Címke: Lewis Hamilton

  • Bottas: Ideális eredményt ért el a csapat

    Bottas: Ideális eredményt ért el a csapat

    Valtteri Bottas pole pozícióból kezdhette meg az Orosz Nagydíjat, és a kerékcserék után is megtartotta vezető helyét, ám csapata a verseny féltávját követően arra kérte, hogy adja át vezető pozícióját a világbajnokságért küzdő csapattársának, Lewis Hamiltonnak.

    A finn versenyző eleget tett a Mercedes kérésének, ám a leintés előtt megkérdezte versenymérnökét, hogy visszacserélik-e őket vagy kénytelen lesz megelégedni a második hellyel.

    Philip Duncan, a PA Sport újságírója arra volt kíváncsi a futamot követő sajtótájékoztatón, hogy mit gondol Bottas, szerinte helyes döntést hozott-e a Mercedes.

    „Amíg egy-kettőben vagyunk és megszerezzük a maximális pontokat, nem számít, hogy Lewis vagy én nyerem a versenyt. A különbség annyi, hogy Lewis harcban van a bajnoki címért, én pedig nem” – mondta Bottas.

    „A csapat szempontjából ez volt az ideális végeredmény. Számomra nem a legjobb, de a csapat számára igen” – tette hozzá.

  • Hamilton: Vettel miatt majdnem falnak ütköztem

    Hamilton: Vettel miatt majdnem falnak ütköztem

    A versenybírák szerint hiába volt szabályos Sebastian Vettel manővere az Orosz Nagydíjon, Lewis Hamilton szerint ez a mozdulat nem csak, hogy szabálytalan volt, de majdnem a falnak is ütközött miatta.

    A verseny elején, az első boxkiállások után Valtteri Bottas mögött zajlott ez az ominózus esemény, Vettelnek egy alávágásos taktikával sikerült Hamilton elé kerülnie. Hamilton pályára visszajövetelekor szinte egymás mellett érkeztek a 2-es kanyarhoz, ekkor még Vettel fordult el előbb. Hamilton nem sokkal később támadásba lendült, de Vettel kivédte a támadást [erről az esetről beszélt Hamilton], másodjára azonban már nem.

    „Én úgy láttam, hogy a belső ív felé mozgott, majd még beljebb húzódott és ekkor ütköztem majdnem falnak miatta. Arra gondoltam, hogy kétszer váltott irányt, de azt hiszem mások nem így látták. Mindezek ellenére sikerült elkerülnöm a falat és be is tudtam fordulni. A következő kanyarban az volt a kérdés, ki fékez hamarabb és én akkor jobban akartam a pozíciót.”

    A bajnoki éllovas megkérdőjelezte a Mercedes stratégiáját, ugyanis 1 körrel később hívták ki, mint a Ferraris riválisát.

    „Eleve nem is kellett volna ilyen helyzetbe kerülnünk. Nem igazán értem, hogy stratégiailag hogy történt ez, de nyilván működött az alávágásos taktika.

    Azonban mivel a csapatsorrend a kezére játszott, meg tudta nyerni az Orosz Nagydíjat is, Valtteri Bottas előtt. Idei 8. elsősége után még ezeket mondta el:

    „Hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk Oroszországban. Az időjárás fantasztikus, mint ahogy a szurkolók és a csapat is, a helyszínen és a gyárban dolgozók egyaránt. A nehézségek ellenére remélem büszkék arra, amit építettek, és ezekre az eredményekre, amiket ezzel az autóval el tudunk érni.”

  • Orosz Nagydíj: Hamilton nyert Bottas és Vettel előtt

    Orosz Nagydíj: Hamilton nyert Bottas és Vettel előtt

    A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, s a sikerrel újabb nagy lépést tett ötödik vb-diadala felé.

    A 33 éves versenyzőnek ez volt az idei nyolcadik, egyben pályafutása 70. futamgyőzelme. Előnye az összetett élén 50 pontosra nőtt legfőbb riválisával, a szintén négyszeres vb-győztes, Szocsiban most harmadikként célba érő Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.

    Az oroszországi futamot Hamilton csapattársa, a pole pozícióból startoló finn Valtteri Bottas zárta a második helyen.

    A rajtot az első két sorokból indulók egyformán jól kapták el, Vettel mintha egy hajszálnyival gyorsabban reagált volna Hamiltonnál, és meg is támadta a címvédőt, de nem tudta megelőzni.

    Az első kör végén Bottas, Hamilton, Vettel volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, negyedikként Kimi Räikkönen (Ferrari) haladt, a monacói Charles Leclerc (Sauber) pedig ötödiknek jött fel, miközben a 19. pozícióból startoló holland Max Verstappen – aki vasárnap ünnepelte 21. születésnapját – a harmadik körben már kilencedikként autózott.

    A 10. körben Bottas előnye egy másodperc körüli volt Hamiltonnal szemben, közben Verstappen az ötödik helyig jött fel, így a rajt utáni 10 körben 14 pozíciót javított.

    A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg a 12. körben, eggyel később Vettel is a boxba hajtott friss abroncsokért, a Mercedes pedig azonnal kihívta kerékcserére Hamiltont, azonban a brit címvédőnek minimális különbséggel ugyan, de nem sikerült Vettel elé visszatérnie a pályára.

    Hamilton nem várt sokáig, azonnal elkezdte támadni Vettelt, és a második próbálkozásakor, egy agresszív és nagyon határozott manővernek köszönhetően sikerrel is járt, megelőzte riválisát.
    A vezetést ideiglenesen Verstappen vette át, a holland versenyzőt azonban hamar utolérte a Bottas, Hamilton, Vettel trió, a Mercedes finn pilótája pedig a 25. körben maga elé engedte az ötödik vb-címéért hajtó csapattársát.

    Hamilton a 42. körben beérte Verstappent az élen, de megelőzni nem tudta, azonban egy körrel később a holland pilóta kihajtott a boxba kereket cserélni.

    Tíz körrel a leintés előtt így Hamilton vezetett, mögötte Bottas és Vettel száguldott.

    A hajrában az élmezőnyben haladók már nem hibáztak, Hamilton győzött, ezzel tovább növelte az előnyét a vb-pontversenyben.

    A vb jövő hétvégén Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik.

     

  • Hamilton: Zetsche távozása nem lesz kihatással a csapatra

    Hamilton: Zetsche távozása nem lesz kihatással a csapatra

    Lewis Hamilton elmondta, hogy a küszöbön álló váltás a Daimler élén nem lesz semmilyen befolyással a Forma-1-es csapat életére.

    Ahogy arról már beszámoltunk, Dieter Zetsche 2019 májusában távozik vezetői pozíciójáról helyét pedig a finn Ola Källenuis veszi át.

    Källenius nem lesz idegen az F1-es közegben, hiszen korábban a Mercedes motor részlegét vezette Brixworth-ban.

    „Olat már talán 2014 óta ismerem. Figyeltem a folyamatos fejlődését, és ahogy segítette komoly szintre juttatni a motor részleget. Rendkívül szenvedélyes, hatalmas autóverseny rajongó. Szóval nem hiszem, hogy bármi változna.” – mondta Hamilton.

    A bajnoki címvédő rendkívül hálás a német sportvezető munkásságáért, akit már az első gokartos napjai óta ismer.

    „Dieter és az ő F1-et és a Mercedes-Benzt szem előtt tartó munkássága, illetve befektetése nélkül nem lennénk ott ma, ahol vagyunk. Az ő és a vezetőség hite nélkülözhetetlen volt. A vezetőségi tagok gyakran nem szenvedélyesek, de ők hihetetlenül azok. A versenyek előtti és néha utáni hozzám intézett szavaik nagyon sokat jelentettek nekem.”

    „Végül is Dieter tényleg az a tipikus vezető alkat. Ő volt az, aki már 13 éves korom óta támogatott. Valamint ő volt az a nagy ember is, aki ezt mondta nekem: „Jól van, semmi baj, menjünk előre.’ Mindig nagyra értékeltem az évek során a támogatását, ő az a valaki, akit igazán csodálok.” – vallotta be.

    Toto Wolff szerint is zökkenőmentes lesz majd a hatalom átvétel.

    „Ola régóta tagja a vezetőségnek. Korábban a Mercedes motorjaiért felelt, és az AMG ügyvezető igazgatója is volt. Így mindkét emberrel remek kapcsolatunk van, és Dieter nem távozik. Csupán szünetet tart, és a felügyelő bizottságba fog visszatérni. Ola pedig, mint új vezető, stabilitást fog adni a Forma-1-es projektünknek.”

  • Bernie szerint a Ferrari túl olasz ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen

    Bernie szerint a Ferrari túl olasz ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen

    Bernie Ecclestone szerint az a baj a Ferrarival és azért nem tudnak versenyre kelni a Mercedesszel, mert nagyon eltávolodtak attól az egyértelmű csapatstruktúrától, ami jellemezte őket a dominanciájuk alatt a 2000-es évek elején.

    Lewis Hamilton és a Mercedes felülmúlta Sebastian Vettel és a Ferrari párosát mindkét bajnokságban az elmúlt hónapokban, pedig sokan azt gondolják, hogy az olaszoknak van erősebb autójuk. A Ferrari az egyetlen csapat, amelyik az összes eddigi Forma-1-es szezonban indult. Fontos része voltak az Ecclestone uralta korszaknak a 70-es évektől kezdődően, és így maradt ez azután is, hogy a Liberty Media átvette a száguldó cirkusz irányítását 2017-ben.

    Az ESPN rákérdezett Mr. E-nél, hogy szerinte miért teljesített 2018-ban a Ferrari a várakozások alatt, amire így válaszolt:

    „Túl olaszok. Mondhatnám azt is, hogy olyanok, mint a régi szép időkben.”

    Itt Ecclestone persze a 80-as évekre, valamint a 90-es évek elejére gondol, amikor esélytelenek voltak a bajnoki címekre. Ezután érkezett a csapathoz a francia Jean Todt, aki átvette az irányítást, és leigazolta az istállóhoz az angol Ross Brawn-t technikai igazgatóként és a dél-afrikai Rory Byrne-t, főtervezőnek. Ezek a lépések tették lehetővé azt, hogy Michael Schumacher 1996-ban átigazolt a Benettontól, és gyakorlatilag ez öt bajnoki címet eredményezett sorban (2000-2004), és hat konstruktőrit (1999-2004), ami a legdominánsabb korszaka volt valaha a Forma-1-nek.

    Pontosítást kértek Bernietől, hogy a Todt és Brawn korszak előttre gondol-e:

    „Igen. Ott volt Todt, aki ránézett a dolgokra egy kicsit, és ami nem igazán volt olaszos, hogy gyakorlatilag Michael irányította a csapatot. Minden más volt. Azt gondolom, hogy egy ilyen jellegű irányítás hiányzik nekik most.”

    Mr. E szerint tehát ahogyan jelenleg a Ferrarit irányítják, az akadályozza őket a Mercedes elleni harcban. Miközben a német gyártó és anyacége a Daimler konszern rábízza a versenycsapat irányítását Toto Wolffra, a Ferrari top vezetői hagyományosan aktív szerepet vállalnak a versenycsapatuk menedzselésében, minden tekintetben. Bernie végül így zárta a gondolatait:

    „A Ferrari teljesen más úton jár mint a Mercedes. A Mercedesnek van tisztán egy csapata, akik semmi mást nem csinálnak, csak versenyeznek, és semmi közük a gyártóhoz. A Ferrarinak első az autótermelés, amit többé-kevésbé összekötnek a forma-1-es teljesítményükkel. Emiatt teljesen másképp működnek.”

  • A Mercedes megvitatja versenyzőivel, hogy legyen-e csapatutasítás

    A Mercedes megvitatja versenyzőivel, hogy legyen-e csapatutasítás

    A Mercedes fontolóra veszi a csapatutasítást a holnapi versenyre, ahogy azt is megvitatja a csapat a pole-ból induló Valtteri Bottasszal és a bajnoki éllovas Lewis Hamiltonnal, hogy miként helyezkedjenek majd az első kanyarban, főleg mivel a kér Ferraris versenyző fog a nyakukban loholni a rajtnál.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a RaceFans-nek elmondta, hogy holnap délelőtt megbeszélést tartanak majd versenyzőikkel, menedzsmentjükkel és vezető mérnökeikkel, hogy megvitassák, hogyan oldják meg a délutáni rajtot.

    „A szezonnak nem azon szakaszában járunk, amikor még élvezném, ha a Mercedes versenyzői egymással küzdenének az élen.” – mondta Wolff. „Bármennyire is gyűlölöm ezt mondani versenyt kedvelő emberként, de kicsit jobban kell már kalkulálni ebben a fázisban.”

    Hamilton előnye jelenleg 110 pont a bajnokságban negyedik helyen álló csapattársával szemben, és a holnapi versenyt követően Bottas már a matematikai esélyét is elveszítheti a bajnoki címre. Ugyanakkor Wolff szerint Hamilton nem igényel csapatutasítást.

    „Egyikünk sem szereti ezt, hiszen láttunk már ilyet a múltban más csapatoktól is és volt ilyen megbeszélésünk Nico (Rosberg) és Lewis között is. Lewis nem akarja ezt, mert maga akar versenyezni, és Valtteri sem akarja, mert szüksége van erre a győzelemre, mivel nem volt még neki idén. Szóval bonyolult döntést kell meghozni és holnap reggel meg fogjuk vitatni velük, mint mindig, megoldásra fogunk jutni.”

  • Orosz Nagydíj – Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    Orosz Nagydíj – Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    A világbajnoki pontversenyben vezető, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózott a leggyorsabban szombaton Szocsiban, a Forma-1-es Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Az 1:33.067 perces idővel pályacsúcsot elérő négyszeres világbajnok brit versenyző mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett másodikként, a vb-pontverseny második helyén álló, szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel pedig a harmadik lett.

    Eredmények, 3. szabadedzés (a formula1.com alapján):
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.067 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33.321
    3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33.667
    4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:33.688
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33.937
    6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:34.394

  • Hamilton: Erősebb vagyok, mint valaha!

    Hamilton: Erősebb vagyok, mint valaha!

    Lewis Hamilton nem hiszi azt, hogy már egy kézzel fogja a világbajnoki trófeát, de figyelmeztette Vettelt, hogy még soha sem érezte magát ilyen erősnek.

    Mind Vettel és mind Hamilton is az ötödik világbajnoki címéért küzd idén, de a brit domináns formája és riválisa hibái miatt 40 pontos előnyt tudhat magáénak a pilóták értékelésében.

    Hat futam azonban még hátra van, és Hamilton nem tervezi azt, hogy hátradőlne.

    „Nem hiszem, hogy egy kezem már a trófeán van, vagy mindkettő rajta van, vagy egy sem.” – kezdte. „Nagyon sok van még hátra, sok pont szerezhető még. Hat verseny rengeteg, ez egy hosszú szezon.”

    „Le kell szegeznünk a fejünket, mindenkinek hihetetlenül keményen kell dolgoznia, hogy az autónk tovább javuljon. Különböző kihívásokkal fogunk még szembe nézni, ahogy jönnek az eltérő versenyek, így mindig ugyanazt kell csinálnunk. A cél és a megvalósítás is ugyanaz, mint eddig.” – folytatta.

    Az idény elején kissé gyengébb teljesítményt nyújtott Hamilton, Vettelhez és a Ferrarihoz képest. Ám a Mercedes és Hamilton párosa fokozatosan kerekedtek felül a nehézségeken, és sikerült jobbá varázsolniuk a W09-et.

    A címvédő is elismerte, hogy a jobb kommunikáció és jobb egyéni időbeosztása okozza azt, hogy saját elmondása szerint „egészségesebb, boldogabb és erősebb, mint valaha.”

    Hamilton szerint a Mercedes most sokkal jobb helyzetben van Szocsiban, mint tavaly, amikor még a szezon elején volt és nem volt annyira kifinomult még a csapat autója.

    „Sokkal jobban megértjük a gumikat most, mint amikor tavaly itt jártunk. A tavalyi adatokat megfűszerezve az idei tapasztalatainkkal már sokkal jobbá teszi a helyzetünket.” – zárta.

  • Kimi nem fog segíteni Vettelnek a bajnoki harcban

    Kimi nem fog segíteni Vettelnek a bajnoki harcban

    Nem úgy tűnik, hogy Sebastian Vettel számíthat Kimi Räikkönenre a bajnoki címért folyó harcban, miután a finn kijelentette: „a lehető legjobb eredményeket akarom elérni, magamnak.”

    Vettel úgy érkezett Szocsiba, hogy Lewis Hamiltonhoz képest 40 pont a hátránya. Räikkönen is matematikailag még esélyes, mert 107 ponttal van lemaradva Hamilton mögött, miközben 150 pont még elérhető. Hamilton azonban tud és akar is számítani Valtteri Bottasra a hajszájában az ötödik bajnoki címéért, jelenleg nem tűnik úgy, hogy a jövőre a Sauberrel induló Räikkönen benne lenne hasonló játékban. A Sky Sports konkrétan rá is kérdezett a finnél a Vettellel kapcsolatos segítségről, amire így válaszolt:

    „A lehető legjobb eredményeket akarom elérni, magamnak, és feltehetően ez a legjobb amit tehetek a csapatért.”

    Olaszországban Vettel a Ferrari taktikája miatt veszített az időmérő edzésen, miközben Räikkönen a pole pozícióba ért a hazai pályájukon. Ennek az eredménye az lett, hogy Vettel a rajtnál Hamiltonnal volt kénytelen harcolni, hibázott, és hozzáért a Mercedes versenyzőjéhez is. Vettel megpörgött, hátraesett a mezőny végére, rengeteg pontot vesztett, ráadásul a bajnoki riválisa megelőzte Räikkönent is, és nyert.

  • Bottas: Még lehetek világbajnok a jövőben

    Bottas: Még lehetek világbajnok a jövőben

    Hiába nem nyert még idén egyetlen futamot sem, Valtteri Bottas továbbra is bízik abban, hogy egy nap világbajnok lesz.

    A finn csapattársa a négyszeres világbajnok és a jelenlegi bajnokságot is magabiztos előnnyel vezető Lewis Hamilton, de Bottas így is jól érzi magát a Mercedesnél.

    „Nem mennék sehová” – mondta a CNN-nek elégedetten.

    A 29 éves pilótát motiválja az, hogy Hamilton társaként versenyezhet.

    „A célom mindig is az volt és lesz is, hogy világbajnok legyek. Tehát ezeket az álmokat kergetem és megpróbálom megvalósítani, ezeket mondtam magamnak és szinte mindenki körülöttem már 6 éves korom óta. Még mindig ezen az ösvényen járok, és egy nap lehetek világbajnok. Elég jól teljesítettem eddig, de a célom továbbra is ez.”

    Toto Wolff is ezen a véleményen van, ő az, aki áthozta a Mercedesbe Bottast a Williamstől.

    „Benne van a lehetőség, a megfelelő autóval megnyerheti a bajnokságot. Talán idén nem szólhat bele a dolgokba, mert sok pontot vesztett, de jövőre mindenki tiszta lappal indul és ha sikerül előállnunk egy versenyképes autóval, számolni kell majd vele.”