Címke: Lewis Hamilton

  • Szponzora miatt kerülhet Bottas a Ferrariba!

    Szponzora miatt kerülhet Bottas a Ferrariba!

    Valtteri Bottas támogatója azt gondolja, hogy a finn pilóta 2018 után is top csapatnál maradhat. Bottas rosszul kezdte a szezont, Ausztráliában ütközött az időmérőn, és Lewis Hamilton is szóvá tette, hogy hiányzott neki a csapattársa a verseny alatt.

    Ahogy fogalmaz: „Tavaly óta kiemelkedő fontossággal bír az, hogy két autó legyen az élen, főleg akkor, amikor a Red Bull és a Ferrari ilyen erős.

    Bottas a jövő héten Bahreinben készül visszavágni, de megszólalt a legerősebb támogatója, Antti Aarnio-Wihuri is a finn dolgában: „Azt hiszem, hogy Vallteri folytathatja majd a Mercedesnél, de a Forma-1-ben bármi megtörténhet.”

    Aarnio-Wihuri csomagoló cége jelenleg a Mercedest támogatja. Azonban a pletykák szerint a Mercedes kinézte magának Daniel Ricciardo-t vagy Esteban Ocon-t, a 2019-es évre. Aarnio-Wihuri Finnország egyik leggazdagabb embere, egyáltalán nem zárja ki azt, hogy a Ferrariban köthet ki Bottas: „Azt hiszem, hogy Räikkönen ideje lejár. Tavaly már látható volt, hogy a teljesítménye nem volt folyamatos. Feltehetően már nem is érdekli ez annyira.”

    A Ferrari régebben már érdeklődött Bottas iránt, így ezzel számol Aarnio-Wihuri is: „Még átszerződhet Bottas a Ferrariba. Valamikor mindegyik Forma-1-es pilótánál eljön az a pont, hogy a Ferrarinál akar vezetni.”

  • Hamilton jobban beleavatkozna a versenystratégiájába

    Hamilton jobban beleavatkozna a versenystratégiájába

    Miután egy kis kalkulációs hiba vezetett ahhoz, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon Lewis Hamilton nem tudta megtartani pozícióját az élen, a brit világbajnok szeretné, ha több beleszólása lehetne a versenystratégiába.

    Toto Wolff a számítógépeket okolta, amiért rosszul lett kiszámolva a különbség Hamilton és Vettel között a virtuális safety car fázis alatt, ezért nem tudta Hamilton visszaszerezni az első pozíciót.

    „Annyira a számítógépekre, adatokra és technológiára hagyatkozva alkotjuk a stratégiát, bár több emberi dolog lenne benne.” mondta Hamilton.

    „Nem tudom, hogy jól mondom-e, de szeretném, ha jobban belenyúlhatnék. Úgy érzem, ma (múlt vasárnap) is olyan jól vezettem, mint bármikor máskor. Nagyon, nagyon elégedett voltam a vezetésemmel. Mindenesetre ugyanígy teszek majd a következő versenyen is, igyekszem ugyanazt alkalmazni, mint ezen a hétvégén és megpróbálok javulni, önmagamban is.”

    Hamilton igyekezett kijavítani a hibát és tapadni Vettelre, de a növekvő motorhőmérséklet miatt vissza kellett vennie a tempóból. Elmondása szerint az idei szabály, mi szerint csak három motort használhat el egy versenyző a szezon során, őt is arra kényszeríti, hogy óvatosabb legyen.

    „A motor túlmelegedett, és hét versenyt kell teljesítenem ezzel az erőforrással, vagy ha lehet, akkor még többet.” – mondta a Mercedes versenyzője. „Túl meleg volt, de nyomtam tovább. Szóval ideges voltam, hogy nehogy tönkre is tegyem ezzel a motort.”

    „Arra gondoltam, hogy ha nem tudom azokon a körökön elkapni, akkor a gumijaim csak rosszabbak lesznek, így most kell 110%-on autóznom, és mindent kockára teszek ezért a hét pontért. Valószínűleg vissza kellett volna vennem, kímélni a motort, hogy életben tartsam a következőkre is. Ez szembemegy a versenyzési szellemiségemmel, mert az utolsó pillanatig versenyezni akarok.”

  • Ki győzi le a legfölényesebben csapattársát? Ti szavaztatok!

    Ki győzi le a legfölényesebben csapattársát? Ti szavaztatok!

    A szezon előtt arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintetek az egyes csapatoknál melyik versenyző lesz eredményesebb, ki győzi majd le simábban az ellenfelét.

    A Racingline.hu olvasói szerint a legnagyobb különbség csapaton belül a McLarennél lesz, ugyanis 90-10%-ra Fernando Alonso nyert Stoffel Vandoorne ellen. Szorosan követi őt Lewis Hamilton, aki 89%-ot kapott Valtteri Bottasszal szemben. A harmadik legfölényesebb győzelmet pedig Sebastian Vettel (85%) aratta Kimi Räikkönen (15%) fölött.

    A legszorosabb eredményt a Williams versenyzői hozták. A kérdés ugyebár az volt, hogy csapaton belül ki lesz erősebb idén, Lance Stroll és Szergej Szirotkin egyaránt 50-50%-ot kaptak.

    szavazás

    Mercedes
    Lewis Hamilton 89%
    Valtteri Bottas 11%

    Ferrari
    Sebastian Vettel 85%
    Kimi Räikkönen (15%

    Red Bull
    Max Verstappen 62%
    Daniel Ricciardo 38%

    Force India
    Esteban Ocon 68%
    Sergio Perez 32%

    Williams
    Szergej Szirotkin 50%
    Lance Stroll 50%

    Renault
    Carlos Sainz 56%
    Nico Hülkenberg 44%

    Toro Rosso
    Pierre Gasly 64%
    Brendon Hartley 36%

    Haas
    Romain Grosjean 78%
    Kevin Manussen 22%

    McLaren
    Fernando Alonso 90%
    Stoffel Vandoorne 10%

    Sauber
    Charles Leclerc 78%
    Marcus Ericsson 22%

  • Idén még nehezebb az előzés a versenyzők szerint

    Idén még nehezebb az előzés a versenyzők szerint

    A versenyzők azt állítják az első futam után, hogy idén még nehezebbé vált az előzés, mint amilyen tavaly volt.

    Lewis Hamilton állítása szerint ezért nem tudta megelőzni Sebastian Vettelt a győzelemért.

    „Mintha a legjobb barátom egy szikla szélén állt volna és én nem tudtam volna ma megmenteni az életét, olyan nehéz volt előzni.” – mondta Hamilton. „Ha agyonütnének sem sikerülne, hiába próbálkoztam minden képességemmel és eszközömmel, nem tudtam elég közel kerülni ahhoz, hogy küzdhessünk. Utolértem a kanyarokban, de gyorsabb volt az egyenesekben. Talán a következő versenyek másmilyenek lesznek.”

    Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas a mezőny végéről rajtolva a nyolcadik helyig lépett előre. Ő is arra panaszkodott, hogy most nagyobb a turbulencia az előzendő autók mögött.

    „Mikor még csak három másodperce vagy (az előtted lévőtől), már akkor lehet érezni. Ha egy másodpercen belülre érsz, akkor nagyon megnő (a turbulencia).” – mondta a finn.

    Annak érdekében, hogy könnyebb legyen előzni, az Albert Parkban harmadik DRS zónát is kijelöltek.

    „Egy kicsit segített, de nagyon kis különbséget eredményezett.” – vélekedett Bottas.

    Esteban Ocon is arra panaszkodott, hogy bár jó tempója volt Force Indiájának, de nem tudta azt kihasználni.

    „Nem tudtunk előrébb jönni, mert nehéz volt előzni.” – mondta. „A rajtnál elkaptam Lance-et (Stroll), és lényegében ennyi volt.”

    Akinek sikerült előznie a verseny során, az Daniel Ricciardo, aki megelőzte Nico Hülkenberget az ötödik körben. De a verseny végére beragadt Kimi Räikkönen Ferrarija mögé.

    „Nem túl gyakori, hogy a verseny nagy részét egy valaki mögé beragadva teljesítem, de ez egy szűk pálya, azok közül is olyan, amelyen nehéz előzni.” – mondta az ausztrál. „Volt pár alkalom, mikor kinéztem Kimi mögül a hármas kanyarban, de ő látta, hogy mire készülök.”

  • Verstappen kikapcsolta volna a tévét

    Verstappen kikapcsolta volna a tévét

    Max Verstappen reméli, hogy a szezon további része nem olyan lesz, mint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj, mert akkor az nagyon unalmas lesz szerinte, mivel szinte lehetetlen előzni idén.

    „Olyan volt, mint Monaco.” – mondta Verstappen. „Még ha egy, vagy másfél másodperccel gyorsabb is vagy, akkor sem tudsz előzni. Nézőként én kikapcsoltam volna a tévét. És amíg nem történik valami változás ez így is marad.”

    „Meg kell változtatni a pályát? Szerintem az autókkal kéne csinálni valamit, mert korábban nem volt okozott gondot itt az előzés.”

    Lewis Hamilton is egyet ért ezzel, miután nem sikerült utolérnie Sebastian Vettel.

    „Olyan, mintha anyukám, vagy a legjobb barátom egy szikla szélén állna, és én akárhogy is próbálom minden erőmmel, nem tudom őt elérni.” – mondta a négyszeres bajnok. „Talán a következő verseny majd más lesz.”

  • Szoftverhibán ment el a Mercedes versenye

    Szoftverhibán ment el a Mercedes versenye

    A Mercedes szerint szoftverhiba okozta Lewis Hamilton hirtelen időveszteségét Sebastian Vettelhez képest, elveszítve ezáltal az Ausztrál Nagydíj-győzelmet.

    Hamilton a pole-ból rajtolva viszonylag könnyedén maga mögött tartotta a két Ferrarit, boxkiállását követően sikerült is visszajönnie Kimi Räikkönen elé, Romain Grosjean félreállt Haasa azonban megkavarta a paklit. Mivel az autó veszélyes helyen parkolt, a versenyigazgatóság „beküldte” a virtuális safety cart, ezzel ezüsttálcán kínálva a lényegében ingyenes boxkiállási lehetőséget Vettelnek. A német eredetileg a harmadik helyen haladt jó néhány másodperces lemaradásban Hamilton és Räikkönen mögött, kiállása után viszont – a Mercedes, a kommentátorok és talán a Ferrari számára is némiképp érthetetlen módon – Hamilton elé jött vissza az első helyre. Toto Wolff csapatfőnök szerint a Mercedes szoftvere hibásan volt programozva, ezért nem érzékelték a Vettel által jelentett veszélyt.

    „Úgy kalkuláltunk, hogy körülbelül három másodperces előnyünk lesz” – magyarázta Wolff a Skynak a futam után. „Erről a számítógépeket kell megkérdezni, ez pedig folyamatban is van. Ha szoftverhibáról van szó, természetesen meg kell javítanunk. A probléma gyökere szerintem a mi rendszerünkben található. Tizenöt másodpercre lett volna szükségünk, de csak tizenkettőnk volt, amiről azt hittük, elég lesz – de nem volt.”

    Az előzetes találgatások alapján a Mercedes rendszere nem tudta jól kezelni a szoros versenyt és megfelelően kiszámolni a különbségeket.

    „Az autók különleges pályapozíciói olyan szituációt eredményeztek, amire korábban nem volt példa” – folytatta Wolff. „A szükséges különbségeket rosszul számolta ki a rendszer. Az algoritmusok és programok eddigi beállításai úgy működtek, hogy ha zöld a lámpa, minden oké. De utána láttuk a tévés közvetítésben, hogy nem lesz elég.”

  • Csak egy csapat szerepelt ma gyengébben, mint tavaly

    Csak egy csapat szerepelt ma gyengébben, mint tavaly

    Lewis Hamilton melbournei pole pozíciós köre több, mint egy másodperccel gyorsabb volt, mint tavaly.

    A Mercedes nagyjából egy másodpercet javult tavalyhoz képest, a mezőny fele azonban jelentősebb előrelépést ért el az elmúlt 12 hónapban.

    A legnagyobb fejlődést a Renault érte el, ők 1,9 másodperccel lettek gyorsabbak az időmérő alapján, mint egy évvel ezelőtt voltak.

    A top csapatok után a Haas tűnik a legjobbnak, noha Melbourne-ben korábban is jól szerepeltek, utána eresztettek csak le.

    Egyetlen csapat van csak, amely gyengébben szerepelt a mai időmérőn, mint tavaly. Ez pedig a Toro Rosso, mely Renault erőforrásról Hondára váltott. Bár először mindenki cikizte őket a Honda miatt, a téli tesztek során igencsak biztatóak voltak a látottak. Ez azonban ma megcáfolódni látszott, kérdés mit hoz majd a verseny…

    További érdekesség, hogy Hamilton mai ideje 10 másodperccel volt jobb, mint amilyen időt futott Jacques Villeneuve az első Melbourneben futott időmérőn, 1996-ban.

  • Hamilton: Nem a „partimód” miatt vagyok pole-ban

    Hamilton: Nem a „partimód” miatt vagyok pole-ban

    Lewis Hamilton tagadja azt a feltételezést, hogy a Mercedes-motor „partimódja” okozta volna a közel kilenctizedes javulást, amivel megszerezte a pole-t az Ausztrál Nagydíjra.

    Az időmérő Q3-as szakaszának első mért köreit követően úgy látszott, a Ferrarinak lehet beleszólása a pole-ért folyó csatába, Hamilton azonban odalépett neki a második mért körén és több mint hattizedes előnnyel megkaparintotta az első rajtkockát Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel előtt. Mivel a regnáló világbajnok néhány nappal ezelőtt még egy bizonyos partimódról beszélt, óhatatlanul felvetődött a kérdés, vajon az utolsó körön látottakhoz mennyiben járult hozzá a speciális időmérős üzemmód. Hamilton válasza egyértelmű volt: semennyire.

    „Azon a körön ugyanolyan üzemmódban voltam, mint előtte” – mondta a brit. „Inkább arról volt szó, hogy megfelelő hőmérsékletre tudtam hozni a gumikat és összeraktam a szektorokat. Biztosíthatlak titeket, hogy nincsen partimódunk; a Q2-től a Q3 végéig ugyanabban az üzemmódban voltam. Egyszóval nincsen semmiféle extra mód vagy extra gomb, amit aktiváltam volna.”

    Hamilton ezen megjegyzése hitetlenkedést váltott ki a mellette ülő Vettelből, akivel az alábbi párbeszédet zavarták le:

    „Akkor mit csináltál előtte?”

    „Vártam a megfelelő pillanatot a jó körre, hogy letörölhessem a mosolyt az arcodról!”

    „Egyszer hopp, másszor kopp. Végeredményben pontosan ezért vagyunk itt, szórakozni akarunk; ha [Hamilton] ezt élvezi szombatonként, elég jól végzi a dolgát.”

    „Csak vicceltem, haver.”

    „Tudom. Megérdemled a partit ma estére, Kimivel mi ketten pedig remélhetőleg holnap este partizunk majd.”

    Vettelnek valóban van oka a reménykedésre, a Ferrari ugyanis jóval erősebbnek tűnt, mint arra a szabadedzésen alapján számítani lehetett.

    „Meglepetés volt, hogy a Ferrari ennyire gyorsan ment” – ismerte el Hamilton. „A tempójuk az egyenesekben… nyilvánvalóan előreléptek motorerő terén. A kanyarokban szerintem hasonló tempót diktáltunk, a motorerejük viszont nagyon erős volt. Az utolsó köröm egyértelműen a hétvégém legjobbja volt, sőt, egyike a valaha volt legjobb köreimnek.”

    Vettel végül egy apró hibának köszönhetően a 13-as kanyarban éppenhogy lemaradt az első sorról.

    „Volt még egy pici a tarsolyomban” – magyarázta a német. „Kicsit elrontottam a 13-as kanyar bejáratát, nem volt ideális. Ennek ellenére a kör és az időmérő is jónak érződött, az autó egyre élénkebb és élénkebb lett, elégedett vagyok a mai nappal. Hét tized természetesen nagyon sok, szóval van még min fejlődnünk, de sokszor láttuk már a múltban, hogy vasárnaponként kicsit összerázódik a mezőny.”

  • Ecclestone szerint túl biztonságos az F1, így már nem hősiesek a versenyzők

    Ecclestone szerint túl biztonságos az F1, így már nem hősiesek a versenyzők

    Brenie Ecclestone szerint az, hogy a Forma-1 ilyen görcsösen törekszik a biztonság növelésére, és igyekszik költség- és környezetkímélő megoldásokat alkalmazni, megváltoztatja a közvéleményt a versenyzőkről, már nem tűnnek annyira hősiesnek.

    „Tavaly beszéltem Sebastiannal (Vettel) és Lewis-zal (Hamilton) a kockázat fogalmáról.” – mondta az F1 korábbi vezetője a belga Le Soir-nak. „Nem hiszem, hogy ezek a srácok meggondolatlanok lennének, különösen Sebastian, aki már édesapa. Mégis mindketten azt mondták nekem, hogy úgy érzik, olyasmit csinálnak, amire egy átlagember sosem lenne képes, és ezért csodálják őket.”

    „Nézzék meg a cirkuszi akrobatákat, akik kötélen sétálnak a magasban, akik magukra vonzanak minden figyelmet. Természetesen csodálják őket. De a tömeget épp azért érdekli, mert nagyon kockázatos. Ha ők is meg tudnák csinálni ugyanazt a föld felett, akkor senki nem nézné!”

    Ecclestone elismeri, hogy bizonyos mértékben a sportnak törekednie kell a biztonság növelésére, de Haloval nem ért egyet

    „A mai autók átlagon felül biztonságosak mondhatók és ez nagyon jó dolog, ne értsenek félre. De ez a Halo! Hogy lehet egzakt tudományként bemutatni valamit, és azt állítani, hogy az üzembiztos… Ennek semmi értelme. Ez azt jelenti, hogy a Forma-1 ma már nem olyan veszélyes és ezért kevésbé izgalmas is, és kevésbé érdekes az emberek számára, akik azért mennek a cirkuszba, hogy lássák az akrobatákat leesni…”

    Miközben mindenki abban reménykedik, hogy az idei szezon izgalmasabb, lesz, mint a tavalyi, Ecclestone szerint egyértelmű, hogy ki fog nyerni.

    „Legyünk reálisak: A Forma-1 már nem olyan izgalmas, mint amilyennek lennie kéne.” – vélekedik. „Hogy vajon ki fog nyerni idén? Hamilton, természetesen!”

    „Szóval miért lenne érdekes kimenni egy versenyre? Csak megnézik majd a tévén, és azt gondolják, hogy mindegy mi történik, a végén úgyis Lewis nyer.”

  • Hamilton cáfolja Rosberg állítását

    Hamilton cáfolja Rosberg állítását

    Lewis Hamilton tagadja Nico Rosberg állítását, mi szerint az állandóság, illetve annak hiánya a brit versenyző legnagyobb gyengesége.

    Hamilton azonban úgy véli, hogy tavaly, negyedik bajnoki címének megszerzésével bebizonyította, hogy ez nem így van. „Az idei cél, hogy még kiegyensúlyozottabb legyek, mint tavaly. Szerintem a konzisztencia az oka annak, hogy megnyertem a bajnokságot tavaly.”

    Rosberg miután 2016-ban legyőzte Hamiltont és bajnok lett, be is jelentette visszavonulását. Hamilton még nem hosszabbított szerződést 2019-re, de szerinte kiváltság a Forma-1-ben versenyezni.

    „Kiváltság versenyezni ezeknél a csapatoknál. Hogy részese lehetek a sportnak, amely fejlődik és változik az idők során, hogy az élen lehetek és a lehető legjobb versenyzők ellen versenyezhetek.”

    „Amikor az ember a karriere végéhez ér, tudni akarja, hogy a legjobbak ellen versenyzett. Vannak, akik korán kiégnek, és vannak, akik bajnokságokat nyernek, pedig nem is voltak annyira versenyképesek. Az alapvető cél, hogy a legjobb legyen az ember, ehhez pedig a legjobbak ellen kell versenyezni. Számomra nagyszerű élmény volt Sebastian (Vettel) ellen versenyezni, négy világbajnoki címe van, akkor (2017 végéig) több volt neki, mint bárkinek (a mezőnyben).”