Címke: Lewis Hamilton

  • Coronel: Hamilton tart Verstappentől

    Coronel: Hamilton tart Verstappentől

    A holland autóversenyző, Tom Coronel szerint Lewis Hamilton tart riválisától, Max Verstappentől.

    A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton 2018-ban ötödszörre is világbajnok lett, míg Max Verstappen a 4. helyen végzett a pontversenyben, mindössze pár ponttal lemaradva a bronzérmes Kimi Räikkönentől. A Red Bull pilótája nem kezdte túl jól az évet, számos hibát követett el, melyek miatt sok pontot bukott. Az évad második felétől viszont elképesztő ritmusba kapcsolt és idén már sokan őt tartják Hamilton legnagyobb kihívójának.

    A 21 éves holland 7-szer végzett dobogón a nyári szünet után.

    „Majdnem minden versenyen a dobogón zárt. Ez egyáltalán nem lehetséges azzal az autóval” – mondta Coronel a Forma-1 hivatalos weboldalának.

    Coronel úgy gondolja, hogy Hamilton fél Verstappentől, mert a brit a versenyek során meg szokta kérdezni a csapatát, hogy hol van a holland: „Megkérdezi a rádión, hányadik helyen áll Verstappen, még akkor is, ha vannak köztük versenytársak, ebből látszik, hogy kitől tart.”

    Verstappen idén már nem Renault, hanem Honda motorokkal hajtott autót fog vezetni. A nagy kérdés az, hogy a japánok képesek lesznek-e olyan motort összerakni, amely kihívója lehet a Ferrarinak és a Mercedesnek.

  • Stewart: Az újoncok tanuljanak a legjobbaktól

    Stewart: Az újoncok tanuljanak a legjobbaktól

    Sir Jackie Stewart szerint az újonc pilóták számára rendkívül hasznos ha megfigyelik a mezőny legjobbjait és rendszeresen kommunikálnak is velük.

    George Russel, Lando Norris és Alexander Albon személyében három abszolút újonc pilótát láthatunk majd idén a Williams, a McLaren és a Toro Rosso volánjai mögött.

    A skót legenda szerint arra kellene koncentrálni, hogy egy újonc minél több mindent megtanuljon, megkapjon a garázs másik oldalától.

    „Amikor én megérkeztem a Forma-1-be, akkor Jim Clark, Jack Brabham, Graham Hill és Bruce McLaren határozta meg a mezőnyt. Ők voltak annak a kornak a top pilótái. A legjobbaktól kell tanulni, figyelni kell őket, hallgatni rájuk és megpróbálni kommunikálni velük. Az emberi kapcsolatok a legfontosabbak.” – tanácsolta a háromszoros világbajnok.

    Stewart azt is javasolja még a fiataloknak, hogy ne támasszanak maguk felé túl nagy elvárást, miközben egy nagy névhez hasonlítják magukat, mint mondjuk Lewis Hamilton, aki egy nagy bajnok, de nagyon szerencsés is egyben.

    „Lewis jelenleg nem csak egy kiváló pilóta, hanem neki van a világ legjobb csapata és a világ legerősebb motorja is. Nagyon sok tényezőtől függ a siker, amikor valaki Forma-1-es pilóta. Amikor elhagytam a Matrat és a March-hoz csatlakoztam 1970-ben, az volt egy igazán nagy kihívás! Tehát, ha Lewis elmenne a Mercedestől egy nem túl versenyképes csapathoz, az lenne ám az igazi kihívás neki. Lewis elképesztően jól vezet, de emellett egy rendkívül szerencsés srác is, ugyanis felkarolta őt Ron Dennis és bejuttatta az F1-be. Akkoriban a McLaren volt a legjobb autó a Forma-1-ben, a Ferrari mellett.” – vélekedett Stewart.

  • Russell sokat tanult abból, hogy látta, hogyan dolgozik Hamilton

    Russell sokat tanult abból, hogy látta, hogyan dolgozik Hamilton

    A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe úgy véli, hogy a csapat 2019-es újonca, George Russell nagyon sok hasznos dolgot tanult akkor, mikor a Mercedesnél figyelhette, miként dolgozik Lewis Hamilton.

    Russell ugyanis a Mercedes versenyzőnevelő programja okán közvetlen közelről figyelhette a bajnok csapat működését. Lowe szerint Russell profitálni tud ezekből a megfigyeléseiből.

    „Szerintem ez igazán értékes lehet.” – mondta a Motorsport.comnak. „A versenyzőknek van egy beidegződésük arra, hogyan dolgoznak, a saját buborékjukban élnek, és természetüknél fogva versengenek egymással, és azt gondolják, hogy ők a legjobbak. Ez a versenyzők egyik ismérve, ami fontos is egy Forma-1-es versenyzőnél, de személyiség szempontjából az is fontos, hogy, ha ránéz valaki másra azt tudja mondani, hogy ‘tanulni akarok tőle’ vagy ‘elismerem őt, mert jobb nálam’.”

    „Ez ellentétes a beidegződésekkel. George elég intelligens és alázatos ahhoz, hogy előnyt kovácsoljon ebből és értékelje azt a lehetőséget, hogy olyan mellett dolgozhatott, aki kétségtelenül jóval előrébb jár nála jelenleg. Számára az, hogy pontosan láthatta, hogyandolgozik Lewis, mivel tölti az idejét, milyen a hozzáállása, nagyon hasznos lesz a jövőben.”

  • A Petronas válthatja valóra Hamilton MotoGP-s álmait?

    A Petronas válthatja valóra Hamilton MotoGP-s álmait?

    A Moto GP-ben versenyző Franco Morbidelli és Fabio Quartararo szerint Lewis Hamilton készen áll arra, hogy kipróbálhasson egy Moto GP-ben is használt motort. Ezt a nézetüket Malajziában mondták el, ahol is bemutatták a Petronas Yamaha SRT új versenymotorjait.

    A kapocs a két csapat között a fő támogató lenne, ami lehetőséget kínálhatna Hamiltonnak, hogy megvalósítsa egy régi álmát és részt vehessen egy teszten, ahol is kipróbálhatna egy a sorozatban résztvevő járművet.

    A Crash.net által készített interjúban a két motorversenyző elismerte szívesen adnák oda versenyeszközüket a brit világbajnoknak, ugyanakkor ők is kipróbálnák a Mercedest. Továbbá hozzá tették, szerintük a cserének előbb, mint utóbb meg kellene történnie. A sepangi pálya ügyvezető igazgatója, Razlan Razali is úgy véli, ez az esemény egy nagyon pozitív lépés lenne, ám azon sem lepődne meg, ha végül nem lenne belőle semmi.

    ,,Több éve dolgozunk együtt a Petronassal, tudjuk milyen agresszíven elkötelezettek a megtervezett eseményeik kapcsán, ezért nem lennék meglepve, ha mégis sikerülne Hamiltont beszervezniük.” –nyilatkozta Razlan Razali

    A két versenyző is nagyon kíváncsi lenne a cserére, már azt se bánnák, ha nem próbálhatják ki a Mercedest.

    ,,Lewis kipróbálhatja a motoromat, akár most is odaadnám neki, még akkor is, ha én nem próbálhatom ki az ő autóját. – mondta Morbidelli.

    ,,Egy álom lenne vezetni az autóját, imádom a Formula 1-et. Otthon még gokartozni is szoktam. Ugyanakkor szeretem vezetni a saját autómat is, igaz mindig megpróbálok nem gyorsan vezetni a közutakon. – tette hozzá Quartararo.

  • Újabb Kubica rap, amiben kap Bottas is gazdagon!

    Újabb Kubica rap, amiben kap Bottas is gazdagon!

    Az már egyáltalán nem meglepő, hogy Robert Kubica miatt teljes készültségben van Lengyelország, és idén bizony ellepik majd leginkább az európai pályákat a honfitársai. Nem az első „himnusz” születik a lengyelek büszkeségéről, de a legeslegújabb zeneszám igazán különleges lett. Először nem annyira adja ki, de aztán belelendülnek a rapper gyerekek, és kapja az ívet Szirotkin, Hamilton, de valami teljesen megmagyarázhatatlan oknál fogva Bottas is.

    Nem is fűzünk több kommentárt a dologhoz, hallgassátok!

    https://youtu.be/-VBpTfN4NUw

  • Hamilton reméli, idén izgalmasabb futamokat láthatnak a nézők

    Hamilton reméli, idén izgalmasabb futamokat láthatnak a nézők

    Lewis Hamilton reménykedik abban, hogy a 2019-es szabályváltoztatások beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, ami által izgalmasabbá tehetik a versenyeket a nézők számára. Az ötszörös világbajnok tavaly sokszor panaszkodott amiatt, hogy nehéz előzni, ugyanakkor Hamilton úgy gondolja az új regula miatt nehezebb lesz vezetni az új konstrukciót.

    ,,Remélem, hogy a mérnökeinknek sikerül megoldani azt, hogy visszakapjuk azt a teljesítményt, amivel a tavalyi autó rendelkezett. Az új szabályok miatt az autók idegesebben reagálhatnak, és nehezen vezethetőbbé válnak. Érdekes kihívás áll előttünk, ám mi vagyunk a Mercedes és 2014 óta nyerünk, ezért remélhetőleg ezzel a fejlesztéssel is sikerülni fog.” –nyilatkozta Hamilton az F1Only-nak.

    Idén több pilóta is csapatot váltott, új nevek csatlakozta az esélyesek táborába, mind a Red Bullnál és mind a Ferrarinál, egy-egy fiatal versenyző mutathatja meg, mire is képes, ezért Hamilton úgy gondolja, egy elég izgalmas és örült szezon elébe néznek idén.

    ,,A csapat ismét megakarja nyerni a bajnoki címet, de tudjuk, hogy nem lesz egyszerű. A Ferrarival már számolni kell, a Red Bull a Hondával szintén oda érhet, ám Ricciardo és a Renault is okozhat meglepetéseket. Nos, ez sok látványos eseménnyel kecsegtethet, azonban azt mindenki tudja, hogy szeretjük a megmérettetéseket, ezért a siker még édesebb lesz. Remélem, sok győzelmet érünk el idén, és természetesen azt is, hogy megnyerjük a címet. Azonban, amit leginkább szeretnék az egy olyan bajnokság, ami izgalmas futamokat szolgáltat a szurkolóknak.”

  • Hamilton: Verstappen egyre kiegyensúlyozottabban teljesít

    Hamilton: Verstappen egyre kiegyensúlyozottabban teljesít

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen bebizonyította a 2018-as szezon második felében, hogy képes hiba nélkül vezetni.

    A 21 éves holland eddigi pályafutása során öt alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán beleértve a tavalyi szezonban szerzett két győzelmét Ausztriában és Mexikóban. Verstappen a harmadik helyen zárt volna az összetettben, hogyha a Brazil Nagydíjon nem ütközik össze a lekörözött Esteban Oconnal, ami miatt csak a második helyen ért célba.

    Az immáron ötszörös világbajnok Hamilton szerint Verstappennek benőtt a feje lágya. „Max nagyszerű teljesítményt nyújtott a tavalyi szezon második felében,” – nyilatkozta a Mercedes britje. „Folyamatosan ott volt az élmezőnyben, jókat csatáztunk egymással. Ha a csapata jó munkát végez a téli szünetben és egy ütőképes konstrukcióval áll elő, akkor jó esélyei lehetnek akár a bajnoki címre is.”

    Azonban nem csak Hamilton gondolja úgy, hogy Verstappen végérvényesen beszállt a küzdelembe, hanem a Ferrari négyszeres világbajnok németje, Sebastian Vettel is. A német bajnok teljes mértékben egyetért brit riválisával. „Minden képessége meg van ahhoz, hogy paliban legyen velünk,” – véli a német. „Vannak olyan fiatal pilóták, akik nagyon tehetségesek és Max is közéjük tartozik.”

  • Irvine: Vettel egy túlértékelt „egytrükkös póni”

    Irvine: Vettel egy túlértékelt „egytrükkös póni”

    Az ex-F1-es versenyző, a Eddie Irvine a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt rendkívül túlértékeltnek és „one-trick pony”-nak (tükörfordításban: „egytrükkös póni”), nevezte, vagyis olyasvalakinek tartja, akinek tehetsége nem túl változatos, csak egyféle módon tud sikeres lenni.

    Irvine 1996-tól 1999-ig versenyzett a Ferrarinál, és mind a négy futamgyőzelmét utolsó Ferraris évében szerezte, azt is akkor, Michael Schumacher lábtörés miatt kihagyta a szezon második felét.

    „Nem nézem (a Forma-1-et) már, mert untat.” – állítja Irvine, aki egyébként az ötszörös bajnok Lewis Hamilton képességeitől sincs hasra esve, bár Vettelnél jobbnak tartja.

    „Más ligában játszik (Hamilton), de nem hiszem, hogy közel lenne Michael ligájához.” – véli Irvine.

    „Szerintem Vettel akkor jó, ha az élen van és nem kell versenyeznie senkivel.” – mondta a BBC Northern Irelandnek. „Amikor Lewis versenyez, Lewis a versenyzésre koncentrál és halad előre. Amikor Vettel versenyzését látjuk, és valaki ellen versenyez, akkor annyira a másik fickóra koncentrál, hogy szinte elkerülhetetlenül neki is megy a másiknak. Szinte mindig ez történik.”

    „Szerintem Vettel jó versenyző, de hogy négyszeres világbajnok, azt nem igazán látom. Szerintem ő rettentően túlértékelt, szerintem ő egy one-trick pony. Lewis tehetsége sokkal kiterjedtebb.”

    Irvine szerint Hamilton jobb előzésben, mint Schumacher, de sokkal több a „rossz napja” Schumihoz, vagy Ayrton Sennához képest.

    „Michael teljesítményszintje folyamatosan magasabb volt, még ha Lewis egy csodálatosan tehetséges versenyző is.”

    „Mikor Lewis megérkezett a Forma-1-be, fantasztikus volt nézni, az előzései felülmúlhatatlanok voltak. Ő valószínűleg jobb előző, mint Michael. De egy teljes hétvégén mutatott sebesség és konzisztencia tekintetében az év során, szerintem senki nem ér Michael, vagy akár Senna nyomába.”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte a modern F1 miért unalmas, Irvine azt felelte, hogy „mesterséges”, „nem nyers” és „túl tökéletes”.

    „Ha hibázol, nem kell árat fizetned érte.” – tette hozzá. „Csak egyre biztonságosabb és biztonságosabb, de már túl messzire ment. Fejlődés, fejlődés, fejlődés, egészen addig míg az lesz, hogy ‘hogy jutottunk ide?’ És szerintem ez egy kicsit szirupos lett és nem érdekes.”

  • Hamiltont és a Mercedest is jelölték a Laureus díjra

    Hamiltont és a Mercedest is jelölték a Laureus díjra

    Idén is jelölték Lewis Hamiltont és a Mercedest a tavasszal megrendezésre kerülő Laureus Wolrd Sports Awardsra.

    A díj filozófiája szerint az előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat és sport csapatokat jelölik. A Formula 1-es mezőnyből Hamilton és a Mercedes került fel a listára tavalyi teljesítményük miatt, ugyanis mind a két világbajnoki címet (egyéni és konstruktőri) elhódították.

    A 34 éves versenyző már többször is szerepelt ezen a bizonyos listán, ám megnyernie a díjat még nem sikerült, ellentétben az Ezüst Nyilakkal, akik tavaly az év csapata kategóriában diadalmaskodtak. A mezőny idén is erős, Hamilton mellet Novak Djokovic, Lebron James és Luka Modric neve is szerepel a jelöltek között, míg a Mercedes többek között a Francia válogatottal, a Norvég Olimpiai csapattal és a Reál Madriddal kell, hogy megküzdjön.

    A Formula 1-ből eddig Michael Schumacher (2-szer), és Sebastian Vettel, míg csapatok terén a Renault és a Brawn GP tudott diadalmaskodni a Mercedes mellett.

  • Russell szerint Hamilton a belét is kidolgozza a versenyhétvégéken

    Russell szerint Hamilton a belét is kidolgozza a versenyhétvégéken

    George Russell elképedve nézi azt motiválja, hogy Lewis Hamilton mennyire is keményen dolgozik a pályán és azon kívül is. A Forma-1 újonca, figyeli is azt, hogy mi lenne neki a legjobb. A brit pilóta látja honfitársa példáját, és megpróbálja azt a magáévá tenni. Az Autorpost.com-nak így nyilatkozott:

    „Számos felkészülési forma van, amiből látható, hogy Lewis mennyire eltökélt az év minden szakaszában. Különféle dolgai vannak, és mindemellett egy extrém tehetséges versenyző, és ha a pályára hajt, a belét is kidolgozza azért, hogy minden a maximumon legyen. Tolja a csapatot is egy irányba, tényleg mindenkit motivál. Keményen dolgozott ő ezen, ami rám üdítőleg hatott, mert nem csak egy olyan srác, aki tehetséges és ezekre a dolgokra képes, hanem megdolgozik mindezért. Azt hiszem, hogy ez az, amiben leginkább fejlődik, évről évre. Nem mehet csak úgy ki, és bízik a nyers tempójában, ha az autó nem működik jól, képesnek kell lenned arra, hogy a jó irányba tereld a csapatot. Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi években ezt így csinálta.”

    Ezek után nem meglepő látni azt, hogy Russell átvett bizonyos elemeket Hamilton munka módszereiből, és beépítené azokat a saját eszköztárába is:

    „Próbálok minden téren javulni. Amennyiben világbajnok akarsz lenni, nem alapozhatsz csak a sebességedre a pályán.”