Címke: Lewis Hamilton

  • „Ez nevetséges” – Hamilton élő adásban hozta kínos helyzetbe az F1 vezérét

    „Ez nevetséges” – Hamilton élő adásban hozta kínos helyzetbe az F1 vezérét

    Lewis Hamilton megtrollkodta az F1 elnök-vezérigazgatójának egyik televíziós interjúját, és kérdőre vonta Stefano Domenicalit, amiért nem rendezték meg a Brazil Nagydíj időmérő edzését.

    Mint arról beszámoltunk, többszöri kisebb halasztás után végül helyi idő szerint vasárnap reggelre, magyar idő szerint vasárnap délelőtt 11:30-ra halasztották a Brazil Nagydíj időjárás által ellehetetlenített időmérő edzését. Nem mindenki volt azonban azon a véleményen, hogy nem lehetett megrendezni a kvalifikációt szombaton, Lewis Hamilton ugyanis az éppen az F1 TV-nek nyilatkozó Stefano Domenicalihoz odalépve mondta el, szerinte el kellett volna indítani az edzést.

    „Ki kellett volna küldenetek minket. Ez nevetséges, ki kellene mennünk. Én ki akarok menni! Ha jobb esőgumikat és melegítő paplanokat adnátok nekünk, tudnánk vezetni ilyen körülmények között. Most kérdőre vonlak!” – közölte a hétszeres világbajnok az F1 elnök-vezérigazgatójával.

    Videón Hamilton és Domenicali interakciója:

    Noha a párbeszéd amolyan félig komoly, félig csipkelődős, baráti hangulatban zajlott, Domenicali a helyzetet gyorsan elviccelni igyekvő reakcióján érződött, hogy azért kissé kínos helyzetbe hozta őt Hamilton, aki nem először kritizálja a Pirelli esőgumijait. A problémát ugyanakkor nem csak az abroncsok, hanem a modern Forma–1-es autók által felvert vízpermet is jelenti. A 2022-es Japán Nagydíjon történtek hatására az FIA az ezt csökkentő kerékfedők fejlesztésébe kezdett, ám egyelőre nem ért el komoly javulást, amit a Ferrari idén májusi tesztje is megmutatta.

    „Nem tudjuk irányítani az időjárást, mint azt tudják, és sajnálatos ez, de ilyen körülmények között nem biztonságos vezetni, ez ennyire egyszerű – mondta Domenciali az F1 TV-nek. – És a naplemente is gondot okoz, hiszen hamarosan nem lesz elég fény, úgyhogy sajnos most ezzel kell megbirkóznunk. Köszönetet kell mondanunk a szurkolóknak, de meg fogják érteni, hogy ilyen körülmények között lehetetlen versenyezni.”

    Megvan a brazil F1-es időmérő új időpontja, előrehozták a futam kezdését is

  • Schumacher volt csapattársa nem ért egyet azzal, hogy Hamilton vezetheti Senna autóját

    Schumacher volt csapattársa nem ért egyet azzal, hogy Hamilton vezetheti Senna autóját

    Rubens Barrichello szerint nem Lewis Hamiltonnak kellene bemutatóznia Ayrton Senna világbajnok McLarenjével a Brazil Nagydíj szombati napján.

    A Brazil Nagydíj hétvégéjének egyik szenzációja lesz, hogy helyi idő szerint délután 5 órakor, egy órával az időmérő edzés után Lewis Hamilton bemutatózni fog Ayrton Senna 1990-es világbajnok McLarenjével, az MP4/5B-vel a háromszoros világbajnok halálának 30. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. Hamiltonról köztudott, hogy nagy rajongója volt Sennának, ami magyarázza, hogy miért rá esett a McLaren választása – egyúttal 2008-ban pont a mai napon, november 2-án lett ugyanitt világbajnok a McLarennel –, ugyanakkor nem mindenki ért egyet azzal, hogy a nem mellesleg tiszteletbeli brazil állampolgári címet kapó hétszeres világbajnok lett a kiválasztott.

    Többek között mást választott volna Senna McLarenjének vezetésére Rubens Barrichello, a brazilok 11-szeres F1-es futamgyőztese is. A Sennával baráti viszonyt ápoló, az 1994-es tragikus imolai hétvégén szintén hatalmasat bukó expilóta az X-en egyetértett egy rajongói kommenttel, amely úgy szólt: „Akinek Senna autóját kellene vezetnie Brazíliában, az Rubens Barrichello. Neki van közös múltja Ayrton Sennával, és sokkal jobb, mint Hamilton.”

    A BandSports a Brazil Nagydíj paddockjában ezután mikrofonvégre kapta a 11 győzelméből 9-et a Ferrarinál, Michael Schumacher csapattársaként szerző Brazilt, aki kifejtette, hogy nem önös érdekből helyeselt, hanem egyszerűen úgy véli, a jeles alkalomra brazil versenyzőt kellett volna Senna McLarenjébe ültetni.

    Ezt az autót fogja vezetni Hamilton:

    „Valójában nem foglaltam állást, csak egyetértettem valamivel, amiről ugyanez a véleményem. De nem azért, mert nekem kellene beülni, hanem azért, mert brazilnak kell lennie. Mindegy, hogy mekkora szenvedéllyel viseltetünk Hamilton iránt – én is, mert a barátom –, ő már így is versenyezni fog. Adjanak esélyt egy új srácnak, egy brazilnak, aki még csak most kezdi az utat. Legyen [Gabriel] Bortoleto, [Felipe] Drugovich, vagy valaki, akinek nincs esélye vezetni, és aki brazil.”

    „Ayrton mindig segítő kezet nyújtott a braziloknak. Felhívta a gokartos csapatomat 1987-ben, hogy segítsen nekem, úgyhogy ő biztos, hogy ezt tenné. Erről van szó, nem arról, hogy dühös lennék, nem. Interlagos itt van a szívemben, és azt gondolom, hogy brazilnak kellene vezetnie” – mondta a Sao Paulóban, a pálya közvetlen közelében felnövő Barrichello.

    „Félelem és megfélemlítés” – a világbajnok másodszor is beleszállt Verstappenbe

  • Hamilton olyan lehetőséget kap a hétvégén, amilyet még soha

    Hamilton olyan lehetőséget kap a hétvégén, amilyet még soha

    Lewis Hamiltonnak nemcsak a 2024-es Mercedesben lesz jelenése a hétvégi Brazil Nagydíjon.

    Lewis Hamilton kapcsán régóta köztudott, hogy gyerekkora óta nagy rajongója Ayrton Sennának – a Mercedes pilótája a háromszoros világbajnok pole-rekordjának megdöntésekor a Senna-családtól megkapta a brazil legenda egyik korábbi sisakját, a Brazil Nagydíjakon pedig ő maga is előszeretettel tiszteleg sisakfestésével Senna előtt. A 2022-ben Brazília tiszteletbeli állampolgárává választott versenyző 2009-ben ráadásul megkapta a lehetőséget, hogy Senna első világbajnok autóját, az 1988-as McLaren MP4/4-est vezesse a Top Gear műsorának felvételén, Silverstone-ban. Most pedig olyan lehetőséghez jut, amihez korábban még soha: F1-es hétvégén ülhet bele Senna egyik korábbi versenygépébe.

    Az idén volt a háromszoros világbajnok halálának 30. évfordulója, amelyre Imolán kívül számos helyen, versenyen és módon megemlékeztek már (a McLaren például Senna-festéssel versenyzett Monacóban, a Hungaroring pedig zöld-sárgára festette a 6-os és 7-es kanyar rázóköveit a Magyar Nagydíjra), és természetesen nem maradhat el a megemlékezés Senna hazai versenyén, a Brazil Nagydíjon sem. A szervezők a „Senna sempre” (Örökké Senna) elnevezésű, helyi idő szerint szombaton délután 5 órakor kezdődő eseményen többek között korábbi Senna-autókat engednek fel bemutatózni az interlagosi pályára, az egyikben pedig Lewis Hamilton foglalhat majd helyet.

    A brazil Grupo Bandeirantes értesülései szerint a Mercedes veteránja ezúttal Senna 1990-es világbajnok autóját, a McLaren MP4/5B-t vezetheti majd, azaz első alkalommal próbálhat ki szívómotoros Senna-autót (az 1988-as kocsit még a Honda turbója, ezt viszont már a japánok V12-es erőforrása hajtotta). Az autót az esemény előtt Sao Paulo gazdasági negyedében fogják kiállítani, az ott tartott eseményen pedig a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi is tiszteletét teszi.

    Nem ez lesz egyébként az első alkalom az idén, hogy egy többszörös Forma–1-es világbajnok ül bele Senna egyik korábbi autójába, hiszen Sebastian Vettel a saját tulajdonában levő 1993-as McLarennel bemutatózott az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjén. Erről alábbi cikkünkben osztottunk meg lélegzetelállító felvételeket.

    Senna családja és Vettel apja is megkönnyezte az elképesztő bemutatót (videó)

  • Hamilton röhögve mesélte, látatlanban is mit tudott rögtön a Verstappen-Norris csatáról

    Hamilton röhögve mesélte, látatlanban is mit tudott rögtön a Verstappen-Norris csatáról

    Max Verstappen húsz másodperces időbüntetést kapott Mexikóban a Lando Norris elleni csata közben elkövetett szabálytalanságokért, s bár Lewis Hamilton csak a porfelhőt látta az egészből, biztos volt benne, hogy régi vetélytársa tett rossz fát a tűzre.

    A verseny elején Verstappen leterelte a pályáról bajnoki kihívóját, de az előző két (ausztriai és austini) vitatott csatájuktól eltérően ezúttal nem a McLaren, hanem a Red Bull pilótáját büntette meg a sportfelügyelői testület. A kicsit hátrébb érkező Hamilton egyből sejtette, ki miatt alakult ki felfordulás.

    „Több autó ment előttem, aztán láttam a porfelhőt. Azonnal tudtam, hogy ki okozta, csak ő lehetett. Biztosra vettem, hogy ő volt” – mondta, a beszámolók szerint mindezt nevetve tette.

    Nyilván saját bőrén tapasztalta, milyen messzire elmerészkedik Verstappen a sikerért, 2021-ben igazán parázs jeleneteket produkált a két pilóta, és Norris is tudja, mire számíthat. Hamilton örül, hogy az ítéletnél a józan ész diadalmaskodott, mert a nem világosan leírt és alkalmazott szabályok miatt Verstappen „túl sokáig megúszta” a kegyelmet nem ismerő versenyzési stílusát.

    „Nem lenne szabad egy autóval egyszerűen bevetődni a másik mellé, így elé kerülni és elhagyni a pályát, majd megtartani a pozíciót” – magyarázta. Ezzel arra utalt, hogy a holland gyakran alkalmazta ezt a taktikát, miközben nyilvánvaló volt, hogy a választott rövid féktávval képtelen lenne bevenni az adott kanyart.

    Verstappennel ugyanarra készül a Red Bull, mint a Mercedes Hamiltonnal 2021-ben

  • Hamilton azzal magyarázza vereségét, hogy az új fejlesztésektől lassabb lett az autója

    Hamilton azzal magyarázza vereségét, hogy az új fejlesztésektől lassabb lett az autója

    Csalódáskeltő időmérő edzésen van túl a Mercedes Mexikóban, hiszen sem George Russell, sem Lewis Hamilton nem tudott versenyezni a pole pozícióért, majd előbbi az 5., utóbbi pedig csapattársától is közel 3 tizeddel lemaradva a 6. helyen zárt. 

    „Úgy éreztem, hogy a jó úton járunk, ezért úgy döntöttem, hogy ne változtassunk az autón. Mindössze feltettük a szárnyat, én meg úgy voltam vele, hogy »Oké, hagyjátok így.« Nem sok mindent tehettünk a beállítások terén, hogy előrelépjünk az autóval, mert kihoztunk belőle mindent – idézi a Motorsport Week a harmadik szabadedzésre visszautaló Hamiltont, aki szerint az új fejlesztéseket nélkülöző csapattársának gyorsabb az autója. – Aztán az időmérőn nem volt hátsó tapadásom, mintha az egész a feje tetejére állt volna. Nagyon furcsa ez az autó. Érdekes lesz kideríteni, hogy ennek mi az oka, mert én ülök a fejlesztésekkel felszerelt autóban, amelynek gyorsabbnak kellene lennie, de nem hiszem, hogy az.”

    Hamilton úgy érezte, hogy péntekről szombatra javult a W15-ös, ám továbbra is fellép az a probléma, ami miatt Austinban ő és Russell többször is kicsúszott. „Egyértelműen jó előrelépést értünk el a harmadik szabadedzésre, legalábbis az egyensúly terén, de továbbra is hat tizeddel le vagyunk maradva az előttünk levőktől. Feltettük a nagyobb hátsó szárnyat, hogy nagyobb leszorítóerőnk legyen, de csak lassabbak lettünk. Nem igazán [tudom, hogy miért tör ki az autó hátulja]. Három kerékre áll a kocsi és a hasmagasság 15 mm-t ugrál fel-le, és amikor ezt teszi, tulajdonképpen tehetetlenek vagyunk.”

    Ezek után a hétszeres világbajnok eléggé lemondó volt azzal kapcsolatban, hogy a futamon versenyre kelhetnek-e a Ferrarival, a Red Bull-lal és a Mercedesszel, viszont úgy véli, jó összehasonlítást fog nyújtani a Mexikóvárosi Nagydíj a régi és az új fejlesztési csomag között. „Holnap rengeteg adatot fogunk gyűjteni. Nem gondolom, hogy versenyre kelhetünk az előttünk levőkkel, egyszerűen túl messze vannak. Meglátjuk, hogyan fog menni, ezúttal egyszerűen csak el szeretnék jutni a verseny végéig.”

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

  • Igaza van Hamiltonnak, hogy még csak most pördült ki másodszor egy F1-es versenyről?

    Igaza van Hamiltonnak, hogy még csak most pördült ki másodszor egy F1-es versenyről?

    Lewis Hamilton érdekes megállapítást tett az USA Nagydíjról való kiesését követően, ami a brit híres feledékenysége dacára igencsak közel áll a valósághoz – már ha megfelelően értelmezzük.

    „Soha nem pördültem még meg egy versenyen, legalábbis nem emlékszek ilyenre. Ha mégis volt már rá példa, akkor is csak egyszer, még évekkel korábban” – nyilatkozta Hamilton, miután rendkívül összeszedetlen hétvégéjének lezárásaként a második körben kipördült az USA Nagydíjról a pálya 19-es kanyarjában, miközben a 12. helyen haladt. A motor ugyan még járt, de a Mercedes menthetetlenül elásta magát a kavicságyban.

    Karakteridegen pillanat volt a ritkán hibázó hétszeres világbajnoktól, de vajon igaz a megállapítása, hogy még egyszer sem, vagy legfeljebb csak egyszer történt vele ilyesmi a karrierje során, ha a kieséssel végződő kicsúszásokat vesszük számításba?

    Hamilton rendre felhozza mentségül, amikor múltbeli eseményeket kell felidéznie a versenyzésből, hogy rémes a memóriája, ám létezik olyan értelmezés, amely szerint ezúttal tökéletesen emlékezett. Mint arra a Racefans is rámutat, hasonló eset, vagyis amikor egyedül autózva elkövetett hiba következményeként, és nem másokkal való ütközés során esett ki egy versenyről, tényleg csak egyszer történt vele korábban: a 2009-es Olasz Nagydíjon, amikor még a McLaren versenyzőjeként a harmadik helyen haladva a verseny utolsó körében csúszott a falnak, így a célig nem jutott el.

    Hamilton szerint a Mercedes új fejlesztései miatt esett ki az USA Nagydíjról

    Emlékezetes önálló kiesése Hamiltonnak a 2007-es Kínai Nagydíj is, ahol képtelen volt befordulni a bokszutcába és szintén a kavicságyban ragadt, az az eset viszont inkább a végletekig elkoptatott gumijainak volt betudható, semmint vezetői hibának. Debütálóévében pedig az Európa Nagydíjon is a kavicságyba pördült a viharos Nürburgringen, annak viszont nem lett kiesés a vége, ugyanis vitatott módon visszaemelték autóját a pályára, s folytathatta a versenyt.

    13 további, baleset miatti kiesése volt Hamiltonnak, ezekhez viszont egyaránt más autókkal való ütközése vezetett – akár vétkes, akár vétlen volt éppen ő maga.

    Az USA Nagydíj további statisztikai különlegességei:

    – A Ferrari 2006 óta először szerzett kettős győzelmet az USA-ban: akkor még Indianapolisban rendezték a futamot, az autókat pedig Michael Schumacher és Felipe Massa vezette. A McLarennek pedig az USA Nagydíjon szerzett legutóbbi pole-jáig kell majdnem ugyanennyit visszamennie, azt 2007-ben szállította a csapatnak Hamilton.

    – A McLaren újbóli felemelkedése egyből a csapat történetének második leghosszabb dobogós sorozatával indult, ez azonban most megszakadt: Lando Norris vagy Oscar Piastri Sanghaj és Szingapúr között zsinórban 14 futamon képviselték a csapatot a dobogón, ám Austinban Norris időbüntetése után csak a 4. és az 5. helyen értékelték őket. Ha kitartanak a szezon végéig, meglett volna a rekord is, hiszen a leghosszabb dobogós sorozatát a 2007-es Ausztrál Nagydíj és a 2008-as Maláj Nagydíj között 19-cel állította fel a McLaren. Ám at örökranglistán még ez a 19 is csak a hatodik leghosszabb: a Ferrari kétszer, a Mercedes háromszor ért el ennél jobbat, a Ferrari ezredfordulón átívelő 53-as szériája pedig nem lesz egyhamar megdöntve.

    – Mostantól Lance Stroll az a versenyző, akinek a legtöbb F1-es nagydíjrajtja van anélkül, hogy valaha is megfutotta volna a leggyorsabb kört. 162. futamánál tart, ezzel megelőzte Johnny Herbertet. Austinban viszont valaki másnak, Esteban Oconnak összejött az első leggyorsabb köre, így Daniel Ricciardo szingapúri búcsúja után zsinórban a második versenyen futott leggyorsabb kört egy a konstruktőri tabella második felében tanyázó csapat – ráadásul aktuális nevén mindkettő első alkalommal.

    – Hamilton kiesése azt is jelentette, hogy kilenc verseny után megszakadt a biztonsági autós beavatkozás nélküli sorozat az F1-es versenyeken. A júniusi Kanadai Nagydíj óta először volt szükség Bernd Mayländer közbelépésére, legutóbb 2003 és 2004 között volt ilyen hosszú időszak tiszta versenyzéssel.

    „Ez botrányos” – Toto Wolffnak nagyon nem tetszik, amit a rivális csapatról hallott

  • Wolff szerint Hamilton rossz nyomon járva magyarázta a kiesését

    Wolff szerint Hamilton rossz nyomon járva magyarázta a kiesését

    A Mercedes csapatfőnöke nem ért egyet Lewis Hamilton véleményével, ő nem a csapat új alkatrészeivel magyarázza a brit kiesését.

    Hamilton úgy vélte, „talán” a Mercedes új fejlesztéseivel nem stimmelt valami és ezért pördült ki az austini verseny elején, de Toto Wolff szerint máshol kell keresniük a rejtély kulcsát. „Nem hiszem, hogy valamilyen alapvető probléma lépett volna fel a fejlesztéseknél, szerintem inkább az aerodinamikai és a mechanikai platform között siklott félre valami” – idézte az Autosport a Mercedes csapatfőnökét.

    „Folytatjuk ezzel a fejlesztési csomaggal, nem lenne értelme másképp cselekedni, különben sokat lassulnánk. Ugyanakkor nyitottnak is kell lennünk, George a júliusi frissítéssel vezetett, mert nem állt rendelkezésre már az új padlólemezből, és így is elég ütőképes volt.”

    A tripla hétvégés menet most nem jön jól a Mercedesnek, mert a következő állomáson, Mexikóban az egyik autóra kényszerűségből a korábbi elemeket helyezik fel, és vélhetően a jövő hétvégi Brazil Nagydíjon használhatja mindkét pilóta egyszerre az új specifikációt – már amennyiben Hamilton véleménye nem változik. Wolff ugyanis azt sugallta, lehet, hogy nem szívesen menne ismét az új elemekkel, így azokat Mexikóban átadhatják George Russellnek, amire Hamilton már a hétvégén gavallér felajánlást tett csapattársa balesetét látva. 

    A Mercedesnek nemrég a padlólemezzel volt baja, ami miatt egy időre a polcra rakták az akkori friss változatot, de mint látjuk, újabban egyre többször jelentkezik hasonló probléma a többi csapatnál is.

    Niki Lauda frappáns tanácsát megfogadva fejleszti autóit a Mercedes

  • Hamilton szerint a Mercedes új fejlesztései miatt esett ki az USA Nagydíjról

    Hamilton szerint a Mercedes új fejlesztései miatt esett ki az USA Nagydíjról

    Lewis Hamilton már a 2. körben búcsúzott az USA Nagydíjtól, miután kipördült a kavicságyba. A Mercedes világbajnoka a csapat új fejlesztéseiben látja kiesésének okát.

    Az USA Nagydíjon folytatódott Lewis Hamilton rémálomszerűen alakuló hétvégéje, hiszen az időmérőn a 19. időt elérő, Liam Lawson büntetése és George Russell bokszutcai rajtja miatt végül a 17. helyről rajtoló hétszeres világbajnok versenye már a 2. körben véget ért, amikor a 19-es kanyarban eldobta a Mercedest.

    Hamilton pénteken még harcban volt a sprintfutam pole pozíciójáért, szombatra azonban a Mercedes visszaesett és George Russell is csak a 6. helyet szerezte meg az időmérőn. Russell ráadásul összetörte a W15-öst és ezzel kukázta az új fejlesztési csomagot, így a versenyre ő a korábbi specifikációjú elemeket kapta meg. De könnyen lehet, hogy ez volt a szerencséje, Hamilton szerint ugyanis az új aerodinamikai csomag okozta a kiesését.

    A megpördülés:

    „Nagyszerű volt a rajtom, jól éreztem magam, feljöttem a 12. helyre. Régóta ez volt a legjobb rajtom és első kanyarom. [A megpördülés előtt] még csak nem is nyomtam neki, szó szerint csak próbáltam haladni és felmelegíteni a gumikat. Az autó elkezdett pattogni, a bal eleje elkezdett ugrálni, majd a hátulja egyszerűen kitört. Ugyanaz történt, mint George-dzsal tegnap” – idézi az Autosport Hamiltont, aki az egyetlen szabadedzésen is bemutatott egy nagysebességű piruettet az első szektorban.

    „Az első szabadedzésen ugyanez történt velem, megforogtam a hármas kanyarban, ami igen ritka. Soha nem pördültem meg a hármas kanyarban, mióta ide járok. Csak azt mondom, hogy George ugyanezzel a problémával szembesült tegnap, majd visszatért a korábbi fejlesztésekhez, és most elég jól néz ki (ekkor még zajlott a futam – a szerk.), úgyhogy talán valami az új fejlesztésekkel van” – ecsetelte a 39 esztendős pilóta.

    Hogy ezek után a Mercedes a Mexikói Nagydíjra visszatér-e a korábbi fejlesztési csomaghoz, azt egyelőre Hamilton sem tudta megmondani, azt viszont valószínűnek tartotta, hogy amennyiben a 2. körben nem csúszik ki, a futam későbbi szakaszában érte volna utol a balszerencse. „Ha nem jött volna a pattogás abban a körben, akkor egy későbbi körben jelentkezett volna, mert valami nem volt rendben az autóval. A hétvége nagy részében ugyanez volt ezzel az új csomaggal, ami nyilván lesújtó. De ez van.”

    Az idiótázó Alonso megfenyegette riválisát – „Az ő karrierje a tét, nem az enyém”

  • Újabb csapás a Mercedesnek, Russell csak a bokszutcából rajtol az USA Nagydíjon

    Újabb csapás a Mercedesnek, Russell csak a bokszutcából rajtol az USA Nagydíjon

    Miután az időmérő edzésen csak a 6. és a 19. időt érte el, a Mercedes esélyei az USA Nagydíj előtt tovább csökkentek a jó szereplésre, az előkelőbb rajtpozícióval rendelkező George Russell ugyanis csak a bokszutcából fog indulni.

    A Mercedes a vasárnapi futam előtt megerősítette, hogy az időmérő harmadik szakaszában balesetet szenvedő, azzal az új fejlesztéseket kukázó Russell autóját visszaállították a Szingapúri Nagydíjon használt specifikációba, ezért az új padlólemez, felfüggesztés és oldalsó légbeömlő sem lesz rajta. Mivel a sprinthétvégére más szabályok vonatkoznak – lehet specifikációt változtatni az időmérő és a verseny között is akkor, ha annak alkatrészhiány az oka, és az autóra feltett elemek már legalább egy időmérőn vagy versenyen fent voltak a kocsin – ez még önmagában nem jelentett volna bokszutcai rajtot, ám a Mercedesnek az időmérő után több mint 2 órájába telt elvégezni a munkát a 63-as rajtszámú W15-ösön, amivel megszegte a parc fermé-szabályokat, amelyek kimondják, hogy két órával az időmérő vége után le kell takarni az autókat.

    Hamilton nagylelkű felajánlást tett a borzasztó időmérő után, de a Mercedes nem fog élni vele

    A 6. rajtkockát így Pierre Gasly örökölte meg, miként mögötte mindenki más is előrelépett egy helyet. Mindez azt jelenti, hogy az időmérőn a 19. helyet elérő Lewis Hamilton Liam Lawson 60 rajthelyes hátrasorolása után még egy pozíciót nyer, és a 17. rajtkockát foglalhatja majd el.

    Az USA Nagydíj végleges rajtrácsa ITT nézhető meg.

    Hamilton nagylelkű felajánlást tett a borzasztó időmérő után, de a Mercedes nem fog élni vele

    „Erős péntek után reménykedtünk az újabb jó szereplésben, de a sprinten hamar világossá vált, hogy nem tudjuk tartani a közvetlen ellenfeleink tempóját. Mindemellett a pénteki jó egyensúly mindkét pilótánál hiányzott, és mindketten a gumik túlmelegedésével küzdöttek, csak Lewis a hátsó, George az első tengelyen. Elvégeztünk néhány változtatást az időmérő előtt, de továbbra is küszködtünk, és nem tudtuk előcsalogatni a pénteken látott teljesítményt” – értékelt Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

    A Ferrari beleszólhat Verstappen és Norris csatájába az USA Nagydíjon

  • Hamilton nagylelkű felajánlást tett a borzasztó időmérő után, de a Mercedes nem fog élni vele

    Hamilton nagylelkű felajánlást tett a borzasztó időmérő után, de a Mercedes nem fog élni vele

    A Mercedes jelentősen visszaesett az USA Nagydíj időmérő edzésére, ráadásul nemcsak a tempó hiánya, hanem George Russell új fejlesztéseket kukázó balesete is sújtja őket.

    Miután a pénteki sprintidőmérőn még a sprint pole pozíciójáért harcolt, szombaton ettől már nagyon messze volt a Mercedes, és az USA Nagydíj kvalifikációján csak a 6. (George Russell) és a 19. helyet (Lewis Hamilton) szerezte meg. A hétszeres világbajnok ráadásul már a Q1-ben búcsúzott, ami legutóbb az idei Kínai Nagydíjon esett meg vele (akkor 18. lett), miközben a mostani az eddigi legrosszabb időmérős eredménye ebben az évben. George Russell ezzel szemben eljutott a Q3-ig, ám ott összetörte az autóját, amivel kukázta az Austinba elvitt fejlesztéseket.

    A Q1-ben Hamilton és Russell is utolsó mért körével volt kénytelen bebiztosítani a továbbjutását, ami csak utóbbinak sikerült, miközben Hamilton a második szektorban hibázott és fél másodpercet kapott a csapattársától, végül pedig csak Csou Kuan-jünél tudott jobb időt elérni. Az időmérő után a 39 esztendős pilóta elmondta, hogy gondjai már a sprint felvezető körében elkezdődtek (amikor furcsa hangot jelentett az autó eleje felől, de a Mercedes akkor az adatokban nem látott semmit), és bár a csapat megtalálta a probléma forrását az időmérő előtt, az autójának egyensúlya csapnivaló volt a kvalifikáción.

    Hamilton Q1-es búcsúja (Austinban az eddigi 11 itteni szerepléséből még soha nem indult az 5.-nél rosszabb helyről):

    „Eléggé borzasztó volt. Pénteken az autó nagyszerűnek érződött, úgyhogy nyilván igazán optimista voltam a mai nappal kapcsolatban. [A sprinten] valami elromlott az első felfüggesztésben, szó szerint ahogy elindultunk a felvezető körre, és a verseny alatt azzal kellett küzdenem. Rájöttek, hogy mi az, újjáépítették az autó elejét, de az időmérőn egy nagy zűrzavarnak érződött” – nyilatkozta Hamilton, aki a Sky Sports-nak elmondta: „Valószínűleg a bokszutcából kellene rajtolnunk, mert máskülönben sehová nem fogok eljutni onnan, ahol vagyok. Nagyon következetlen volt az egyensúly és nem volt tapadás.”

    Hamilton egy helyet egyébként nyerne, mivel Liam Lawson 60 helyes rajtbüntetéssel néz szembe, de így is csupán a 18. helyről indulhatna, így valószínűbb a bokszutcai rajt.

    Oda az új fejlesztési csomag fele

    A Mercedes eközben nem csak világbajnokának helyzete miatt néz szembe nehéz USA Nagydíjjal, hanem amiatt is, mert az új fejlesztési csomag egy részét Russell a Q3 végén sikeresen kukázta, amikor nekiment a falnak. Lévén az új elemekből csak annyi készült el, hogy mindkét pilótának mindenből legyen egy, Russell összetört alkatrészeit nem fogják tudni pótolni a futam előtt, így minden bizonnyal vissza kell váltani a korábbi specifikációra.

    Normál esetben ez automatikusan bokszutcai rajtot érne, ám a sprinthétvégén más szabályok vannak érvényben, így a Mercedes büntetlenül cserélhet akkor, ha valóban az a csere oka, hogy ugyanabból a specifikációból nem áll rendelkezésre több, illetve a felhelyezett specifikációt már használták legalább egy időmérőn vagy versenyen.

    A baleset:

    Russell az időmérő után elárulta, hogy a balesete miatt Hamilton felajánlotta, hogy az autójáról tegyék át az új fejlesztéseket Russellére, de ezzel nem fognak élni. „Jelenleg az új elemek miatt aggódunk. Vissza kell térnünk a korábbi specifikációhoz. Lewis kedvesen felajánlotta az ő elemeit, de nem fogunk cserélni. Nem tudom, hogy mi lesz, de jelenleg emiatt aggódunk a legjobban” – mondta a Mercedes fiatalabbik britje.

    Hogy miért nem lesz csere, arra az Autosport szerint az a magyarázat, hogy túl nagy munka lenne Hamilton és Russell autóját is újjáépíteni.

    Russell sem érti

    Ami a Mercedes péntekről szombatra eltűnő tempóját illeti, arra Russellnek sincs magyarázata, ugyanakkor nem újkeletű problémáról van szó. „A szezon során az autó bármikor a megfelelő tartományba kerül, pole pozíciókért és győzelmekért harcolunk. Pénteken mindketten harcban voltunk a pole-ért, ma pedig majdnem mindketten kiestünk a Q1-ben (Russell azért messze volt ettől, hiszen a 4. helyen jutott tovább, 6 tizedre az első kieső helytől – a szerk.). Igazán nyomtam neki az utolsó körben, végül pedig olyan teljesítményt akartam kisajtolni az autóból, amit nem lehetett, ennek pedig megfizettem az árát. Egyszerűen csak csalódott vagyok magam miatt, mert mindenki olyan keményen dolgozott a fejlesztéseken, és ez most megy a kukába.”

    „Nincsenek válaszaink, mert folyton ebben a helyzetben találjuk magunkat. Arról van szó, hogy az autó miként használja a gumikat. A hőmérsékletekről, apró változtatásokról, a szélről. Egész szezonban ez megy, a régi és az új fejlesztésekkel is. Vagy ott vagyunk az elejében, vagy 5-6 tizeddel le vagyunk maradva” – összegezte a csapat helyzetét.

    Kivételezni fognak az Audival az F1 új korszakának kezdetén