Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton gyakran jár templomba és érzi, hogy Isten vigyáz rá

    Hamilton gyakran jár templomba és érzi, hogy Isten vigyáz rá

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy Isten vigyáz rá, mindig, mikor F1-es autóba ül.

    „Bármi megtörténhet bármelyik napon, de én érzem Isten vigyázó kezeit magam fölött.” – mondta a 33 éves versenyző hazai versenye, a Brit Nagydíj előtt.

    „Minden reggel, mielőtt megreggelizem, imádkozom. Valójában minden étkezés előtt imádkozom. Hogy az csak pár másodperc, vagy egy perc, és bármiért is imádkozik az ember, meg kell ragadni a pillanatot. Pár közeli barátommal templomba is járok. Találkozunk, reggelizünk, majd együtt elmegyünk a templomba.”

    „Legtöbbször megvilágosodva és újult erővel telve távozunk onnan. Megesik, hogy úgy jön el az ember, hogy ‘ma nem igazán jött át’, de legtöbbször úgy jövünk ki onnan, hogy ‘wow, tudom, merre tartok’.”

    A négyszeres világbajnok arról is beszélt, hogy bár nagyon sokat kapott az évek során a Forma-1-től, azért volt olyan is, amit ez elvett tőle.

    „A Forma-1 adott nekem egy életet és célt, ami igazán különleges, de ugyanakkor az F1 össze is tört engem. Összetört és felépített. Amikor az ember végigmegy ezen, nagyon sokat tesz bele (erőfeszítést), és ez összetöri a szíved, megöl, mikor elbuksz. És mindenki nézi, mikor elbotlasz. De amikor visszatérsz és sikert érsz el, akkor felemel. Leesel, összetörsz, majd meggyógyulsz és mész tovább.”

  • Horner szerint nem helyes, hogy a Mercedes hagyta, hogy egy ember vigye el a balhét

    Horner szerint nem helyes, hogy a Mercedes hagyta, hogy egy ember vigye el a balhét

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, hogy a Mercedes „a busz alá lökte” egyik kulcsemberét az Osztrák Nagydíjon.

    Lewis Hamilton még kiesése előtt a csapatrádión panaszkodott az elszúrt stratégiára, mire a csapat stratégája, James Vowles bocsánatot kért a rádióm. Horner szerint ez a dolog kissé „bizarr” volt.

    „Elég bizarr dolognak tűnik, hogy valaki úgy érzi, ezt kell tennie, hogy a busz alá lökik magukat, hogy motiválják vele a versenytőt, a negyedik helyről az élre.” – mondta Horner a Sunnak. „A mi filozófiánk sokkal inkább a kollektív felelősség, mintsem az egyéni. Kell a felelősségre vonhatóság, de azt megfelelő környezetben, zárt ajtók mögött kell kezelni, nem nyilvános fórumon.”

  • Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    A Mercedes pilótája Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Ferrari előttük jár, már ami a motorokat illeti. Korábban a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner is egyszerűen csak szupernek nevezte a vörösök erőforrását.

    „A három top csapat közül talán nekünk van a legjobb kasznink. Mégsem tudjuk őket elkapni. Nekik [Ferrari – a szerk.] szuper erős motorjuk van, amivel még spórolni is képesek.” – mondta a brit.

    Kollégája, Dr. Helmut Marko is egyetértett ezzel: „Nem kell túlságosan a dolgok mögé látni, hogy észre vegyük, hogy mennyire lenyűgöző a motorjuk teljesítménye.”

    A regnáló világbajnok, Lewis Hamilton is úgy látja, hogy a Ferrari motor terén beelőzte őket. „Motor tekintetében előttünk vannak, ez nem kérdés.” –  vélekedett tömören.

    A partnercsapat csapatfőnöke Frederic Vasseur elismerte, hogy még őket is meglepte a motor ereje.

    „Mi is ugyanazt a verziójú Ferrari motort használjuk, emiatt pedig sok minden más számukra. Lépésről-lépésre fejlődünk a kasznival, de az kétségtelen, hogy az idei motor nagyon sokat segít nekünk.” – tette hozzá a francia.

  • Hamilton előre megérezte, hogy rosszul fog elsülni a hétvégéje?

    Hamilton előre megérezte, hogy rosszul fog elsülni a hétvégéje?

    Lewis Hamilton szinte folyamatosan bujkált az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéje során. Még a sajtót és a tömeget nem igazán kedvelő Kimi Räikkönennel is gyakrabban lehetett összefutni a paddockban, mint a négyszeres világbajnokkal, aki egyébként épp egy futamgyőzelem után, a pontverseny éllovasaként érkezett a Red Bull Ringre.

    Csütörtöki pályára érkezése során folyamatosan a kezével takarta arcát, a fotósok, akik a munkájukat végezték volna, ki is akadtak némileg, amiért nem tudtak normális képet készíteni róla. Annak ellenére, hogy a Mercedes versenyzője kifejezetten kedveli a reflektorfényt és a figyelmet…

    Pénteken is a lehető legrövidebb utat választotta a garázs és a motorhome, illetve a Mercedes vendéglátó egysége között, pedig mindkét szabadedzést megnyerte, így nem igen volt oka a kesergésre.

    Szombaton sem változott semmi amint átjutott a beléptető kapunk, azonnal „bebújt” a Williams motorhome-ja mögé és ott slisszolt el a Mercedesig.
    Második lett az időmérőn, így kötelező volt megjelennie az azt követő sajtótájékoztatón, azonban itt is alaposan az arcába a sapkáját, hogy ne kelljen senkivel sem felvennie a szemkontaktust.

    Vasárnap aztán Bottas kiesése után Hamiltoné is bekövetkezett, így ekkor már inkább indokolt lehetett a bezárkózás, azonban tény, hogy a brit versenyző csütörtöktől folyamatosan „bújócskát játszott”, némileg akadályozva ezzel a fotósok munkavégzését… Lehet, hogy előre sejtette, hogy rosszul fog végződni a versenye?

  • Hamilton kiltben pózol egy magazin címlapján

    Hamilton kiltben pózol egy magazin címlapján

    Lewis Hamilton pózol a brit GQ magazin legújabb számának címlapján. Nem is akárhogyan! A brit versenyző kiltben (skót férfi szoknya), mintegy jóvátéve, hogy decemberben megszólta saját unokaöccsét, amiért az hercegnő ruhát viselt.

    Az augusztusi GQ-ban Hamilton többfajta, Tommy Hilfiger-féle kiltben is látható, a címlapon az idézettel: „Jóvá akarom tenni”.

    „A mai napig bánom.” – mondta Hamilton az ominózus unokaöccsnek szóló megjegyzése kapcsán. „De végső soron fontosnak tartom, hogy az ember felelősségre legyen vonva a tetteiért, különösen a szavaiért, és így történt velem is.”

    „Vannak dolgok, amiket megbánok az életemben, de nem mennék vissza (az időben), hogy változtassak, mert ha nem tettem volna meg (azokat a dolgokat), ma nem lennék az az ember, aki vagyok, nem így gondolkodnék ma. Nem nőnék fel, ha nem esnék el, botlanék meg olykor.”

    https://www.instagram.com/p/Bkm0GnzAedO/?taken-by=britishgq

    https://www.instagram.com/p/BkuXwCcnOss/?taken-by=britishgq

  • Lauda: Hamilton és Bottas jövőre is Mercedeses lesz

    Lauda: Hamilton és Bottas jövőre is Mercedeses lesz

    A Mercedes nem ügyvezető igazgatója, Niki Lauda gyakorlatilag megerősítette, hogy a csapat változatlan versenyzőpárossal vág majd neki a 2019-es szezonnak.

    Lewis Hamilton szerződésének meghosszabbítása finoman szólva is hosszúra nyúlik, már hónapok óta mondogatják, hogy már csak apró részletkérdésekről egyeztetnek, de gyakorlatilag csak aláírásra várnak a papírok. Ez azonban hivatalosan még mindig nem történt meg.
    Mellette pedig Valtteri Bottas is nagy eséllyel marad a csillagos márkánál.

    „Garantálom, hogy a következő évben Lewis Hamilton és Valtteri Bottas továbbra is Mercedest fognak vezetni.” – mondta Lauda az ORF-nek. „Ez el van intézve.”

    Hamilton szerződéshosszabbítását (és talán Bottasét is) a soron következő Brit Nagydíj idején jelentik majd be formálisan.

  • Ismét VSC-nél hibázott a Mercedes

    Ismét VSC-nél hibázott a Mercedes

    Toto Wolff csapatfőnök elmagyarázta, mercedeses karrierjének „legfájdalmasabb napján” hogyan sikerült Lewis Hamiltonnal kihagyni a VSC-s ziccert.

    A tervezett boxkiállások környékén Valtteri Bottas elvérzett autójának eltakarítására „küldték be” a VSC-t, amit annak rendje és módja szerint minden élmenő kihasznált, Hamilton kivételével. Ennek következtében a brit világbajnok saját kiállását követően a negyedik helyre csúszott vissza, majd néhány körrel a futam vége előtt az ő Mercedese is megadta magát.

    „Elmondom, szerintem hogy történt az eset” – kezdte a magyarázatot Wolff. „Az első két helyen haladtunk, kontroll alatt tartottuk a versenyt, majd hirtelen azt látod, hogy a második autód megáll. Kijött a VSC, volt fél körünk reagálni rá, de nem tettük. Ez tény. Itt vesztettük el a futamot. Ha a verseny azon szakaszában kijön a VSC, 80%-ban biztos a boxkiállás. De úgy, hogy egy autónk maradt kettő ellenében, így gondolkoztunk: mi történne, ha a többiek csak egy autót hoznának be? Lehet, hogy beragadnánk Kimi és Max mögé, ennek pedig milyen jelentősége lenne a verseny szempontjából? Nem mondanám, hogy elvonta a figyelmünket, de túl sok időt töltöttünk ezen a gondolkozási folyamaton. Ez a nap a legfájdalmasabb, amióta a Mercedesnél vagyok, még [2016] Barcelonánál is rosszabb. A motorsport nagyon kegyetlen tud lenni, ma pedig ránk zúdult minden kegyetlenség.”

    A Mercedesnek sikerült háromszor elvesztenie Hamilton versenyét: egyszer a VSC-nél, egyszer amikor véglegesen leállt az autó, de a kettő között extrém gumihólyagosodás miatt be kellett iktatniuk egy nem tervezett második kerékcserét. A nagydíj napján jóval melegebb volt, mint arra előzetesen számítani lehetett, a Mercedest azonban így is meglepték a gumiproblémák, ami főként Hamiltont és Daniel Ricciardót érintette.

    „Egyedül a Ferrariknak nem volt semmi problémája az abroncsokkal” – utalt a maranellói istálló kíméletes gumikezelésére Wolff. „Mindenki más komoly hólyagosodással küszködött, amire egyáltalán nem számítottunk. A tervezettnél tíz fokkal melegebb volt, de talán a támadó taktikát alkalmazó versenyzők szenvedtek leginkább. A maximumon mentünk, ami azt jelenti, hogy túlhevíted a gumik felületét, ez pedig hólyagosodást eredményez.”

  • Két eltérő hiba okozta a Mercedesek kiesését

    Két eltérő hiba okozta a Mercedesek kiesését

    Egymástól eltérő meghibásodás okozta Lewis Hamilton és Valtteri Bottas vesztét az Osztrák Nagydíjon, de elvileg egyiknek sincs köze az új specifikációjú Mercedes-erőforráshoz.

    A Mercedes megbízhatósági gondok miatt két héttel eltolta az új, 2.1-es specifikációjú motor bevetését, Franciaországban azonban minden különösebb probléma nélkül versenyezni tudtak vele. Egy héttel később Ausztriában ritkán látott eseménynek lehettünk tanúi, amikor mind a két Ezüst Nyíl műszaki hiba miatt elvérzett a futamon, de Toto Wolff csapatfőnök szerint egyiknek sincs köze az erőforráshoz.

    „Amennyire meg tudom ítélni, egyik probléma sem a motor megbízhatóságából fakadt” – magyarázta Wolff. „Valtteri autójában a hidraulikai nyomással akadtak gondok, ami a kormányművel volt összeköttetésben, míg Lewis esetében a benzinnyomás ment el. Jelen pillanatban ez az álláspontunk, szóval nem bántuk meg az új motor bevetését.”

    A Mercedes az első sorból kezdhette meg a spielbergi versenyt, emiatt pedig még a hírhedt 2016-os Spanyol Nagydíjnál is fájdalmasabban érintette a csapatvezetőséget a kettős kiesés.

    „Számomra ez a legfájdalmasabb nap itt a Mercedesnél, rosszabb mint Barcelona volt” – sajnálkozott Wolff. „Rengetegen odajöttek hozzám a verseny előtt és azt jósolgatták, mennyire sétagalopp lesz nekünk ez a délután, egy-kettőből indulunk, tietek a leggyorsabb autó. Csak annyit válaszoltam, hogy erre két óra múlva visszatérünk. Ez mindig benne van a pakliban, ahányszor csak versenyezni mész. Nagyon kegyetlen tud lenni, és a mai napon a nyakunkba kaptunk minden kegyetlenséget.”

  • Horner: Hamilton a pilótapiac kulcsa

    Horner: Hamilton a pilótapiac kulcsa

    Christian Horner szerint egészen addig nem lesz mozgás a 2019-es pilótapiacon, amíg Lewis Hamilton alá nem írja új szerződését a Mercedesszel.

    A Red Bull csapatfőnöke elárulta, Daniel Ricciardo és Carlos Sainz sorsa egyaránt Hamilton bejelentésén múlik. Amint a brit véglegesíti szerződését a Mercedesszel, valószínűleg Ricciardo is aláír a Red Bullhoz, Sainz pedig maradhat a Renault-nál. Az egyetlen csavar az lehet, ha Valtteri Bottas nem hosszabbít a Mercedesszel, de a finn idei teljesítményét látva erre vajmi kevés az esély.

    „Valamiféle-fajta módon ezek mindegyike egymástól függ” – magyarázta Horner a pénteki sajtótájékoztatón Toto Wolff mellett ülve. „Az egész pilótapiac arra vár, hogy Toto pilótája elindítsa a lavinát. Remélem, Silverstone-ban végre aláírjátok azt a szerződést, [Hamilton] megér minden fillért! Amint ezt a szerződést, vagy inkább két szerződést aláírják, minden a helyére kerül, beleértve Carlost. Csak Totón múlik.”

    Sainzra csak a Ricciardo-ügy megoldása után kerül sor.

    „A Renault meg szeretné tartani Carlost” – folytatta Horner. „De mindez attól függ, nekünk szükségünk lesz-e a szolgálataira. A célunk az, hogy mindkét jelenlegi versenyzőnket megtartsuk, és ha ez eldőlt, majd akkor leülünk Carlosszal megbeszélni a dolgokat.”

    Ricciardót a Mercedes mellett a Ferrarival is szóba hozták, ám Charles Leclerc parádés szereplése óta egyre inkább úgy fest, az ausztrálnak ott sincs keresnivalója és csak a hosszabbítás marad egyetlen opcióként.

    „Daniellel kapcsolatban minden jól megy” – utalt a szerződéstárgyalásokra Horner. „Szerintem még a nyári szünet előtt pontot teszünk a folyamat végére. Először a motorkérdést akartuk megválaszolni, majd hogy azzal végeztünk, elkezdtünk Daniellel is foglalkozni. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező hetekben elérjük a célegyenest és még a nyári szünet előtt konszenzusra jutunk.”

  • A Mercedesnél csak dicsérni tudják a fejlesztéseket

    A Mercedesnél csak dicsérni tudják a fejlesztéseket

    Lewis Hamilton és Valtteri Bottas dicséretet dicséret után halmozott a Mercedes mérnökeire a W09 hatékony fejlesztései miatt.

    A Mercedes idei eddigi legnagyobb fejlesztéscsomagjával érkezett a Red Bull Ringre, ami főként az oldaldobozok és a bargeboardok környékére fókuszált. Bottas szerint az autó sokkal stabilabb lett, aminek különösen a gumikezelés terén lesz jelentősége.

    „Elsőre úgy éreztem, nagyon jól működtek” – mondta a tavalyi Osztrák Nagydíj győztese. „A csapat remek munkát végzett, különösen az autó hátulját éreztem stabilabbnak. Még nem hoztuk ki a maximumot a csomagból, az egyensúlyon még dolgoznunk kell, de jónak tűnik. Sosem lesz tökéletes, de kezdetnek nagyon jó, ez pedig segíteni fog a gumiknál is. A tavalyi futamon a bal hátsón komoly szemcsésedést tapasztaltam, és mivel vasárnap viszonylag meleg lesz, ez a probléma idén is felbukkanhat. Még nem sajtoltunk ki mindent ebből a konfigurációból.”

    Hamilton a Francia Nagydíjhoz képest mérlegelte az előrelépés mértékét, és habár elégedett azzal, amit látott, a leglágyabb gumikeverékeken még mindig nem érzi magát kényelmesen.

    „Végigpillantottam az autón, mielőtt beszálltam, de nem vettem észre túl sok különbséget!” – nyilatkozta a brit. „Ennek ellenére örülök a fejlesztéseknek. A pálya egyes részein érezhetően javult az autó, ami múlt héthez képest máris előrelépést jelent. Még többet kérnék, ne hagyjátok abba a remek munkát, srácok! Talán a gumikkal van a legnagyobb problémám, még nem teljesen értem őket. Még ennyi futammal a hátunk mögött is némiképp ismeretlen tartománynak számítanak, pályáról pályára változik a viselkedésük. Nagyon kemények, nagyon szűk körülmények között működnek csak igazán. Néhány hétvégén működnek, az egyik edzésen működnek, a következőben már nem, és nem tudod, miért. Össze tudja zavarni az embert.”