Címke: Lewis Hamilton

  • A Mercedes pörgött-forgott, a Ferrari a leggyorsabb volt az USA Nagydíj egyetlen szabadedzésén

    A Mercedes pörgött-forgott, a Ferrari a leggyorsabb volt az USA Nagydíj egyetlen szabadedzésén

    A Ferrari nyitotta az élen az USA Nagydíj hétvégéjét, amely az egyetlen szabadedzés után rögtön időmérővel folytatódik. Max Verstappen és Lando Norris között hajszálnyi volt a különbség, míg a Mercedes és különösen Sergio Pérez csak szenvedett.

    Az egyhónapos őszi szünet után sprinthétvégével folytatódik a Forma–1 idei szezonja, a 24 versenyes idén 19. állomásának otthont adó Austinba pedig több csapat is jelentős fejlesztésekkel érkezett. A konstruktőri pontversenyben vezető, a Google miatt ismét részben krómozott festést villantó McLaren például szám szerint hét újítást – többek között új első szárnyat és első felfüggesztést – vitt el az USA Nagydíjra, de az új szárnyából csak egy darab áll rendelkezésre, így bár azt az első és egyetlen szabadedzésen Lando Norris és Oscar Piasti is kipróbálhatta, a folytatásban előbbi autóján lesz. Az ausztrál versenyző a maradék hat fejlesztést ugyanakkor szintén megkapja a teljes hétvégére.

    A Daniel Ricciardót leváltó Liam Lawson idei első F1-es hétvégéjét kezdte meg:

    A nagy fejlesztési csomaggal érkezők közé tartozik a Mercedes is, amely új, alávágott oldalszekrényeket villantott, de a Haas is sok újítással készült, amelyek között találunk új padlólemezt, új motorborítást, új oldalsó légbeömlőt, míg a szám szerint hat fejlesztést hozó Aston Martin új első szárnyat és diffúzort is bevetett. A hétvége kezdete előtt a hasmagasság-állító berendezése miatt a figyelem középpontjába kerülő Red Bull csupán módosított padlólemezélekkel és motorborítással készült, miközben a Ferrari és a Williams az a két csapat, amely semmilyen fejlesztést nem pakolt fel az autójára.

    Ami a pályán történteket illeti, miként az a sprinthétvégéken lenni szokott, most is hatalmas volt a forgalom az első pillanattól kezdve, hiszen egyetlen órába kellett belesűríteni azt, amire normál esetben három áll rendelkezésre. A két Alfa Romeót kivéve a teljes mezőny kemény abroncsokon kezdett, a még poros, szeles pályán pedig többen is elkövettek kisebb hibákat, mígnem jött Lewis Hamilton és a tempós első szektorban nagy sebességgel megpördült. Ami furcsa volt a hétszeres világbajnok piruettjében, hogy rögtön ezután George Russell ugyanabban a kanyarban ugyanott ugyanúgy csúszott meg, csak ő meg tudta fogni az autót, noha ezután az egyes kanyarban bemutatott egy alacsony tempós piruettet.

    Hamilton megforgása:

    A kemény gumis körözgetésnek fél óra elteltével Max Verstappen vetett véget, elsőként ő kapta meg ugyanis a topcsapatok versenyzői közül a lágy abroncsokat, és rögtön adott is közel 9 tizedmásodpercet az addig élen álló Carlos Sainznak. A Ferrari spanyolját egyébként Leclerc, Russell, Norris, Bottas, Lawson, Cunoda és Stroll követte az első tízben a kemény gumis idők alapján, ami mutatja, hogy azért ennek a sorrendben nem volt szabad nagy jelentőséget tulajdonítani.

    Verstappen után Pérez érkezett lágy gumin, ám ő nem tudta megelőzni Sainzot, ellenben ezredre azonos időt ért el vele, csak mivel a spanyolja futotta korábban a körét, ő maradt a második helyen. Pérez nagyjából 7 perccel később aztán faragott egy kicsit az idején és Sainz elé ugrott, 0,079 másodperccel megelőzve a Ferrari versenyzőjének legjobb kemény gumis idejét.

    Aki azt várta, hogy a Red Bull megnyitja a sort, és elkezdenek sorban özönleni a lágy gumis körök, annak még várnia kellett, a többiek ugyanis inkább az utolsó 10 percre hagyták ezt a mutatványt. Elsőként Lewis Hamilton jött és meglepetésre 0,46 másodpercet kapott Verstappentől, miközben jelentősen jobb állapotú pályán teljesítette a körét. A mögötte érkező Sainz ezzel szemben már gyorsabbnak bizonyult Verstappennél (0,253 másodperccel) és 1:33.602-vel átvette a vezetést.

    Hogy a Mercedes továbbra sem volt kezesbárány, azt Russell első lágy gumis mért körében elkövetett hibája mutatta, ráadásul ismét az egyes kanyarban csúszott meg, hogy aztán a második körben több mint 8 tizeddel maradjon el Sainz idejétől. De nemcsak Russell hibázott, hanem Oscar Piastri is, aki kis híján összetörte a McLarenjét, mert túl rövidet fékezett a bokszba bemenet, majd a falat elkerülve, az utolsó kanyart levágva inkább visszatért a pályára.

    Russell újabb megcsúszása:

    A két McLaren az utolsó két percbe lépve teljesítette csak a maga lágy gumis körét: előbb Piastri iratkozott fel a 3. helyre Sainz és Verstappen mögé, de csak addig tartotta ezt a helyet, így Leclerc be nem jött a 2. helyre, mindössze 21 ezredmásodperccel elmaradva a csapattársától. Mielőtt Lando Norris is megjött, Hamilton kopott lágyakon javítva feljött az 5. pozícióba, mindössze 6 századra Piastritól, majd az ausztrállal együtt hátrébb esett egy helyet, amikor Norris a 4. helyre fért oda. A pontverseny második helyezettje kereken 4 századot adott a csapattársának, ám Sainztól 0,266 másodperccel elmaradt.

    Ezzel pedig gyakorlatilag véget is ért a szabadedzés, az élen Sainz végzett Leclerc előtt, majd következett Verstappen, Norris, Piastri, Hamilton, Russell, Magnussen, Alonso és Cunoda az első tízben.  A mezőny második felében a megszokott neveket találtuk, kivéve Sergio Pérezt, aki a 16. pozícióban szerénykedett…

  • A Red Bullt váratlan személy védte meg: Hamilton

    A Red Bullt váratlan személy védte meg: Hamilton

    A Red Bull autóját és szabályosságát érintő perpatvarban váratlan név jelent meg azok között, akik nem vagdalkoznak: Lewis Hamilton azt mondta, a riválisuk egyszerűen jobb munkát végzett az innovációval.

    A Red Bull elismerte, hogy trükkös megoldást talált arra, hogy az autójának elülső hasmagasságát az időmérő és a verseny között állítani tudja – ezzel egyértelműen szembement az előírásokkal, de a szabályok szürke területeinek leleményes kihasználása miatt azt kijelenteni nem lehet, hogy csalt. A csapat egyúttal elárulta, az FIA-val egyeztetve változtatásokat eszközölnek.

    A mezőny többi tagját érthetően megosztja a fejlemény, de Hamilton nem tartozik a csalást kiáltók közé. „Épp akkor hallottam erről, ahogy megérkeztem, de ez a sport az innovációról szól. A Red Bull éllovasnak számít ebben és fejlesztettek. Mindegyik csapat áttekinti a szabályokat és úgy próbálja értelmezni őket, hogy a legtöbbet hozzák ki, még ha ezzel picit át is lépik a határt” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    „Az FIA közleményt adott ki, de jó lenne, ha jobban tudnák felügyelni a dolgokat. Ugyanakkor a Red Bull jobb munkát végzett. Isten tudja, mióta használták az eszközt, de bajnokságokat nyertek, és ez talán megszűnik ezáltal, bár nem hiszem, hogy egyetlen beavatkozás megállítja őket.”

    Ne feledjük, tényleg mindegyik csapat keresi a szabálykönyvben azokat a területeket, amik nem fednek le minden kivitelezést kristálytisztán a szabályosság szempontjából, és Hamilton csapata, a Mercedes szintén több hasonló ügyes megoldással (például a motornál és a futóműnél) jelentkezett az évek folyamán.

    A Ferrari előző csapatfőnökének esze ágában sem lett volna leigazolni Hamiltont

  • A Ferrari előző csapatfőnökének esze ágában sem lett volna leigazolni Hamiltont

    A Ferrari előző csapatfőnökének esze ágában sem lett volna leigazolni Hamiltont

    Mattia Binotto szerint Charles Leclerc tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy vezesse a Ferrari bajnoki hadjáratát, Lewis Hamilton leigazolása viszont azt sugallja, hogy a csapatnál szemléletváltás történt.

    Lassan már belátható közelségben van Hamilton és a Ferrari még télen bejelentett együttműködésének kezdete, hiszen ha a szezon végi tesztre a Mercedes még nem is engedi át a pilótáját, akkor is már csak két és fél hónap van hátra, hogy érvénybe lépjen az új szerződés.

    Nemrég Leclerc beszélt arról, mire számít a hétszeres világbajnok csapattársaként 2025-ben, de az elmúlt hónapok során mindenki kifejtette már a véleményét az F1 történetének egyik legizgalmasabb szerződéskötéséről, aki csak a paddockban összetalálkozott egy mikrofonnal. Újabban éppen Juan Pablo Montoyát lehet idézni, aki szerint ha a Ferrari jót akar, akkor Hamilton köré építi az autót, aki ezesetben régi önmagát nyújtva bajnoki cím közelébe fogja azt vezetni.

    Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

    Nem ilyen túláradó optimizmussal beszélt a Hamilton-faktorról Mattia Binotto, aki 2019 és 2022 között a Ferrari csapatfőnöke volt, ugyanis elmondása szerint ha még mindig ő töltené be az immár Frédéric Vasseur által birtokolt pozíciót, akkor nem igazolta volna le a britet.

    „Nem. De nagyon jól teszi, hogy átmegy a Ferrarihoz, egyezek a döntésével” – mondta Binotto a Corriere della Serának.

    Bár Vasseur már a juniorszériákból közelről ismeri Hamiltont, amikor még csapatfőnöke is volt a britnek, Binotto nem a személyes kapcsolatokkal indokolja, hogy miért döntött volna másképpen.

    „Azért, mert a Ferrari más versenyzőket helyezett a középpontba. És ha a csapatnak már van egy tehetsége Leclerc személyében, akkor szerintem vele kellene eljutni a célig” – magyarázta Binotto, aki ma már az Audi F1-es projektjét vezeti.

    Tegyük hozzá, a Ferrarinál nem elsősorban csapatfőnöki döntés volt Hamilton megkörnyékezése – az elnök, John Elkann már évek óta puhatolózott a britnél, aki végül az előző holtszezonban adta be a derekát.

    A Ferrari elnöke addig nem szállt le Hamiltonról, amíg az igent nem mondott

  • Hamilton természetellenes útra tereli a kutyákat?

    Hamilton természetellenes útra tereli a kutyákat?

    Lewis Hamilton az Instagramon jelentette be, hogy befektetett a Bramble nevű cégbe, amely 100%-ban növényi alapú, vegán kutyatáplálékot gyárt.

    Ő maga már évek óta vegán életmódra váltott, és úgy néz ki, piaci résnek gondolja, hogy szűk az elérhető választék ilyesmiből az ebek számára. A hétszeres világbajnok Forma-1-es klasszis azt írta, az egészségtudatos életvitelt fontosnak tartja Roscoe esetében is, és állítása szerint kis kedvence imádja az új tápot, javult az energiaszintje, fényesebb és egészségesebb a szőre, ráadásul megfiatalodott: szerinte olyan, mintha ismét kiskutya lenne.

    Hamilton vegán életmódját néhány hónapja egyébként Fernando Alonso is követni kezdte.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • A Mercedes az utolsó pillanatig kihasználja Hamiltont, és nem engedi idő előtt Ferrariba

    A Mercedes az utolsó pillanatig kihasználja Hamiltont, és nem engedi idő előtt Ferrariba

    Lewis Hamilton nem ülhet át az idén a Ferrariba, hogy a Mercedes a végsőkig használhassa őt promóciós és egyéb célokra.

    Miként arról a minap mi is írtunk, elméletben reális forgatókönyv lehetne, hogy Lewis Hamilton már az idei szezon vége után, az Abu-Dzabiban rendezett teszten bemutatkozzon új csapatában, miként tette azt 2022-ben Fernando Alonso, Nico Hülkenberg és Pierre Gasly, vagy előtte 2021-ben Valtteri Bottas. Ám Andrew Benson, a BBC újságírójának értesülései alapján nem fogjuk Ferrariban látni a hétszeres világbajnokot a 2025-ös esztendő előtt.

    „Nulla – felelte Benson a BBC legutóbbi kérdezz-felelekje során arra a kérdésre, hogy mennyi esély van a Mercedes lassan 40 esztendős veteránjának ferraris tesztjére. – Hamiltont szerződés köti a Mercedeshez az év végéig, és ők azt mondják, hogy nem tesztelhet a Ferrarinak a szezon végén, mert rengeteg promóciós és búcsú munkát kell csinálniuk 12 közös év és 18 Mercedes-motorokkal végigversenyzett év után.”

    Hamilton 2007 óta a Mercedes motorjaival versenyzett az F1-ben / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Alighanem az F1 egyik elismert újságírója már megérdeklődte ezt a Mercedestől korábban, ami azt jelenti, hogy Hamiltonnak várnia kell 2025-ig, ám nagyon valószínű, hogy már a hivatalos szezon előtti teszt előtt vezethet majd F1-es Ferrarit, és a két évvel ezelőtti, azaz 2023-as modellel tesz meg néhány kört Fioranóban.

    Ami pedig a Mercedes hozzáállását illeti, az teljesen érthető, hiszen mégiscsak a sportág történetében legsikeresebb versenyzője megy el tőlük, aki ráadásul eddigi összes vb-címét és mind a 105 győzelmét Mercedes-motoros autóval nyerte. Ugyanakkor az sem lett volna érthetetlen, ha gesztust gyakorolnak felé és elengedik, hogy már az idén megkezdhesse az akklimatizálódást az új csapatában.

    Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

  • Bunda volt Räikkönen vb-címe? – Hamilton egyszer elárulhatná, amit magában tart

    Bunda volt Räikkönen vb-címe? – Hamilton egyszer elárulhatná, amit magában tart

    17 éve ezen a napon, október 7-én rendezték a 2007-es Kínai Nagydíjat, amelyet megnyerve Kimi Räikkönen ismét elérhető közelségbe került a pontversenyben vezető Lewis Hamilton mögött. A sanghaji verseny az első, furcsaságokkal tarkított futam volt a kémbotrány által beárnyékolt 2007-es szezon végjátékában, majd két héttel később Brazíliában folytatódott a megmagyarázhatatlan események sora, amelyek a Jégember vb-címét eredményezték, és amelyek fölött máig ott lebeg, hogy ami történt, nem a véletlen műve volt.

    A McLarennél kirobbant belháború, majd a mindent elsöprő kémbotrány alapjaiban határozta meg a 2007-es Forma-1-es világbajnoki szezont, ám ennek ellenére úgy tűnt, hogy a végén mégiscsak a wokingiak örülhetnek, mert bár a konstruktőri bajnokságból kizárták őket, az egyéni világbajnoki címet így is megnyerhetik. A 17 futamos szezon 15. versenye után Lewis Hamilton 12 pontra növelte az előnyét Fernando Alonsóval szemben, Kimi Räikkönen előtt pedig már 17 ponttal vezetett. Mivel akkoriban egy versenyhétvégén maximum 10 pontot lehetett gyűjteni és két futam volt hátra, szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne Hamilton vagy Alonso legyen a világbajnok.

    Végül azonban az elképzelhetetlen valósult meg, és a Ferrari az utolsó két versenyt megnyerve a 17 pontos hátrányból 1 pontos előnyt csinált, elhappolva Hamiltontól és a McLarentől a világbajnoki címet. Arra azonban, hogy ez pontosan miként történhetett meg, a mai napig nem kaptunk kielégítő választ, mert bizonyos kérdéseket egyszerűen nem sikerült rendesen megválaszolnia a McLarennek, és akkor még ott van Hamilton sejtelmes mondata is, de erről majd később.

    A kémbotrány még ott lebegett a McLaren feje felett

    Mielőtt belemennénk, hogy mi történt a szezon utolsó két versenyén, fontos kontextusba helyezni a szezon ezen szakaszát. Az már korábban, a Belga Nagydíj előtt eldőlt, hogy a McLarent ipari kémkedés miatt 100 millió dollárra büntetik és megfosztják minden konstruktőri pontjától (a konstruktőri vb-cím enélkül az övék lett volna), amiért hozzáfért a Ferrari 2007-es autójának 780 oldalas dokumentációjához.

    A versenyzők pontjaihoz azonban nem nyúltak – akkoriban pletykálták, hogy Bernie Ecclestone, az F1 ügyvezető igazgatója kérte meg erre barátját, Max Mosley FIA-elnököt, hogy ne öljön ki minden izgalmat a szezonból, hiszen ez gyakorlatilag eldöntötte volna a vb-t Räikkönen javára, nem mellesleg pedig a nézettséget is bizonyára negatívan befolyásolta volna –, így Alonso és Hamilton tovább küzdhetett az év végi elsőségért. A vizsgálódás ezzel azonban még nem ért véget, hiszen az FIA-nak azt még meg kellett határoznia, hogy a McLaren felhasznált-e Ferrari-adatokat a 2008-as autójához. A McLarennél pedig rettegtek attól, hogy a Ron Dennisszel finoman szólva sem szimpatizáló Mosley kizárja őket a 2008-as világbajnokságból, ha bizonyítékot talál erre, ami lényegében a csapat csődjét eredményezte volna.

    Így érkeztünk el a Kínai Nagydíjhoz, amelyet megnyerve Hamilton egy futammal a vége előtt bebiztosíthatta volna a vb-címét, és minden idők első újonc világbajnoka lehetett volna. És amelynek felvezetése sem volt intrikától mentes, hiszen az esős Japán Nagydíjat megnyerő brit potenciális hátrasorolásos büntetéssel nézett szembe, mondván Fudzsiban, a biztonsági autó mögött haladva a fékeinek melegítése közben tett manővereivel hozzájárult ahhoz, hogy Sebastian Vettel belerohanjon a második helyen haladó Mark Webberbe, mindkettejük futamának véget vetve ezzel.

    A Kínai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Hamilton biztos volt benne, hogy „meg fognak büntetni valamiért”, miközben úgy vélte, egyetlen hibát sem vétett az egész versenyen. „Ez sajnálatos a sportnak, és ha ez így megy tovább, akkor valószínűleg ez nem egy olyan hely, ahol lenni akarok” – lengette be még az esetleges visszavonulását is, noha ezt azért senki sem vette túl komolyan.

    Később azonban az FIA nem osztott ki neki büntetést, Mark Hughes, a The-Race.com F1-es szakírója 2020-ban pedig azt írta: „egy Ecclestone-hoz nagyon közel álló személy privát beszélgetés során azt mondta nekem a Hamilton megbüntetéséről tartott megbeszélés előtt, hogy »Mondtam neki (Ecclestone-nak – a szerk.), hogy ez túl sok. Igen, izgalmassá akarjuk tenni a szezon végét, de ez túl sok. Az emberek nem fogják bevenni.«”

    Nem lett volna muszáj ekkorát kockáztatni

    Hamilton végül úgy szerezte meg a pole pozíciót, hogy a Q3-ban hirtelen előrántott egy 0,5 másodperccel gyorsabb kört annál, mint amire Alonso képes volt, miközben a spanyolt a két Ferrari is megelőzte. A kétszeres világbajnok ezután produkálta hírhedt dühkitörését, amely során egy ajtót lerúgott a zsanérjairól a McLaren motorhome-jában, ugyanis meg volt győződve róla, hogy a saját csapata a guminyomásokkal szabotálta, mivel nem létezhet olyan ember a földön, aki azonos autóval fél másodpercet ad neki egyetlen kör alatt.

    Hamilton a Kínai Nagydíj megnyerésével bebiztosíthatta volna a vb-címet 

    A versenyen aztán Hamilton mindenkit állva hagyott a vizes pályán és az első kerékcsere előtt már 8,5 másodperccel vezetett Räikkönen előtt, amit a finn későbbi kiállásával 4 másodpercre csökkentett. Mivel közben száradt a pálya, egyikük autóján sem cserélték le az intermediate gumikat, inkább hagyták azokat már-már slick gumivá kopni. Nem sokkal később viszont újra elkezdett esni, ami Hamiltonnak nagyon rosszul jött, az ő autóján ugyanis jóval kopottabbak voltak az abroncsok, Räikkönen emiatt hamar ledolgozta a 4 másodpercet, megelőzte őt, majd faképnél hagyta a McLarent.

    A zápornak azonban hamarosan vége szakadt, miközben a mezőny több tagja is már száraz pályás abroncsokon vészelte át azt, mert korábban lecserélték az intermediate-eket. Räikkönen és a két McLaren azonban még kivárt (Massát kihozták, amikor Alonso megelőzte), miközben Hamilton tempója siralmas volt. Végül a 36. körben hívták ki, amikor Alonso utolérte, és az azt követő körben szinte biztosan meg is előzte volna. Hamilton azonban nem tudta bevenni a bokszba vezető kanyart, a kavicságyban ragadt, és ott véget is ért a versenye.

    Hamilton mérnöke a hivatalos verzió szerint azért várt, mert biztosra akart menni, hogy nem érkezik több eső, Alonso autójában ugyanis 3 körrel többre elegendő üzemanyag volt, így amennyiben Hamiltont kihozzák slickekért, és közben ismét elkezd esni, Alonso kopott interekről új interekre válthatott volna a tankolása alatt, míg Hamiltonnak extra kiállást kellett volna beiktatnia, amivel értelemszerűen rengeteg időt veszített volna.

    Hamilton hátsó gumijain azonban eközben egyre vastagodó fehér csík jelent meg, azaz vászonig koptak a kerekei, de még ilyen állapotú gumikon is kint tartották további egy körre, és amikor ráfordult a vizes bokszutcabejáratra, a jobb hátsóján gyakorlatilag már nem volt futófelület.

    A kavicságyban ragadt McLaren a vászonig kopott gumival 

    Mivel Hamiltonnak a számára legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetén – ami Alonso kínai és brazíliai győzelmét jelenti – is elég lett volna tetszőleges elosztásban egy 4. és egy 5. hely az utolsó két versenyen a világbajnoki címhez, Sanghajban pedig ezek bármelyikével kiírta volna Räikkönent a vb-címért folyó csatából, azaz eldőlt volna, hogy Brazíliában mindenképpen McLaren-pilóta lesz a világbajnok, még érthetetlenebb, hogy miért kockáztatott ennyit vele a McLaren. Ugyanakkor továbbra is ő volt a legjobb helyzetben.

    Az autó és a stratégia egyszerre mondott csődöt

    Kiesésével Hamilton előnye Alonsóval szemben 4, Räikkönennel szemben pedig 7 pontra olvadt Interlagosra. Persze még így is ő volt az esélyes, a finn pedig csak abban az esetben lehetett világbajnok, ha nyer, Hamilton pedig legfeljebb 6. és Alonso legfeljebb 3., vagy második úgy, hogy Hamilton legfeljebb 8., Alonso pedig legfeljebb a 4. helyen ér célba.

    Hamilton a második rajtkockát szerezte meg a szezonzáróra Massa mögött, míg a második sorból Räikkönen és Alonso várhatta a rajtot. A brazil gond nélkül megtartotta a vezetést, míg Räikkönen remek rajtot vett, és a Senna S-ben már Hamilton előtt volt, aki próbált tapadni a Ferrarira, de a finn egy ellenkormányzás után megtorpant, és pont annyival később gyorsított ki a padlógázas balosra, hogy azzal meglepje a britet, aki mellett így Alonso is elment.

    Hamilton itt egy kicsit elveszítette a türelmét és a négyes kanyar előtti sprint végén megpróbálta kívülről visszaelőzni a spanyolt, majd blokkolta a kerekét és kifutott a bukótérbe, aminek következtében visszaesett a 7. helyre. Massa vezetése ellenére borítékolható volt, hogy a brazil félre fog állni Räikkönen elől, így Hamilton is tudta, hogy két helyet mindenképpen javítania kell, de a Ferrari és a McLaren annyival jobb volt a mezőny összes többi autójánál, hogy ez még ekkor is könnyed ujjgyakorlatnak ígérkezett.

    Hamilton hibája az első körben 

    Ám ezután olyan dolgok történtek, amelyekre máig nehéz magyarázatot találni. Hamilton megkezdte a felzárkózást, és éppen arra készült, hogy Mark Webber megelőzésével átvegye az 5. helyet, amikor egyszer csak lelassult és a teljes mezőny elment mellette. Amikor pedig már úgy tűnt, hogy ennyi volt, és mindjárt leparkolja az autót a pálya mellé, hirtelen életre kelt a McLaren, Hamilton pedig a 18. helyre visszaesve eredhetett a többiek után. Mint kiderült, az elbukott 20 másodperc alatt a csapat rádión instruálta, hogy miként indítsa újra a kocsi elektronikai rendszereit a kormányról, ami megoldotta a problémát.

    46 körrel a vége előtt az 5. hely közel fél percnyi távolságba került tőle, de még ez sem volt lehetetlen feladat, és miután a 20. körben megejtette az első kerékcseréjét és tankolását, úgy nézett ki, hogy meg is lesz. Ekkor azonban végérvényesen félresiklott minden, mert mint kiderült, a McLaren direkt az ideálisnál rövidebb etapra tankolta meg, hogy a könnyű autóval jobb eséllyel tudjon előzni a pályán, és csak azután konstatálták, miután levették az autójáról az első szett gumit, hogy azok mennyire kopottak, ami azt jelentette, hogy az elnyújtott utolsó etapja így sokkal hosszabb lesz, mint amennyit a gumik kibírhatnak.

    Így végül kénytelenek voltak beiktatni egy előre nem tervezett harmadik kerékcserét, ami plusz 28 másodpercébe került, és amivel már nem tudott az utolsó etapban a 7. helynél előrébb kerülni, így végül egyetlen ponttal bukta el a vb-címet a versenyt megnyerő Kimi Räikkönennel szemben. Persze, ha a debütálása előtt valaki azt mondja a 22 esztendős britnek, hogy újoncként az utolsó futamra a tabella első helyén érkezik egy olyan szezon végén, amelyben számos alkalommal győzte le jobb teljesítményt nyújtva a kétszeres világbajnok csapattársát, és csak karnyújtásnyira lesz attól, hogy olyasmit vigyen véghez, amit előtte senki, valószínűleg aláírta volna.

    De mivel a Japán Nagydíj után fél kézzel már fogta a trófeát, ez így nagyon keserű végjáték volt. Olyan végjáték, amelyben a McLaren annyi hibát követett el, mint a szezon első 15 versenyén összesen, ami persze nem bizonyít semmit, de mindenképpen felveti a kérdést, hogy mindez tényleg a véletlen műve-e, vagy Hamilton egy nála nagyobb politikai csatározás áldozata lett, és ez – mármint az egyéni vb-cím elengedése – volt az ára annak, hogy a McLaren részt vehessen a 2008-as világbajnoki küzdelemben.

    Talán egyszer majd megtudjuk, de az mindenképpen gyanakvásra ad okot, amit Hamilton a 2012-es Monacói Nagydíj hétvégéjén négyszemközt mondott Mark Hughes-nak, amikor a sportág egyik legelismertebb újságírója megkérdezte tőle, hogy kiderítette-e már, hogy pontosan mi történt a 2007-es idény végén. „Akkor nem tudtam, de most már tudom, viszont nem beszélhetek róla” – felelte az éppen utolsó mclarenes idényét taposó brit.

  • Hamiltont már az idén láthatjuk a Ferrariban?

    Hamiltont már az idén láthatjuk a Ferrariban?

    A múltbeli példák és a Williams törekvései alapján nem elképzelhetetlen, hogy Lewis Hamilton már az idén bemutatkozzon a Ferrarinál.

    Fernando Alonso, Pierre Gasly, Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas. Ezekben a pilótákban egyaránt az a közös, hogy csapatváltásukat követően a legutóbbi három szezon utáni teszt valamelyikén bemutatkozhattak új munkaadójuknál – Alonso, Gasly és Hülkenberg 2022-ben az Aston Martin, az Alpine, illetve a Haas gárdájában, míg Bottas 2021-ben az Alfa Romeónál.

    Fernando Alonso, Aston Martin, Abu-Dzabi, teszt, 2022
    Alonso az abu-dzabi teszten 2022-ben az Aston Martinnal / Fotó: Pirelli

    Persze mindez nem újkeletű, korábban is történt ilyesmi – a Renault például 2006 végén engedte el Alonsót tesztelni a McLarenhez –, és lehet, hogy az idén is fog. „Még meg kell egyeznünk a feltételekről a Ferrarival, mert 2024 végéig szerződésben áll velük, ugyanakkor remélem, hogy láthatom őt az autóban Abu-Dzabiban” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke egy hónappal ezelőtt a jövőre már a grove-i istállót erősítő Carlos Sainzról.

    Nem ez lenne az utóbbi néhány évben az első eset, hogy a maranellóiak elengedik versenyzőjüket már a szerződésének lejárta előtt, hiszen 2018-ban Kimi Räikkönen is debütálhatott az Alfa Romeónál az év végi abu-dzabi teszten. Amennyiben Sainz is megteheti ezt, minden bizonnyal neki is szponzoroktól mentes sisakban és overálban, részben vagy egészben szponzormentessé tett autóval lesz lehetősége tesztelni, ahogy az ilyenkor megszokott.

    Räikkönen első tesztje az Alfa Romeóval 2018 decemberében:

    De vajon látunk más csapatváltókat is pályára lépni a szezonzáró után? Erről nyilvánosan egyelőre nem esett szó sem az Alpine-tól a Haashoz igazoló Esteban Ocon, sem a Mercedest a Ferrari miatt elhagyó Lewis Hamilton esetében, de bizonyára mindkettejük esetében felmerült már ez a lehetőség. Nyilván utóbbi bemutatkozása szólna igazán nagyot, és van is rá esély, még annak ellenére is, hogy a Mercedes és a Ferrari közvetlen riválisként aligha szívesen segíti a másikat, és „barterezni” sem lehet, hiszen a Ferraritól senki nem igazol át a Mercedeshez, legalábbis a pilóták közül. Toto Wolff és Fred Vasseur azonban közismerten jó barátságot ápol, Hamilton pedig tett annyit a Mercedesért az elmúlt 11 évben, hogy kiérdemeljen egy ilyen gesztust. Most már csak az a kérdés, hogy vajon létrejön-e a korai debütálás.

    Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

  • Hamilton hiába kérte pszichológus segítségét a bajaira

    Hamilton hiába kérte pszichológus segítségét a bajaira

    Lewis Hamilton bevallotta, hogy a mentális nehézségek fiatal kora óta kísérik, és ezen egyelőre szakember segítségével sem tudott felülkerekedni.

    Nem véletlen tehát, hogy az F1-es versenyzők közül szinte egyedüliként ő szokott a közösségi médiában beszélni erről a témáról (rajta kívül Lando Norris tér ki rá időnként), és főleg a koronavírus-járvány óta többször jelentkezett azzal, hogy épp nem érzi jól magát. Ezzel a hasonló nehézségekkel küszködőknek is próbál támaszt nyújtani

    „A húszas éveimben voltak nehéz időszakaim. Egész életemben küzdöttem a mentális egészségemmel, voltam depressziós, egészen kis korom, úgy 13 éves korom óta. Azt hiszem, a versenyzés okozta terhek és az iskolai gúnyolás miatt alakult így, és senkivel sem tudtam beszélni róla” – ismerte el a Times-nak.

    Azóta próbálta szakember segítségét igénybe venni, de a terápia nem hozott eredményt. „Évekkel ezelőtt beszéltem egy hölggyel, de nem sokat segített rajtam. Szeretném, hogy valamikor sikerüljön ez.” A meditálás és a hajnali futás viszont jót tett neki, erre a járvány idején szokott rá. „Eleinte nehezen tudtam lecsillapítani az agyam, de ez nagyszerű módja annak, hogy közelebb kerüljek magamhoz, a belső érzéseimhez, és megértsem, mire vagyok képes” – közölte. 

    Hamilton ugyanebben az interjúban beszélt arról is, hogy mikor szeretne apa lenni.

    Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

  • Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

    Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

    Már a szezonkezdet óta lázban tartja az F1 közegét Lewis Hamilton 2025-ös ferraris szerződése, de ahogy ráfordulunk az idei szezon utolsó negyedére, úgy válik egyre tapinthatóbbá korunk egyik legizgalmasabb pilótapárosának közelgő összeállása. Charles Leclerc legfrissebb nyilatkozatán ez különösen érződik.

    Bár a két versenyző eddigi Forma-1-es sikerei nem azonos szinten mozognak, mégis mindkettőjük számára érdekes kihívás lesz belecsöppenni ebbe az új dinamikába a Ferrarinál. Hamilton tizenkét mercedeses szezon után választ kaphat arra, 40 éves kor felett is képes-e még az alkalmazkodásra, tartani tudja-e a lépést a fiatalabb generáció egyik leggyorsabbjával egy olyan közegben, amelyben csapattársa mozog otthonosabban. Leclerc pedig nagy lehetőségként tekint arra, hogy a hétszeres világbajnoktól, a sport legsikeresebb alakjától leshet el trükköket.

    „Nagyon izgatottan várom, hogy meglássam, mit hogyan csinált a karrierje során, hogy az ennyi sikert hozott számára. Nagyon kevés gyengesége van – sőt, igazából egyetlen gyenge pontját sem ismerem Lewisnak. Rendkívül erős versenyző, mindig ott van, mindig gyors, mindig kiegyensúlyozott. Érdekes lesz számomra, hogy Lewistól tanulhatok, és egyúttal megmutathatom, mire vagyok képes ellene azonos autóban. Ez a két tényező roppantmód motivál” – idézi Leclerc-t a The Race.

    Hamilton: Sosem tudhatom, hogy utoljára öleltem-e meg az anyámat

    A két pilóta összevetését azért is lesz érdekes figyelni, mert Leclerc-nek kifejezetten az időmérők számítanak erősségének (26 pole-ja van csupán 7 futamgyőzelem mellett), Hamilton viszont még ilyen temérdek idő után is rendkívül kiegyensúlyozott ebben a két fő eredményességi mutatóban, 104 rajtelsősége mellé 105 győzelem párosul. Vajon Leclerc-nek ennek fényében kötelező az időmérőkön elhomályosítania a rekordert?

    „Nem igazán gondolok arra, hogy mik az elvárások, inkább csak arra fókuszálok, hogy nekem mit kell tennem. Először mindig inkább a folyamatra figyelek oda, ami nagy dolgok eléréséhez vezethet, semmint hogy először a nagy dolgokra gondoljak, és csak utána az oda vezető útra” – fogalmazta meg hozzáállását a monacói.

    „Amióta bekerültem a Forma-1-be, nagyon szerencsés vagyok. Sohasem vágytam arra, hogy egy második számú pilóta legyen a csapattársam, hiszen mindig úgy tartottam, hogy sokkal előnyösebb, ha a leggyorsabb versenyzők mellett vagyok.”

    „Nagyon-nagyon gyors csapattársaim voltak, akik engem is hajtottak előre, és Lewistól is sokat fogok tudni tanulni” – mondta, hozzátéve, azt viszont nem hiszi, hogy Hamiltonnak is szüksége lesz majd az ő tanácsaira. „Elvégre ő Lewis Hamilton.”

    Leclerc azt követően, hogy az első F1-es szezonját 2018-ban Marcus Ericsson csapattársaként töltötte a Saubernél, a Ferrarihoz szerződve két évig Sebastian Vettel oldalán versenyzett, idén év végén pedig négy szezon után távozik mellőle Carlos Sainz.

    Horner eddig tudta védeni Ricciardót, de elmondta, milyen esetben térhetne mégis vissza

  • Hamilton: Sosem tudhatom, hogy utoljára öleltem-e meg az anyámat

    Hamilton: Sosem tudhatom, hogy utoljára öleltem-e meg az anyámat

    Lewis Hamilton a gondolatvilágáról, a versenyzés veszélyeiről és a gyerekvállalási terveiről is beszélt a The Sunday Timesnak.

    Hamilton jövő januárban már 40. életévébe lép, Forma-1-es karrierjében pedig még ekkor kezd meg egy új szakaszt, hiszen a Mercedestől a Ferrarihoz szerződik. Bár a helyét átvevő 18 éves Andrea Kimi Antonellinél több mint kétszer idősebb, a brit mégsem érzi magán, hogy kezdene kiöregedni a sportból – sőt, szerinte a tapasztalattal csak még jobb pilóta lett.

    „Egészségesebbnek érzem magam, mint korábban valaha – mondta. – A reakcióidőm még mindig gyorsabb, mint a mai fiataloké, szerintem jobb versenyző is vagyok a 22 éves önmagamnál. Fiatal voltam, energikus és kíméletlen, de nem volt bennem ravaszság, nem voltam kiegyensúlyozott, nem tudtam, hogyan legyen csapatjátékos, hogyan mutassak irányt. Ahhoz, hogy valaki jó versenyzővé váljon, nem elég gyorsnak lenni, a legsokoldalúbbnak kell lenni. A legendákat tanulmányozva azt látom, hogy nagyon kicsik a kilengéseik. Arra is figyelek, mit mondanak, mit képviselnek. Látom magam előtt Ayrton Sennát és Nelson Mandelát, és a kettőjük ötvözete akarok lenni.”

    Az említett két úriember közül Senna köztudottan vallásos volt, s Hamilton ugyancsak katolikus neveltetést kapott.

    „Mindig imádkozok a versenyeim előtt. Imádkozok mindenki biztonságáért – mondta ezzel kapcsolatban Hamilton, gyorsan hozzátéve, nem arról van szó, hogy félne a sérüléstől az autóba ülve. – De attól még őrült sebességekkel száguldunk, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ezért is tartok különösen értékesnek minden a családommal töltött időt. Amikor megölelem az anyámat, nem tudom, hogy most tettem-e meg utoljára, hiszen semmit sem vehetünk biztosra.”

    Embed from Getty Images

    Hamilton életében fontos szerepet tölt be a család, de annyira azért nem, hogy ő is gyereket vállaljon. Mint szavaiból kiolvasható, ez a projekt Forma-1-es karrierje utánra marad.

    „Majd egyszer. Egy gyerekkel nem tudnám ilyen magas szinten csinálni, amit csinálok. Az egyik legjobb barátomnak nemrég született egy, és látom, hogy mennyire izgága. Az unokahúgaimon és az unokaöcsémen is látom, hogy milyen nehéz velük bánni. Meglesz majd ennek a helye és ideje, és már nagyon várom azt az életszakaszt, de most még van egy kis dolgom.”