Címke: Lewis Hamilton

  • Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    A rulettasztalnál és a Ferrarinál is sokszor a vörösre tesznek, de a vörösök idén mindent egy lapra tesznek fel, aki nem más, mint Sebastian Vettel. A Scuderia újra lázas csapatátszervezésbe kezdett, és egészen magasról indítanak: Maurizio Arrivabenének is mennie kellett, helyére Mattia Binotto érkezik.

    Ezen változtatásoknak azonban egy végcélja van: hogy segítsék vele Sebastian Vettelt. A sztárpilótának egyedül nem is sikerült elhódítania a világbajnoki címet, hiszen mindig is arról beszél, hogy mennyire fontos a csapategység. Ott azonban komoly baj volt a Ferrarinál.

    A hatalmi vetélkedés vége felé két malomban őröltek: egyik helyeb Binotto mérnökei dolgoztak, a másik helyen Arrivabene emberei. Binotto technikai főnökként 2016 óta újra versenyképessé tette a vörös járgányt, de végül mégis kilépéssel kellett már fenyegetőznie. Kérői bőven lettek volna a Forma-1-ből is, állítólag a Renault, de a Mercedes is szemet vetett rá. Ezt az állapotot egyáltalán nem akarta Vettel, és ennek némileg hangot is adott még Abu Dhabiban az utolsó versenyen, amikor rákérdeztek nála, hogy miképp is járhatna túl a Mercedes és Lewis Hamilton eszén. Így válaszolt:

    „Csapatmunkával, minden erről szól. Azt hiszem, hogy megvannak a megfelelő embereink, az erőforrásaink, tehát valójában azon kell dolgozzunk, hogy a csomagunkból a legtöbbet kihozzuk. Javítani kell a munkánkon a csapaton belül, és biztosnak kell lennünk abban, hogy egy erős csomaggal, és csapattal indulhatunk neki a jövőnek.”

    Ennek a kulcsfigurája lesz most Binotto: egy svájci ember olasz útlevéllel, egy igazi Forma-1-es arc, aki 1997 óta több poszton is volt már a Scuderiánál. Arrivabene mielőtt a Ferrarinál komolyabb szerepet vállalt volna, a Philip Morris marketing igazgatója volt. Hiányzott belőle a verseny háttér, és stratégiai dolgokban hibázott: nem tette meg Vettelt egyértelműen tavaly az első számú pilótájuknak.

    Most a Ferrari hozott új csapattársat is mellé, Charles Leclerc személyében, aki gyakorlatilag már a közösségi oldalán megerősítette az alárendelt szerepet, hiszen ezt írta:

    „Sokat kell majd tanulnom. Nagy megtiszteltetés az, hogy mindezt egy bajnok oldalán tehetem meg.”

    A szimulátoros pilótájuk a vörösöknek pedig nem más lesz, mint Pascal Wehrlein. A sváb pilóta pedig az egyik legjobb barátja Vettelnek a Forma-1-ből.

  • Hamilton ingatlanvásárlással kezdte az évet

    Hamilton ingatlanvásárlással kezdte az évet

    Lewis Hamilton ingatlanvásárlással kezdte az új évet. Az ötszörös világbajnok úgy döntött, hogy megjutalmazza magát manhattani luxuslakással.

    A Wall Street Journal szerint Hamilton 40,7 millió dollárt (~11 milliárd forint) fizetett a Vestry Steet 70-en található lakásért, Lower Manhattan és Tribeca szomszédságában, mely terület nagyon népszerű a hírességek körében.

    A 6547 négyzetméteres épületben Hamilton egy négy hálószobás lakást vásárolt.

    Hamilton szomszédai is hírességek, ott lakik például a New England Patriots játékosa Tom Brady is, feleségével, a szupermodell Gisele Bündchennel.

  • Bottas elveszítette az egyik legjelentősebb szponzorát

    Bottas elveszítette az egyik legjelentősebb szponzorát

    A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas már nem számíthat a legjelentősebb szponzorára, a Wihurira. A finn cég a Forma-1 költségei miatt döntött úgy, hogy kiszáll a sorozatból.

    A finn pilóta már a gokartos éveiben számíthatott a finn cég anyagi támogatására. A Wihuri még akkor is Bottasszal tartott, amikor a finn pilóta a Williamstől a Mercedeshez szerződött 2017-ben. A finn annak a Nico Rosberg helyére érkezett, aki a 2016-os szezon megnyerése után rögtön visszavonult.

    Azt nem lehet tudni, hogy a Wihuri pontosan mekkora összeggel járult hozzá Bottas Mercedeses üléséhez. Egyes források szerint akár milliókat fizethetett ki a finn cég.

    A céget jelenleg egy finn milliárdos, bizonyos Antti Ilmari Aarnio-Wihuri vezeti. „Eldöntöttük, hogy kiszállunk a sorozatból,” – nyilatkozta Wihuri. „Túl költséges számunkra a sport, ezért szállunk ki.

    „Csalódást keltő volt Bottas teljesítménye a szezon második felében. Nyilvánvalóan nagyon nehéz dolog Lewis Hamilton csapattársaként versenyezni. Azonban Lewis bajnok lett idén, amíg Valtterit Lewison kívül még három pilóta is megelőzte az összetett pontversenyben. Valtteri nagyon gyengén teljesített idén.”

    A Wihuri csoport sok mindennel foglalkozik. Ilyen például a csomagolás, a szállítás és az élelmiszer forgalmazás.

    A Wihuri távozása a Forma-1-ből egy újabb csapás Valtteri Bottas számára. A finn pilóta ennek köszönhetően még nagyobb nyomás alatt fog majd versenyezni 2019-ben. A 29 éves finnek ki kell érdemelnie azt, hogy 2020-ban is a német gyártó autóját vezethesse. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy Bottas jobb eredményeket érjen el 2019-ben, mint a tavalyi szezonban.

  • Így vélekedtek Ti, a 2019-es versenyzőpárosokról

    Így vélekedtek Ti, a 2019-es versenyzőpárosokról

    Miután kialakult a 2019-es Forma-1-es mezőny, arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintetek, az egyes csapaton belüli párharcokat kik nyerik majd meg. Ez most a tekintetben is érdekes, hogy a Mercedes és a Haas csapat kivételével mindenhol változik a versenyzőpáros 2018-hoz képest. Négy csapat pedig teljesen új felállással vág majd neki a szezonnak.

    Nézzük hát, miként látjátok ti a csapaton belüli erőviszonyokat!

    A legelsöprőbb győzelmet Lewis Hamilton aratta csapattársa, Valtteri Bottas felett, ugyanis a szavazók 96%-a úgy gondolja, hogy idén is elnyomja majd a finnt az immáron ötszörös bajnok. Pedig Bottasnak jobb lesz felszívnia magát, ha szép karriert szeretne befutni az F1-ben.

    Kilencven feletti (94%-ot) hozott még Kimi Räikkönen, aki idén már a Saubernél versenyez majd, és úgy fest, hogy szerintetek Antonio Giovinazzinak nem sok esélye van a finn ellen.

    Kereken 90%-os aránnyal úgy vélitek, hogy Sergio Perez is simám hozza majd az évet, annak ellenére, hogy csapattársa édesapja a csapattulajdonos.

    A legszorosabb eredmény a Wiliamsnél született, itt el sem dőlt a párharc, hiszen Kubica és Russell is 50-50%-ot kapott.

    De meglepően szoros lett a Ferrari párosának eredménye is, éppen csak, hogy Sebasian Vettel lett a nyertes, szóval úgy vélitek, hogy Leclerc alaposan megnehezíti majd a német versenyző dolgát-

    Mercedes Lewis Hamilton 96%
    Valtteri Bottas 4%
    Ferrari Sebastian Vettel 53%
    Charles Leclerc 47%
    Red Bull Max Verstappen 87%
    Pierre Gasly 13%
    Renault Daniel Ricciardo 84%
    Nico Hülkenberg 16%
    Haas Kevin Magnussen 57%
    Romain Grosjean 43%
    McLaren Carlos Sainz 74%
    Lando Norris 26%
    Racing Point Sergio Perez 90%
    Lance Strol 10%
    Sauber Kimi Räikkönen 94%
    Antonio Giovinazzi 6%
    Toro Rosso Danyiil Kvjat 70%
    Alexander Albon 30%
    Williams Robert Kubica 50%
    George Russell 50%

  • Hamilton: Az emberek akkor kezdték elismerni a képességeimet, mikor többszörös bajnokká váltam

    Hamilton: Az emberek akkor kezdték elismerni a képességeimet, mikor többszörös bajnokká váltam

    Lewis Hamilton úgy érzi az emberek csak azután kezdték el elismerni a képességeit, miután többszörös világbajnok lett. A brit Mercedes oldalán található interjúban mesélt ezen érzéseiről továbbá azt is kifejtette, még mindig nem fogta fel, hogy ötödször is bajnok lett.

    ,,Elhiszem-e már, hogy ötszörös világbajnok vagyok? Természetesen álmodtam erről, de ember, még annyi más dologról is, ami nem valósult meg. Elég nehéz elhinni, hogy mikor 6 éve csatlakoztam a csapathoz, egy egyszeres világbajnok voltam, most meg néggyel több van. Nem egy jelentéktelen számról beszélünk és nagyon nehéz, szinte lehetetlen megérteni mit is jelent az a négy. Ez egy kicsit furcsa ugyanis, egyszeres világbajnoknak lenni szinte semmit sem jelent, kettő, az a nem rossz kategória, ha pedig már három van, úgy tűnik, valamit kezdesz jól csinálni. Több sportban is, akárcsak a Formula 1-ben, akkor kezdik elismerni az emberek a sportolók erősségeit, kitartását és más nehéz dolgokat, ha már többször az adott sportág csúcsára értek.”

    Hamilton, aki az elmúlt öt évben négy címet is szerzet elmondta, mindegyik bajnoki cím más-más jelentéssel bír a számára.

    ,,Megnyerni a bajnokságot nagyon különleges dolog, és mind az öt különböző érzéseket váltott ki belőlem.” – Az utóbbi években a brit Mexikóban biztosította be az elsőségét a tabellán, ám a futamok nem igazán sikerültek jól a számára. – ,,Az utóbbi idők legszörnyűbb versenyeit éltem meg azon a helyszínen. Rengeteg támogatást kaptam a szurkolóktól, remek hétvége volt, de a verseny nem alakult jól, szenvedtünk a gumik miatt idén, tavaly pedig kiütöttek. Nos, nehéz volt akkor belegondolni, hogy Mexikóban vagyok küzdelmes futamaim voltak ott, és mégis, hirtelen mindkétszer ott váltam világbajnokká.”

  • Mekies lehet Binotto utódja a Ferrarinál

    Mekies lehet Binotto utódja a Ferrarinál

    Laurent Mekies lett a favorit a Ferrarinál, ő válthatja az eddig technikai igazgatóként szerepelt Mattia Binottót. Hosszas vívódás után tegnap megnevezték Binottót mint a csapat új főnőkét, így Maurizio Arrivabenének távoznia kellett. A sajtóközleményük így fogalmaz:

    „A döntést sokáig érleltük, miután meg akartuk ismerni Maurizio személyes elképzeléseit is. A technikai részleg pedig továbbra is direktben Mattiának küldi majd a jelentéseit.”

    Az utóbbi mondat alapján azt gondolhatnánk, hogy Binotto marad a technikai igazgató is miközben a csapatot is irányítja, de Flavio Briatore is kételkedik ebben. Róla így vélekedett a korábbi szakember:

    „Meglátjuk, hogy miképp irányítja majd a csapatot Binotto. Amit nem tudok elképzelni, hogy kettős szerepben lenne, így nézzük meg, hogy ki követi majd a technikai igazgatói székben.”

    Az AMuS és a La Gazetta is arról ír, hogy mindig is Sergio Marchionne terve volt az, hogy Binottót pozícióba helyezze. Ő azonban tavaly júliusban elhunyt, azóta meg tartott házon belül az Arrivabene-Binotto hatalmi harc. Briatore szerint emiatt is bukták el a 2018-as bajnoki címet, ami Arrivabene bukásához vezetett. Elég konkrétan fogalmaz:

    „Nagyobb nyomás alatt kellett volna tartaniuk Hamiltont, és akár hibára is kényszeríteni. Az igazság azonban az, hogy erre képtelen volt a Ferrari.”

    A korábbi Ferrari főnök, Cesare Fioro is egyetért Briatoréval, ő Arrivabenét egy olyan embernek látja, aki a reklámszakmából érkezett, és nem volt elég versenytapasztalata.Az olasz Radio 1-en így beszélt:

    „Binotto vezető nélkül maradt, miután meghalt Marchionne. Szurkolok Mattiának, mert magabiztos és nagy tapasztalata van.”

    A La Gazetta és a Bild is azt írja, hogy a technikai igazgatói szék várományosa Laurent Mekies. Tavaly őt a Ferrari elég furcsán igazolta a FIA-tól, ahol Charlie Whiting helyettese volt. Előtte a Minardinál Baumgartner Zsolttal is dolgozott még együtt, később a Toro Rossonál találhattuk.

  • Wolff kissé tart a Mercedes-rajongók elpártolásától

    Wolff kissé tart a Mercedes-rajongók elpártolásától

    Habár Toto Wolff nem mondana le a bajnoki címek sorozatos elhódítása felett érzett örömről, kissé fél attól, hogy a Mercedes rajongói ráunnak a dominanciára.

    Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a sportrajongók nem szeretik a kiszámítható eseményeket, az F1 turbóhibridkorszakában azonban eddig vajmi kevés esély akadt az igazán meglepetésszerű eredményekre. A győzelmekért legalább három csapat is (a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull) küzd, a bajnoki címek terén még ez sem mondható el, miután a Mercedes 2018-ban zsinórban ötödszörre is duplázott, vészesen megközelítve a Ferrari hatszezonos konstruktőri bajnoki szériáját. Az ilyenfokú egyeduralom egy idő múlva érezteti magát a rajongók érdeklődési szintjén, és még ha az F1-től nem is pártolnak el, előfordulhat, hogy más csapat mellé szegődnek.

    „A rajongói alaptermészethez tartozik, hogy a kevésbé esélyes félnek drukkolsz, a sorozatos nyertes elveszti a varázsát” – magyarázta Wolff. „Ezt úgy próbáljuk elkerülni, hogy szerénységgel és alázatossággal közelítünk a sporthoz és a részvételünkhöz, semmit nem veszünk készpénznek; sosem szabad úgy éreznünk, hogy jogunk van a győzelemre. Amennyiben sikerül kitartanod ezen értékek mellett, bizonyos mértékig növelheted a rajongói táborod és megtarthatod a jelenlegi szurkolóid még akkor is, ha egy ideje nyerő szériában vagy.”

    A győzelmi sorozat természetesen magával vonzza a rekorddöntés eshetőségét is, a Mercedesnek pedig reális esélye lehet a Ferrari fentebb említett rekordjának felülmúlására, míg Lewis Hamilton megcélozhatja Michael Schumacher hét bajnoki címét.

    „Két csoport létezik: az egyikük reméli, hogy a Mercedes nem éri el a kitűzött célokat, a másik azonban érdeklődve figyeli, hogy ‘na a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak vajon sikerül utolérnie a Ferrarit és Michael Schumachert?’” – folytatta Wolff. „Ez további érdekes cselekményt biztosít az F1 történetében. Nagy motivációt merítünk abból, hogy sikerült beállítanunk a Ferrari zsinórban ötször megszerzett dupla bajnokságát, a hatodik pedig még vár ránk.”

  • Hamilton nem akar még egyszer csapatutasítást

    Hamilton nem akar még egyszer csapatutasítást

    Lewis Hamilton nem akarja még egyszer átélni az Orosz Nagydíj eseményeit, amikor a Mercedes helycserére utasította a versenyt vezető Valtteri Bottasszal.

    A szocsi futamon a második helyen haladó Hamiltont kényelmetlenül közelről követte az akkor még bajnoki esélyes Sebastian Vettel, a Mercedesnél így a megszerezhető pontok maximalizálása végett arra utasították az élen autózó Bottast, adja át a pozíciót csapattársának. A finn engedelmeskedett, önként kiengedve kezéből egyetlen szezonbeli győzelmi esélyét azon a pályán, ahol egy évvel korábban első győzelmét szerezte, noha Hamilton végső győzelmi különbségének (88 pont Vettellel szemben) ismeretében nem volt igazán szükség erre az extra hét pontra.

    „A szezon ezen szakaszában a csapat úgy volt vele, hogy ‘mindenben biztosra kell mennünk, Lewis annyira elöl van, hogy Valtteri már nem érheti utol, így inkább el kell kezdenünk minden eszközzel bebiztosítani mindkét bajnokságot’” – magyarázta Hamilton. „Sem Valtteri, sem én nem akarunk helycserét a pályán; mindketten élesben akarunk megküzdeni a pozícióért és úgy megszerezni. Azon a hétvégén Valtteri volt a gyorsabb és megérdemelte volna a győzelmet. Nagyon kínos volt; amikor szóltak, hogy Valtteri el fog engedni, nem emlékszem pontosan, mint válaszoltam, de valami olyasmit, hogy ‘csak mondjátok neki, hogy gyorsítson kicsit’. A versenyben talán picivel gyorsabb voltam, de időmérőn abszolút ő volt a jobb. Emlékszem, hogy félrehúzódott és elmentem mellette. A célvonalat átszelve kettős érzéseim voltak: ha a szívemre hallgatok, nem így lett volna vége a futamnak, de az életben néha úgy kell megragadni a pillanatot, ahogy adódik, ki kell használni a lehetőségeket. Ha mindig az érzéseidre hallgatsz, a tervezettől eltérően érhetnek véget a dolgok. A csapat meghozta a döntést, és habár nagyon szerettem volna visszaengedni magam elé, végül kiálltam a csapat döntése mellett. Akkor ez volt a helyes döntés, persze utólag visszatekintve nem volt rá szükség, de csapategység szempontjából nagyon fontos nap volt. Valtteri számára nehéz lehetett, azonban végig tisztelettel közelített a történtekhez és a csapat érdekeit tartotta szem előtt. Nem könnyű az én csapattársamnak lenni, de ezzel egy időben az ő csapattársának sincs könnyű dolga, mert nagyon-nagyon gyors versenyző, aki folyamatosan javul és fejlődik. Már hat éve vagyok ennél a csapatnál, neki csak a második szezonja volt, de ígyis mindent meg kell tennem, hogy legyőzzem. Nagyon remélem, hogy még egyszer nem kerülünk ilyen helyzetbe.”

    A finn érthetően szárnyaszegett hangulatban volt a dobogón, de szükség esetén ismét hasonlóan cselekedne.

    „Akkoriban már nem voltam harcban a bajnoki címért” – ismerte el Bottas. „A konstruktőri még az asztalon volt és Lewisnak volt esélye az egyéni címre, amit végül meg is szerzett. Félre kellett állnom a vezető helyről, amit nehéz volt megemésztenem, de az akkori körülmények között és a pontállás fényében… csapatjátékosnak tartom magam, így a csapat kedvéért megtettem, és a csapat kedvéért ismét megtenném.”

  • Wolff elárulta mit kell tennie Bottasnak, hogy megtartsa helyét 2020-ra

    Wolff elárulta mit kell tennie Bottasnak, hogy megtartsa helyét 2020-ra

    Valtteri Bottasnak ugyanazon a szinten kell versenyeznie idén, mint Lewis Hamiltonnak, ha megakarja tartani az ülését jövőre, árulta el nem rég Toto Wolff.

    A finn versenyző csalódást keltő évet produkált tavaly hiába kezdte jól a szezont, és még a futamgyőzelem sem sikerült neki, míg csapattársa ötödik bajnoki címét ünnepelhette. Idén a Mercedes tartalékversenyzőként leszerződtette Esteban Ocont, aki vissza akar térni 2020-ban a rajtrácsra, így, ha az Ezüst Nyilak idén is elégedetlenek lesznek Bottasszal, akkor a francia pilóta opcióként szolgálhat számukra.

    Wolff szerint Bottas ellenfele tavaly a balszerencse volt, emiatt is bukta el Bakuban a győzelmet, amikor is vezető helyről kellett kiállni, mert felrobbant a gumija. Az osztrák csapatfőnök azonban hozzátette a finnek idén emelnie kell a tétet, amit már az érintettel is közöltek.

    ,,Valtteri nagyon jól tudja, hol kell lennie. Maga mögött kell hagynia a balszerencsét, és azon a szinten kell teljesítenie, mint Lewisnak. Ez kell tennie 2020-ra, és nagyon is tisztában van ezzel.”

    Wolff azonban felhívta arra figyelmet, hogy idén sokkal nehezebb lesz ez a művelt, mert Hamilton is emelni fogja a tétet.

    ,,Lewis fejlődik, ami azt jelenti, hogy Valtterinek is kell. Láttam, hogy ő is előrelépett, de ne feledjük, egy ötszörös világbajnok ellen kell versenyeznie. Egy olyan kezdésre van szüksége ahol azonnal Lewisszal lesz egy szinten és a többi kihívóval.”

    Az osztrák csapatfőnök ugyanakkor elmondta, bízik abban, hogy Bottas képes olyan teljesítményt nyújtani, ami felveszi Hamiltonnal a harcot, ezáltal olyan pozícióba helyezve őt, ami során harcolhat a bajnoki címért.

    ,,A legjobb Lewist láttuk az elmúlt hat év során, ez az egyik oka, amiért ötszörös világbajnok. Legyőzni őt és felérni a szintjére nagyon nehéz, ezt Valtteri is tudja, de ennek a lehetősége meg is van benne. Képes a győzelemre, bizonyította pár alkalommal (2018-ban), de balszerencse érte, vagy olyan pozícióban találta magát, ahol nem nyerhetett. Ha a bajnoki hajrát egy pozitív lendületbe tudná átvinni, akkor szerintem meg is nyerheti a bajnokságot.”

  • Wolff: Hamilton sikerének kulcsa a boldogság

    Wolff: Hamilton sikerének kulcsa a boldogság

    Lewis Hamilton 2018-ban újabb szintet lépett, és immáron ötszörös világbajnoknak mondhatja magát. A szezon elejét önmagához képest némileg gyengén kezdte, de a szezon során összeszedte magét és visszaállt az élre.

    Csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a boldogság kulcsfontosságú tényező volt abban, hogy Hamilton tovább tudott fejlődni.

    „Minden területen fejlődik.” – mondta Wolff az Autosportnak. „Fejlődik a pályán és pályán kívül is, a Tommy Hilfigerrel való partnersége pedig nagyon sikeres. Ez az egyik legjobban teljesítő kollekciója a Hilfiger márkának. Szóval az aktivitásnak egy második pillérét is építi, ami már több, mint csak hobbi, így egy újabb építőelemet tett hozzá ahhoz, hogy teljes legyen versenyzőként.”

    „Ez boldoggá teszi őt. Olyan ez, mint a Kimi (Räikkönen) dolog: a boldogságról szól. És ha boldog vagy, akkor jól teljesítesz.”