Címke: Lewis Hamilton

  • Verstappen lazán reagált Hamilton beszólására

    Verstappen lazán reagált Hamilton beszólására

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Bahreini Nagydíj után Lewis Hamilton csendben lef***fejezte Max Verstappent, amiért neki koccant a rajtot követően.

    „Épp csak, hogy kiszállt az autóból (mikor ezt mondta Hamilton). Megesnek az ilyen dolgok.” – reagált Hamilton beszólására Verstappen a Ziggo Sport műsorában. „Amikor az ember épp csak, hogy kiszáll az autóból, még tele van adrenalinnal.”

    „Nagyon szorosan mögötte voltam, volt esély az előzésre, szóval jó lehetőségnek gondoltam.” – tette hozzá Verstappen a manővere kapcsán. „Az autónk nagyszerű volt. Így pedig nem fogok mögötte maradni. Tudtam, hogy nagyon jó autóm van a versenyre, szóval tudtam, hogy tudok vele csatázni.”

  • Hamilton szerint Verstappen éretlen döntést hozott

    Hamilton szerint Verstappen éretlen döntést hozott

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Bahreini Nagydíjon történt koccanása Max Verstappennel a holland versenyző éretlenségének köszönhető.

    „Ő egy fiatal versenyző, folyamatosan tanul és fantasztikus a tempója.” – mondta Hamilton. „De fiatalként az ember nem mindig hoz jó döntéseket.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a versenybírák jól döntöttek, hogy nem büntették meg Verstappent az esetért.

    „Érdekes ezt hallani Christiantól, mivel olyan autójuk van, aminek jó eredményt kellett volna hoznia, és az ilyen éretlen döntések miatt nem érik el azokat az eredményeket, amiket elérhetnének. Ő (Verstappen) egy jó versenyt futhatott volna, mert elég jó hozzá.”

    „És szerintem ha Fernando (Alonso) lett volna abban az autóban ma, jó versenyt futott volna és pontokat szerzett volna a Red Bullnak.” – folytatta Hamilton. „Szerintem ha én ültem volna benne, én is gyűjtöttem volna pontot a Red Bullnak. Remélem, hogy tanul azokból a szituációkból, amikbe belekeveredik (Verstappen).”

    „Én is átestem dolgokon, mikor fiatal voltam, szóval tudom, milyen ez és könnyű csak magaddal foglalkozni, elfelejtve, hogy tisztelni kell a másik fickót is a adott szituációban.”

  • Vettel kiállt Hamilton mellett a Verstappen beszólása kapcsán

    Vettel kiállt Hamilton mellett a Verstappen beszólása kapcsán

    Sebastian Vettel kiállt Lewis Hamilton mellet a Bahreini Nagydíj után.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy mikor a verseny után Hamilton visszanézte Verstappenes csatáját a kivetítőn, „f*szfejnek” nevezte a fiatal hollandot.

    „Ez egy emberi reakció.” – mondta el véleményét a futamgyőztes, Sebastian Vettel. „Úgy érzem, egy kicsit felfújták ezt, hülye kérdéseket kapunk, és megpróbálnak sztorit csinálni a semmiből. Szerintem ezt itt le kéne zárni.”

    Továbbá Verstappen csapatfőnöke, Horner sem hibáztatta Hamiltont.

    „Szoros csata volt.” – mondta. „Max egy agresszív versenyző, Lewis egy agresszív versenyző. Az emberek pedig bekapcsolják a tévét, hogy lássák, hogy alakul a harcuk.”

  • Hamilton „f***fejnek” nevezte Verstappent

    Hamilton „f***fejnek” nevezte Verstappent

    A Bahreini Nagydíj Max Verstappen a második körben vívott szoros csatát Lewis Hamiltonnal a 10. helyért. Eközben pedig össze is ért a két versenyző, Hamilton autójának szárnya defektet is okozott Verstappen Red Bulljának gumiján.

    A versenybírák megvizsgálták az esetet, de versenybalesetnek minősítették, így nem osztottak érte büntetést. Nem is nagyon lett volna értelme, mivel nem sokkal később Verstappen ki is esett a versenyből.

    Hamilton végül a harmadik helyen ért célba. Mikor a leintés után, a díjátadőó előtt a kivetítőn a brit versenyző megnézte Verstappennel közös jelenetét, azt mondta a fiatal hollandra: „Micsoda f*szfej”.

    Túlságosan nem hallatszott ez a közvetítésben, a holland Ziggo Sportnak tűnt fel a megjegyzés.

     

  • Hamilton posztolt róla, de mégsem érdekli a grid girl téma

    Hamilton posztolt róla, de mégsem érdekli a grid girl téma

    Ahogy arról a napokban már beszámoltunk, a Monacói Nagydíj szervezői azt tervezik, hogy lesznek grid girlök a monacói verseny rajtrácsán, annak ellenére, hogy 2018-tól a Forma-1 úy határozott, hogy száműzi a rajtrácslányokat.

    Instagramon Lewi Hamilton is belebotlott ebbe a hírbe, majd meg is osztotta azt a „Thanks Jesus” felirattal.

    Tegnap aztán a brit versenyző kapott is egy kérdést azzal kapcsolatban, hogy örülne-e neki, ha más versenyek promóterei is visszahoznál a grid girlöket, de azt mondta, hogy nem érdekli a téma.

    „Nem érdeke. Csak láttam azt a posztot és vicc volt, hogy ‘Köszönöm Jézus’, visszatérnek a gyönyörű nők. De tényleg nem érdekel.”

  • Hamilton öthelyes rajtbüntetést kap Bahreinben

    Hamilton öthelyes rajtbüntetést kap Bahreinben

    Lewis Hamilton váltócsere miatt öthelyes rajtbüntetést kap a vasárnapi Bahreini Nagydíjra.

    Az FIA péntek este közölte a hírt, miszerint Hamilton Mercedese a szombat délelőtti harmadik szabadedzést már új váltóval kezdi meg. Mivel a váltó élettartama még a közelében sincs az előírt hat futamnak, a szabályok szerint Hamiltonnak időmérős eredményéhez képest öt hellyel hátrébbról kell majd rajtolnia. Valtteri Bottas a másik Mercedesben szintén új váltót kap, ám mivel ő ausztráliai balesete után már letöltötte a büntetést, a mostani hétvégét megússza tovább szankciók nélkül.

    „Hidraulikus szivárgást észleltünk a melbourne-i futamon; csoda, hogy be tudtuk fejezni a versenyt” – jött a hivatalos komment a Mercedestől. „Sajnos a váltót nem tudtuk a szabályok adta keretek között megjavítani, így kénytelen voltunk az új váltó mellett dönteni, bevállalva a rajtbüntetést.”

    Amennyiben a Mercedes hűtési gondjai a sivatagi körülmények között megismétlődnek (vagy esetleg rosszabbodnak), a brit világbajnok előtt küzdelmes verseny állhat.

     

  • Toto Wolff: Gyakorlatilag megvagyunk Hamilton új szerződtetésével

    Toto Wolff: Gyakorlatilag megvagyunk Hamilton új szerződtetésével

    Lewis Hamilton új szerződése gyakorlatilag kész, ezt állítja Toto Wolff. A Mercedes főnök reménykedett benne, hogy már Melbourneben aláírhatnak, de a pletykák szerint még mindig egyezkednek a részleteken, így egyelőre csúszás lesz.

    Most azonban a német Sport Bild arról számolt be, hogy Hamilton új szerződése 2019-2021-ig tart majd, és évente 60 millió dollárt hozhat neki a konyhára. Wolff erről ennyit árult el:
    „Szinte meg is vagyunk vele. Azonos hullámhosszra kerültünk. A szerződés azonban több mint 100 oldalas, és számos ponton pontosítást kíván. Ezt előbb el kell végezni.”

    Amennyiben így lesz, 2021 környékére Hamilton az új üzletnek köszönhetően nagyjából 184 millió dollárnyit keres, ami felveti azt a kérdést, hogy ér-e egy versenyző munkája ennyit. Erre a kérdésre már Gerhard Berger válaszol, aki korábban versenyzett a Ferrarival és a McLarennel is a fénykorában:
    „Igen. Lewis nélkül a Mercedes csak a harmadik lenne a Ferrari és a Red Bull mögött. Hamilton a leggyorsabb versenyző a rajtrácson. Ő az, aki miatt kialakul ez a különbség. A Mercedesnek mindent meg kell tennie azért, hogy megtarthassa őt.

    Wolff arra is figyelmeztet mindenkit, hogy olyan csapat stratégiai hiba, mint ami Hamilton győzelmébe került Ausztráliában, nem fog előfordulni Bahreinben: „Megértettük, hogy mi ment rosszul, és a jövőben hasonló dolog nem fog előfordulni.”

  • Ricciardo érkezik Räikkönen helyére a Ferrariba 2019-ben

    Ricciardo érkezik Räikkönen helyére a Ferrariba 2019-ben

    Alig indult el a 2018-as Forma-1-es szezon, máris megkezdődött a 2019-es pilótakeringő. A Mercedesnél, a Red Bullnál és a Ferrarinál három hely elkelt, főleg, hogy Lewis Hamilton is hosszabbít a Mercinél. Így máris Daniel Ricciardo lett a főszereplője a jövő évi versenyzői piacnak.

    Sebastian Vettel és Max Verstappen hosszú távra szerződtek a Ferrarihoz illetve a Red Bullhoz. Ricciardo, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen azok, akik szabaddá válnak év végén, ami azt is jelenti, hogy a top három csapatnál felszabadul egy-egy ülés. Közülük az F1today informátora szerint Ricciardo lehet az, aki legelőbb elkelhet, mégpedig úgy, hogy 2019-re a Ferrarihoz igazol. Ennyit sikerült megtudni Bahreinben:
    „A Ferrari már egy ideje mutatott némi érdeklődést Ricciardo iránt, és egyeztettek is már. Az Ausztrál Nagydíj után alá is írt egy szándéknyilatkozatot a Scuderiával. Ricciardo szívesen lenne Ferrari pilóta, ez feltett szándéka. Az üzlet gyakorlatilag megköttetett, amennyiben minden jól alakul, akkor több éves szerződést köthet velük. Publikusan persze annyit tudni, hogy a Red Bull határidőt adott Ricciardonak, hogy meddig dönthet a szerződése meghosszabbításáról. Ez valamikor májusban jár le. Ferrari és Ricciardo pedig hamarosan bejelenthetik a szerződésüket.”

    Az elmúlt hónapokban rengeteg spekuláció volt Ricciardo jövőjével kapcsolatban. A Red Bull át akarta beszélni versenyzőjével a szerződést, de Ricciardo halasztgatott. Az ausztrál versenyző közölte az energiaitalos csapattal, hogy látni akarja azt, miképp alakulnak az első versenyek 2018-ban, mielőtt leülne velük a jövőjéről beszélgetni. A legkorábbi ilyen irányú beszélgetések pedig most áprilisban lehetnek. Több jel ugyanakkor azon irányba mutat, hogy Ricciardo már nem a Red Bull kötelékében képzeli el a jövőjét. És az a helyzet, hogy az ötszörös futamgyőztes a Ferrariba tart. Korábban pedig már Vettel is kijelentette, hogy nem okozna gondot neki, ha Ricciardo lenne a csapattársa a Ferrarinál.

    Ricciardo 2008 óta a Red Bull család tagja. 2011-ig juniorként szerepelt, majd bejutott a királykategóriába. Az ausztrál pilóta Silverstoneban mutatkozhatott be a HRT volánja mögött. 2011-ben. Fél évvel később csatlakozott a Scuderia Toro Rossohoz, ahol két évet húzott le. A 28 éves versenyző a Red Bull Racinghez 2014-ben került, Mark Webber helyére. Az anyacsapatnál már az első évében megverte Sebastina Vettelt, az egyetlen közös szezonjukban csapattársként a Red Bullnál.

    Ricciardo 5 alkalommal nyert a Red Bullal és 22 dobogós helyezést szerzett eddig. Most úgy néz ki, hogy újra összekerülhet Vettellel, és ez már most remek párharcot ígér.

  • Vettel: Nincs ok arra, hogy Hamiltonnal ne jöjjünk ki jól egymással

    Vettel: Nincs ok arra, hogy Hamiltonnal ne jöjjünk ki jól egymással

    Tavaly egészen szoros csata alakult ki Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között, Bakuban komolyan össze is akadtak, de a Ferrari versenyzője azt állítja, hogy idén jól kijön Mercedeses ellenfelével.

    Az idei ausztrál időmérőt Hamilton nyerte, akit azt mondta, hogy ezzel akarta „letörölni a mosolyt” Vettel arcáról. Bár a verseny után inkább Hamilton arcáról tűnt el a mosoly.

    „Azt mondta csak viccel, és én hiszek neki.” – nyilatkozta Vettel Hamilton kvalifikáció utáni mondatára. „Elég idősek vagyunk már, nem hiszem, hogy ilyen szintre kell lemennünk. Az rendben van, ha csak viccelünk egymással és szerintem még ha különböző személyiségek is vagyunk, ugyanaz a szenvedélyünk és ez mégis egyenlővé tesz minket.”

    „Imádunk versenyezni és amint autóba ülünk, megpróbáljuk a legjobb formánkat nyújtani, és legyőzni mindenkit. Ebben a tekintetben nem látok okot arra, hogy ne jöjjünk ki jól egymással.”

  • Hamilton: Várjunk Barcelonáig az erősorrenddel

    Hamilton: Várjunk Barcelonáig az erősorrenddel

    Lewis Hamilton szerint az F1-es mezőny erősorrendje csak az első négy futamot követően kezd majd körvonalazódni, addig felesleges ezen filozofálni.

    Noha a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat a Ferrari és Sebastian Vettel nyerte meg, a hétvégét követő szakemberek és rajongók számára nyilvánvaló, hogy a leggyorsabb autót (ismét) a Mercedes építette, ahogyan azt Hamilton pole pozíciót érő köre és a verseny első etapja demonstrálta. A regnáló világbajnok azonban nem szeretne elhamarkodottan ítélkezni és arra int mindenkit, várjon még egy kicsit a Mercedes-a-favorit kijelentésekkel.

    „A tapasztalataim alapján az első négy futam után kezd csak el kirajzolódni a kép” – mondta Hamilton. „Még csak egy futamon vagyunk túl, fogalmam sincs [az erősorrendről]. Bahreinbe érve hullámvasútra számítok: a Ferrari nagyon gyors az egyenesekben, így a futamon is biztosan gyorsak lesznek, és egyébként is fekszenek nekik a forró körülmények. Habár Bahrein éjszakai futam, a gumikból így is sokat kivesz. Ötletem sincs, de annyi bizonyos, hogy nem lesz könnyű és nagyon kiélezett lesz.”

    A Ferrari és a Red Bull szorosan a Mercedes sarkában lohol, így minden eddiginél fontosabb, hogy a csapatok mindkét pilótája erősen szerepeljen. Valtteri Bottas időmérős bakiját követően Melbourne-ben Hamilton a saját bőrén érezhette, milyen fájdalmas lehet, ha hiányzik az erősítés.

    „Egyedül voltam kettő ellen; nem egyszerű felvenni a harcot egy kétautós csapat ellen, ha neked nincs segítséged” – folytatta a brit. „De biztos vagyok benne, hogy együtt fogunk dolgozni és Valtteri ismét visszaküzdi magát az élre. Nem lesz mindig olyan helyzetben, győzelmekért fog harcolni idén is. Már tavaly is fontos volt két autóval támadni, idén azonban talán még fontosabb, hogy a Red Bull és a mindkét Ferrari-versenyző is beszállt a harcba.”