Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton megfelelő egyensúlyban tartja F1-es és F1-en kívüli életét

    Hamilton megfelelő egyensúlyban tartja F1-es és F1-en kívüli életét

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kiállt Lewis Hamilton mellett és hangsúlyozta, hogy a brit versenyző szingapúri teljesítménye is bizonyítja, hogy fényűző életmódja nincs rossz hatással a versenyzésére.

    Hamilton maga is egyfajta bizonyítékként értékeli hétvégi győzelmét ebben a tekintetben.

    „Az év elején remekül éreztem magam, aztán lemaradtunk és voltak gondjaink azzal, hogy megértsük az autót.” – mondta Hamilton szingapúri győzelme után.

    „Aztán volt pár felemás versenyünk, majd szerencsére megtaláltuk az irányt.”

    „Mindig vannak területek, melyeken lehet javulni, melyeken folytatni fogjuk a munkát. De én versenyző-módban vagyok a pályán és határozottan azt érzem, hogy a tudásom és a hozzáállásom megfelelő egyensúlyban van az életemben, és ez igazán jó.” – célzott ezzel Hamilton arra, hogy a versenyzés mellett számos más tevékenységgel is szokta múlatni az időt.

    „Toto (Wolff) nagyon közreműködő abban, hogy magammal hozzam Tommy-t (Hilfiger), ami egy sorsfordító élmény, hogy ők a csapatunk része és hogy lehetőség van mindarra, mint most teszek velük, ez igazán csodálatos, igazi áldás. Mondtam Totonak, hogy egy pillanatra se forduljon meg a fejében, hogy ne akarnám mindennél jobban megnyerni ezt a bajnokságot. Ez a prioritás.”

    „Az emberek kérdezték tőlem, hogy nem kellene-e változtatnom a megközelítésemen. Szerintem jól állunk a dolgokhoz, csapatként. Felülmúlt minket, gyakran, egy autó, ami némileg jobb. Mi viszont felülmúltuk őket csapatként. És ezt kell folytatnunk.

  • Wolff: Hamilton tudja, mi a jó neki

    Wolff: Hamilton tudja, mi a jó neki

    Lewis Hamilton Szingapúrban bebizonyította, hogy csillogó, fényűző életvitele nincs negatív hatással a Forma-1-ben nyújtott teljesítményére.

    Rajt-cél győzelmet aratott a brit versenyző a villanyfényes versenyen, ezzel pedig tovább növelte előnyét Sebastian Vettel előtt a pontversenyben. Ez ráadásul úgy sikerült a Mercedes versenyzőjének, igencsak sűrű, programokban gazdag napokon volt túl, mire Szingapúrba ért, többek között bemutatta saját ruhakollekcióját, együttműködve a Tommy Hilfigerrel.

    Főnöke, Toto Wolff szerint azonban a brit versenyző jól bírja ezt az életmódot, és nem megy a pályán nyújtott teljesítménye rovására.

    „Hat éve hallom, hogy az emberek azt kérdezik tőlem, hogy engedhetem, hogy szabadidejében Lewis körbeutazza a világot.” – mondta Wolff. „Tudják mit? Az elmúlt 10 napja (a verseny előtt) vol a legextrémebb számára. És imádta, ott volt a kifutón Sanghajban, majd pár nappal később már New Yorkban, most pedig ide jött, hogy mindenkit letaroljon.”

    „Ne ítélkezzünk és engedjük mindenkinek, hogy maga ítélje meg, hogy tud a legjobban teljesíteni. És ő (Hamilton) tudja, mi a jó neki.”

  • Vettel: Mostantól kezdve minden versenyt meg kell nyernünk

    Vettel: Mostantól kezdve minden versenyt meg kell nyernünk

    Sebastian Vettel elárulta, hogy a Ferrari célja az, hogy megnyerjék a hátralévő hat versenyt a szezonban, miután még hátrább estek a Lewis Hamilton uralta egyéni világbajnokságban. A német elvesztette a második helyezését is Max Verstappennel szemben, miközben megpróbáltak egy korai kiállással alávágni a Mercedeses Hamiltonnak, de Vettel csak időt vesztett Sergio Perez Force Indiája mögött.

    A távolság a bajnokaspiránsok között 40 pontra nőtt. Vettel szerint a Ferrari egyetlen esélye az, ha a hátralévő összes versenyt megnyerik:

    „Nyilvánvaló az, hogy nem annyira jó, ha közeleg a bajnokság vége, és veszted a pontokat aheylett, hogy szereznéd, de még mindig sok verseny van hátra, és van is még időnk. Elég egyértelmű, ha mostantól kezdve megnyerjük az összes versenyt, akkor biztosak lehetünk a dolgunkban. Így most erre fogunk törekedni.”

    A Ferrari stratégiájával kapcsolatban Vettel elismerte, hogy nem jött ki a lépés, mert ez még a második helyébe is került:

    „Nem tűnt annyira rossznak. Jó volt az első körünk, megpróbáltunk agresszívak lenni, de nem jött be, és a harmadikak lettünk. Oda érkeztünk, ahonnan indultunk. Amikor elvesztettük a második helyet, már egyértelmű volt, hogy arra kellett fókuszáljunk, hogy miképp jutunk el azokkal a gumikkal a célig, hiszen még vagy 45 kör volt hátra. Hosszú volt. Ha most visszatekintek, azt gondolom, hogy volt ami hiányzott. Akkor azonban úgy tűnt, hogy az a jó, amit csinálunk. Elhatároztuk, megpróbáltuk, de nem működött. Ha bejött volna, akkor az remek lenne, de nem sikerült. Ez ilyen egyszerű.”

  • Grosjean az „elmúlt évek legrosszabb feltartását” követte el – Whiting

    Grosjean az „elmúlt évek legrosszabb feltartását” követte el – Whiting

    Charlie Whiting versenyigazgató megdöbbenten szemlélte, ahogyan Romain Grosjean minden kékzászlós alapszabályt figyelmen kívül hagyva feltartotta Lewis Hamiltont a Szingapúri Nagydíjon.

    Grosjean öldöklő küzdelemben vett részt Szergej Szirotkin ellen, amikor a nagydíjat vezető Hamilton és Max Verstappen utolérték a párost. A Haas azonban az egyértelmű jelzések ellenére először megelőzte a Williamst és csak utána engedte el az élmenőket, késlekedését pedig egy ötmásodperces büntetéssel és két büntetőponttal jutalmazta a versenyirányítás.

    „Romain teljesen elfelejtette a kék zászlók aranyszabályát: ha csatában vagy, akkor is fel kell adnod a csatát és elengedni a másikat” – magyarázta Whiting. „Számtalanszor beléjük vertem már az eligazításokon, de ez teljesen kiment a fejéből, annyira a Szirotkin elleni csatájára koncentrált. A fényjelzések folyamatosan villogtak a saját rajtszámával, Lewis pedig sokkal-sokkal gyorsabb volt nála. Valószínűleg az utóbbi időszak egyik legrosszabb feltartása volt.”

    A francia természetesen nem szándékosan tartotta fel Hamiltont és szerencséjére nem szólt bele a verseny végeredményébe.

    „Sajnálom, ha bárkit is feltartottam, nem ez volt a célom” – szabadkozott Grosjean. „Úgy hiszem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem. Éppen Szergejjel harcoltam, aki kicsit gokartosra vette a figurát; nem tudtam nagyon lelassítani, mert Szergej ott volt az első szárnyamon, Pierre [Gasly] pedig közvetlenül a váltómon lihegett. Először megelőztem a Williamst, majd azzal a lendülettel el is engedtem Lewist.”

    A feltartásért kapott két ponttal Grosjean büntetőpontjainak száma kilencre növekedett, vagyis már csak három pontnyira van az egyversenyes eltiltástól. A pontok 12 hónap után elévülnek, ám mielőtt néhány pontocska törlésére sor kerülne, Grosjeannak még négy futamot (az Orosz, a Japán, az USA és a Mexikói Nagydíjakat) teljesítenie kell.

  • Hamilton karrierjének leghosszabb versenye volt a szingapúri

    Hamilton karrierjének leghosszabb versenye volt a szingapúri

    Lewis Hamilton győzedelmeskedni tudott a Szingapúri Nagydíjon, amit „karrierje leghosszabbjának” titulált.

    A brit ezzel 40 pontra növelte előnyét összetettben a 3. helyen végző Sebastian Vettel előtt. Hamilton 9 másodperccel zárt az ezüstérmes Max Verstappen előtt.

    A Mercedes pilótája még szombaton végezte el a munka első részét, kiváló körrel szerezte meg a pole pozíciót és ezt a tempót sikerült átmentenie vasárnapra is. A szingapúri verseny mindig is rendkívül kimerítő volt, ez most sem volt másként, ugyanis Hamilton élete egyik legkeményebb futamának nevezte.

    „Nagyon elfáradtam. Kemény verseny volt” – mondta a brit. „Rengeteg támogatást kaptam itt és jó volt a rajtunk is. A csapat bízott bennem és Valtteriben is. Ez egy áldás. Hosszú verseny volt. Életem leghosszabb versenyének tartom, örülök, hogy vége.”

    Hamilton közel került ahhoz, hogy elveszítse a vezetést, amikor egymással csatázó lekörözötteket ért utol. Verstappen teljesen utolérte a britet, de nem tudta megelőzni. Azonban elismerte, az incidens rendesen felidegesítette.

    „Szerintem kicsit rosszul jött ki nekem a forgalom. A srácok egymást kerülgették, nehéz volt őket követni. Max ekkor nagyon közel ért, de jézusom, sikerült megtartani a vezetést. A szívem egy pillanatra a torkomban dobogott, de miután ezen túltettem magam, ráléptem a gázpedálra és újra sikerült elhúzni.”

  • Szingapúri Nagydíj: Hamilton nyert Verstappen és Vettel előtt

    Szingapúri Nagydíj: Hamilton nyert Verstappen és Vettel előtt

    A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, ezzel a sikerrel pedig újabb lépést tett pályafutása ötödik vb-győzelme felé.

    A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei hetedik, és pályafutása 69. futamgyőzelme, az összetettben pedig 40 pontra növelte előnyét legfőbb riválisával, a Szingapúrban harmadikként célba ért, szintén négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

    A villanyfényes szingapúri GP-n Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája lett a második.

    A rajtot Hamilton, a mellőle startoló Verstappen, valamint a harmadik helyről induló Vettel is jól kapta el, miközben a két Force India-pilóta, Sergio Pérez és Esteban Ocon összeakadt egymással, utóbbi pedig a falnak csapódott. A versenybíróság ezért a pályára küldte a biztonsági autót, de Vettel még ezt megelőzően meg tudta előzni Verstappent.

    A negyedik körben engedte útjára a mezőnyt a biztonsági autó, a dobogós helyeken sorrendben Hamilton, Vettel és Verstappen száguldott.

    Vettel a 15. körben kiállt kerékcserére, egy körrel később Hamilton is így tett, a 18. körben pedig Verstappen is megkapta a friss abroncsokat, ráadásul sikerült visszatérnie a versenybe Vettel elé.

    Féltávnál Hamilton öt másodperccel vezetett Verstappen előtt, a harmadik pozícióban pedig Vettel száguldott, nagyjából nyolc másodperccel lemaradva Hamiltontól.

    Verstappen a 38. körben utolérte Hamiltont, miután a brit jelentősen lelassult a lekörözések közben. A holland versenyző egy alkalmas pillanatban megpróbálkozott az előzéssel, de nem járt sikerrel.

    Tíz körrel a leintés előtt Hamilton előnye négy másodperc volt Verstappennel szemben, míg a holland pilótát több mint 11 másodperccel követte Vettel a harmadik helyen.

    A hajrában már nem történt változás, Hamilton magabiztos sikert aratott és közelebb került pályafutása ötödik vb-címének megszerzéséhez.

    A vb két hét múlva Szocsiban, az Orosz Nagydíjjal folytatódik.

     

  • Ezt várja Hamilton ma az első kanyarban Szingapúrban

    Ezt várja Hamilton ma az első kanyarban Szingapúrban

    Ugyan Lewis Hamilton egy szenzációs kör után első helyről indul ma Szingapúrban, de ahogy több pályán is az F1-es versenynaptárban, nem biztos, hogy ezzel az ideális versenyívet is nyerte meg. Nem könnyít a dolgán ma az sem, hogy mellőle a forrófejű Max Verstappen indulhat majd, aki nem sokat szokott gondolkodni akkor, ha látja a legkisebb rést is az előzésre. Kollégánk erre rá is kérdezett a szombati időmérőt követő sajtótájékoztatón Hamiltonnál, hogy mit vár, miközben Max csak somolygott:

    „Az ideális ívvel? Elégedett vagyok. Meglátjuk, hogy mi lesz holnap, de ott van a versenyvonal. A rajt az mindig egy nehéz dolog, de ha te vagy a versenyíven amin közlekedünk, legalább olyan jó, mint a belső rajtpozíció utáni ív. Normál esetben amúgy is kívülről vennéd be az első kanyart.”

  • Hamilton: Nem tudom, hogy sikerült ez a pole

    Hamilton: Nem tudom, hogy sikerült ez a pole

    Lewis Hamilton szerint a kör, amivel megnyerte a Szingapúri Nagydíj időmérőjét „varázslatos” volt és „nem is igazán tudta, hogyan sikerült megfutni”.

    Az elmúlt években a Mercedes egyik legsebezhetőbb pontja a szingapúri pálya volt, és most sem tűnt úgy a szabadedzések alapján, hogy ez változna. Azonban Hamilton a Q3-ban kiváló kört futott, ezzel megszerezte idei 7. pole pozícióját, több mint 3 tized előnnyel. Legnagyobb riválisa, a Ferraris Sebastian Vettel a 3. helyen végzett.

    „Ez egy nehéz időmérő volt” – értékelt Hamilton. „Az a kör varázslatos volt. Nem is tudom, hogyan sikerült ezt összerakni.”

    Hamilton elismerte, „kicsit ideges” volt annak láttán, hogy a Ferrari fél másodperccel futott jobb időt náluk a 3. szabadedzésen. Úgy véli, az is mutatja annak a bizonyos 1:36:015-ös körnek a kiválóságát, hogy a 2. próbálkozásánál hibázott.

    „Kizártnak tartottam, hogy találjak fél másodpercet. Az utolsó edzésen minden arról szólt, hogy a kirakós minden darabja tökéletesen a helyére kerüljön – ami az esetek 99,9%-ban nem történik meg.”

    „Viszont abban a körben egyszer sem pörögtek ki a kerekeim, nem csúsztam meg, az autó tökéletesen működött és ezt sikerült is maximalizálnom szinte minden kanyarban. Nem tudom, hogy van-e olyan pályaszakasz ahol benne hagytam az időben. A második mért körben kicsit többet akartam, fél méterrel később fékeztem, és ez túl soknak bizonyult. Szerintem mindent kihoztam a kocsiból az első körben.”

    Hamilton és csapattársa, Valtteri Bottas a 3. edzést lágy gumikon kezdték, a Q2-be pedig ultralággyal jutottak be. Hamilton szerint ez hátrányt jelentett, hiszen a riválisaiknak több idejük volt kitapasztalni a hiperlágyakat.

    Egyébként a 2. helyen záró Max Verstappen motorproblémák miatt nem tudott javítani az idején a második próbálkozásnál. Vettel pedig végül 6 tized hátránnyal lett 3.

    „A srácok mindent megtettek, hogy találjanak néhány apróságot itt-ott. Úgy érkeztünk erre a versenyre, hogy tudtuk, a Ferrarik és a Red Bullok legyőzése nem lesz egyszerű. A körülményeket elnézve, ez a pole egy hihetetlenül jó eredmény számunkra.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem győzte dicsérni Hamiltont – számára ez a legjobb kör, amit valaha látott.

    „Meg szeretném köszönni a Brackley-ben és Brixworth-ben dolgozóknak” – mondta Wolff a Channel 4-nak. „Remek munkát végeztek és emiatt lettünk ilyen versenyképesek itt Szingapúrban. Ki gondolta volna? Az elmúlt években először érünk el itt ilyen sikert. Majd kicsattanok az örömtől. Már megtettünk egy lépést előre az autó megértésében függetlenül a holnapi eredményektől és ez boldoggá tesz.”

  • Ricciardo meglepődött Räikkönen Sauberes szerződésén

    Ricciardo meglepődött Räikkönen Sauberes szerződésén

    Daniel Ricciardo meglepődött azon, hogy Kimi Räikkönen két éves szerződést írt alá a Sauberrel, mert ő azt hitte, hogy a finn visszavonul, miután elvesztette a Ferraris Forma-1-es versenyülését. Ő is vágyott a Ferrariba menni korábban, végül a Renault mellett kötött ki.

    Räikkönent Charles Leclerc pótolja majd, akinek a helyére érkezik a veterán finn, ráadásul két évre. 2001-ben a Sauberrel mutatkozhatott be a Forma-1-ben egyébként. Ricciardo ezt felelte akkor, amikor megkérdezték arról, hogy meglepődött-e Räikkönen lépésén:

    „Egy kissé. Azt sejtettem, hogy a Ferrari változtatni fog, és azt gondoltam, hogy Kimi lépni fog, és majd motokrosszozik és a gyermekeivel tölti majd az idejét. Meglep, hogy két éves szerződést kötött. A testbeszéde nem mindig azt mutatja, hogy élvezné ezt a sportot, miközben feltehetően jobban élvezi, mint azt gondolhatnánk.”

    Räikkönen mióta 2014-ben visszatért a Ferrarihoz, egyszer sem nyert, de két pole pozíciót is szerzett, valamint 22 dobogós helyezést. A Sauber ugyan jelentősen fejlődött az elmúlt egy évben már Fred Vasseur vezetése alatt, Räikkönen azért a dobogós helyezéseit le fogja cserélni feltehetően a pontokért való küzdelemre.

    Nico Hülkenberget, a Renault versenyzőjét is meglepte Räikkönen lépése, és ő is meglepődöttségének adott hangot:

    „Feltehetően mindannyian szeretünk versenyezni. Nehéz leállni vele, különösen, ha a Forma-1-ben is voltál. Ez a királykategória, itt remek az életünk és a munkánk amit el kell végezzünk. Innen nézve leállni és semmit se csinálni elég nehéz, de az, hogy egy topcsapattól olyan autóba igazolni, amit akár le is köröztél elég érdekes. Biztos vagyok benne, hogy jó oka volt rá. Továbbra is jó a sebessége, így minden jogalapja megvan arra, hogy mehessen.”

    Räikkönen korábbi Ferraris csapattársa, Fernando Alonso a múlt hónapban jelentette be, hogy otthagyja a Forma-1-et az év végén, de ő egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Räikkönen marad:

    „Mindannyiunknak mások az érzései, más karakterek vagyunk, mások a céljaink. Kívülről nézve ezért is nehéz megítélni ezeket a dolgokat.”

    A bajnokságot vezető Lewis Hamilton szerint Kimi elhivatottságát a Forma-1 iránt csak csodálni lehet, így a 38 éves pilóta akár 18 teljes szezont is magáénak tudhat majd a 2 éves Sauberes szerződésnek köszönhetően. Räikkönen Rubens Barrichello rekordját is megdöntheti majd a legtöbb nagydíj indulással kapcsolatban, amennyiben végigversenyzi a 2019-2020-as évadot.

  • Szingapúri Nagydíj – Hamiltoné a pole pozíció

    Szingapúri Nagydíj – Hamiltoné a pole pozíció

    A négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

    A 33 éves versenyzőnek ez az idei hetedik, egyben pályafutása 79. pole pozíciója, Szingapúrban negyedik alkalommal volt a leggyorsabb az időmérőn.

    Mellőle Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője foglalhatja el.

    A 61 körös Szingapúri Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.
     
    A teljes rajtsorrend:
    1. sor:
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    2. sor:
    Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    3. sor:
    Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    4. sor:
    Sergio Perez (mexikói, Force India)
    Romain Grosjean (francia, Haas)
    5. sor:
    Esteban Ocon (francia, Force India)
    Nico Hülkenberg (német, Renault)
    6. sor:
    Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
    7. sor:
    Charles Leclerc (monacói, Sauber)
    Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
    8. sor:
    Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
    9. sor:
    Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
    Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
    10. sor:
    Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
    Lance Stroll (kanadai, Williams)