverstone-i volt az első olyan verseny, amikor nem végzett dobogós helyen.

    A második kérdés annyiban volt nehezebb, hogy összesen két helyes válasz volt, hiszen csupán Alain Prost és Nigel Mansell versenyzett a McLarennél, a Williamsnél és a Ferrarinál is. Hatan mindkét versenyző nevét kimondták, hárman csak a francia pilótát találták el, miközben a másik tíz résztvevőtől (Fernando Alonso egyik videóban sem szerepelt) egyetlen jó megoldás sem hangzott el. Ellenben számos rossz választ hallhattunk Niki Laudától Ayrton Sennán át Michael Schumacherig.

    Kicsit azért ciki, hogy Hamilton utolsóként ismerte fel hősét, Sennát az F1-es „Ki vagyok én?” játékban

    Ezt követően olyan versenyzőket kellett mondani, akik egy szezonon belül legalább hatszor nyertek egymás után. Ilyenből csak négy akadt: Max Verstappen, Sebastian Vettel, Michael Schumacher és Alberto Ascari. Lewis Hamilton, miután bemondta a címvédő nevét, saját magával próbálkozott, de mentségére szóljon, hogy ezt sokan megtették. A Red Bull pilótája ellenben az első kérdéshez hasonlóan nem akart a saját nevével válaszolni, de így is tudott két helyes válasszal szolgálni, és egyedüliként megemlítette a Ferrari első világbajnokát.

    Ezután olyan versenyzőket kellett mondani, akik a Saubernél debütáltak, de ebbe azok is beleszámítottak, akik akkor mutatkoztak be a csapatnál, amikor az BMW vagy Alfa Romeo néven szerepelt. Ezt majdnem mindenki sikerrel vette, Norris és Lance Stroll viszont nemhogy két nevet nem tudtak mondani, de még egyet sem, pedig azért akadt pár még a jelenlegi mezőnyből is.

    Azonban nem ez, hanem a következő kérdés hozta a legkínosabb pillanatokat. A mezőny tagjainak ezúttal arra kellett felelniük, hogy kik nyertek a Williams színeiben. Charles Leclerc először félreértette a kérdést, majd amikor világossá vált számára a feladat, rögtön passzolt, ami azért kicsit ciki, hiszen Damon Hill-lel és Jacques Villeneuve-vel a paddockban is rendszeresen összefuthat. Azonban talán még ez is jobb volt Sergio Pérez és Stroll válaszainál, akik Sennával próbálkoztak. Mint ismert, a háromszoros világbajnok egyetlen pontot sem szerzett a grove-iakkal, és a harmadik futamán halálos balesetet szenvedett. Végül egyébként ők sikerrel vették az akadályt, ez Leclerc-en kívül csak Csounak nem jött össze, de egy nevet azért ő is kipréselt magából.

    Ezután még arra kellett válaszolniuk, hogy kik versenyeztek az F1-ben három különböző évtizedben is; hogy kik viselték a 27-es rajtszámot a Ferrarinál; hogy kinek volt ugyanaz a csapattársa két különböző istállónál is; hogy kik voltak Senna csapattársai; és hogy kik nyertek Európa Nagydíjat. Ezt a fordulót a két ausztrál versenyző nyerte holtversenyben 8 ponttal, összesítésben viszont Verstappen befért közéjük. A sorozatot ugyanis Oscar Piastri nyerte 93 egységgel, 5-tel megelőzve a címvédőt, aki ugyanannyival verte meg Daniel Ricciardót.

  • Így reagált Hamilton látványos önkritikájára Wolff

    Így reagált Hamilton látványos önkritikájára Wolff

    A Mercedes csapatfőnöke szerint a nagy bajnokok mindig önvizsgálatot tartanak, hogy miben fejlődhetnének, szerinte Lewis Hamilton is ezt teszi.

    Hamilton F1-es mércével mérve szokatlanul önkritikusan fogalmazott a monzai időmérő után, amin egy jó eredményt hagyott veszni a vártnál gyengébb teljesítménye miatt. Dühíti, hogy a kvalifikációkon nem találja a formáját (George Russell egész évben általában jobb volt nála a nagydíjak e fontos részében), és olyat is mondott, hogy a csapata ennél jobbat érdemel.

    Toto Wolff úgy értékelte Hamilton ezen nyilatkozatait, hogy azok megfelelnek egy olyan versenyzőtől várható szavaknak, aki az F1 történelmének legjobbjai közé tartozik. „Úgy gondolom, a bajnokok nagyszerű tulajdonsága, hogy először ők maguk néznek önmagukba, és teszik fel a kérdést, hogy mit csináltak rosszul. Azt hiszem, ő is ezt tette. Próbál rájönni, hogyan fejlődhetne, mit csinálhatott volna jobban, miért gyengült a teljesítménye” – mondta.

    „Mindig nagyon erős volt, mintaként szoltált George-nak, és [Andrea] Kimi [Antonellinek] is. Fontos szerepet játszott a csapat életében, és minden idők legnagyobbjai mindig kritikusan fogalmaznak.”

    Hamilton jövőre már a Ferrari versenyzője lesz, 2012 után először nem a Mercedesnél fog vezetni.

    Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

  • A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A Ferrari a huszadik monzai győzelmét szerezte meg vasárnap, amivel tovább javították saját rekordjukat; Lando Norris még mindig nem tudott pole pozíciót első körös vezetésre váltani; míg Lewis Hamilton a korábbi győzelmek ellenére az elmúlt öt-hat alkalommal kifejezetten gyengén szerepelt az Olasz Nagydíjon saját magához képest. Az F1 hivatalos honlapján megjelent cikk alapján, de azt némileg kiegészítve összegyűjtöttük az elmúlt hétvége statisztikai érdekességeit.

    • A Ferrari győzelmével kijelenthető, hogy az utolsó három futamot három különböző csapat nyerte – és ebben nincs benne a Red Bull, hiszen a maranellóiak mellett a McLarenről és a Mercedesről van szó.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    • Charles Leclerc Max Verstappen, Lewis Hamilton és Lando Norris után a negyedik olyan versenyző lett a mezőnyben, aki idén egynél több futamon tudott diadalmaskodni.
    • Leclerc győzelme napra pontosan öt évvel azután született meg, hogy 2019-ben először nyert a tifosi előtt.
    • Leclerc zsinórban harmadik dobogóját szerezte meg (bár Spa-Francorchamps-ban ez csak utólag derült ki), ami idén már másodszor sikerül neki. Érdekesség, hogy a Spához, Zandvoorthoz és Monzához hasonlóan Miamiban, Imolában, illetve Monacóban is két harmadik hely után jött a diadal.

    Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

    • A Ferrari a huszadik monzai győzelmét szerezte meg konstruktőrként, amivel először fordult elő, hogy egy gyártó hússzor nyerjen egy adott pályán. A vonatkozó ranglista második helyén egyébként a McLaren áll a tizenöt monacói sikerével.
    • Ez volt Leclerc második győzelme az Olasz Nagydíjon, amivel az örökranglistán utolérte a világbajnokság bevezetése előtt (is) versenyző Luigi Fagiolit és Rudolf Caracciolát, valamint Phil Hillt, John Surteest, Jackie Stewartot, Clay Regazzonit, Niki Laudát, Ayrton Sennát, Damon Hillt, Juan Pablo Montoyát, Fernando Alonsót és Max Verstappent.
    • Ez volt a McLaren első monzai dobogója az emlékezetes 2021-es kettős győzelem óta.
    • A Magyar Nagydíj után másodszor fordul elő az idényben, hogy a McLaren mindkét pilótája pezsgőzhet egy futam után. Ahogyan most, úgy akkor is Oscar Piastri végzett előrébb.

    Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    • A legutóbbi öt versenyen a McLaren pilótái bizonyultak a legeredményesebbnek, mindketten 85 pontot gyűjtöttek ebben az időszakban.
    • Norris pályafutása ötödik pole pozícióját szerezte meg, de ezek közül egyszer sem az élen fejezte be az első kört.
    • Carlos Sainz zsinórban hetedik (a spielbergi sprintet is beleszámolva nyolcadik) alkalommal zárt a legjobb hatban, de ebből csak egyszer, a Red Bull Ringen állhatott dobogóra.
    • Lewis Hamilton 2018-ban nyert és 2019-ben állt dobogón legutóbb Monzában. Azokat a pályákat figyelembe véve, amelyek ebben az időszakban minden évben részei voltak a versenynaptárnak, ilyesmi csak az Olasz Nagydíj helyszínéről mondható el.
    • Verstappen a legutóbbi négy futamból mindössze egyszer állhatott dobogóra. Ezt már a spái verseny után is ki lehetett jelenteni, azelőtt viszont 2020-ban volt utoljára ilyen rossz időszaka.

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    • Ahhoz képest, hogy a címvédő tavaly itt döntötte meg Sebastian Vettel (és bizonyos értelmezések szerint Alberto Ascari) rekordját, és nyerte meg sorozatban a tizedik F1-es futamát, ezúttal csak hatodik lett, 37,932 másodperccel elmaradva a győztes idejétől.

    Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

    • Sergio Pérez zsinórban a tizenegyedik alkalommal futott be pontszerzőként Monzában, ami a leghosszabb, jelenleg fennálló sorozat.
    • Alexander Albon a silverstone-i után a monzai fordulóan is „ismételt”, vagyis a tavalyi futam után idén is pontot szerzett.
    • A Williams zsinórban harmadszor gyűjtött pontot az Olasz Nagydíjon, ráadásul mindannyiszor egy kilencedik hellyel. Ilyen téren a csapat legeredményesebb pályájáról van szó a 2022-es idény kezdete óta.
    • A következő fordulót eltiltása miatt kiülni kényszerülő Kevin Magnussen nem kevesebb mint tíz év után ért célba pontszerzőként Monzában.

    Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát

  • Räikkönen gyerekei végigturnézták a paddockot, Verstappennel, Hamiltonnal, Leclerc-rel is fotózkodtak

    Räikkönen gyerekei végigturnézták a paddockot, Verstappennel, Hamiltonnal, Leclerc-rel is fotózkodtak

    Az idei Forma–1-es Olasz Nagydíj minden bizonnyal életre szóló élmény marad Kimi Räikkönen két idősebb gyerekének, Rianna és Robin Räikkönennek, akik Lewis Hamiltonnal, Max Verstappennel és Charles Leclerc-rel is találkozhattak.

    Aki követte eddig az Olasz Nagydíj televíziós közvetítéseit, már bizonyára észrevette, hogy Kimi Räikkönen is ott van Monzában. A Jégembert utolsó csapata, a Sauber garázsában lehetett látni, ahogyan Mattia Binottóval, Stefano Domenicalival és az F1-es bemutatkozás lehetőségét neki 23 évvel ezelőtt megadó Peter Sauberrel beszélget, ám azt nem mutatták meg, hogy a 2007-es világbajnokot felesége, Minttu, valamint két nagyobbik gyermeke, a 7 éves Rianna és a 9 éves Robin is elkísérte.

    A közösségi médiába javarészt a versenyszerűen gokartozó Robin Instagramjáról kikerült fényképekből azonban megtudhattuk, hogy a gyerekek valósággal végigturnézták a paddockot, így többek között Max Verstappennek, Lewis Hamiltonnal és Charles Leclerc-rel is fotózkodtak, sőt, Robin még a hétszeres világbajnok Mercedesébe is beülhetett. Alább a Räikkönen-család monzai pillanataiból válogattunk.

    Kimi Räikkönen és felesége, Minttu érkezik a paddockba:

    Räikkönen utolsó előtti csapatához, a Ferrarihoz is benézett, és ha már ott járt, beállt egy közös fotóra Leclerc-rel:

    Rianna Räikkönen Hamiltonnal és Verstappennel:

    Robin Räikkönen nemcsak fotózkodott a hétszeres világbajnokkal, hanem a Mercedesébe is beült:

    Robin és Max Verstappen:

    Robin és Charles Leclerc:

  • Beismerő vallomás Hamiltontól: „Egyszerűen nem vagyok jó”

    Beismerő vallomás Hamiltontól: „Egyszerűen nem vagyok jó”

    Lewis Hamilton az Olasz Nagydíj után beismerte, hogy valami miatt egyszerűen nem elég jó az időmérős teljesítménye, és nem képes összerakni a köröket. 

    Miként azt az Olasz Nagydíj időmérő edzése után megírtuk, Lewis Hamilton a Sky Sports kamerái előtt még tőle is szokatlan önostorozásba kezdett és közölte, „nagyon dühös” magára, amiért csak a 6. helyen végzett és a Q3-ban nem tudott jó kört összerakni. A hétszeres világbajnok odáig ment, hogy kijelentette, talán majd a helyére érkező Andrea Kimi Antonellitől megkapják, amit tőle nem, mert a Mercedes többet érdemel.

    A 105-szörös futamgyőztes ugyanakkor nemcsak a Sky-nak, hanem az F1 TV-nek, majd az írott sajtó képviselőinek sem volt kíméletesebb magával. Előbbi riporterének például így felelt, amikor arról kérdezte, miért nem sikerült jól az időmérője. „Mert nem vagyok túl jó, ennyire egyszerű – mondta Hamilton, majd kivárt, és hozzátette: „Nem vagyok nagyon jó az időmérőkön.”

    A riporter erre azzal reagált, hogy nem lehet, hogy Hamilton egyszer csak rosszá vált, mire a hétszeres világbajnok közölte, hogy de lehet. „Pedig egyértelműen de, és nem tudok összerakni egy kört, ami hihetetlenül frusztráló, de továbbra is dolgozom rajta. Ez minden, amit tehetek.”

    „Dühös vagyok, nagyon dühös” – Hamilton kifakadt

    A pole pozíciót legutóbb a 2023-as Magyar Nagydíjon elérő, az idén Russell-lel szemben az időmérőkön eddig 12-4 arányban alulmaradó hétszeres világbajnok ezután az írott sajtónak ostorozta tovább magát. „Egyszerűen csak nem hoztam ki az autóból a maximumot. Az első és második kanyarban másfél tizedet veszítettem a Q2-es körömhöz képest, majd egy újabb tizedet buktam a 11-esben a kanyarcsúcsponti tempó miatt, úgyhogy ez abszolút röhejes teljesítmény volt a részemről. Teljességgel elfogadhatatlan, és az egészről én tehetek, senki más. Senki más” – mondta, majd hozzátette, amúgy nem számított többre a helyezés terén, de magától jobb teljesítményt várt.

    Ezután arról is beszélt, hogy minden versenyhétvégéje érzelmes azért, mert minden helyszínen utoljára szerepel Mercedes-pilótaként, az utolsó futam pedig bizonyára nehéz lesz. A célja pedig továbbra is az, hogy a lehető legjobb eredményekkel búcsúzzon attól a csapattól, amelynek 2013 óta tagja, és amellyel hat világbajnoki címet nyert. „Jelenleg arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem a csapatnak, és mint mondtam, a legjobb helyen fejezzem be. Ehhez valahogy meg kell találnom az időmérős formámat. A versenytempóm remek, csak rá kell jönnöm, hogyan térjek vissza a régi önmagamhoz.”

    Remek versenytempóját igyekszik majd kamatoztatni a mai Olasz Nagydíjon is. Noha a győzelem szerinte elérhetetlen távolságba került a 6. rajtkockával, a Ferrarik megelőzését és a dobogóért csatázást nem tartja kizártnak.

    A Ferrari kódolt üzenetekkel hallgattatja el a dühös Leclerc-t?

  • „Dühös vagyok, nagyon dühös” – Hamilton kifakadt

    „Dühös vagyok, nagyon dühös” – Hamilton kifakadt

    A Mercedes csapatfőnöke elégedett az istálló Olasz Nagydíj időmérőjén mutatott szereplésével, Lewis Hamilton azonban egyáltalán nem elégedett a saját teljesítményével. A hétszeres világbajnok olyan keményen korholta magát, hogy egy igen meglepő megjegyzést is tett.

    George Russell a 3., Lewis Hamilton viszont a második és a harmadik szabadedzésen szerzett első helye után csak a 6. pozícióban zárta az Olasz Nagydíj időmérő edzését. A Mercedes fiatalabbik britje annak ellenére ért el ezt a helyezést, hogy elmondása szerint egyáltalán nem volt zökkenőmentes időmérője.

    „Szenvedős volt, hátrányban voltunk. Az autó nem volt jó a harmadik edzésen, majd végrehajtottunk néhány változtatást, és beletelt némi időbe, mire ezekhez hozzászoktam. A mérnökök jó visszajelzéseket adtak arról, hogy mit kell tennem a gumikkal, a két legjobb körömet pedig a végére hagytam. A McLarenek annyira gyorsak, nagyon lenyűgöző. Remélhetőleg a rajtjuk olyan lesz, mint szokott, de ha nem, akkor szerintem el fognak tűnni a távolban” – utalt Russell a Sky Sports-nak arra, hogy a McLarenek, és különösen Lando Norris hajlamos rosszul rajtolni.

    Oscar Piastri, Lando Norris, McLaren, George Russell, Mercedes
    Russell végül odaért a 3. helyre / Fotó: Steve Etherington / Mercedes

    A 26 esztendős versenyző mindezt arra alapozza, hogy szerinte mostanra a McLaren egyértelműen a leggyorsabb csapattá lépett elő. „Jelenleg itt tart az F1, a McLaren a csapat, amelyet le kell győzni. Ha nem előzzük meg őket a rajtnál, akkor nehéz lesz bárkinek is tartani velük a lépést. Ha Oscar [Piastri] lesz a második helyen, talán lemarad és bebiztosítja a győzelmet Landónak. Remélhetőleg nem így lesz, és a végéig harcban leszünk, de a helyzetükben bármelyik csapat ezt tenné.”

    Noha Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy nyilatkozott, hogy „elégedettnek kell lennünk, mert Zandvoort után nehéz volt összeadni, mennyi kettő meg kettő”, most viszont nagyon közel kerültek a McLarenekhez, „jelenleg pedig ők a mérce”, Lewis Hamilton értelemszerűen nem osztotta főnöke optimista hangulatát.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: Wolfgang Wilhelm / Mercedes

    „Dühös vagyok, nagyon dühös. A pole-ban lehettem volna, de legalább az első sorban, csak nem végeztem el a munkát. Másfél tizedet veszítettem az első kanyarban, majd egy tizedet az utolsóban. Senkit nem hibáztathatok, csak magamat. Már egy ideje az időmérő a gyengeségem, és nem jövök rá, hogy miért, de továbbra is próbálkozom” – mondta a csalódott hétszeres világbajnok, majd tett egy megjegyzést, amin alighanem sokan meglepődtek.

    „A következő néhány órában ostorozni fogom magam, de tovább kell lépnem. Jó autónk van a versenyre, a csapat csodálatos munkát végzett. Az autó jobbnak érződött, a csapat pedig jobbat érdemel ennél. Talán majd Kimivel megkapják” – utalt arra, hogy jövőre Andrea Kimi Antonelli veszi át az ülését.

    Valami baj van, de nem értjük, hogy mi – Verstappen és a Red Bull is tanácstalan az újabb vereség után

  • Norrisé a pole Monzában, Verstappen a vert mezőnyben végzett

    Norrisé a pole Monzában, Verstappen a vert mezőnyben végzett

    A McLaren kibérelte az első rajtsort az Olasz Nagydíjra, miután Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót Oscar Piastri előtt. Őket a Mercedesek és Ferrarik követték, miközben Max Verstappen csak a 7. rajtkockát tudhatja magáénak.

    Közel 34 fokos levegő és több mint 50 fokos aszfalthőmérséklet várta a mezőnyt az Olasz Nagydíj nagyon szorosnak ígérkező időmérő edzésén, amelyen a szabadedzések alapján mind a négy topcsapat eséllyel szállhatott harcba a pole pozícióért.

    Q1

    Carlos Sainz ugyanakkor kis híján inkább elszállt mindjárt az első körében, amikor a második Lesmóban megcsípte a kavicságyat, és csak nagy kormánnyal és pedálokkal bűvészkedés árán tudta az úton tartani a Ferrariját, majd inkább elvette a gázt és visszatért a bokszba, hogy aztán később onnan ugyanazon a gumiszetten visszatérve feliratkozzon a 3. helyre.

    Sainz majdnem eldobta:

    A mögötte érkező Leclerc 1:20.074-gyel állította fel az etalont a Q1 elején, majd jött a harmadik tréningen csak küszködő Max Verstappen és másfél tizeddel lassabbnak bizonyult. Nem úgy Lando Norris, aki 1:19.911-gyel letaszította az első helyről a monacóit, miközben csapattársa, Oscar Piastri az első mért körében átvágta az első sikánt, másodjára pedig közel 6 tizeddel elmaradt Norristól.

    Piastrinak és Verstappennek volt egy meleg pillanata a bokszutcában, amikor a McLarent a Red Bull elé engedték ki, a felügyelők vizsgálták is az esetet, majd pénzbüntetést adtak a McLarennek:

    A harmadik edzésen az első két helyen záró Mercedesek sem villogtak: Russell 4, Hamilton 5 és fél tizedet kapott, de a küszködés szempontjából Sergio Pérez vitte a prímet, hiszen a hajrára fordulva a 19. helyen szerénykedett, és mindössze Csou Kuan-jüt előzte meg. Végül a második szettjén javítani tudott és a 9. helyen továbbment.

    Az utolsó körök kissé kaotikusra sikeredtek, mivel előbb Franco Colapinto másolta le Sainzot és még inkább belerongyolt a Lesmo 2 kavicságyába, majd nagyot birkózott a Williamsszel, hogy ne legyen baleset a vége. Közvetlenül utána Kevin Magnussen dobta el majdnem a Haast az Ascari sikánban, majd a Parabolicában már igen furcsa módon meg is látogatta a kavicságyat.

    Colapinto és Magnussen a kavicságyban:

    A legjobb három (Norris, Leclerc, Sainz) nem vett részt a kavarodásban és a bokszban maradt, míg Piastri a 3. helyre javított, Verstappen pedig lila középső szektor után elvette, mert nem volt hova sietnie. Így George Russell el tudta tőle csenni az 5. helyet, de természetesen ennek itt még nem volt jelentősége.

    Ami a kiesőket illeti, a két Sauber kibérelte az utolsó sort, míg a 18. helyen Colapinto végzett. A 17. helyen Stroll esett ki (Alonso 10.-ként ment tovább), míg az utolsó továbbjutó helyen végző csapattársától csak 44 ezreddel elmaradó Cunoda Júkié lett a 16. hely.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakaszban ismét a Ferrarik teljesítettek elsőként mért kört, használt gumin Leclerc 1.20.296-ot, Sainz 1:20.328-at ment, majd jött Verstappen immár új Pirelliken, és 1:19.874-gyel mindkettejüket megelőzte. De csak addig, amíg a McLarenek meg nem érkeztek, Piastri ugyanis 1:19.808-cal átvette a vezetést, majd 1:19.727-tel Norris vette át tőle az első helyet. A gyorskörrel kicsit kiváró Mercedes közül Russell 1:19.877-tel negyediknek iratkozott fel, Lewis Hamilton viszont előhúzott valamit abból, amit a harmadik szabadedzésen mutatott, és 1:19.641-gyel az élre állt. A 6. és 7. helyre hátracsúszó Ferrarik még kint maradta és javítottak használt gumin: Sainz 1:19.799-tel a 3. helyre lépett előre, Leclerc viszont 1:20.007-tel maradt a 7., majd a rádióban közölte, hogy, „egyáltalán nem fordul az autó.”

    A Q2-ben a 2. helyen álló Norris és a 3. helyezett Sainz kockáztatta meg, hogy nem jön még egy kört a végén, mindenki más viszont kiment. A továbbjutásért zajló csatában végül ebben a sorrendben Alonso, Ricciardo, Magnussen, Gasly és Ocon maradt alul, a négy topcsapat versenyzőin kívül pedig Albon (9.) és Hülkenberg (10.) jutott be a Q3-ba.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A mindent eldöntő utolsó 10 perces rohamra a topcsapatok pilótái közül csak Sergio Pérez nem új gumikon jött ki, ami meg is látszott az idején, hiszen több mint 6 tizeddel maradt el a leggyorsabb Lando Norristól. Ám egy századdal így is megverte a közvetlenül mögé, a csak a 8. helyre besoroló Verstappent, a holland ugyanis hatalmasat volt kénytelen ellenkormányozni a Parabolicában, amivel jelentős lendületet veszített.

    Mint azt említettük, 1:19.401-gyel Norris ragadta magához a kezdeményezést, de Piastri csupán 0,035 másodperccel követte őt a második helyen. A 3. helyezett Russell hátránya is csak 0,168 másodpercre rúgott, míg a 4. helyen álló Hamilton is csak 2 tizedre volt a jobbik McLarentől, így aztán bőven nyitott volt még a pole pozíció sorsa. A Ferrarik már 3 tizedet kaptak (3 ezred választotta el az 5. Sainzot és a 6. Leclerc-t), míg a sort a két Red Bull mögött Hülkenberg és Albon zárta.

    A végső összecsapásnak a két Red Bull vágott neki elsőként Pérez felvezetésével, majd következett a két McLaren, a két Ferrari, és végül a két Mercedes. Miután Pérez elrontotta a második Lesmót és megcsípte a kavicságyat, ő nem javított, de Verstappen is csak a mexikóit tudta legyűrni és a 7. helyre jött előre. Mögöttük Norris 74 ezredet faragott az idején, majd Piastri nem tudott javítani. Ám ez végül nem került a McLaren pole-jába, sem első sorába, ugyanis előbb Carlos Sainz maradt el mindössze 0,140 másodperccel Norristól és ugrott fel a 3. helyre, majd Leclerc adott 6 ezredet (!) a csapattársának és vette át a 3. rajthelyet.

    Ám a két Mercedes még hátra volt, közülük pedig az elsőként érkező Russell elcsente a 3. helyet Leclerc-től, és 0,113 másodperces hátránnyal besorolt a McLarenek mögé, miközben Hamiltonnak meg kellett elégednie a 6. hellyel. Az Olasz Nagydíjat így Lando Norris kezdheti az élről, míg a pontversenyben vezető Max Verstappen csupán a 7. rajtkockából várhatja majd a lámpák kialvását.

    Az Olasz Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Hamilton megint első lett, Verstappen csak szentségelt az utolsó monzai szabadedzésen

    Hamilton megint első lett, Verstappen csak szentségelt az utolsó monzai szabadedzésen

    Kettős Mercedes elsőséget hozott az Olasz Nagydíj utolsó szabadedzése, de nagyon szoros az eleje. A Red Bull eközben csak szenvedett.

    Maradt a meleg Monzában szombatra is, ahol több mint 30 fokos levegő és 44 fokos aszfalt várt a mezőnyre az Olasz Nagydíj utolsó szabadedzésén. Az álmoskásan induló 60 perces tréningen mindenki letesztelhette a péntekről szombatra elvégzett változtatásokat, a Red Bullokon pedig első pillantásra is látszott, hogy péntekhez képest vékonyabb szárnyakkal léptek pályára, a tempójuk pedig szokás szerint felemás volt abból a szempontból, hogy Max Verstappen jóval gyorsabbnak bizonyult Sergio Péreznél.

    A bikás autókkal ellentétben lágy gumikon kezdő Ferrarival és a két McLarenekkel azonban a holland sem tudta tartani a lépést, miként a Red Bullhoz hasonlóan közepes gumikat koptató Mercedesek késői első etapos körét sem tudta túlszárnyalni.

    Bő 20 perc elteltével így a sorrend Russell (1:20.7), Sainz (1:20.7), Hamilton (1:20.7), Norris (1:20.7), Piastri (1:20.8), Verstappen (1:20.9), Leclerc (1:21.1), Hülkenberg (1:21.5), Pérez (1:21.6), Ricciardo (1:21.6) volt a sorrend az első tízben.

    22 és fél perccel az edzés kezdete után aztán jött Leclerc és használt lágyakon javítva 1:20.614-gyel átvette az első helyet, de az első ötöt még ezek után is kevesebb mint 2 tizedmásodperc választotta el.

    Még mielőtt mindenki feltett volna egy új lágy szettet és nekivágott volna az időmérő-szimulációs körének, Alex Albon ugrott fel az élre használt lágyakon, és adott 18 ezredet Leclerc-nek a Williams számára továbbra is kedvező pályán, hogy aztán 23 perccel a vége előtt Sainz vegye át a vezetést használt lágyakon (1:20.463), majd Leclerc soroljon be mögé rögtön a második helyre (1:20.565). Ezzel ráadásul nem volt vége a Ferrari-shownak, a két vörös autó ugyanis tovább nyúzta az edzés eleje óta használt piros oldalfalú Pirelliket, aminek eredményeként Leclerc 1:20.226-ra javítva átvette a vezetést, miközben Sainz minimálisat előrelépve, 0,237 másodperccel követte.

    Az élmezőnyből elsőként Norris kapott friss lágy gumikat, amelyeken rögtön az első körében odapakolt egy 1:20.262-es időt, de ez csak a 2. helyre volt elég, hiszen Leclerc-től 0,036 másodperccel elmaradt. Akárcsak Piastri, akinek sikerült besorolnia ebbe a kis résbe a második helyre és 1 századdal megelőznie a csapattársát, miközben Leclerc-től 0,026 másodpercet kapott.

    Piastrinak ráadásul volt egy kis csörtéje is a monacóival, aki feltartotta őt az első sikánban, majd később az ausztrál szorította le a fűre Leclerc-t a második Lesmo után, amikor a rossz tükröt figyelve próbált lehúzódni az ideális ív mellé.

    Piastri és Leclerc majdnem ütközése:

    10 perccel a leintés előtt a két Mercedesnek sikerült, ami a McLareneknek nem: előbb Russell (1:20.210), majd Hamilton (1:20.117) ugrott fel az első helyre új lágy gumikon, miközben Verstappen 0,251 másodperces hátránnyal csak a 6. helyet foglalta el, nem véletlen rázta a fejét a célvonalon átsuhanva, majd a rádióban közölte, hogy a lassú és középgyors kanyarokban nem fordul az autója. Nem csak Verstappen panaszkodott ugyanakkor, hanem a második helyen álló Russell is, aki úgy érezte, az autója egyensúlya messze van az ideálistól.

    A McLarenek második nekifutásra nem tudtak javítani, miként az új lágy gumis körüket a végére hagyó Ferrarik sem, így maradt a Hamilton, Russell, Leclerc sorrend az első háromban. Verstappen a végén még elment egy gyorskörre használt lágyakon, de csak fél tizedre megközelíteni tudta a legjobb körét, miközben továbbra is bőszen gesztikulálva elégedetlenkedett az autója vezethetőségén a pilótafülkében. Nála is nagyobb szenvedést mutatott be Sergio Pérez, aki nem tudott jó kört összerakni lágy gumin, és csupán a 18. helyen zárt.

    Az Olasz Nagydíj 3. szabadedzésének végeredménye:

  • Brutálisan szoros lehet az Olasz Nagydíj, de sok minden változhat már szombatra

    Brutálisan szoros lehet az Olasz Nagydíj, de sok minden változhat már szombatra

    Az Olasz Nagydíj első edzésnapján futott megtankolt autós etapok alapján ezúttal nemhogy a McLaren fölénye, de az első helyért folyó kizárólagos Red Bull–McLaren csata sem tűnik valószínűnek, és könnyen előfordulhat, hogy a Mercedes és a Ferrari is ott lesz az első helyre pályázó csapatok között.

    Mindössze 0,1 másodperc választotta el azt a hat pilótát az Olasz Nagydíj második szabadedzésén teljesített megtankolt autós etapok átlagában, akik 10 vagy annál több kört tettek meg egyhuzamban a közepes gumikon. Ez már önmagában elképesztően szoros futamot vetít előre vasárnapra, ugyanakkor a monzai pályán elvégzett változtatások miatt a szokottnál több minden íródhat át szombatra.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Hamilton volt a leggyorsabb egy körön / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes

    Miként arra Mark Hughes elismert F1-es szakújságíró rámutatott a The-Race.com-on írt elemzésében, a több helyen újraaszfaltozott, emiatt a gumikra nagyobb terhet rovó pálya akár sarkallhatta arra a versenyzőket a megtankolt autós etapok során, hogy kiemelten spóroljanak a gumikkal, ami hozzátehetett a nagyon szoros átlagokhoz. Ugyanakkor a versenyen is hasonlóan spórolós lehet a körözés, noha túlságosan nem foghatják vissza a tempót az egy kiállást tervezők, hiszen az megnyithatja az utat másoknak a két csere előtt.

    A legjobb közepes gumis átlagot (1:24.95) George Russell érte el, majd őt Sergio Pérez (1:25.22) követte, ám a Mercedes és a Red Bull versenyzője is rövidebb, 7, illetve 5 körös etapot teljesített, ami torzítja a képet. Az utánuk ebben a sorrendben következő Piastri, Norris, Hamilton hármas, illetve a Sainz mögé besoroló Verstappen–Leclerc duó viszont egyaránt 10 vagy 11 kört tett meg a sárga oldalfalú Pirelliken, ami jobb lehetőséget kínál az összehasonlításra.

    Piastri 1:25.51-es átlaga csak egyetlen tizeddel jobb Leclerc 1:25.61-es átlagánál, miközben kettejük közé hárman is befértek – valójában négyen, de Sainz csak 7 kört tett meg, így őt most kihúzzuk az egyenletből. Amennyiben a futamon is ennyire közel lesz egymáshoz az élcsapatok tempója, az vagy nagyon izgalmas csatát, vagy dögunalmas DRS-vonatozást fog eredményezni. Remélhetőleg előbbit.

    Lando Norris, McLaren, Olasz Nagydíj
    A McLaren tűnt a legerősebbnek, de ebben sem lehetünk biztosak / Fotó: McLaren

    Sok minden változhat

    A monzai pálya új aszfaltja, illetve a több helyen megváltoztatott kerékvetők nagy kihívás elé állítják a csapatokat, amelyeknek a pénteki nap után a szokottnál is mélyrehatóbban kell tanulmányozniuk az első két szabadedzésen tanultakat. „Szerintem számos téren elég jó irányba indulhatunk el az autóval, de egy kicsit jobban meg kell határoznunk ezeket. Szerintem elég szoros lesz a csata számos autó között” – tekintett előre Verstappen

    „Nem éreztem magam nagyon kényelmesen az első edzésen, majd a második már jobb volt, de fejlődnünk kell szombatra. Néhány területre kell majd fókuszálnom a vezetésemmel a harmadik edzésen, de jó a kiindulási alapunk” – nyilatkozta Lando Norris, aki nem volt meggyőződve arról, hogy biztosan ők a leggyorsabbak, de egyelőre úgy néz ki, hogy a McLaren lehet az a csapat, amely a legjobb esélyekkel vághat neki az időmérőnek.

    Max Verstappen, Red Bull, Olasz Nagydíj
    Verstappen egykörös tempója jobb lehet, mint amit az eredmények sugallnak / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ugyanakkor Hughes szerint a Red Bull a GPS-adatok alapján a többieknél letekertebb motorral körözött, ami tovább kuszálhatja a képet. Miként az is, hogy a Mercedes és a Red Bull is összehasonlítást végzett az újabb és régebbi padlólemeze között. Előbbinél Hamilton, utóbbinál Pérez használta az újabb verziót. Mindehhez jön még hozzá az is, hogy melyik csapat mennyire meredek szárnyakkal körözött. Mivel a közhiedelemmel ellentétben Monzában sem egyértelmű, hogy a hosszú egyenesek miatt minél kisebb leszorítóerővel kell menni, ezen a téren is lehet variálás.

    A Red Bull például a négy élcsapat közül a legmeredekebb hátsó szárnyat használta, míg a Ferrari a legvékonyabbat. Ezért a maranellóiak voltak a leggyorsabbak az egyenesek végén, míg a Red Bull a leglassabb (ne feledjük, ebben a letekert motornak is lehetett szerepe), a Mercedes pedig gyorsabb volt a McLarennél. Ám mivel jó köridőt lehet elérni úgy is, hogy az ember meredekebb szárnnyal gyorsabb a kanyarkijáraton, és ezt az előnyt cipeli magával az egyenes jelentős részében, nagy fejtörést fog okozni mindenkinek, hogy szombatra milyen kompromisszumok mellett tegye le a voksát.

    Carlos Sainz, Ferrari, Olasz Nagydíj
    A Ferrari ment a legkisebb leszorítóerővel / Fotó: Photo Florent Gooden / DPPI / Ferrari

    „Meg kell értenünk a gumikat az új aszfalton, amelyen látszólag máshogy viselkednek, mint a múltban. Miként az Monzában lenni szokott, igyekszünk eltalálni a beállítást a hosszú egyenesekre, miközben a kanyarokra is kell spórolni némi tapadást. Az új aszfalt sokkal simábbnak tűnik, ami kínál némi extra lehetőséget a beállításokkal” – mondta Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke, míg Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt emelte ki, hogy ez, illetve a simább kerékvetők az ő kezükre játszanak, hiszen az autójuk köztudottan nem kedveli az egyenetlen felületeket.