Címke: Lewis Hamilton

  • Massa szerint idén is beáll Hamilton mögé a Mercedes

    Massa szerint idén is beáll Hamilton mögé a Mercedes

    A most visszavonult Felipe Massa úgy véli, hogy 2018-ban is Lewis Hamilton mögé fog beállni a Mercedes, és Bottas alulmarad.

    Hamilton 2017-ben megnyerte a bajnokságot, csapattársa, Valtteri Bottas a harmadik helyen zárt, 58 pontnyi lemaradással a világbajnok mögött.

    A Mercedes azt vallja, hogy hagyja versenyzőit egymással is csatázni, Massa azonban, aki 2008-ban majdnem legyőzte Hamiltont, és Bottas csapattársa is volt, úgy gondolja, hogy a Mercedes a következő szezonban is Hamiltont fogja segíteni.

    „A csapat teljesen az ő oldalán lesz, 100%.” – mondta Massa az Autosportnak. „Szóval nem lesz úgy gondja a csapattársával, mint volt korábban (Nico Rosberggel). Nagyon sok dolog az ő oldalán van, és neki csak saját magát kell egyre jobbá és jobbá tenni.”

    2017-ben noha Hamilton számára a szezon eleje nehézkesen alakult, fordítani tudott és a szezon második felében sorra nyerte a versenyeket, ami negyedik bajnoki címének megszerzéséhez vezetett.

    „Hamilton tökéletes munkát végzett.” – mondja Massa. „A szezon elején voltak problémái. Nem volt meg a tempója, kicsit küszködött az autóval, de azt hiszem, ezt megoldották. Igazán nagyszerű munkát végzett (Hamilton) és élvezte a versenyzést. Szóval kihozta ebből a legjobbat. Mindent megérdemel, amit sikerült elérnie. Olyan versenyzővé alakította magát, akinek nincs semmi vesztenivalója, a történelem bármelyik versenyzőjéhez viszonyítva.”

  • Napi retró: A 10 éves Lewis Hamilton

    Napi retró: A 10 éves Lewis Hamilton

    Lewis Hamilton kisfiúként, 1995 decemberében, még gokartosként.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • 33 kép a 33 éves Hamiltonról

    33 kép a 33 éves Hamiltonról

    Ma ünnepli 33. születésnapját a Forma-1 immáron négyszeres világbajnoka, a most a Mercedes színeiben versenyző Lewis Hamilton. Ez alkalomból a Racingline.hu munkatársai által 2017-ben készített képekből válogattunk össze 33-at a brit versenyzőről.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”86″ gal_title=”33 éves Lewis Hamilton”]

  • Villeneuve nem Bottast ültette volna a Mercedesbe

    Villeneuve nem Bottast ültette volna a Mercedesbe

    Jacques Villeneuve, 1997 Forma-1-es világbajnoka szokásához híven ezúttal sem rejtette véka alá véleményét.

    Villeneuve célpontja Valtteri Bottas volt: elmondása szerint Toto Wolffék helyében nem szerződtette volna a 28 éves finnt.

    „A Mercedes nyert, hiszen még mindig ők rendelkeznek a legjobb motorral, de csak Hamilton volt képes ezt kihasználni. Bottas teljesítménye közel zavarba ejtő volt. Valtteri egy erős második számú versenyző, nem több. A helyükben inkább Wehrleint választottam volna.”

    Villeneuve szerint a mezőny másik finn versenyzője, Kimi Räikkönen is második számú szerepet tölt be, ám a Ferrari pilótája sokkal jobb Bottasnál.

    Nem a mostani volt az első alkalom, amikor Villeneuve Bottast kritizálta: a Brazil Nagydíj után kínosnak nevezte a teljesítményét, miután a szombaton megszerzett pole pozíciója után már a verseny rajtjánál elveszítette a futamgyőzelmet Sebastian Vettellel szemben.

     

  • Alonso béna politikus Piquet szerint

    Alonso béna politikus Piquet szerint

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Nelson Piquet szerint Fernando Alonso csak magának köszönheti azt, hogy az elmúlt évtizedben nem lett sikeres. 2006-ban Alonso még a sportág legfiatalabb kétszeres világbajnoka volt, de azóta nem tudott bajnoki címet szerezni sem a Renault, se a McLaren, se a Ferrari csapatával. A háromszoros világbajnok Piquet így látja a spanyol helyzetét:
    „Fernando Alonsonak lett volna lehetősége legalább öt világbajnoki címet szerezni, de a valóság az, hogy mindent elront ott, ahol épp van. Ő egy remek versenyző, de rengeteg problémát generál, és a végén az lesz, hogy elhagyja a csapatot.”

    A brazil nyilván tudja hogy miről beszél, hiszen 2008-ban ifjabb Nelson Alonso csapattársa volt, és a La Sexta tévécsatornán tovább feszegette a kérdéskört:
    „Nagyon rossz (sport) politikus csapaton belül. Amikor egy új csapathoz érkezel, először türelmesnek kell lenned, és együttműködőnek ahhoz, hogy később nyerhess velük. Ő azonban azonnal a legjobb kiszolgálást akarja, és ez nem célravezető.”

    A 65 éves Piquet válaszolt arra a kényes kérdésre is, hogy ki a jobb, Alonso, vagy az immáron négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, és ő így látja a párost:
    „Nem hinném, hogy Alonso a jobb. Azt hiszem, ugyanazon a szinten vannak.”

  • Hamilton szerint továbbra is megbízható lesz a Mercedes

    Hamilton szerint továbbra is megbízható lesz a Mercedes

    A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a Mercedes idén is képes lesz olyan megbízható autót építeni, mint a tavalyi.

    Hamilton 2017-ben minden futamot befejezett, sőt minden versenyen pontszerző helyen is végzett, így 2002 után először történt meg ez a Forma-1-ben.

    2016-tal ellentétben arra is képes volt, hogy egészen a brazil nagydíjig nem kapott rajtrács büntetést erőforrás elemek cseréje miatt. Ez azonban nem befolyásolta a világbajnokság kimenetelét, hiszen a brit eddigre már bebiztosította a világbajnoki címét.

    A Mercedes motorok megbízhatóságát az is mutatja, hogy Hamilton csapattársa Bottas csak egyszer esett ki motorprobléma miatt, míg a partner csapatok közül a Force India csak baleset miatt adott fel futamot.

    Hamilton úgy véli, hogy mivel kevesebb motort lehet majd idén használni, ezért jóval nehezebb lesz majd az, hogy még egy hasonló évet teljesítsenek, de hozzátette, hogy szerinte a Mercedes képes erre.

    „Az a célunk, hogy minden egyes kört teljesítsünk.” – kezdte. „Természetesen ez sokkal nehezebb lesz, de ez az amiért dolgozunk. Hiszek a csapatban, hogy képesek ezt megcsinálni, igaz ez hatalmas feladat lesz. Talán 2017 arany év volt számunkra e tekintetben, de ez nem zárja ki azt, hogy ne lehessen megismételni.”

    Hamilton szerint a három nagy motor szállító közötti megbízhatósági tényező döntően kihat a világbajnokság végeredményére.

    „Szerintem mi, a Ferrari és a Renault motorjai azok, akik meghatározóak a bajnokságban. De ahogy már mondtam a célunk az, hogy minden futamot befejezzünk. Nekünk volt a legmegbízhatóbb motorunk, de a következő idényben sokkal jobban fog számítani a megbízhatóság.”

  • Lewis Hamilton beszabadult a cipőboltba, ahol szakért és vásárol

    Lewis Hamilton beszabadult a cipőboltba, ahol szakért és vásárol

    Közismert tény, hogy Michael Schumacher óta a legnagyobb divatmániás autóversenyző Lewis Hamilton, aki mellett néha a közismerten színpompás ruhakölteményekbe öltöző sztárriporter, Kai Ebel is elbújhat. Az immáron négyszeres világbajnok a számla tanúsága szerint még október végén látogatott el Los Angelesben a BAIT cipőboltba ahová követte őt a Complex stábja is. A riporter Joe La Puma volt, ami különösen remek választás már csak azért is, mert a Forma-1-es Mercedes csapat támogatója a Puma cipőgyár is, akikkel a kényes ízlésű Hamilton egyébként kifejezetten elégedett.

    Lewis azért szereti különösen ezt a márkát, mert szabadon garázdálkodhat a titkos divattervezői ambícióit illetően is. A rajongóik előtt elég nyilvánvalóan ismert, hogy a szponzorsapkái kinézetébe is jelentősen beleszól, és már sok darabból áll a limitált kollekció. Az alábbi videóból az is kiderül, hogy a cipők iránt is nagy a fétise, ahogy a magyar Mercedeses kollégájának is, de nem áruljuk el, hogy a Kiss Norbi az.

    Az alábbi videóban Lewis lelkesedését és szakértelmét elnézve a sneakerek iránt, immáron abban is biztosak vagyunk, hogy Palvin Barbival is egész este csakis divatról beszélgetnek, semmi több. 😀

    Lewis szerelme a cipők iránt tényleg hatalmas, hiszen elmondása szerint már kinőtték a szobát is, ahol tárolja a csukáit, és a több száz pár cipőjének már gyakorlatilag egy nagyobb ház kell. A hálószobája, sőt a tartalék hálószobája (hmm? – a szerk.) is már tele van velük, így ha valaki esetleg rajta kívül is betévedne oda, akár egy cipőboltban is érezheti magát. Igazán szenvedélyes gyűjtő, hiszen olyan darabokat is megtalálunk a kollekciójában, amiket akkor vásárolt vagy kapott, amikor még egyáltalán nem volt gazdag autóversenyző. Mindig tisztán tartotta őket, és még foci közben is ügyelt rá, hogy ne sérüljenek a cipői. Mivel a Hamilton család minden megtakarított pénze Lewis versenyeztetésére ment el, ezért ez indokolt is volt, de tisztán emlékszik még rá, hogy milyen Air Jordanje volt akkoriban, amikor az egész világnak ez volt a kedvenc cipője.

    A Puma számtalan világsztárral alkotott már limitált kiadású cipőket, elég csak Rihannára gondolni például. Lewis is kezébe vette már a ceruzát, és örömmel dolgozik együtt egy olyan világcéggel, mint a Puma, és nagyon úgy tűnik, hogy pontosan tudja, mit akar. Tervezne utcai cipőt, sőt elárulta azt is, hogy a versenyzőcipője hihetetlenül könnyű, és annak a kinézetébe is beleszólt már. Utcaiként inkább magas szárút készítene, és kellően kreatívnak érzi magát ahhoz, hogy egy dizájner csapattal alkossanak valami formabontót.

  • Tervezd meg Valtteri Bottas 2018-as sisakját!

    Tervezd meg Valtteri Bottas 2018-as sisakját!

    Újra a rajongók tervezhetnek meg egy Forma-1-es sisakot, ezúttal Valtteri Bottasét, a 2018-as versenyszezonra. A Mercedes csapat tájékoztatása szerint a nyertes designt személyesen majd Bottas választja ki a pályázaton, és a szezon nagy részében viselni is fogja majd azt.

    2017-ben Lewis Hamilton csinált hasonló versenyt a rajongóinak, akkor több mint 8000 pályaműből kellett kiválasztania Hamiltonnak a kedvencét, de Jenson Button 2016-ban is a rajongóira bízta azt, hogy döntsék el azt, hogy a szezon folyamán milyen designnal a fején furikázzon.

    A nyertes kap egy replikát majd az eredeti sisakból, Bottas aláírásával.
    További információkért kattints ide.

  • Button megnevezte pályafutásának legjobb korszakát

    Button megnevezte pályafutásának legjobb korszakát

    Jenson Button, 2009 Forma-1-es világbajnoka úgy érzi, a McLarennél, Lewis Hamilton csapattársaként nyújtotta pályafutása legjobb teljesítményét.

    Button 2010 és 2012 között versenyzett Hamilton mellett a McLaren-Mercedesnél: habár egy világbajnoki címet sem nyertek, tizenhét futamgyőzelmet sikerült bezsebelniük.

    „Érdekes volt a kapcsolatunk” – mondta Button a Sky Sportsnak.

    „A Brawn csapattól érkeztem, ahol 2009-ben megnyertem a bajnokságot, előtte évben pedig Lewis nyert a McLarennel.”

    „Hamilton csapatához szerződtem, vagy ha úgy tetszik, bekopogtattam hozzájuk a Lewis Hamilton elleni versenyzés jelentette kihívásért.”

    „Két brit versenyző egy brit csapatnál, ráadásul mindketten a friss világbajnokok voltunk. Ez nagy nyomást jelentett számunkra, de nagyon élveztem.”

    „Lewis hihetetlenül gyors, egy körön pedig ő a leggyorsabb versenyző, aki valaha Forma-1-es autót vezetett” – mondta elismerően honfitársáról.

    „Futamokon ellenfele tudtam lenni és harcoltunk a győzelmekért, a három év alatt sok versenyt behúztunk. Ezek a győzelmek voltam karrierem legjobbjai, hiszen Lewist kellett legyőznöm ahhoz, hogy elérjem őket.”

  • A Jégember tüzet posztolt, Hamilton pedig mindent törölt

    A Jégember tüzet posztolt, Hamilton pedig mindent törölt

    Ahogy arról már beszámoltunk, Kimi Räikkönen, tőle egészen váratlan módon saját, hivatalos profilt csinált Instagramon, ennek hitelességét pedig egy videóüzenettel erősítette meg.

    A „Jégember” második posztja tüzet ábrázol, egészen pontosan őt magát, egy esti tábortűz mellett. A kép talán korábbi reklámjának forgatásakor készült. Erről ide kattintva olvashatsz.

    Mindeközben Lewis Hamilton is tőle szokatlanul cselekedett. A brit világbajnokról közismert volt, hogy imádja a közösségi oldalakat használni, és rendszeresen el is halmozza ott rajongóit képekkel, videókkal. Többször megütötte ugyan már a bokáját egy-egy posztjával, de ezidáig ez nem eredményezett nála „drasztikus” lépést,

    Legutóbb azonban saját unokaöccsének kritizálásával került a nyilvánosság célkeresztjébe, és bár az eset után elnézést kért, amiért „helytelenül fogalmazott és viselkedett”, úgy fest, ezúttal a bocsánatkérés sem nyugtatta meg a Mercedes világbajnokát.

    A popsztár Boy George, aki felvállaltan meleg, támogatását ajánlotta fel a négyszeres világbajnoknak.

    „Adjunk most egy kis időt Lewis Hamiltonnak.” – írta Boy George Twitteren. „Sokkal rosszabb dolgokat mondanak sokkal rosszabb emberek nap mint nap, és sokkal kevesebb stílussal. Lépjünk tovább. Az emberek követnek el hibát, így tanulnak! Én úgy érzem, hogy a rekciók kissé túl lettek dramatizálva, és én vagyok a ‘hercegnő ruhák’ királynője.”

    Ettől függetlenül Hamilton minden bejegyzését törölte az Instagramról. 5,7 millió követője elől így több ezer képet tüntetett el. Hogy pontosan miért, azt nem tudni.

    Mindenesetre sosem számítottunk arra, hogy Kimi Räikkönennek több posztja lesz Instagramon, mint Lewis Hamiltonnak. 😀 😛