Címke: Lewis Hamilton

  • A Mercedes máris talált egy „gyenge pontot” a 2019-es szabályzatban

    A Mercedes máris talált egy „gyenge pontot” a 2019-es szabályzatban

    Lewis Hamilton elárulta, ő és a Mercedes már találtak is egy gyenge pontot az F1 új 2019-es aeroszabályaiban.

    A követés megkönnyítése végett az ideihez képest jelentősen megváltoznak az első szárnyak és a bargeboardok, az ilyen mértékű szabályváltozás pedig felrázhatja kicsit a mezőnyt. Hamilton az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén már letudott egy meetinget a 2019-es tervekkel kapcsolatban, és annyit elárult, hogy sikerült azonosítaniuk a fejlesztési szempontból kulcsfontosságú területeket.

    „Pénteken egy megbeszélésen voltam néhány olyan személlyel, akik általában nem jönnek el a versenyekre, hanem a következő évi autón dolgoznak” – magyarázta Hamilton. „Leültünk egy kicsit és egy nagyon mély, inspiráló beszélgetésen vagyunk túl. Hihetetlen intelligens emberek, egészen más hullámhosszon mozognak, mint egy átlagos személy. Ezeken a megbeszéléseken azt akarjuk biztosítani, hogy nem értettünk félre semmit. Én például tudom, mire van szükségem, hogy ez az autó még gyorsabb legyen, és ezt az információt mindenképpen át kell nekik adnom, hogy meg tudják találni ezt a plusz teljesítményt. Ami a jövő évi autót illeti, vannak már elképzeléseim azzal kapcsolatban, hol lesz a gyenge pont a szabályváltozásban, ahogyan nekik is van. Szorosan kell együttműködnünk és nagy hangsúlyt kell fektetnünk a kommunikációra; ha megnézzük a csapat idei teljesítményét a versenyhétvégéken, szerintem látszik, hogy a szerelők, a mérnökök és a stratégák is emeltek a téten, ezt pedig jövőre is így kell folytatnunk.”

    Ha a Ferrari tanul az idei hibáiból és a Red Bullnak is bejön a Hondára váltás, komoly kihívókkal nézhet szembe a Mercedes, de Hamilton rendületlenül bízik a német alakulat képességeiben.

    „Amíg a Mercedes nem változtat a hozzáállásán és nem adja fel a győzelmi vágyakat, bízom bennük” – folytatta a brit. „Néhány csapat a szétágazás mellett dönt és más üzleti projektekbe is belekezd, ami által kikerül a célkeresztből a főcél, de amíg mi nem kerülünk ilyen helyzetbe, biztos vagyok benne, hogy az élen fogunk harcolni. A Ferrari remek munkát végzett idén, így semmit sem vehetünk biztosra; két lábbal a földön kell maradnunk és folytatni a munkát, mint ahogyan ők is teszik.”

    Kíváncsiak vagyunk, vajon ki(ke)t értett a „néhány csapat” alatt…

  • Hamilton elárulta, miért kezdett vetkőzni a dobogón

    Hamilton elárulta, miért kezdett vetkőzni a dobogón

    Lewis Hamilton elmondta, azért vetkőzött le derékig az Abu Dhabi Nagydíj dobogóján, mert meg akarta mutatni „Still I Rise” tetoválását.

    „Mindig is meg szerettem volna tenni.” – mondta Hamilton. „Meg akartam mutatni a ‘Still I Rise’-t és szerintem ez volt a tökéletes pillanat erre, mivel ez igazán mutatja, milyen volt ez az év.

    Hamilton elmondta, hogy Maya Angelou azonos című verséből inspirálódott, valamint Billy Monger Formula 3-as versenyző is motiválta, aki az után tért vissza a versenyzéshez, hogy tavaly egy F4-es baleset következtében mindkét lábát elvesztette.

    „Szeretném ajánlani mindenkinek, aki nem ismeri a ‘Still I Rise’-t, ez egy vers, olvassátok el.” – mondta Hamilton. „Mindenkire illik, aki megbotlik, vagy elbukik.”

    „Mint Billy Monger, ő egy inspiráció volt számomra idén, mi biztosan furcsa számára, hiszen talán ő meg felnéz rám, abban a tekintetben, hogy szeretne bekerülni a Forma-1-be. De amit ő tett, és még oly sokan, akik nehéz időkön mentek át, az igazán az, amiről a ‘Still I Rise’ szól.”

    „Megpróbálok szószólója lenni annak, ami kapcsán megtehetem. Ezért tettem.”

    A 2014-ben elhunyt író- és költőnő, Maya Angelou Still I Rise című versét alább olvashatjátok.

  • Abu Dhabi Nagydíj: Hamilton nyerte a szezonzárót is

    Abu Dhabi Nagydíj: Hamilton nyerte a szezonzárót is

    A már ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat, megkoronázva ezzel karrierje egyik legsikeresebb szezonját.

    A 33 éves versenyzőnek ez volt az idei 11., és pályafutása 73. futamgyőzelme, Abu-Dzabiban negyedszer állhatott a dobogó felső fokára.

    A második helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett, harmadikként pedig Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba.

    A rajtot nagyobb probléma nélkül „túlélte” a mezőny, azonban még az első körben megtörtént a szezon egyik leglátványosabb balesete: Nico Hülkenberg (Renault) csatázott Romain Grosjeannal (Haas), és az egyik kanyarban a Renault jobb hátsó kereke összeért a Haas bal első abroncsával, aminek következtében Hülkenberg autója kétszer megpördült a tengelye körül, s végül fejjel lefelé állt meg a pályát övező gumifalban. A német pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, de a biztonsági autónak a pályára kellett hajtania a mentés idejére.

    A Safety Car a negyedik körben engedte útjára a mezőnyt, a sorrend a dobogós helyeken Hamilton, Bottas, Vettel volt.

    A hetedik körben a finn Kimi Räikkönen Ferrarija műszaki hiba miatt a célegyenesben megállt, így a 2007-es világbajnoknak nem sikerült jó eredménnyel búcsúznia az olasz csapattól. A műszaki mentés ideje alatt Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, és ötödiknek tért vissza a pályára.

    Vettel a 16., Bottas pedig a 17. körben kapta meg a friss abroncsokat, és az élmezőnyben a sorrend nem változott, igaz, ideiglenesen az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) vette át a vezetést, mivel ő csak a 34. körben állt ki kerékcserére.

    Vettel a 35. körben utolérte és meg is előzte a hibázó Bottast, ezzel feljött Hamilton mögé a második helyre. Bottast rövidesen Verstappen is beérte, és egy agresszív manőverrel elment mellette, majd a másik Red Bull-lal Ricciardo is lehagyta a finnt.

    Tíz körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Verstappen volt az első három sorrendje, s ez a leintésig már nem változott.

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso egy 11. hellyel búcsúzott a McLarentől és a Forma-1-től, a 37 éves spanyol pilótának ugyanis ez, pályafutása 312. futama volt az utolsó az F1-ben.

    A levezető körön Hamilton és Vettel „közrefogta” Alonsót, a három versenyautó egyszerre fordult be a célegyenesbe, ahol aztán mindhárom pilóta gumiégetéssel ünnepelt.

    A Forma-1-es vb következő idénye jövő márciusban startol Ausztráliában.

     

  • Will Smith foglyul ejtette Hamiltont

    Will Smith foglyul ejtette Hamiltont

    Will Smith is jelen van Abu Dhabiban, hogy  Lewis Hamiltonnak szurkoljon, sőt elő is adtak egy kis „produkciót”, mi szerint Smith egy székhez kötözte a Mercedes versenyzőjét, mondván ő fog versenyezni helyette. Elvégre senki nem venné észre a különbséget. 😀

    https://www.instagram.com/p/BqmnERRFQ24/

    https://www.instagram.com/p/BqmhZOvlzhv/

  • Abu Dhabi Nagydíj: Hamiltoné a szezon utolsó pole-ja

    Abu Dhabi Nagydíj: Hamiltoné a szezon utolsó pole-ja

    A már ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

    A 33 éves versenyzőnek ez az idei 11. és pályafutása 83. időmérős sikere.

    Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája foglalhatja el.

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a McLaren spanyol versenyzője, F1-es pályafutása utolsó időmérő edzését a 15. helyen zárta, a finn Kimi Räikkönen pedig egy negyedik rajtkockával búcsúzik a Ferraritól, amellyel a vasárnapi lesz az utolsó futama.

    Az 55 körös idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj vasárnap 14.10-kor kezdődik.

    A teljes rajtsorrend:
    1. sor:
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    2. sor:
    Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    3. sor:
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    4. sor:
    Romain Grosjean (francia, Haas)
    Charles Leclerc (monacói, Sauber)
    5. sor:
    Esteban Ocon (monacói, Force India)
    Nico Hülkenberg (német, Renault)
    6. sor:
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
    Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
    7. sor:
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
    Sergio Perez (mexikói, Force India)
    8. sor:
    Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
    Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
    9. sor:
    Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
    Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
    10. sor:
    Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
    Lance Stroll (kanadai, Williams)

     

  • Hamilton valójában egyáltalán nem örül az 1-es számnak

    Hamilton valójában egyáltalán nem örül az 1-es számnak

    Ahogy arról délelőtt beszámoltunk, az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén Lewis Hamilton Mercedesének elején feltűnt az egyes rajtszám.

    Mostanra azonban kiderült, hogy ez csak ideiglenes volt, és ő maga nem is igazán örül neki, valójában a mérnökei szerették volna az 1-es számot az autón látni.

    Mint kiderült, az volt az ok, hogy a bár már öt konstruktőri címet is nyertek, a Mercedes csapat autóján sosem szerepelt még egyes rajtszám. Még Brawn GP-ként ugyan bajnokok lettek 2009-ben is Jenson Buttonnal, de ő a McLarenhez vitte magával az egyes számot 2010-re.

    „Személy szerint nem örülök neki (az egyes számnak az autóján).” – mondta Hamilton. „Egyáltalán nem tetszik. Az ok, amiért felkerült az az, hogy hat éve vagyok itt és emlékszem, hogy mikor a csapat egyes számú lehetett volna, mert Jenson megnyerte a bajnoki címet, akkor a McLarenhez igazolt és magával vitte a számot, furcsamód egy McLaren lett az egyes autó.”

    „Szóval mióta világbajnokok vagyunk, sosem volt az egyes szám az autón. És úgy gondoltam, klassz lenne.”

    Ennek ellenére Hamilton a 44-es számmal van nevezve, és azzal is marad, az 1-es szám csak az első szabadedzésre szólt.

    „Emlékszem, a mérnökök és szerelők egyszer arra kértek, hogy tegyem megy. És úgy gondoltam, klassz lenne, ha egyes lenne az autón egy edzés idejére, szóval legalább készülhettek ilyen képek, és büszkék lehetnek rá, hogy mi vagyunk az első számú.”

    „Mivel a 44 nem igazán… Ez az én különleges számom. És valójában mindenki a csapatban, azt mondja, hogy ahogy utaznak és látnak 44-es számú buszt, vagy járatot, vagy ülést… az életük részévé vált. Ami nagyszerű, hiszen épp így volt velem is. Szóval ez klassz.”

  • Hamilton: Nincs olyan dolog, amivel ne tudnék megbirkózni

    Hamilton: Nincs olyan dolog, amivel ne tudnék megbirkózni

    Lewis Hamilton úgy érzi mentálisan fejlődött a legjobban, mióta megnyerte első világbajnoki címét 10 évvel ezelőtt.

    A Mercedes pilótája, aki azóta 5-ször lett első az egyéni pontversenyben, úgy véli, hogy most már bármilyen helyzettel meg tud birkózni, akármi elé állítja a sport.

    ,,2008-ban még egy kölyök voltam, aki még nem érett meg. Meg volt a tehetségem, ami kellett, ám fizikálisan és mentálisan nem igazán voltam kiegyensúlyozott, ezért a különböző csapásokat, amik értek, nem tudtam kezelni és nem tudtam stabil maradni.”

    ,,Most már idősebb és tapasztaltabb vagyok, nincs igazán olyan, amivel ne tudnék meg birkózni. Még mindig megvannak azok a képességeim, mint amik gyerekként megvoltak, ám azóta a középpontba a folytonosság került. Ez segít a vezetésben, és abban, hogy kezelni és irányítani tudja magam úgy, ahogy egész évben tettem.”

    ,,Úgy gondolom, hogy életem jelenlegi szakaszában ez a csúcsa a karrieremnek, ami a saját és a csapattal való teljesítményemet illeti. Azonban úgy vélem, mindig vannak olyan területek, ahol fejlődni lehet, ezért mindenképpen meg fogom vizsgálni a szezont az év végén, ugyanis mindig lesznek olyan szakaszok, amiket át kell elemezni. Nem nyertünk meg minden versenyt, volt pár balszerencsés futamunk, főleg az év elején. Mindig van hova fejlődni, ezért ezt várom el másoktól és magamtól is.”

    Hamilton úgy érzi, ereje teljében van, ám óvatos a lehetséges fenyegetés miatt, ami az új generációval érkezik.

    ,,Dolgoznom kell ezen a télen, egy kicsit máshogy fogom megközelíteni a dolgokat. Természetesen mélyre fogok ásni magamban, aztán meg itt vannak ezek a fiatal kölykök, akik egyre csak jönnek. Leclerc a Ferrarihoz fog menni és bizonyítani akar majd, ott van Max aki, éhes a sikerre, ezért világossá kell tennem, hogy még mindig itt vagyok.”

  • Hamilton és Alonso is örül Kubicának

    Hamilton és Alonso is örül Kubicának

    Lewis Hamilton nagyon is örül annak, hogy jövőre visszatér Robert Kubica a Forma-1-be, de nem csak azért mert így kicsit fiatalabbnak érzi magát majd az ötszörös világbajnok. A lengyel 34 éves lesz a következő hónapban, és Abu Dhabiban bejelentették, hogy 2019-ben a Williams versenyzője lesz. Utoljára F1-es versenyt 2010-ben teljesített, utána történt a majdnem halálos rali balesete Olaszországban.

    A 33 éves Hamilton első reakciója ez volt, amikor megtudta a hírt:

    „Robert idősebb mint én? Ohh, remek. Örülök, hogy visszatér. Fernando lelép, és én lennék a második legöregebb versenyző a mezőnyben, de így csak a harmadik leszek. Nem is tudjátok, hogy mennyire örülök én ennek!”

    A 37 éves Alonsonak vasárnap lesz az utolsó versenye, de a legöregebb a mezőnyben jelenleg Kimi Räikkönen, a maga 39 évével. Komolyabban véve a kérdést, Hamilton és Alonso is örömét fejezte ki Kubica miatt, mert nagyszerű hír ez a sportágnak, és mindketten nagyra tartják, hiszen harcoltak ellene. Hamilton ennyit mondott erről:

    „Versenyeztem ellene már a gokartos éveinkben, így nagyon is hosszú ideje ismerem őt. Mindig is egyike volt a legtehetségesebb pilótáknak, akik ellen versenyezhettem. Nagyon nehéz időszakon van túl, nem is tudom hirtelen hány év, de jó látni azt, hogy lehetőséget kapott, és remélem, hogy keményen dolgozik az erőnlétén, és átszellemül olyanná, mint amilyen a múltban is volt.Nagyszerű dolog ez a sportunknak, hogy újra láthatjuk majd akció közben.”

    A kétszeres világbajnok Alonso 2007-ben a McLarennél Hamilton csapattársa volt, Kubicának meg jó ideje a barátja, és közel álltak ahhoz, hogy a Ferrarinál csapattársak is legyenek, de a 2011-es baleset ebbe is beleszólt. Szerinte a lengyel kolléga az egyike a legjobbaknak:

    „Érdekes lesz látni azt, hogy mi az autó valós teljesítménye és a saját határai, mert csak párszor láttuk tesztelni, de ha 100%-ban visszatér, azt öröm lesz nézni.”

    A korábban világbajnok Williams csapat idén utolsóként fog végezni, a vezethetetlen autójuk miatt.

  • Lewis Hamilton rajtszámot váltott!

    Lewis Hamilton rajtszámot váltott!

    Az immáron ötszörös világbajnok Lewis Hamilton ezúttal élt az 1-es rajtszám lehetőségével, és az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén már ezzel a számmal gurult pályára.

    A regnáló bajnoknak mindig lehetősége van rá, hogy saját, választott rajtszáma helyett az 1-est használja, eddig azonban erre nem volt példa. 2014 óta vannak állandó rajtszámok az F1-ben, ennek 1-esre való cserélésére eddig csak Hamiltonnak lett volna lehetősége (illetve Rosbergnek, ha nem vonult volna rögtön vissza, vagy rögtön 2014-ben Vettelnek).

    Most, az ötödik címe után azonban Hamilton úgy döntött, 1-esre vált. Feltehetően ennek az az oka, úgy érzi, most érdemelte azt ki, tekintve, hogy ezidáig volt egy – a bajnoki címek számát tekintve – vele azonos értékű versenyző, Sebastian Vettel személyében, öt bajnoki címmel azonban már abszolút a mezőny legjobbjának mondhatja magát.

    Vajon jövőre 1-essel indul majd?

    A rajtszám csere mellett Hamilton sisakját arany színűre cserélte.

    https://www.instagram.com/p/BqfVFExlgXw/

  • Wolff Bottas-győzelmet szeretne látni Abu Dhabiban

    Wolff Bottas-győzelmet szeretne látni Abu Dhabiban

    Toto Wolff bizonyára jobban aludna vasárnap este, ha az Abu Dhabi Nagydíjon az idén még nyeretlen Valtteri Bottas diadalmaskodna.

    Bottas utoljára a Yas Marinán tudott győzni tavaly ilyenkor, és habár idén is kivette a részét a Mercedes konstruktőri sikeréből, a csapat tíz futamgyőzelmét mind Lewis Hamilton szerezte.

    “Nincs már rajtunk a bajnokság nyomása, így mindent beleadunk majd ebbe az egy versenybe” – magyarázta Wolff. “Az Ezüst Nyíl tíz futamot nyert eddig idén, de mindannyian örülnénk még egynek, különösen Valtteri, aki balszerencse és csapatutasítás miatt lecsúszott a győzelmekről.”

    A “balszerencse” alatt Bakut, míg a “csapatutasítás” alatt Szocsit kell érteni, ám arra ne számítsunk, hogy Hamilton esetleg odaajándékozza az első helyet Bottasnak az orosz csere viszonzásaként. Ha a finn pilóta győzelem nélkül marad 2018-ban, ez lesz a Mercedes első olyan szezonja 2012 óta, amikor a csapat egyik versenyzője nyeretlen maradt (ebből következik, hogy a hibridérában mindig mindkét Mercedes futamot tudott nyerni). Az elmúlt évek statisztikáit figyelembe véve Bottasnak minden esélye megvan egy jó eredményre, a Mercedes ugyanis 2014 óta nem talált legyőzőre Abu Dhabiban.

    “Nehéz csatára számítunk, mert a Red Bull és a Ferrari egyaránt pozitívan akarja zárni az évet” – folytatta Wolff. “Zsinórban négyszer nyertünk a Yas Marinán annak ellenére, hogy a pályán sok lassú és közepesen lassú kanyar található. Idén már jobban szerepeltünk a hasonló karakterisztikájú pályákon, így Abu Dhabiban is erősek leszünk és bízunk benne, hogy a csúcson tudjuk abbahagyni ezt a hihetetlen 2018-as szezont.”